Az adventista teológia így kihagyja a próféciából Krisztus földi egyházának korszakát – szerintük a kő nem a 2000 éve létező keresztény egyházra, hanem csak a végítéletkor megvalósuló mennyei királyságra utal. Ahogy egy adventista kommentár is írja: „sok magyarázó Isten országának első adventkori megalapítását látja a kőben, de ez a királyság nem állt fenn egyidejűleg a négy birodalom egyikével sem; csak a vas és cserép fázis után jön el”.
A H.N. Adventista teológusok azt helyesen állapították meg, hogy az Isten királysága a Földön nem a Róma Főpapja által vezetett egyházban valósult meg. Azonban abban nem nincs igazuk, hogy a Krisztus királysága csak a végítélet után és a mennyben fog megvalósulni.
A Szentírás tanúsága szerint ugyanis Krisztus ezer éves Földi királysága a végítélet előtt ezer évvel veszi kezdetét a Földön és nem az Égben. Ez nem sokkal a választottak nagy sokaságának az Égbe való elragadása után fog bekövetkezni. Ahhoz, hogy a prófécia szerint ,hogy a prófécia szerint
a tíz király és a hétfejű veres fenevad harcolhasson az Úr Jézus ellen, előbb vissza kell térnie a Földre.
A Harcra ugyanis a Megiddó Hegy völgyében fog majd sor kerülni. Ekkor szál alá majd Izrael Istene is a Földre, hogy Ő maga harcoljon azok ellen a nemzetek ellen,akik a Bárány ellen felvonulnak.
A nemzetek felett aratott győzelem után az Úr Jézus Istene és Atyja -aki nem más,mint a Felkent Isten - átadja a nemzetek feletti hatalmat a Földön ezer évre a Báránynak és a Bárány szentjeinek.
Előtte azonban még megkötözteti a Sátánt és ezer évre a Föld mélyére zárja. Ezzel biztosítva az ezer éves békekorszakot a Földön Krisztus Jézus uralma alatt.
Jelenések 20:1.És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében.2.És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,3.És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.4.És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.5.A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.6.Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.7.És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
Khrisztus ezer éves földi királyságát úgy a Róma Főpapja által vezetett egyház ,mint az H.N. Adventista egyház tévtanítói egyaránt tagadják,ahogyan az azt megelőző első feltámadást is.
A H. N. Adventsita egyháznak és a Róma Főpapja által vezetett egyháznak azonos az istenük is. Nem a Szentírás Istenét a Khrisztosz Istent imádják,akit Ábrahám, Izsák, Jákób és Mózes is imádtak,
hanem a három császár és I.Damáz ,valamint Alexandria Péter nevű püspöke által képviselt három az egyben istent. Habár ezen bálványistenüknek az igaz hitűek megtévesztése céljából az Atya a Fiú és a Szentszellem nevet adták,és a Fiú anyjának Máriának az istenszülő nevet,az Isten Szavához hittel közeledő igazságkereső embereket nem tudják megtéveszteni. Akik nem az Istenek Istenét imádják,
azok a Sátán zsinagógájában vannak,ahogyan azok is,akik tagadják az ezer éves földi királyságot megelőző első feltámadást, és Krisztosznak és szentjeinek ezer éves földi országlását, és előtte
Izrael Istenének a Khrisztosz Istennek és az Isten Bárányának a Földre való eljövetelét.
Meg mint a lutheránok, kálvinisták, katholikusok, baptisták: ők is megkülönböztetik az erkölcsi törvényt (Tízparancs) a cirmoniális törvénytől..."
Minden egyes pontja eltöröltetett aMózes álat közvetített Régi Törvénynek Jézus halálával.
Az Új parancsolatok a Törvény erkölcsre utaló részeit is megváltoztatták.
Máté 5:21.Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre.22.Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.23.Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:24.Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.25.Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe ne vessen téged.26.Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.27.Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!28.Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.29.Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.30.És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.31.Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet.32.Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik.33.Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.34.Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;35.Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;36.Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;37.Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.38.Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.39.Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.40.És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.41.És aki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.42.Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.43.Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.44.Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.45.Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.46.Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?47.És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-é?48.Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.
Dán 1 Dán 1.1 Jojakim júdeai király uralkodásának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Bábel királya felvonult Jeruzsálem ellen, és ostrom alá fogta. Dán 1.2 Az Úr kezébe adta Jojákimot, Júda királyát és a templom edényeinek egy részét. Sineár földjére vitte őket, s az edényeket istenének templomában helyezte el. Dán 1.3 A király meghagyta Aspenáznak, udvari emberei főnökének, hogy válogasson ki Izrael fiai közül néhány királyi vérből vagy előkelő családból származó ifjat. Dán 1.4 Legyenek teljesen hibátlanok, csinos külsejűek, jártasak minden bölcsességben, műveltek és képzettek. Legyenek tehát alkalmasak rá, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek. Aspenáznak meg kellett őket tanítania a káldeusok írására és nyelvére. Dán 1.5 A király a királyi ételekből rendelt nekik ellátást minden egyes napra, és abból a borból, amelyet maga is ivott. Így kellett három éven át nevelkedniük, hogy aztán szolgálatot teljesítsenek a király színe előtt. Dán 1.6 Ezek között volt Júda törzséből Dániel, Hananja, Misael és Azarja. Dán 1.7 Az udvari emberek főnöke azonban új nevet adott nekik: Dánielt Béltsacárnak, Hanaját Sadráknak, Misaelt Mesaknak és Azarját Abednegónak nevezte el. Dán 1.8 Dániel azonban elhatározta magában, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és a borral. Azért arra kérte az udvari emberek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Dán 1.9 Bár az Isten az udvari emberek főnökében jóindulatot és irgalmat ébresztett Dániel iránt, Dán 1.10 az udvari emberek főnöke mégis ezt felelte Dánielnek: "Félek uramtól, a királytól, aki maga szabta meg számotokra az ételt és italt. Ha úgy látja, hogy arcotok soványabb, mint a veletek egykorú ifjaké, én leszek érte felelős a király előtt." Dán 1.11 Ekkor Dániel a felügyelőt kérte meg, akit az udvari emberek főnöke Dániel, Hananja, Misael és Azarja fölé rendelt: Dán 1.12 "Csak tíz napig tégy próbát szolgáiddal! Adass nekünk főzeléket ételül és vizet italul! Dán 1.13 Akkor vedd szemügyre a mi arcunkat meg a királyi ételekből táplálkozó ifjak arcát. Aztán tégy úgy szolgáiddal, ahogyan jónak látod!" Dán 1.14 Hallgatott is a tanácsukra és tíz napig próbára tette őket. Dán 1.15 Tíz nap múlva külsejükben csinosabbnak és jobban tápláltaknak látszottak, mint a többi ifjak, akik királyi ételeket ettek. Dán 1.16 Ettől kezdve a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt meg a boritalt, és főzeléket adott nekik. Dán 1.17 Ennek a négy ifjúnak az Isten megadta a tudományt, és minden írásban és bölcsességben a jártasságot. Ezenkívül Dánielnek még azt is megadta, hogy megértsen minden látomást és álmot. Dán 1.18 Amikor elérkezett az idő, amelyet a király bemutatásukra meghatározott, az udvari emberek főnöke Nebukadnezár színe elé vezette őket. Dán 1.19 A király elbeszélgetett velük, és úgy találta, hogy az összes többi között nincs olyan, mint Dániel, Hananja, Misael és Azarja. Mindjárt a király szolgálatába is álltak. Dán 1.20 Valahányszor a király olyan ügyet terjesztett eléjük, amely bölcsességet és okosságot kívánt, azt tapasztalta, hogy tízszer különbek egész országa minden tudósánál és varázslójánál. Dán 1.21 Dániel ott is maradt Cirusz király első esztendejéig. Dán 2 Dán 2.1 Nebukadnezár uralkodásának második esztendejében Nebukadnezár álmot látott. Lelke úgy megrémült tőle, hogy álma is elhagyta. Dán 2.2 Erre a király meghagyta, hogy hívják elő a tudósokat és a varázslókat, a bűvészeket és a káldeusokat, hogy fejtsék meg a király álmát. Amikor megérkeztek és a király elé álltak, Dán 2.3 azt mondta nekik a király: "Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem, míg meg nem tudom a jelentését." Dán 2.4 A káldeusok így feleltek a királynak (arám nyelven): "Király, örökké élj! Mondd el szolgáidnak az álmot, akkor megmondjuk a jelentését." Dán 2.5 De a király azt felelte a káldeusoknak: "Eltökélt szándékom, hogy ha nem mondjátok meg nekem az álmot és jelentését, darabokra vágatlak benneteket, házatokat pedig szemétdombbá változtatom. Dán 2.6 Ha azonban megmondjátok az álmot és jelentését, akkor jutalmat, ajándékot és nagy kitüntetést kaptok tőlem. Azért hát adjátok tudtomra az álmot és jelentését!" Dán 2.7 Ám ők megint csak így feleltek: "A király mondja el előbb az álmot szolgáinak, akkor majd megmondjuk a jelentését." Dán 2.8 A király ezt a feleletet adta: "Biztosan tudom, hogy csak időt akartok nyerni, mert látjátok, hogy mi az eltökélt szándékom. Dán 2.9 Ha nem mondjátok el az álmot, föl kell tételeznem: hamis és hazug magyarázatot akartok koholni, hogy azt mondjátok el, bízva benne, hogy addig is telik az idő. Mondjátok el az álmot, és akkor tudni fogom, hogy a jelentését is meg tudjátok mondani!" Dán 2.10 A káldeusok megint csak azt felelték: "Nincs ember a földön, aki a király kívánságát teljesíteni tudná. Azért egy király, helytartó vagy kormányzó se kérdez ilyen dolgot semmiféle jóstól, varázslótól vagy káldeustól. Dán 2.11 Az a dolog, amit a király kíván, igen nehéz. Nincs senki, aki megmondaná a királynak az isteneken kívül, de azok nem laknak a földiek között." Dán 2.12 Emiatt a király úgy megharagudott s olyan dühös lett, hogy megparancsolta: vesszen Bábelben minden bölcs. Dán 2.13 Amikor a királyi rendelet megjelent, hogy a bölcseket meg kell ölni, Dánielt és társait is keresték, hogy őket is megöljék. Dán 2.14 Dániel okosan és ügyesen kérdést intézett Arjókhoz, a királyi testőrség parancsnokához, amikor az elindult, hogy megölje Bábel bölcseit. Dán 2.15 Megkérdezte Arjóktól, a király megbízottjától: miért bocsátott ki a király ilyen kegyetlen rendeletet? Arjók elmondta a dolgot Dánielnek. Dán 2.16 Erre Dániel bement a királyhoz és kérte, adjon neki időt, hogy a megfejtést tudtára adhassa. Dán 2.17 Aztán Dániel hazasietett, s társainak, Hananjának, Misaelnek és Azarjának is elmondta a dolgot, Dán 2.18 kérve őket, hogy könyörögjenek az ég Istenének színe előtt irgalomért a titok ügyében, nehogy Dániel és társai is elvesszenek Bábel többi bölcseivel együtt. Dán 2.19 Ekkor Dániel éjjeli látomásban elnyerte a titok kinyilatkoztatását. Erre Dániel áldotta az ég Istenét. Dán 2.20 Így adott hálát: Áldott legyen az Úr neve örökkön örökké, mivel övé a bölcsesség és a hatalom! Dán 2.21 Ő változtatja meg az időket és a korokat, ő taszít le és emel fel királyokat. Bölcsességet ad a bölcseknek, és tudományt azoknak, akik megértik. Dán 2.22 Kinyilatkoztatja a mélységes és elrejtett titkokat, tudja, mi van a sötétben, s nála lakik a világosság. Dán 2.23 Hálát adok neked, atyáink Istene és dicsőítelek, mert bölcsességet és erőt adtál nekem. Most megmutattad nekem, amit tőled kértünk, a király ügyét kinyilatkoztattad nekünk. Dán 2.24 Aztán Dániel bement Arjókhoz, akit a király megbízott Bábel bölcseinek kivégzésével, és így szólt hozzá: "Ne bántsd Bábel bölcseit! Vezess a király színe elé, és előadom a királynak a megfejtést." Dán 2.25 Arjók tüstént bevezette Dánielt a királyhoz és jelentette neki: "Találtam Júda száműzöttei között egy embert, aki tudtára adja a királynak a megfejtést." Dán 2.26 A király megkérdezte Dánieltől, akit másik nevén Béltsacárnak hívtak: "Te meg tudod nekem mondani, hogy milyen álmot láttam és meg is tudod fejteni?" Dán 2.27 Dániel ezt válaszolta a királynak: "A titkot, amelyet a király kérdez, a bölcsek, varázslók, tudósok és jósok nem tudják megfejteni a királynak. Dán 2.28 De van Isten az égben, aki feltárja a titkokat és tudtára adja Nebukadnezár királynak, mi fog történni az utolsó időkben. Ez az álom, amelyet fekvőhelyeden elméd látott: Dán 2.29 Arról gondolkodtál, ó király, fekvőhelyeden, hogy mi fog történni. Nos, aki feltárja a titkokat, az megmutatja neked, mi fog történni. Dán 2.30 Én elnyertem e titok kinyilatkoztatását, nem mintha bölcsebb volnék, mint bármely más élőlény, hanem azért, hogy a megfejtésről tudomást szerezzen a király, vagyis hogy megértsd elméd gondolatait. Dán 2.31 Amit láttál, ó király, az egy hatalmas szobor volt. Ez a szobor nagy volt és fényes, magasra emelkedett előtted, és rettenetes volt a tekintete. Dán 2.32 A szobor feje tiszta aranyból volt, melle és karjai ezüstből, hasa és ágyéka bronzból, Dán 2.33 lábszárai vasból, lábai meg részben vasból, részben agyagból. Dán 2.34 Ezt láttad, míg a (hegyről) le nem vált egy kő anélkül, hogy hozzáért volna valakinek a keze. Ez eltalálta a szobor vas- és agyaglábát és darabokra zúzta. Dán 2.35 Ekkor egyszerre összetört a vas, az agyag, a bronz, az ezüst és az arany, s olyanná lett, mint nyáron a szérűn a por, amelyet felkap a szél, úgyhogy nyoma sem marad. A kőből pedig, amely eltalálta a szobrot, egy nagy hegy lett, amely betöltötte a földet. Dán 2.36 Ez volt az álom. A jelentését is elmondjuk a királynak. Dán 2.37 Ó király, te vagy a legnagyobb a királyok között. Az ég Istene királyságot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Dán 2.38 Kezedbe adta az emberek fiait, a mező vadjait és az ég madarait, bárhol vannak, és téged tett meg mindnyájuk urává. Te vagy az arany fő. Dán 2.39 Utánad egy másik birodalom támad, egy nálad kisebb, majd egy harmadik birodalom, amely bronzból való lesz, és uralma alá kerül az egész föld. Dán 2.40 A negyedik birodalom kemény lesz, mint a vas. A vas mindent összetör, és összezúz. Miként a vas mindent összezúz, ez is törni és zúzni fog. Dán 2.41 Mivel úgy láttad, hogy lábai és ujjai részben agyagból, részben vasból vannak: Az a birodalom meg fog oszlani, de azért lesz benne valami a vas szilárdságából. Azért láttad, hogy vas van keverve az agyag sarába. Dán 2.42 Mivel lábujjai részben vasból, részben agyagból vannak: az a birodalom részben szilárd, részben törékeny lesz. Dán 2.43 Ha a vasat agyagos sárral összekeverve láttad, ez azt jelenti: házasságok által össze fognak keveredni, de eggyé nem fognak összeforrni. A vas ugyanis nem vegyül az agyaggal. Dán 2.44 Ezeknek a királyoknak az idejében az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szűnik meg soha. Ez a birodalom nem száll át más népre. Összetöri és elpusztítja az összes többi birodalmat, maga azonban állni fog mindörökké. Dán 2.45 Ezért tehát jól láttad, hogy a hegyről levált a kő anélkül, hogy valakinek a keze hozzáért volna, és szétzúzta az agyagot, vasat, bronzot, ezüstöt és aranyat. A nagy Isten megmutatta a királynak, mi fog történni egykoron. Az álom igaz, és megfejtése megbízható." Dán 2.46 Ekkor Nebukadnezár király arcra borult, sőt Dániel előtt is leborult. Majd rendeletet adott ki, hogy hozzanak elé étel- és italáldozatot. Dán 2.47 Azután így szólt a király Dánielhez: "Valóban a ti Istenetek a legfölségesebb Isten, a királyok Ura és a titkok kinyilatkoztatója, különben nem tudtad volna megfejteni ezt a titkot". Dán 2.48 Ekkor a király felmagasztalta Dánielt: tömérdek ajándékot adott neki, kinevezte Bábel egész tartományának kormányzójává, és Bábel valamennyi bölcsének főfelügyelőjévé. Dán 2.49 Dániel azonban azt kérte a királytól, hogy Bábel tartományának kormányzását bízza Sadrakra, Mesakra és Abednegóra. Maga Dániel a király udvarában maradt. Dán 3 Dán 3.1 Nebukadnezár király aranyszobrot készíttetett. Magassága hatvan könyök volt, szélessége pedig hat könyök. Dura mezején, Bábel tartományában állíttatta fel. Dán 3.2 Aztán követeket küldött a király, hogy hívják össze a satrapákat, helytartókat, kormányzókat, tanácsosokat, kincstárosokat, bírákat és jogtudósokat és a tartományok összes főembereit, jöjjenek a szobor felavatására, amelyet Nebukadnezár készíttetett. Dán 3.3 A satrapák, helytartók, kormányzók, tanácsosok, kincstárosok, bírák, jogtudósok és a tartományok összes főemberei össze is jöttek a szobor felavatására, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Felálltak a szobor előtt, amelyet Nebukadnezár készíttetett. Dán 3.4 Ekkor a kikiáltó harsány hangon kihirdette: "Így szól a parancs, népek, nemzetek és nyelvek: Dán 3.5 Mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljatok le, és imádjátok az aranyszobrot, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Dán 3.6 Aki nem borul le, és nem imádja, azt még ebben az órában tüzes kemencébe fogják vetni." Dán 3.7 Ennek megfelelően, mihelyt meghallották a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, azon nyomban földre vetették magukat a népek, nemzetek és nyelvek, hogy imádják az aranyszobrot, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Dán 3.8 Ekkor káldeus férfiak siettek elő, és bevádolták a zsidókat. Dán 3.9 Így szóltak a királyhoz: "Király, örökké élj! Dán 3.10 Király, te parancsot adtál ki: Minden ember, aki meghallja a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljon le, és imádja az aranyszobrot. Dán 3.11 Aki nem borul le és nem imádja, azt tüzes kemencébe kell vetni. Dán 3.12 Itt van néhány zsidó férfiú, akiket te Bábel tartományának kormányzásával bíztál meg: Sadrak, Mesak és Abednegó. Ezek a férfiak, ó király, nem teljesítik parancsodat. Nem tisztelik isteneidet és az aranyszobrot sem imádják, amelyet állíttattál." Dán 3.13 Ekkor Nebukadnezár haragjában és dühében megparancsolta, hogy vezessék elé Sadrakot, Mesakot és Abednegót. Mindjárt eléje is állították ezeket a férfiakat. Dán 3.14 A király kérdőre vonta őket: "Igaz-e Sadrak, Mesak és Abednegó, hogy nem tisztelitek isteneimet, és az aranyszobrot sem imádjátok, amelyet állíttattam? Dán 3.15 Nos, hát készen vagytok-e rá, hogy mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, leboruljatok és imádjátok a szobrot, amelyet készíttettem? Mert ha nem imádjátok, még ebben az órában tüzes kemencébe vettetlek benneteket. S van-e olyan isten, aki megment titeket a kezemtől?" Dán 3.16 Sadrak, Mesak és Abednegó így feleltek Nebukadnezár királynak: "Nincs szükség rá, ó király, hogy mi feleljünk parancsodra. Dán 3.17 Ha a mi Istenünk, akit tisztelünk, meg akar minket menteni, akkor a tüzes kemencéből és a te kezedből is kiszabadít, ó király. Dán 3.18 De ha nem így történnék is, tudd meg, ó király, hogy isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állíttattál, nem imádjuk." Dán 3.19 Ekkor Nebukadnezár haragra lobbant, arca lángba borult Sadrak, Mesak és Abednegó miatt, és kiadta a parancsot, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Dán 3.20 Aztán megparancsolta serege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mesakot és Abednegót, és vessék őket a tüzes kemencébe. Dán 3.21 Azon nyomban meg is kötözték a férfiakat nadrágostul, köpenyestül és süvegestül, és bevetették a tüzes kemencébe. Dán 3.22 Mivel a király szigorú parancsára a kemencét a szokásosnál is jobban befűtötték, a lobogó tűz megölte azokat a férfiakat is, akik Sadrakot, Mesakot és Abednegót bevetették. Dán 3.23 A három férfiú, Sadrak, Mesak és Abednegó, megkötözve a tüzes kemence közepére esett. Dán 3.(24) Ott jártak-keltek a lángok között, dicsőítették az Istent és áldották az Urat. Dán 3.(25) Azarja megállt, szóra nyitotta ajkát, és a lángok közepette így imádkozott: Dán 3.(26) Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene, és minden dicséretre méltó; neved magasztos mindörökké. Dán 3.