Úgy néz ki, a kisebbik (mellesleg, a szlovák EU-választásokon többek között az MKP-val szemben is megbukó) szlovák kormánypárt vezetője a saját maga által kifejlesztett árnyékszemélyisége alá szorult. A talán kampánymódszerként felépített nacionalista-ellenségkereső imidzs önálló személyiség lett, átvette az irányítást a gazdája felett. A részegen magyarozó, buzizó Slota, aki már azt sem tudja, hol van, inkább szánalmas, mint félelemkeltő. De semmiképpen sem vezér-szerű, talán még a butább szlovák nacionalisták számára sem. A legújabb nagy dobás, miszerint J. S. elítélt anno megvert egy magyar raktárost, nem több, mint a 30 éves osztálytalálkozón még mindig a rég elfelejtett múltban élő, bukott vagány segélykiáltása. „Hé valaha én voltam a menő, vegyetek már észre.” A Slota-jelenségben ennyi van. Csökkenő népszerűség, lassú halál. Azért, mert a helyzetével elégedett társadalom kevésbé nyitott a szélsőségekre, és azért, mert aki folyamatosan farkast kiállt, annak csupán háttérzajjá szelídül minden kijelentése.
Kár is rá több szót vesztegetni, hiszen olyat nem nagyon lehet ehhez hozzátenni, amely máshol nem hangzik el éppen elégszer. Ha 10-15 év múlva egy zsolnai kiskocsmában magatehetetlen, makogó Pógárjenőt talál egyszer egy kamerás, aki érthetetlen mondatfoszlányokkal szidja a magyarokat, zsidókat és homokosokat, könnyen lehet, hogy a volt hajszakértő szlovák politikust tisztelhetjük majd konyakszagú személyében.
Tanulság? Az a fentieken kívül nem sok van. Legfeljebb egy halványabb és egy lassan igazolódni látszó remény. Az, hogy egyszer talán lesz egy olyan magyar külpolitika, amely képes lesz megvédeni a határon túli magyar kisebbséget akkor is, ha ott Slota-félék irányítanak. Ha az adott ország példamutatói azt mondják, a magyar nótát éneklő raktárost meg lehet verni. Illetve – és ez a Slota-ügyek legnagyobb tanulságának látszik –, hogy a gyűlöletre és az intoleranciára hosszú távon nem lehet politikai sikert építeni. /Király Rák/
http://konzervatorium.blog.hu/2009/06/24/szlovakbunozes
