Mit tudok tenni?
Egy olyan állam polgáraként, ahol a politikai szembenállás miatt pontosan látható előre, hogy a választott képviselőink elkúrják a jövőmet.
Az Amerikában élő politikai szakértő szerint a fegyelmezetlenség az oka annak, hogy Magyarország ilyen nehéz helyzetbe került. Az ország elkényeztett, túl sokat költ, a politikusok pedig nem magyarázzák meg érthetően a közvéleménynek, hogy az ország ezt nem engedheti meg magának - véli Charles Gati, aki tudja, hogy nagyon nehéz ezzel kiállni, hiszen azt a politikust, aki ezt mondja, nem választják meg, ezért kellene több pártnak egyszerre hangoztatnia az igazságot.
Ha nincs meg a politikai határozottság a gazdasági problémák leküzdésére, akkor semmi sem működik - tette hozzá a professzor.
ha jól emlékszem nem megzsarolták, hanem közölték azt a tényt, hogy szlovákiában kedvezőbbek a körülmények a vállalkozásoknak... és ezen kéne javítani....
Te munkaadó vagy? Egyébként a zsaroló mágnásoknak mondta. Tény, hogy kiváltságokat akartak. Végül már nem tudott engedni, erre megzsarolták, hogy "akkor megyünk Szlovákiába". Ha Orbi mondja, hogy "akkor húzzatok má a picsába, gyökerek", azt megtapsolod, mi? :)
Hogyne, a közterhek miatt lármázó munkaadóknak. Most meg térdre rogyva kérincsél pénzt, no meg munkahelymegőrzést fűtől-fától. De én meg most neked mondom. Tudod, nem lenne ellenemre, ha a baloldal szavazóinak minden rémálma megvalósulna. Megérdemlitek. Ja, amúgy nem jobbos, csak jobbparti. Tudod, Duna, meg minden. Már ha nem csupán a belelövetés ugrik be a folyó nevéről ...
Ehhez joga van, hiszen a csökkent munkaképesség nem azt jelenti, hogy nem tud járni vagy hogy elmebeteg. Lehet ezer más oka is.
Hogy feketén dolgozik, az megint más tészta. De amúgy nem értelek. Ha azt gondolod, mégis csal az illető, be kell jelenteni. Ez az ország érdeke, nem? Vagy támogatod az ilyen csalásokat?
De amint látod, okafogyott ez az igyekezeted, mert épp te magad idézed a szigorú rendelkezéseket. Biztosíthatlak, hogy én aki az anyóst látom, miken megy át, hogy valóban szigorú. Nincs puszira rokkantság.
A 286 ban, amire te válaszoltál én nem emlegettem önmagában a hitelfelvételt, hanem arról beszéltem, hogy többet költöttünk, mint ami gazdaságilag indokolt volt.
Egészen pontosan így fogalmaztam.
"
2001-től pedig, tehát még bőven az Orbán kormány idején elkezdődött az osztogatás és ez folyt egésszen 2006-ig. El is lett tapsolva minden amit a csomag idején csikorogva kibőjtölt az ország.
De nem ellopták, hanem bért emeltek, osztogattak és hiteleket vettek fel ennek a finanszírozásához."
Ilyen értelemben neveztem eladósításnak.
Ezért amikor kérted tőlem a hitelfelvétel adatait akkor csuklóból nem azt szállítottam, hanem az eredeti állításomra hoztam bizonyítékot.-:)
Természetessen egy ember nem mindenki de mindenkit nem tudok neked szállítani és értelme sem lenne, mert az lenne rá a reakciód ami most volt, hogy nem független.
Én meg azt mondom, hogy ez így nagyon vérszegény, szmájlikkal megtűzdelve több, mint árulkodó.-:)
De rajta ha nem találod függetlennek akkor hoz egy másik forrást ugyanabban a témában, ha nem hozol akkor a mindenkit talán meg is beszéltük, ha meg esetleg hozol akkor tárgyalhatunk a függetlenségéről.
Nyomogathatjuk a bolha farkán a pattanást, ha ehhez van kedved!-:)
Hogy ne kerüljem el a kérdésedet és korrektül álljak hozzá, találtam egy táblázatot egy másik fórumban.
Ez pontosan a kérdésedre válasz, állítólag Eurostat némi hozzáadott megjegyzéssel.
VALAKINEK ezt még "meg kell köszönni", utána jöhet szóba az építkezés...
