A Combino esetében egységenként van egy pályaszám, ezért kellett a legózás után új pályaszám. A FLIRT esetében maradhatott volna minden résznek a saját pályaszáma (cserébe több a pályaszám). Szóval mindkét rendszernek van előnye és hátránya is.
Persze lehetnek egyéb megkötések is, hogy mikor melyik rendszert kell használni.
Attól, hogy csak műhelyben bontható, még bontható, és így lehetséges eredetileg különböző egységekhez tartozó darabokat összerakni (lásd 2041-es Combino).
Nálunk egy négyrészes FLIRT motorvonatnak a _teljes pályaszáma_ az a négy járműszekrény pályaszámainak összessége. 1415-XXX, 3415-XXX, 4415-XXXX, 2415-XXX, és mindegyik kocsiszekrénynek van saját önellenőrző száma is.
Létezik-e ezeknek egy, a jármű egészére vonatkozó 12 jegyű pályaszáma? Az egyeske esetén pl. 94 55 0415 001-8, vagy eképpen nem azonosítjuk? Sehol nem láttam még, hogy így hivatkoznának rá, hanem egyszerűen 415-001-ként, szóval gyanítom, az általam írsz pályaszám fiktív, nem létezik.
A svájci RaBe 526 (Traverso sorozat) járművei viszont csak két pályaszámból állnak össze, 94 85 7526 101-1, 94 85 7526 201-9, ahol az egyik a motorvonat egyik felét (4 kocsiszekrényt) jelöl, a másik pedig a másik felén (a másik négy kocsiszekrényen) díszeleg.
De ugyanezen sorozatszámmal (RaBe 526) mennek az ezüstszínű, csak 4 kocsiszekrényből összeálló járművek is, pl. 94 85 526 005-4, és itt az egész járműnek ez az egy pályaszáma van, nincs minden kocsiszekrénynek külön sajátja, hanem ugyanaz a psz. van feltüntetve minden kocsiszekrény mindkét oldalán.
Mi bonyolítottuk túl, vagy a svájciak egyszerűsítettek okosan?
Nekem nem tiszta, hogy egy csak műhelyi körülmények között megbontható, önálló betétkocsiként vonatba nem sorozható kocsiszekrényű KISS-betétkocsinak, pláne egy közös forgóvázon támaszkodó FLIRT-modulnak miért van saját, önálló pályaszáma, a svájci példa alapján nem lenne kötelező.
Ez csak 2007-ig volt igaz. Addig a 12 jegyű pályaszám 2. számjegye egy segédszám volt annak érdekében, hogy a 6 (DB) vagy 7 (ÖBB) jegyű rövid pályaszám utáni ellenőrző szám megegyezhessen a 12 jegyű pályaszáméval. 2008-tól a 12 jegyű pályaszám második számjegye a vontatójárműveknél is "értelmet nyert", vontatójármű jármű fajtáját jelöli innnentől kezdve. Ez együtt járt azzal is, hogy a rövid pályaszámmal már "nem jön ki" az ellenőrző jegy. Így amely mozdony megkapta ezt az új 12 jegyű pályaszámot, annál a járműhomlokon lévő rövid pályaszám mögül el is hagyták a rövid pályaszám vonatkozásában értelmét vesztő ellenőrző jegyet.
A német vontatójármű pályaszámokról mintha olvastam volna valamikor valamit, de keresővel se találom sehogy. Mintha olyasmi lett volna, hogy az ötödik számjegyet úgy választották meg, hogy az ellenőrző számjegy ne változzon. De lehet, valami más volt. De ha erről volt szó, akkor ez alapján pl. a 101-es sorozat úgy kezdődött régen, hogy "95 80 9 101"? Erről se találok semmit. De logikusnak tűnik, hogy eredetileg 9 lehetett az ötödik számjegy, ha a dízelmozdonyoké 1-gyé, a villanymozdonyoké 6-tá vált.
Mármint azt, hogy pl. ha az ominózus hat számjegyének első száma 4-es, az 4 hajtott tengelyt jelent (lásd még a Kárpát Vasút Nohabjai: 459, mert ugyan hattengelyes, de abból 4 hajtott).
