Róma-szenvedély topik mellékleteként nyitottam ezt a topikot, hogy minden, ami reptérről bejutás, buszjegy és RomaPass, szállás és hasonlók itt legyen. Az összes infó részletesen megtalálható a http://roma-szenvedely.eu/ oldalon is. Az "őstopik" így remélhetőleg megmarad azon témáknak, melyek Róma történelméről, felbecsülhetetlen kincseiről és a Róma iránti szenvedélyről szólnak. Ha itt megtudtál minden gyakorlati tanácsot, nézz be oda is, hogy megtudd, más mit szeret Rómában.
Sajnálom, akkor majd próbálok valami mást, csak először megírom magamnak Word doksiban és onnan másolom be ide.Ott pedig -saját használatra- mindig ezzel a betűtípussal írok.
Innen már nincs messze a Circo Massenzio és a Mausoleo Romolo. Mindkettő látogatható, a Circo Massenzio régebben fizetős volt, de szerencsére most ezt is ingyenessé tették, a mauzóleum nem túl rég látogatható, a két területet egy nagy kapu választja el egymástól, senkit ne tévesszen meg, nyugodtan át lehet sétálni rajta a mauzóleumhoz, melyet egy igen kedves idős, újságot olvasó úr őriz, aki mindenkit figyelmeztet a magas lépcsőkre. A bejáratnál adnak leírást.
Újabb rövid séta után jutunk Cecilia Matella síremlékéhez, ami –valljuk be- nem egy nagy durranás, külön nem is fizetnék érte szívesen, de mivel az Appia Card árában benne van, így ide is bekukkantunk, majd az út túloldalán célozzuk meg a Capo di Bove romjait, ami szintén ingyenes.
Ekkorra már igencsak kopog a szemünk az éhségtől és még hosszú séta vár ránk, így az első útbaeső helyen ellátmányt vételezünk, lábat pihentetünk, árérzékenységi határomat meghaladó összeget fizetünk és továbbállunk.
Itt kezdődik a Via Appia Antica –szerintünk- legszebb része. Itt már nincs autóforgalom, csak gyalogosok, biciklisek jönnek-mennek, de azért nagy tömegre nem kell számítani még hétvégén sem.
Az út egyszerűen lenyűgöző. Ciprusok, síremlékek, eredeti kövek, napsütés, csend, béke. Bármennyi időt el tudnék ott tölteni. Gyönyörűek a színek, jobbra-balra egy-egy nagy kapuhoz futó út végén villák bújnak meg, hihetetlen, hogy itt hús-vér emberek élik mindennapjaikat.
A számozás finoman szólva is vicces. Magában álló ház kerítésén igen magas házszám, mondjuk 215/B. Na jó, de hol az A? Ugyanis többszáz méterre se jobbra, se balra semmilyen más ház nem látszik.
És csak mentünk, mentünk,mentünk, de egyáltalán nem tűnt fárasztónak, annyira, de annyira szép volt minden.
Aztán egyszercsak megérkeztünk a Santa Maria Nova/Casale Santa Maria Nova épületegyütteséhez, de sajnos ezt zárva találtunk.
Bánatunkban nagy lendülettel indultunk tovább és jól meg is lepődtünk,mikor kb 100 méter után már ott is voltunk a Villa Quintilinél, melynek ezúttal nyitva volt ez a kapuja is, mint a hölgy elárulta 17 óráig tudjuk elhagyni a területet ezen a kapun át, utána már csak a Via Appia Nuova felé. Az Appia Antica Card ide is érvényes.
A terület egész egyszerűen bődületesen nagy. De tényleg. Óriási. Mivel mi az Appia Antica felé szerettünk volna kimenni, így figyelnünk kellett az időre, no meg azért rommérgezést sem akartunk feltétlenül kapni, hiszen másnap Ostia Antica várt ránk, így csak tényleg kényelmesen andalogtunk az épületmaradványok közt, nem éreztem feltétlen szükségét minden egyes tégla beazonosításának, egyszerűen csak hagytuk, hogy hasson ránk a hely hangulata.
