Bármilyen indokot lehet írni, a legbanálisabbtól kezdve a legmagasztosabb mindent, a lényeg, hogy szubjektív legyen. Tudom, egy ilyen topic nyitása bornírt ötlet, a szélesre taposott közhelyek öreg útjának megnyitásával egyenlő. Hogy érdekes legyen, előre fogadok: mindegyik okot ki fogom kezdeni, és kérlelhetetlenül szembesíteni fogom a bátor jelentkezőt saját életének végtelen kisszerűségével, gyarlóságával és végül gyengeségével, amely egy értékesnek hitt élet illúziójával kecsegtet, valójában azonban - némileg szándékos szóképzavarral élve - mélységesen üres és talmi. Tisztelni nem fogom a bátor jelentkezőket - a részvételük számomra lesz megtisztelő.
A kérdést nap mint nap feltehetnénk magunknak - feltehetném magamnak - és nap mint nap új válaszokat kellene találni rá. Aznapi válaszok vannak, apró-cseprők, kisszerűek. A végére talán összeállnak valamivé. Ha szerencsénk van.
"Hogy megkeressem azt a másikat S fülébe súgjam: add tovább." (Karinthy: Előszó)
Ebben a két sorban szerintem megvan a tökéletes válasz, én ezzel tudok leginkább azonosulni.
Az élet átmeneti állapot, két nemlét közötti idő, időtöltés. És átmeneti abban az értelemben is, hogy a saját jelenbeli életemet megelőzte és követi mások élete. Azért élek, mert nekem is osztottak ilyen lapot. Hogy részt vegyek ebben a nagy, közös játékban - az emberiség évezredeken átnyúló létezésében - azokra az évtizedekre, amennyi majd adatik. Lehetőség szerint értelmesen, tevékenyen és eredményesen: a végén maradjon nyoma annak, hogy itt voltam.
Ez volt a magasztos verzió. :) A banálisat nehezebb megfogalmazni, arra most én is azt mondanám: halvány fogalmam sincs.
A topiknyitó kérdésére a válaszom, hogy nincs válaszom. A leghalványabb segédfogalmam sincs, hogy miért.
Azonban annyi eszembe jut még a kérdés kapcsán, hogy kétféle módon viseltetek azok iránt-, illetve két csoportra osztom azokat, akiknek e kérdésre biztos válaszuk van. Az egyik halmaz, akiket csodálok és/vagy irigylek, a másik csoport pedig, akiket szánok és/vagy megvetek...
Tudom nem túl szimpatikus, de ez van, nem tagadhatom...
Többször vissza-visszatértem ehhez a hozzászóláshoz. Azt gondolom, ez hamis következtetés. Önigazolás, mely antropológiai optimizmusból ered. A világ - és benne az emberek - az évezredek során alapvetően nem változott, változtak semmit, mert nem is változhatott, változhattak. ef.Zámbó István szavaival: "minden ugyanaz, másképpen". A fejlődés látszólagos, a technikai progresszió lehet ugyan szükségszerű, de ez vajmi kevés: a morál maradt ugyanolyan romlott, mint amilyen volt. Nem demagógia, de a tény, hogy még ma is éhezik a Földlakók fele? harmada? - megbocsáthatatlan. Miközben gigantikus mértékű pazarlás folyik... Megteremteni a világok legjobbikát - mint írod - egy olyan bárgyú cél, amelynek kitűzése egy gyereknek még jól áll, esetleg egy hippinek egy nyári vasárnap délután, de egy kicsit is komoly és reálisan gondolkodó felnőttnek már aligha.
"nem lehet véletlen, hogy mindegyikünkbe bele van kódolva, hogy élnünk kell, vagy hogy tovább kell élnünk utódainkban."
Persze, hogy nem véletlen. Az egyedek mit sem számítanak, csakis a faj, ám a faj csak az egyedek révén állhat fenn. Szaporodni kell hát. Mennyiségi, és nem minőségi célból.
Mert a mostani ismereteim, szocializációm szerint pár évezredes történelmünk folyása során végül is botladozva és kacskaringókkal, de néhol kéz a kézben vagy a sötétben világító fáklyák által vezetve - jobbá teremtettük a világunkat és hiszek abban, hogy utódaink folytatni fogják ezt, a törekvést, hogy megteremtik a világok legjobbikát.
Ha spirituálisan nézzem: nem lehet véletlen, hogy mindegyikünkbe bele van kódolva, hogy élnünk kell, vagy hogy tovább kell élnünk utódainkban.
"z a világ így, ebben a formában, ezekkel az élőlényekkel, a köztük és magában a világban működő törvényszerűsegeivel - eufemisztikusan szólva - tökéletlen, nyers módon fogalmazva pedig elátkozott hely."
Ha így lenne, akkor nem kérheted számon az Embertől, hogy mivé változtatja celláját.
