Nagyjából az 1970-es évek óta széles körben közismert tény, hogy a világ fosszilis energiahordozó-készletei nem csak elméletileg végesek, hanem történelmi léptékkel mérve nyugtalanítóan hamar elfogynak, illetve kitermelésük aránytalanul megdrágul. A korábbi paradigma szerint a világ olajkészletei mindig negyven évre voltak elegendőek, mert a feltárási és kitermelési technológiák fejlődése lépést tudott tartani az igények növekedésével. Ebben az időben az árakat inkább olyan tényezők mozgatták, mint a nemzetközi biztonság, vagy az olajpiacokhoz való szabad hozzáférés egyéb körülményei.
A folyamatosan és kiszámíthatóan olcsó szénhidrogének szépen-lassan nyomasztó fölényre tettek szert a globális energiaellátásban és civilizációnk fejlődésének, fenntarthatóságának kulcstényezőjévé váltak. A hetvenes évek óta a helyzet kiszámíthatatlanabbá vált, társadalmunk „erőforrás korlátos” lett, az innováció a „gyorsabbat, nagyobbat,” helyett a „kisebbet, takarékosabbat” felé fordult. A kétezres évek a szénhidrogének piaci árának korábban elképzelhetőnél nagyobb ingadozását hozta, ami sokakban felvetette a kérdést, hogy társadalmunk lépést tud-e tartani ezzel a trenddel, vagy a tartós és nagymértékű áremelkedés olyan fundamentális változásokat hoz, amelyek feszegetik, vagy egyenesen lerombolják a társadalom hagyományos gazdasági és politikai kereteit.
A változások világszerte félelemmel töltik el az emberiség egy részét, a nem mindennapi körülmények életre hívták az ’armageddonista-vallást’, amely a világ pusztulásáról szóló ősi mítoszoknak a nagy monoteista világvallások megváltástanának modern keveréke. Az armageddonisták az antiglobalisták és más antikapitalisták nyomdokain járva megkérdőjelezhetetlenül hisznek az emberi civilizáció mai formájának pusztulásában. Dogmáik vitatását a vitapartner ostobaságával, elemzésre való képtelenségével, ellenérdekeltségével, vagy kulturális tradícióival, szélsőséges esetben származásával magyarázzák. Sokak értékelése szerint az ’armageddonista-hit’ megjelenése a válságról való párbeszédet vakvágányra viszi, az érvelést irracionális, emocionális síkra tereli, a konstruktív gondolkodni vagy tenni akarást destruktívizmusba fullasztja, vagy a legjobb esetben is arra ösztönöz, hogy lokális látszatmegoldásokkal is megnyugtathatjuk magunkat, ugyanis a hitelvek szerint a globális megoldások feleslegesek, mivel szerintük a globalizált világ amúgy is halott rövid időn belül.
A hajdan értelmes, konstruktív eszmecsere színteréül szolgáló Peak Oil topik mára az armageddonista vallás megvallásának és vitatásának helyévé redukálódott, így többen, akik a problémáról való racionális párbeszéd hívei, létrehozták ezen klubtopikot. Ebben a topikban az innovációról, mint a túlélés kulcsáról, illetve az ennek hatására szükségszerűen átalakuló gazdasági és társadalmi viszonyokról lesz szó, ahol a civilizáció estleges leépülése csak mint vitatható hipotézis szerepelhet, aminek elutasítása semmiképpen nem indukálhat kirekesztést, személyeskedést, illetve semmiképpen nem alakulhat ki olyan párbeszéd, ahol a megoldás irányába mutató műszaki, energetikai, gazdasági, stb. tárgyú javaslatokat ideológiai alapon feleslegesként próbálják lesöpörni.
Ebben a topikban nincs ranglista, de sokan jobbak bizonyos területeken, mint a másik, ezt kérem, tartsuk tiszteletben és ne álljon le a matematikus vitatkozni a modern közgazdaságtudományról az azt oktató egyetemi tanárral, legfeljebb kérdezzen, ahogy ez fordítva is elvárható. Ez a téma komplikált, energetikai, gazdaságtudományi, politikai, stb. megközelítéseket kíván, így próbáljuk egymás tudását kiegészíteni és nem megkérdőjelezni.
A témák közt természetesen hasonló prioritással rendelkezik a gazdasági világválság, mint az olajcsúcs, miután a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. Amennyiben van rá igény, nyitunk külön gazdasági topikot.
Élelmiszerár kérdéskörben (is) érdemes különválasztani a kereslet/kinálat kérdéskörét az ártól. Külön kérdés, hogy a bioüzemanyagok jelentősen megváltoztatták-e a mezőgazdasági output szerkezetét, és az, hogy ez milyen hatással volt az árakra.
