Most az a legújabb, hogy sehogysem lehet linket beszórni ide a fórumra, így csak mezítláb teszek ide egy rövid videót, hogy a vizuális élményeket is meg tudjam mutatni:):):)
Az utolsó autós napunkon nem akartunk messzire menni. Előbb átmentünk Le Gosierbe (ez a falu volt hivatalosan a La Créole Beach Hotel postacíme is, csak a hotelnegyedből átmentünk oda, ahol a való élet zajlik. A kocsit letettük valahol a kikötő környékén és bejártunk mindent. A vitorláskikötőt, a városi strandot, az üzleteket és a főutcát, megnéztük a világítótornyot, mindent. Bejártuk keresztül kasul. Új dolgot már nem találtunk, amire felkaptuk volna a fejünket, hogy na ez még nem volt.
Délután pedig a főváros felfedezése volt hátra. Az előzetes jegyzeteimben ez állt: Pointe-á-Pitre, a színes forgatag. Úgy döntöttünk, hogy a délután és az este határán megyünk be, hogy egy kis sötétedés utáni hangulatot is lássunk. Az egész út legeslegrosszabb döntése volt.
Olyan fél öt lehetett, amire beértünk, leparkoltuk az autónkat és gyanútlanul elindultunk az utcán, amit kinéztünk. Ez valami főutca féle lehetett. Mentünk, mentünk rajta előre. A cél a híres fűszerpiac volt. Az utcán üzletek váltogatták egymást. Kb. 28 egyforma, ugyanolyan kínálattal rendelkező ruhabolt. Aztán volt kettővel kevesebb, de ugyanúgy tökegyforma parókabolt, ahol parókát, póthajat és mindenféle hajápolási cuccot lehetett kapni. Pár ékszerbolt, még kevesebb műszaki bolt és egy Meki. Ennyi. Nem is telt el sok és végigjártuk. Aztán kiértünk a híres fűszerpiacra, de már csak talán 2 árus volt, a többi éppen nagyban pakolt össze, vagy éppen már összepakolt. Kimentünk még a Place de la Victoria-ra, afféle nagy főtérre, ami viszont olyan unalmaska volt, hogy inkább visszamentünk, hátha találunk még izgalmas utcát. És így visszamentünkben láttuk, hogy az előbbi ruhaboltos főutcán már bezárt egy nagyobb bolt. Aztán egy másik is. Elkezdtük nézegetni a táblákat és bizony 17:00-kor itt bezár minden.
Közben éhesek is lettünk, eleve is úgy terveztük, hogy majd a városban eszünk. És jött a döbbenet, volt az a Meki, meg talán még egy szendvicsező. Slussz-passz. Hát itt nem lesz nagy kajálás. Még kóvályogtunk egy kicsit és megállapítottuk, hogy itt már nem lesz izgalmas, színes boltos forgatagos utca. Itt az a rögvalóság, hogy a főváros uncsi, különösen, ha rossz időben jössz ide és mi rossz időben jöttünk. Este, amikorra mi a karibi mozgalmat vártuk, valószínűleg már mindenki otthon ül és nézi a karibi Barátok köztöt. Kajáldának pedig maradt egy életmentő boulangerie (azaz pékség). Legalább a bagett finom volt. Vert seregként kullogtunk vissza a szállodába.
Már nem maradt csak egy napunk. Egy utolsó, lusta, pihenős nap, mielőtt hazajön az ember és visszaáll a mindennapi hajtás soraiba. Vadul tettük még a semmit, ahogy csak bírtuk a napágyunkon, James Bond is az utolsó betűig elintézte a gonosz Mr. Biget. Csak annyi hivatalos dolguk volt, hogy visszaadjuk a kis Nissan-t. Mondanom sem kell, hogy olyan lány ült az autókölcsönző pultjában, aki egy mukkot sem tudott angolul, jóformán jelbeszéddel adtuk vissza járgányt. (Nem tudom említettem-e, hogy az egész út mindkét szigetre érvényes keserű tapasztalata volt, hogy itt csak franciául él meg az ember, más nyelvet alig tudnak, nincs csak francia étlap az éttermekben. Nem szimpi.)
Így a végén az ember aztán nekiült és a fejében elkezdte rendezgetni, milyen ez az út. Előjöttek a pro-k és a kontrák, volt mindkettőből egy szatyorral. Ez a sziget is gyönyörű volt, ahová eljutottunk hibátlan volt mind, sokkal szegényebb lennék, ha nem jártam volna itt. És Martinique-hoz képest, amire azt írtam, hogy amolyan a szó legpozitívabb értelmében falusi karib, azaz romlatlan, hagyományos lassan hömpölygő volt, Guadaloupe kevesebb bájt villantott. Inkább egy francia kisvárosban éreztem magam, ha sokat bandzsítva elengedtem a tenger látványát, vagy az emberek színesbőrű többségét. (Egyébként nagyon mellesleg említve és kicsit fintorogva is, mert ilyet nem is lenne szabad mondani, de Franciaország a két hétre érkező felületes külső szemlélő szemével jót tesz ennek a helynek. Más karibi helyeken járva sokkal nagyobb nyomort láttam és bár itt is vannak tiltakozások, meg függetlenedési törekvések, némely lázadót szívesen átküldenék másik szigetekre, hogy nézzen körül, aztán jöjjön haza.) Szóval Guadaloupe kevésbé volt romlatlan és falusias, a martinique-i Renault Cliokból, Dacia Sanderokból álló autóállomány (a legluxusabb luxusautó, amit talán egyetlenegyet láttam, az Audi Q5 volt) helyett itt már egy sor Merci, BMW, Audi volt nagy SUV-okkal, ami nem feltétlenül jó irány, de a lakosság „gazdasági fejlettségét” tekintve jó mérce. Viszont tagadhatatlanul itt találtuk a szebb tengerpartokat, jobb volt a mobil lefedettség és a net, bár itt is nagy bajok voltak, ha a francián kívül más nyelvvel akart az ember megélni. És egy utolsó „baj”: ha összerakok minden költést, a szállások előre befizetésétől, a repjegyeken át egészen a helyi megélhetésig, akkor szájhúzós a történet. Azt mondják, hogy itt minden drága, mert minden hajóval kell idehozni. De a piacon a banán is drágább, mint itthon, pedig azt pont onnan kell ide hajózni. Ha ár/érték arányban akarom nézni az utazásunkat, akkor más desztinációkhoz képest nagyon-nagyon hátrasorolttá válnak a Francia Antillák… Mindezzel együtt egyetlen elköltött fillérét sem éreztem hiábavalónak és melegen ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki a szigeteket.
