Nagyjából az 1970-es évek óta széles körben közismert tény, hogy a világ fosszilis energiahordozó-készletei nem csak elméletileg végesek, hanem történelmi léptékkel mérve nyugtalanítóan hamar elfogynak, illetve kitermelésük aránytalanul megdrágul. A korábbi paradigma szerint a világ olajkészletei mindig negyven évre voltak elegendőek, mert a feltárási és kitermelési technológiák fejlődése lépést tudott tartani az igények növekedésével. Ebben az időben az árakat inkább olyan tényezők mozgatták, mint a nemzetközi biztonság, vagy az olajpiacokhoz való szabad hozzáférés egyéb körülményei.
A folyamatosan és kiszámíthatóan olcsó szénhidrogének szépen-lassan nyomasztó fölényre tettek szert a globális energiaellátásban és civilizációnk fejlődésének, fenntarthatóságának kulcstényezőjévé váltak. A hetvenes évek óta a helyzet kiszámíthatatlanabbá vált, társadalmunk „erőforrás korlátos” lett, az innováció a „gyorsabbat, nagyobbat,” helyett a „kisebbet, takarékosabbat” felé fordult. A kétezres évek a szénhidrogének piaci árának korábban elképzelhetőnél nagyobb ingadozását hozta, ami sokakban felvetette a kérdést, hogy társadalmunk lépést tud-e tartani ezzel a trenddel, vagy a tartós és nagymértékű áremelkedés olyan fundamentális változásokat hoz, amelyek feszegetik, vagy egyenesen lerombolják a társadalom hagyományos gazdasági és politikai kereteit.
A változások világszerte félelemmel töltik el az emberiség egy részét, a nem mindennapi körülmények életre hívták az ’armageddonista-vallást’, amely a világ pusztulásáról szóló ősi mítoszoknak a nagy monoteista világvallások megváltástanának modern keveréke. Az armageddonisták az antiglobalisták és más antikapitalisták nyomdokain járva megkérdőjelezhetetlenül hisznek az emberi civilizáció mai formájának pusztulásában. Dogmáik vitatását a vitapartner ostobaságával, elemzésre való képtelenségével, ellenérdekeltségével, vagy kulturális tradícióival, szélsőséges esetben származásával magyarázzák. Sokak értékelése szerint az ’armageddonista-hit’ megjelenése a válságról való párbeszédet vakvágányra viszi, az érvelést irracionális, emocionális síkra tereli, a konstruktív gondolkodni vagy tenni akarást destruktívizmusba fullasztja, vagy a legjobb esetben is arra ösztönöz, hogy lokális látszatmegoldásokkal is megnyugtathatjuk magunkat, ugyanis a hitelvek szerint a globális megoldások feleslegesek, mivel szerintük a globalizált világ amúgy is halott rövid időn belül.
A hajdan értelmes, konstruktív eszmecsere színteréül szolgáló Peak Oil topik mára az armageddonista vallás megvallásának és vitatásának helyévé redukálódott, így többen, akik a problémáról való racionális párbeszéd hívei, létrehozták ezen klubtopikot. Ebben a topikban az innovációról, mint a túlélés kulcsáról, illetve az ennek hatására szükségszerűen átalakuló gazdasági és társadalmi viszonyokról lesz szó, ahol a civilizáció estleges leépülése csak mint vitatható hipotézis szerepelhet, aminek elutasítása semmiképpen nem indukálhat kirekesztést, személyeskedést, illetve semmiképpen nem alakulhat ki olyan párbeszéd, ahol a megoldás irányába mutató műszaki, energetikai, gazdasági, stb. tárgyú javaslatokat ideológiai alapon feleslegesként próbálják lesöpörni.