Zárás előtt kicsivel kilibbentünk a kapun és elindultunk utunk utolsó szakaszára a Casale Rotondoig.
Innen már „csak egy ugrás” egy járda nélküli, nagy forgalmú úton a Cappannelle lóversenypálya, amely előtt felszállhattunk a buszra, mely egészen a Subaugustánál lévő autóbuszvégállomásig vitt minket, igaz, kb „Alaszkán keresztül”, betérve minden környékbeli lakótelepre. De nem bántuk a hosszadalmas buszozást (na azért nem volt olyan vészes, kb 20 perc), volt mint kipihennünk.
A buszról leszállva első utam a sarki bárba vezetett a jól megérdemelt kávém irányába.
Este korai fekvés, mivel holnap nyitásra szeretnénk Ostia Anticába érni.
Húha, akkor tényleg összekapom magam, ha ennyien összegyűltetek!
Íme:
3. nap
És igen, végre itt a várva várt nap, irány a Via Apppia! Hetek óta szép időért imádkoztam és valóban szikrázó napsütéses reggelre ébredtünk és egész idő alatt ez volt a legfelhőtlenebb, legmelegebb napunk, szinte már egy kicsit túl meleg is egy ilyen szép hosszú gyalogtúrához.
Természetesen ez a nap sem eseménytelen, többszázezres tüntetések készülődtek a városban, elsősorban az Ostiense és a San Giovanni környékén, ezért jókor reggel kelünk, készülődünk, mert ezt a kirándulást egy picit máskép terveztem, mint a nagy elődök.
Bentről szeretnék indulni kifelé és gyalog végigjárni az egészet Caracalla fürdőitől elindulva egészen a Casale Rotondoig.
Szombaton reggel ¼ 9 felé már komoly nehézségekbe ütközik felszállni a metróta és eljutni a kiindulási pontunkra. Minden jármű zsúfolásig tele pirosba öltözött, zászlókat, transzparenseket cipelő tüntetőkkel, a metrón japán-feelingem van, úgy érzem jól jönne néhány peronon álló egyenruhás, aki feltuszkolja kintről a népet a metróra. Azért valahogy csak-csak felzsúfolódunk, átverekedjük magunkat a szemkozti ajtóig, ahol majd le kell szállnunk. A hangulat egyébként cseppet sem drámai, a tüntetők kb, mintha buliba mennének.
Mikor a fürdőhöz érünk már tisztán látszik, hogy itt ma valóban csak gyalog tudunk menni, mindenhol kordonok, rendőrök, a buszok elterelve, 118-asra nem érdemes várni.
Először tehát bemegyünk Caracalla termáit újból szemrevételezni. Ez a hely 4 éve nagyon nagy hatással volt ránk és a fürdő 6 eurós jegye belépésre jogosít fel Cecilia Matella síremlékéhez illetve a Villa Quintilibe is, így semmiképp sem hagynánk ki.
A romok most is teljesen lenyűgöznek, a turisták szerencsére még most sem tolonganak eme látványosságnál és a jegynek is nagyon baráti ára van.
Kijőve bepróbálkozunk a Santi Nereo e Achilleo templommal, persze lepattanunk a zárt kapuról, melyen A4-es tacepao hirdeti, hogyha valaki be szeretne jelentkezni az hívja az alábbi számot blablabla……
Azért kívülről jól megnézzük, lefotózzuk, majd indulunk tovább a Porta San Sebastianohoz és a benne leledző múzeumhoz, melyet a legutóbbi áremelés alkalmával dícséretes módon ingyenessé tettek.
A Museo delle Mura nekem kimondottan tetszett, nagyon klassz, hogy lehet sétálgatni a városfalon, fel lehet menni a bástyára. Természetesen itt sem taposták egymás sarkát a látogatók. Érdekes, hogy a falon sétálva a falon belüli rész fel van töltve (a macska meg fel van mászva a fára, a farka meg le van lógva) tehát ahogy mész végig a falon, befelé nincs melletted mélység, kifelé, kinézve a lőréseken, az utca szintje viszont jóval alattad van.
