Olyan honfitársak irjanak ide ebbe a topikba, akik több évtizedig külföldön laktak, s most hazájukba visszatértek.
Hogy érezték magukat idegenbe? S hogy sikerült ismét az itteni életformába beilleszkedni.
34 ev tavol utan mi is haza terunk hamarosan az USA-bol. Kozel 62 vagyok.
Talan tudnal ebben a temaban segiteni.Nyolc ev munka viszonyom volt M.-on a katona evekkel egyutt. Kerdesem hogy a TB meg tudom e venni es mibe kerul havonta ?
Bocs, hogy csak most vàlaszolok. Hàt a vénségemre én is lehet, hogy ujra nekivàgok! 1999-ben nem sikerült a hazaköltözés, diohéjban ez igy történt:
Vàlàs és az addig bérelt hàz elhagyàsa utàn, munka nélkül ugy gondoltam, hogy jobb lesz hazaköltözni, ahol örököltem egy kis hàzat. Igen àm, csakhogy a hàz tényleg tul kicsi volt hatunknak (öt gyerek és én), el kellett adnom és venni egy nagyobbat. Igen àm, csakhogy ugyanazért az àrért csak Kelet-Magyaro. egy eldugott kis falujàban talàltam hàzat, amit meg is vettem, beköltözünk, de utàna nagyon egyedül éreztem magam. Még a csalàdom is tàvol volt, sehol egy baràt, se munka. A kisebbek el kezdtek jàrni az iskolàba, de a nagy (akkor 16 éves) megtagadta és ki sem tette a làbàt a hàzbòl. Oriàsi (és hirtelen jött) volt a különbség egy Pàrizs környéki kisvàros és az a tehénszaros kis magyar falu között. Különben én is mindig utàltam a falut, màr gyerekkoromban is. Egy pàni félelem vett rajtam eröt, hogy hogyan fogunk megélni, s ha netàn talàlnék is munkàt, ki figyelne a gyerekekre, amig én dolgozom. Egész délutàn szabadon, egyedül lennének, ezen az ismeretlen helyen. (màr az elsö napokban eltüntek, kerékpàrral, amikor még azt sem tudtam hol keressem öket). Aztàn egy nap fogtuk és àvittük a szomszédasszonyhoz (akivel megbaràtkoztam közben) minden butorunkat, holminkat; beültünk az autòba és iràny vissza: Fr.o. Bàr itt meg nem volt màr hol laknunk, az utcàn voltunk. Az elsö hetekben baràtok szàllàsoltak el bennünket, majd hat honap mulva sikerült talàlni hàzat és visszahozatni butorainkat, holmijainkat (màr ami megmaradt belôlük)...
Ugy hogy legközelebb csak akkor vàllalkozom egy ujabb ilyen kalandra, ha a gyerekek màr fölnöttek és sajàt làbukra àlltak. A legtöbb magyar egyébként csak nyugdijas koràban költözik haza, ha van egy biztos megélhetési bàzisa, nem ilyen làtszolag meggondolatlan modon, mint én. Azért làtszolag, mert néha elöfordul az életben, hogy bàrmelyik megoldàst vàlassza az ember, mind rossz.
Én 15 évig éltem Olaszországban, és 2003-ban jöttem haza. Valóban igaz hogy ha sokáig élsz kint akkor sokkal több dolgot meglátsz mint egy nyaralás alkalmával. Nekem nagyon sok barátom lett, és igazán nem panaszkodhatom, jó volt a munkám és a fizu is. Viszont az tény, hogy a jó fizuért akár 16 órát is dolgoztunk, és egy évben 365 napot. Kávézó-fagyizó-koktél bárban voltam, és bár nagyon szerettem, tény hogy amíg az ember fiatal bírja, de később ez a ritmus tarthatatlan. Amióta hazajöttem egy irodában dolgozom, és élvezem az 5 napos munkahetet, amiben soha nem volt részem. Tény hogy a fizu nem a legjobb, de saját lakásban mégiscsak jobb mint béreltben. Nagyon sokat költöztem kint, mert hol az unoka nősült, hol valamiért kellett a lakás, és mondhatom nem túl egyszerű jó áron lakást találni. Drágaság van, és a rezsiről ne is beszéljünk. Az olaszok szinte egyáltalán nem fűtenek, és mivel ott is van mínusz + a tengerpart közelsége, állandóan nyirkos a lakás. Reggel 10-kor felmostam, és még délután sem száradt fel. Amikor saját kazánunk volt befűtöttünk, és hó végén az infarktus kerülgetett minket mikor jött a számla. 1200Eurót kerestem, a fűtésszámla pedig 1000Euró volt. Nehéz az élet ott is, nem csak itthon. Nagyon sok barátnőmmel szinte napi kapcsolatban vagyok azóta is, email, vagy msn-en keresztül, és ők is panaszkodnak. Az 1997-es, és a 2002-es földrengést is átéltem, mivel közel voltam az epicentrumhoz, és mondhatom nagyon féltem. A mostani tragikus földrengés is csak kb 100km-re van a régi lakóhelyemtől, és mindenki nagyon meg van rendülve. Hajnalban3.30-kor arra ébredtek, hogy szinte minden szirénázik, (autó riasztó,üzletek,bankok,lakás riasztók), és reng alattuk a föld. Borzasztó dolog, higgyétek el.
Sziasztok! Ugy làtszik nem sokan vannak ilyenek... En egyszer (1999-ben) hazaköltöztem 17 éves fr.o-i tartòzkodàs utàn, de két és fél hònap mulva (butort stb. hàtrahagyva) egy börönddel "visszafutottam" Fr.o-ba. De ez egy hosszu történet. Erdekel valakit?
Engedjék már meg kedves hozzászólók, hogy elmondjam a véleményemet.
Mindenhol válság van, mindenhol bocsátják el az embereket.
A fizetéseket átalakítják ismét minimálbérré stb. , rengeteg a munkanélküli.
Miért gondolják egyesek, hogy ez csak ebben az országban létezik?
A kérdést azért tettem fel, mert szerettem volna tudni, hogy ki, hogy érezte magát külhonban? Aki csak rövidebb ideig tartózkodik ott, az a kezdeti eufória miatt, nagyon sok mindent nem vesz észre.
Jó magam 32 évig tartózkodtam, férjhezmenés folyltán külföldön.
Csak azt tudom mondani, hogy az idegen kenyér nagyon keserü.
Nem úgy jöttem haza, mint aki nyugaton jól megszedte magát, s most itt élvezi annak elönyeit. Én a volt NDK-ban laktam, ott is szocializmus volt.
Ez nagyjabol fedi is a szomoru valosagot. En annyit tennek hozza a magam reszerol, hogy lassan kezdem kihagyni ezt a "hazalátogatás" szot a szotarambol. Nem fedi a valosagot.
Nekem csak olyan ismerőseim vannak, akik több évtizede külföldön laknak, és vagy eszük ágában sincs hazatelepülni, sőt a hazalátogatás is elég 3évente 1szer, vagy hazatelepültek, azt hitték indítanak vállalkozást, pénz beleöl, megszív mint a torkosborz, és sipirc vissza, úgy hogy vissza se néz többet.