Gregor Samsa azzal kezdte, hogy világunk vérre, életre-halálra megy. Tehát öntörvényű, atomizált, mentes mindenfajta összetartozás-egymásra utaltság érzéstől.
Később pedig, hogy az aszkéta lét öntörvényűsége tesz emberré (mivel ez egy embertelen világ - szükségszerűen embertelenek a benne élők).
Én érték központú világban gondolkodom. Ahol élesen külön választhatóak a hamis, talmi dolgok az igazitól, a kreált 'boldogság' (élvezetek halmozása) az igazi boldogságtól, a hitvány dolgok a jó dolgoktól. Ez így most túl fellengzősen vagy leegyszerűsítetten hangzik. Legfontosabb számomra az emberek által hordozott 'belső érték', amelynek köszönhetően a világ, a társadalom jobbításán tud lökni egy picit. Értéknek tartom egy embernél, ha környezettudatos (nem dobja el a csikket, a kiürült palackot, stb.) Értéknek tartom, ha valaki nem csak magával törődik, hanem észreveszi azt is, ha valakin segíteni kell. Egy jó szóval...vagy bármi mással...de nem szabad a segítségre szoruló ember mellett elmenni. Ez a világ pedig most ilyen. Sok ember nyilván vissza élt már a nekik nyújtott segítő kézzel...s így a segítséget nyújtókban már van egyfajta bizalmatlanság. Nem ők a rosszak...és abszolúte megérthetők ők is. Én sem szívesen segítek egy olyan embernek, aki nem érdemli meg.
Szerintem tudnám még napestig sorolni, milyen értékeket tartok kívánatosnak.
OK! Ketté bontanám a válaszomat. 1, Miért nem szeretek élni? Válaszom: mert egy pipogya alak vagyok, aki csak magát tudja sajnálni és talán másoktól is elvárja, hogy sajnálják őt (azaz engem). Nem merek a fóbiáimmal, félelmeimmel megküzdeni...mert gyenge vagyok...vagy túl kényelmes (?) Elszalasztom a lehetőségeket és nem küzdök értük. Némelyik csak egy karnyújtásnyira volt...és akkor meg azzal hitegettem magam, hogy meg sem érdemlem. Haragtartó vagyok...nem tudom magam túltenni az engem ért sérelmeken. Felejtenem kéne...vagy megtanulnom megbocsátani is. Nem érzem magam vonzónak, érdekesnek...stb. Magyarán kishitű is vagyok. Nem tudom a pozitív érzelmeimet kifejezni. Folyton csak a sérelmeken rágódom és a jót nem veszem észre.
Tudnám még sorolni.
2, Miért élek? Több válasz is lehetséges. Mert megszülettem (akaratomon kívüli dolog...nem kérdeznek meg senkit.) De, hogy ha a kérdést úgy teszed föl, hogy én még 'miért' (milyen engem még érdeklő) dologért élek...akkor leginkább a zenét tudnám megnevezni. Elég üres az életem. A négy fal között üveges szemekkel nézek magam elé és hallgatom a borult zenéimet (vagy néha kevésbé depiseket). De a lényeg, hogy közel 15 éve nem nyíltam meg mások felé...kerültem a társaságot. El kezdett érdeklődni egy lány irántam...és én hagytam veszni. Utólag nagyon nagy hibának érzem...de arra talán jó volt, hogy adjon egy kezdő lökést nekem, hogy változtassak a saját magam által 'kreált' sorsomon. most perpillanat ennek élek. Ha a lányt is vissza tudnám hódítani, akkor még boldog is lennék.
Ez teljesen rendben van, nincs ezzel semmi "gond" részemről, hogy is lehetne. Én a magyaros mentalitást, reakciót szándékosan pejoratív céllal, negatív konnotációval írtam, amely alatt legfőképp a primitívséget és kisszerűséget értettem, és amely folyamatosan szembejön az emberrel, ha jelen környezetben él - akár az internet virtuális valóságában, akár hétköznapi, reális világban. Tetszik vagy sem, ahogyan mi elkezdtünk társalogni, az mentes volt mindattól, amitől nekem személy szerint háborog a gyomrom. És hogy mi a magyaros ebben a dehonesztáló értelemben nálam? Mondjuk a politikai topicok acsarkodásai, a blogbejegyzések kommentjei stb. Na, elkanyarodtunk. Off over.
Meglep, hogy téged meglep ez a hozzáállás. Engem nem lep meg, hogy ma Magyarországon sok az ilyen.
Egyébként én azt hiszem leírtam, miért élek. Ehhez leírom még, hogy szeretek focizni, szeretem az esti sörözéseket, meg a nyári szabadtéri bulikat. De igazából nem ezekért élek.