Szerintem viszont egyszer végre abba kéne fejeznünk a "köszöngetést".
Mert mindig az az eredménye, hogy sárdobálás lesz belőle, eredménye meg semmi.
2002-ben is mindent fel akartak tárni, ezüsthajó egyebek, és nem lett belőle semmi, de jó nagyokat lehetett durrantgatni, gyülöletet kellteni és a realitást formázgatni, másokra mutogatással.
Egy esetleges kormányváltással sme lenne máként.
Aki kormányon van és nagyon el kar valamit lopni, mert kell a pártkasszába vagy a klientúrának, az el is fogja.
Megrendeli überfontso nélkülözhetetlen tanulmányként és vastgaon fizet érte, vagy nem 1 hanem 2-3 milliárdba kerül majd az egységnyi autópálya.
Ezek mind olyan dolgok, hogy nincs az a jogi renszer ami képes vele megbírkózni.
Legyen átlátható és minél igazságosabb a rendszer, ezért érdemes dolgozni, például ha nem képesek meghúzni a saját nadrágszíjukat akkor rajta népszavazzunk, hogy hozzanak számlát.
Ugye, hogy mindjárt menni fog nekik!-:)
Az elszámoltatásal tehát nekem csak annyi bajom van, hogy egyrészt nem működik, másrészt senki nem csinál semmi érdemlegeset csak el akar valakit számoltatni, de majd eldurran az aranyere annyira.
Vastagon bene van a buliban, ahhoz, hogy ne fogadhassam el a majd ő megmenti a nemzetet szólamot, és mindezt higyem el neki hozomra és ködös semmitmondó lózungok mentén.
Mutassa meg, hogy mit hogyan tenne és tőlem jöhet.
Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy leszámítva a politika médiaholdudvarainak korlátozott igazságkibontásait és a féligazságok pufogtatását, mindenki egyételműen belefogalmazza Orbánt is az osztogatási politika kezdetébe.
Vele kezdődött.
Mindenki a 2001-es év választási költségvetéstől datálja a túlnyújtózkodás kezdetét, melyhez az "istenadta nép" hol tapsol, ha éppen jól jár, ha meg 300 Ft tal meg akarják rövidíteni akkor népszavazgat róla és háborog, mint a tenger.
És az igérgetésről a legótvarabb populizmusig terjedően, 2006-ban sem és a mai napig nem tett le egyik oldal sem.
Csak hangsúlyeltolódásokról van szó.
Gyakori érv, hogy Orbán megmondta baj lesz, tehát előre látta.
El is fogadnám, ha nem 4 x annyit akart volna a csőd ellenére kiosztani az emberek között.
A bajokat vízionálva olyan extraripacs módban elő tudta magát adni, hogy majd bele döglött a nemzet szíve a hallgatásába.
"...
. Felmerül a kérdés, hogy jutottunk idáig. A történések hátterében külgazdasági és belgazdaság-politikai okokat találunk.
Kétségtelenül kedvezőtlen, hogy a 2001. első felében megtört nyugat-európai konjunktúra lassuló trendet mutat, és a megélénkülés időpontja egyre csak kitolódik. Különösen kedvezőtlen, hogy azok az országok lassultak le leginkább, amelyekkel a magyar gazdaság kapcsolatai a legintenzívebbek. Külső relációink erős koncentráltsága – Németországra, Ausztriára, Franciaországra, Olaszországra fókuszálva – ezúttal visszaüt, ráadásul a nevezett országok gazdasági problémái strukturális jellegűek, túlnőnek a konjunktúra visszaeséséből adódó nehézségeken. A külső konjunktúrahűlés lecsapódott az exportdinamika és a reáltőke-befektetések visszaesésében, vagyis abban, hogy meggyengültek az export és beruházáshúzta növekedési pálya tartóoszlopai. Rontotta idegenforgalmi mérlegünket a 2001. szeptember 11-e után visszaeső turisztikai kereslet is. A külső feltételek egyetlen ponton kedvezményezték a hazai mutatók alakulását, és ez az infláció. A dekonjunktúra nyomán deflációba hajló külső környezet, a dollár gyengülése és az olajárak csökkenése ugyanis hűtötte az importált inflációt.
A külföldi tényezők kedvezőtlen hatását a 2001-től folytatott gazdaságpolitika belülről tovább erősítette, amiben szerepe volt mind az Orbán-, mind a Medgyessy-kabinetnek és a hiteltelenné vált jegybanki politikának.