Aztán az összegzés után lassan beindult a visszafelé rítus. A hazaindulás olyan, mint az odaérkezés csak visszajátszva és sokkal szomorúbb üzemmódban. Elfogyasztod az utolsó vacsorádat, az utolsó reggelidet. Összecsomagolsz. Becsekkolsz a repülőre. Aztán taxi, irány a reptér. Felülsz az AF nagy vasára és csak repülsz, repülsz az Atlanti-óceán unalmas fekete semmije felett, csak a kijelződ mutatja, hogy egyre közelebb jön az a pontocska, ami a hazai földet jelenti. Aztán végül nagyot dobban a gép kereke Büdápeszten (ahogy a francia kapitány mondta a hangszóróba), ahol megint hideg van, de már magyarul köszön a határőr. Van egy babonám. Ha kinn volt valami, amit nem sikerült megtenni, pedig terveztem, akkor van miért visszamenni és vissza is megyünk egyszer. Most az átlagosnál is sokkal többet kellett törnöm a fejem erre. De nem sikerült sznorizni a Karib-tengerben és nem sikerült drónt se reptetnem Guadeloupe-n. Ugye ez elég indok, hogy visszamenjünk? Mert azért visszamennénk, bármikor…😊
Az autós kaland reggelén egy kis Nissan Micra-t pattintott a kis iroda, nem volt egy komoly vas, de 3 napra abszolút megtette. Összeraktam az útitervet, ami első napra Basse-Terre-re, a „kövérebbik lepkeszárnyra” vitt (a sziget a térképre rajzolt alakját egy lepkéhez szokták hasonlítani). A hegyesebb vidék természetfelfedező túrát ígért.
Első állomásunkhoz a Cascade aux Ecrevisses vízeséshez mentünk. Csak egy kicsit kellett felfelé kanyarogni a kényelmes szerpentinen a hegyoldalba, aztán feltűnt a megszokott autósor az út padkáján. Leraktuk a kisautót és beálltunk a sok ember közé a sorba, akik mind felfelé kaptattak az út menti ösvényen. Az út mellett kanyargó hegyipatak árulkodó volt, hogy van itt bőséggel víz, ami mindenféle mutatványra képes. Aztán egyszercsak feltűnt a nagy zöld paraván mögül egy nagy kövér, fehér vízoszlop, ahogy egykedvűen zuhog le egy maga vájta kis medencébe egy behemót szikla oldalán. A medence alatt hatalmas sziklák, amelyek között patakként kanyargott tovább a lezúduló víz. Miután beteltünk a látvánnyal visszalépdeltünk az ösvényen, ami tovább, levitt egy újabb, de kisebb, kevésbé látványos vízeséshez (hát persze, hisz a neve cascade, azaz lépcsős vízesés). Jó másfél órát időztünk itt.
A következő állomás a változatosság kedvéért egy másik vízesés volt, a Chutes du Carbet. Ehhez vagy 30 km-t kellett dél felé kanyarogni. Ez a vízesés nagyobb durranásnak ígérkezett. A leírás alapján 30 emeletnyiről, 115 méter magasról zuhog alá a vízoszlop. Előtte volt egy kis körítés. A parkolás itt sem nézett ki könnyűnek, így elsőre megálltunk egy könnyűnek látszó parkolónál, ahol egy ismeretlen francia felirat (Capesterre-Belle-Eau) hirdette, hogy itt is van ám látványosság. Egy tópartra kanyarogtunk egy ösvényen. Itthon lehet horgásztónak hívnánk és valljuk be, nem is volt akkora mutatvány. Ami mégis az volt, hogy a hozzá kanyargó úton olyat varázsolt a természet növényekből, hogy elámultam. A fényképgyűjteményem gazdagodott például egy olyan példánnyal, amin egy akkora páfránylevél mellett állok, mint én magam (az itthoni cserepek nem láttak még 20-30 centinél nagyobbat).
Aztán csak felmentünk a nagy vízeséshez is. Ez egy nemzeti park része, azaz belépőt kell fizetni, hogy kikövezett ösvényeken, hidakon át juss el a látványosságig. A terepre egy jellemző adat: a lépésszámláló szerint 44 emeletet másztam a túrán, mire meglett a vízesés. És tényleg, egyszercsak ott tornyosult előttem. Odamenni azért nem lehet, egy amolyan fotósoknak kialakított erkélyfélére kell kiállni – egyszerre nagyjából két turista – és ekkor mutatja meg magát teljes életnagyságban. Hát grandiózus volt, annyi szent.
