Somogy, Tolna és Baranya megye közlekedése, beleértve Pécs, Kaposvár, Szekszárd és a többi város helyi közlekedését és a helyközi járatokat is, legyen szó buszról, vagy vasútról.
Azért az valahol botrányos, hogy vasárnap fél1kor is képes bedugulni a Zsolnay templomig, mert csak a belső sorban áll mindenki. Tesco parkolón keresztül kb 3 lámpaváltásnyi időt nyertem.
Amúgy meglehetősen egyszerű lenne a megoldás, kellene hozzá 10 méter sárga csík, meg 3 tábla:
A belső sáv a 66-osra kanyarodó, a kulső meg elhúzással az egyenesen menő.
4. Már kicsit nehezebb, de az is lehetséges hogy 15:00 után már kocsiszűkében van, akkor mondjuk ha a budaitól minden harmadik kocsit visszahozza rezsimenetben uránvárosba, akkor ki tudja egyensúlyozni a többi késő járművet. Lesz miből pótolnia.
Remélem nem kifelé irányba gondolod, mert sima (hősök terei) 4es van kevesebb, a többiért meg ott helyben lázadás törne ki.
Befelé ugyan úgy áll sor a 6-oson a 48-as tér környékén, nagyon max 10 percet nyerne.
Leköszönő Hargitai képviselőúr hobbija (volt), hogy napi-heti szinten tette ki a facebookra, hogy éppen hol öntik a betont, lapátolják a kavicsot, hol horgonyoz az úszódaru. A kampány alatt ez alábbhagyott, de az oldalán viszonylag naprakészen lehet(ett) követni, ha az ember a sok propaganda között megtalálta.
Nem videójáték, de nem is agysebészet. De hogy napokig - ma is ez volt- így működjön, vagyis inkább ne működjön a város közlekedése az nonszensz. Ez a hozzáállás a minden jól van úgy megoldás, majd túléljük.
1. A Tüke tudna beszélni a pécsi rendőrfőkaptiányság közlekedési osztályával. Talán az Ő szavukra hamarabb ugranak, mint egy átlagos állampolgáréra. Ők is tudnak megoldást találni forgalomírányítással sávok átszervezésével a felújítás idejére. Ha ez megtörténik a többimár teljesen felesleges is... Csak tovább kellene nézni annál, hogy pontosan mi a feladatom és rendszerben kellene gondolkodni. De ezt a Volán-osok is megtehetnék, szerintem az Ő menetrendjüket is széltveri ez. Nem normáls, hogy a különböző szervezetek nem beszélnek egymással.
2. Megvannak a nagy átmérős járataink. Nagyon bízom benne, hogy vannak olyan havária tervek, hogy amennyiben egy tengelyen valami gond van, akkor azt hogyan és mikét pótolják, terelik. Nem akkor és ott kell rá reagálni. Pl hogy old meg egy tipikus 4-6-os villamos pótlást a BKK-BKV? De lehet több villamosvonal vagy trolivonal kiváltására is van tervük. Tudom ezek nagyobb méretek, de egy kisebb városban nekünk a 4-6 az a keleti tengely, meg a belváros Kertváros.
3. Az szerintem nem óriási kérés, hogy a keleti városréászből induló 16 óra után gyakorlatilag üresen közelekedő 4-es járatcsoportból kivegyen egy-egy kocsit és mondjuk elküldje a konzumtól, vagy akár a budaivámtól 26-osba. Az telítettségi adatokkal kb a forgalmistának is képben kell lennie, de ezt kérdezheti a buszvezetőktől is. Figyi látom 4-en vagytok a 48-as tér körül 4-eseken, mindegyik kocsi televan? Ha nem, akkor az első pakoljon ki a konzumnál és jöjjön vissza Uránba.
4. Már kicsit nehezebb, de az is lehetséges hogy 15:00 után már kocsiszűkében van, akkor mondjuk ha a budaitól minden harmadik kocsit visszahozza rezsimenetben uránvárosba, akkor ki tudja egyensúlyozni a többi késő járművet. Lesz miből pótolnia.
Mikor fog visszaállni a forda? Szerintem kb ugyanakkor, mert ígyis mindekit elküdött oda ahová lehetett és már egyik kocsi se a saját fordáját járta. A délutáni csúcs lecsengésével és a járatok ritkulásával visszaáll a rend kb 1-1,5 órával később.
A Budain csúcsidőben legfeljebb egy busz van, az is éppen egy 2-3 órás kanyar után ért vissza. Ha onnan ki vesz valakit, kit küld helyette?
Buszkonvoj. Szállítsd le az utast, ültesd át a másik buszra (ami tele van)? Üresen menjen vissza? Mi értelme van? Ha mindenkit elküld máshová, mikor teszi rendbe a fordákat? Pengeélen táncol a forgalom, nincs benne sok mozgástér.
A városi közlekedés forgalom irányitása NEM video játék.
