Ebben a topikban az eszmecsere a következő játékszabályok szerint történik:
1. A legutolsó hozzászóló kérdésére mindig választ kell adni a következő hozzászólónak, de választ adhat korábbi kérdésekre is.
2.A hozzászólást egy újabb kérdéssel kell zárni, mivel a topik újabbnál újabb kérdésekre épül.
3. A kérdések elsősorban vallási és filozófiai témájú kérdések legyenek, persze tudom én, hogy filozofálni bármiről lehet:)
"Egyrészt fura az, hogy ami zavaró vagy amivel nem értek egyet, az mind kapásból és egyértelműen a tudatalatti elvárásaim számlájára írható. Vagyis én akartam azt, én váltottam ki. Biztos?"
A világnézet szerint, ami hozzám a legközelebb van, biztos. Egyszerűen így működik a világ a nézet szerint.
"Honnan tudjuk, hogy a tudatalattinak nem más lenne épp az elvárása, ha egyszer tudatalatti?"
Lásd fent.
"hol van az ő szabad akaratuk"
Senki sem egy monolit típusú entitás, már ami a vágyakat, preferenciákat illeti. Bizonyos keretek között szélesebb a spektrum, hogy mit csinálna meg vagy mit szeretne csinálni. Mindez függ például az aktuális hangulattól. Pl. az orvosnak is időnként elege lehet, hogy odateszi magát, szeretne néha csak letudni dolgokat (természetesen a megfelelő, vagy elégséges szolgáltatás nyújtása mellett)
Ha a tudatalattidba az lett betáplálva, hogy az orvosok általában csak letudják a dolgokat, akkor egy konkrét beteg orvos kapcsolatban azt hozod ki az orvosból, ami benned él róla (akár konkrétan, akár általánosan) a te valóságodban. Ettől még megmarad az orvosnak az az énje is, aki lelkiismeretes és mással találkozva az jön ki belőle. Mindenki, akivel összehoz a sors a tudatának csak egy rétegét mutatja feléd, azt a réteget, amit előhívsz belőle.
"És viszont, ha tőlük függ az, hogy mit kapnak tőlem/belőlem, hol van az én szabadságom?"
Ez fordítva is igaz. Neked is vannak "jobb" és "rosszabb" napjaid. Mindenkinek azt mutatod (elkülönült idősíkokban), amit előhívnak belőled, amilyen réteg magukban is megtalálható.
"tudatalattit a robotpilóta mód évek alatt tölti fel előítéletekkel, elvárásokkal, fals meggyőződésekkel?"
Olyan tartalommal, ami egykor talán releváns és helyes volt, de már elavult. Pl. hogy nem szabad szóba állni idegennel (gyerekkorodban). Ha elég mélyen és erősen beléd lett ez ültetve, akkor az befolyásossal van a felnőtt életedre is (úgy, hogy nem is tudsz róla, mert nem annyira nyilvánvaló). A tudatalatti nagy része gyermekkorban telítődik.
"ezeket kiürítve, férkőzünk közel a tudatalatti eredeti szándékaihoz?"
A tudatalattinak nincs eredeti szándéka. Az egy raktár, amit te magad illetve a környezeted tölt fel.
"Nem veszélyes ez? A történelmünk pont attól olyan siralmas, amit az ember eddig tudatosan akart és véghez vitt."
De veszélyes, ezért kell ésszel csinálni, illetve ezért nagy a tudatalattinak a tehetetlensége, hogy ne lehessen minden kósza gondolatot megvalósítani, csak azt, amit nagyon szeretnél vagy amitől nagyon félsz. Amikor raktározol az érzelem intenzitása, ami a gondolathoz, vágyhoz vagy félélelemhez társul nagyon fontos, mert az határozza meg, hogy milyen gyorsan tudja a tudatalattid megvalósítani, amit beleültettél.
Ezért kell előbb önmagadat tisztába tenni, az igazi éneddel szinkronban lenni, mert akkor csak olyan dolgokat szeretnél csinálni, olyan vágyaid keletkeznek, amelyek neked és a környezetednek is jó szolgálatot tesznek.