Utolsó kalandnak pedig a sziget legdélebbi pontját szántuk, ahol egy erőd magasodott, a Fort Delgres. A net azt mondta, „lehet, hogy zárva van”. És mikor odaértünk, tényleg zárva volt. Mint minden hétfőn (és aznap hétfő volt). Ez megint visszavezet az ötletszerű és random nyitva tartás témakörére, ami végigkísértett az egész út során (és itt Delgrés-ben csúcsosodott ki, ahol bár éhesek voltunk, mint a farkas, csakhogy 0, azaz nulla éttermet sikerült nyitva találnunk, be kellett érnünk két péksütivel egy boulangerie-ből). Mivel majd’ 90 kilométerre sikerült elkalandozni „otthonról” nem volt más, mint hazaautózni sötétedés előtt (vagy után, nem is tudom). Az aznapi kalandok ideje elmúlt. Maradt estére a pizzázó, vagy a másik hely, ahol ugyancsak pizzából volt a legnagyobb választék.
Az újabb nap Grande-Terre-é lett, a másik lepkeszárnyé. És ez a szigetfél a jobbnál jobb strandok ígéretét sugallta. A célpont elsőre Sainte-Anne, illetve mellette valami strand lett (a Youtube videók hármat is ajánlottak). Aztán amikor átszeltük a várost, ez is olyan aranyosnak mutatkozott, hogy arra késztetett, álljunk meg. Nagy nehezen kerestünk egy parkolót, aztán bebaragoltuk a főutcát. Volt ott hamar egy kedves kis helyi piac, rengetegféle punccsal (rum alapú, gyümölcsös italok), ezerféle gyümölccsel és némi turistás beütéssel, de nem a strandkendős fajtából. Itt sikerült olyan apró szuvenireket gyűjteni, amelyeken pont azért nem volt rajta a Made in China, mert nem ott készültek és a helyi készítőknek eszükbe se jutott, hogy rá kéne írni Made in valamit. Aztán kilyukadtunk egy helyre kis promenádon, egyik oldalon a tengerrel, másuk oldalon a hömpölygő főutcával. Ezen lassan végigsétáltunk rajta addig, amíg egy jókora Artisan Village (Kézműves Piac) feliratos nagy komplexum fel nem tűnt. Belevesztünk.
Hamar kiderült, hogy az artisanba simán belefér az, hogy a kínálatban ott legyenek a legkínaibb hűtőmágnesek, de a még attól is kínaibb pólók és strandkendők. A legkézművesebbek a frissensült kaják voltak, amik nem tudnak kínaiak lenni, bár gondolom már ezen is nagy erőkkel dolgoznak…A kis termelői piac az utcasarkon sokkal vibrálóbb és érdekesebb volt.
A három ajánlott standból Bois-Jolan plázsát választottuk és le is gurultunk a partig (parkoló persze nuku, jó messze és ügyeskedéssel csak). Amikor leértünk a vízre, szélesre szaladt a szám: igen megérkeztünk, ez ám a part. Álompart. Tényleg gyönyörűszép volt, ahogy a nagykönyv megírja. A párommal végre fürödtünk, sétáltunk a fövenyen, élveztük és szívtuk magunkba a látványt és a tökéletes part élményét. Még ettünk a büfében egy kis accra-t (addigra úgyis az lett a jelszó: minden napra egy accra). Már erősen délutánra járt az idő és még két élményt terveztünk, hát felkerekedtünk.
Az újabb célpont a sziget legkeletibb csücske Anse des Chateaux volt. Ez inkább látványosság, mint part, vagy pláne fürdőhely. Odagurultunk, nem volt nehéz megtalálni, egy idő után megjelentek a mindenhol parkoló autók is. Odaérve leesett az állam. Durva nagy sziklaformációk még durvább hullámok között (egy szörfös éppen dacolt az elemekkel és kereste a Big Wave-et). Csodálatos, vadregényes, állati, van még jelző(?). Tényleg a sziklák és a hullámok olyan természetorgiát rajzoltak, amit a festmények sem tudnának. Körbejártuk a kis öblöt, ezernyi fényképet lőttem és sokáig szeretnék emlékezni erre a helyre. Csak egy kisebb baj volt a hellyel. Egy öblöt megnézni, lefényképezni, befogadni nem órák kérdése. Ez egy erős félórás megálló volt és ebben már az is megvolt, hogy vettünk egy kis vizet egy büfékocsiból. Tovább kellett állni.
A partszakasz legközelebbi bájos kisvárosa Saint Francois volt, de most nem a városra voltunk kíváncsiak, hanem a mellette elterülő strandok egyikére, az Anse Á la Gourde-re. Ez a hely a korábbi álomparthoz képest egy egyszerre sziklás és homokos plázst kínált nekünk. Odaérve meglepetésként fogadott, hogy olyan dús volt a magrove, hogy alig tudtunk lejutni a partra. De lejutottunk. Mondjuk nem nevezném álomparnak, mint az aznapi előzőt, de mindenesetre izgalmas, szép volt ez a strand is.