Ebben a topikban nincs ranglista, de sokan jobbak bizonyos területeken, mint a másik, ezt kérem, tartsuk tiszteletben és ne álljon le a matematikus vitatkozni a modern közgazdaságtudományról az azt oktató egyetemi tanárral, legfeljebb kérdezzen, ahogy ez fordítva is elvárható. Ez a téma komplikált, energetikai, gazdaságtudományi, politikai, stb. megközelítéseket kíván, így próbáljuk egymás tudását kiegészíteni és nem megkérdőjelezni.
A témák közt természetesen hasonló prioritással rendelkezik a gazdasági világválság, mint az olajcsúcs, miután a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. Amennyiben van rá igény, nyitunk külön gazdasági topikot.
az oszd meg és uralkodj ide is vonatkozik: egy másképpen (lásd lent) erős irán és törökország jó eséllyel egymásnak mennének, de legalábbis egymással lennének elfoglalva. ez usanak, oroszoknak és kínának is jó lenne, de a legjobb zsidó barátainknak. :)
azt se feledjétek, hogy egy török mintára szekularizált és kínai mintára kézivezérelt-opportunista új irán életveszélyes lenne a törökökre, irakra, izraelre nézve. kivételesen nem katonailag (nem feltétlen), hanem gazdaságilag. irtózatos földgázvagyon és fogyasztási potenciál, óriási olajkészletek, stbstb, simán a régió hatalmává válna.
szóval nem mindenkinek olyan rossz ez a hibbant ahmadinezsád. csak ha lesz atomja, akkor nem gazdaságilag fogja magát felhúzni a fenti állapotba, hanem jelen esztelen fundamentalizmusának a kiszámíthatatlanságával. az pedig masszív destabilizációs tényező..
Ez egy kicsit olyan geopolitikai okoskodás, mint a kezdő sakkozóé, aki nemigen számol ellenlépésekkel, mikor támadást tervez :) (Azzal együtt, hogy logikusnak látszik.
A tervhez mindenesetre szükséges, hogy az USA végig tudja csinálni. (mintegy legyen hozzá türelme és hátországa-stabilitása. Az erős hadsereg kevésnek tűnik.
(Nem mintha én tudnék jobbat, vagy stabilabb "útitervet"; de akár ld. padisah eszmefuttatását.)
Amit hozzátennék, az a cél megkérdőjelezése. biztos-e, hogy Iránt ki kell iktatni (vagy hogy ez jó). Az rendben van, hogy a térségbe erős szereplő nem "kell", de az az érzésem, hogy a csupa gyenge sem egy stabil állapot. Talán hagyni kéne egy közepes szereplőt kinőni (és persze elfogadni, hogy sosem lesz feltétel nélkül és végtelen ideig a "mi emberünk" az USA szemszögéből - bármennyire is lekötelezzük)
az ókorban és a középkorban a mai törökország területe hatalmi centrum volt, szinte végig, most vagy 200 éve nem, szal az is esélyes hogy a történelem visszabillen, és újra ott alakul ki egy újabb erőcentrum (de ez csak akkor lehetséges ha az eu eléggé meggyengül)
egyelőre tényleg úgy áll, hogy Iránnak nyekk, ahogy általában a többi elszigetelt hatalomnak is, pl Dél-Afrika, észak-Korea, Kuba gyakorlatilag vagy bedőltek, vagy nagyon lecsúsztak
viszont Irán eddig a legnagyobb, és etnikailag egységesebb pl Dél-Afrikánál, és nem annyira agyament a rezsim mint észak-koreában
a másik dolog amire felhívnám a figyelmet, hogy a technológiai export betiltásával Irán rákényszerül hogy ne megvegye, hanem kifejlessze a technológiákat, attól kezdve pedig megvan nekik, és akár ők maguk adhajtják tovább a tőlük lejjebb lévőknek
ez pl. meg is történt tudtommal észak korea részéről, hogy atomcuccokat adtak el Iránnak, amit ők fejlesztettek ki