A nem túl nagy múzeumot kivesézve elindultunk a Domine Quo Vadis templom felé, ami már nagyon régen vágyott célom volt.
A templomot nyitva találtuk, rajtunk kívül csak egy lengyel pár volt benn, gondolom elsősorban Sienkiewicz miatt vándoroltak el ide, akinek emlékműve kiemelt helyen áll a kis templomban. Természetesen fő látnivalója az a bizonyos lábnyom.
Innen a gyalogtúra legkevésbé élvezetes része következett, hiszen meglehetősen nagy az autóforgalom és nincs járda, eddigre már igazán meleg is volt, de azért hősiesen leküzdöttük a távot a katakombákig.
Kövezetek meg érte (délután 3-tól a Deák téren megtaláltok), de nem mentünk le a katakombákba. Eleve nem igazán szeretjük a vezetett túrákat, de amit még ennél is jobban utálunk, azok a katakombák, legyenek bármilyen érdekesek is. Nekem kimondottan katakomba-fóbiám van, a hideg is kiráz a gondolattól, hogy a föld alatt ilyen helyeken járkáljak. Pszichiáter még nem látott, lehet, kezeltetnem kéne magam.
Azért a San Sebastiano bazilikába bemegyünk, nagy a felfordulás, épp egy édes, kerek képű, dundi olasz csecsemő keresztelője fejeződött be, az ehhez tartozó és olaszoktól elvárható felhajtás és tömeg közepette. Természetesen mindenki egyszerre beszél, mindenki egyszerre munyizza a bébit, aki hihetetlen apátiába süllyedve tűri az összes nagynéni, nagybácsi, ángyika, körösztanya, szomszéd és házmester folyamatos tapizását, jóindulatú ordítozását.
Hagyjuk őket örömködni és átáramlani a közeli étterembe, ahol valószínűleg elfogyasztották a keresztelő utáni mintegy 16 fogásos + desszert + kávéból álló megszokott, keresztelő után dukáló ebédet mind a kilencvenketten.
Hát már én is elég kíváncsi vagyok! Tövig rágom a körmömet!:-) A Via Appia nagyon a szívügyem, az első perctől kezdve, hogy Rómával foglalkoztam, az izgatta legjobban a fantáziámat. Az én ottani látogatásaim kicsit rosszul szervezettek voltak, de úgy is emlékezetesek. Azzal, hogy az egész napot erre szánhattátok, bizonyára alaposan kielégítettétek a kíváncsiságotokat:-)
Második napunkon az olaszok legkedvesebb népi játékába, az országos közlekedési sztrájkba csöppentünk bele, bár első ránézésre ez nem is volt olyan nyilvánvaló.
Reggel, az utazás fáradalmait kipihenve, nem túl korán keltünk. Laza készülődés után elindultunk a tőlünk kb 500 méterre lévő Parco degli Acquedottiba. Erről sokmindent nem is tudok mondani, egyszerűen látni kell. Nagyon vártam ezt a programot, ennél jobban tán csak a Via Appiát. Az élmény minden várakozásomat beváltotta. Csodálatos környezet, hétágra sürő nap, végtelen nyugalom.
Csavarogtunk kényelmes tempóban, mindent alaposan megnézve, olvasgatva a tudnivalókat. Ezzel el is ment az egész délelőtt, de ráértünk, nem siettünk sehová.
Mikor a gyomrunk jelzett, elindultunk a bevásárlóközpontba, ahol feltankoltunk minden földi jóból és otthon alaposan beebédeltünk. Jöhetett a sarki bárban az elmaradhatatlan kávé, majd megcéloztuk a Cinecitta stúdiót, ami szintén kb 500 méterre volt tőlünk.
