Az alsószentmihályfalvai rovásfeliratotVékony Gáborrégész fejtette meg először. steppei rovással írt szövegemlék. Vékony szerint az első sor: äbi atlïγ, a második sor: yüedi kür qaray (türk fonetikai lejegyzéssel). Jelentése: első sor: ‘Háza híres.’ Második sor: ’Jüedi Kür Karaita’, vagy: ‘Jüedi Kür (a) karaita.’[2]. Vékony szerint a feliratot olyan kavar vezető készítette, aki karaita volt.
A túlnépesedés permanens jelenség volt a múltban. Vagyis mindig többen születtek, mint amennyit az adott technológiával képesek voltak ellátni. A többlet alultápláltság (és az általa kiváltott legyengülésből fakadó betegségek) miatt kikopott a társadalomból.
Ebből az következik, hogy egy terület népességét mindig a terület eltartóképessége határozta meg. (Mindig a lehetséges maximum volt egy terület lakóinak a száma. Ez netuddkivogymuk első törvénye:-))).
A törvényből fakadóan csakis a bőséges éveket követő "hét szűk esztendő" alatt jöhetett szóba a kivándorlás egy adott területről, és valóban csak a szerző által megadott kis (párszáz fős) csoportokban.
Ennyi ember eltávozása már helyreállította a terület eltartóképessége és a területen élők száma közti feszültséget.
Ennek a túlszaporodásnak lehet egy iciripiciri valóságalapja.
A valóságban nem túlszaporodásról volt szó, hanem a lakott tér erőteljes beszűkűléséből fakadó túlzsúfoltságról.
Akkor, amikor 860 táján a későbbi honfoglalók kiszorultak a Don-Dnyeper térségből, és az ott lakók Etelközbe vonultak vissza, ahol már egyébként is ott lakott Levéd népe. És a bajt tetézte, hogy még a kavarok is ide jöttek. Sztem ez a helyzet kényszerítette ki a honfoglalást. És ebből az is következik, hogy a honfoglalóknak eszük ágában sem volt Etelköz feladása.
A túlnépesedés motívuma feltehetően az újkőkorból ered, amikor még valóban az éhínség fenyegetése miatt vándorolhattak tovább egyes népességek. Abból az időből válhatott toposszá. Későbbi időkre nézve alkalmatlan bármiféle lokalizációra vagy bármilyen "eredetkérdés" tisztázására.
Regino a szkítákról: "A népeknek akkora sokaságában bővelkednek, hogy szülőföldjük nem tudja táplálni őket ... a szülőföld nem volt elég az ottlakásra a túláradó sokaságnak".
A Dado püspökhöz intézett levél: "Igen hatalmas éhínség tört be egykor egész Pannóniába, Isztriába és Illíriába és a szomszédos népekre.Amikor már a tömeg pusztulása csoportosan történt, azon területek fejedelmei megfontolás alapján elhatározták, hogy számolják össze az egyes családokat, és az egyes családokból a családfők annyi embert tartsanak vissza, amennyien szemmel láthatólag meg tudnak menekülni az éhínség veszélyétől. A maradék megszámlálhatatlan sokaságot pedig — különböző neműeket és eltérő korúakat — kitagadták, majd elhagyatott és ismeretlen vidékre vetődtek, mivel vezetőik azzal fenyegetőztek, hogy meg fogják gyilkolni azokat, akik közülük visszafordulnának. Azok tehát övéik által kegyetlenül cserbenhagyva, miután hosszú időn keresztül a hatalmas pusztaságokon át vándoroltak, végül a Meotis-mocsárhoz értek. Ott pedig, miután e tömeg nagyobb része az éhségtől elpusztult, néhányan, akik erősebbek voltak és jellemükben tettrekészebbek, vadászatba kezdtek, mivel az a terület vadakban, madarakban és halakban rendkívül termékeny volt, és a zsákmányolt vadak húsával táplálkoztak, bőrével ruházkodtak. Ily módon hatalmas sereg nőtt belőlük, és az éhség alapján, amit elviseltek, Hungrinak nevezték el őket.A hatalmas tömegben bízván tehát a műveletlen és rémisztő helyeket otthagyva először a szomszédos népek földjeit rohanták le, a nyílvesszők használatával túlerőt biztosítottak maguknak, amely ismeretet kényszerből tanultak meg, amikor nyomorult életüket a pusztaságban tengették. Most Isten jogos ítélete miatt a mi nyakunkon erőszakoskodnak, és mindenütt növekszik a tőlük való elviselhetetlen félelem".
