erre gondoltam.hogy nem minden város,falú olyan patkánylyuk mint pl.budapest. nézhetnénk a hun-slovenia különbséget is.az aztán látványos. egy ismerős mesélte: mikor kint járt tokyoban,látott csöveseket is,de azok a parkban összetákolt 'sátruk'elött ugyanúgy levették a cipőt mint aki rendes házban jó körűlmények között.a dakota dologhoz pedig nem is merek szólni mert van 1-2 népcsoport aminek a nevének kiejtése is rasszizmusnak számít itt.:)
Távolabbi környezetemben vannak jó példák. Ha a polgármester "zöld", akkor valószínűleg a falu/város is rendezettebb lesz, mert odafigyel ezekre a dolgokra. Ha viszont a legfelső vezető is ilyen "kuplerájkirály", akkor hiába minden.
Egy falut persze sokkal könnyebb rendezni, mert kisebb és ezáltal kevesebb a "gazdátlan" terület is. Átlépve a szlovák-cseh határ vonalát a cseh oldalon csodálatos kis falvak vannak. Nincs is olyan porta, amely előtt akárcsak egy szál gaz nőne. Régebben sokat jártam szolgálatilag Csehországba, ott tapasztaltam, hogy az ő mentalitásuk sokkal közelebb van Nyugat-Európához, vagyis ezt kell mondani, hogy az élet számos területén sokkal civilizáltabbak. És a másik dolog, hogy kevésbé önzőek, valamint jobban tekintettel vannak mások munkájára.
Azért Magyarországon is tapasztalható nagy különbség kelet és nyugat között.
Továbbá a környezet minősége nagyban függ a helyi életszínvonaltól és a lakosság összetételétől. Igen, a dakotákra gondoltam :) Azok a népek, akik egyik napról a másikra élnek, nem fognak azzal foglalkozni, van-e sár a portájukon.
Itthon manapság csak mindenkinek jogai vannak, a kötelesség az el van felejtve. A fiam is jön haza suliból, mi az hogy a tanár dolgozatot akar íratni, mit képzel stb. Na én is beindultam, mindjárt visszakérdezetem, hogy egy diák miért jár a suliba "azért hogy tanuljon" és ezt számon is lehet kérni tőle. Akkor most mi is a háborgás tárgya? Ezzel le is zártam részemről a dolgot. Kész ennyi.
Befüvesítettem a kerítés előtti területet, jött az autós, hát hol fordult meg, nem az úton, mert ott aszfalt van, hanem a friisen kikelt füben, mit tehettem újra vetettem a keréknyomokat.
"messze" "sajnos" de mit tehetünk mi?tehetünk valamit? jogkörünk,és kötelességünk szerint talán annyit hogy gyermekeinket a természet és a körnezet szeretetére neveljük. sokszor látom nyáron amikor az öreg nénik,bácsik a ház /panel/ elött kertészkednek,bóklásznak,este meg jönnek a fiatalok és tönkreteszik,beleszemetelnek,stb. 'ilyenkor viszketni kezd a kardot markoló kezem.de gúsba köt a tehetetlenség'. akik meg tehetnének ellene azok meg hoznak ilyen irányú törvényeket,redeleteket.
Ez teljesen így van, ez az egyik legjobb hozzászólás, szerintem majdnem mindenki így gondolja. "legjobb volna ha az emberek oda figyelnének a környeztükre" De a valóság ettől sokszor messze van, sajnos.
ha jól gondolom hogy mind azt szeretnénk hogy ilyen akciókra ne legyen szükség,mert mindenki renben tartja a portáját. ha ez így van akkor már meg is beszéltük a dolgot. azon lehet variálni hogy mit tehetünk,de az már más tészta. és tartok tőle hogy ebben az országban csak nagyon keveset. esetleg kisebb falvakban van némi reménysugár hogy foglalkoznak az emberek azzal hogy mi veszi őket körül.
Ma nektek tornyozó akaratból ekhózok öblös meg forró szivemmel, Mert valaki belém kovácsolta a végtelen Szeretet meg el-nem-csüggedés zengő acélját És a neki-fohászkodások és a neki-keserülések Tajtos csöppjeit is belém injekciózta, Valaki, aki Krisztus üreges sebére nem rettegéssel gondolt - Szent hallelujával lelkezte csókját Az Emberisten fonnyadt ajakára, Valaki, aki most Pásztorok istenes kurjantásával Közétek lendül belőlem,
Testvéreim!
1922. nov.
