Keresés

Részletes keresés

fistvan88 Creative Commons License 2009.06.28 0 0 187
Néhány észrevétel:-)
Abból semmi sem igaz, hogy egyesek ki lesznek zárva az új tornateremből. Alsó tagozatos iskolák most is külön vannak, mégis jártak át onnan is a régi tornaterembe is. Mellesleg hátrányos helyzetű, ill. roma gyermekek is járnak nagy számban ebbe az iskolába is. A speciális tagozaton pedig minden körülmény biztosított ahhoz, hogy a gyerekek tanulhassanak. Annak a kevés gyereknek akik oda járnak pedig tényleg szükséges, nem csak oda lettek dobva, mert hogy romák. Fele ott sem roma. Itt még nagyobb az odafigyelés, mint a Munkácsiban. Nagyon sajnálom, hogy kedves F.V. úr, aki mellesleg testnevelő tanár és volt polgármesterjelölt, jobb dolgot nem talál magának, minthogy ócsárolja a település fejlődését. (Talán mert nem ő lett a polgármester? Ki tudja...) Talán testnevelés óra alatt a gyerekekkel kellene foglalkozni, nem pedig az utcát-várost járni és ócsárolni a Répást meg az egész képviselő-testületet. Annyira undorító, hogy a pártpolitika már ide is becsapott és ennek mindent alá kell rendelni.
Mástól még nem hallotta senki a pályázatos sztorit, különben is, addig amíg be nincs bizonyítva, addig nem kell foglalkozni vele. De kivizsgálni mindenképp fontos, mert ez tényleg bűncselekmény. Érdekes, hogy korábban a Népszava egyik cikke szintén erről a témáról szólt, csakhogy az újságíró hölgy teljes egészében átvette F.V. úr cikkét a helyi újságból, egy-két mondat módosítással. Kérdezem én: hogy lehet egy napilapban olyan cikket megjelentetni, ahol az újságíró még csak nem is jött el a településre, nem hogy még utánajárt volna a cikk valóságtartalmának.
Sajnálom, hogy kezdetektől minden projektet (nem csak ezt) alá akarja ásni néhány személy Lacházán. Szerintem teljesen mindegy, hogy azok az illetők baloldaliak-e vagy sem. A lényeg itt az, hogy közösségrombolás amit végeznek.
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.28 0 0 186
Ha engem kérdeznek egy mobil, könnyűszerkezetes rámpát alkalmaznék amit szükség szerint a lépcsőre rá lehet helyezni, ha olyan jár arra aki rászorul.
Pl ennek lehetne cége is aki telefonon oda kérhető, fölszereli, bejuttatja a bemenni akarót, aztán lebontja ha nem kell.
Ehelyett betonoznak orrba szájba.
Előzmény: La tulipe noire (183)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.28 0 0 185
Lehet, hogy balosok bírálták el de jobbos érzelműek adták be.
Pl oltári nagy hülyeség hogy a felújításokat ennyire támogatják.
Erősen jobbos érzelmű vezető benyújt 1 pályázatot olyan épület konyhájának a felújítására, aminek a tűzfala már úgy van megtámogatva, és az egész nem alkalmas arra amire használják , és ráadásul kihasználatlan . és nyer.
Ablakon a pénzt...
De minden jogszerű. Csak a jobbosok jobb pénzelosztó készsége nem nagyon villan fel előttem, amit pedig annyira remélnek a változásban bízók.
Előzmény: Sakktábla (181)
Serpina Creative Commons License 2009.06.28 0 0 184
Először engedélyt kérnek a Műemlékvédelmi hivataltól, a helyi polgári köröktől, a zöldektől a barnáktól, ürge-, város-, kerület-, lakótömbvédők és egyéb civil szervezetektől, aztán 10 év múlva már az első rámpát meg is építhetik.
Előzmény: La tulipe noire (183)
La tulipe noire Creative Commons License 2009.06.28 0 0 183

Én meg arra lennék kiváncsi a főváros közintézményei hogyan tesznek eleget annak hogy a  mozgáskorlátozottak is bemehessenek iskolákba közintézményekbe. Válasz: SEHOGY !

Most itt egyesek rugóznak azon hogy Kiskunlacházán ezt megtették. Helyesen. Répás József újra polgármester lesz...

Serpina Creative Commons License 2009.06.28 0 0 182
Nem humorforrás, megoldás az aktakukacok jogszabályvonalassága ellen.
Előzmény: ghoezeke mate (180)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.28 0 0 181

Pláne hogy az önkormik nem nagyon balosok,

Most szedjem ízekre ezt az ostoba bejegyzésedet?

Előszőr, a pályázatokat nem a jobboldali hatalom bírálja el, mert nem azok vannak ma pozicióban. A döntéseket jelenlegi mszp-s hatalom bírálja el.

Tehát, lehet a település jobbos ha, az, aki a pénzt adja, az balos.

