Emlékezzünk!!
Az Élet igazsága így szól: Akik elfeledkeznek a múltról, arra vannak ítélve, hogy megismételjék azt!
Vannak, akik azt mondják, hogy éljünk szeretetben a környező népekkel és borítsunk fátylat a múltra. Meggyőződésem, hogy ez nem más, mint önbecsapó humanizmus.
Bár amnesztiát adhatunk magunknak, de amnéziát nem.
A múlt attól nem tűnik el, ha mi nagyvonalúan bánunk vele. Ellent fog állni, és mint egy meg nem oldott probléma, mint kísértet, újra és újra elő fog bukkanni és vádlón kérdezni fog: „Még mindig itt vagyok! Mit kezdesz velem?” És nincs parancsszavunk rá, hogy azt mondjuk: „Múlt, elmehetsz!" Visszatér és üldözni fog.
A „Felejtsd el” jelszót más szempont miatt sem szabad elfogadnunk. Mert ha elfogadjuk az igazságtalanságot újra áldozattá tesszük az áldozatokat, magunkat. Az elfogadással azt mondjuk ki, hogy "Nem számít az, ami velünk történt." Ez pedig nem más, mint az önbecsülés hiánya.
Mi magyarok nem vagyunk a bosszúállás népe, de az igazságtalanságot helyre kell hozni.
1849 februárjában Ifj. Kemény István főispán írja a Nagyenyedi mészárlásról:
"Alsófehér vármegyében nemes Nagy Enyed városa nincs többé, népét egy vad vidéki oláh csorda, az erdélyi katonai kormánytól kapott fegyverekkel, a várost előbb éjjel 40 helyt meggyújtván, a legirtózatosabb kínok közt leölte, a lakosság eme mészárlástól megszabadult része a rablók által köntös s általán lábbeliektől megfosztatván, 22 fokos hidegben, több mint 8 napon keresztül bujkált, minden nyomon űzetve az erdőben, farügy és hóval táplálván nyomorult életét; nincs toll mely az Enyeden elkövetett mészárlást, gyalázatosságukat, példátlan nyomort kellőleg festené. Végre 8 napok után katonai segedelmet nyervén, ennek fedezete alatt, több száz pinczék és körülfekvő erdőkben bujkáló szerencsétleneket megszabadítottam. A katolikus templom még akkor is égett és szemeimmel láttam annak végig nyitva levő ajtaja előtt egy döglött kutyára rakva és felállítva az oltárról levett fa és bronzirozott képeket. Az utcán minden lépten holttestekre találtunk, melyek a kutyák és varjak által annyira egybevoltak marcangolva, hogy ritkán lehetett közülök megismerni. Bizonyos, hogy a mongolok ideje óta Erdélyben ily kegyetlenkedés nem követtetett el, a török, a tatár, a kuruczok és labancok ezen oláhokhoz képest a béke angyalai voltak....
Kelt Kolozsvár, febr. 6-án 1849. Ifj. Kemény István főispán."