Itt legalább egy kis hasznát vettem a mai napon amúgy teljesen hasznavehetetlen bérletemnek, a beugró árából 10% kedvezmény járt, ha meglobogtattam. Nem akartunk a vezetéses túrán résztvenni, csak a kiállítást néztük meg. Valószínűleg rossz döntés volt, mert olvastam, hogy a vezetett látogatás elég jó, viszont maga a kiállítás egy kalap szamócát sem ér, ehhez képest a 10 eurós belépőt elég borsosnak érzem. Azért hősiesen végignéztük, de az élmény abszolút felejthetőnek bizonyult.
Miután láttuk, hogy folyamatosan közlekedik a metró, kifelé jövet megkérdeztem a metrókijáratnál „szolgálatot teljesítő” sárga karszalagos embert, hogy akkor most mi is van. Szokásos olaszos kézmozdulatok kíséretében magyarázta hosszasan, hogy minden teljesen bizonytalan, talán kérdezzem meg lent az aluljáróban a metrószemélyzetet. Metróba le, személyzet megkeres, válasz nagyon kedvesen, de ebben az esetben is ugyanaz. Az, hogy most jár, nem jelent semmit, bármikor bármi történhet.
Tudtuk, hogy délután 5-től 8-ig minden járni fog, tehát eljuthatunk a múzeumba. De mi van, ha utána leáll a metró? Folyamatosan sasoltuk a neten az ATAC honlapját, persze onnan sem derült ki más, csak mindig a pillanatnyi helyzet. Hosszas tanakodás és egyeztetés után annyiban maradtunk, hogy nem kockáztatjuk meg az elindulást, amit mint később kiderült nagyon jó döntésnek bizonyult, ugyanis este 8-kor leállt a metró és el sem indult többet másnap reggelig.
Az egészből annyi következtetést vontam le, ha legközelebb valahová méregdrága pénzért előre foglalok jegyet, akkor annak a közelében keresek majd szállást.
Mit tehet ilyenkor az ember? Visszaballagtunk a vízvezeték parkba és újra bebarangoltuk az egészet. Végre valahára sikerült tetten érnünk a kis papagájokat is, amint nagy csapatokban és igencsak hangosan röpködtek a csodálatos fenyők közt. Sikerült kis kitartással lencsevégre kapnunk őket.
Munkaidő leteltével egyre többen és többen választották a kikapcsolódásnak a parkban eltöltött formáját. Babakocsikat tologattak, kutyákat sétáltattak, futottak, egy ember megpróbált egy kát fa közt kifeszített kb 30 méter hosszú kötélen egyensúlyozva végigmenni, de a viszonylag erős szél a kötél közepe táján mindig lefújta.
Ezúttal benéztünk a San Policarpo templomba is, de sem kívülről, sem belülről nem tartogatott semmi igazán említésreméltót. Egy elég minimalista, modern épület, semmi különös, de tájékozódási pontnak kiváló lehet.
Miután alaposan körbejártuk másodszor is a parkot, kigyönyörködtük magunkat, papagájokat fotóztunk, úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk, jól rápihenünk a másnap esedékes Via Appia napra.
uhhh, nem szerettem volna. vitát generálni, es azt szerettem volna erzekeltetni, hogy elöre szólt, h. van, aztan vegul nem kellett fizetni, pedig airbnb foglalas volt. Nyilván túlozott de Pietro, és olasz.... :)
Hagyjuk Csécsét kibontakozni, hogy mit tett/vett a -56€-bol a sztrájkos napon. ;-)
tuti hülyeséget beszélt. a jogosultságod azon a jogon jár, h. egy EU-tagország polgára vagy és rendelkezel állami eü. biztosítással (amit a kártya bizonyít).
Amúgy meg nem értem mi a baj azzal, ha ők mondják meg, hogy hová menj orvoshoz, illetve, ha ők küldenek ki orvost hozzád. Nyilván vannak orvosok, kórházak, akikkel szerződésük van, azokhoz kell menni. Ha külföldön vagyok örülök, ha nem nekem kell egy ismeretlen területen orvost keresgélnem.