(27) Mert igazságos vagy mindenben, amit velünk tettél, tetteid mind igazak, útjaid egyenesek, és minden ítéleted igazságos. Dán 3.(28) Igazságos ítéletet hajtottál végre, bármit mértél ránk és Jeruzsálemre, atyáink szent városára. Bűneink miatt mindent igazságos ítélettel mértél ránk. Dán 3.(29) Vétkeztünk és elpártoltunk tőled, gonoszságra vetemedtünk, és parancsaidra nem ügyeltünk. Dán 3.(30) Lelkiismeretünkkel szembeszegülve nem azt tettük, amit parancsoltál, hogy jó legyen sorunk. Dán 3.(31) Amit ránk mértél és velünk tettél, mind igazságos ítélettel tetted. Dán 3.(32) Kiszolgáltattál minket gonosz ellenségeinknek és gyűlölködő árulóinknak, egy igazságtalan királynak, a leggonoszabbnak az egész földön. Dán 3.(33) Most még szánkat se nyithatjuk ki, szégyen és gyalázat lett szolgáid és tisztelőid osztályrésze. Dán 3.(34) Szent nevedre kérünk, ne taszíts el minket végleg, ne bontsd fel a szövetséged. Dán 3.(35) Ne vondd meg tőlünk irgalmadat kedveltedért, Ábrahámért, szolgádért, Izsákért, és szentedért, Izraelért. Dán 3.(36) Megígérted nekik, hogy megsokasítod utódaikat, mint égen a csillagokat, s mint a tenger partján a fövényt. Dán 3.(37) Minden népnél kisebbek lettünk, Urunk, megaláztatásban van részünk bűneinkért az egész földön. Dán 3.(38) Most nincs fejedelmünk, sem prófétánk, sem vezérünk, nincs sem égő-, sem véres, sem étel-, sem illatáldozat, de még hely sem, ahová letegyük első termésünket, Dán 3.(39) s elnyerhessük irgalmadat. Fogadd el megtört szívünket és alázatos lelkünket kosokból és bikákból álló égőáldozatul, tömérdek hizlalt bárány gyanánt! Dán 3.(40) Áldozatunk legyen ma éppúgy kedves színed előtt, s engesztelődj ki a múlt miatt, mert akik benned bíznak, nem vallanak szégyent. Dán 3.(41) Most már egész szívünkkel téged követünk, téged félünk, és a te nevedet keressük. Dán 3.(42) Ne engedd, hogy megszégyenüljünk, hanem bánj velünk könyörülettel, nagy irgalmasságod szerint! Dán 3.(43) Siess segítségünkre, mint hajdan a csodatetteiddel, és szerezz dicsőséget, Uram, a nevednek! Dán 3.(44) Valljanak szégyent mind, akik gonoszat tesznek szolgáid ellen, mindenhatóságod alázza meg őket, és enyésszen el erejük! Dán 3.(45) Tudják meg, hogy te, az Úr vagy az egyetlen Isten, és tiéd a dicsőség szerte az egész földön. Dán 3.(46) A király szolgái, akik bedobták őket, egyre fűtötték a kemencét kőolajjal, gyantával, kóccal és rőzsével. Dán 3.(47) Végül a láng negyvenkilenc könyöknyire kicsapott a kemencéből. Dán 3.(48) Elérte és elégette a káldeusokat, akiket a kemence körül talált. Dán 3.(49) Az Úr angyala pedig leszállt a kemencébe Azarjához és társaihoz, és kiverte a tüzet a lángoló kemencéből. Dán 3.(50) Olyanná tette a kemence belsejét, mintha harmatos szellő fújdogált volna benne. Őket a tűz egyáltalán nem érte, nem sértette és nem háborgatta. Dán 3.(51) Ekkor a kemencében mindhárman egy szájjal dicsőítették, magasztalták és áldották az Istent, a következőképpen: Dán 3.(52) Áldott vagy Urunk, atyáink Istene, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Dán 3.(53) Áldott vagy dicsőséged szent templomában, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Dán 3.(54) Áldott vagy királyi trónodon, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Dán 3.(55) Áldott vagy, aki belelátsz a mélységekbe, és a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Dán 3.(56) Áldott vagy az ég boltozatján, dicséretre méltó és magasztos mindörökké. Dán 3.(57) Áldjátok, az Úrnak minden művei az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(58) Áldjátok, az Úrnak angyalai, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(59) Áldjátok, egek, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(60) Áldjátok, mind ti vizek az égboltozat felett, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(61) Áldjátok, minden erők, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(62) Áldjátok, nap és hold, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(63) Áldjátok, ég csillagai, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(64) Áldjátok, minden záporeső és harmat, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(65) Áldjátok, mind ti szelek, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(66) Áldjátok, tűz és forróság, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(67) Áldjátok, hideg és hőség, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(68) Áldjátok, harmat és dér, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(69) Áldjátok, fagy és hideg, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(70) Áldjátok, jég és hó, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(71) Áldjátok, éjjelek és nappalok, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(72) Áldjátok, világosság és sötétség, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(73) Áldjátok, villámok és fellegek, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(74) Áldjad föld, az Urat, dicsőítsd és magasztald mindörökké. Dán 3.(75) Áldjátok, hegyek és halmok, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(76) Áldja minden, ami a földön sarjad, az Urat, dicsőítse és magasztalja mindörökké. Dán 3.(77) Áldjátok, vízforrások, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(78) Áldjátok, tengerek és folyamok, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(79) Áldjátok, cethalak és a vizekben mozgó összes állatok, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(80) Áldjátok, égi madarak, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(81) Áldjátok, vadak és barmok, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(82) Áldjátok, emberek fiai, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(83) Áldjátok, Izrael fiai, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(84) Áldjátok, az Úrnak papjai, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(85) Áldjátok, az Úrnak szolgái, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(86) Áldjátok, igazak szellemei és lelkei, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(87) Áldjátok, szentek és alázatos szívűek, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Dán 3.(88) Áldjátok, Hananja, Azarja, Misael, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké. Mert kiragadott minket a holtak országából, s kimentett a halál kezéből; kiszabadított a lobogó lángok közül, kiragadott a tűzből. Dán 3.(89) Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Dán 3.(90) Áldjátok az Istenek Istenét, ti, akik félitek az Urat, dicsőítsétek, és adjatok neki hálát, mert irgalma örökkévaló! Dán 3.24 Ekkor Nebukadnezár király megdöbbent. Izgatottan felállt, és így szólt főembereihez: "Nemde, három férfiút dobattunk megkötözve a tűzbe?" Ezt felelték a királynak: "Egész biztos, ó király!" Dán 3.25 Erre így folytatta: "Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek az istenek fiai közül." Dán 3.26 Ekkor Nebukadnezár odament a tüzes kemence ajtajához és bekiáltott: "Sadrak, Mesak és Abednegó, a fölséges Isten szolgái, gyertek ki és jöjjetek ide!" Erre Sadrak, Mesak és Abednegó kijöttek a lángok közül. Dán 3.27 A satrapák, helytartók, kormányzók és királyi tanácsosok összefutottak. Látták e férfiakon, hogy testükön semmi hatalma nem volt a tűznek, fejüknek egyetlen hajaszála sem perzselődött meg, ruhájuk sem sérült meg, sőt még a tűz szaga sem járta át őket. Dán 3.28 Nebukadnezár ekkor így szólt: "Áldott legyen Sadrak, Mesak és Abednegó Istene, mert elküldte angyalát, és megmentette szolgáit, akik benne bíztak. Inkább megszegték a király parancsát, veszélynek tették ki testüket, semhogy Istenükön kívül más istent tiszteljenek és imádjanak. Dán 3.29 Ezennel rendeletet bocsátok ki: Minden nép, nemzet és nyelv! Aki káromolja Sadrak, Mesak és Abednegó Istenét, azt vágják darabokra, háza meg változzék szemétdombbá! Nincs ugyanis más Isten, aki ki tudna szabadítani a szorongattatásból." Dán 3.30 Ekkor a király Bábel tartományában nagy tisztségre emelte Sadrakot, Mesakot és Abednegót. Dán 3.31 Nebukadnezár király minden népnek, nemzetnek és nyelvnek! Sok-sok üdvözlet nektek! Dán 3.32 Jónak látom, hogy hirdessem a jeleket és a csodákat, amelyeket a fölséges Isten végbevitt rajtam. Dán 3.33 Az ő jelei milyen nagyok, és az ő csodái milyen hatalmasak! Királysága örökké tartó királyság, és hatalma nemzedékről nemzedékre száll. Dán 4 Dán 4.1 Én, Nebukadnezár nyugodtan éltem házamban és vidáman palotámban. Dán 4.2 De álmot láttam, és ez megijesztett. Fekvőhelyemen támadt gondolataim és elmém látomásai megzavartak. Dán 4.3 Azért megparancsoltam: Bábel minden bölcsét vezessék elém, hogy fejtsék meg nekem álmom jelentését. Dán 4.4 El is jöttek a jósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok. Elmondtam nekik az álmot, de a jelentését nem tudták nekem megfejteni. Dán 4.5 Végül elém járult Dániel, akit istenem neve után Béltsacárnak is hívnak, s akiben Isten szent lelke lakik. Elmondtam neki az álmomat: Dán 4.6 Béltsacár, te jósok feje! Tudom, hogy Isten szent lelke lakik benned, s nem okoz neked fejtörést egyetlen titok sem. Ezt az álmot láttam, fejtsd meg nekem. Dán 4.7 A látomásban, amely fekvőhelyemen előttem állt, ezt láttam: Lám, egy igen magas fa állt a föld közepén. Dán 4.8 A fa magas volt és erős, teteje az eget érte, és a föld határairól is lehetett látni. Dán 4.9 Lombja gyönyörű, gyümölcse bőséges, és minden élőlény számára ehető. Árnyékot adott a mező vadjainak, ágai közt meg az ég madarai fészkeltek, és minden élőlény róla táplálkozott. Dán 4.10 A látomásban, amely fekvőhelyemen előttem állt, egyszerre egy szent őrt pillantottam meg, amint leszállt az égből. Dán 4.11 Harsány hangon parancsot adott: Vágjátok ki a fát, üssétek le ágait, verjétek le lombját és szórjátok szét gyümölcsét. Meneküljenek alóla az állatok, és ágai közül a madarak. Dán 4.12 De gyökereinek a törzsökét hagyjátok meg a földben, vas- és rézbilincsbe verve a mező füvén. Az ég harmata öntözze, és a vadállatokkal egy sorban a föld füve legyen osztályrésze. Dán 4.13 Szíve vetkőzzék ki emberi mivoltából, s állati szív adassék neki! Így múljék el fölötte hét időszak. Dán 4.14 Ez az üzenet az őrök határozata, és ez a javaslat a szentek végzése, hogy elismerjék róla az élők: A Fölséges uralkodik az emberek királysága fölött. Annak adhatja, akinek akarja; akár a legutolsó embert is trónra emelheti. Dán 4.15 Ez az az álom, amelyet én, Nebukadnezár király, láttam. Nos, Béltsacár, fejtsd meg a jelentését, mert királyságom összes bölcsei sem tudták nekem megfejteni. Csak te vagy rá képes, mert benned a szent Isten lelke van. Dán 4.16 Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: "Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!" Béltsacár ezt a feleletet adta: "Uram, bárcsak gyűlölőidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése. Dán 4.17 Az a fa, amelyet láttál, magas és erős, úgyhogy a teteje az eget éri és az egész földön lehet látni; Dán 4.18 lombja gyönyörű, gyümölcse bőséges, és minden élőlény számára ehető, alatta tanyáznak a mező vadjai, és ágai közt fészkelnek az ég madarai -, Dán 4.19 te magad vagy, ó király. Naggyá, hatalmassá lettél, nagyságod egyre gyarapodott, elérte az eget és hatalmad a föld határát. Dán 4.20 Egy szent őrt is látott a király. Leszállt az égből és így szólt: Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el! De gyökereinek törzsökét hagyjátok meg a földben, vas- és rézbilincsbe verve a mező földjén; az ég harmata öntözze, s a mező vadjaival éljen egy sorban, míg hét időszak el nem múlik fölötte. Dán 4.21 Ennek, ó király, ez a megfejtése: Ez a Fölséges határozata, amely az én uramra, a királyra vár: Dán 4.22 Kiűznek az emberek közül, a mező vadjai közt lelsz tanyát, füvet legelsz, mint az ökrök, és az ég harmatja fog öntözni. Hét időszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja. Dán 4.23 Mivel azonban az volt a parancs, hogy gyökerének törzsökét hagyják meg: a Fölséges visszaadja neked királyságodat, ha elismered az ég hatalmát. Dán 4.24 Ezért, ó király, fogadd szívesen tanácsomat: váltsd meg bűneidet az igazságosságot gyakorolva, és gonoszságaidat az elnyomottak iránt irgalmat gyakorolva! Akkor talán tovább tarthat jó sorod." Dán 4.25 Ez mind utol is érte Nebukadnezár királyt. Dán 4.26 Tizenkét hónap múlva fölment királyi palotája tetejére, amely Bábelben van, és ott sétálgatott. Dán 4.27 Akkor azt mondta a király: "Nemde, ez az a nagy Bábel, amelyet hatalmas erőmmel építettem ki igazi királyi székhellyé, hogy hirdesse dicsőségemet?" Dán 4.28 A szó még ott volt a király ajkán, amikor szózat hallatszott az égből: "Neked szól a szózat, Nebukadnezár király! Elveszem királyi hatalmadat. Dán 4.29 Kitaszítanak az emberek közül, a mező vadjai közt lelsz tanyát, s füvet legelsz, mint az ökrök. Hét időszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja." Dán 4.30 Még ugyanabban az órában beteljesedett a jövendölés Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet legelt, mint az ökrök, az ég harmata addig öntözte testét, míg szőre olyan hosszú nem lett, mint a sas tolla, és körmei, mint a madárkarmok. Dán 4.31 Mihelyt letelt a kiszabott idő, én, Nebukadnezár, az égre emeltem tekintetemet, és visszanyertem értelmemet. Akkor hálát adtam a Fölségesnek, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt: Hatalma örök hatalom, országa megmarad nemzedékről nemzedékre. Dán 4.32 A föld lakóit olyannak tekinti, mint a semmit, tetszése szerint jár el az égi seregekkel és a föld lakóival. Nincs senki, aki ellenállhatna kezének, vagy azt mondhatná neki: Miért tetted ezt? Dán 4.33 Ugyanabban az időben visszanyertem értelmemet, királyi méltóságom mellé visszakaptam tekintélyemet és dicsőségemet. Szolgáim és főembereim fölkerestek, és visszahelyeztek királyságomba, sőt még nagyobb hatalomra tettem szert. Dán 4.34 Ezért én, Nebukadnezár, áldom, magasztalom és dicsőítem az Ég Királyát, mert minden tette igaz és útjai igazságosak; s akik kevélyen járnak-kelnek, azokat meg tudja alázni. Dán 5 Dán 5.1 Baltazár király nagy lakomát rendezett főembereinek - szám szerint ezren voltak -, és ezer ember előtt itta a bort. Dán 5.2 A bortól ittasan Baltazár megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadnezár elhozott a jeruzsálemi templomból. Az volt a szándéka, hogy abból igyanak a király és a főemberei, feleségei és mellékfeleségei. Dán 5.3 Erre előhozták az arany- és ezüstedényeket, amelyeket a jeruzsálemi templomból, az Isten házából hurcoltak el. Belőlük ittak a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. Dán 5.4 Itták a bort és dicsérték arany-, ezüst-, réz-, vas-, fa- és kőisteneiket. Dán 5.5 Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi palota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait. Dán 5.6 Erre a királynak elváltozott az arca, s gondolatai megrémítették. Csípőjének ina elernyedt, és térdei egymáshoz verődtek. Dán 5.7 A király hangosan követelte, hogy vezessék eléje a varázslókat, káldeusokat és jósokat. Így szólt a király Bábel bölcseihez: "Aki elolvassa ezt az írást, és tudtomra adja értelmét, bárki lesz is az, bíbort ölt, aranyláncot kap a nyakába, és harmadikként uralkodik országomban." Dán 5.8 A király bölcsei mind összesereglettek, de sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani. Dán 5.9 Erre Baltazár király annyira megijedt, hogy az arca belesápadt; de főemberei is megrémültek. Dán 5.10 Annak hírére, mi történt a király és főemberei előtt, a királyné azonnal besietett az ebédlőterembe és így szólt: "Király, örökké élj! Ne rémítsenek meg gondolataid, és ne halványuljon el arcod! Dán 5.11 Van országodban egy férfiú, akiben a szent Isten lelke lakik. Már atyád napjaiban tudták, hogy kiváló szellem, értelem és isteni bölcsesség van benne. Azért atyád, Nebukadnezár a tudósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok fejévé tette. Dán 5.12 Ebben a Dánielben, akit a király Béltsacárnak nevezett el, kiváló szellem, tudomány és értelem található az álmok megfejtésére, a titkok megmagyarázására és a legnehezebb kérdések megoldására. Hívasd hát ide Dánielt, ő majd megadja a magyarázatot!" Dán 5.13 Dánielt bevezették a király elé. A király így szólt hozzá: "Te vagy az a Dániel, az a júdeai fogoly, akit atyám, a király Júdából hozott ide? Dán 5.14 Azt hallottam felőled, hogy Isten lelke van benned, kiváló szellem, értelem és bölcsesség található benned. Dán 5.15 Az előbb ide rendeltem a bölcseket és varázslókat, hogy olvassák el nekem ezt az írást, és adják meg a magyarázatát, de nem tudták megmondani a dolog értelmét. Dán 5.16 De rólad azt hallottam, hogy te tudsz magyarázatot adni, sőt a legnehezebb kérdéseket is meg tudod oldani. Ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, s meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba, és harmadikként uralkodhatsz országomban." Dán 5.17 Dániel erre azt felelte a királynak: "Adományaidat tartsd meg magadnak, és ajándékaidat add másnak! De az írást elolvasom a királynak, és tudtodra adom az értelmét. Dán 5.18 Ó király, a fölséges Isten királyságot és nagyságot, dicsőséget és méltóságot adott atyádnak, Nebukadnezárnak. Dán 5.19 Nagysága miatt, amelyet adott neki, minden nép, nemzet és nyelv remegett és félt tőle. Megölhette, akit csak akart, életben hagyhatta, akit csak akart; felmagasztalhatta, akit csak akart, és megalázhatta, akit csak akart. Dán 5.20 Amikor azonban szíve felfuvalkodott, és lelke kevélységében óriásnak érezte magát, lezuhant királyi trónjáról, és dicsőségét elvették tőle. Dán 5.21 Kivetették az emberek közül, szíve olyan lett, mint a vadállatoké. Vadszamarak között tanyázott, füvet legelt, mint az ökrök, testét az ég harmata öntözte, míg be nem látta, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és azt emelheti föléje, akit akar. Dán 5.22 S neked, Baltazárnak, az ő fiának szintén nem alázkodott meg a szíved, noha ezeket mind jól tudtad. Dán 5.23 Sőt inkább felfuvalkodtál az ég Ura ellen, az ő házának edényei vannak előtted, és azokból ittátok a bort, te és főembereid, feleségeid és mellékfeleségeid. Dicsérted az ezüst-, arany-, réz-, vas-, fa- és kőisteneket, jóllehet azok nem látnak, nem hallanak, és semmit sem értenek. Azt az Istent ellenben, akinek kezében van az életed és egész sorsod, nem dicsőítetted. Dán 5.24 Ezért küldte a kezet és ujjat, amely ezt az írást felrótta. Dán 5.25 Az írás, amelyet felrótt: Mené, mené, tekél és parszin. Dán 5.26 A szavaknak ez a jelentésük: Mené: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki. Dán 5.27 Tekél: megmért a mérlegen és könnyűnek talált. Dán 5.28 Parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta." Dán 5.29 Akkor Baltazár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába és közhírré tették, hogy az országban ő a harmadik uralkodó. Dán 5.30 Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát. Dán 6 Dán 6.1 Az országot a méd Dárius foglalta el hatvankét éves korában. Dán 6.2 Dárius jónak látta, hogy birodalma fölé százhúsz satrapát állítson, az ország minden része fölé egyet; Dán 6.3 ezek fölé három főfelügyelőt rendelt, hogy a satrapák nekik adjanak számot, és a király ne szenvedjen kárt. Ezek közül az egyik Dániel volt. Dán 6.4 Ez a Dániel kiválóbbnak bizonyult a főfelügyelőknél és a satrapáknál, mert nagyszerű tehetsége volt. Ezért a királynak az volt a szándéka, hogy egész birodalma fölé rendeli. Dán 6.5 Ám a felügyelők és a satrapák arra törekedtek, hogy állami szempontból valami vétséget találjanak Dánielben, amit felhozhatnának ellene. De nem tudtak semmiféle ürügyet vagy vádat találni ellene, mert olyan hűséges volt; nem lehetett benne hibát vagy vétséget lelni. Dán 6.6 Ezért azt mondták ezek a férfiak: "Ebben a Dánielben nem találunk semmi hibát, hacsak rajta nem kapjuk valamin, ami Istenének törvényéből adódik." Dán 6.7 Ekkor a főfelügyelők és a satrapák a király elé járultak és azt mondták neki: "Dárius király, örökké élj! Dán 6.8 Országod főfelügyelői és satrapái, tanácsosai és vezérei megállapodtak abban, hogy királyi határozatot kellene kibocsátani, és szigorú tilalmat elrendelni, hogy aki harminc napon belül rajtad kívül, ó király, bárki máshoz fordul, akár istenhez, akár emberhez valamely kéréssel, azt az oroszlánok barlangjába kell vetni. Dán 6.9 Azért, ó király, add ki a tilalmat és írd alá az írást, hogy