Ezzel ez a nap is végetért, csak a hazaautózás maradt, aztán az este valamelyik étteremben, utána a szállodában. Apropo este. Az esték elég egyformán teltek a szállodában. A hotel szinte minden este kényszert érzett, hogy valami műsort gördítsen a vendégek lába elé. Volt dzsessz-est, konga-est, disco-est, karibi-est…mindenféle. Egyetlen kisebb baj volt ezzel. Ha esetleg te úgy döntöttél volna, hogy pihennél a szobádban, vagy esetleg ha éppen nem volták dzsessz-rajongó, akkor is végigélvezhetted a legalább 23:00-ig tartó és tökéletesen kihangosított (értsd: jó hangos) zenét.
A nyaralás itt is másnap indult. A semmittevéssel. Napágy elfoglal, kifekszik és ezerrel semmit csinál. Ez volt aznapra a perspektíva. A napágyon pedig nekiláthattam az útra magammal vitt második könyvemnek. A szálloda kertje kárpótolt a szoba normális kilátás nélküliségéért. Dús fű, óriási pálmafaliget és kis pavilonok szolgálnak napernyő gyanánt. És az ágyakért sincs különösebben nagy tolongás. A kert széle a tenger, amit hatalmas sziklák zárnak, ami aztán az egyik végén átmegy egy nagy homokos karéjba, ahol be lehet menni a tengerbe fürödni. A kert füvében három lusta leguán grasszált állandóan, hogy aztán mindig a nagy sziklákon kössenek ki sütkérezni.
Ebbe a környezetbe csöppentünk és bevallom nagyon jó volt. A kert átellenes oldalán a hatalmas medencét ölelte körbe a szálloda U-betűje, bár ez a létesítmény számunkra csak díszletként szolgált. Ahol van tenger, ott nem nagy szerepe van számunkra a medencének. Bár itt kell bevallanom, hogy a tengeri fürdés sem volt az, amiért jöttünk. A Karib-tenger csodálatos színeinek látványával itt sem volt semmi gond, az olyan volt, mint amiket a reklámfotókon látunk. Csak itt sem sikerült bemenni egy nagy kövéret úszni. A szálloda partján max. combközépig érő zónáig tudsz eljutni, aztán következik egy sáv, ahol a tengeri fű tenyészik a meder alján, amin a saját születési hibám okán én bizony át nem gázolok.
A nyaralás indulásának és egyben a szálloda leírásának még egy elemével egészül ki a mozaik, az étkezéssel, étteremmel. Itt is csak reggelire voltunk befizetve (mert vártuk a kreol finomságokat a helyi éttermektől), így a hotelkritika csak erről a szegmensről tud mesélni. És jelentem a reggeli hibátlan volt. Pontosabban dekára, grammra az a sztenderd, ami a nívósabb hotelek hozni szoktak, se több, se kevesebb, de annak viszont bőségesen elég. Egyedül talán annyiban maradt el a térség más hoteleitől, hogy pl. Mexikóban, Kubában még ennél is magasabb volt a színvonal (füstölt lazaccal, kaviárral, prémium sonkákkal, stb.). De az itteni felhozatal is sokkal több volt, mint elég.
Ha már reggeli, az egy könnyed bakugrással átvezet a komplett kaja kérdésre is. Az egész út (inclusive Matinique) egyik legkeserűbb tapasztalata volt a kaja kérdése. Fentebb írtam, hogy a szigettel való ismerkedés első másfél órájában összesen 2 éttermet találtunk (tudom, tudom, miért vagyunk finnyásak…?). És akármerre mentünk, a kreol kajáknak itt is hűlt helye volt, ahogy korábban Martiniue-on. Vagy még hűltebb helye, mert ott 3 félét találtunk (accra, colombo csirke és a kagylóhús, azaz a lambi), de itt a lambit sem ismerték, legyen az étterem, strandbüfé, vagy akármi, azaz Guadeloupe-on összesen kétféle kreol kaját találtunk. Így aztán itt ezen a szigeten is maradt a pasta bolognese, pasta carbonara, pizza, steak választék. Hát nagy csalódás volt, annyi szent, persze lehet, hogy nem kerestük elég alaposan. És persze igaz volt itt is a boltok, éttermek kiismerhetetlen és kicselezhetetlen random nyitvatartása. Five point from Griffindor.
Ezen a szigeten is két parton semmittevős napot tartottunk, amikor figyeltem a leguánokat a parti sziklákon, vagy a halászgató pelikánokat, ahogy be-becsapódnak az álomkék vízbe. Lustultam a napágyon egy Ian Fleming James Bond novellával, ami mit ad Isten szintén Karibon játszódik, csak éppen kicsit északabbra, Jamaicán (Live and Let Die – ha valakit érdekel😊). Néha elcaplattam a tengerig és belementem, amíg tudtam. A víz egyébként olyan átmenet volt. Amikor belement az ember, akkor felszisszent, hogy fú de hideg. De két perc múlva már simogatott és nagyon kellemesen hűsített, egy pillanatig sem volt meg az érzés, hogy ki kéne menni, mert hideg. Aztán az ember elment a Beach Bar-ba és lőtt magának valami snacket, vagy üdítőt, esetleg egy hideg sört. Felmentem a nagy beton hullámtörő tetejére, ahonnan messzire ellátott az ember és figyeltem a seregnyi ringatózó vitorlást a kilométernyire eső kikötőben. Mint bárhol a világ másik tájain tipikusan csinálja egy turista.