A keskenynyomtávú vontatójárművek számozása máshogy működik, a 6. számjegyben a 2 dízelmozdonyt jelent, a 7-8. számjegy a tengelyterheléstől függ, az Mk49 2006-ból is így lett 98 55 8269 206-9.
EMIG-bn az Mk45-ösöknek 98 55 8276 xxx-x a száma. Nem egészen értem, ez hogyan jöhetett ki. Nekem 8276 helyett 8458 tűnne logikusnak a számozási rendszer alapján.
A korábbi számozási rendszerben mintha 2945-ösök lettek volna, ott stimmeltek.
Mivel a jármű pályaszámának beírásakor az A végi pályaszámot várják, így praktikus, ha annak az ellenőrző számjegye megtalálható a B végi vezetőállásnál is.
"A MÁV a hetvenes években egységesítette a szolgálati helyek kódolhatóságára bevezetett rendszereit és szinte egyeduralkodóan a tárgyi rendszert hagyta meg (mind az önálló számadástételre kötelezett személypénztárak, mind a mozdonyvezetők Menetigazolványa tekintetében, mind egyéb rendszerek vonatkozásában).
Képzési szabálya az alábbi:
Az eredeti öt jegyből az első négy jegy értékes jegy, az ötödik jegy az ún. önellenőrző szám. Képzési szabálya hasonlít a vasúti járműveknél alkalmazott 12-jegyű UIC kódszámok 12., önellenőrző jegyének képzéséhez:
Az első számjegyet 1-gyel, a másodikat 2-vel, a harmadikat szintén 1-gyel, a negyediket szintén 2-vel megszorozzuk. Az így kapott számokat összeadjuk, de számjegyenként. Azaz ha pl. a 2. helyen 7 volt, akkor a szorzás 2×7, aminek az eredménye 14, de azt …+1+4+… alakban kell összeadni. Az így kapott szám (ami érthető okokból 2 és 36 között van) már a célegyenes: azt kell megnézni, hogy mennyit kell hozzáadni a következő 10-eshez, azaz pl. 16 esetén 4-et, így az önellenőrző szám 4. Ez kerül az ötödik helyiértékre. (Vasúti járműveknél is így számítódik, de ott a szorzó nem 1-2-1-2-…, hanem 2-1-2-1-2-1-…)
Az eredetileg ötjegyű statisztikai kódszám az újabb időkben kiegészül a vasútvállalat UIC kódszámával (ez a MÁV esetén 55), ez eléírandó. Így kapjuk pl. Budapest-Déli állomásra az 5501016 kódszámot.
A http://www.vpe.hu/takt/szh_lista.php oldalon található szolgálati helyekre az ellenőrzést elvégeztem. Érdekes vol tészrevenni, hogy a legújabb szolgálati helyeknél (Gönyű, Őrhegy, Millér stb.) a fenti elvektől eltérnek, Őrhegy A és B elág. között esetén az utolsó, ötödik jegy tesz különbséget (számomra teljesen felfoghatatlan módon), tehát kijelenthető, hogy értékes jegy az is. Felmerül a kérdés, hogy a MÁV az üzemelő rendszereinél miért nem használta ki az önellenőrző szám vizsgálatával megvalósítható adatbeviteli ellenőrzéseket (ahogy a TAJ, adóazonosító jegy stb. is rendelkezik önellenőrző számmal; hiszen ha ezt megtette volna, a sorból kilógó szolgálati helyek fennakadtak volna a szűrőn)."
Látom pont a lényeget nem skerült megértened, továbbra is vonatszámból akarsz pályaszámot generálni, ami eleve kudarca ítélt vállalkozás. Bár az unortodox megoldásoknak nagy keletje van manapság...
Ezen a linken nem látok ilyen mozdony pályaszámokat,viszont van olyan oldal esetleg ahol elegendő csak az első 4 számot megadni és kiadja a többi 8-at? Egyébként mindegyik különböző? Tehát amit az előbb is írtam a 9453-hoz más 8 jegyű kombináció is tartozhat vagy csak az az egy és mindegyik más?