Ez nekem - a jelen szintemen - kicsit ellentmondásos.
Egyrészt fura az, hogy ami zavaró vagy amivel nem értek egyet, az mind kapásból és egyértelműen a tudatalatti elvárásaim számlájára írható. Vagyis én akartam azt, én váltottam ki. Biztos? Honnan tudjuk, hogy a tudatalattinak nem más lenne épp az elvárása, ha egyszer tudatalatti?
Másrészt értem, hogy a társaimmal valahol, valamikor oda-vissza megegyeztünk valamiben, hogy ők mivel segítenek engem, én mivel segítem őket. Az, hogy tőlem függne, ahogy ők viselkednek, azért visszás, mert akkor hol van az ő szabad akaratuk (különböző mértékű elhajlások, akár pozitív, akár negatív irányba a tervtől, késések, gyorsabb fejlődések, stb.). És viszont, ha tőlük függ az, hogy mit kapnak tőlem/belőlem, hol van az én szabadságom?
'A tudatalattit a robotpilóta mód évek alatt tölti fel, amit viszont néhány hét vagy hónap alatt, kilépve a robotpilóta módból át lehet programozni és így azt kapod továbbra is a tudatalattidnak köszönhetően, amit tudatosan is szeretnél.'
Jól értem, ha ezt úgy fordítom le: a tudatalattit a robotpilóta mód évek alatt tölti fel előítéletekkel, elvárásokkal, fals meggyőződésekkel? És hogy ezeket kiürítve, férkőzünk közel a tudatalatti eredeti szándékaihoz? Illetve ezeket a meggyőződéseket felülírva megváltoztatható a tudatalatti tartalma, és így az általa behívott események?
Nem veszélyes ez? A történelmünk pont attól olyan siralmas, amit az ember eddig tudatosan akart és véghez vitt.
Az, hogy 'itt minden köréd csoportosul' nem azt jelenti, hogy nincsenek mások, hogy nem lehet közös célt meghatározni, elérni.
Azt jelenti, hogy másokkal, akikkel amúgy egy lélekből vagy, még a fizikai világba érkezésed előtt meghatároztátok a célt és itt ebben a világban minden pillanatban azt a verziójukat kapod belőlük, ami tőled ered, amit tudat alatt elvársz (és nem azt, amit tudatosan szeretnél) Pl. a magát odatevő vagy mindent csak letudó orvost. Más szóval tőled (a tudatalattidtól) függ, hogy ők hogyan viselkednek. tőled függ, hogy eléritek-e a közös célt. A tudatalattit a robotpilóta mód évek alatt tölti fel, amit viszont néhány hét vagy hónap alatt, kilépve a robotpilóta módból át lehet programozni és így azt kapod továbbra is a tudatalattidnak köszönhetően, amit tudatosan is szeretnél.
Ez viszont igaz rájuk is, hogy minden pillanatban azt a verziót kapják belőled (végtelen idősíkot létrehozva minden döntésnél), amit elvárnak (szintén tudat alatt), de a saját világukban.
'Olyan szempontból, hogy megfelelni egy külső követelménynek, nincs vizsga.'
Követelménynek megfelelni? Semmi esetre sem. Szabad akarat van, vagy mifene.:-)
De mi van, ha valamiféle belső vagy felső(bbrendű) vagy inkább 'csak' egyetemes lehetőségekről van szó? Egy keretrendszerről, amin belül föl s alá lépegethetünk, ugrálhatunk, röppenhetünk/zuhanhatunk, saját aktuális belátásunk, szeszélyünk vagy hülyeségünk szerint?
Olyan leszűkítőnek, énesnek (azért nem egósnak, önzőnek, de) nagyon az egyénre (egy-én-re) irányulónak tűnik ez így. Mintha nem egy anyagból, egy lélekből valók lennénk. Mintha nem segíthetnénk egymásnak, akár tevőlegesen, akár mintaként, akár csak a jobb törekvéseink, kisugárzásunk által. Hmm?