a médek és a perzsák soha meg nem változtatható törvénye szerint ne lehessen megváltoztatni." Dán 6.10 Dárius király alá is írta az okmányt és a tilalmat. Dán 6.11 Dániel tudta, hogy kibocsátották a rendeletet. Mégis bement a házába, és felső termének Jeruzsálem felé nyíló ablakánál naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette. Dán 6.12 Ezek az emberek azonban rátörtek, és rajtakapták Dánielt, amint éppen Istenéhez imádkozott. Dán 6.13 Erre elmentek, és kérdést intéztek a királyhoz a királyi tilalom ügyében: "Király, nemde rendeletet adtál ki, hogy aki harminc napon belül rajtad kívül, ó király, bárki máshoz fordul, akár istenhez, akár emberhez valamely kéréssel, azt az oroszlánok barlangjába kell vetni?" A király azt felelte nekik: "Valóban így van a médek és a perzsák soha meg nem változtatható törvénye szerint." Dán 6.14 Erre azt mondták a királynak: "Dániel, aki Júda foglyai közül való, nem törődik veled és tilalmaddal, amelyet kiadtál. Naponta három ízben elvégzi imádságát." Dán 6.15 Amikor a király ezt meghallotta, nagyon elszomorodott miatta. Megkísérelte, hogy megmentse Dánielt; egészen napnyugtáig azon fáradozott, hogy valami kibúvót találjon számára. Dán 6.16 De azok az emberek rátámadtak a királyra és kijelentették: "Tudd meg, király, hogy a médek és perzsák törvénye szerint semmiféle tilalmat vagy rendeletet, amelyet a király kiad, nem lehet megváltoztatni." Dán 6.17 Erre a király kiadta a parancsot, Dánielt elővezették és az oroszlánok barlangjába vetették. A király azt mondta Dánielnek: "A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, meg fog menteni." Dán 6.18 Aztán hoztak egy követ és a barlang szájához tették. Lepecsételték a király gyűrűjével és a főemberek gyűrűjével, nehogy valami is történjen, ami változtatna Dániel sorsán. Dán 6.19 Ezután a király visszatért palotájába. Éhgyomorral tért nyugovóra, s mellékfeleségei se mehettek be hozzá. Az álom is elkerülte. Dán 6.20 A király már kora hajnalban fölkelt, és sietve az oroszlánok barlangjához ment. Dán 6.21 Amint a barlanghoz közeledett, panaszos szóval Dánielt emlegette. Ezt mondta a király Dánielnek: "Dániel, az élő Isten szolgája! A te Istened, akit te állhatatosan tiszteltél, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól?" Dán 6.22 Dániel így felelt a királynak: "Király, örökké élj! Dán 6.23 Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját. Nem engedte, hogy ártsanak nekem, mert ártatlannak talált. De ellened se követtem el vétséget, ó király!" Dán 6.24 A király nagyon megörült s megparancsolta, hogy Dánielt húzzák ki a barlangból. Amikor Dánielt kihúzták a barlangból, semmiféle sérülés nem volt rajta, mert bízott Istenében. Dán 6.25 A király parancsára elővezették azokat a férfiakat, akik Dánielt bevádolták. Aztán gyermekeikkel és feleségeikkel együtt az oroszlánok barlangjába vetették őket. Még a mélyére sem értek, az oroszlánok máris nekik estek és minden csontjukat összetörték. Dán 6.26 Ekkor Dárius király levelet írt minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, szerte az egész földön: Sok-sok üdvözlet nektek! Dán 6.27 Rendeletet bocsátottam ki, hogy birodalmam egész területén rettegjétek és féljétek Dániel Istenét. Mert ő az élő Isten, aki örökké megmarad. Királyságának nem lesz vége, és uralma örökké tart. Dán 6.28 Megment és megszabadít, jeleket és csodákat visz végbe az égen és a földön. Kiszabadította Dánielt az oroszlánok karmai közül. Dán 6.29 Dánielnek ettől fogva jó sora volt Dárius uralma idején, és a perzsa Cirusz uralkodása alatt. Dán 7 Dán 7.1 Baltazárnak, Bábel királyának 1. esztendejében Dániel álmot látott fekvőhelyén; látomás jelent meg szeme előtt. Az álmot rögvest leírta. Így hangzik: Dán 7.2 Ezt jelenti Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele a nagy tenger ellen támadt. Dán 7.3 A tengerből négy hatalmas vadállat bukkant fel. Mindegyik különbözött a másiktól. Dán 7.4 Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, amint kitépték a szárnyait, de aztán fölemelték a földről, s mintha ember lett volna, két lábára állították, sőt emberi szívet is kapott. Dán 7.5 A második vadállat, lám, olyan volt, mint a medve; félig fölegyenesedett, s a szájában a fogai között három borda volt. Így biztatták: "Kelj fel, és egyél sok húst!" Dán 7.6 Majd ismét más vadállatot láttam. Ez párduchoz hasonlított. Hátán négy madárszárnya volt. E vadállatnak négy feje volt és hatalmat kapott. Dán 7.7 Ezután, íme, éjszakai látomásomban egy negyedik vadállatot is láttam. Félelmetes, rettenetes és szörnyű erős volt. Hatalmas vasfogai voltak: falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. Egészen más volt, mint a többi vadállat, tíz szarva volt. Dán 7.8 Amint a szarvakat figyeltem, lám, még egy kis szarv nőtt ki közöttük. De előbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Lám, ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélő száj. Dán 7.9 Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Dán 7.10 Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak, és felnyitották a könyveket. Dán 7.11 Aztán láttam az elbizakodott beszédek elhangzása után, amelyeket a szarv hirdetett, magam láttam, hogy megölték a vadállatot, testét darabokra vágták és tűzre vetették. Dán 7.12 A többi vadállat is elvesztette hatalmát, de egy meghatározott időre még életben maradhattak. Dán 7.13 Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Dán 7.14 Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe. Dán 7.15 Nekem, Dánielnek emiatt megrendült a lelkem, s elmém látomásai megzavartak. Dán 7.16 Odamentem az ott állók közül az egyikhez, és megbízható felvilágosítást kértem tőle mindezek felől. Szóba állt velem, és megmagyarázta nekem a dolgok értelmét: Dán 7.17 "Ez a négy hatalmas vadállat négy király, aki hatalomra jut a földön. Dán 7.18 De a Fölséges szentjei nyerik el a királyságot, és az országot örökké birtokolni fogják, örökkön-örökké." Dán 7.19 A negyedik vadállatról is szerettem volna bizonyosat tudni, amely egészen különbözött a többitől, és igen rettenetes volt. Fogai vasból voltak, karmai meg bronzból. Falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. Dán 7.20 Továbbá a fején levő tíz szarvról, s arról a másikról, amely kinőtt és amely előtt a három szarv lehullott. Ennek szemei voltak, és fennhéjázón beszélő szája, és nagyobbnak látszott, mint a többi szarv. Dán 7.21 Láttam, hogy ez a szarv hadat viselt a szentek ellen, s legyőzte őket, Dán 7.22 míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, s míg el nem érkezett az idő, és a szentek el nem foglalták a királyságot. Dán 7.23 Így válaszolt: "A negyedik vadállat (ezt jelenti): egy negyedik ország lesz a földön, amely különbözik a többi országtól. Ez felfalja, összetiporja és szétzúzza az egész földet. Dán 7.24 A tíz szarv (ezt jelenti): ebből az országból tíz király jut hatalomra. Utánuk pedig egy másik kerül uralomra. Ez különbözik a többiektől, és három királyt megaláz. Dán 7.25 Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre. Dán 7.26 Akkor ítéletet tartanak, s megszűnik uralma, széttiporják, úgyhogy végleg megsemmisül. Dán 7.27 Azután a Fölséges szentjeinek népe nyeri el a királyságot, a hatalmat és a legnagyobb országot az egész ég alatt. Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál, és neki engedelmeskedik minden uralkodó." Dán 7.28 Itt végződik a jelentés. Engemet, Dánielt, gondolataim úgy megrémítettek, hogy arcom színe is elváltozott. A dolgot jól szívembe véstem. Dán 8 Dán 8.1 Baltazár király uralkodásának harmadik esztendejében az előbbi látomásom után nekem, Dánielnek, látomásom volt. Dán 8.2 Azt láttam a látomásban, hogy az Elám tartománybeli Susa várában vagyok. Aztán úgy láttam a látomásban, hogy az Uláj folyó partján vagyok. Dán 8.3 Amikor fölemeltem tekintetem, azt láttam, hogy íme, egy kos áll a víz mellett. Két szarva volt. Bár mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt, mint a másik, a második nőtt nagyobbra. Dán 8.4 Láttam, amint a kos nyugat, észak és dél felé döfött. Semmiféle vadállat nem tudott neki ellenállni és hatalmából kiszabadulni. Tehetett, amit akart, s nagy dolgokat vitt végbe. Dán 8.5 Míg erre figyeltem, egyszerre nyugat felől egy kecskebak rontott neki az egész földnek, anélkül, hogy a lába érte volna a földet. A baknak hatalmas szarva volt a két szeme között. Dán 8.6 Eljutott egészen addig a kétszarvú kosig, amely - mint láttam - a folyó mellett állt, és teljes erejéből nekirontott. Dán 8.7 Láttam, hogy amikor a kos közelébe ért, elkeseredett dühvel nekitámadt. Legyőzte a kost, és letörte mind a két szarvát. A kosnak nem volt hozzá ereje, hogy ellenálljon neki. Aztán földre terítette, összetiporta, és senki se tudta kiszabadítani a kost hatalmából. Dán 8.8 A kecskebak még nagyobb lett, de ereje teljében letört a nagy szarva. Helyébe négy vadállat lépett, az ég négy tája felé fordulva. Dán 8.9 Közülük az egyikből szarv nőtt ki. Először parányi volt, de aztán annál jobban megnőtt dél, kelet és a dicső ország felé. Dán 8.10 Sőt felnőtt az ég seregéig, a seregből és a csillagok közül néhányat a földre vetett, és összetiporta őket. Dán 8.11 Felnőtt egészen a (mennyei) sereg Fejedelméig, megszüntette a mindennapi áldozatot, és elpusztította szentélye helyét Dán 8.12 és seregét. A mindennapi áldozatot gonosztettel váltotta fel, az igazságot földre tiporta, és minden tette sikerrel járt. Dán 8.13 Akkor fölfigyeltem egy szent szavára. Egy másik szent meg azt kérdezte attól, aki beszélt: "Mennyi ideig tart, amit láttunk: a mindennapi áldozat, a pusztító bűn, a szentély és a sereg lábbal tiprása?" Dán 8.14 Azt felelte neki: "Kétezer-háromszáz estig, reggelig, aztán tiszta lesz a szentély." Dán 8.15 Történt, hogy amikor én, Dániel, ezt a látomást láttam, és értelmét kerestem: íme, egyszer csak előttem állt egy férfiúhoz hasonló alak. Dán 8.16 Az Uláj felől pedig emberi hangot hallottam, amint szólt: "Gábriel, magyarázd meg neki a látomást!" Dán 8.17 Erre odajött, ahol álltam. Amint közeledett, olyan rémület vett rajtam erőt, hogy elvágódtam. Megszólított: "Értsd meg, emberfia, hogy a végső időkre vonatkozik a látomás." Dán 8.18 Míg beszélt hozzám, mély kábulatban hevertem arccal a földön. De ő megfogott, és fölsegített. Dán 8.19 Aztán így szólt hozzám: "Nézd, tudtodra adom, mi történik a harag végső idején, amikor véget ér a kiszabott idő. Dán 8.20 Az a kétszarvú kos, amelyet láttál: a médek és a perzsák királya, Dán 8.21 a kecskebak pedig Javan királya. A nagy szarv, amely a szeme közt van: az első király. Dán 8.22 Az, hogy összetört és négyen léptek a helyébe (azt jelenti): négy ország keletkezik népéből, de nem lesz olyan erejük, mint neki. Dán 8.23 Uralmuk végén, amikor teljessé válik a gonoszság, egy ravasz és cselszövő király támad. Dán 8.24 Nagy hatalma lesz, bár nem a maga erejéből. Hallatlan módon pusztít, és sikerrel jár a vállalkozása. Irtja a hatalmasokat és a szentek népét. Dán 8.25 Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeretfurdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz. Dán 8.26 Az estéről és a reggelről szóló látomás: való igazság. Mégis, őrizd meg a látomás titkát, mert hosszú évekre szól." Dán 8.27 Én, Dániel, napokon keresztül betegen feküdtem, de aztán fölkeltem, és továbbra is elláttam feladataimat a király szolgálatában. A látomásról azonban hallgattam, mert nem volt, aki felvilágosítást tudott volna adni. Dán 9 Dán 9.1 Első éve volt annak, hogy Achasvéros fia, a médek nemzetségéből való Dárius a kaldeusok birodalma fölött uralkodott. Dán 9.2 Uralkodásának első esztendejében, én, Dániel, megértettem a szent könyvekből, hogy annyi évnek kell elmúlnia, amennyit az Úr Jeremiás próféta által előre megmondott, vagyis hogy Jeruzsálem pusztulása hetven évig tart. Dán 9.3 Istenhez, az Úrhoz fordultam, s böjtölve, szőrzsákban és hamuban buzgón imádkoztam és esdekeltem hozzá. Dán 9.4 Könyörögtem az Úrhoz, az én Istenemhez és bűnvallomást tettem ezekkel a szavakkal: "Ó Uram, nagy és félelmetes Isten, hozzád könyörgök. Te megtartod szövetségedet, és irgalmat tanúsítasz azok iránt, akik szeretnek és megtartják parancsaidat. Dán 9.5 Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, gonoszok és lázadók lettünk, megszegtük parancsaidat és törvényeidet. Dán 9.6 Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez. Dán 9.7 Te igazságos voltál, Uram, nekünk pedig mind a mai napig szégyen borítja arcunkat, nekünk, Júda férfiainak, Jeruzsálem lakóinak, Izrael egész népének, akik közel vagy távol laknak azokban az országokban, ahová száműzted őket, amiért elpártoltak tőled. Dán 9.8 Uram, pirul az arcunk, a királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened. Dán 9.9 De te, Urunk és Istenünk, irgalmas vagy és megbocsátasz, bár lázadoztunk ellened. Dán 9.10 Nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, s nem éltünk törvénye szerint, amelyet szolgái, a próféták által adott nekünk. Dán 9.11 Egész Izrael megszegte törvényedet, és elfordult tőled, hogy ne is hallja figyelmeztetésedet. Ezért zúdult ránk az átok és a fenyegetés, amely meg van írva Mózesnek, Isten szolgájának könyvében, mert továbbra is vétkeztünk ellene. Dán 9.12 Erre teljesítette szavát, amelyet kimondott ránk és vezetőinkre, akik kormányoztak minket, hogy olyan csapást zúdít ránk, amilyen még nem fordult elő az egész ég alatt, csak Jeruzsálemmel. Dán 9.13 Amint meg van írva Mózes törvényében, mind ránk zúdultak ezek a csapások. Nem tettünk semmit, hogy arcod, Urunk és Istenünk, kiengesztelődjön: nem tértünk meg gonoszságainkból és nem ismertük el igaz voltodat. Dán 9.14 Az Úr szemmel tartotta és ránk hozta a bajt. Igazságos az Úr, a mi Istenünk, minden tettében, amelyet véghezvitt, mert nem hallgattunk a szavára. Dán 9.15 Urunk és Istenünk, aki erős kézzel kihoztad népedet Egyiptom földjéről és így nevet szereztél magadnak mind a mai napig, vétkeztünk ellened és gonoszat műveltünk. Dán 9.16 Most azonban, Uram, végtelen igazságosságodra kérlek, forduljon el bosszúd és haragod városodtól, Jeruzsálemtől és szent hegyedtől. Hiszen a mi vétkeink és atyáink gonoszsága miatt lett Jeruzsálem és a te néped gyalázat tárgyává minden szomszédunk előtt. Dán 9.17 Hallgasd meg végre, Istenünk, szolgád könyörgését és esdeklését, és feldúlt szentélyed fölött ragyogjon fel arcod, ó Urunk, tenmagadért. Dán 9.18 Istenünk, fordítsd felénk füled és hallgass meg minket. Nyisd ki a szemed, és lásd meg elhagyatottságunkat és a szent várost, amely a te nevedet viseli. Hiszen nem a mi igaz voltunkban, hanem a te végtelen irgalmadban bízva terjesztjük színed elé könyörgésünket. Dán 9.19 Hallgass meg, Uram! Bocsáss meg, Uram! Figyelj rám, Uram! Városod és néped a te nevedet viseli, azért cselekedj tenmagadért és ne késlekedj!" Dán 9.20 Egyre beszéltem: imádkoztam, megvallottam bűneimet és népemnek, Izraelnek bűneit, s az Úr, a mi Istenünk elé terjesztettem könyörgésemet Istenünk szent hegyéért. Dán 9.21 Még mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfiú, akit már láttam az előbbi látomásomban, hirtelenül leszállt hozzám az esti áldozat idején. Dán 9.22 Megszólított és azt mondta: "Máris eljöttem, hogy felvilágosítást adjak. Dán 9.23 Amikor imádkozni kezdtél, egy szózat hallatszott. Eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert kedvelt férfiú vagy. Figyelj hát a szózatra, és értsd meg a látomást! Dán 9.24 Hetven hete van népednek és szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek Szentjét. Dán 9.25 Tudd meg és értsd meg: Attól, hogy elhangzik a parancs: Jeruzsálem épüljön fel újra, hét hét telik el a felkent Fejedelemig. Hatvankét hét alatt újra felépül az utca és a fal, mégpedig sok szorongattatás közepette. Dán 9.26 Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, (bírói ítélet) nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart. Dán 9.27 Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres- és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra." Dán 10 Dán 10.1 Cirusznak, a perzsák királyának 3. esztendejében Dánielnek, akit Béltsacárnak is neveztek, kinyilatkoztatásban volt része. A kinyilatkoztatás igaz, és nagy háborút jelent. Odafigyelt a dologra, és egy látomásban felfogta az értelmét. Dán 10.2 Azokban a napokban én, Dániel, három hétig gyászoltam. Dán 10.3 Jó ételt nem ettem, húst és bort még számba se vettem, olajjal sem kentem meg magamat, míg a háromszor hét nap el nem telt. Dán 10.4 Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, vagyis a Tigris partján voltam. Dán 10.5 Amikor körülnéztem, egyszerre egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. Dán 10.6 Teste ragyogott, mint a drágakő, arca, mint a villám, szeme, mint a lobogó tűz, karja és lába, mint a csiszolt érc felülete, szavának hangja meg, mint a tömeg zúgása. Dán 10.7 De csak én, Dániel, láttam ezt a látomást. A férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást, mert akkora félelem fogta el őket, hogy elfutottak és elrejtőztek. Dán 10.8 Ahogy így magamra maradtam, s előttem a nagy látomás: minden erőm elhagyott, arcom halálsápadt lett, s csaknem összeestem. Dán 10.9 Amikor meghallottam a hangját, amint beszélt, szavának hallatára elájultam és elvágódtam arccal a föld felé. Dán 10.10 Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített. Dán 10.11 Majd azt mondta nekem: "Dániel, te kedvelt férfiú! Értsd meg a szavakat, amelyeket hozzád intézek! Állj fel, mert hozzád szól a küldetésem." Azután, hogy közölte velem ezeket a szavakat, remegve felálltam. Dán 10.12 Ekkor így szólt hozzám: "Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. Dán 10.13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, Dán 10.14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól." Dán 10.15 Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam. Dán 10.16 S lám, egy emberre emlékeztető alak megérintette ajkamat. Erre már én is ki tudtam nyitni a számat, hogy szóljak. Így szóltam ahhoz, aki előttem állt: "Uram, amikor megláttalak, inaim elernyedtek, s nem maradt bennem semmi erő. Dán 10.17 Hogyan is bírná ki uramnak szolgája, hogy beszéljen az én urammal? Hiszen reszketek, minden erőm elhagyott, még az éltető lehelet is kiszállt belőlem." Dán 10.18 Erre ismét megérintett az, aki embernek látszott és megerősített. Dán 10.19 Így szólt: "Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!" Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam és szólni tudtam hozzá: "Beszélj, Uram, mert erőt adsz nekem!" Dán 10.20a Ekkor megkérdezte: "Tudod már, miért jöttem el hozzád? Dán 10.21a Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében. Dán 10.20b Utána visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével. Amikor elmegyek, jön Jáván fejedelme. Dán 10.21b És nem lesz velük szemben senki más segítségemre, csak Mihály, a ti fejedelmetek, Dán 11 Dán 11.1 egyetlen pártfogóm, aki erős kézzel segít és támogat engem. Dán 11.2 Most az igazságot hirdetem neked: Nézd, még három király kerül uralomra Perzsiában; a negyedik nagyobb gazdagságra tesz szert, mint az összes többi. Amikor gazdagsága által hatalmassá lesz, harcba száll Jáván minden országa ellen. Dán 11.3 Majd egy hatalmas király támad: hatalmas ország fölött fog uralkodni és végbevisz mindent, amit csak akar. Dán 11.4 Ám alighogy fellép, birodalma összeomlik és felosztják négy részre, ahány égtáj van, de nem az ő utódai javára; egyikük sem lesz olyan hatalmas, mint ez az uralkodó. A királyi család kihal, másokra száll a birodalom, nem rájuk. Dán 11.5 Először dél királya erősödik meg. De az egykori vezérek közül egy másik még nála is erősebb lesz, s hatalmasabb birodalmat szerez, mint a többi ország. Dán 11.6 Évek múlva szövetségre lépnek: dél királyának lánya a béke érdekében feleségül megy észak királyához. De karjának nem lesz elég ereje, még ivadéka se marad. Nem csak őt, kísérőit és gyermekét szolgáltatják ki, hanem azokat is, akik annak idején támogatták. Dán 11.7 De gyökerei törzsökéből sarj lép a helyére. Felvonul az erőd ellen, bevonul észak királyának a várába és győztesként bánik velük. Dán 11.8 Sőt, szobraikkal, drága edényeikkel, ezüstjükkel és aranyukkal együtt még isteneiket is Egyiptomba hurcolja, fogságba. Azután néhány évig nyugton hagyja észak királyát. Dán 11.9 Ez ugyan betör a déli király országába, de kénytelen visszatérni a maga földjére. Dán 11.10 Fiai azonban felkelnek és hatalmas sereget vonnak össze. Ez felvonul és teljesen elözönli. Majd újra visszatér, és erődjét is megtámadja. Dán 11.11 Erre dél királya kivonul haragjában, és harcba száll észak királyával. Ez nagy sereget állít csatasorba, a sereg mégis annak kezére kerül. Dán 11.12 A sereg megsemmisül, s emiatt szíve felfuvalkodik. Bár tízezreket lever, mégsem marad hatalmon. Dán 11.13 Észak királya ugyanis visszatér még nagyobb sereggel, mint az előbbi volt. Évek múltával hatalmas sereggel és gazdag fölszereléssel újra betör. Dán 11.14 Azokban az időkben sokan fölkelnek dél királya ellen. A te néped bátorszívű fiai is fölkelnek, hogy beteljesedjék a látomás, de elesnek. Dán 11.15 Felvonul észak királya, sáncot hány és elfoglalja a megerősített várost. A déliek ereje nem tud ellenállni, válogatott hadi népének nincs ereje a helytálláshoz. Dán 11.16 Ellenfele azt teszi vele, amit akar, és nincs senki, aki ellenállhatna neki. Megtelepszik a dicsőséges földön és keze teljes pusztulását okozza. Dán 11.17 Arra törekszik, hogy hatalmába kerítse az egész birodalmat, azért szövetséget köt vele, sőt lányt ad hozzá feleségül, hogy tönkretegye. De ez nem sikerül neki és nem valósul meg. Dán 11.18 Azután a szigetek felé fordul figyelme, sokat el is foglal. De egy hadvezér véget vet gyalázatos tetteinek anélkül, hogy megaláztatása megtorlására gondolhatna. Dán 11.19 Ekkor saját országának erődeire fordítja tekintetét, de megbotlik és elesik, aztán nyom nélkül eltűnik. Dán 11.20 Aki nyomába lép, sarcolót küld. Ez a királyi méltóságra törekszik, ő meg hamarosan elpusztul, de nem emberek szeme láttára, nem is háborúban. Dán 11.21 Megvetésre méltó ember kerül a helyére: nem neki akarják adni a királyi méltóságot, de meglepetésszerűen megjelenik, és hízelkedéssel megszerzi a királyságot. Dán 11.22 Mint az ár, úgy söpri el maga előtt a haderőket, úgyhogy megsemmisülnek, s velük együtt a szövetség fejedelme is. Dán 11.23 A kölcsönös jó viszony ellenére csalárdul jár el: felvonul és kevés népével legyőzi. Dán 11.24 Béke idején bevonul a tartomány leggazdagabb városaiba, s olyan gaztettre vetemedik, amilyent atyái és ősei sohasem tettek. Rabol, vagyonukat elkótyavetyéli, és támadást tervez a legerősebb helyek ellen is, de csak kis ideig. Dán 11.25 Tetterő és hódításvágy izzik benne, amikor nagy sereggel dél királya ellen indul. Dél királya azonban még nagyobb és még erősebb sereggel száll csatába. Mégsem tud helytállni, mert cselt szőnek ellene, Dán 11.26 és asztaltársai az életére törnek. Serege szétzüllik, és sokan halálra sebzetten elesnek. Dán 11.27 Mind a két király rosszat forral a másik ellen, s még egy asztalnál ülve is félre akarják egymást vezetni. De nem érnek célt, mert még nem érkezett el a meghatározott vég. Dán 11.28 Így gazdag zsákmánnyal visszatér országába. Most az a szándéka, hogy a szent szövetség ellen fordul. Meg is valósítja, aztán visszatér országába. Dán 11.29 Bizonyos idő elteltével ismét dél ellen vonul, de másodszor nem úgy történik, mint első ízben. Dán 11.30 Kittimből ugyanis hajók érkeznek ellene. Megalázva és elcsüggedve tér vissza, s haragját a szent szövetségen tölti ki. Hazatérve azok felé fordul figyelme, akik készen állnak rá, hogy elhagyják a szent szövetséget. Dán 11.31 Megjelennek hadai: meggyalázzák a szentséges várat, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot. Dán 11.32 Azokat, akik nem becsülik a szövetséget, hízelgéssel hitszegésre bírja. De a nép, amely ismeri Istenét, állhatatos marad. Dán 11.33 A nép közül az értelmesek sokakat belátásra bírnak, de aztán - legalábbis egy időre - eltántorítják őket, karddal és tűzzel, fogság és kifosztás útján. Dán 11.34 A megpróbáltatás idején a népnek egy kis része segítségükre van, de sokan csak álnok szándékkal csatlakoznak hozzájuk. Dán 11.35 Az értelmesek közül is többen eltántorodnak. Őket is próbára kell tenni, meg kell válogatni és tisztítani a végső időkre. Mert még hátra van bizonyos idő. Dán 11.36 Közben a király a maga kénye-kedve szerint jár el. Felfuvalkodik és arcátlanul viselkedik az összes istennel szemben, a legfölségesebb Isten ellen pedig fennhéjázó módon beszél. Szerencsésnek is látszik, míg utol nem éri az (isteni) harag, és végzete be nem teljesedik. Dán 11.37 Még őseinek isteneivel se törődik, sem az asszonyok kedvencével. Egyáltalán nem érdekli egyetlen isten sem, mert mindenek felett magát tartja a legnagyobbnak. Dán 11.38 A várak isteneit azonban tiszteletben tartja. Arannyal, ezüsttel, drágakővel és kincsekkel tisztel meg olyan istent, akinek ősei a hírét se hallották. Dán 11.39 A várak védelmezésére is olyanokat fogad meg, akik idegen isten népéhez tartoznak. Aki elismeri, azt elhalmozza tisztségekkel, rájuk bízza sokak kormányzását és bizonyos ellenszolgáltatásért szétosztja nekik az országot. Dán 11.40 De az idők végén hadba száll ellene dél királya. Erre észak királya, mint valami fergeteg, nekiront harci szekerekkel, lovasokkal és nagy hajóhaddal. Betör az országokba és elárasztja őket, amint átvonul rajtuk. Dán 11.41 Amikor bevonul a dicsőséges országba, tízezrek esnek el. Kezéből csak a következők menekülnek meg: Edom, Moáb és Ammon fiainak maradéka. Dán 11.42 Országotokra teszi rá a kezét, s még Egyiptom számára sincs menedék. Dán 11.43 Hatalmába keríti Egyiptom arany- és ezüstkincseit, és minden drágaságát. Líbia és Kus is a lába előtt hever. Dán 11.44 De a keletről és az északról érkező hírek zavarba ejtik. Nagy bőszen ellenük indul, hogy elpusztítsa és kiirtsa az egész tömérdek sokaságot. Dán 11.45 Sátorpalotáját a dicsőséges szent hegyen üti fel, a tengerek között. S ekkor utoléri a vég, menthetetlenül. Dán 12 Dán 12.1 Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Dán 12.2 Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Dán 12.3 Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. Dán 12.4 Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog." Dán 12.5 Ekkor én, Dániel, azt láttam, hogy két más valaki is áll ott: az egyik a folyó innenső partján, a másik pedig a folyó túlsó partján. Dán 12.6 Akkor megszólítottam azt a gyolcsruhába öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött állt: "Mikor lesz vége ennek a sok csodálatos dolognak?" Dán 12.7 Erre a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelte. S hallottam, amint megesküdött az Örökkévalóra: "Egy idő, két idő és egy fél idő múlva ez mind beteljesedik, akkor, amikor az az erő, amely a szent népet szétszórta, nem lesz többé." Dán 12.8 Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: "Uram, hogy állunk ezekkel a végső dolgokkal?" Dán 12.9 Így válaszolt: "Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig. Dán 12.10 Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni. Dán 12.11 Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Dán 12.12 Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot. Dán 12.13 Te meg menj és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső napon kijelölt sorsodra." Dán 13 Dán 13.1 Bábelben lakott egy férfi, akinek Jojakim volt a neve. Dán 13.2 Chilkija leányát vette feleségül, akit Zsuzsannának hívtak. Ez nemcsak igen szép, de istenfélő asszony is volt, Dán 13.3 mert szülei igazak voltak és lányukat is Mózes törvénye szerint nevelték. Dán 13.4 Jojakim igen gazdag volt. Gyümölcsöskertje is volt háza szomszédságában. A zsidók nála szoktak összejönni, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt. Dán 13.5 Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben az igazságtalanság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet. Dán 13.6 Gyakran megfordultak Jojakim házában, ott keresték fel őket mind, akiknek peres ügyük volt. Dán 13.7 Amikor déltájban szétoszlott a nép, Zsuzsanna bement sétálni férje gyümölcsöskertjébe. Dán 13.8 A két vén mindennap látta, amint bement és ott sétált. S fölgerjedt bennük iránta a vágy. Dán 13.9 Eszüket félretették, szemüket meg lesütötték, hogy ne lássák az eget és ne emlékezzenek az igazságos ítéletekre. Dán 13.10 Mindkettőjüket elragadta a szenvedély, de egyik se mondta el kínját a másiknak. Dán 13.11 Szégyellték ugyanis elmondani vágyukat, hogy szeretnének együtt hálni vele. Dán 13.12 Mint akiket nem hagy nyugodni a féltékenység, úgy lesték mindennap az alkalmat, hogy láthassák. Dán 13.13 Egyszer azt mondta az egyik a másiknak: "Menjünk haza, mert itt az ebéd ideje!" Elindultak és el is váltak egymástól, Dán 13.14 de aztán csak visszatértek és újra találkoztak. Mivel ennek okát kellett adniuk, megvallották egymásnak a vágyukat. Majd közösen megállapodtak, hogy keresik az időpontot, amikor egyedül találhatják. Dán 13.15 Lesték hát a kedvező alkalmat. Egy nap aztán történt, hogy Zsuzsanna bement a gyümölcsösbe, mint a többi napokon is szokott, de csak két szolgálója kísérte. Meg akart fürdeni a gyümölcsöskertben, mert nagy hőség volt. Dán 13.16 Senki se volt ott, csak a két vén, akik elrejtőzve lesték. Dán 13.17 A lányoknak meghagyta: "Hozzatok nekem olajat és kenőcsöt! Aztán zárjátok be a kert kapuját, hogy megfürödhessem." Dán 13.18 Eleget is tettek a parancsnak és bezárták a kert kapuját. Majd a hátsó kapun is kimentek a kívánt dolgokért. Nem is sejtették, hogy a vének benn rejtőzködnek. Dán 13.19 Amikor a lányok elmentek, a két vén felugrott és odafutott hozzá. Dán 13.20 Mindjárt azzal kezdték: "Lángol bennünk utánad a vágy. Érts hát velünk egyet, és légy a miénk! Dán 13.21 Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted ki a lányokat." Dán 13.22 Zsuzsanna felsóhajtott: "Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis megteszem, meg kell halnom; ha meg ellenkezem, nem kerülhetem el a kezeteket. Dán 13.23 De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem." Dán 13.24 Ekkor Zsuzsanna elkezdett hangosan sikoltozni, de a vének is kiabáltak ellene. Dán 13.25 Sőt az egyik odafutott a kert kapujához és szélesre tárta. Dán 13.26 Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal. Dán 13.27 A vének elmondták vádjaikat. Erre a szolgák nagyon elszégyellték magukat, mert még sose mondtak ilyesmit Zsuzsannáról. Dán 13.28 Másnap, amikor a nép odasereglett férjéhez, Jojakimhoz, megjelent a két vén is bosszút lihegve Zsuzsanna ellen, hogy halálra adják. Dán 13.29 A nép előtt kiadták a parancsot: "Hívjátok ide Zsuzsannát, Chilkija leányát, Jojakim feleségét!" El is mentek érte. Dán 13.30 Szüleinek, gyermekeinek és egész rokonságának kíséretében jelent meg. Dán 13.31 Zsuzsanna feltűnően szép volt és nagyon csinos. Dán 13.32 Mivel le volt fátyolozva, a törvényszegők felszólították, tegye le fátylát, hogy legalább a szépségével jóllakhassanak. Dán 13.33 Hozzátartozói, és mindnyájan, akik csak látták, zokogásban törtek ki. Dán 13.34 A két vén odament a néptömeg közepére, és kezüket a fejére tették, Dán 13.35 ő meg sírva nézett az égre, mert szívből bízott az Úrban. Dán 13.36 A vének előadták a vádat: "Mialatt mi egyedül sétálgattunk a gyümölcsöskertben, ez bejött két szolgálójával, bezáratta a kert kapuját, majd elküldte a szolgálókat. Dán 13.37 Akkor odament hozzá egy ifjú, aki addig rejtőzködött és lefeküdt vele. Dán 13.38 Mi a kert szögletében tartózkodtunk, de megláttuk a törvényszegést, s odarohantunk hozzájuk. Dán 13.39 Tetten értük őket, de az ifjút nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt nálunk. Kinyitotta a kaput, s elmenekült. Dán 13.40 Ezt azonban elfogtuk és vallatóra fogtuk: Ki volt az az ifjú? Dán 13.41 De nem akarta megmondani. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi." A gyülekezet hitelt adott nekik, hisz a nép vénei és bírái voltak, és Zsuzsannát halálra ítélték. Dán 13.42 Ekkor ő hangosan felkiáltott és így imádkozott: "Örök Isten! Te ismered a titkokat és tudsz mindenről, még mielőtt világra jött volna. Dán 13.43 Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el abból, amit ezek gonoszul rám fogtak." Dán 13.44 Az Úr meghallgatta könyörgését. Dán 13.45 Amikor halálra vitték, az Úr felszította egy Dániel nevű, egészen fiatal fiúban a szent lelket, Dán 13.46 úgyhogy hangosan felkiáltott: "Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére dolgában!" Dán 13.47 Erre az egész nép körülfogta és kérdőre vonta: "Miféle szavak azok, amiket mondtál?" Dán 13.48 Megállt középen és így válaszolt: "Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket földerítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. Dán 13.49 Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!" Dán 13.50 Erre a nép sietve visszatért. A vének ekkor így szóltak hozzá: "Ülj csak közénk és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg az Isten az öregkor élettapasztalatát." Dán 13.51 Dániel ezt válaszolta: "Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!" Dán 13.52 Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá: "Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, Dán 13.53 amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: Az ártatlant és az igazat ne öld meg. Dán 13.54 Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: milyen fa alatt láttad őket együtt?" Azt felelte: "Mézgafa alatt." Dán 13.55 Dániel erre így válaszolt: "Helyesen hazudtál a magad fejére. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa." Dán 13.56 Majd félreállította és előhívatta a másikat. Így szólította meg: "Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított és a vágy eszedet vette. Dán 13.57 Így viselkedtek Izrael leányaival, s félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. Dán 13.58 Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?" Azt felelte: "Tölgyfa alatt." Dán 13.59 Dániel erre így válaszolt: "Te is helyesen hazudtál a saját fejedre. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen és így kiirtson benneteket." Dán 13.60 Ekkor az egész gyülekezet hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat. Dán 13.61 Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. Dán 13.62 Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: meg kellett halniuk. Az ártatlan vér pedig megszabadult azon a napon. Dán 13.63 Chilkija és a felesége, az asszony férjével, Jojakimmal és az egész rokonsággal együtt dicsőítették az Istent leányukért, Zsuzsannáért, hogy nem találtak benne szégyenletes dolgot. Dán 13.64 Dániel ettől a naptól fogva nagy embernek számított a nép előtt. Dán 14 Dán 14.1 Amikor Asztüágesz király megtért atyáihoz, a perzsa Cirusz vette kezébe a királyi hatalmat. Dán 14.2 Dániel bizalmas barátja volt a királynak, s annak minden más barátjánál nagyobb tiszteletben volt része. Dán 14.3 A bábelieknek volt egy Bél nevű bálványuk. Mindennap tizenkét véka finom búzalisztet, negyven juhot és hat korsó bort költöttek rá. Dán 14.4 A király is tisztelte, és mindennap elment, hogy imádja. Dániel azonban a maga Istenét imádta. Dán 14.5 A király egyszer szóvá tette: "Miért nem imádod Bélt?" Azt felelte neki: "Nem imádok kéz alkotta bálványt, csak az élő Istent (imádom), aki az eget és a földet teremtette, és akinek hatalma van minden élőlény fölött." Dán 14.6 A király erre megkérdezte: "Úgy gondolod, hogy Bél nem élő Isten? Hát nem látod, hogy mindennap mennyit eszik és mennyit iszik?" Dán 14.7 Dániel nevetve mondta: "Ne ess tévedésbe, király! Ez ugyanis belül agyag, kívül meg réz borítja, se nem ehetett, se nem ihatott sohasem." Dán 14.8 A királyt erre elöntötte a harag. Hívatta Bél papjait és azt mondta nekik: "Ha nem mondjátok meg nekem, ki fogyasztja el azt, amit ráfordítunk, meghaltok. De ha bebizonyítjátok, hogy Bél eszi meg, Dániel fog halállal bűnhődni, mivel káromolni merte Bélt." Dán 14.9 Dániel erre azt felelte: "Legyen úgy, ahogy mondtad!" Bél papjai hetvenen voltak, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva. Dán 14.10 A király Dániellel együtt elment Bél templomába. Dán 14.11 Bél papjai azt ajánlották: "Nézd, mi kimegyünk, te pedig, király, tedd oda az ételeket, majd töltsd ki a bort, és azt is tedd oda, aztán zárd be az ajtót és pecsételd le a gyűrűddel. Dán 14.12 S ha reggel eljössz és nem találod úgy, hogy Bél mindent megevett, haljunk meg mi, ellenkező esetben pedig haljon meg Dániel, aki hazugságot fogott ránk." Dán 14.13 Nem féltek, mert az asztal alatt titkos bejáratot csináltak. Mindig azon keresztül szoktak bemenni elkölteni az ételeket. Dán 14.14 Miután kimentek, a király Bél elé tette az ételeket. Dániel pedig megparancsolta szolgáinak, hogy hozzanak hamut, és amikor csak a király volt jelen, felhintették az egész templomot. Aztán kimentek, bezárták az ajtót, lepecsételték a király gyűrűjével és eltávoztak. Dán 14.15 A papok éjnek idején szokásuk szerint bementek asszonyaikkal és gyermekeikkel együtt. Mindent megettek és megittak. Dán 14.16 Már kora reggel odament a király Dániellel együtt. Dán 14.17 A király föltette a kérdést: "Sértetlenek-e a pecsétek, Dániel?" Azt felelte: "Sértetlenek, király." Dán 14.18 Alighogy kinyitották az ajtót, a király az asztalra pillantott és felkiáltott: "Nagy vagy, ó Bél, nálad szóba se jöhet semmiféle csalás!" Dán 14.19 De Dániel elmosolyodott, s visszatartotta a királyt, hogy ne lépjen be, aztán így szólt hozzá: "Nézd meg a padlót és vizsgáld meg, kinek a nyomai ezek!" Dán 14.20 A király azt válaszolta: "Férfiak, asszonyok és gyermekek lábnyomait látom." Dán 14.21 A király erre haragra lobbant és azonnal elfogatta a papokat, asszonyaikat és gyermekeiket. Megmutatták neki a rejtekajtót, amelyen be szoktak járni, hogy elfogyasszák, amit az asztalon találnak. Dán 14.22 A király megölette őket, Bélt pedig Dániel kezére adta, aki aztán elpusztította templomával együtt. Dán 14.23 Volt egy nagy kígyó is, amelyet szintén tiszteletben részesítettek a bábeliek. Dán 14.24 A király azt mondta Dánielnek: "Erre már csak nem mondhatod, hogy nem élő isten. Imádd hát!" Dán 14.25 Dániel azt felelte: "Én az Urat, az én Istenemet imádom, mert ő az élő Isten. Dán 14.26 Adj nekem rá engedélyt, ó király, és én megölöm a kígyót kard és bot nélkül!" A király azt válaszolta: "Megadom." Dán 14.27 Ekkor Dániel szurkot, hájat és szőrt vett, összefőzte őket, pogácsákat csinált belőlük és beadogatta őket a kígyó szájába. A kígyó megette és szétpukkadt. Erre azt mondta: "Nézzétek, mit imádtatok!" Dán 14.28 Amikor a bábeliek ezt meghallották, nagy felháborodás támadt köztük. Összecsődültek a király ellen, és azzal vádolták: "A király zsidóvá lett. Bélt összetörette, a kígyót megölte, a papokat meggyilkolta." Dán 14.29 Elmentek a királyhoz és követelték: "Add ki nekünk Dánielt, mert különben téged ölünk meg házad népével együtt." Dán 14.30 A király látta, hogy hevesen támadják, kényszerhelyzetében kiadta hát nekik Dánielt. Dán 14.31 Erre az oroszlánok barlangjába vetették hat napig ott volt. Dán 14.32 A barlangban hét oroszlán volt. Mindennap két tetemet és két bárányt szoktak nekik adni. Most azonban éheztették őket, hogy felfalják Dánielt. Dán 14.33 Habakuk próféta ebben az időben élt Júdeában. Éppen megfőzte az ételt, a kenyeret beleaprította a tálba és elindult a mezőre, hogy kivigye az aratóknak. Dán 14.34 Ekkor az Úr angyala felszólította Habakukot: "Vidd el ezt az ebédet Bábelbe, Dánielnek, az oroszlánok barlangjába!" Dán 14.35 Habakuk azt felelte: "Uram, Bábelt sose láttam, az oroszlánok barlangjáról meg sejtelmem sincs." Dán 14.36 Erre az Úr angyala megragadta az üstökénél, s hajánál fogva elvitte lelkének erejével Bábelbe és letette a barlang mellé. Dán 14.37 Habakuk lekiáltott: "Dániel, Dániel, itt az ebéd, amelyet az Isten küldött neked." Dán 14.38 Dániel erre felfohászkodott: "Megemlékeztél rólam, Istenem, mert te nem hagyod el azokat, akik szeretnek." Dán 14.39 Ezután Dániel fölkelt és megebédelt. Habakukot meg az Úr angyala azon nyomban visszavitte lakóhelyére. Dán 14.40 A hetedik napon a király elment, hogy meggyászolja Dánielt. Amikor a barlanghoz ért, benézett, s lám, Dániel ott üldögélt. Dán 14.41 Hangosan felkiáltott: "Nagy vagy, Uram, Dániel Istene, és rajtad kívül nincsen más!" Dán 14.42 Kihúzatta Dánielt és azokat dobatta a barlangba, akik el akarták pusztítani, és ott a szeme láttára felfalták őket az oroszlánok.