Szóval ez a verziód megdőlt, ízekre szedtem, élve temettem el.

De, hogy is mondta Lampert elvtársnős?

Nem kell félnetek, a kormány meg fogja találni a módját, miképp részesítse előnyben a balos önkormányzatokat. A beszéd megtalálható, meghallgatható.

Ti most rászálltatok egy témára, amit a népszabadság hozott le.

Ez a történet nem bűncselekményről szól, mert itt olyan nincs.

De eszmetársaidnak is leírtam, jogerős ítéletet hozzál, aláírás, pecsét.

Majd akkor gyertek elő a kiskunlacházi esettel.

Addig is, csendben maradni és várni, amíg Viktor fehér lovon belovagol.

És tudod, mi lesz?

Királyság! Viktort megkoronázzák! Lesznek alattvalói is és minden nap imáb a kell foglalni a nevét, főleg a balosoknak.)))))

Előzmény: Törölt nick (175)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.28 0 0 180
Miért van az, hogy itt többen humorforrást vélnek találni az emberi nyomorúságban?
Előzmény: Serpina (177)
Serpina Creative Commons License 2009.06.28 0 0 177
Merjenek nagyot álmodni a szülők!

Adjanak a gyerek egyik lábára magassarkú, másikra lapossarkú cipőt, és úgy fog sántítani, ahogy az a nagykönyvben nem van írva.
Előzmény: Törölt nick (169)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.28 0 0 176

Milyen pocsékolásról beszélsz?

Szükség volt a településnek egy iskolára?  IGEN

Akkor miért vered itt a géped? Nem az az előírás, hogy az olyan iskola is legyen, ami megfeleljen a mozgássérülteknek is. NA, ennek megfelelt a kiskunlacházi.

Az iskola rendelkezik mindennel ami lehetsőget ad mozgássérültnek és nem mozgáskorlátozottnak.

Inkább örüljél, hogy van egy minden igénynek megfelelő iskola!

 

Előzmény: Törölt nick (173)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.28 0 0 175
Ezért tart itt az ország ahol tart.
Hiszen ha a felméréseknek hiszünk akkor a nagyon elszúró balosok már nagyon kisebbségben vannak, tehát a becsületesen , jól teljesítő jobboldali érzeműeknek ellen kellene tudni állni a pazarlás démonának. Pláne hogy az önkormik nem nagyon balosok, tehát a vezetésben is van kire támaszkodniuk felnézniük.

Ezzel szemben mi zajlik? A nagy többség kihasználja a dolgokat, miközben bőszen mutogat a kisebbségre, és ráken mindent.
Az aljasság az még egy kedves jelző nekik.
Előzmény: Törölt nick (173)
HAL9000 Creative Commons License 2009.06.28 0 0 174
Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Központ: 2600 Vác Rákóczi u. 36. 27502660

mkmore@invitel.hu

Kiskunlacházi csoport 2340 Kiskunlacháza Széchenyi u. 32. 24432120

Relatíve könnyen kideríthető, hogy van-e.
Előzmény: Törölt nick (173)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.28 0 0 173
Ez a legnagyobb aljasság az ilyen helyzetekben.

Közpénzből felesleges hülyeségekre költeni csak akkor bűn, ha kormánypárti teszi.
Ha a jobbosok számára szimpatikus, vagy közömbös az illető, akkor kit érdekel a pocsékolás.
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.28 0 0 171
Ne fárassz, Töhötömke!
Lemegy a nol betűhányója, végigmegyen a főutczán, azt megállapítja, mi a való.
Hess!
Előzmény: Törölt nick (169)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.28 0 0 170
Ez a baj. Azt hiszed hogy ez nem saját zsebre történt?
A vállakozó aki csinálta az egészet nem a saját zsebét tömte?
Feleslegesen közpénzből?
Nem volt ellenséges politikus akkor már szabad neki?
Előzmény: szarvasmarha (22)
toloba Creative Commons License 2009.06.28 0 0 167
"Jogerős ítélettel gyere, pixykém, jogerőssel. Aláírás, pecsét is legyen rajta, mert ha nincs, akkor hazudtok, ami nem áll messze tőletek!"


ehehe.....mennyi, de mennyi jogerős ítélet nélküli "ügyet" vesz készpénznek a jobboldal, de mennyit...a logikád szerint sokat hazudik a hozzád hasonló....
Előzmény: Sakktábla (159)
tollas Creative Commons License 2009.06.28 0 0 166

Nagyon megviselte az idegrendszeredet (persze az összes korrupt és szemét pártét is) a Jobbik váratlan sikere.

 

Még egy gyilkosságot és annak áldozatát is felhasználják a Jobbik elleni aljas támadásra.

 

Szégyenteljes dolog ez elvtársak.