A lustaság mellé egy kis tennivaló is társult. Ki kellett találni, hogy hova akarunk menni és azt hogyan lehet. Az előzetesen összeszedett látnivalók alapján ez a sziget sokkal gazdagabb volt az előzőnél, több napnyi menni és látnivalóval kecsegtetve. Az nagyon hamar kiderült, hogy szervezett kirándulás itt se nagyon van. Ami van, az mind tengeri hajókázás (ahová egyébként magadnak kell eljutni a kihajózás kikötőjébe, azaz dupla költség, fele öröm, mert vagy bérelt autód van potyára, vagy taxival mész), az is csiliárdokért. Szóval itt is maradt a jó öreg autóbérlés, mint Martinique-on.
Annyival volt jobb a helyzet, hogy a szállodasorra való tekintettel több autókölcsönző irodája is ott volt helyben, itt nem a szállodán keresztül kellett a bizniszt összehozni. Végigmentünk az irodákon. A Hertznél drágábban kaptunk volna egy mini pöcsköszörűt kisautót, mint amennyiért Martinique-n béreltük a nagy batárt (és persze még elrugaszkodottabb áron, mint amit a neten láttunk), aztán a Jumbo Car, ami csak a francia gyarmatokra korlátozza a tevékenységét, ugyanazt kínálta pár peták különbséggel, mint a Hertz. És végül volt ott egy „no name” kis iroda is, ami végre 50 EUR-ért kínálta a basic autókategóriát. Megállapodtunk.
Általában minden helyről, amelynek fóruma van itt az Indexen, írok beszámolót az ottani élményekről, érzésekről és egyáltalán arról, milyen volt az utazás. Így van ez ezúttal is. Fogadjátok szeretettel. (Apró szolgálati közlemény: sosem szokott rövid lenni, akit nem érdekel az ilyesfajta „karakterhalmozás” nyugodtan ugorjon). 😊
Az idén egy Martinique-Guadeloupe kombót választottunk, így ez a beszámoló most egy nagy, teljes útleírás második része, az elsőt a Martinique fórumon olvashatja, akit érdekel.
Nagyon röviden. Hosszas dilemma volt, hogy a világ melyik végét látogatjuk meg és a Karib-tenger közelítette meg leginkább a célszalagot. És végül az döntötte el, hova megyünk, hogy milyen repülőjárattal és hogyan jutunk el oda, illetve a két sziget között hogyan közlekedünk. Ennek a metszethalmazában egyetlen szigetpáros maradt, két francia gyarmat Antilla. Szóval az első hét Martinique-on telt velünk, ahol alaposan bealapoztunk egy francia karibi nyaralásra. És az első kis szigetünk nagyonis elvarázsolt, persze volt benne nem várt, vagy ha úgy tettszik negatív élmény is. A másik fórum mindent leír, de ami a lényeg egy nagyon jóleső, de azért kicsit sótlan élménnyel jöttünk el Martinique-ről és reméltük, hogy Guadeloupe-n megérkezik a sószóró is (hogy ne kelljen minduntalan átlapozni másik fórumra: a sótlansága abban állt, hogy rengeteg kreol kulináris élményt vártunk, azzal, hogy mindenhol szól a zene, színes kavalkád mindenütt és csak pont ezt nem kaptuk meg Martinique-tól).
Szóval akkor, egy hét élvezkedés nyaralás után azzal az érzéssel mehettünk a reptérre, hogy egy hete ugyan már nyaralunk, de nem haza kell indulni, hanem újabb kalandokért. Kitaxiztunk a fort-de-france-i reptérre, ahol már várt az Air Caraibes aranyos kis ATR-72-es légcsavaros kávédarálója, hogy egy háromnegyedórás libbenéssel átlendüljünk második kis francia szigetünkre. A check-innél még meg kellett küzdenünk az extra kocka emberrel, aki átpakoltatta a kézipoggyászunkat, mert nehezebb volt, mint 5 kg. Azért ezzel eléggé tornyosultak a bajok. Kiderült, hogy az ember nem született kocka volt, hanem a légitársasága tette azzá, mert valószínűleg az Air Caraibes afféle regionális fapados volt. Csakhogy a jegyet mi az AF-től vettük, aki persze elfelejtett arról tájékoztatni, hogy az út ezen szakaszán más szabályok lépnek életbe. Köszi AF. (Ja arról már ne is beszéljünk, hogy amikor beszállókártyáért felmentem a check-in felületére az AF-nál, ahol a jegyet vettük, közölte a rendszer, hogy nekik nincs kapcsolatuk a másik légitársasággal és fáradjak ki a reptérre, majd ott megoldják a beszállókártya-problémámat. Ez annyira, de annyira amatőr, amikor valaki elveszi a pénzedet, aztán mutogat, hogy „ő? mit kéne neki csinálnia? honnan gondoltad kis hülye, hogy ő bármit is tesz érted azután, hogy nála landolt a pénzed? Befejezve az AF „értékelését”, valamikor 6 éve repültünk AF-szal a Maldiv-szigetekre és az akkori kűrje végén azt mondtam a francia légitársaságra, hogy erősen súrolta a soha többet kategóriát. Erről szintről most feljebb léptek, mondjuk a gyenge közepes szintre, de még nagyon sokat tudnának tanulni mondjuk az Emirates-től…).