Az Orbán-kormány elmulasztott döntéseivel nem támogatta meg az Európai Unióhoz csatlakozó magyar gazdaság továbbfejlődésének piaci alapjait, nem folytatta a piaci privatizációt, az árrendszer rendbetételét, az adórendszer Eu-konformmá tételét, az államháztartás átalakítását. Adós maradt az EU-ban versenyképes magyar mezőgazdaság feltételeinek megteremtésével, az EU-források fogadására alkalmas intézményrendszer létrehozásával. Előrehaladás helyett visszalépett a gazdasági rendszerváltásban a visszaállamosításokkal, a politikai alapon tételeződő egyedi támogatások terepének kiszélesítésével. Ambivalens magatartást tanúsított a tőkefejlődéssel szemben, azt inkább korlátozni, mintsem támogatni kívánta, de mindenképpen magától függővé tenni. Az Eu-val folytatott csatlakozási tárgyalások lényeges kérdését, a nagybefektetői kedvezményeket és a vámszabad területi kedvezmények kérdését mindvégig lebegtette, ami elbizonytalanította a befektetőket.
Az Orbán-kormány 2001-től – időben majdnem egybeesve a külső feltételek romlásával – intenzív választási politikába kezdett, ami egyre határozottabb jövedelemelosztási és –kiáramoltatási döntésekben öltött testet – egyenes arányban a jövedelemtermelés megcsappanásával. A nyitányt a minimálbér 57 százalékos megemelése jelentette, majd folytatódott a 2000-ről áthúzódó béremelési ígéretek teljesítésével, ősszel a köztisztviselők keresetének 49 százalékos növelésével, később a rendvédelemben és a katonaságnál alkalmazottak kiemelt béremelésével. 2001 végén további kereset-kiegészítést kaptak a közalkalmazottak és egyes egészségügyi dolgozók, megemelték a felsőoktatási dolgozók béralapját, valamint a kistelepüléseken egyházi szolgálatot végzők javadalmazását. A béremelési lavina maga után húzta a nyugdíjakat is. Mindezek hatására 2001-ben az államháztartás körében finanszírozottaknál kétszer olyan gyorsan nőttek a keresetek, mint amit a költségvetési törvény lehetővé tett (a nyugdíjak háromszor gyorsabban), miközben a gazdasági növekedés üteme elmaradt a várttól. Nemzetgazdasági szinten a reálkeresetek majdnem kétszer olyan gyorsan emelkedtek, mint a termelékenység, ami a versenyképesség romlásának egyértelmű jele volt.
A jövedelempolitika kiengedésén túl az Orbán-kormány fellazította a költségvetési politikát is. Kezdve az alátervezett inflációból nyert 300-400 milliárd forint 2001. évi szétosztogatásával, majd a 2002-re szóló költségvetés kormányzati módosításával. Mivel 2002-re a kétéves költségvetés miatt nem kellett a parlament elé költségvetési törvényt terjeszteni, a kabinet saját hatáskörben lépett fel költségvetőként. Ebben a szerepkörben 2002-re bevételt csökkentő és kiadásnövelő intézkedéseket foganatosított, olyanokat, amelyek egytől egyig valamely választási célcsoportot kedvezményeztek.
A parlamenti választások első fordulója után az osztogatási politikát még magasabb fordulatszámúra kapcsolták (nyugdíjemelés, még nagyobb lakáskedvezmények, a Széchenyi terv pályázatainak gyorsított elbírálása, kifizetéseinek felpörgetése stb.). Az Orbán-kormány a választások elvesztését követően sem viselkedett a nemzetközi normák szerint „béna kacsa” módján, ekkor a vagyonosztogatás, a költségvetési kötelezettségvállalás és –kifizetés mozgatórugója egyfelől a klientúra végkielégítése volt, másfelől az új kormány anyagi lehetőségeinek beszűkítése.
Az új kormány lemerített kasszákat és jövőt terhelő több százmilliárd forintos kötelezettségvállalást talált mindenütt, az állami vagyonnál pedig szintén több száz milliárd forintra tehető forráshiányt, veszteségrendezési igényt. Leltár azonban nem készült – a szükséges közigazgatási aktuson kívül – olyan, amely bemutatta volna az országnak egyfelől az öröklött helyzetet, másfelől, hogy az adósságok törlesztésének milyen esélyei vannak a növekedési pálya kínálta jövedelemtermelés oldaláról. Ha ugyanis ezt a Medgyessy-kormány őszintén feltárja, akkor világossá válik, hogy a választási küzdelemben folytatott populista harcot be kell fejezni, a populista fegyvereket le kell szerelni.