szóval, az embergó egyfelől sújtja őket, másfelől meg tökéletes védővámként funkcionál az Iráni technológia számára, nem kell versenyezniük a kintiekkel egy nyílt piacon
abban a pillanatban, hogy az usa pozíciók meggyengülnek a közel keleten, szerintem pont Irán fogja a teret betölteni, nekik van erre kapacitásuk
az eu egész biztosan nem fog csinálni semmit, erre se szervezettség, önálló eu haderő sincs, az összes eu állam adósságválsággal küszködik, és költségvetést akar lefaragni, emellett tele vannak iszlám kisebbséggel, amely könnyen belázadhat ha az eu keménykedni kezd, eddig ment az hogy az usára lehetett kenni a dolgot, de a helyüket tuti nem veszik át
az eu eddig is (nm véletlenül) csak diplomáciai dolgokban vett részt, és nem úgy fest, hogy ez a közeljövőben megváltozna, az eu eleve egy lefelé tartó pályán van a demográfiai problémák miatt, tehát közép/hosszabb távon meg pláne nem fog a határain kívül okoskodni
az oroszok egész biztos hogy próbálkozni fognak, ezt gyakorlatilag Grúziában be is mutatták, de valahol ott is húzódik az orosz akciórádiusz, tehát Iránt nem tudják komolyan mozgatni, ők a közel keleti olajjal inkább competitorok a piacon, az oroszok minden bizonnyal azon fognak leginkább dolgozni, hogy amit lehet monopolizáljanak
Kína természetszerűleg terjeszkedni akar, és fog is
nos, a törökök sebtében le is tagadták, hogy ők törökök lennének. :) jelentem, megszületett a legújabb energetikai tranzitországunk, akinek zsarolópotenciálja eddig elképzelhetetlen méreteket fog ölteni. mert jelenleg egyetlen vezetékbővítésük sem a belső fogyasztást szolgálja (mármint töröko.-ét), hanem a tranzitszerepre bazírozik. el kell ismernem, ügyesen lavírozik ankara a eu és irán közt, látványosan összeveszik a zsidókkal, cserébe teherán öleli és esetleg a kurdokat sem tömi pénzzel, de azért visszakoznak is félholdas barátaink, netán mégis kitárul az eu kapuja előttük, na meg az usákok sem rúgják ki őket a nato-ból, s persze a maci is kap sok málnát, időnként. :) zseniálisak a maguk módján, csak nehogy sok legyen a jóból.
ha a politikai érdek úgy kívánja, szarnak majd ők magasról a wto-ra. legalábbis a washingtoni fiuk nem tűnnek nekem túl utopistáknak. :) kína versenyelőnye pedig pikkpakk el fog olvadni, kb 10 éven belül, csak nézd meg, az elmúlt egy évben hány cég hasalt el a növekvő költségek miatt kint. utoléri őket is a fogyasztói társadalom, még egy ilyen, kézivezérelt diktatúrát is.
az amerikaiakat pedig nem adókkal kell ösztönözni, hanem azzal, ami már évek óta a csapból is folyik, a környezettudatossággal. szerintem meglepő eredmények lesznek a következő öt évben, hansúlyozom ismét: ha a transzport és a tk. 20-30%-át át tudják gázra állítani. ehhez nem adók, hanem támogatás kell.
ahogy már pár hónapja írtam, kínában több tartományban is ingyen, állami pénzből átépítik gázosra a benzinfalódat, ha vállalod, h gázzal jársz. amit lng-ből, shale gasből, tight sandsből és cbm-ből fognak ellátni, illetve látnak el.
ezt csak úgy teheti meg, ha az amerikai kontinensről tudja teljes egészében ellátni magát. amennyiben ez bekövetkezik, be is fogja vezetni, bár felesleges lesz, mert nem lesz fölös kapacitás a piacon, mivel kína-india-tigrisek mindent el fognak szívni.
