Ez amit írsz.. dettó szó szerint ugyanez a dilemma eredményezte Geronazzo Mária ocsmányborzasztó szájformáját.
És senki .. vagyis egyik nő sem tanult a példából csak annyit, hogy nem muszáj tökéletesnek lenni - mert amit a női elégedetlenkedés már tökéletesnek érez, az már erős túlzás.
Nem kell sokat adnia.. hiszen a szezon végén lőrinces dinnye annyi van, hogy hamar megtöltené a százhúsz literes hordókat. Aztán ha száz literből egy deka csepeg le, akkor az olyankábé húszezer fitying per liter - árú anyag
Nem értek ám hozzá, csak nagytapasztalatú emberekkel is szoktam beszélgetni a témáról
Az aroma olyan mint a műmell.. majdnemjó, csak valahogy mégse.
Anno DiscoveryIminktől kaptam egy deci igazivalódi földieper/szamóca pálinkát, én azóta két vagy három tarcali mozdonyvezetői találkozón is megkínáltam belőle a szakértőket.. és amikor az üres kupicát adogatták körbe hogy eztszagoldmeg-eztszagoldmeg - az mutatta hogy nem aromakezelt volt a párlat.
Mert az igazi az jó sokáig tartja az illatát - az aromázott meg nagyon rövid ideig.
Pedig azt hiszem neked írtam itt hogy semmi mást nem kell tennie egy nőnek hogy az alaphelyzethez képest kétszer olyan vonzó legyen a férfiszemeknek, mint izmos combot edzeni és mosolyogni.
Nem kell műszempilla és műhaj és műmell.. semmi fájdalmas és lebukhatós műtulajdonság.
Ok - ok , csak arra szerettem volna rávillantani (..,hogyha 90% víz ... ,akkor kevés marad másra benne ) xDD ... az őszi barack is kellemes édes ,de nem sokat ad .
Úgy gondolom , hogy a párlatok cefréinél a hektó / 2 max. 3 zacsesz "só" felett , már kaparós lehet az itóka . Hivatalosan semmi bele ,és akkor pálinka és nem csak szeszes ital a neve . :-))
Ugyanakkor sokat gondolkodom azon, hogyan "kellene" kinéznie egy nőnek, hogy tetsszen a férfiaknak - és az én elméletem meg a valóság bizony sokszor nincs egy síkban...
Szia Bandink, a cefrének nemcsak a cukorfokát lehet utánapótolni, hanem a savtartalmát is.
De inkább az uborka vagy tök aroma teszi szerintem is ellenszenvessé a dinnyepálinkát.
Még hogy "némi gyümölcscukor tartalom".. a dinnye errefelé édes szokott lenni. Annak nem kevés a cukorfoka, a víztartalma meg a naés kategória. Az nem lenne baj hogy több hordót kell beállítani a cefrének, és az se hogy százalékosan kevesebbet ad alkoholt - csak az íze ne lenne olyan BÖEEE..
Szteroidhormon emelésre lesz még szükséged szerintem ,és így elérhető az endokrin színt majd . xDD ... (kicsit 'tudományos', első hallásra ,de már így van ez) ... ,-))
Volt már ilyenem, megtanított hogy a látszat néha csel - de a szemem tombol és követelőzik hogy valami fantasztikusan vonzó látvány takarja el előle a világot.
A vádliturbó is azt juttatja eszembe, hogy ha valaki elsőre a legjobbnál is szebb formáját mutatja, akkor reggel az ágyban a valóságos látvány csalódást fog kelteni.