Előzmény: Törölt nick (160)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.27 0 0 164
Mindezt magadtól írtad? Azért nem kellene provokálásokkal előjönni. Én nem leszek az alanyod!
Előzmény: Törölt nick (160)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.27 0 0 163
Tudod, ez egy viszonylag civilizált hely. Van védőnői és gyermekorvosi szolgálat, és meg tudják mondani, hogy hány gyereknek van mozgásszervi gondja. Még te is ki tudnád számolni.
Vagy azt gondolod, hogy Répás körbejár, és eltördeli a gyerekek lábait?
Előzmény: Törölt nick (161)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.27 0 0 162
Ne szégyenítsd meg magad! Szép dolog a politikai szilárdság, de rosszul üt ki a kőbaltával hadonászás.
Előzmény: Törölt nick (160)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.27 0 0 159

Jogerős ítélettel gyere, pixykém, jogerőssel. Aláírás, pecsét is legyen rajta, mert ha nincs, akkor hazudtok, ami nem áll messze tőletek!

Nem lészen Pista sem, sem Géza. Gyere más nevekkel.

Kacagtató vagy! De azért szépen mantrázod lacházát.

Megjegyzem, mozgássérültnek odakügyük gyurcsányodat és akkor ismét képbe kerül a szellemei idolod.

Vona Gábor üdvözöl és a pártodat is. Igaz, a pártra ráhozta a hígfosást. Rezelnek is szépen.

Előzmény: Törölt nick (145)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.27 0 0 157
Mozgáskorlátozottak mindenütt vannak. Az én általános iskolai osztályomban is volt kettő.
Egyébként a rám tett megjegyzésekre nem reagálok.
Előzmény: Törölt nick (152)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.27 0 0 156
:D
Előzmény: Törölt nick (154)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.27 0 0 150
Ugyan már, a város megteremtette a lifttel meg a szintösszekötőkkel-egyebekkel a fogyatékosok életfeltételeit. Ezeket már nem érdemes tagadni. Nyilván tovább fognak lépni.
Előzmény: Törölt nick (147)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.27 0 0 148
Kétségtelen, hogy nem pontosan ezeket a szavakat használtam, de a csillagok lehazudása minősítés kissé érdes. A lényeg ugyanaz.
Előzmény: Törölt nick (146)
ghoezeke mate Creative Commons License 2009.06.27 0 0 144
Ti már semminek sem tudtok örülni. Épp a minap olvastam, hogy a 8000 milliárdos pumatápból még csak 4% lett elfogyasztva. Most egy ügyes maghor gyerök lehívta és elköltötte, és ahelyett, hogy ormányzati sikerként lobogtatnátok, fujjoltok.
És ráadásul még az is el van kénytelen ismerve a cikkben, hogy hozzák a 40 sérült gyerkőcöt is a tetőtérbe, mert lett lift is.
Előzmény: Törölt nick (132)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.27 0 0 143
Erősen koncentrálj csak a topic címére! Nyugtató lesz, meglátod!
Előzmény: Törölt nick (140)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.27 0 0 141

Jogerős bírósági ítelettel gyere ide! A többi makogásotok lényegtelen.

Jogerős ítélet. Aláírással, pecséttel.

Ha van gyere ide!

Előzmény: Törölt nick (137)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.27 0 0 136

Törvénysértés?

Nem az, de azért igyekezz az összes ballib haveroddal együtt elhitetni.

Oszt ha majd hozol jogerős bírósági ítéletet az ügyről, akkor majd szóba állok veled.

Jogerős ítéletet mutass.

Ha ilyen nincs, addig csak vergődtök, mint a partra dobott hal!

Előzmény: Törölt nick (132)
Sakktábla Creative Commons License 2009.06.27 0 0 130

Figyelj Pixy!

Miért rinyálsz? Van egy iskola, nyertek a pályázaton, A pályázatot elbíráló bizottság döntött és kész.

Képzeld, a mozgáskorlátozottak is tudják majd használni az iskolát, még akkor is ha jelenleg nincs mozgáskorlátozott.

Az a te bajod, illetve a ti bajotok, hogy nem bírtok magatokkal. Most rászálltatok a kiskunfélegyházára.

Annyira sajnálatra méltóak vagytok, de annyira. Kedvenc pártotok a szemétdombon landolt, a másik vegetál. Az fél szdsz a börtönben szédeleg, a szocik is szép lassan megtöltik a börtönöket.

Ez nem zavar benneteket. Nem láttalak a zsidónegyeddel kapcsolatos topicban okoskodni. Nem, mert kedvenc pártod embere lett berakva, elmélkedés céljából. nem is az embvere, hanem maga a polgármester és egy házfelügyelőből lett szdsz fackalap.

De ti most egy vidéki városnak estek neki, mely város elindult és nyert egy pályázaton.

Ez nem Zusclag ügy, még ha azt is szeretnéd/szeretnétek látni benne.

Szóval szép lassan lehet ezt a topicot is hanyagolnotok ha törvénytelenséget láttok benne.

Nincs törvénysértés.

Megunjátok és hazamentek!

Előzmény: Törölt nick (119)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!