EU kártyával arra az ellátásra vagy jogosult és annyi pénzért,mint az adott ország állampolgárai, melyben tartózkodsz.
Tehát ha Olaszosrszágban egy olasz egy foghúzásért 100 eurót fizet, akkor te is annyit fogsz, ha ez teszem azt neki nem kerül semmibe, akkor neked sem fog.
Normál utasbiztosítás esetében biztos attól is függ, hogy kinél kötötted. Én már hívattam a biztosítóval a gyerekemhez orvost külföldön, kb 1 órán belül kijött és nem kellett fizetnem, nem adott számlát, hanem a biztosítóval direktben rendezte ezt.
Na, ezt jónak mondod. :) Szerintem a témában a legtöbb hazai es külföldi tapasztalattal es infóval rendelkezik. Ráadásul mindig köt utasbiztosítást is. 5 vagy 6 nyelvet beszél, és hihetetlen sok helyen járt a világban.
Külföldre utazás előtt érdemes utasbiztosítást kötni, az EU kártya semmire nem jó. Ha arra számítasz hogy felmutatod és ingyen ellátnak akkor csalódás fog érni. Az utasbiztosítással is elég cécós, mert vagy ők mondják meg hova menj orvoshoz, vagy kifizeted, számlát kérsz és itthon kapod vissza az összeget.
Nem tudom, hogy mi a hivatalos szabály sem az olaszországit, sem a franciákét. Utóbbiaknal leginkább ismerősnel szalltam meg. Mindig eus kartyaval es utasbiztositassal indulok, azt gondolom az eleg szeleskort erint. Nyilván kozel sem mindent.
Elvileg a Városkasszába folyik az idegenforg. adó, es iratot masolnak. Kulisszatitkokba nem látok bele. :)
Egyebkent a Városkartyaknal is szó volt valamilyen sürgossegi vonalrol.
Egészségügyi sürgősségi ellátásra csak akkor vagyok jogosult, ha a szálloda jelent a hatóságok felé?
Lefordítva: az EU kártya csak akkor érvényes arra, amire az adott országban érvényes , ha jelentenek?
Ha ismerősnél szállok meg akkor nem érvényes? Vagy ha a reptérre megérkezve eltöröm a lábam és persze még el sem jutottam a szállodába?
Olaszországban mindig egyedül voltam. De Franciaországba, Németországba, Spanyolországba már utaztam útitárssal.
Mindig én foglalok, csak az én nevem, az én kártyaszámom adom meg. Ha a helyszínen valamit alá kell írni, akkor én írok alá. A többi személy vagy személyek lehetne bárki, a szálló nem ismeri a nevét vagy nevüket.
Amikor az útitársam Franciaországban perforált vakbéllel műtötték, ott sem volt megadva az ő neve, csak az enyém. Mégis érvényes volt az EU kártya, a magyar T B utalta a franciának a 3 millió ft-ot, nem a biztosító.
Igen, nekünk is 3,50 volt. A személyimről is azért kellett a fotó, mert minden adatot leadott a rendőrségen. Lehet, hogy mostanában jobban ellenőrzi őket az adhatóság és kevésbé mernek trükközni.
Azért nem a szenvedélyesen írok, mert ha felmerül valami kérdés a beszámolóval kapcsolatban, akkor azt is ott tennék fel, oda menne a válasz is és előbb-utóbb megint felhígulna. Na meg nem is vagyok én akkora ásza ennek a témának, hogy odavalónak érezném a beszámolómat.
Üdv. újra itthon. Látom, Tivoliba is eljutottatok. Várom a folytatást.