Nos jött a libbenés és szépen letottyantunk Pointe-á-Pitre repterén. Itt is vártam az első benyomásra, ami…hát…nem olyan lett. A reptér kapujában sorjáztak a taxik és nekünk egy bazi Merci GLE SUV jutott. Behuppantunk, majd a bácsi Fittipaldi fokozatba kapcsolt, és repültünk a hat henger szárnyán. Nagyon hamar begördültünk a főváros melletti faluban, Le Gosier-ben levő La Créole Beach Hotelbe. Az öreg taxis gyorsan megszabadult tőlünk, még persze benyögte, hogy jövünk neki a viteldíjon felül 3 EUR borravalóval, mert segített kipakolni a három bőröndünket.-- (száj erősen lebiggyed...) Aztán jöhetett a hotel, hogy megkapjuk végre a szobánkat. És ahogy ráfordultam udvariasan a „foglaltunk egy kétágyas szobát és szeretnénk megkapni” témára, nagyot koppanva pattantunk vissza. A készséges recepciós végigcsinálta a check-in összes bürokratikus részét, majd megvillantott egy nagy borítékot egy szobaszámmal rajta és bemondta, hogy „sorry, de a szobát csak 16:00 után lehet elfoglalni, addig keressünk magunknak elfoglaltságot”. Mi vaaaan? Milyen hotel az, ahová csak du. 4 után lehet bejutni. Hát a taxis-recepció támadósor intézte az első benyomást. Five point from Griffindor.
Amíg bejuthattunk a szentélybe, addig is gyorsan futottunk egy kört a hotel körül és felderítettük az étterem felhozatalt, hogy hol tudunk enni valamit. Ez a kajával együtt másfél órás kör rögtön egy következtetést dobott fel: itt ugyanolyan nehéz dolgunk lesz, mint Martinique-n volt, bár kicsit másképp. Gyalogtávolságban kb. 4-5 étterem van, amiből nem sokkal később 3 ki is esett a feleségem higiénés gátlásai miatt. Maradt 2… A másik következtetés pedig ezzel összefüggött. A La Créole Beach ellentétben a martinique-i párjával nem egy bájos kis hotel volt a főutcán, sétatávolságnyira az élettől, hanem egy szállodasor egyik tagja, ahol értelmezhető távolságon belül nincs semmi, csak steril szállodák, ez így a világ bármely más pontján lehetett volna, nem volt benne semmi karibi, vagy éppen guadeloupe-i. Fuccs a karibi életérzésnek…Újabb five point from Griffindor.
A gyors terepszemlét követően letelt a délután 4-es penzum és megkaptuk a szobánkat. Majdnem ugyanolyan volt, mint a másik, leszámítva, hogy itt csak francia erkély volt (a csodába már a franciákkal, miért nyomják rá ennyire a bélyegüket a szigeteikre😊???). Ráadásul a semmire néző erkéllyel.
Szia! A nehézség jelenleg a Párizsba való eljutás. Maga Párizs Point-a-Pitre nem gond mert egyrészt belföldi járat másrészt jelenleg 3 társaság 5 gépe megy naponta. A legjobb opció a Wizzaír-Air Caraibes(AirFrance,Corsair) combó lenne mert akkor nincs reptérváltás és bőven van idő az átszállásra. Orly a kiindulási reptér. Sajnos AirFrance vagy KLM járat ami jelenleg fix és azok a CDG-re mennek. Így 1 éjszakát is be kell iktatni Párizsban. Nekünk a visszaút volt gond mert a Lufthanza törölte de KLM-el hazajöttünk. A PCR teszt ne legyen gond mert az AirFrance biztosítása tartalmazza a betegség esetén való lemondást. Elég rugalmasak így velük mentünk mégha kicsit drágább is a jegy. Kint meg is hosszabítottuk a tartózkodást.
Petit-Bourg azért nem jó választás mert arra mindíg dugók vannak és bizony a környéken se sok a látnivaló. Javaslom a két részletre osztást. Bassa-Terrén volt az első szállásunk a Gites Mangoplaya Deshaies mellett a GrandeAnsetől 450 méterre. 1 hét alatt jártuk be a szigetrészt de maradtak még helyek amik kimaradtak. A Grand_terre szállásunk a LeSource volt. Ez egy nagyobb épület ahol szobákat adnak ki. Olyan lakótelep feeling lenne ha nem lenne pazar a szállás. Földszint és 50 méter a fehérhomokos pálmás strand. LeGosier Casinó mögött van a google nem mutatja de a Bookingon fenn van. Saját magánparkoló van így az se gond. Itt is egy hetet voltunk de ez a szigetrész inkább a pihenésre jó. Persze vannak érdekes helyek de 2-3 nap elég ezek bejárásához. Itt kirándultunk a Petite-Terrére is ahol búvárkodással és egy csodás nappal gazdagodtunk. Innen mentünk a La Toubana hotebe ami elég luxus. Nem is volt rajtunk kívúl senki :) Maga szállás kis bungalókból áll és ülön napozórészekkel ellátott kis kertekkel. A mienk a tengerre nézett így a napkeltét az ágyból élvezhettük és a csodás panoráma leírhatatlan. Majd mivel meghosszabítottuk a kint tartózkodást ezért helyben foglaltam egy szállást. De ez csak azért volt mert van kinn egy kedves hölgy aki nagyon sokat segített és szinte már naponta mentünk hozzájuk és amíg én pihentem addíg a párommal járkáltak shoppingolni.....
