"Reggel felkelt, csizmájába belebújt, kiment a földekre, ott bőségesen, mint a királyok, szépen megreggelizett, dolgozott, mint egy gép, este hazament, lefeküdt és nyugodtan aludt.
No és ilyen körülmények között elélt 100 évet."
Persze!
A mesében.
Nagyanyám szerint meg egy végtelen robot volt az élet, amikor 28 hold földet 32 darabban műveltek.
"Enni csak a szekéren ettünk, egyikből a másikba menet" - mondta.
Érdekes, amit mondasz, mert egy régi parasztembernek eszébe nem jutott, hogy életkörülményein javítania kellene. Elégedett volt a pár icce borával, pálinkájával, asszonyával /---/
Reggel felkelt, csizmájába belebújt, kiment a földekre, ott bőségesen, mint a királyok, szépen megreggelizett, dolgozott, mint egy gép, este hazament, lefeküdt és nyugodtan aludt.
No és ilyen körülmények között elélt 100 évet.
Ezzel szemben itt vagy te, aki napi rutinjával elégedetlen, életkörülményeiben folyamatos javítanivalót talál s abban bízik, hogy majd a tudomány------ miközben élete nehézségei felett kesereg és bizonyára többféle gyógyszert is szed, mert mindenféle civilizációs nyavalyája van.
Tehát van itt egy olyan éles ellentmondás, amit a maga tiszta és valódi élességében meglehet, hogy csak nagyon kevesen érzékelnek, mert hát a többségnek sajnos a folyamatos kábítás, agymosás érzékeit már teljesen eltompította - de ettől még tagadhatatlanul ott van.
Szerintem a tudományellenesség a diabolikus. Az, hogy használjuk az eszünket, hogy megértsük a világ működését, és hogy javítsuk az életkörülményeinket, az sok fájdalomtól és szenvedéstől menti meg az embereket. Mi diabolikus, ha nem az, ami kollektív eszmeként igyekszik ezt aláásni?
Vagy épp addig kísérleteznek, amíg az elmélet beigazolódik s mondhatja a tudós, hogy: "lám, igazam volt, én megmondtam, innentől a tények ugyanazon a szinten állnak, mint az elméletem, sőt, helyettesíthetem is őket egymással, ha úgy tetszik, hovatovább át is kúrhatom a tudatlan népeket, mondhatom nekik, hogy az elmélet IGAZ, beigazolódott, igazolták a tények.... mert ez így tudományos és így tisztességes [...] és különben is, ide a Nobel díjat, mert egy ilyen nagy tudósnak, mint amilyen én vagyok ez dukál, az a rengeteg, csillagászati összegeket felzabáló kísérlet nem volt hiába [...]
Ki lehet számítani, persze /..../ fogod a kiszámított "tényeket", a kísérletezés eredményeit, hozzáigazítod az elmélethez és már készen is vagyunk, a tények alátámasztják az elméletet.
Ez így konkrétan az ismerethiányos emberek jellegzetes böfögése. Legyél boldog vele, de ne csodálkozz ha kiröhögnek miatta. Itt tudomásul vesszük, hogy ennyit tudsz.
"T.i: ha elmélet, akkor nem tény, ha tény, akkor nem elmélet /.../ Olyan nincs, hogy valami tény is és elmélet is egyszerre."
Figyeld, qrváranagyonokos barátom!
Az "elmélet" (ángliusul: theory) a tudományos szóhasználatban az összes ismert tényt számszerűen magyarázni képes gondolati modellt jelenti.
Azaz mivel minden ismert ténnyel összhangban van, a "tudományos elmélet" ugyanazon a tényszerű szinten áll, mint amin a megfigyelési és kísérleti tények állnak. Pusztán annyi a különbség, hogyha megfigyelési vagy kísérleti tények ellenmondanak a magyarázó elméletnek, akkor az épeszű emberek az elméletet revideálják. (A bolondok pedig a megfigyelési tényeket tagadják le, ahogy azt @szuperfizikus az Újfizikában teszi.)
Ki lehet számítani, persze /..../ fogod a kiszámított "tényeket", a kísérletezés eredményeit, hozzáigazítod az elmélethez és már készen is vagyunk, a tények alátámasztják az elméletet.
Olyan nincs, hogy valami tény is és elmélet is egyszerre.
Ha egy hipotézist tényekkel ellentmondásmentesen alá lehet támasztani, akkor innenkezve elmélet lesz. Ebből az elméletből aztán ki lehet számitani a kisérlet eredményeit, a tényeket. Próbáld/(próbáljátok) ezt feldolgozni valahogy.
Igaz, hogy esett a hó és sok helyen le is fagy, de nem kellene azért csúsztatnod. T.i: ha elmélet, akkor nem tény, ha tény, akkor nem elmélet /.../ Olyan nincs, hogy valami tény is és elmélet is egyszerre.
Ha meglenne benned az a tisztesség és becsület, amit előszeretettel hangoztatsz és nagyvonalúan magadnak privilegizálsz a tudományosság égisze alatt, akkor ilyesfajta csúsztatásokat fagypont alatt és a kemény mínuszok ellenére sem engedhetnél meg magadnak, úgy véljük.
"A biológiai evolúcióelmélet egy tudományos tény, pont olyan, mint hogy a Föld gömb alakú. Akik ezt a tudományos tényt képesek felfogni és elfogadni, azokat nem valami külön címkével illetjük, hanem ők a józan gondolkodású értelmes és tájékozott emberek."
Igen, csak a fundamentalista gyülekezetekben és még a gyülekezetek vezetői közt is az a divat, hogy az evolúciót elfogadókat evolúcióhívőknek mondják, és ez ugyanolyan szitkozódás, mintha egy keresztény hívőre azt mondanák, hogy tolvaj, parázna vagy gyilkos.
Ezt a csúnya szokást gyakorolják az ide író fundik is akiket legszívesebben név szerint felsorolnék, hadd szégyenkezzenek.
"Nem tetszik a kifejezés? Mondjuk inkább úgy, hogy Darwinista?"
Tudod, nem-túl-sokhoz-értő de magát több személynek tartó barátom, az evolúció egy biológiatudomány részét képező tény és ismeret, a darwinizmus meg a filozófiai irányzat. Nem ugyanaz a kettő!
A darwinizmus filozófiai irányzatának képviselői - sokszor hibásan - a biológiai evolúcióelméletre alapozva magyaráznak általános dolgokat is, amiknek igazából semmi közük az evolúcióelmélethez.
A biológiai evolúcióelmélet egy tudományos tény, pont olyan, mint hogy a Föld gömb alakú. Akik ezt a tudományos tényt képesek felfogni és elfogadni, azokat nem valami külön címkével illetjük, hanem ők a józan gondolkodású értelmes és tájékozott emberek.