Dániel könyvének adventista értelmezése katolikus szemmel
Bevezetés
A hetednapi adventista teológia egy historicista prófétaértelmezést alkalmaz Dániel könyvére. Ennek lényege, hogy a bibliai próféciákat az egyháztörténelem során végigvonuló folyamatos beteljesedésként magyarázza, és ebben az értelmezésben a Katolikus Egyház – különösképpen a pápaság – negatív prófétai szereplőként jelenik meg. Az adventista nézőpont szerint Dániel látomásai többek között a pápaság felemelkedését és hosszú ideig tartó elnyomó uralmát jövendölték meg (pl. az általuk értelmezett 1260 éves periódus: Kr.u. 538–1798), a pápát pedig az Antikrisztus egyik alakjaként azonosítják a próféciákban. Ezzel szemben a Katolikus Egyház hagyományos exegézise egészen más képet fest: a Dániel könyvében szereplő próféciák elsődleges beteljesedését a történelmi ókori eseményekben (például Antiochusz Epiphanész üldöztetésében) látja, illetve egyes esetekben a végidőkre vonatkozó eszkatologikus utalásokat olvas ki belőlük – de semmiképp sem a pápaságra vonatkozó vádiratot.
Jelen apologetikai tanulmány célja a Dániel 2., 7., 8. és 11. fejezete kapcsán kialakult adventista/historicista értelmezések katolikus cáfolata. Részletesen megvizsgáljuk azokat a pontokat, ahol az adventista olvasat eltér a klasszikus katolikus értelmezéstől, különös tekintettel az adventista pápaság-azonosításra, a 1260 éves időszakra, a „kis szarv” és a „fenevad” fogalmára. Történeti, hermeneutikai és teológiai szempontból is kritikát fogalmazunk meg, hiteles forrásokra támaszkodva bizonyítva, hogy Dániel jövendölései nem a Katolikus Egyházat mint Babilont vagy Antikrisztust bélyegzik meg, hanem egészen más üzenetet hordoznak.
Az adventista historicizmus és a katolikus értelmezés alapelvei
Az adventista prófétai értelmezés a historicizmus talaján áll. Ez azt jelenti, hogy Dániel próféciáit (és a Jelenések könyvét) az emberi történelem folyamatos kronológiai leképezésének tekintik, melyben a különböző szimbólumok konkrét történelmi korszakokra és hatalmakra mutatnak rá egymást követő sorrendben. A protestáns reformátorok közül is többen – pl. Luther, Kálvin, Wesley – vallották azt a historista nézetet, hogy a pápaság a Biblia próféciáiban a gonosz nagyhatalom (Antikrisztus, “kis szarv”, “parázna Babilon”) szerepét tölti be. Ezt a szemléletet az adventisták a 19. századi Millerita mozgalomból örökölték, és teológiájuk központi elemévé tették. Ennek következtében az adventista magyarázat a Katolikus Egyházat azonosítja Dániel és János látomásaiban a pogány és istenellenes birodalmakkal, amelyeket Isten ítélete sújt.
Ezzel szemben a katolikus értelmezési hagyomány nem egyetlen iskolához kötött, de jellemzően preterista és futurista elemeket is integrál. A preterista megközelítés hangsúlyozza a próféciák közvetlen történelmi kontextusát: Dániel látomásai az ő korához közel álló jövendölések, amelyek már beteljesedtek az Ó- és Újszövetség közti időszakban (pl. a görög-szír uralom idején). A futurista elem pedig elismeri, hogy e próféciák előre vetíthetik a végidők egy még távolabbi alakját (a végső Antikrisztust), de ez a jövőbeni alak nem azonosítható a Katolikus Egyházzal. Már Szent Jeromos egyházatya is úgy kommentálta Dániel könyvét, hogy ami Antikrisztusra vonatkozik, az részben már beteljesedett Antiochusz Epiphanész alakjában, aki ennek előképe volt. Vagyis a katolikus exegézis teret enged annak a többszörös beteljesedésnek, amely szerint egy prófécia először beteljesül egy közelibb eseményben, de végső teljességét egy későbbi, eszkatologikus korban nyeri el. Ilyen módon a “gonosz” hatalom Dániel jövendöléseiben először egy pogány üldöző (Antiokhosz) volt, végül pedig a világ végi Antikrisztus lesz – de egyik sem a pápaság, hanem éppenséggel a Krisztus Egyházát is üldöző ellenség.
Hermeneutikailag a katolikus megközelítés kiemeli a szöveg eredeti jelentését Dániel korának olvasói számára. Ahol Dániel könyve konkrét utalásokat ad, ott azt a történelmi eseményt keresi, amelyre illik. Csak ezután, másodlagosan, keresi az esetleges tágabb vagy jövőbe mutató jelentéseket. Ezzel szemben az adventista olvasat sokszor kiszámolt kronológiákra és szimbólumkulcsokra épít (pl. nap-év elv), amelyeket általános szabályként alkalmaz minden apokaliptikus idői adatnál. A katolikus exegéta azonban körültekintőbb: például elismeri, hogy Dániel 9 hetven hete években teljesedett be (Krisztus eljöveteléig), ugyanakkor nem általánosítja ezt az elvet minden máshol szereplő időtartamra (mint amilyen a 2300 nap vagy a “egy idő, két idő és fél idő”). A historicista módszer egyik kritikája, hogy gyakran önkényes és következetlen a történelemhez való illesztésben – sok “találgatást” és spekulációt igényel, hogy a próféciák minden részletét ráhúzzák valamilyen történelmi eseményre. Ezzel szemben a katolikus interpretáció megengedi, hogy bizonyos apokaliptikus részletek szimbolikusak maradjanak, vagy több lehetséges beteljesedési szinttel bírjanak, ahelyett hogy erőltetett módon egy adott felekezet ellen irányuló üzenetet olvasna bele.
A következőkben fejezetenként tárgyaljuk Dániel jövendöléseit, bemutatva az adventista értelmezést és annak katolikus cáfolatát.
Dániel 2. fejezet – A szobor látomása: Isten Királysága jelen van vagy elhalasztva?
Dániel 2. fejezetében Nabukodonozor király álmát olvassuk: egy hatalmas szobrot lát különböző anyagokból (arany, ezüst, réz, vas, agyag), melyet végül egy kéz érintése nélkül levágott kő üt össze és porlaszt szét, maga a kő pedig nagy hegynyé nő és betölti az egész földet. Dániel isteni bölcsességgel megfejti az álmot: a különféle anyagok különböző birodalmakat jelképeznek, míg az égből jövő kő, mely szétzúzza a szobrot, egy örök birodalmat jelent, mely minden más királyságot megsemmisít és örökké fennmarad. Hagyományosan a négy (illetve öt) egymást követő birodalmat így azonosítják: Babilon, Méd-Perzsia, Görögország és Róma (majd Róma széthullása). A kő pedig Isten királyságát jelképezi. A kérdés az: mikor valósul meg ez az isteni királyság? A válaszon áll vagy bukik, hogy Krisztus egyházáról szóló pozitív próféciaként látjuk-e ezt a részt, vagy épp ellenkezőleg, a Katolikus Egyház elleni negatív jövendölésbe illesztjük bele.
Adventista értelmezés: Az adventisták egyetértenek a négy világbirodalom azonosításában (Babilon, Perzsia, Görög, Róma). Úgy vélik azonban, hogy Isten kőből való királysága nem jött el Krisztus első eljövetelekor, hanem csak a második eljövetelkor fog betörni a történelembe. Magyarázatuk szerint a szobor vaskora, Róma, két fázisból áll: a lábszárak vasuralma a pogány Római Birodalom, míg a vas és cserép elegye a lábfejben a Római Birodalom szétesése utáni megosztott korszak, amely máig tart. E felfogás alapján a kő (Isten királysága) csak ezek után érkezik, vagyis a történelem végén. Az adventista teológia így kihagyja a próféciából Krisztus földi egyházának korszakát – szerintük a kő nem a 2000 éve létező keresztény egyházra, hanem csak a végítéletkor megvalósuló mennyei királyságra utal. Ahogy egy adventista kommentár is írja: „sok magyarázó Isten országának első adventkori megalapítását látja a kőben, de ez a királyság nem állt fenn egyidejűleg a négy birodalom egyikével sem; csak a vas és cserép fázis után jön el”. Ezért az adventisták szerint Dániel 2 elsősorban a Krisztus utáni hosszú időszakra ad jövendölést: a római birodalom utáni „tíz ujj” (Európa nemzetei) korszakára, melyben különféle hatalmak próbálták egyesíteni a világot (pl. Nagy Károly, Napóleon, a náci Németország, az Európai Unió kísérletei), de tartós egységet nem tudtak létrehozni. A vas és cserép keveredése az ő olvasatukban azt jelképezi, hogy minden emberi törekvés kudarcot vall a végső egységre – végül csak Isten királysága (a kő) fogja elsöpörni az egész emberi civilizációt Krisztus második eljövetelekor. Ebben a séma-szerű olvasatban a Katolikus Egyház nem Isten királyságának hordozója, hanem épp ellenkezőleg, a széthullott Róma egyik utódja, sőt része annak a „vegyes” korszaknak, amelyet a prófécia szerint a második eljövetel pusztít el.
Katolikus értelmezés: A katolikus kommentátorok szintén azonosították a négy birodalmat (Babilon, Méd-Perzsia, Görögország, Róma). Ugyanakkor a kő által elhozott királyságot már Krisztus első eljövetele során megalapított isteni országnak tekintik. Dániel maga mondja, hogy ez a királyság „nem hagyatik más népre” és „megáll mindörökké” (vö. Dán 2,44). A katolikus exegézis ezt a Messiás országának, azaz Krisztus uralmának érti. A Katolikus Egyház hagyománya szerint Jézus Krisztus valóban megalapította Isten országát a földön: „Betelt az idő, elközelgett az Isten országa” – hirdette Jézus (Mk 1,15). Az egyházatyák és számos kommentár a Dán 2-ben szereplő követ Krisztussal azonosítja. A Haydock-kommentár például megjegyzi: ahogy Jézus magára alkalmazta a másik látomás hegyről levágott kövét (Dán 2,36-45), ugyanúgy önmagára vonatkoztatta a „Emberfia” címet is Dániel 7-ben – mindkettő az Ő Messiási küldetését jelképezi. Eszerint a kő, amely nem emberi kéztől válik le, Krisztus isteni eredetű országa, mely már a római birodalom idejében megjelent (Jézus születésekor Augustus császár uralkodott). Ez a kő össze is zúzta a pogány Róma szobrát – nem politikai értelemben, hanem lelkileg: a kereszténység legyőzte a pogányságot. A Római Birodalom végül kereszténnyé vált, a császárok letették a bálványokat és a Krisztus-hitet tették meg birodalmi vallásnak. A kő pedig hegynyé terebélyesedett: a Katolikus Egyház (Krisztus által alapított közösség) az egész világon elterjedt és ma is fennáll, míg az egykori birodalmak régen eltűntek. Így Dániel jövendölése beteljesedett: Isten egyháza az az örök birodalom, melyet nem döntöttek meg a történelem viharai, sőt a történelem urai sorra meghajoltak előtte. A katolikus értelmezés szerint tehát Dániel 2 próféciája Krisztus egyházának elpusztíthatatlanságát jövendöli meg. Amint egy kortárs katolikus apológéta megfogalmazta, ha az adventista értelmezés szerint a kő csak a jövőben jön el, akkor Dániel 2 egy olyan „próféciává” válik, ami a történelem nagy részére semmi kézzelfoghatót nem mond – szemben azzal a hagyományos nézettel, hogy a kő már az első században lehullott és az evangélium „meghódította a világot”. Joe Heschmeyer katolikus teológus rámutat: az adventista felfogás alapján “a négy birodalomnak végül semmi jelentősége, mert Krisztus eljövetelét nem veszik figyelembe; a prófécia szerintük csak annyit mondana: a Római Birodalom után valamikor a távoli jövőben Isten királysága eljön – ez gyakorlatilag bármit jelenthet, így egy ilyen értelmezésű prófécia szinte értelmetlenné válik”. Ezzel szemben a katolikus olvasatban Dániel 2 nagyon is jelentős: Jézus Krisztusban és az ő egyházában konkrét beteljesedést nyert, bizonyítva, hogy Isten ígéretei valósak.
Összefoglalva: a katolikus nézőpont szerint Isten királysága már jelenvaló Krisztusban és az egyházban, bár teljes dicsőségében csak a második eljövetelkor nyilvánul meg. Dániel 2 kősziklája tehát nem a Katolikus Egyház ellen irányuló ítélet, hanem épp ellenkezőleg, annak előképe. Az adventista historicizmus viszont figyelmen kívül hagyja a kereszténység 2000 éves gyümölcseit, és e próféciát teljesen eltolja a jövőbe – ezzel ellentmond annak a bibliai kijelentésnek, hogy Krisztus műve “beteljesítette az időt” (vö. Mk 1,15) és hogy az Ő országa “nincs alávetve” az idő múlásának (vö. Lk 1,33).
Dániel 7. fejezet – Négy vadállat és a “kis szarv”: Antiokhosz vagy a pápaság?
Dániel 7. fejezete Dániel próféta egyik látomását írja le, mely négy szörnyű vadállatról szól. Az első egy szárnyas oroszlán, a második egy medve, a harmadik egy négyfejű párduc, a negyedik pedig egy félelmetes, tíz szarvú, vasfogú fenevad. A tíz szarv között pedig kinő egy új, kicsiny szarv, emberi szemekkel és szájjal, amely dölyfös dolgokat szól. Ez a “kis szarv” legyőz három másik szarvat, káromolja Istent, üldözi a szenteket és megpróbálja megváltoztatni “az időket és törvényt”; hatalma “egy idő, két idő és fél idő” ideig tart, mígnem Isten ítéletet tart és elveszi a hatalmát. E látomást a Legöregebb (Isten) mennyei ítélete és az “Emberfia” diadalmas megjelenése követi, akinek örök hatalmat és országot adnak, s a szentek országa örökre fennmarad (Dán 7:13-27).
Ez a fejezet különösen éles viták tárgya az adventista és a katolikus értelmezés között, hiszen az adventista hagyomány a “kis szarv” alakjában ismeri fel a pápai hatalmat, míg a katolikus értelmezés egészen másként azonosítja azt.
Adventista értelmezés: A négy vadállatot az adventisták a Dániel 2. fejezethez hasonlóan négy egymást követő világbirodalomnak tekintik: az oroszlán Babilon, a medve Méd-Perzsia, a párduc Görögország (négy fejjel utalva a birodalom Nagy Sándor utáni négy részre), a negyedik, tízszarvú fenevad pedig a Római Birodalom. A tíz szarv a Római Birodalom felbomlása után kialakuló tíz királyságot jelképezi (amelyeket gyakran a Nyugat-római Birodalom germán utódállamaival azonosítanak). Az adventista magyarázat szerint a negyedik fenevad elsősorban Róma, de azt tanítják, hogy Róma történelme két szakaszból áll: előbb a pogány császárság (Kr.e. 168–Kr.u. 476), majd a pápai Róma (Kr.u. 538–1798) korszaka. A “kis szarv” ebben a képben a pápaság felemelkedését jelenti: egy eleinte kis hatalom, mely a tíz királyság közül nő ki. Adventista történetírás szerint a római püspök világi hatalma Kr.u. 538-ban szilárdult meg, amikor a pápaságot addig fenyegető utolsó aria királyságot (az osztrogótokat) legyőzték – ez a kis szarv “három szarvat tép ki”, utalva az ariánus herul, vandál és osztrogót királyságok eltűnésére. Ettől kezdve – mondják – a pápa lett a nyugati világ úrnője, egyesítve egy vallási és politikai hatalmat, ami “különbözött” a korábbi világi királyságoktól. A kis szarv “szemekkel és szájjal” rendelkezik, vagyis emberszerű vezetője van – ez a pápaság személyes jellege (a pápa mint egyházfő). Káromolja a Magasságbelit – adventista értelmezésben a pápák istenkáromló címeket és jogokat követeltek (pl. “Isten Fia helytartója”, bűnbocsátó hatalom). Üldözi a szenteket – utalás az inkvizícióra, keresztes háborúkra, vallásháborúkra, melyekben szerintük a Katolikus Egyház “több millió vértanú” haláláért felelős. Megkísérli megváltoztatni az időket és törvényt – az adventisták ezt két fő dologra értik: egyrészt a pápaság megváltoztatta Isten törvényét azzal, hogy a tízparancsolat szombatját eltörölte és helyette a vasárnapi istentiszteletet vezette be, illetve a parancsolatokból elhagyta a bálványimádás tiltását (a protestáns vád szerint). Másrészt a liturgikus időket is megváltoztatta (ünnepek, naptárreform stb.). Mindezt pedig 1260 napig, azaz (a nap-év elv alapján) 1260 évig tette meg. Az adventista egyház hagyományos számítása szerint a pápai uralom 538-tól 1798-ig tartott. 1798-ban ugyanis – mondják – beteljesedett a prófécia: a francia forradalom során Napóleon tábornoka elfogta VI. Piusz pápát (a “halálos csapás” a fenevadra), s ezzel véget ért a középkori pápai hatalom időszaka. Így a “kis szarv” 1260 éves korszaka lezárult. Fontos megjegyezni, hogy az adventista teológia ezt az értelmezést tartja a pápaság leleplezésének mint prófétai Antikrisztus-hatalomnak, és ebből vezeti le azt is, hogy a Katolikus Egyház a Jelenések könyvének “nagy Babilonja”, a Fenevad, amelynek bélyege (jelképesen a vasárnap törvénybe iktatása) még a végidőben kényszerítve lesz az emberekre. Látható, hogy az adventista értelmezés koherens, ám erősen pápaság-ellenes szemüvegen át olvassa Dániel próféciáját – szinte minden negatív jellemzőt a Katolikus Egyházra húz rá.
