Persze, bár az hogy megjelennek, az még nem egyenlő a jó gyökeres állapottal, Én télre jól betakargatom, hogy a friss gyökerek ne fagyjanak el és a következő év kora tavaszán választom le, így biztosabb. Bár lehet kísérletezni 2 hónap bujtatás után is.
Hát az enyém is van már biztos 10 éves, de nagyon magas, talán 5 méter is, mi nem hagytunk meg oldalhajtásokat, az egész egy nagy fa, csak a tetején lombosodik ki és onnan vittük jobbra és balra az ágakat, viszont minden évben nevel magának egy két fiat.
Persze, hát ez a szaporítás lényeges. Nem egészen értem, hogyan lehet így szaporítani, mert az én lila akácfámnak uj hajtása legelőször 3 méter magasan van, ez a szaporítás csak egészen fiatal kis növényeknél elképzelhető, ugyanis a lila akác nagyon gyorsan nő , pillanatok alatt eléri az egy méter magasságot, akkor meg már nem hoz oldalhajtásokat.
A magról vetettek nagy átlagban csak évekkel később kezdenek virágozni és akkor sem olyan intenzíven, mint a jól virágzó növényről ivartalan szaporítással szerzett utód. A legegyszerűbb és legáltalánosabb szaporítási módszer a lilaakácnál a bujtás. Vagyis egy 1 éves ágat lehajlítunk a földre és földdel takarjuk, persze úgy, hogy a vége kint legyen. 1-2 hónap alatt megjelennek a gyökerek és akkor le lehet választani az anyanövényről. Persze lehet szerencse a magról kelt növényekkel is, de az is lehet, hogy évekig csak dús lombozatot fog nevelni.
Köszi. Vizet azt kap eleget, abban biztos vagyok. Esetleg az idén megpróbálok valami tápot is adni neki, hátha jövőre csoda történik, és tele lesz virággal. Azt én is hallottam, hogy a magról keltek is virágoznak egyszer.....
Én már nem emléksem hányadik évében virágzott nálam, azt tudom, hogy először csak nőtt, erősödött, én ugy mondtam, hogy menyasszony volt, és amikor már erős, szép zöld fa volt, akkor kezdett virágozni. Nagyon gyorsan növekszik és nagyon igénytelen növény, ugyhogy ha elég vizet kap, akkor bármilyen talajon szépen növekszik szerintem.
Én nem tudom, hogy ez honnan van, nem mi ültettük, de tavaj volt rajta 1 db kb.5 cm-es virágocska...., amit én nem neveznék virágnak.Tehát nem reménytelen a dolog, de a méretéhez képest többet várok tőle. Jóval többet.
Sziasztok.Láttam ,hogy másban is felmerült a "gyanú" ,hogy nem minden tő fog virágot hozni.Félek nálam is ez lehet a helyzet .Már három éves mind a két tő ,-gyönyörűek,dúsak /a levelektől :) / de virágozni ...nem akarnak.Mit gondoltok lehet valahogyan ezen változtatni?Gondolok itt naivul olyasmi eljárásra mint a gyümölcsfák oltása.Köszönöm ha válaszoltok.
Szia attila! Nekem orozva kikelt már többször is, de azt hiszem a kertészetben vásárolt az igazi. Nagyon olcsó és jól fejlett példányokat árulnak. Én 100,- Ft-ért vettem egy félméteres kis fát, igaz, már jó pár éve, de annyit nem mehetett fel az ára.
Elmeséltem már lejjebb, hogy jó pár éve nem tudunk hajtatni. Ősszel szintén volt dugás:)) És teljesen úgy nézett ki a dolog, ez is dugába dől. Azért nem szedtem ki a helyéről és most nézem egy nagyon pici ág, nagyon pici rügyet hajt. Lekopogom. battila
Én soha nem metszttem, mégis gyönyörűen virágzott. Sajnos tavaly a nagy szélviharok idején letépte a szél a teraszt tetőről, csoda, hogy a terasz tetőt nem vitte le ( a garázstetőnek viszont levitte a felét) az egész korona rálógott a bejárati sétányra, ugyhogy nagyon vissza kellett vágni. Hát a idén nem is lett olyan szép, dús. Remélem jövőre kiheveri, sok uj hajtást hoz, és ujra szépen beteríti a terasz tetőt, meg az egész utat a kaputól az ajtóig.
Sziasztok! 3 éve vettem a kertészetben a lilaakácomat.Már nagyon vastag törzse van,és azóta soha nem virágzott,előtte sem mert még akkor kicsi volt.Mi baja lehet?meg kellene metszeni?
Hát ez jó hír, habár az enyém olyan gyönyörűen virágzik a 100,-Ft-os palántáról, hogy azt nem adnám semmiért. Akkor én is megtartom az orozva kikeltet és meglátom, hogy mi lesz belőle. Igaz, hogy a barátomnak igértem, de ha nem teljesértékü, akkor inkább megtartom, nehogy azt higgye, neki a selejtet adom.