A video játékban mindent látsz, mindenről tudsz jelen időben.
A forgalmista nem.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Tudod a ráérő nyugijas se tudja soha megérteni, hogy a harmadik szomszéd nénit meggyilkoló akárki felkutatása miért tart a rendőrségnek 14 hónapi munkába ?
Ő ahhoz szokott, hogy Colombo hadnagy 60 perc mínusz 18 perc reklám = 42 perc alatt a világ legbonyolultabb bűnügyét is megoldja.
A Budai vámnál a 6-os kiveezető szakaszán 1 sávra szűkül az út fedlapjavítás miatt. Ha jól gondolom ezért dugult be a város tegnap délután. Ennek köszönhetően gyakorlatilag az egész város buszforgalmát sikerült szétverni . Azon küzdött az uránvárosi forgalmista, hogy mikor tudja megint beküldeni a dugoba a 30-40 perc késéssel visszaérkező buszokat. A II-es rakodóhóz majd egy órán keresztül nem ment busz. Ezenkívül teljesen véletlenszerűen indultak járatok.
Visszafelé a belvárosban 2-3-as konvolyokban jöttek a 4-4Y-104-es járatok. Nem lett volna érdemes a 3 autóbuszból kettőt a budaivámtól rezsibe visszaküldeni? Vagy 26-osként tovább indítani legalább a belvárosból? Ilyen operatív forgalomirányításra nincs példa? Telefonon és UHR-n beszélget a hölgy a buszon hallottam, hogy nem tudja hol a busz. Ezt nem látja online? Nem online irányítja a járatokat? Nincs a Tükének az ilyen esetekre vészforgatókönyve amit elő lehetne venni?
A rendőrség ilyenkor miért nincs kint forgalmat irányítani, hogy ne duguljon be a város?
egyik, hogy azok a Credok után amik már évek óta nem futnak, részük el lett bontva, részük félrerakva pusztul, újabban el is adnak belőlük a beszerzés utáni 13. évben még mindig törleszteni kell, ráadásul százmilliós tételben? mennyibe kerültek újonan, hogy még mindig ennyi pénz megy rájuk?
másik, a magyarbuszinfo cikke alapán 2020-ban IKOP pályázaton 1.7 mrd forintot nyertek, és ebből lett a 10 BYD, amiket az önkormányzat vett. Az üzemeltető Tüke Busz 100% önkormányzati tulajdonú cég. Kinek kell százmilliókat fizetni a buszokért? Milyen bérlésről van itt szó? Az önkormányzati cég bérel az önkormányzattól buszokat?
" Szerdán véget ért Volvo-per – több százmilliós vagyont kapnak vissza a pécsiek
2019-ben a Tüke Busz Zrt., mint károsult, polgári jogi igényt jelentett be arra az esetre, ha a Volvo-perként elhíresült ügyben ítélet születik, és a vádlottaknál lefoglalt vagyonból kártérítést kaphat a társaság.
A jogi lépést a pécsi önkormányzati átvilágítást végző jogi team kezdeményezte. A fideszes városvezetés ezt megelőzően ugyanis semmiféle lépést sem tett annak érdekében, hogy a pécsieket ért kár egyszer megtérülhessen.
A szerdai ítélet nyomán újabb 900 ezer euróhoz juthatnak hozzá a pécsiek, amellyel korábban megkárosították őket. Ezt az átvilágítás újabb sikerének tekintem.
Nem „talált pénzről” van szó, az összeg már szerepel a társaság üzleti tervében. Bőven van helye: a 2013-ban vásárolt Credo buszok törlesztésére 220 millió forintot fordíthat a visszaszerzett pénzből a társaság. A BYD buszok 2024-2025-ös bérleti díjára 243 millió forintot kell még idén kifizetni. Ezen felül a 2025-ös évre 172 millió forint a Tüke Busz közszolgáltatásból eredő alulkompenzációja.
Jól látszik, hogy a jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetben ezt a kemény munkával visszaszerzett forrást az elmaradt kifizetések pótlására és hiteltörlesztésre fogja tudni felhasználni a cég."
Azt csiripelik a madarak, hogy ezek eredetileg Pécsre jöttek volna. Mikor azomban kiderült az önkormányzati választás eredménye, hirtelen nem volt rá kormányzati pénz.
Miskolc fideszes polgármester választott, ott meg hirtelen lett rá pénz.
"Az ítélőtábla helyt adott a pécsi tömegközlekedési társaság polgárjogi igényének is, a vádlottakat 607 millió forint megfizetésére kötelezte. A kárigény érvényesítésére holland hatóságok által 2017-től lefoglalt 900 ezer euró lefoglalás megszüntetése mellett a sértett (vagyis a Tüke Busz) részére kell kiadni. Az igény benyújtására három hónapja van a társaságnak."
Szép világ lesz, ha a Tüke nyakába szakad 607 milla. Kíváncsi vagyok, hogy valamiben meg fog-e mutatkozni.