Katolikus értelmezés: A katolikus bibliamagyarázat nagy eltéréseket mutat attól, amit fent leírtunk. Először is, Dániel látomásának történeti kontextusa van: Dániel 7 próféciáját a legtöbb katolikus kommentár a Kr.e. 6. századtól a 2. századig tartó időszakra vonatkozó jövendölésként értelmezi. A négy vadállat azonosításában ugyan van némi különbség a kommentátorok között: néhányan – főként modern bibliatudósok, köztük katolikusok is – a négy birodalmat Babilon, Média, Perzsia és Görögország sorrendben látják (ez esetben a negyedik birodalom a Nagy Sándor utáni hellén monarchia, s a “kis szarv” a görög birodalomból kinövő Antiochusz Epiphanész). Más, hagyományos értelmezések – köztük a Haydock-kommentár és több egyházatya – Babilon, Méd-Perzsia, Görögország és Róma négyesét fogadják el, és a negyedik fenevadban a római birodalmat látják. Ez utóbbi megközelítésnél a tíz szarv jelképezheti a Római Birodalom különböző uralkodóit vagy a birodalmat követő (esetleg a végidőben újra felbukkanó) tíz királyságot. De akárhogy is azonosítjuk a birodalmakat, egyik katolikus magyarázat sem tekinti a kis szarvat a pápának. Hogy kit jelképez a kis szarv? A klasszikus katolikus álláspont két lehetőséget lát, amelyek akár össze is kapcsolódhatnak: (1) IV. Antiokhosz Epiphanész szír-görög királyt, aki Kr.e. 175–163 között élt és brutális vallásüldözést folytatott a zsidók ellen; (2) a végső Antikrisztus alakját a világ végén, akit Antiokhosz előképez. Az Ószövetség korának olvasója számára minden bizonnyal Antiokhosz volt a jövendölés célpontja: Dániel látomása vigaszt nyújtott a zsidóknak, hogy a gonosz uralkodó (aki lerombolta a szentélyt és istenkáromló módon bálványt állított oda) csak meghatározott ideig fog tartani, utána Isten ítélete véget vet zsarnokságának. A Katolikus Enciklopédia világosan kimondja: a tíz szarvú görög birodalomból “nőtt ki egy kis szarv, név szerint Antiochusz Epiphanész. Őt ugyan nem nevezi meg Gábriel angyal, de egyértelműen azonosítható a leírásból: az ég serege (Isten népe) ellen támad, megszünteti a mindennapi áldozatot és megszentségteleníti a szentélyt. Ez történelmileg pontosan fedi Antiokhosz tetteit (ld. 1Makabeus 1, átírta a zsidó törvényt és oltárt emelt Zeusz tiszteletére a jeruzsálemi templomban). Antiochusz üldözése valóban három és fél évig tartott (Kr.e. 167-től 164-ig, a templom megtisztításáig). A “egy idő, két idő és fél idő” kifejezést a katolikus bibliamagyarázat Antiochusz üldözési idejére érti, és szimbolikus kifejezésnek tartja a véges, de intenzív próbatétel idejére. Mivel a zsidó gondolkodásban a hét az teljesség száma, ennek a fele – 3,5 – az tökéletlen, félbeszakított időszakot jelenti, vagyis a gonoszság ideje nem lesz teljes, Isten hamarabb közbelép. A Dániel 7,25-höz fűzött katolikus bibliamagyarázat megjegyzi: “Az ‘egy év, két év és fél év’ határozatlan, gonosz időszakot jelöl. Mivel a hét a tökéletes szám, annak fele nagy tökéletlenséget fejez ki. Valójában meglehetősen pontosan megfelel Antiochusz üldözésének időtartamának”. Tehát ez nem egy ezeréves periódus, nem valamiféle kiterjesztett egyháztörténelem, hanem konkrétan egy néhány éves intervallum, ami típusává vált más későbbi üldöztetéseknek. A Jelenések könyve is utal 3,5 évre (42 hónap/1260 nap) mint üldözési időszakra – ez a Bibliában a megpróbáltatás prototípusa, de nem ok arra, hogy automatikusan 1260 évnek vegyük minden esetben.
A katolikus felfogás szerint a “kis szarv” káromlása és törvénymódosítása is Antiokhoszra illik: ő vezette be a pogány kultuszt, tiltotta meg a zsidó ünnepeket és törvényeket (ld. 1Mak 1,41-50). Későbbi, eszkatologikus olvasatban pedig mindez az Antikrisztusra utalhat, aki “fölveti magát minden Istenként tisztelt dolog fölé” (2Tesz 2,4). Fontos hangsúlyozni: a Katolikus Egyház tanítása és hagyománya mindig is számolt egy végidőbeli Antikrisztus megjelenésével, de őt nem a pápák sorában kereste, hanem Krisztus és az egyház ellenségei között. A korai keresztények az Antikrisztust gyakran a pogány Római Birodalom császáraival társították (pl. Nero mint előkép), a középkori kommentárok egy jövőbeni személynek tartották, akitől az egyház majd sokat szenved. Egészen a reformációig nem azonosította senki a pápát a Dániel könyvében vagy a Jelenésekben szereplő fenevaddal – ez a nézet a protestáns felekezetek vitájából eredt. A katolikus válasz pedig (Alcasar, Ribeira teológusok nyomán) a preterista ill. futurista értelmezések kidomborítása volt, éppen hogy megmutassák: a próféciák másról szólnak, nem Péter utódairól.
A fentiek fényében a 1260 éves adventista teória több ponton is támadható:
Bibliai megalapozatlanság: Nincs explicit bibliai utasítás arra, hogy a “3,5 idő” = 1260 nap prófétai adatot évekre kellene átszámítani Dániel 7-ben. Az évenkénti napok elve (Ez 4,6; Szám 14,34) speciális esetekre vonatkozott, nem általános kód az apokaliptikus irodalomra. Katolikus részről elismerjük, hogy Dániel 9 “heteit” évként kell venni (ezt a szövegkörnyezet indokolja is), de Dániel 7:25 esetében semmi nem utal arra, hogy ne valódi években vagy ne egy korlátozott periódusban gondolkodjunk. Szent Jeromos is Antiokhosz 3,5 éves üldözésére utalja ezt, de hozzáteszi, hogy az Antikrisztus is ennyi ideig fog majd tomboló hatalmat kapni, mielőtt Krisztus eljön. Tehát ha van is jövőbeli olvasata, az is rövid idejű nagy nyomorúság, nem pedig egy több évszázados folyamat.
Történelmi önkényesség: Az adventista történelemértelmezés önkényesen választja ki 538 és 1798 éveit a pápai hatalom kereteiként. Azonban 538 mint a pápaság kezdetének dátuma erősen vitatható. Abban az évben I. Justinianus császár hadai (Belizár tábornok) valóban legyőzték az ostrogótokat Itáliában, de ez nem azt jelentette, hogy a pápa vette át a hatalmat – épp ellenkezőleg, Itália a bizánci császár fennhatósága alá került. Vigiliosz pápát (537–555) Justinianus nevezte ki és tartotta ellenőrzése alatt, tehát a pápaság ekkor még alárendelt volt a Keletrómai Császárságnak. Katolikus történészek rámutatnak: 755 sokkal alkalmasabb dátum volna a pápai világi uralom kezdetének (amikor Kis Pippin a pápának adományozta a Ravennai Exarchátust, megalapítva az Egyházi Államot). Ám mégsem tekintjük ezt sem valami “próféciai kezdetnek”, hiszen a Katolikus Egyház nem egy adott középkori évben “kezdődött”, hanem magától Krisztustól ered Kr.u. 33-ban. Az adventista kronológia figyelmen kívül hagyja Jézus kijelentését, miszerint “építeni fogom egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Nem lehet úgy tekinteni, hogy 538-ban “kezdődött” volna el az egyház – hiszen addig is létezett, apostoli folytonosságban. 1798 pedig a másik végpont: Napóleon valóban elfogatta a pápát, de ezzel nem “halt meg” a pápaság, csak ideiglenes csapást szenvedett, és pár év múlva folytatódott a sor (VII. Piusz pápát 1800-ban megválasztották). A Katolikus Egyház 1798 után is élt, sőt a 19–20. században világmissziója kiteljesedett. Így nem állítható komolyan, hogy “1260 évre hatalmat kapott, aztán vége lett”. Az adventista teológusok is küzdenek ezzel: maga az adventista mozgalom is elismeri, hogy többször módosították a számításaikat – eleinte 1798-cal visszaszámolva 312-t tekintették a kezdésnek (ami nyilván tarthatatlan volt), aztán kötöttek ki 538-nál, hogy kijöjjön a matek. Ez már jelzi a séma esetlegességét.
Az “üldözött szentek” kérdése: Adventista források gyakran hivatkoznak arra, hogy a pápaság “milliószámra” ölette a szenteket a középkorban. A történelemtudomány árnyaltabban látja ezt. Kétségtelen, hogy voltak egyházi túlkapások és erőszakos események (pl. inkvizíció, huszita háborúk, vallásháborúk), de a számadatok, melyeket 19. századi protestáns polemikusok emlegettek (50-100 millió mártír) erősen eltúlzottak. A valóság az, hogy a Katolikus Egyház sokkal többször volt üldözött (római császárok, iszlám hódítás, kommunista és francia forradalmi üldözések), mint üldöző. Az adventista narratíva hajlamos minden egyes középkori konfliktust a “pápai hatalom” számlájára írni, holott gyakran politikai-hatalmi harcok voltak, ahol világi uralkodók ugyanúgy érintettek voltak. Például a vandálok és osztrogótok leverése (amit az adventista értelmezés a három “kitépett szarvnak” feleltet meg) nem a pápa műve volt, hanem a keleti császáré, a pápa és a római lakosság inkább szenvedő alanya volt ezeknek a háborúknak. A Katolikus Egyház sokszor bújtatta a nép szentjeit (ereklyéket rejtettek el a fosztogató vandálok elől), és csak később, a béke helyreálltával szerveződött újjá. Nem áll tehát meg az a kép, hogy a pápaság folyamatosan 1260 évig üldözte Isten igaz népét – a valóság ennél összetettebb.
Teológiai ellentmondás: Ha a pápa a “kis szarv” Antikrisztus, aki Isten népét elnyomja, akkor hol van Isten igaz egyháza ebben az 1260 évben? Az adventista válasz: a “pusztába menekült asszony” (Jel 12) szimbólumában rejtőzik. Tehát azt állítják, hogy Krisztus látható egyháza elbukott és a sötétség hatalmává vált, míg az igazi hívők rejtve, láthatatlanul léteztek. Ez azonban élesen szembemegy Krisztus ígéretével az egyház folytonosságáról és győzelméről. A katolikus teológia szerint a történelem során lehettek mélypontok, de mindig létezett hiteles apostoli egyház, amely megőrizte a hit letéteményét (1Tim 3,15: “az igazság oszlopa és alapja”). Az adventista egyház kvázi azt tanítja, hogy 538 és 1798 között nem volt nyilvánvaló, szervezett Isten-egyház a földön – majd 1844 után gyakorlatilag ők jelentek meg mint “maradék egyház”. Ez a nézet a történelmi kereszténység számára elfogadhatatlan, mivel Isten nem hagyta el népét és nem kezdett “új egyházat” a XIX. században. A “kis szarv” pápaság-azonosítása ezért teológiailag is hibás koncepcióra vezet, amennyiben Krisztus menyasszonyát (az egyházat) azonosítja a parázna Babilonnal – ezzel tulajdonképpen azt állítja, hogy Isten az évszázadokon átívelő egyházban nem az Ő művét, hanem az ördög munkáját engedte uralkodni. A katolikus válasz ehelyett az, hogy az Antikrisztus sosem lehet belsőleg Krisztus földi helytartója, hanem mindig külső ellenségként lép fel. Ez összhangban van pl. Szent Pál tanításával, miszerint az “ellenség” a templomban fog ülni Istenként (2Tesz 2,4) – ez utalhat egy jövőbeli személyre, de a hagyomány ezt sem a pápával, hanem egy uzurpátorral kötötte össze.
Összefoglalva: a Dániel 7 adventista értelmezése teleologikusan a pápaságra lett kihegyezve, figyelmen kívül hagyva a szöveg történeti gyökerét (Antiochusz korát) és hagyományos egyházi olvasatát. A katolikus magyarázat ezzel szemben Antiochuszt azonosítja a kis szarvban (mint primer beteljesedést), aki “a leggonoszabb” a görög királyok között, és az ő üldöztetését tekinti a 3,5 éves időszak tartalmának. Ezen felül megengedi azt is, hogy Antiokhosz az Antikrisztus előképe legyen, így másodlagosan a végidőkre is utalhat a prófécia – de ebben az olvasatban sem a pápa az Antikrisztus, hanem egy Krisztust elutasító, istentagadó zsarnok. Szent Jeromos írja, hogy a prófécia “némely része Antiokhoszban már beteljesedett, de Antikrisztusban teljesedik be végleg”. Ez a katolikus nézet harmóniában van a Szentírás egészével és az egyháztörténelemmel, ellentétben az adventista nézettel, amely – bármily szilárdan hiszik is követői – sem bibliai, sem történeti alapon nem bizonyult igazolhatónak.
Dániel 8. fejezet – A kos, a kecskebak, a “kis szarv” és a 2300 estének-reggelnek: a szentély megtisztítása
Dániel 8 újabb látomást tartalmaz, amely részben hasonlít a 7. fejezethez, de más szimbólumokat használ. Dániel egy kétszarvú kost lát, amely nagy hatalommal bír – majd szemben vele egy egyszarvú kecskebak tűnik fel napnyugat felől, mely rohanva közeledik, ledönti a kost és diadalmaskodik. A bak egy nagy szarva azonban letörik, és helyette négy kisebb nő (a négy égtáj felé). Az egyik ilyenből egy kicsiny szarv sarjad ki, amely dél, kelet felé és “ékes föld” (Izrael) felé terjeszkedik. Ez a szarv az ég seregéig növi ki magát, leveri a csillagok némelyikét, sőt magáig a Seregek Fejedelméig merészkedik; megszünteti a mindennapi áldozatot, feldúlja a szentélyt. Hallatszik is egy mennyei kérdés: “Meddig tart a mindennapi áldozat eltörlése és a pusztító vétek, meddig tapossa a szentélyt és a seregét?” – mire a válasz: “2300 estéig és reggelig; aztán visszaállítják a szentélyt a maga igaz állapotába.” (Dán 8:13-14).
E látomás nyugtalanítja Dánielt, de Gábriel angyal magyarázatot ad neki: a kétszarvú kos Média és Perzsia királya, a kecskebak pedig Jáván (Görögország) királya, nagy szarva az “első király”. Mikor ez letörik és helyette négy lesz: ez azt jelenti, hogy e király halála után négy birodalomra szakad az országa. “E négynek a végén, amikor a gonoszság mértéke betelik, támad egy konok tekintetű, ravasz király. Ereje nagy lesz – bár nem a maga erejéből –, és hallatlan rombolást visz végbe; sikerrel cselekszik, pusztítja a hatalmasokat és a szent népet” (vö. Dán 8:23-24). Végül azonban “kéz érintése nélkül megsemmisül”. Gábriel azt mondja Dánielnek: “Az estékről és reggelekről való látomás igaz, de tartsd titokban a látomást, mert még sok napra való” (8:26).
A Dániel 8 fejezet magyarázatában az adventista teológia és a katolikus értelmezés ismét gyökeresen eltér, s ez a fejezet képezi az adventista sajátos tanítás, az ún. “1844-es szentélytisztítás” és “vizsgálati ítélet” doktrínájának alapját. Érdemes ezért külön tárgyalni.
Adventista értelmezés: Az adventisták egyetértenek abban, hogy a kos Médó-Perzsia, a kecskebak pedig Görögország (Nagy Sándor birodalma). Ezt maga a szöveg is mondja. A nagy szarv Nagy Sándor, a négy utána következő szarv a görög birodalom négy részre szakadása (Nagy Sándor hadvezérei: Kasszander, Lüszimakhosz, Szeleukosz, Ptolemaiosz). Az eddigiek minden komoly magyarázó szerint világos történelmi párhuzamok. Az adventista eltérő nézete a kis szarv azonosításában és a 2300 estének-reggelnek értelmezésében van. Az adventista hagyomány ugyanis nem fogadja el, hogy a Dániel 8-beli kis szarv csupán a görög korszak egy királya (Antiokhosz) lenne, hanem azt vallja, hogy ez a szimbólum itt is végighalad a történelemben: előbb a pogány Római Birodalmat jelenti (amely “megtaposta” a zsidó szentélyt – utalva talán Titusz Kr.u.70-es jeruzsálemi pusztítására), majd pedig átalakul a pápai Rómává, amely szellemi értelemben tapossa Isten népét és a mennyei szentélyt (úgymond földi dogmáival, a gyónás és mise rendszerével Krisztus közvetlen szolgálatát homályosítja el). Létezik olyan adventista magyarázat is, amely csak a pápaságot látja a kis szarvban itt is, de a klasszikus adventista értelmezés összekapcsolja a pogány és pápai Rómát ebben az egy jelképes szarvban. Ez némileg furcsa, hiszen a látomás kontextusa a görög birodalom, de az adventista exegéták szerint Róma (mint következő nagyhatalom) beleérthető a “kis szarv” tevékenységébe, hiszen az valóban “igen nagyra nőtt” (a föld legnagyobb birodalmává) és “seregek fejedelméig emelkedett” – utalva Krisztusra, akit a rómaiak feszítettek keresztre (ők vetettek véget a zsidó áldozati kultusznak is a templom lerombolásával). A kis szarv ezt követően – mondják – áttételesen a pápaságra száll át, mert a pápaság “átvette a pogány Róma helyét” a kereszténységben. Adventista nyelven a Dán 8,11-ben említett “mindennapi áldozat” (héberül tamid, “szüntelen”) elvételét úgy értelmezik, hogy a pápaság eltörölte a pogány Róma (és a pogány vallás) folyamatos jelenlétét, hogy helyébe lépjen – egy másik értelmezés szerint pedig a pápaság vette el a mennyei főpapi szolgálat közvetlenségét az emberektől, amikor bevezette a földi papságot és misét (ez utóbbit inkább más protestáns felekezetek hangoztatják). Összességében az adventista olvasatban a kis szarv Róma és a pápaság összefolyó jelképe, amely mind a “földi szentélyt” (Jeruzsálem) elpusztította, mind a “mennyei szentélyt” (Krisztus mennyben végzett szolgálatát) bemocskolta.
A legkülönlegesebb adventista elem a 2300 nap értelmezése. Ők a nap-év elv alapján ezt 2300 évnek veszik. Azt is ki kellett számítani, honnan indul ez az időszak. Mivel a látomás nem mondja, ezért összekapcsolják Dániel 9-cel, ahol a 70 hét (490 év) időszakáról van szó, ami Kr.e. 457-ben (Artaxerxész rendeletével) kezdődik. Úgy érvelnek, hogy a Dániel 8 és 9 látomásai összefüggnek, így a 2300 év ugyanonnan indul, mint a 70 hét, vagyis Kr.e. 457-ből. Ha 2300 évet számítunk onnan, Kr.u. 1844-et kapunk (mivel nincs 0. év, 457 + 1844 - 1 = 2300). E számítás alapján az adventizmus alapítói (W. Miller és társai) eredetileg úgy hitték, 1844-ben Krisztus visszatér, hiszen a szentély megtisztítása számukra a föld tűzzel való megtisztítását és a második adventet jelentette. Ez a várakozás azonban nem teljesült – a híres “Nagy csalódás” következett be 1844 októberében, amikor Jézus nem jött el. A csalódott adventisták egy része azonban újraértelmezte a próféciát: azt kezdték tanítani, hogy 1844-ben Jézus nem a földre jött el, hanem a mennyei szentélybe lépett be a szentek szentjébe, hogy ott egy “vizsgálati ítéletet” (Investigative Judgment) kezdjen el Isten népe felett. Ez a tanítás lett az adventista teológia megkülönböztető hittétele, amit ma is vallanak: szerintük 1844 őszén Krisztus főpapi szolgálata új fázisba lépett odafent a mennyben, megkezdődött a mennyei szentély “megtisztítása”, vagyis egy utolsó ítéleti szakasz, amikor átvizsgálják a megváltottak ügyeit a mennyben. Ezt a folyamatot az ószövetségi engesztelési nap párhuzamaként értelmezik: ahogy az év egy napján a főpap bement a szentek szentjébe megtisztítani a szentélyt a bűnöktől, úgy Krisztus 1844-ben belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy végérvényesen eltörölje a bűnöket és nyilvánvalóvá tegye, kik részesülhetnek az üdvösségben. Ez a vizsgálati ítélet addig tart, amíg Krisztus vissza nem tér; ekkor zárul le a kegyelmi idő. Az adventista hivatalos hittétel így fogalmaz: Krisztus “1844-ben, a 2300 napos prófétai időszak végén belépett szolgálatának második és utolsó szakaszába a mennyei szentélyben: ez az investigative judgment (vizsgálati ítélet), amely a bűnök végleges rendezésének része, s a mennyei szentély megtisztítását jelenti, az Ószövetség engesztelési napjának mintájára”.