az usa egyszerűen nem tarthatja a jelenlegi kk-i pozícióit, főleg nem úgy, ahogy ma. lényegesen nagyobb terhet szeretnének a jövőben áttenni az eu és az oroszok vállára, hogy a közel-keleti és a közép-keleti kínai nyomulást ellensúlyozzák. kicsit az oszd meg és uralkodj elvén. erre kiváló példa, hogy az oroszok kvázi, az eu pedig de facto beállt az iránt sújtó totális energetikai szankciók mögé. ha ma rányomják erre a pecsétet (lehet, h már meg is történt), ez a jelenlegi irán végét jelenti, záros határidőn belül kivérzenek. mutassatok egy országot, aki képes gáz-cseppfolyósítót, finomítót, stb. építeni tökegyedül. kína nem ér, mert még nem tudnak technológiai transzfer nélkül építeni, márpedig az új blokád a jvc-ket is tiltja, eu-ból, usa-ból rég, oroszok pedig önként vállaltan nem fognak beruházni - cserében irakban habzsidőzsizhetnek a kurd területeken olaj- és gázbizniszekben. így az usa nem kell hogy megtámadja iránt, max lesz egy kis zsidó-perzsa csetepaté, lerombolt plantekkel és pár shahabbal tel-avivban, mielőtt elzavarja a fundamentalistákat a saját kiéhezett, és főleg gyalog járó népe.
"ha mondjuk az usa importvámot vet ki az olajra/gázra, az megmutatja a kormányzat eltökéltségét, hogy szakítani akar a külső energiafüggéssel"
Ez gyakorlatilag lehetetlen. Kezdve azzal, hogy az USA ezzel tökéletesen aláásná a WTO-ban évtizedek óta képviselt szabadkereskedelmi álláspontját, folytatva azzal, hogy Kína már így is tekintélyes versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy nem a piacról vásárol, befejezve azzal, hogy az olajtermelők innentől szabadon vámolhatnák az amerikai ipari termékeket.
Az USA az energiaimport-függését jóval fájdalmasabb módon tudja csak csökkenteni: ha fogyasztási adókkal kényszeríti rá saját lakosságát és iparát a takarékosságra.
Megjegyzem, ebben annyi potenciál van, hogy egyátalán nem lenne kizárt a két számjegyű csökkenés egy évtizeden belül, úgy, hogy közben a lakosság is és a GDP is nő.
Az usa népességnövekedése olyan 1%-ék/év,tehát ha ennél kevésbé növekszik az energia fogyasztás,akkor már csökken az egy főre eső mennyiség. 10% növekedés már önmagában lefoglalja a várható shale fogyasztást növekedést,és annyit jelent hogy a szén/olaj/gáz mezők és források változatlanok lesznek.
Persze benne van a pakliban a külker gyökeres átfordulása,de akkor a game changer az lesz:-)
Alaposan végiggondolva,az atomenergia visszaszorulása is leginkább az arany standard felhagyására vezethető vissza:-)
ha mondjuk az usa importvámot vet ki az olajra/gázra, az megmutatja a kormányzat eltökéltségét, hogy szakítani akar a külső energiafüggéssel
nem úgy tűnik, hogy ilyen tervbe lenne véve, vagy hogy egyáltalán meg tudják csinálni
az az érzésem, hogy az usa a pozícióit többek között pont azzal erősíti a közel keleten, hogy korlátlan piacot biztosíti az arab olajállamoknak, így azok természetes érdeküket követve a szövetségesei lesznek, ugye ezt akarta egyrészt bebiztosítani, másrészt kiterjeszteni Irak lerohanásával
de ha egyszer az usában nincs pénz olajra, vagy nem arra akarják költeni, akkor ezek az országok is el fognak távolodni, és pl kínát kezdik el támogatni, vagy elkezdik a saját útjukat járni
nem, ami laposodást látsz, az a rigszám egyszerű feleződése volt a válság hatására, mert irreálisan alacsony lett a gáz világpiaci ára, stb. ez idén már visszatért a normál kerékvágásba. van persze hatása a gyorsabb ütemű "kimerülésnek" (ha lehet erről shale esetében így beszélni), de az nem látható mértékű, köszönhetően a folyamatos fúrásoknak.