A politikai vezetés azonban nem ezt választotta, hanem haladt tovább azon a kényszerpályán, ahova a Fidesz lökte; szavahihetőségének bizonyításaként nem tartotta soknak azt a 224 milliárd forintot, amibe a kétszer száznapos program került, és bízott abban, hogy 2002 második felében belendül a világgazdaság konjunktúrája. De nem indult be, és a kormány továbbra sem tudott/akart kiszabadulni a Fidesz-ásta csapdából. Sajnos szó nem volt arról, hogy a Medgyessy-kormány a Fidesz által kitermelt 320 milliárd forintos költségvetési többletbevételt használta volna fel népszerű intézkedéseinek finanszírozására. E feltételezett megtakarítással szemben Varga Mihály azzal adta át a költségvetést, hogy abban várhatóan – a Medgyessy-kabinet döntésétől függetlenül is! – 172,5 milliárd forinttal nagyobb lesz a hiány a tervezettnél. Ténylegesen több mint 1000 milliárddal lett nagyobb a deficit, ám ebben a korábban másutt elkönyvelt adósságok is megjelentek. Ezeket leszámítva a 2002. évi államháztartási hiány kb. „csak” 400 milliárd forinttal haladta meg az előirányzottat, ami így is jelentős túlköltekezés.
Noha már a kormányváltáskor kiigazításra érett volt a helyzet, az adott szituációban a politikai kiigazítást a Medgyessy-kormány előrébb valónak tartotta a gazdaságinál. Meg akarta a nyerni az önkormányzati választásokat is, de a hosszúra nyúlt kampányküzdelmek a 2003. április 12-i népszavazásig is eltartottak. Ennek esett áldozatául a 2003. évi költségvetésben lehetséges gazdasági korrekció, ami végül is lehet, hogy farag valamit az előző évi hiányhoz képest, ám nem ott, ahol kellene (a bérek és a fogyasztás korlátozásánál), hanem a beruházásoknál és a költségvetési szervek dologi kiadásainál – mert ezek nem kérnek kenyeret.
A fogyasztáshúzta növekedési pálya tehát alapvetően a költségvetésből táplálkozott, a költségvetési megtakarítások föléléséből, az államháztartás adósságának növekedéséből. Az állami szférában végrehajtott kiemelt béremelések – a minimálbér növeléseivel együtt – hatottak a versenyszférában is; a munkaerő megtartásának igénye a korábbiaknál erőteljesebb bérfejlesztést váltott ki a cégek körében is. Mindezek következtében a termelékenység és a reálkeresetek növekedési üteme közti aránytalanság 2002-ben tovább nőtt (az ütemkülönbség kb. négyszeres lett), és ez a tendencia látszik folytatódni 2003-ban is, ami a fajlagos bérköltségek növekedését, más oldalról a cégek felhalmozó-képességének szűkülését jelenti – harmadik éve!
...
A kedvezőtlen külső körülményekre még ráerősítő belgazdasági helyzetet tehát hárman hozták össze: az Orbán- és a Medgyessy-kormány, valamint a mindkettő alatt regnáló jegybank. A gazdasági szereplők alkalmazkodtak hozzá: gyárbezárásokkal, elhalasztott fejlesztésekkel, tőkekivitellel, a hazai beszállítók importból való kiváltásával – és ez rajzolja ki 2003 első felére a csökkenő ütemű növekedési pályát, növekvő adóssághalmokkal. "
Petschnig Mária Zita: a magyar gazdaság helyzete 2003nyarán
Nem az egészet. De nem is keveset. Löszalagutak, dupla-tripla áron épült autópályák, az összes közbeszerzés korrupciótól bűzlik. Legyen az autópálya vagy viszonylag kis összegű, kakaóbiztos számítógép pl. Százmilliárdokat költöttek el célszerűtlenül, hogy tízmilliárdokat ellophassanak.
Azok a 2000-es állapotok a Bokros csomag utózöngéi voltak.
Abból volt nagy ösznépi herevere, dőzsölés, hogy előtte kőkeményen meg lett húzva a nadrágszíj.
2001-től pedig, tehát még bőven az Orbán kormány idején elkezdődött az osztogatás és ez folyt egésszen 2006-ig. El is lett tapsolva minden amit a csomag idején csikorogva kibőjtölt az ország.