Látható, hogy mennyire összetett és sajátos teológiai konstrukció épül az adventista értelmezésre: Dániel 8:14 egyetlen verse alapján egy teljes doktrínarendszer, amelyet azonban egyetlen más keresztény felekezet sem oszt. A Katolikus Egyház természetesen elutasítja ezt a tanítást, és más keresztények (pl. baptisták, evangélikusok) is bibliaidegennek tartják. Nézzük a katolikus értelmezést és a kritikát.
Katolikus értelmezés: A katolikus (és általában a történeti-kritikus) bibliamagyarázat Dániel 8 látomását teljes egészében az Ószövetség korának kontextusában értelmezi. A kos és bak csatája a perzsa és görög birodalom összecsapását jelképezi – Nagy Sándor vereséget mért a perzsákra Kr.e. 331-ben (Isszosz). Nagy Sándor halála után birodalma négy részre szakadt, amiből a zsidók szempontjából a két legfontosabb a Szeleukida Birodalom (északi, szíriai uralom) és a Ptolemaida Birodalom (déli, egyiptomi uralom) volt. Palesztina e kettő között feküdt, hol egyik, hol másik fennhatósága alá kerülve. “A kis szarv” ebben a látomásban egy olyan hatalom, amely a négy szeleukida utód közül tör elő – tehát a görög (makedón) birodalmi örökség egyike. A Gábriel angyal által adott magyarázatnak megfelelően a katolikus exegézis e kis szarvat egyértelműen IV. Antiokhosz Epiphanész személyével azonosítja. Gábriel azt mondta: “a négy királyságuk végén támad egy király, konok tekintetű, aki alatt betelik a gonoszság mértéke” (8:23). IV. Antiokhosz pontosan a Szeleukida Birodalom vége felé (végromlása előtti időben) uralkodott, és ő volt a dinasztia egyik leggonoszabb tagja. Antiochusz Jeruzsálemet és a zsidó vallást támadta, megszüntette a mindennapi áldozatot, pogány oltárt állított a templomban Zeusznak (i.e. 167), és halálbüntetés terhe mellett tiltotta a mózesi törvény megtartását. Ez olyan trauma volt a zsidó népnek, hogy a Dániel könyve valószínűleg éppen e válság idején nyerte el végső formáját, hogy bátorítást adjon: Isten nem hagyja büntetés nélkül ezt a szentségtörést, és megszabott ideje van a próbatételnek. A “2300 este és reggel” említése a szentély “eltiprásának” idejére utal. Katolikus bibliatudósok megjegyzik: talán a reggeli és esti áldozatok összeszámolásáról van szó (napi kettő, tehát 1150 nap), ami kb. 3 év és 2 hónap – ennyi idő telt el a templom megszentségtelenítésétől a Makkabeus-felkelés általi megtisztításig (Kr.e. dec. 167 – Kr.e. dec. 164). Más vélemény szerint valóban 2300 nap, ami kb. 6 év és néhány hónap – ez is illeszkedhet Antiokhosz viselt dolgaihoz (Kr.e. 170 tájától – amikor a főpapot elűzte – Kr.e. 164-ig, haláláig). A lényeg: a katolikus értelmezés ezt történeti próféciának fogja fel, mely pontos időkeretet ad Antiokhosz rémuralmának és a szentély újraszentelésének (ld. 1Mak 4,52-54). Az “2300 estének-reggelnek” próféciája be is teljesedett a Makkabeus-háborúk idején: miután a zsidó felkelők visszafoglalták a templomot, újraindították a mindennapi áldozatot – azóta is ünneplik ezt a zsidók a Hanuka ünnepén, a templomszentelés emlékére. Katolikus szempontból tehát Dániel 8 nem rejtély: világos jövendölés volt a zsidóknak arról, hogy a szenvedésük ideje korlátozott és utána helyreáll a kultusz.
A “2300 nap” nem utal Krisztus második eljövetelére. Ezt támasztja alá az is, hogy Dániel nem érti a látomást, mire Gábriel azonnal jön és megmagyarázza neki konkrétan (8,20-26). Ha ez ezerévekre előre mutató titkos kód lenne, vajon kielégítő magyarázat lett volna Dánielnek? Aligha. Gábriel nem említ semmi olyasmit, hogy “2300 év múlva a mennyben majd nagy esemény lesz”. Egyszerűen annyit mond: “az estékkel-reggelekkel kapcsolatos látomás igaz” – vagyis bízz abban, hogy Isten rendelt egy időt a szentély helyreállítására. Ez a zsidó fül számára a földi szentélyt jelentette, hiszen arról volt szó, hogy meg van fertőzve és újra meg kell szentelni.
Fontos itt kiemelni: a Katolikus Egyház tanítása szerint Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra tökéletes volt (Zsid 9,25–28). A mennyben lévő “szentély” megtisztítására nincs szükség, mert az nem szennyeződhet be (Isten jelenléte tisztaság). A földi szentélyek csak előképei voltak a mennyeinek, Krisztus pedig feltámadása után “be is ment a mennybe” és ott közbenjár értünk, de ez a közbenjárás folyamatos azóta is. Nincs bibliai alapja annak az elképzelésnek, hogy Krisztus 1800 éven át a mennyei templom “Szentélyében” csak részleges szolgálatot végzett, majd 1844-ben belépett a “Szentek Szentjébe”. Ez teljesen idegen gondolat az apostoli hittől. A Zsidókhoz írt levél azt tanítja, hogy Jézus már mennybemenetelekor belépett a mennyei szentélybe, ott örök váltságot szerzett és “örök üdvösség szerzője” lett (Zsid 9,12). Nincs semmiféle utalás a Szentírásban egy 18 évszázaddal későbbi mennyei eseményre, amely a megváltás művét teljessé tenné. Ebből következik, hogy a katolikus teológia (és a többi keresztény felekezet) szerint az adventisták félreértették Dániel 8 próféciáját, amikor azt 1844-re vonatkoztatták. E félreértés mögött érthető emberi tényező áll: a Miller vezette advent váró mozgalom nem akarta beismerni tévedését, ezért egy új doktrínával “mentette meg” a kudarcba fulladt jóslatot. Katolikus apologéták rámutatnak, hogy 1844-ben semmi érzékelhető nem történt – szemben pl. a Jehova Tanúi 1914-es évével, ahol legalább a világháború kitörésére hivatkoznak. Az adventisták egy láthatatlan, kimutathatatlan mennyei eseményt hirdetnek, amelyet csupán egy náluk “prófétának” tartott személy (Ellen G. White) látomásaira és néhány követő teológiai spekulációjára alapoznak. Ez gyakorlatilag meghaladja a Szentírás világos tanítását, és olyan tant hoz be, amit 1844 előtt soha senki nem vallott a kereszténységben (a vizsgálati ítélet és a késleltetett mennyei engesztelés tanát).
A Katolikus Egyház határozottan állítja, hogy Krisztus engesztelő áldozata befejezett mű, amelyet a szentmisében jelenvalóvá teszünk, de nem hozzáteszünk. Nincs szükség semmiféle utólagos “tisztogatásra” a mennyben; a megtisztítás nekünk, embereknek kell – ezért van a tisztítótűz tana, de ez más téma. Az adventista teológia azonban tagadja a tisztítótüzet is, helyette a “vizsgálati ítélet” eszméjét hirdeti, ami szerint a mennyben átnézik, ki méltó az üdvösségre. Csakhogy ez Pál tanításával is ütközik, miszerint aki Krisztusban van és megigazult, annak “nincs semmi kárhoztatása” (Róm 8,1) – Isten nem a mennyei aktákban fog vájkálni, hiszen Ő kezdettől ismer. A katolikus válasz ezért az: Dániel 8,14 Antiokhoszkorára vonatkozott, beteljesedett a Krisztus előtti időkben, másodlagos értelemben pedig utalhat minden bűn megtisztítására Krisztus megváltása által. Bizonyos értelemben Krisztus kereszthalálát is tekinthetjük “szentélytisztításnak”, hiszen a mennyei szentély az Ő vérével “lett felszentelve” a Zsidókhoz írt levél képe szerint (Zsid 9,23: “a mennyeiek jobban való áldozatokat kívánnak”). De mindez az első században történt! Semmiféle biblikus szükség nem mutat 1844 felé. Ha Isten 2300 évre tervezett volna valamit, azt bizonyára kijelentette volna (pl. mondhatta volna Gábriel, hogy “2300 évig tart, addigra jön el az idő vége”). Ehelyett azt mondta, “sok nap” múlva lesz – ami a próféta korához mérten akár pár évszázadot jelenthet, de nem több ezer évet.
Továbbá a Dániel 8-beli kis szarv szövegkörnyezete is arra utal, hogy nem lehet ugyanaz, mint a 7. fejezetbeli. Az adventisták gyakran összemossák a kettőt, pedig a fejezet számos különbséget mutat: Dániel 7 vadállatai tisztátalan állatok (oroszlán, medve stb.) és az egész világot képviselik; Dániel 8 állatai kultikus tiszta állatok (kos, bak – mintha áldozati állatok volnának) és kifejezetten Izraelre fókuszálnak (a templomra, Jeruzsálemre). A Dániel 8 “kis szarva” kifejezetten egy a négy görög szarv közül jön elő, tehát görög eredetű (Antiokhosz tényleg makedón-görög dinasztia sarja volt), míg a Dániel 7-beli kis szarv a negyedik fenevadból nő ki, ami ha Róma, akkor onnan ered. Továbbá Dániel 8 szarvacskája nem tép ki más szarvakat, csak növekszik egy nagyobb szarvból – ez Antiokhosz: nem semmisített meg önálló királyságokat, csak trónbitorlóként került hatalomra Szeleukida IV. helyén. Ezzel szemben Dániel 7 kis szarva három királyt is megdönt. Az egyik globális kontextusú hatalom (Dán 7), a másik lokális, palesztinai fókuszú (Dán 8). Mindezek a különbségek – amelyeket még egy volt adventista teológus is részletesen kimutatott elemzésében – azt jelzik, hogy Dániel 8 kis szarvát Antiochusban kell látnunk, nem pedig a pápában. A Katolikus Egyház így tanít és a világi bibliatudomány is ezzel ért egyet. Az adventista 1844-es tant pedig a katolikus teológia tévtannak tartja, amely egy kudarcot vallott prófécia emberi megmentéséből született – saját adventista vezetőik is elismerik, hogy “mélységesen kínos” tanról van szó számukra.
Összegzésül, Dániel 8 próféciája a katolikus nézetben Isten csodálatos előrejelzése arról, hogy egy gonosz uralkodó (Antiokhosz) bukása után a zsidó hit helyre lesz állítva. A Makkabeusok könyvei tanúsítják ennek beteljesedését. Teológiailag pedig utalhat arra, hogy Isten minden bűnt megtisztít, ami Krisztus engesztelő áldozatában érte el csúcspontját. Nincs szükség egy 1800 évvel későbbi “mennyei ítéletre” ahhoz, hogy Isten terve kibontakozzon – Krisztusban már “eljött az üdvösség napja”. Így a Dániel 8,14 adventista értelmezése – miszerint a pápaság “taposta a szenthelyet 2300 éven át 1844-ig” – sem történetileg, sem teológiailag nem áll meg.
Dániel 11. fejezet – Észak és Dél királyai: történelmi beteljesedés vs. spekulatív alkalmazás
Dániel 11. fejezete egy hosszú próféciát tartalmaz “Észak királya” és “Dél királya” közötti háborúkról. A szöveg rendkívül részletes, annyira, hogy sok bibliatudós szerint szinte évkönyvszerűen írja le a Kr.e. 3–2. század történéseit. Röviden: a perzsa királyokról szóló jövendöléssel indul (11,2 – valóban négy további perzsa király jött még), majd Nagy Sándor rövid, de meghatározó uralmát (11,3: “hős király”) és birodalma négyfelé oszlását jövendöli (11:4: “szétszóratik négy részre, de nem az ő utódaira”). E négy rész közül a prófécia két síkon fut tovább: a Dél királya a Ptolemaida Egyiptom uralkodóit jelenti, míg Észak királya a Szeleukida Szíria (és Mezopotámia) uralkodóit. Dániel 11:5-20 versszakai meglepő pontossággal írják le e két dinasztia civakodásait, házassági szövetségeit és csatáit Palesztina fölött (pl. 11:6 utalhat Bereniké egyiptomi hercegnő tragédiájára, 11:7-12 Ptolemaiosz III. bosszúhadjárataira, 11:13-19 pedig III. és IV. Antiokhosz harcaira).
Az igazi kritikus rész 11:21-től jön, ahol egy megvetendő, hízelgő királyról olvasunk, aki csellel jut hatalomra. “A szövetség fejedelmét” legyőzi (11,22), majd “szövetséget köt sokakkal, de csak rövid időre” (11,23). Ezt követően nagy sereggel Dél ellen vonul, de különböző akadályokkal szembesül, végül “szívében a szent szövetség ellen lesz, és visszatér hazájába” (11,28). 11:31: “Erői felvonulnak, megszentségtelenítik a szentélyt, eltörlik a mindennapi áldozatot és felállítják a pusztító utálatosságot.” Ez egyértelmű utalásnak tűnik Antiochusz Epiphanész tettére, amikor Zeusznak oltárt (az “utálatos bálványt”) állított a templomban és leállította a napi áldozatot (i.e. 167). A 32-35. versek a hűséges zsidókról beszélnek, akik kitartanak Isten szövetsége mellett, “bár elesnek néhányan közülük”. Ez a Makkabeus-mártírokra utalhat, akik meghaltak hitükért, illetve a Makkabeus testvérek harcaira. 11,35: “amikor eljön az idő vége”.
Itt van egy értelmezési töréspont: Dániel 11:36-45 némileg további leírást ad Észak királyáról, de sok kutató szerint ez már túlmutat Antiochuszon, vagy nem felel meg pontosan az ő történetének. Antiokhosz sosem vette feleségül “az asszonyok kiválóságát” (11,37), sem nem hallott “Keletről és Északról híreket” mielőtt meghalt volna (11,44). Így többen úgy vélik (pl. egyházatyák közül is), hogy 36. verstől a prófécia átcsúszik egy végső gonosz uralkodó, az Antikrisztus leírásába, aki majd hasonló lesz Antiokhoszhoz, de a vég idején lép fel. A Haydock katolikus kommentár pl. jegyzi, hogy ami Antiokhoszra vonatkozik, részbenbeteljesedett, de teljesen majd az Antikrisztusban fog.
A katolikus értelmezés Dániel 11-ről tehát: Antiokhosz Epiphanész a főszereplő a 21-35. versekben (Észak királya ekkor ő), de 36. verstől “más szintre” emelkedik a jövendölés, és valószínűleg a végső Antikrisztusra utaló nyelvezetbe megy át. Mindenesetre Antiokhosz tettei (templomgyalázás, áldozat leállítása, üldözés) egy az egyben a zsidó történelem részei lettek, és a Dán 12:1 folytatás azt mondja: “Míg ilyen nyomorúság nem volt… abban az időben a te néped megszabadul, akit csak könyvbe beírva találnak”. Ez Makkabeus-korban részlegesen igaz (a zsidók megszabadultak a görög iga alól), de teljességében a végidőkre szól (minden Istenhez hű ember végső szabadulására).
Adventista értelmezés: Dániel 11-re nézve nincs annyira egységes, kidolgozott adventista értelmezés, mint a 2,7,8. fejezeteknél, de a historicista keret itt is tetten érhető. A korai adventista kommentátor, Uriah Smith (19. sz.) a “Daniel and the Revelation” című művében például úgy magyarázta, hogy Dániel 11 bizonyos pontján (kb. a 30-31. verstől) Róma lép Észak királya helyébe. Szerinte 11,22-ben a “szövetség fejedelme” nem más, mint Jézus Krisztus, akit a rómaiak keresztre feszítettek – ezzel behozza Rómát a képbe. Onnan kezdve a “Észak királya” Róma (először pogány, majd pápai formában). Így a 31. vers “mindennapi áldozat eltörlése és utálatoság felállítása” Uriah Smith-nél azt jelentette, hogy a pogány Rómát felváltja a pápai Róma, azaz a pogány áldozatokat a katolikus mise váltja (ezt protestáns módon “utálatos bálvány”-nak minősítve), és a pápaság veszi át a hatalmat. A 32-35 versek a sötét középkort jelentenék, ahol bár voltak ellenállók (pl. valdensek, reformátorok), mégis sok hívő “elesett”. A 36-39 versekben leírt királyt (aki saját isteneit tiszteli, furcsa új istent honosít meg) Smith a Napóleon által vezetett forradalmi Franciaországgal azonosította (új isten: az Észertelem Istene = a “Reason” = ész-kultusz a francia forradalomban). A 40-45. versekben pedig – Smith szerint – Napóleon hadjárata volt látható: “Dél királya” (Egyiptom) északra támad (Napóleon egyiptomi hadjárata 1798), majd “Észak királya” (a török Porta, akik Szíria = észak felől jöttek) visszavág, de híreket hall kelet-észak felől (orosz és perzsa fenyegetés) és végül elvész. Ezt Smith a török birodalom bukásának jövendöléseként értelmezte, ami be is következett 19. sz. végére (vagy így-úgy). Mindezt persze meglehetősen spekulatív módon, de az ő korában sok protestáns így gondolkodott (a törököt tekintették “északi király”-nak a végidőben).
Későbbi adventista magyarázók azonban Smith értelmezését nem feltétlen tartják pontosnak, s egyre inkább visszatértek ahhoz, hogy Antiochuszra is vonatkoznak a 11. fejezet eseményei legalább 35. versig. De abban még sok adventista egyetért, hogy 36. verstől ismét a pápaság/ végidő jön képbe, s a 40-45. versek Észak királya újfent a pápaságot vagy az ő szövetségeseit jelentheti, míg Dél királya a hitetlenség vagy szekularizmus erejét. Néhány modern adventista értelmező pl. a szekularizált, ateista tömböt (kommunizmust) tekintette Dél királyának, amely “megtámadta” a vallásos pápai Északot 20. században, de végül Észak (vallási hatalom) győz, a pápaság megerősödik, és a végén minden nemzet ellenük támad, de Krisztus eljön stb. Látható, hogy ezek az értelmezések nem egységesek, és sok benne a feltételezés.
Katolikus kritika: A katolikus értelmezés Dániel 11-et túlnyomórészt Antiokhosz korára érti. A fejezet aprólékos pontossága a Kr.e. 2. századi eseményekkel olyan nyilvánvaló, hogy még a Biblia kritikusai is emiatt tartják Dánielt késői szerzőnek – mondván, “túl pontosan ismeri Antiokhosz idejét, biztos utólag írták”. Mi, hívőként ezt prófétai előrelátásnak fogadjuk el. Mindenesetre Antiokhosz és a Makkabeusok koránál jobb illeszkedést nem találni a történelemben Dániel 11 leírására. Az adventista kísérletek, hogy a pápaságot vagy modern nemzeteket (Franciaország, Törökország stb.) beleerőltessék e próféciába, nagyon meggyőzőtlenek. Egyrészt megtörik a fejezet összefüggő narratíváját. Dániel 11 ugyanis folyamatos történetet mond el – ha a 31. versnél hirtelen ugrunk ~1600 évet Róma korszakába, azt a szöveg nem jelzi, nem is illik oda (a “pusztító utálatosság” kifejezést a zsidók mindig Antiochuszra értették, nem a misére vagy egyebekre). Másrészt a földrajzi jelölések (Észak vs Dél királya) a hellén világon belül értendők: Észak mindig Szíria (Szeleukidák), Dél mindig Egyiptom (Ptolemaidák). Ha egyszer csak Róma lesz Észak királya, az már nem “észak” Palesztinához képest, hanem nyugat. Ugyanígy a Napóleon-korabeli törökök erőltetése ide nem áll szilárd lábakon. A katolikus kommentárirodalom ehelyett arra mutat rá, hogy Dániel 11 fő mondanivalója az, hogy a zsidó nép szenvedései (különösen a vallásellenes elnyomás Antiokhosz alatt) Isten terve szerint végesek, és Mihály arkangyal (Izrael védője – Dán 12,1) végül megszabadítja a népet. Ugyanezt a mintát láttuk Dániel 7-ben is: Antiokhosz zsarnoksága a “szentek kezdeti győzelmét” hozza a Makkabeus-felkelésben, de az igazi nagy szabadulás majd az idők végén lesz. A katolikus hagyományban Antiokhoszt típusnak tekintik. Ezzel nincs ellentmondás: amit ő megtett a szentély ellen, azt megteszi majd Antikrisztus az egyház ellen (pl. Szent Jeromos is utal erre). De ebből nem következik, hogy a pápaság valamilyen módon benne lenne. Az Antikrisztus – Jézus szavai alapján – “sokakat megtéveszt”, csodákat tesz, és magát állítja a középpontba (Mt 24,24; 2Tesz 2,4). A pápa azonban mindig Krisztusra mutat és Őt hirdeti; sosem isteníttette magát – ez ellentétes az Antikrisztus-képpel. A Jelenések könyvében valóban beszél egy “vadállatról”, amely Isten népe ellen tör és Babilonnal (a nagy paráznával) cimborál; sok protestáns ezt a pápaságra húzta. A katolikus magyarázat szerint viszont ott vagy a római pogány birodalom értendő (amely keresztényüldöző volt, és “asszony” rajta a bálványváros, Róma), vagy tágabb értelemben minden istenellenes politikai hatalom a történelemben, illetve a végidőkben. A lényeg: nem a saját magát meghazudtoló egyház értendő rajta. Szabados Ádám protestáns teológus is rámutat egy cikkében: “az adventista teológia konkrét helyről várja a gonosz végső megnyilatkozását: szerintük a Katolikus Egyház Babilon, amely rá fogja kényszeríteni a világra a fenevad bélyegét (a vasárnapi ünnepnapot)”. Ez azonban a történelem fényében nem bizonyult valósnak; a Katolikus Egyház nem tett olyat, amit neki tulajdonítanak (semmilyen “vasárnapi törvényt” nem erőltet világhatalomként a világra – inkább a szekuláris hatalmak üldözték a vasárnap megszent...ülték a vasárnap megszentelését, nem a pápák kényszerítették rá) – tehát a történelmi tények sem igazolják az adventista forgatókönyvet.
