Vagy a hú, de szar, nem? Amikor a huszárok lerohantak egy ellenséges csapatot és szétkergették, az bizony az volt. És a pár túlélő így mesélte a tetteik végeredményét a sajátjainak.:)
A kozákság (és elődeik, az u.n. ,,uskujnyikok") nem csak folyami kalózkodással foglalkoztak, hanem tengerivel is. Ezenkívül lovas és gyalogos harccal. Meg ezenfelül különleges hadviseléssel (,,plasztunok"), no meg a tüzérségi és aknász munkához is értettek.
De Zabfalónak abban igaza van, hogy ez inkább igen-igen kilógó kivétel a sorból, mint... ööö... rendszer(?), szabály (?).
Még a németalföldi geusenek is inkább a tengeri (und csatornák), illetve gyalogos erdei harcászatban jeleskedtek, de lovassággal soha sem rendelkeztek, ráadásul nyílt ütközetben nem vehették fel a versenyt a spanyol terciókkal. (Ja, és műszakilag is ott voltak a toppon, ugyanis a Nyolcvanéves-háború során jelentek meg az úgynevezett ,,holland-erődök" (alacsony és széles földsáncok sok sok vizesárokkal elválasztva egymástól). De ők is inkább kivétel (a sok hiányosság is csak ezt bizonyítja).
Hmm, ilyen logika alapján a margarin a margarétából származik... Tengeri rablóból nehezen lesz lovas katona szerintem. Pláne ebben az irányban, nem hiszem, hogy egy katona szívesen nevezné magát rablónak. Fordítva talán előfordulhatna.
Közelharcfegyverként minden lovasság alapja a lándzsa. Egyébként a magyarok kapcsán is meg van említve. Mondjuk meg kellene kérdezni a Kelemen Zsoltot. Ő próbálta is.
Rascia (rácország) szerb állam a 7-14. sz között. A címerükön lópatkókkal. Szóval a lovak központi szerepet játszhattak az életükben. 7. században megkergették az Avarokat.
Elsőrangú fegyverük értelemszerűen az íj volt, közelharcban gyakran használhatták a lándzsát, de biztosat csak annyit lehet mondani, hogy a sírokban ennek kevés nyoma van.
A napóleoni háborúkig megmaradt, hogy a lovasság elsőként használt közelharcfegyvere hosszú szúrófegyver.... (lándzsa, kopja, a mongolok kampós dárdája, megmiegyéb). Persze lehet, hogy a honfoglalók valami meglepően rendhagyóan mást találtak ki, de nem tűnik valószínűnek.
Ez nem bizonyiték.Csak az lett a trendi ruházat. Egyes utómorvák , akarom mondani ősszlovákok meg magyaros ruhát viseltek , magyar divat szerint kopaszra nyírták magukat.Sznobok , divatmajmok mindig is voltak.
Nos Strabo és Ptolemaiosz szerint a szláv területek legalább részben szarmátiához tartoztak. A szerbeket elnevezése sokáig szarmatáknak nevezték. "Serboi" pedig egy ismert szarmata törzs. A lengyelek szívesen származtatják magukat a szarmatáktól.
A lándzsa, kopja fogyóeszköz volt, nem olyan dolog amihez kötődne az ember.
Nem az érték számított, a praktikum, legalábbis a túlvilágon..)
az biztos, hogy szablyát az temetett el, akinek volt mégegy, és meg akarta tisztelni a halottat.
Erre konkrét bizonyíték nincs, nem is lehet. Egyetlen fegyver van, ami nem a földből került elő, de pont az, 'Attila kardja' a legértékesebb mind közül...
A legdrágább meg a damaszkolt penge, arany díszítéssel, drágakőberakással, amely a dekadens török basákra jellemző... :)
Terelgették és sűrű nyílzáporral bomlasztották az ellent a steppei lovasok, nem volt döntő roham. Ha bejött ez a taktika, a szétzilálódó ellenséget üldözve kerülhetett sor kézitusára.Ez már inkább gyilkolászás volt. A hátrafelé nyilazás a szétzilálás része.
Egyébként a muszasiban is olvasni, hogy az első csatájukban lándzsásnak fogták be őket, mint kis tapló vidéki gyerekeket, pedig jónevű szamurájfiú volt.
Úgy gondolom, az alapfegyver a kopja lehetett, mert rendesen egy roham nagyjából eldöntötte a csatát, a könnyűlovasok ritkán tusakodtak közelharcban órákig ( bár a végvári kis csatákban előfordult...)
A lándzsa, kopja fogyóeszköz volt, nem olyan dolog amihez kötődne az ember. A fokos is inkább szerszámrangban volt. De az biztos, hogy szablyát az temetett el, akinek volt mégegy, és meg akarta tisztelni a halottat. A szablyán meg nem a dísztés a lényeg, hanem a penge minősége... Ha most veszel egy hímes dísszablyát, meg egy damaszkolt pengéjű fegyvert, hát szerintem az utóbbi lesz drágább... A legdrágább meg a damaszkolt penge, arany díszítéssel, drágakőberakással, amely a dekadens török basákra jellemző... :)
Éppen ez az, baltából (fokosból) vagy pláne lándzsából még a szablyáknál is kevesebb került elő. Másrészt meg a szablyák sem mind olyanok, amiket a múzeumokban állítanak ki: legtöbbjükről hiányzik a veretes díszités, egyszerű harci eszközök, nem pedig méregdrága rangjelzők, amiket szintén eltemettek a halottakkal...
"Gyakran egymás mellé temettek el olyanokat, akiknek volt és akiknek nem."
Mint már sokan mondták, a sírokból a halottakat lehet megismerni elsősorban, nem az élőket. Bizonyos vagyok benne, hogy a legtöbben nem temethették el a rohadt drága szablyát. Inkább vigyázták őseik kardját... Lándzsahegyet, nyílhegyet házilag is lehet kovácsolni, még fokost is. Szablyához értő mester és jó anyag kell.
Az a helyzet, hogy nem tudjuk, hogy az előkerült nagyon gazdag honfoglaláskori sírok mely történelmi személyhez tartozhattak, de ez a Kárpát-medencében amúgy is nagyon ritka eset. A zempléni sírt pl. Álmos sírjának is gondolták, tévesen. És ennél a zempléni sírnál léteznek sokkal gazdagabb mellékletekkel bíró sírok is, amelyeket méltán neveznek vezéri síroknak.
A kereszténység terjedése amúgy sokkal jobban megfigyelhető a mellékletes sírok eltűnésén. Ha a honfoglalók zömmel keresztények lettek volna, akkor leginkább csupasz, komoly melléklet nélküli sírokat találtunk volna tőlük.