De nem ellopták, hanem bért emeltek, osztogattak és hiteleket vettek fel ennek a finanszírozásához.
Így mára ott tartunk, hogy sokkal jobban élünk annál, mint amit a reális gazdasági teljesítményünk indokolna.
Ezért érint minket is a válság keményen, vagy leményebben, mert a helyes lépés ilyenkor a gazdaságba történő pénz pumpálása, hogy felpörögjön, ehhez hitelre lenne szükség, de nem tudunk többet már felvenni, az eladósodottságunk miatt.
Azaz eret kell vágnunk magunkon és ez nem mehet érdeksérelmek nélkül.
Eghyébbként ez a válság előtt sem volt másként.
A szlovákok is keményen megfizették az árat, rendessen csikorogtak évekig a sikerért.
Egyedül nálunk vannak mindenkinek tuttira fájdalommmentes receptjei és közben nem történik semmi érdemleges.
Te mégis honnan veszel ilyeneket, hogy "az ország 10%-a rokkant"?
Én csak a 800 ezres számot halottam a napokban egy elemző szájából és elképedtem rajta.
De igaza van Antisystemnek!
Mert nem vettem figyelembe, hogy egy részük egyébbként is túllépte már a nyugdíjkorhatárt. Ettől függetlenül nem mondtam akkora hülyeséget, ha 800 ezren rokkantak akkor az kb 8%-a az országnak.
De nézzük, csak a "munkás korban" levőket, akik vannak 450 ezren.
Az ugye 4,5%.
Az sem kutya füle, főleg hogyha a munkaképes állampolgárok kisebb halmazára vetítve tekintünk rá.
Így nem 4,5, nem 10, hanem sokkal többre jön ki %-ban.
"A Világgazdaság értesülései szerint 2008-tól nemcsak a rokkantsági nyugdíjak, hanem a bevezetendő rehabilitációs járadék megállapításához is az intézet ad szakvéleményt az egészségkárosodás mértékéről, a szakmai munkaképességről, arról, rehabilitálható-e a beteg, benn maradhat vagy visszatérhet-e a munka világába.
Most meghaladja a 800 ezer főt a rokkantnyugdíjasok száma, ebből 450 ezren nyugdíjkorhatár alattiak. A szigorúbb minősítésre azért van szükség, mert becslések szerint közülük minden harmadik képes dolgozni, és ezt meg is teszik, csak nem legálisan, hanem feketén."
Tisztában vagy vele, mit szívóznak a bizonyíthatóan gyógyíthatatlan rokkanton? Hogy rendszeresen meg kell jelenni a kurva bizottság előtt, mert nem merik egy életre odaadni azt a kurva papírt, hogy most már a közgyógyot sem évente, hanem negyedévente adják?
Nem tudom, hogy hogyan működik, de azt igen, hogy gyerekkoromban boldog boldogtalan tudta és nyíltan beszélte az utcasarkon, hogy mi a tarifa és hova lehet fordulni ahhoz, hogy rokkantnak nyilvánítsák és megkapja a zsét, amíg ő esetleg otthon vakargatja a seggét.
Van 4-5 közeli ismerősöm is.
Az egyikük a depressziója miatt rokkantnyugdíjas mellette melózik egy ruházati butikban, 50-es nőről van szó.
Az a baj, hogy van hova tennie a pénzt, a rokkantnyugdíj nélkül csikorogna.
De egyébbként kinek nincs.
Mindig lehet majd valami alapos indokot találni, hogy miért ne történjen semmi és hadd mutyizgathassunk tovább.
Ha ennek pedig valaki véget akar vetni, akkor mindig ott lesz az ellenoldal, aki a népszerűségért rittig azt mondja amit hallani akarnak az emberek, jólvan ez így, miért nem adnak neked több pénzt, ők a hibásak.
Ha ez gyerekként megmaradt bennem akkor gondolhatod, hogy mennyire nyíltan ment a mutyi.
És ez most is ott van az emberek fejében, az államot meglopni össznépi sport, ha eszébe is jutna valakinek, hogy a saját adófizető szomszédját veszi le ezzel, az államnak nincs saját pénze, akkor gyorsan el is hessegeti a gondolatot.
Nálunk egy rakás ember dolgozik alvállalkozóként, mint ilyen, mindenki minimálbéres, csakhogy a jövedelemből még tecc-nemtecc 38 %-ot minimum becsengetünk a kasszába. Aztán lecsalóznak utánna, hát kösz szépen!!