Az autót a fent említett hölgy adta kölcsön elég olcsón de ugye mi már elötte is barátságban voltunk. Helyi cégeknél lehet elég jó áron bérelni. Amennyiben nem akartok bérelni úgy az említett hölgy szívesen elvisz kirándulni akár egész nap is és nem kér sok pénzt érte. Hazajövetelünk után 5 nappal ment egy srác a párjával és még egy párral ki a szigetre. Napi kapcsolatban voltunk és sokszor amit ajánlottam azt is csinálták, életre szólo élménynek nevezte az utazást. Több alkalommal olyan programokat ajánlottam amit megfogadtak így takarékosabban tudtak bánni az idővel. Amikor készültem fizettem a fontosabb infókért egy valaha kint élt embernek de én inkább ingyen osztom meg ezeket mert legalább visszaemlékezek a csodás napokra és az többet ér nekem:)
Ha van kérdésed szívesen válaszolok és segítek is ha valami gond adódna akár kint is. Van egy videó amit érdemes megnézni, magam csináltam bár sok hely nincs rajt.
Petit Bourg nulla város, de a városon kivül van elég szállás. Azért jó választás, mert nagyjából minden egyenlő távolságra van. Hiába kicsi a sziget, de innen is simán autozhattok másfél-két órát a sziget végébe. Jók az utak, de rendszeresek a dugok. Mi a Residence Bougainvillee-ben szálltunk meg. Kifejezetten jó szállás, jó áron, szép kerttel. Közvetlen mellette van egy hangulatos étterem, ami csak hétvégén van nyitva. Ráadásul 5 percre van töle egy nagy Szupermarket.
Szia! Én pont azt néztem, hogy ugyancsak drága a repjegy március végére/áprilisra. AirFrance Bud-PTP. A szállásárak is elég magasak. Köszi 360 ft =1 euro.
Mi is mennénk.
Ha februárban rendesen beindul a cov elleni oltás, akkor talán áprilisra visszaállnak a rendes repülőjáratok. Nem kell attól tartanunk, hogy akkor most haza tudunk e jönni.
Szia! Jó látni, hogy ha minimálisan is de mozdulnak az utazás fórumok. Esetleg ha még felnézel ide tudnál nekem egy két kérdésben segíteni? Én márciusra nézegetem Guadelop-ot elég jó repjegyeket látok Párizsból (Air-France) és Bécs- Párizs is jónak tűnik. Elmondanád, hogy Ti milyen nehézségekbe ütköztetek az oda-vissza úton, hátha tanulságos nekünk? Továbbá autót itthonról tudtatok bérelni? És még azon gondolkodom elég egy szállás mondjuk én Petit-bourg környékén láttam jókat B&B-n vagy érdemes több szállást a körbejáráshoz? esetleg ajánlasz valamit Ti hol szálltatok meg?A PCR teszt aggaszt kicsit és ha poziív (ki tudja mit "mérnek"?) bukjuk az összes repjegyet? Esetleg erről a légitársaságot kérdezzük meg? Köszönöm előre is!
Jó látni, hogy van, aki ebben a helyzetben is elindult, gratulálok!
Mi is terveztük januárra, de én nem merem most bevállalni, talán 1 év múlva. (Egyszer már voltunk 3 éve, de visszahúz a szívünk, nagyon tetszett nekünk is.)
Akkor most karantén itthon, vagy tesztekkel kiváltottátok magatokat?
A 72 órás teszt simán ment? Úgy értem, nem volt kérdéses, hogy belefértek-e az időbe?
Sziasztok!Sikeresen hazaértünk.1391km-t autóztunk és bejártuk a szigetet. Strandok: Bassa-Terrén északon aranyhomokos, nyugaton és délen feketehomokos és szikás,kavicsos partok vannak, Grand-Terrén inkább a fehérhomokos és sziklás part a jellemző.Basse-Terrén a főút körbe megy a szigeten és van egy ami keresztűlszeli. A sziget középső része nemzeti park. Itt található a nagy hegyek köztük a vulkán valamint rengeteg vízesés és dzsungel. Az emberek itt nyugodtabbak,lazábbak Végig a tengerparton vannak a települések és a látnivalók. Amikért be kell hatolni a sziget hegyes dzsungelos részébe azok természeti látnivalók de nagyon megéri.Grand-Terre nyüzsgőbb és túrístásabb bár rajtunk kívűl alig akadt külföldi. Itt az utak behálózzák a szigetet de rengeteg a forgalmi dugó még a 3 sávos autópályán is.Az emberek többsége baráttságos de az idő náluk relatív. A 10 perc gyakran 1 óra :) Sokan beszélnek angolul a közhiedelemtől eltérően. Jellemzően a kreolok vannak a szigeten és ők nem a kapkodásukról híresek.Maga a sziget tiszta de mint mindenhol vannak szemetes helyek viszont rengetegen takarítják és próbálják megóvni a természetet.Árak: Hmmm...nem olcsó. Francia árak plusz 10%. Vannak plázák és nagy bevásárlóközpontok de sok a helyi kis kereskedés is. A benzín mindenhol ugyanannyi és rengeteg a benzínkút. A helyi sör gyakran drágább mint a Heineken...Kis bódékban viszont 3Eu-ért lehet már kapni Bokit-ot ami elég laktató étel. A csapvíz iható de a Rumot is ki kell próbálni :)Utazás: Ha nincs a Covid akkor egy laza Wizzaír-AirFrance kombó már 100.000Forintér kivitelezhető. Jelenleg elég bonyolúlt eljutni a szigetre és még haza se egyszerű. KLM Budapest-Amszterdam-PárizsCDG és AirFrance Orly-Ponint-a-Pitre majd ugyanez visszafelé. 72 óránál nem régebbi PCR teszt kell a beutazáshoz.Vannak még légitársaságok amik mennek a szigetre de én az AirFranceval maximálisan elégedett voltam.Mint egyszer írtam, én átlagos munkás ember vagyok így í plusz kiadások nagyon nem jöttek jól de ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek. Egy lehetőség, hogy viszonylag olcsón a Karib-tengernél nyaraljon az ember pláne ha egész évben ki sem tudott mozdulniVégezetűl köszönöm Tündinek aki rengeteget segített és igazi barát lett, valamint Annának aki önzetlenségével segített a hazajutásban.
