A Vision Consulting igazgatója szerint az MSZP az összeomlás szélén áll, és csak a teljes vezetőségváltás lehet az egyetlen esély számára. Török Gábor politológus az InfoRádiónak azt mondta: a szocialista hatalmi harc miatt a kormány, a költségvetés és a reformok sorsa másodlagos jelentőségűvé vált a párton belül.
Az MSZP pécsi alapszervezetének etikai bizottsága kizárta a pártból Komáromi Istvánt, a Mecsek-Nyugat alapszervezet titkárát.
A politikus azzal vált országosan ismertté, hogy tavaly Gyurcsány visszavonulását kezdeményezte, míg idén Tóth Bertalant nevezte meg mint a polgármester-választás elvesztésének fő felelősét. Azt is mondta, hogy az MSZP pécsi szervezete meggyengüléséért is ő, illetve a helyi „zuschlagisták” okolhatók. Egy hete újabb akcióba lendült. Aláírásgyűjtést kezdett a párton belül az előre hozott választásokért. Komáromi fellebbez. „Akik engem most kizártak, azokat már május 10-én és június 7-én a pécsi választópolgárok kizárták a közéletből. Én természetesen minden jogi lehetőséget a fegyelmivel kapcsolatban végig fogok járni. Most, ezekben a percekben kezdődik a kongresszus, úgy gondolom, hogy ideális helyszínt választottak, a Vasúttörténeti Parkot, hát kíváncsi vagyok, hogy a vészféket meg meri-e húzni valaki” – mondta Komáromi István, a pécsi Mecsek-Nyugat alapszervezet kizárt MSZP-s titkára.
A mai Maszop-gyűlésen is többször elhangzott az elsődleges célkitűzés: hatalmon maradás, mindenáron. A Banya bejelentette, hogy kitépi a haját annak, aki öregnek nevezi (hiszen csak 62 éves). Ez, gondolom, csomókban történne. Amelyik Maszopos viszont előrehozott választást emleget, annak sálanként fogja. (És esetleg szakmai tanácsot kér Bauer-pedikűrösmestertől is.)
Kihagyták Gyurcsány Ferenc fotóját „A szegedi nagyárvíz képeskönyve” című bővített kötetből. A polgármesteri hivatal gondozásában megjelent könyv első nyomtatásában még két fotó is szerepelt a volt miniszterelnökről, Botka László szocialista polgármester társaságában. A javított kiadásban azonban Gyurcsány helyett a 257. oldalon már az Európa Tanács díja látható. A polgármesteri hivatal illetékese azt mondta: az újabb, Gyurcsány-mentes kiadást a városban érettségiző diákok kapták ajándékba. A bukott kormányfőről – lemondása óta – keveset hallani, Botka Lászlót viszont az MSZP fiatalabb generációjának vezetőjeként, a szocialisták egyik új miniszterelnök-jelöltjeként is emlegetik.
:D :D
Igazán jókat lehet szórakozni a maradék Gyurcsány-fanok és a bukott orbánimitátort nagy igyekezettel savazó maszoposok pofozkodásán. :)
Ez megerősíti, hogy az MSZP-ben semmi másban nem gondolkodnak, mint kizárólag és csakis hatalomban.
"Titokban viszont sokan várják a csodafegyvert. Pontosan nem tudják, miben bízhatnak, de nem is nagyon keresnek konkrétumot. Sem személyt, sem eszményt, sem cselekvési tervet. Félnek a vereség után következőktől – és ez a félelem jelenleg a legerősebb motiváció az MSZP-ben."
Olyanok, mint a nácik a berlini bunkerben, semmi más nem számít, csak az időnyerés és semmilyen ár nem számít, ha másokról van szó.
Ez a stabilitás és nem a változás kongresszusa lesz – fogalmazott Szanyi Tibor az FN-nek. A szocialista politikus szerint a párt 95 százaléka 2010-ig szeretné kihúzni, nem tartják valós alternatívának az előrehozott választást. „Az idő előrehaladtával ráadásul ennek egyre kevésbé van értelme” – mondta Szanyi.
A párt retteg a személyi kérdésektől, értesült a Gondola országgyűlési forrásokból. Vannak lendületes lázadók – de cél, és főképpen vezér nélkül. A legtöbb, amire most MSZP-s politikus képes, az annak kimondása, hogy a párt jövőre veszíteni fog a választáson.
Titokban viszont sokan várják a csodafegyvert. Pontosan nem tudják, miben bízhatnak, de nem is nagyon keresnek konkrétumot. Sem személyt, sem eszményt, sem cselekvési tervet.
Félnek a vereség után következőktől – és ez a félelem jelenleg a legerősebb motiváció az MSZP-ben.
Ez a félelem garantálja, hogy Szekeres Imre elnökhelyettes válasza a mai Népszavának – meggyőződése, hogy nem lesznek előbb a választások, mint jövő áprilisban – a pillanatnyilag leghitelesebb előrejelzés.
A változást sürgető belső kritikusok erőtlenek, és nem képesek vonzerőt sugározni sem a pártban, sem a frakcióban. Éles pillanatban egyetlen szocialista sem mer járatlan útra lépni.
Az MSZP összeomlása csak egy tényleges hatalmas választási vereség után fog bekövetkezni. Ma nincsen olyan politikai vízió, sem „tiszta” garnitúra, amelyik képes lenne a pártot megújítani.

Az előző negyedévhez képest a Fidesz politikusainak átlagosan 2 ponttal nőtt a rokonszenvindexük a 0-tól 100 pontig terjedő skálán, míg az MSZP-politikusoké 1 ponttal csökkent. Eszerint a korábbi 11 pontos különbség tovább növekedett. Most átlagosan 14 ponttal népszerűbbek a legnagyobb ellenzéki párt politikusai (51 pont), mint az MSZP-sek (37 pont). Ezzel együtt tovább nőtt az ellenzéki túlsúly: a népszerűségi lista első hét helyén hat Fidesz-politikust találunk, egyetlen kivétel a második legjobb átlagosztályzattal bíró Sólyom László köztársasági elnök.
Tanultunk a hibáinkból, legközelebb nem hazudunk a gazdaság helyzetéről.
Azt hiszem te nem akarod figyelembe venni, hogy az MszMp-ben gyakorlatilag alapszabály hogy csal azok tudnak karriert befutni akik a legjobban tudnak hazudni. Erről szól ennek a pártnak a veleje 1956 óta.
A mellékhatása ennek meg az lett, hogy egész generációk váltak általuk romlottá.
en meg azt mondom, a media rohamleptekkel egyenlitodik ki, itt az online terfelen pedig jobbos foleny van. az is teny, h tobb a konzervativ biro es ugyesz, mint a balos. a voros polip a titkosszolgalatokban, a vagyonvedelmi cegekben el tovabb, sztem...
"Szigorú feltételek maradéktalan teljesülése esetén" vállalná az SZDSZ elnöki tisztségét Gusztos Péter annak érdekében, hogy a magyar liberális párt megtartsa önállóságát és hosszú távon megújuljon - írta blogján csütörtökön a politikus. erdemes ezzel foglalkozni?