Amennyire le tudom szűrni, az árra jóval nagyobb hatással volt a dolog, mint a termelés szerkezetére. Ugyanakkor helytelen lenne ezt a differenciát szimplán 'spekuláció' legyintéssel elintézni. Az efféle áringadozások a termelés szerkezetének jövőbeni változásaira vonatkozó várakozásokat is tükrözik. Ahogy az olajnál is. Ha ismét felfelé kanyarodnak a bioüzemanyagokra vonatkozó várakozások, akkor az várhatóan ismét arányán felül érinteni fogja az élelmiszerpiacot. És az ár változása hiába jár csak moderált kinálatváltozással, sokak számára (harmadik világ) katasztrofális lesz.
Ismeretlen tényező még a melléktermékekből (cellulóz) kapcsoltan előállitott bioüzemanyag kérdésköre. De ha energianád meg energiafa meg effélék kapnak erőre, akkor SZVSZ a kapcsolt cellulóz nem lesz jelentős hatással.
"Az élelmiszerár-buborék nagyrészt a bioüzemanyag-biznisznek volt köszönhető, az ott tapasztalt túlfogyasztás (?) ebből adódhatott, mivel kevesebbet enni azért tudunk, de nem ennyivel."
Én úgy tudom (még a peak oilból) hogy a bioüzemanyagok nem kötöttek le jelentős kapacitást. ha volt hatásuk az élelmiszerárak emelkedésére, akkor az pszichés hatás volt: mindenki azt hitte, hogy rövid időn belül kiszorítják az élelmiszerek jelentős részét, ezért a spekuláció beárazta a változásokat. Amik aztán elmaradtak.
A téma kapcsán felvetném az egyik régi vesszőparipámat, az alternatív energiát.
Készültek számítások, korábban idéztétek is, hogy mennyibe kerül egy-egy szélerőmű (és egyéb alt. energiához kapcsolódó üzem) megépítése, különös tekintettel arra, hogy a megépítés, majd az elbontás is energiaigényes folyamat, ill. a megépítés ezen felül még nyersanyagigényes is.
Namost, azóta picit átrendeződött a nyersanyagpiac. Nemcsak az olaj ára zuhant le meredeken, hanem az ipari fémeké is.
Olvasott-e valaki arról, hogy a (kb.) jelenlegi árszinteket nézve hogyan változik a szélerőmű rentabilitása, most alapvetően csak önmagához viszonyítva (azaz attól vonatkoztassunk el, hogy a fosszilisekkel olcsóbb az energiatermelés).
Az élelmiszerár-buborék nagyrészt a bioüzemanyag-biznisznek volt köszönhető, az ott tapasztalt túlfogyasztás (?) ebből adódhatott, mivel kevesebbet enni azért tudunk, de nem ennyivel.
Elsőre szépen hangzik, de engem kissé aggaszt a készletre alapuló eladás növelés, miközben a termelési kapacitásokat brutálisan visszavágták. Értelemszerűen azt kell elsőként kiszórni, csak a bejövő pénzt mostanság öntögetik az elmúlt fél év alatt képződött lukakba a cégek és szó sincs kapacitás-visszaállításról vagy bármilyen innovációs beruházásról, egyenlőre. Kicsi hasonló az olajkitermelés esetéhez, ami profitot termelnek a jelenlegi árakkal a kitermelő cégek, azzal finanszírozzák az évv végi-eleji deficitet.
"A peak már megvan, közelebb nem tudjuk hozni. Illetve kétlem, hogy valaha túl tudnánk fogyasztani magunkat az elmúlt évek szintjénél."
Többet nem tudunk fogyasztani, azt viszont nem hiszem, hogy a kitermelés gyorsan összeomlana. Nagy kérdés, hogy a világgazdaság tud-e érdemi növekedést produkálni stagnáló fogyasztás mellett (szerintem tud), illetve lesz-e más modell, mire az érdemi csökkenés valóban jön.
"Bár az is érdekes lenne, hogy egy $100/b feletti árat el tudna-e egyáltalán viselni a piac?"
Szerintem igen. Nagy alkalmazkodási potenciál van a világgazdaságban. Volt idő, amikor 20 dollárra kérdezték meg ugyanezt.
"Vajon a nyári $147 ár mennyiben volt közvetett vagy akár közvetlen (rész) okozója a mostani válságnak? Hiszen azt is finanszírozni kellett, nem is kevés pénzzel, még ha rövid ideig is."
Igen, ez valóban nagy kérdés.
"Érdemes e tárgyban megvizsgálni az élelmiszerárakat.'
Itt mire gondolsz?"
Arra, hogy az élelmiszerárak buborékja pont ugyanúgy felfújódott, mint az olajlufi és pont ugyanúgy össze is esett. Az olajnál máig vitatkoznak róla, hogy a fogyasztás visszesett-e, mert nincsenek megbízható adatok róla. Az élelmiszerfogyasztás viszont nem eshetett vissza, mert 30%-kal kevesebbet autózni lehet, de 30%-kal kevesebbet enni nem, hiszen a világnak kb fele nem jut annyi kaloriához, amennyire szüksége lenne. Ergo ha az élelmiszerárak meg bírtak zuhanni pusztán pénzügyi okokból a kereslet lényegi csökkenése nélkül, akkor erre az olaj is képes. Vagyis bőven lehet, hogy nem a mostani olajár nem valós, hanem a 100 dollár feletti nem volt az.