már game changer kint és még igazán bele sem fogtak. amíg alacsony a kereslet, mert telített a piac, nehéz rendesen beindítani a shalet. ez fog változni és láthatóan kemény kormányzati akarat van mögötte.
a grafikonon az utolsó szakaszok meredeksége rendre alacsonyabb mint a középsőé, ebből épp nem arra lehet következtetni, hogy egy felívelő exponenciális pályát látunk, hanem egy exponenciális töltődését, amely elérte az inflexiós pontját, és rövidesen vizszintes egyenesbe fordul át
azt nem néztem meg, hogy egy ilyen egyenes milyen kitermelési mennyiségre állna be, de mivel mások szerintm perpill a kitermelt mennyiség a teljes felhasznált energiának kb 1%, és már konstans értékhez tart, akkor a végállapotra lehet egy 2-3%os becsélst adni, ez meg nem fogja az usa energiagondjait megoldani
persze lehet hogy ezek csak "kutatófúrások" és majd eztán jön a nagy lóvé az iparba, ami sokszorozza a kitermelési kapacitásokat
már 10% felett jár. számold bele a cbm-et, a tight sands-et és az offshore-t is.
miért növekednek évi 3%-ot, de ok, legyen, ám mi ennek a mixe és ki mondta, kizárólag shaleből akarják fedezni? annyit mondtam, hogy reális lehet a lecsatlakozás a kk-i olajimportról. pl. a gáz 97%-a az amerikai kontinensről érkezik már most is. ha az offsoher oilt nem baszta volna keresztbe a dh katasztrófa, még durvább növekedést értek volna el.
itt egy graf, 2009-ig jelzi, jól érzékelhetően a potenciált. a horizontális fúrás és a többszörös repesztések egyre jobb hozama még meg sem jelenik ezen. brutális tartalék van ebben a rendszerben, és ez csak egyedül a gas shale...
"ha képesek a nehéz transzport és a közlekedés (pl. tömegközlekedés) egy részét átállítani gázra, de facto lecsatlakozhtanak a kk-i olajimportról és elég lesz a saját, Kanada, ill az amerikai kontinens ellátása"
Ennek szerinted milyen realitása van és mennyi időn belül?
jelenleg az amik az energiafelhasználásuk olyan 20%-át fedezik gázból,40%-át olajból,a maradék meg fölég szén. A shale olyan 10%-a a teljes gázmennyiségnek,vagyis a teljes energiamixnek 1%-a
Ha a következő évtizedben évi 3%-al növekszik az össz ami energiafelhasználás,és ha pusztán a gáz kitermelésének növekedésével fedezik ezt,akkor a gázkitermelésnek 2.5*-osára kell emelkednie.
Ha a shale fogja fedezni,akkor annak a kitermelésének min 15*-ösére,ha a normál mezők kimerülésével számolunk,akkor 20*-osára kell emelkednie.
van pár érdekesség az alábi kivágásban, ami megerősíti azt a régi feltételezésemet, hogy a shale gas igazi game-changer lesz (ill. már az) az USA-ban. a prezi szerint az idén januári trade deficit 75%-a az olajimportból származik. ez durva szám és ha képesek a nehéz transzport és a közlekedés (pl. tömegközlekedés) egy részét átállítani gázra, de facto lecsatlakozhtanak a kk-i olajimportról és elég lesz a saját, Kanada, ill az amerikai kontinens ellátása. ez pedig globálisan fogja megváltoztatni szinte az összes kapcsolódó szakpolitikát...