Anonymus: "A Szkítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Mágóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól ... A szittya föld éppen azért, mert annyira messze esik a forró égövtől, különösen kedvez a nemzedékek szaporodásának. Azonban - ámbár szerfölött nagy kiterjedésű - mégis a rajta született népség sokaságát sem táplálni, sem befogadni nem tudta. Ezért a hét fejedelmi személyt, akit hétmagyarnak mondottak, a helyszűkét nem tűrte tovább, hanem gondolkozott, hogy azt mindenképpen elhárítja. Akkor ez a hét fejedelmi személy tanácsot tartva megállapodott abban, hogy olyan földet foglal el magának, amelyen laknia lehet, s evégből elhagyja szülőföldjét".
"Bulan nevének töve ... talán összefüggésben lehet a Lobbes városát ostromló Bulcsúéval"
Pritsak próbálkozott korábban a két név összemosásával, míg Golden nem tisztázta végül, hogy különböző kazár személynevekről van szó (Khazar Studies; Akadémiai, Bp., 1980, 171–3.). A bulan egyébként a gímszarvas legközelebbi rokonának, a vapitinek a törökös elnevezése, tatárul egyszerűen 'szarvas'-t jelent (bolan).
"Heriger lobbes-i apát (†1007) ... a hunok ősei valójában azok a zsidók, akiket Claudius császár űzött ki Rómából egy nagy éhínség idején, s akik a pusztában találtak menedéket ...ezután ... a magyarokról szól, akik ... azzal dicsekednek, hogy a zsidóktól származnak"
Az éhség-motívum egyik változata. Nem Heriger az egyetlen, aki ezt a toposzt a hungarusokra alkalmazza.
Örülök, hogy a topikban az utóbbi napok során már nem Földi Pálról szól. Én is csupán egy észrevétel erejéig kanyarodnék el Bulcsútól.
Kérdezed bagaturtól, hogy mi a baja dr. Nagy Sándorral. Ezzel kapcsolatban egy korábbi posztban már írtam néhány dolgot.
"Az "alter" körökben már-már megkerülhetetlen szerző Kárpát-medencei földrajzi nevek eredetének sumeres megfejtéseit kínálja [ezek szinte kivétel nélkül alaptalan és bizonyíthatatlan konfabulációk!], miközben azt állítja, hogy kutatásai révén ő volt az első, aki az Árpád-kori okleveleket feldolgozta [ez nyilvánvaló és arcátlan hazugság!]. Dr. Nagy emellett - és többek között - a vogulokat a cigányok színvonalán nyomorgó népnek titulálja [ehhez nem szükséges kommentár!], a hivatásos nyelvészeket és történészeket "vogulistá"-nak címkézi, Németh Gyula turkológust pedig anyagi okokból elkövetett szándékos történelemhamisítással vádolja pusztán azért, mert Ibn Ruszta szövegében csak "eszkil"-eket és nem székelyeket látott [ez pedig szemenszedett rágalom!]."
Nekem pl. ez a "bajom" dr. Nagy Sándorral.
Természetesen azok az életrajzi adatok is érdekesek, amiket Botos László leír dr. Nagy Sándorral kapcsolatban. Felmerül a kérdés, hogy az I. VH alatt még egyetemen (vajon melyik egyetemen?) professzorkodó "elsőrangú nyelvész" a Horthy-korszakban miért a földművelésügyi minisztériumban dolgozott? Mit tudunk dr. Nagy Amerikába történő emigrálásá előtti tudományos munkásságáról? Több száz amerikai "tanulmánya" közül mennyi jelent még mértékadó szakfolyóiratban?