"Szerintem a legnagyobb gond a kutatások és az ezeket kísérő beruházások durva leállása. 3-5mbpd tartalék van a rendszerben, tehát közvetlen vészhelyzet nincsen, de hosszútávon, 3-5 éven belül kemény falakba ütközhetünk, ha a bailoutok csak a pénzügyi rendszert érintik és teljesen figyelmen kívül hagyják az energiaszektort, valóságos primer szerepét egy virtuális szekunderre degradálva."
Tulajdonképpen ez az armageddon vagy nem armageddon alapkérdése: Tudja-e a piac a falnak ütközés előtt elég korán elég magasra lökni az árakat ahhoz, hogy legyen idő és pénz a kitermelést növelni, alternatívákat fejleszteni, takarékoskodni, stb, hogy a fal ne legyen valóban fal.
"a válság miatt bezuhantak az olajárak végső soron mindegy hogy buborék, vagy kereslet csökkenés miatt"
A jövő szempontjából nem mindegy, ugyanis nem mindegy, hogy a bizalomnak kell-e helyreállnia vagy a keresletnek. Most úgy érzem, hogy a kereslet hamarabb tud helyreállni, ami bizonyos szempontból nagy baj. Ebben az esetben ugyanis vagy nagyon gyorsan itt a fal, vagy a kereslet minimális megélénkülése olyan durván felfelé löki az árakat, hogy az azonnal lebunkózza a kibontakozást. ez a rendszer mintegy ABS-szerűen működne, tartósítaná az alacsony olajárakat és a defláció közeli gazdasági állapotokat, ezzel japán-tipusú válságot okozna. Egyik jobb, mint a másik.
Nem az ár duplázódása a lényeg, hanem a kitermelés határköltsége vagy az összes kitermelés átlagköltsége. Előbbi bizonyos helyeken bőven deficites még most is, de a nagy átlag is vészesen közel van a mostani árhoz, ebben pedig benne vannak a $10-os orosz vagy szaúdi mezők is.
Szerintem a legnagyobb gond a kutatások és az ezeket kísérő beruházások durva leállása. 3-5mbpd tartalék van a rendszerben, tehát közvetlen vészhelyzet nincsen, de hosszútávon, 3-5 éven belül kemény falakba ütközhetünk, ha a bailoutok csak a pénzügyi rendszert érintik és teljesen figyelmen kívül hagyják az energiaszektort, valóságos primer szerepét egy virtuális szekunderre degradálva.
Bár az is érdekes lenne, hogy egy $100/b feletti árat el tudna-e egyáltalán viselni a piac?
Vajon a nyári $147 ár mennyiben volt közvetett vagy akár közvetlen (rész) okozója a mostani válságnak? Hiszen azt is finanszírozni kellett, nem is kevés pénzzel, még ha rövid ideig is.
'Érdemes e tárgyban megvizsgálni az élelmiszerárakat.'
szerintem az, hogy a válság miatt bezuhantak az olajárak végső soron mindegy hogy buborék, vagy kereslet csökkenés miatt, azzal jár, hogy nem jönnek létre azok a beruházások, amelyekkel a peak kitolható lett volna
... tehát az olcsóbb olajár, közelebbi peak-et jelent automatikusan
"Ha visszatér az élénküléssel a kereslet, mekkorát fog az olaj ára pattanni és ez mivel fog járni?"
Ennek előzetes kérdése, hogy feltétlen a megélénkülő kereslet fogja-e az olajárakat felfelé lökni? A jövő idő - azt hiszem - indolokatlan, mert a mélypobnt óta majdnem megduplázódtak az olajárak, ez pedig csak a 150 doolláros csúcshoz képest nem hír, különben döbbenetes emelkedés.
Ennek előzetes kérdése pedig az, hogy az esés oka valóban a kereslet nagy mértékű visszaesése volt-e? Vagy csak egy spekulatív emelkedési hullám után az első komolyabb realizálási kísérlet árspirálhoz vezetett?
Érdemes e tárgyban megvizsgálni az élelmiszerárakat.
Az egyik alapprobléma. Ha visszatér az élénküléssel a kereslet, mekkorát fog az olaj ára pattanni és ez mivel fog járni? Sok elemzés születik meg mostanság, mégis nagy a homály, gyökeresen eltérnek a vélemények. Fogok egy részletesebbet írni erről is, ha jut rá időm, most éppen a szürgütnyiftnyeftgasz sógoraink általi honfoglalásában vagyok nyakig, amint elkészül, berakom és lehet szétcincálni.