Következtetés
A fenti vizsgálat rávilágít, hogy Dániel próféciáinak adventista/historicista értelmezése számos ponton tarthatatlan. Az adventista exegézis egy előfeltevésből indul ki – miszerint a Katolikus Egyház a prófétai “gonosz birodalom” –, és ennek rendeli alá a bibliai szövegek magyarázatát. Így jut arra a következtetésre, hogy a pápaság a Dániel 7. “kis szarva” és a Jelenések “fenevadja”, hogy a 1260 nap éveket jelöl (538–1798), és hogy Dániel 8. 2300 napja 1844-ben csúcsosodott ki a “mennyei szentély megtisztításában”. Katolikus szemszögből ezek az állítások hibásak: figyelmen kívül hagyják a próféciák eredeti kontextusát és igazi üzenetét.
Dániel könyvének látomásai elsősorban a zsidó nép számára szóltak a maga idejében, hogy megvígasztalják őket üldöztetésükben: Isten megengedte ugyan a babiloni, perzsa, görög hódítókat, de el is hozta bukásukat, és végül az Ő királysága diadalmaskodik. A “kis szarv” zsarnok (Antiokhosz) is csak időlegesen tombolt, utána megtisztult a szentély és fennmaradt Isten népe – ahogy a keresztény egyház is túlélte az összes pogány üldözést, eretnekséget és háborút a történelem folyamán. Dániel jövendölései Isten szuverenitását hirdetik: hogy a történelem birodalmai múlandók, de Isten országa “nem hagyatik más népre” és “örökké megmarad”. A Katolikus Egyház – Krisztus alapította királyságként – ennek az örök Királyságnak a hordozója a földön, nem pedig az ellene lázadó “fenevad”. A reformátorok korából származó pápai Antikrisztus-elmélet mára meghaladott: biblikus, történeti és logikai kritikája is megtörtént. Az adventizmus mint 19. századi örököse ennek a nézetnek, sajnos egy megszilárdult felekezeti identitást épített rá, ezért nehezen mozdul el tőle – még akkor is, ha “nyomós érvek szólnak az ellen”, hogy a pápaság lenne a Dániel és Jelenések könyve központi negatív szereplője.
A katolikus apologéta feladata ebben a kérdésben kettős: egyrészt megmutatni a katolikus értelmezés hitelességét, ami összhangban van az Írással és a történelmi valósággal; másrészt szeretettel rávilágítani az adventista álláspont tévedéseire, hogy eloszlassuk az egyházunkat övező félreértéseket. Ahogy láttuk, Dániel 2. fejezete inkább a Katolikus Egyház elpusztíthatatlanságát támasztja alá (Isten királysága, a “kőszikla” soha össze nem omlik), semmint a pápaság elleni vádirat volna. Dániel 7. és 8. próféciái legjobban Antiochusz Epiphanész alakjában nyernek értelmet, aki az Ószövetség “Antikrisztusa” volt – a pápaságra erőltetni e jellemzőket történelmietlen. A “1260 nap-év” elmélet és az 1844-es doktrína pedig egy téves prófécia utólagos mentési kísérlete, melyet a teológiai szakirodalom széles körben bírált és elutasított.
Összegzésképpen, Dániel könyvének katolikus magyarázata megáll a történelem próbáján és a Szentírás belső logikáján: a próféciák beteljesedtek a Krisztus előtti időkben és Krisztusban, illetve kiteljesednek majd a világ végén Isten végső győzelmében. Nem a Katolikus Egyház az apokaliptikus ellenség, hanem épp ő az a “hegy”, amelyet a kőszikla (Krisztus) növesztett nagyra, és amely “betölti az egész földet” Isten igaz imádóival. Ezért a katolikus hívő bizalommal tekint Dániel könyvére: nem félelmetes vádat olvas ki belőle, hanem megerősítést kap arról, hogy “az Ő országa örökké megmarad”, és hogy minden földi hatalom végső soron alávetve áll Isten terveinek. Az adventista testvéreinket pedig arra hívjuk, hogy ezen próféciák fényében ismerjék fel: Isten egyháza nem Babilon, hanem az Ő szeretett menyasszonya, amelyet Krisztus megőriz mindhalálig – s a próféciák nem a pápaság bukását, hanem a valódi gonosz hatalmak bukását jövendölik, “hogy mindenség elismerje: Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,11).
Itt a cirmoniális törvényről van szó, nem a Tízparancsról: áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél amelyeket a törvény szerint visznek..."
A Törvényt nem lehetett kettéválasztani,ahogyan azt a H.N. Adventista tévtanítók elképzelik.
Annak minden egyes pontocskája be lett teljesítve mielőtt együtt az egész Törvény eltörlésre került volna. Mellesleg ,ha Isten nem törölte volna el a régi Törvényt - amelynek a betartása a Jeruzsálemi Templomhoz volt kötve,akkor - akkor egy olyan helyzetet idézett volna elő, hogy érvényben maradt volna egy olyan Törvény,amit lehetetlen lett volna betartani, miután a Jeruzsálemi Templomot lerombolták. Tulajdonképpen Isten azért engedte meg, hogy i.sz.70-ben a Jeruzsálemi Templomot lerombolják, hogy a régi Törvényt,amit Isten eltörölt ne próbálja senki a zsidók közül betarttatni.
Ha a zsidók nem is,de a H.N. Adventisták gondoskodtak róla, hogy a régi Törvény Tizedre vonatkozó részét - amelynek a betartása szintén a Jeruzsálemi Templomhoz és az abban szolgáló Lévi fiaihoz köttetett - betartva legyen, felülírva ez által az Isten rendelkezéseit,és a Jeruzsálemi Templom híján
nem oda vittetik be a tizedet, átadva azt Lévi fiainak,hanem tévtanító prédikátorok szedik azt be
az általuk megtévesztett, palira vett hívektől, gyarapítva ezáltal saját kis vállalkozásaikat.
Ami a hét hetedik napjának a megtartását illeti,az tulajdonképpen nem másról szól, mint az Isten szombatjába való bemenetel megtagadásáról,amiről az apostol így vélekedik:
3.Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképpen megmondotta: amint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.4.Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől.5.És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.6.Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek először hirdettetett az evangyéliom, nem mentek be engedetlenség miatt:7.Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idő multán, amint előbb mondva volt, Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.8.Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról.9.Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
Miért ragaszkodnak a H.N. Adventisták az Isten szombatja helyett inkább a heti egy szombat naphoz?
Nos ott van az apostol által megfogalmazott szövegben. Az Isten iránti engedetlenségük miatt nem akarnak bemenni az Úr korszakokon át tartó szombatjába. Abba a szombatba, ami az Isten népének szombatja.
És mi az Istennel szembeni engedetlenség záloga, zsoldja Édentől kezdve?
Nos Thanatosszal az öldöklő szellemmel való találkozása a léleknek a Hádeszben.
Ami a jogtalanul az Isten nevében beszedett tized sorsát illeti Izrael Istene arról is előre rendelkezett.
Zakariás 14:3.Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt vala ama napon, a harcnak napján.4.És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad.9.És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.10.Az egész föld síksággá változik Gebától kezdve Rimmonig, déli irányban Jeruzsálem felé, és felmagasztaltatik és a maga helyén marad a Benjámin kapujától az első kapu helyéig, a szegletkapuig, és a Hananéel tornyától a király sajtójáig.11.És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, és bátorságban lakoznak Jeruzsálemben.16.És lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét.17.És lészen, hogy aki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső.18.És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az égyiptomi nemzetség, ő rájok sem lészen; de lészen az a csapás, amelylyel megcsapkodja az Úr a népeket, akik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.19.Ez lészen Égyiptomnak büntetése, és mindama népek büntetése, akik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.20.Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úrnak szenteltetett. És a fazekak az Úrnak házában olyanokká lesznek, mint az oltár előtt való medencék.21.És Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek Urának szenteltetik, és eljőnek mind, akik áldozni akarnak, és választanak közülök és főznek azokban; és nem lészen többé Kananeus a Seregek Urának házában e napon.
Nos amint olvassátok mélyen tisztelt H.N. Adventista tizedszedő tévtanítók,akik megmaradtok addig,
majd szépen visszaszolgátatjátok és beviszitek Lévi fiainak,akik az Úr Házában szolgálnak majd a rablott tizedet,amit palira vett ,megtévesztett híveitektől beszedtetek. Jól véssétek emlékezetetekbe ezt az írásomat,mert már számolhatjátok is a napokat,amelyek eltelnek hamarosan e prófécia beteljesedéséig.
Itt a cirmoniális törvényről van szó, nem a Tízparancsról: áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél amelyeket a törvény szerint visznek...
Zsidók 10: 8.Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél amelyeket a törvény szerint visznek,9.Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat,
15.Bizonyságot tesz pedig erről mi nékünk a Szent Szellem is, mert minekutána előre mondotta:16.Ez az a szövetség, melyet kötök velök ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjökbe írom be azokat,17.Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.
Miután eltörölte az első Törvényt annak egy napig tartó szombatjával, bevezette a másodikat,
és bevezette azokat az Isten korszakokon át tartó Nyugalmába(szombat).
Zsid. 9:3.Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképpen megmondotta: amint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.4.Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől.5.És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.6.Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek először hirdettetett az evangyéliom, nem mentek be engedetlenség miatt:7.Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idő multán, amint előbb mondva volt, Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.8.Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról.9.Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
Miért nem akartok bemenni az Úr korszakokon keresztül tartó szombatjába?
Egy istent, aki alkotásait jutalmazza és bünteti; akinek akarata van, olyat, akit mi magunkon kívül megélünk, nem tudok elképzelni. Sőt még azt az individuumot sem tudom elgondolni, aki túlélné testi halálát: akármennyire is táplálják ezt a gondolatot - félelemből vagy nevetséges egoizmusból a gyenge lelkűek. Részemre elegendő az élet örökkévalóságának misztériuma, a leendő csodálatos felépítésének tudata és sejtése és az alázatos igyekezet, hogy a természetben megnyilvánuló értelem legparányibb részét is megérthessem.
Az emberarcú Isten-elmélet idegen számomra, és még naivnak is tartható.
Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitívlegendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
Mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri.
Meglehet, Jézusnál nagyobb dolgokat is véghez tudunk vinni, mert a Bibliában róla írottak költőien kiszínezettek.
/ja és hülyeség az is, amit Einsteinről írsz, persze:-)
Én csak azt állítom,amit maga Eistein is kijelentett azaz leírt.
Az lehet,hogy élete korai szakaszában írt olyan dolgokat,amelyből az következtethető,
hogy nem hitt Istenben. De aki elolvasta életrajzát, az tudja, hogy az Isten létezéséről alkotott
álláspontja megváltozott. Istent Teremtőnek nevezi egyik írásában:
„Azt szeretném tudni, Isten hogyan teremtette ezt a világot. Nem egyik vagy másik jelenség érdekel, ennek vagy annak az elemnek a spektrumában. Az Ő gondolatait szeretném megismerni, a többi részletkérdés.” (Ronald Clark: Einstein: The Life and Times. Hodder and Stoughton, 1973, 33).
„Minél mélyebben hatol az ember a természet titkaiba, annál nagyobb tiszteletet érez Isten iránt.” (Denis Brian: Einstein:A Life. John Wiley and Sons, 1996, 119)
„Annak ellenére, hogy ilyen harmónia van a kozmoszban, melyet véges értelmemmel én is fel tudok ismerni, még mindig vannak emberek, akik azt mondják, hogy nincs Isten. Ami viszont igazán dühössé tesz, az az, hogy nézeteik alátámasztására engem idéznek.” (Ronald W. Clark: Einstein: The Life and Times. Hodder and Stoughton, 1973, 400)
Számos idézetet lehetne ezek mellé tenni, melyekből kiderül: Einstein nem volt klasszikus értelemben vett teista vagy deista. Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy mit is hitt vagy gondolt Istenről. Az azonban bizonyos, hogy Einstein sem az ateista, sem a materialista világképet nem tartotta összeegyeztethetőnek a kozmosz rendjével, és bosszantotta, ha őt az ateizmussal hozták összefüggésbe.
Téves megállapítás. Az Isten Szavát sok is nagyra értékeli. Közéjük tartozott Albert Eintsein is.
Miért hazudozol? Einstein csodálta a természet rendjét, megszemélyesítve istennek nevezte azt, de elutasította a szentírást és az abban található személyes istent. Ő, ha már mindenáron hívőnek kéne mondani, inkább panteista volt, Spinoza filozófiájának a híve.
Ne hazudozzál. Még akkor sem helyénvaló hazudoznod, hogyha tudatlanságból teszed azt
a szörny arra utal, ami ma a világba megy, erőszakos tüntetések, mindenki a barikádra és ezek sok esetben fizetett, lefizetett demonstrációk, csakhogy a hatalmat erőszakkal tegyék magukévá, csak elfelejtik, hogy ugyan olyan kisemberek maradnak akkor is, ha másioknak kapargatják a tűzből a gesztenyéket.... és ez már beszivárgott a vallásokba, a felekezetekbe, az egyházakba, a szellemi termékekkel házalók közé, hisz nekik is kell a suska, már egyre kevesebb az egyenes, őszinte becsületes józan gondolkodású ember...., sajnos... Rombolnak minden jót is...
Akik itt "hívőként" tevékenykednek, és az "örök létre" ácsingóznak, azok eleve érdemtelenek rá, mivel ezt a kevés földi pályafutásukat sem képesek uralni, megélni a valóságában.
Kemény szavak ezek feléjük, de már évek óta figyelem az írásaikat, ami csak a butaságról árulkodik nagyrészt.
Sem erkölcsi, sem morális tartás nem társul a hitükhöz.
Nem "szörnyetegek" ők, csak befolyásolt, ókori világnézettel bíró, ostobaságokra hajló kortársaink.
Szörnyen buta a legtöbbje.
Aki bír némi ésszel, annak is rátelepedett a nevelés, a tradíció, a konvenció, és elbukott vele világunkban.
mára a keresztény fanok sem mentesek a politikai ragadványoktól, az egymást sok esetben szavakkal lincselik és nincs messze attól a pszichés hergelménye, hogy tetlegesen is tegyék, ahogy itt látom a sok nicken, vannak akiknek egyszerre több is van, hogyan hülyézik le másokat, degradálják, összefognak ellene, de így ment ez már a 90-es évek végétől is, de akkor még volt egy kis korrektség némelyekben.
az ember észrevétlenül kivetkőzik önmagából és nem csak a fogainak állapotát mutatja ki, hanem valami szörnyeteget is...
Tulajdonképpen, mi másra is támaszkodhatna a hitük, mint a tudatlan ókori szerzők és mítosz gyártók termékére a Bibliára?
Az már kérdés, hogy az ismereteink meghaladták, de csak eltelt 1800 év a keresztény verzió összeütéséig.
Én azon borzadok el, vajon a Biblia kapcsán mennyi és mennyi könyvet írtak, süketeltek össze, írták amiről fogalmuk sem lehetne, még ha létezne is a főhős.
És napjainkban mennyi netes oldalon megy a hiábavaló süketelés egy ókori, lejárt kitalációkat és mesés lényeket tartalmazó könyv okán?
White „prófétaasszony” egyik másik kritikusa Walter T. Rea (1922–2014) egykori hetednapi adventista lelkész volt, aki 1982-ben kiadta a The White Lie (A fehér hazugság) című könyvet (White = fehér), amelyben E. G. White másolatairól számolt be. Könyvében azt állította, hogy White írásainak akár 80-90%-a is plagizálva volt.
A H.N. Adventisták is kénytelenek elismerni, hogy E.G. White legalább 53 kérdésben ellentmondott a Szentírásnak, majd magyarázkodásba kényszerültek, felsorolva azokat a helyeket,ahol nem mondott
ellent a Szentírásnak. Eső után köpönyeg,ahogyan mondani szokták.
A kereszténység ott lépett a hazugság széles útjára, amikor megszavazták Jézust megváltónak és istennek, isten fiának, Isten által egy zsidó asszony nemzőjének, nem is szólva a szentlelket/szellemet szintén annak. Ehhez olyan történeteket írtak nevében, helyében, rá való utalással, amiket csak kellett saját kitalált dogmai hittételeiknek megfelelően.
A keresztények szektái, felekezetei ugyan olyan gyalázatot követtek el, mint a katolikusok anno és azóta. Amikor megfogalmazódott az a protestáns nézet volt katolikus papoktól, Kálvin és sleppjei, hogy egyedül a szentírás számít, ettől kezdve az írás vált isten szavává és nem a létező Isten léte!
A nagy kérdés az, van vajon olyan, ami nem tévtánításos?
;-)
De ahogy a hívőket, pláne a fundikat ismerem, eltökélten ragaszkodnak a megszokott cumi ízéhez:-O:-P"
A kérdés az, hogy mihez viszonyítunk egy tanítást?
A szent próféták az Istentől kapott kinyilatkoztatásokat jegyezték fel.
A Názáreti Jézus úgyszintén a benne lakozó Isten akaratából mondta,amit mondott.
János 14:10.Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.11.Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.
Az a tanítás,amely eltér az Isten által a Szent próféták, illetve a Názáreti Jézuson keresztül kinyilatkoztatott igazságoktól,az a tévtanítás.
Ma a világon ismert, és hivatalosan bejegyzett egyházak között nincs olyan,amely ne lenne tévtanító.
A tévtanítás mértéke, típusa eltérő ugyan ezen egyházak esetében. Sőt az egyház tagjaira gyakorolt káros hatása is eltérő,attól függően, hogy a hívek milyen gyakran és mennyiségben részesülnek
a tévtanításból. Ott van például a legősibb tévtanító egyház a Római Egyház. Tagjaiknak a száma
1 180 665 000 (az össznépesség 17,42%-a) [Afrika: 179 480 000, Amerika: 582 012 000, Ázsia: 125 860 000, Európa: 284 030 000, Óceánia: 9 283 000]. Tanításuk mindenben eltér az Isten Szent prófétáinak és az apostolok tanításától. Ellenben tanításuk csak kevés emberhez jut el.
Az emberek negyede-ötöde csak karácsonykor, vagy más nagy ünnepeken megy templomba, 40 százalék pedig még ilyenkor sem – derült ki a European Social Survey nevű reprezentatív kutatásból, amelynek eredményeit a G7 magazin tette közzé.
Bár Magyarországon a vallást, felekezetet választók 7/10-e a katolikus egyházhoz tartozik, és a katolicizmusban a vasárnapi szentmise-hallgatás elvileg kötelező lenne, a társadalmi felmérések szerint csak az emberek 7-9 százaléka vesz részt heti rendszerességgel szertartáson. További bő tíz százalék havonta legalább egyszer ott van a templomban.
Ezek a templomba járó hívek sem részesülnek átfogó tanításban az egyházuk hitelveiről.
A Római pápa által irányított egyház tévtanítása így leginkább az egyház papjaira van káros hatással.
Ezzel szemben az olyan egyházak, mint a H.N. Adventista egyház és a jehova tanúi szervezet tagjai
rendszeres szisztematikus oktatásban részesülnek. Ezért ezen és a hozzájuk hasonló egyházak
tagjait sokkal nagyobb kárt szenvednek el,nemcsak a tévtanítás miatt,hanem a kötelezően befizetett
tized miatt javaikban is kárt szenvednek. A tizedért cserébe a lelkük halálához vezető oktatásban részesülnek. Sőt tévtanítóik még azt is elhitették velük, hogy nincs is lelkük, tehát nem is aggódnak
lelkük sorsa miatt.Ahogy az Írás mondja: " Mint juhok, a Seolra vettetnek, Thanatosz legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól."(Zsolt. 49:15)
Ezért van oly nagy szüksége a H.N. Adventsita egyház tévtanítói által megtévesztett embereknek igaz tanítókra.