Egyáltalán miért olyan hiányos ez az életrajz? Miért tudunk meg Botostól többet dr. Nagy Sándor és családtagjai halálának tragikus körülményeiről, mint dr. Nagy szakmai hátteréről? De ez, mint mondtan, mellékes, hiszen nem ezért van bajom dr. Naggyal és társaikkal. Megítélésüknél saját szavaikból és munkásságukból indulok ki.
Egyébként a Botos, aki ilyen szívhezszólóan írt dr. Nagyról ugyanaz a Botos, akinek értesülései révén valószínűleg szárnyra kapott a legenda, hogy Bulcsú hadjáratait még West Point-ban is tanítják.
Ennyit találtam, a könyvek nincsenek fent a neten.
Heriger lobbes-i apát (†1007) a hunok származásával kapcsolatban meglepő elmélettel áll elő a Gesta episcoporum Leodiensium című művében, amely 980 előtt készülhetett. Egyesek úgy tartják („fertur”), hogy a hunok ősei valójában azok a zsidók, akiket Claudius császár űzött ki Rómából egy nagy éhínség idején, s akik a pusztában találtak menedéket. Közvetlenül ezután már a magyarokról szól, akik „iactant se a Judeis originem ducere”, vagyis azzal dicsekednek, hogy a zsidóktól származnak.
Egy X. századi héber nyelvű levéltöredék szerint a kazároknak eleinte nem volt királyuk, hanem azt választották vezetővé, aki győztesen viselt háborút. Egyszer a zsidók szokásukhoz híven a kazárok oldalán harcoltak, s egyikük annyira kitüntette magát, hogy a kazárok régi szokásukhoz híven vezérré választották. Ez a zsidó hős csak a karaita Bulan lehet, akiről arab források azt állítják, hogy káliz volt. Tehát a kazárok karaita irányzatra a káliz Bulan idején tértek át. Ennek a káliz befolyásnak 863-ban lett vége a kazároknál, feltételezések szerint a kálizok a magyarokhoz menekültek.
Heriger értesülése tehát Bulcsú káliz-kabar-magyarjaitól származhat, akik valóban dicsekedhettek zsidó, vagyis inkább zsidózó mivoltukkal. Az első karaita kazár vezér, Bulan nevének töve pedig talán összefüggésben lehet a Lobbes városát ostromló Bulcsúéval.
Kézai: "Azért nevezték pedig Vérbulcsnak, mert minthogy nagyatyját a krimhildi csatában a németek megölték, s ő ezt mint bizonyos tudta, bosszút akarván rajtok állani, sok németet nyárson süttetett, és a mint mondják, oly kegyetlenséggel dühöngött ellenök, hogy némelyiknek vérét is úgy itta, mint a bort."
Részlet Herényi István Bulcsú horka c. tudományosnak szánt írásából: "A Vérbulcsu név az egyik föltételezés szerint arra vezethető vissza, hogy Vérbulcsu a krimhildi csatában a legyőzött németek vérét itta. Ez már csak azért sem lehetséges, mert Bulcsu soha krimhildi csatában nem vett részt. Sokkal inkább hihető a másik verzió, mely szerint a horka tiszte volt a vérszerződésnél, hogy a törzsfőnökök vérét egy edényben fogja fel. Bulcsu horka dédnagyatyja lehetett az első, aki a vérszerződésnél közreműködött."
"A név nagy valószínűséggel a kazár kapcsolattal függhet össze. Ezt állítja Gyóni Mátyás, amikor ezt írja: egy kazár vezér neve a Wahtang-krónikában Bultsan. Ugyanő zsidó krónikára hivatkozva Bulcsut káliz (kazár, kabar) eredetűnek tartja."
"Aba dunántúli birtoklására semmilyen forrás nem utal"
Herényi István: "Gyóni Mátyás Kazárok, kabarok, magyarok című könyvében és a Magyar Nyelv 1928. évi évfolyamában hivatkozik egy héber forrásra a XV. századból. Ez Bulcsu horkát golc-nak (káliznak) mondja. Ha Bulcsu káliz volt, és a horka méltóságot viselte, akkor a kabarok három törzsének vezértörzsét káliznak, fejedelmét harkának kell feltételeznünk."