az a baj ezzel, hogy ha sikerül megoldani a mélyebb fekvésű, drágább fosszilis kitermelését, akkor nem egyszerre jelentkezik a globális felmelegedés problémája, és a kifogyás problémája,ezért sokkal kevesebb érvet lehet bevetni a fosszilisek kiszorítása mellett
ebből viszont két dolog következik: - a gazdaság tovább fejlődik a fosszilisekre épülő módon, pedig ez mindenképpen véges erőforrás bázis, legfeljebb a vég határai tágulnak, de nem tágíthatóak gyorsuló ütemben a végtelenségig - benyeljük a globális felmelegedést, mert gazdaságos fosszilis kitermelés mellett ezt le fogják szarni
úgyhogy ez az energia, gáz etc iparnak jó hír, a világ egészének meg nagyon rossz
4000 $/hordó büntit kell kifizetni minden elfolyt horó után. Tehát érthető,hogy a BP miért nem lelkesedik pontos kalkulációért.
Viszont az,hogy 15 000 hordó/nap olajat nyertek ki a kútból (víz nélkül ennyit) úgy,hogy a négy szellőzőszelepből egy volt zárva reálissá teszi a min 60 000 hordó/nap olaj kiáramlást mint legalsó becslést.
A geddonistak eleteleme, hogy a technologiat alkalmatlannak tartjak a problemak megoldasara. Ugyanis, ha a technologiaval meg lehet a gondokat (legalabbis jelentös reszet) oldani, akkor nincs is geddon.
akivel ma beszeltem, azt mondta, h a szivattyuzast fogjak eroltetni, mert mas nincs, mellette furjak a mentokutakat. nagy hurrikan ne jojjon, ezen imadkoznak.
amugy a napi 50ezer hordo vizzel egyutt annyi. ebbol mennyi az olaj, csak ok es az usa regulatorok tudjak, de state secret. ennyit a transzparenciarol.
a gazosok pedig orulnek, mert az eddiginel is erosebb kormanyzati hatszelet fog kapni az unconventional, bar mar megel magatol is.
ja: valakik mondtak, hogy gyorsan urul egy shale kut: mar harom repesztest elbir ugyanaz a kozet, megharomszorozva az elettartamot, a learning curveot es a decline ratet is simitja. 5 eve elkepzelhetetlen lett volna.
az a baj a geddonistakkal, hogy a tech gap-et semmibe veszik. pussz innen is.
Ugy nez ki,hogy az ujabb estimatok szerint az ixtoc annyi olajat engedett ki oszesen,mint amit a deepwater eddig Augusztus vegere jo esetben elerik a szadam fele kibocsajtas felet,rosszban annyit mint szadam(12 millio hordo) Es jelenleg kerdes,hogy atomon kivul le lehet-e majd zarni massal a kutat(bar azt nem ertem hogz a serult cso miert tenne lehetelenne a mentesito kutak hasznalata) Ja ,a BP-vel a hatraidos tozsden mar max egy evre kotnek uzlete
Ugy nez ki,hogy egy atomeromu,es egy brutal meretu edesvizgyar is lealhat,ha ay olaj eleri florida partjait
Valsz nem allitjak le a furasokat,de kerdes hogy mennyivel fognak megdragulni a furasok ,ha be kell tartani egy csomo uj es regi eloirast(las atom a 80-as evekben)
Ugy nez ki,hogy egy atomeromu,es egy brutal meretu edesvizgyar is lealhat,ha ay olaj eleri florida partjait
Valsz nem allitjak le a furasokat,de kerdes hogy mennyivel fognak megdragulni a furasok ,ha be kell tartani egy csomo uj es regi eloirast(las atom a 80-as evekben)
a perzsa obolbe pedig 11mb nyersolajat ontottek az idiota irakiak, az egetes mellett. ahhoz meg 2-3 honapig kell omlenie a dh-nak, hogy azt elerje. raadasul az nehez olaj volt.
a bp-t felvasarolja majd vmi meg nagyobb. amugy pedig lehet sirni a nepeknek, bezzeg tobb benzinkutat gyujtananak fel, ha nem lenne crude az offshore padok nelkul.