'Mások nem vizsgáznak a te világodban, itt minden köréd csoportosul.'
:-) Az én világomban akárhogy is, de bizony mások is benne vannak. Mondjuk egy családi krízishelyzetben a közvetlen családtagok, meg mindazok, akik képesek az adott szituációban segíteni vagy hátráltatni. Pl. egy orvos, aki odateszi magát, és makacsul keresi a megoldást vagy pont nem, csak letudja a vizsgálatot és rázza le, tolja tovább a delikvenst. Pl. egy kívülálló, aki segít, vagy épp félrenéz, esetleg be is szól. A vizsgahelyzet kinél-kinél mást tesz próbára: az adott ember szeretetképességét, odafordulását, segítőkészségét, felelősségérzetét, elhivatottságát, türelmét, beleérző képességét, megértését, bölcs belátását, stb. Ez mindenkinek a maga megmérettetése, kisebb-nagyobb próbája, egy közös szituációban. Egy gócpontban, ahol a különböző életszálak épp összetalálkoznak.
A mások vizsgája a mások vizsgája. Nem tőlem, az én szempontjaimtól, erkölcsi elvárásaimtól, fölényes mindentudásomtól függ, nem nekem kell megfelelni. Csak esetleg olyan a helyzet, hogy egyszerre, párhuzamosan vagy egymást keresztezve, többen megméretünk. Valami ilyesmire gondoltam, hogy volt-e olyanotok, hogy kicsit ráláttatok magatokra (ami valszeg a magunkra, a működésünkre irányuló tudatosság ébredezése), meg esetleg másokra is (ami meg lehet a közös sorsra, a közös-ségünkre ébredezés – olyan 'tat tvam aszi', 'te is Az vagy', 'te is az Önvaló vagy', 'te is a Teremtő, a Teremtés része vagy' értelemben).
'A te mindennapjaidat ez mennyiben befolyásolja ? Hogy talán te és a többiek vizsgahelyzetben vannak ?'
Az élesebb szituációk, krízishelyzetek azért nem mindennaposak, de tény, hogy a megfelelés mértéke aztán mindenképp kihat a későbbiekre, így a mindennapokra is. Nemcsak ok-okozat módján, vagy utólagos jóérzés/lelkifurdalás útján, de úgy is, hogy – vélhetőleg – arról a szintről folytatjuk, amit megugrottunk (vagy nem).
De hogy konkrétabb legyek, pl. az, hogy most rálátni véltem valamire, biztos vagyok benne (mert érzem is), hogy a későbbi szemlélődésemet, figyelgetéseimet is meghatározza: a közömbös, tehát nem kiemelkedő jelentőségű pillanatokban is mintha egy kicsit másképp nézném a dolgokat, embereket, valahogy távolabbról, felülről, mondhatni, felelősebben.
Igazából nem lehet sok mindent hozzáfűzni, megvan az eredménye a sokéves keresésnek :)
Olyan szempontból, hogy megfelelni egy külső követelménynek, nincs vizsga.
Viszont az jó, hogy ha "szituáció" van, akkor megállunk egy pillanatra és próbálunk rájönni, hogy MIÉRT? Miért történik éppen ez? Mire mutat rá önmagunkkal kapcsolatban? Minél gyakrabban lépünk ki az automatikus gondolatfolyamból, minél többször irányítjuk a figyelmünket önmagunkra, minél tovább tudjuk önmagunkat "kívülállóként" megfigyelni, annál jobban megismerjük önmagunkat.
Ha már nem csak a "szituációknál" figyelünk magunkra, a gondolatainkra, az érzéseinkre, hanem minden pillanatban, akkor tudjuk tudatosan élni, irányítani az életünket, akkor lépünk ki az robotpilóta üzemmódból.
Ki gondolja másként (a "szituációk" lényegét)? (Hogy legyen kérdés is :) )
Azt, hogy ők vizsgáznának, az nem fordul meg a fejemben, de hogy én igen, az gyakrabban .Inkább nem a ' vizsga' szót használnám, hanem az én esetemben, hogy menyire tudom használni a tanultakat. A tanítások mennyire jöttek át. Mit értettem meg az eddigiek során.