Padányi alapján olyasmiről hadoválnak, hogy "Bulcsú főhorka" személyneve 'bölcs'-et jelent, holott ez a szavunk u-ra végződő alakban nyelvemlékekben elő sem fordul... Valószínű eredeti jelentése: 'varázsló'...
Ez így van. Kézai magyarázata pedig nem feltétlenül téves, vagy legalábbis közel állhat a valósághoz, hiszen még a XIX. században is használták a "véres" kifejezést 'vérbő' értelemben. Pl. épp a nemrég emlegetett Horvát István írta költő barátjáról, Virág Benedekről, hogy "véres a költő, hamar megun mindeneket" (emlékezetből idézem, így nem vállalok garanciát a pontosságért, de a lényeget illetően aligha tévedek).
De a Bulcsú személynévnek vannak párhuzamai (pl. kazár Bulčan), és elég elterjedt volt nálunk, mint Fehértói gyűjtéséből kiderül. Valószínű jelentése: 'ikra', mármint a halakban összegyülemlett ikrás kitüremkedéshez hasonló izomzat. Törökös személynévnek látszik (pl. kirgiz bulčung 'izom').
Nem állítottam, hogy a tarhál igéhez köze volna a tisztségnévnek. Az egyébként – állítólag – jiddis eredetű, és német közvetítéssel került hozzánk. Eredeti jelentése: 'terhel; zaklat, molesztál, megzavar'. A magyar tereh, teher szóhoz esetleg lehet köze, de ez már messzire vezetne. A karkhasz tisztségnévvel kapcsolatban eddig azt látom legvalószínűbbnek, amire Martin Schwartz hozott párhuzamokat, vagyis hogy az adóztatással, illetve adószedéssel, harácsolással állhat összefüggésben.
"Azért nevezték pedig Vérbulcsnak, mert minthogy nagyatyját a krimhildi csatában a németek megölték, s ő ezt mint bizonyos tudta, bosszút akarván rajtok állani, sok németet nyárson süttetett, és a mint mondják, oly kegyetlenséggel dühöngött ellenök, hogy némelyiknek vérét is úgy itta, mint a bort"
Természetesen anyai ági felmenőről is lehetett szó. Mondjuk, egy 10. század végén uralomra jutó, hódító család sarja feleségül vette egy helyi onogur előkelő lányát, akinek valamelyik őse elesett korábban a frankok ellen. De mindez csak találgatás. Tág tere van az ilyen elképzeléseknek.
Én leginkább a karkhasz, ill. harka cím adóztatással kapcsolatos összefüggéseiről írtam (lásd pl. Martin Schwartz megadott tanulmányait ebben a topikban).
Bulcsú eszerint egy harácsoló ember volt – szó szerint, mert a hark a haradzs megfelelője. Leendő "kollégájával" is azért ment Bizáncba, hogy jól "levegye" a keresztapját, magyarul tarhálni utaztak oda... (1771.)
Nagyjából a brentai csatától kezdve ugyanis elindult egy folyamat, amelynek során a szláv rabszolgáikat újra hadrendbe szervező uar-hunok Európa minden addiginál félelmetesebb – rendszeres évi – adószedőivé és – XX. századi fogalmakkal élve – "világcsendőreivé" váltak...
Az embertani adatok arra mutatnak, hogy Zalában megmaradt a karoling kori szláv-onogur lakosság, de valószínűleg kicserélődött a vezető réteg. Az "elitváltás" könnyen hozhatott politikai irányváltást, illetve reorganizációt magával.
De továbbra sem tisztázott Bulcsú kiléte, etnikai hovatartozása. Kézai homályos utalására hagyatkozhatunk csak, aki szerint valamelyik férfi felmenőjét a németek megölték, és az sejthetően még a 9. század előtti frank hadakozások időszakában volt.