Csakhogy éppen igazi magyar vagyok. Itt születtek őseim is, és amikor lehetőségem lett volna az ország elhagyására, nem tettem meg. Itt szeretnék hasznot hajtani a magam szakterületén, és csak ha elkerülhetetlen, akkor (módjával) beleszólva olyasmibe, amihez nem értek, és itt is szeretnék meghalni. Ez utóbbi szándékomtól csak abban az esetben térnék el, ha valami csoda folytán megvalósulna az az ötlet, amiről "Magyarokat a Marsra!" címmel nyitottam topikot az akkori (FM13) nicknevemen...
Félreértesz, de rendben, pontosítok. Nem negatív okok érdekelnek, mint pl. élek, mert nem haltam még meg; élek, mert élni kell és ilyesmik. Ezek nem banális, hanem triviális válaszok, a legmagától értetődőbbek. Engem egyéni okok érdekelnek, még ha ez az egyéni ok látszólagos is, és ebbe a banalitás is belefér. Pl. élek, mert szeretem a munkám, mert családom van, vagy c.)
Nem azt kérdeztem, hogy ki miért nem él, ki miért tartja értelmetlennek az életét. Talán rosszul/félreérthetően tettem fel a kérdést. Az érdekel, ki milyen vélt vagy valós célt tart motiváló erőül az éléshez, milyen célból él, amit ő maga fontosnak tart.
Ad 1: Nem kötelező ezt a topicot olvasni. Ad 2: Bornírt, persze, de elolvashattad volna a bevezető sorokat, amiben ezt elismerem, ám meg is indokoltam a célom a nyitással, ami talán kevésbé teszi bornírttá. "Élni jó" - ez így minden kamaszmagazin szellemi nívóját alulmúlja. Kifejtenéd ezt bővebben vagy hagyod magad elsüllyedni az élni jó-féle közhely iszaptengerében?
Mivel ez itt szűkebb halmazban az index fóruma, tág halmazban Magyarország a maga penészlakóival, így számítottam már az ilyen reakcióra. ZsL-lel azért volt élvezetes eszmét cserélnem, mert ő nem tipikusan magyaros beszélgetőpartner, nem kezdte ki a szavaim, nem személyeskedett, egyáltalán: intelligens ember benyomását keltette. Nos, ez rólad nem mondható el. Egy primitív hozzászólás így kommentárra sem érdemes. Ja igen: trivialitásokat nem szokás külön bizonyítani, de szívesen megtenném egyébiránt, ha nem egy magadfajta rossz emberrel hozott volna össze a sors.
Hát jelenleg sok értelmét nem látom. Most leginkább talán a munkámnak, és célom ennek a munkahelynek minél előbbre juttatása. Sok reményt nem fűzök sem ehhez, sem az életemhez, mert volt már pár célom, és mindben csalódnom kellett. Nem mintha az én hozzáállásommal lett volna baj, vagy nem jól iparkodtam a cél érdekében, csak sosem azt kaptam vissza, amit vártam.
Jó volt a véleményed olvasni, magam is repülésimádó ember vagyok, kívánom hogy a kitűzött célod megvalósuljon a növendékek és természetesen a magad örömére. Folyamatosan aktívan, vagy hivatásként nem űzöm a repülést (sajnos), de mondhatni napi szinten amikor csak lehet órákat foglalkozok vele, annyira szeretem. A katonai repülés, a típusismeret és az airshow-k érdekelnek a legjobban. Amikor tehetem persze repülök is, csak sokkal nagyobb áhítattal, mint az ebből a szempontból úgymond átlagpolgár. Repülés közben érzem azt a leginkább, hogy "ezért már érdemes volt élnem". Az is fantasztikus számomra, ha "csak" foglalkozom a témával. De tudom ez nem igazán válasz a topicban feltett kérdésre, mert amit én mondok itt az egy számomra tökéletes, éteri tudatállapot, és valószínűleg ez a boldogság. Ami persze lehet az élet értelme és ehhez még nagyon hedonistának sem kell lenni:-)
Remélem azért élek, hogy ezt megtudjam, mármint hogy mi az értelme a sajátomnak. Eléggé biztos vagyok benne, hogy ezt csak retrospektíve fogom tudni majd teljességgel meglátni. Legalábbis ebben bízom. A napi szintű létben ezt a magasabb rendű választ szerintem nem igazán lehet észrevenni, maximum hinni, hogy jó irányt szabhatunk a dolgoknak.
Most valahogy eszembe jutott kedvenc előadóművészem, Földes László (Hobo) "hazát keresők Tízparancsolata". Ha szabad akkor beírom ide, kitűnő gondolatok vannak benne ha összegyúrom a topic témáját tekintve is... > Ne zavard Isten álmát > Minden városban adj pénzt egy koldusnak > Tartózkodj a tömegtől > Kedvesebb legyen a különös, mint a tiszteletreméltó > Alázatosság, figyelem, nyitottság minden új iránt > Tiszteld a régi mestereket > Szakíts időt a zenére > Asszonyt és italt ne utasíts vissza > Hagyj jeleket magad után az úton > Légy szerelmes az életbe.