Mások nem vizsgáznak a te világodban, itt minden köréd csoportosul. 😉 Tudod, mikor a Mátrixban látod, h fexenek a bölcsőjükben és álmodják az életüket. Na, ők az alvajárók.😊
Aztán jönnnek a 'megmentők' és kiemelnek onnan. Az én olvasatomban ezek a könyvek, tanítók, tanítások. A Felsőbb Segítség.😉
Justy, ha erre jársz, érdekelne a vélemenyed ezekről....., biztos jobban átlátod, megfogalmazod. 🤗
Nekem meg az volt a tegnapi rádöbbenésem, hogy rendszeresen reagálok úgy, hogy "(Nem gond,) így legalább......" És ezen kicsit eltöprengtem.
Volt már olyanotok, hogy úgy éreztétek, na most, ez határozottan egy vizsgahelyzet, most nagyon nem mindegy, hogyan lépegetek, gondolkodok, vagy milyen érzéseket engedek meg magamnak? És felmerült olyan, hogy ebben a csomópontban most nemcsak én vizsgázok, hanem ő is, ezért meg azért, ő meg azért, ők meg amazért?
Amikor rájöttem, hogy feloldódhatok szorongásaimból a természetnek vagy embereknek köszönhetően, amikor lelki közösséget tudok vállalni azzal, ami kívülem van, nálam több, akkor talán éntelen vagyok. És azt hiszem olyankor is, amikor regényeket írok.
A matematika szerint, egy mákszem felületén ugyanannyi (kiterjedés nélküli) pont van (található?), mint a Nap méretű gömb felületén, azaz végtelen sok. A végtelen pontok (száma) között nincs különbség, csak az általunk választott, megadott méretek, úgymint a Nap és a mákszem felületének mérete között? Ha egy a nullához tartó, de nem nullaméretű kiterjedt „objektum” felületén is végtelen számú matematikai pont van, akkor minden mérhető, és nem megmérhető kiterjedt objektum a pontok végtelenségével határos? Feltehetően, a gyorsulva táguló univerzum felülete is a pontok végtelenségével határos. Vagyis olyan (matematikai) kiterjedés nélküli pontok veszik körül, mint bármilyen más anyagi kiterjedt objektumot. Felmerül bennem a kérdés, hogy a kiterjedés nélküliség, a dimenziótalanság csak a valós kiterjedtségnek elméleti, „matematikai beburkolásaként” értelmezhető, vagy a valóságot képező tényező? Amennyiben valós tényező, létező a dimenziótalanság, úgy a végtelenbe táguló univerzum nem a semmibe terjeszkedik. A „valós kiterjedés nélküli pontok” megszámlálhatatlan végtelen száma nem csak egy elméleti fikció, nem egy projektív halmaz, hanem a valóság nem megmérhető része, a megmérhetők befogadó halmaza.
Amennyiben ezeket a pontokat egymástól megkülönböztethetetlennek tekintjük, akkor az egy pont, és a megszámlálhatatlan végtelen pontok között, csak a számosságban van különbség. A nulla, mint a számosság része az üres halmazt jeleni, amely nem tartalmazhat még „kiterjedés nélküli valós pontokat” sem. Ezért nem értem, hogy a nulla miért tartozik a számosság fogalmába? (A nulla, a semmi nincs, a számosság van.)
A valós számok végtelen halmaza úgy tölti ki a végtelen számú pontokból álló, már nem üres halmazt, hogy abban a képzetes számoknak is van helye. Persze csak addig, amíg léteztetjük őket a használatukkal. Valójában, amit használunk, akár mint gondolati segédeszközt, az is a valóság része, mivel a gondolatunk teremtette. A tudatunk, a teremtő gondolat ereje is létező, tapasztalható fenomén, még akkor is, ha nem anyagi formát visel. A szellem és az anyag olyan elválaszthatatlanok egymástól, mint a tér az időtől, mert egymás nélkül elvesztik az értelmüket, a lételemüket.