Úgy néz ki bukni fogjuk. Ahogy a járvány terjed nem biztos, hogy bevállaljuk.
Amikor januárban a repjegyet vettem, hibázott az AIRFRANCE rendszer. A pénzt levonta a kártyámról, de repülőjegyet nem állította ki. Másnap jeleztem az ügyfélszolgálaton. A pénzt visszautalták, de mivel aznap már jócskán emelkedett a jegyár, csak úgy tudtam a hibás foglalásom kifizetni, hogy a kártyaszámom bediktálásával, ők foglalták nekem a jegyet a régi áron. Ez rendben is volt, de így nem lehetett hozzákapcsolni a az Airfrance biztosítási csomagját (kértem volna ezt is, 1x ezer lett volna több).
Nagyon nem aggódtam, mert úgy voltam veszek külön biztosítást. Utazás előtt általában 1 héttel szoktam.
Viszont most ilyenkor mi van?
Szerintetek ilyen helyzetben van valami mód/esély a repülőjegyet lemondani/átfoglalni? Alapesetben a jegy nem módosítható.
Azonban úgy gondolom abban az időben már, nagy valószínűséggel nem lesznek BUD-PAR járatok sem. Vagy ha lesznek is, akkor sem éreznénk magunkat biztonságban. Akar a franc 8000 kilométerre karanténba kerülni. Bár az egészségügyi helyzet valószínűleg ott fényévekkel jobb.
Van e esetleg olyan biztosító, akinél kötnék most biztosítást (repülőjegyre is), és aki fizet, ha másfél hónap múlva tényleg olyan körülmények lesznek ami miatt nem biztonságos az utazás?
Az Air France bemutatta azon Boeing 777-eseinek új kabinberendezését, amelyekkel főként a Karib-tenger és az Indiai-óceán térségében lévő célállomásaira repül.
A francia légitársaság tíz Boeing 777-300ER fedélzetének átalakítását végzi el januártól decemberig a cég közleménye szerint. A módosítás után összesen 472 utast szállíthatnak majd a megújult a példányok.
Aki AF-el megy , az mostantól sokkal modernebb kabinbelsővel találkozhat!
Szia. Mi Nicole-tól béreltünk autót. Nekünk egy kint dolgozott magyar srác ajánlotta. +590690303922. Német csaj, kint él. Whats app-on keresztül vettem fel vele a kapcsolatot, és ott is egyeztettem. A reptérre hozta a kocsit (igaz késett fél órát... :) ) WV Polo 25 euro/nap március végén. Ebben teljes biztosítás is benne volt. Ami a legfontosabb: Nem volt kaució!
köszi az infót. ezek a helyi oldalak tényleg sokkal olcsóbbak, csak kicsit aggódom a megbízhatóság miatt. a Las Location nevű céget találtam meg, mint az 1ik legolcsóbb ajánlat. valakinek valami infó róluk?
Utána néztem a társaságnak, hát masszívan veszteségesek.....A gépeik nem jók (régi Airbus A340) nehogy csődbe menjen mint az XL airways aki szintén repült a karib térségbe.
380 euroért van már jegy Pestről nyárra Maldívra, az még mindig sok. Nekem mások az igényeim az utazással kapcsolatban , mert 2 kisgyerekkel megyek. Nekem fontos az 1 éjszaka megálló Pl (Párizsban) a hosszú repülés előtt-után. Maldívra is úgy mennék, hogy előtte 1 éjszaka Dubaj vagy Doha..vagy Milánóból közvetlen. A verebek az csiripelik, hogy az Eurowings repülni fog a karib térségbe és lesz Wizz Párizs Orly......
Seychelles max 170/fő a repjegy 30 kilós csomaggal. Szerintem jobb mint a Maldív. Gwada most 250/fő fölött lenne. Nekünk számít az a plusz 160 ezer forint (2 fő esetén). Jó árai vannak a LEVEL-nek, de most az is drága. PAR-PTP-re még ha jó is lenne, akkor is 1 nappal korábban ott kellene lennünk, mert mi van ha késik a BUD-PAR járat? Akkor Párizsban szállás kellene. Transfer a szálláshoz. Szóval így nem sokat nyerünk rajta. Pedig agyalok, mi lenne a legjobb megoldás. Air France mellett szól, hogy van magyar ügyfélszolgálat. Beszélünk középfokon angolul, de azért ez megnyugtató.
Ha megnézitek most milyen Air France jegyek vannak BUD-PTP útvonalra, akkor látható, hogy a legtöbb ajánlat 2 átszállásos. Vagyis fogynak a jegyek. Nyilván aki bukta az XL Airways jegyét, de van foglalt szállása, az egyből próbál másik repülőjegyet venni.
Szóval most a kivárás van. Tavaly Karácsony előtt még leugrottak az árak. Ha most is így lesz, és találunk vmi jó ajánlatot, akkor egyből veszem a jegyet, ha nem akkor jön a 'B' terv.
Gwada gyönyörű, biztonságos, egzotikus sziget. Kevés ilyen van.
kis nosztalgia :)