Legutóbb a bookingos foglalasra adott szamlara feltüntette s tulaj a napi 3,50 euro idegenforgalmi adót. A nyáron Trasteverén foglalt 2 ejszakára nem kerte tölünk az ujoncnak tuno intezo csaj. Pedig a tulaj a foglalasi adatlapon külön kitért arra, hogy ezáltal jelentenek minden turistat a hatosagok fele, es igy szerzunk jogosultsagot egeszsegugyi surgossegi ellatasra. Miert nem a szenvedely topicba írsz?
Október 22-én indultunk 15.10-kor a Keletiből és bécsi átszállással 23-án 9.22-kor, menetrend szerint, percre pontosan érkeztünk a Terminire.
A vonatúton fülkénket 4 spanyolul beszélő, valószínűleg Dél-Amerikai hölggyel osztottuk meg, tipikus bővérű-bőbeszédű latinos csapat voltak, megterítettek, szendvicseket csináltak nekünk is, viccesen kicsit kokettáltak a kamaszommal, de nem sok sikerrel jártak nála.
Érkezéskor, hála Jankának, nem kellett bérletvásárlással vesztegetni az időnket, azonnal metróra kapva megcéloztuk a Subaugusta metrómegállónál lévő szállásunkat, ahol 10.15-re beszéltük meg a lakás tulajdonosával a találkozót.
Bár a Termini bugyraiban elég sokáig lehet bolyongani, de kényelmes tempóban még így is 10 előtt Subaugustánál voltunk, így a szállás elfoglalása előtt az időbe még belefért egy jó kávé is a sarki bárban, ahol, mint a környéken mindenhol, még mindig csak 80 centet kellett fizetni ezért a hihetetlen zamatú, életmentő nedűért.
10 perccel 10 után a tulajdonos édesanyja futott be a kulcsokkal, mondta, hogy a lánya éppen dolgozik (gimnáziumi angoltanárnő), de a délután folyamán majd valamikor beesik ő is, előtte majd telefonál.
Így aztán ½ 11-re el is foglaltuk a kis lakást,amely 9 napig volt ideiglenes otthonunk. Maradéktalanul elégedettek voltunk vele.
Gyors bevásárlás a kb 300 méterre lévő Cinecitta Due bevásárlóközpont szupermarketjében, kipakolás, ebéd, rövid pihenő.
Mivel a másnapi sztrájkkal kapcsolatban semmi biztatót nem sikerült kideríteni, így délután elmetróztunk a Vatikáni Múzeumokhoz, hátha sikerük módosítani péntek esti foglalásunkat.
Bár valóban mindenki nagyon-nagyon segítőkésznek mutatkozott, mégsem jártunk sikerrel. A múzeum elektronikus foglalási rendszere nem képes egy speciális program jegyét sima jegyre váltani.
A következő péntek esti (egyben ebben az évben utolsó) programra tudtunk volna átfoglalni, de az nekünk már sajnos nem volt megfelelő, hiszen akkor indultunk haza.
Hiába mondtam, hogy nem kérem vissza a két program árának különbözetét, a rendszer semmiképp nem tudta megérteni, hogy mit akarunk.
Így történt, hogy nem voltunk végül a Vatikáni Múzeumokban, de tényleg nem bánkódom miatta. (Na jó, az 56 euró azért kicsit fáj.)
Kínunkban röhögve elindultunk megnézni tüzetesen a Ludus Magnust, ami eddig mindig kimaradt, pedig egy egészen kis terület, belépő sem kell hozzá, ráadásul legalább 15-ször elmentünk már mellette anno.
Este nem túl sokáig kóboroltunk a városban, fáradtak voltunk az utazástól, így viszonylag hamar nyugovóra tértünk,de előtte még fogadtuk kies lakunkban a tulajdonost, aki értekezletről rohanva kb este 9-kor esett be.
Mivel a hölgy teljesen hivatalosan adja ki a lakást (ó igen, ilyen is van ám Olaszországban), így kifizettem az idegenforgalmi adót, lefotóztuk a személyimet, megbeszéltük, hogy utolsó napon bármeddig a lakásban maradhatunk, odaadtam neki a kis magyar szuvenírt és már ott sem volt.