Ady Endre:
Proletár fiú verse
Az én apám reggeltől estig Izzadva lót-fut, robotol, Az én apámnál nincs jobb ember, Nincs, nincs sehol.
Az én apám kopott kabátú, De nekem új ruhát veszen S beszél nekem egy szép jövőről Szerelmesen.
Az én apám gazdagok foglya, Bántják, megalázzák szegényt, De estére elhozza hozzánk A jó reményt.
Az én apám harcos, nagy ember, Értünk ad gőgöt és erőt, De önmagát meg nem alázza A pénz előtt.
Az én apám bús, szegény ember, De ha nem nézné a fiát, Megállítná ezt a nagy, földi Komédiát.
Az én apám, ha nem akarná, Nem volnának a gazdagok, Olyan volna minden kis társam, Mint én vagyok.
Az én apám, ha egyet szólna, Hajh, megremegnének sokan, Vígan annyian nem élnének És boldogan.
Az én apám dolgozik és küzd, Nála erősebb nincs talán, Hatalmasabb a királynál is Az én apám.
Én pedig ezt fogadom el tőled, egy kis kiegészítéssel, bizom benne, hogy lesznek-vannak olyan ültetések ahol megvalósul a gondozás is akár ott élők által.
Amit nem fogadok el az a slampssag, trehanysag, rendezetlenseg, legyen az az ellenkezo oldal.
A rendhez vezeto utak meg lehetnek nagyon egyeniek - en szerintem a gerilla kerteszkedes nem az. Pillanatyi sokkhatas - es elmulik legtobb esetben pozitiv kovetkezmeny nelkul.
Ha tartos valtozast tudnak elerni a gerilla kerteszek - az elsok kozott leszek boldog, es gratulalok nekik!!!
Kinek a pap, papné és kinek Lutz Gizi, ahogy pintérjani mondta a láncosoknál ugye 4125. Elkéne fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, ne legyünk olyanok mint a politikusok, amit másik oldal csinál az nem lehet jó.
Nem tudsz elfogulatlan lenni - ezzel a hozzaszolasoddal bantod a tobbi hozzaszolot... mert a te fanatizmusod a japan kultura fele - ami etkezesire nem terjed ki, csak egy par valasztott reszre - ugy erzi, hogy valahol valaki sertette.
Nekem a bonsai az olyan mint a japan szalloda - tomoren helyhiany. Klasztrofobiam lesz attol ha valamit igy le kell kicsinyiteni - aminek nyujtoznia kellene az egig.
De hat ez meg nem jelenti azt, hogy nem kaphat helyet - de hogy hogy jon ide a gerilla kertszetbe, az mar egy kis kitero. Megragadtad a gondolatot: fajdalom a novenynek a metszes...
Nem tartom a metszest fajdalom okozasnak, mert nem vagyok meggyozve arrol, hogy a novenyek ereznek fajdalmat. Viszont szeretem a termeszetes formakat... es igy nem metszem a novenyeimet, nincs bennem vonzodas felejuk, foleg nem a bonsai irant.
az hogy neked nem tetszenek az egy dolog. de hogy természetellenes,az nem fedi a valóságot.csak ritka.de előfordul a természetben.a dúrva metszésről:a sővény nem az?és az mennyire természetellenes akkor?
Az elobb szo volt arrol, hogy 45 evet kellene kiheverni. Hat ez gerilla modon, a radobbentessel nem fog menni...
Tudatossag kell, es azt kell az emberekbol kihozni, hogy akarjak azt, hogy szep legyen korulottuk, es akarjak azt, hogy ok is felelosek legyenek abban, hogy megvalosuljon, megmaradjon.
Nem lehet spontaneitasra tamaszkodni - sokkal tobb kell ennel. Tudatosan, tervszeruen, kitartoan, szemelyes peldaval. No es kell az onkormanyzat tamogatasa, kulonben bakfitty.
Ebben igazad van. De akkor meg én -a végeredmény kétségességét tekintve, hogy tudniillik a járókelő valszeg nem tanul belőle :-( - sajnos nem értek egyet a törekvéssel.
Így akkor csak azt a kollektív tudatalatti bűntudatot erősítjük meg, amit az emberek nagy része mondjuk a hajléktalanokkal szemben is érez: tudja, hogy több segítséget adhatna, de nem teszi, ettől frusztrált lesz és dühös arra, aki a frusztrációt okozza. Ezzel sztem adtunk egy pofont a sz*rnak. :-) Asszem kicsit cinikus vagyok, vagy nem? :-(
Kis falunkban pl. rengetegen megfordulnak nyáron, és mindenki el van ájulva, hogy milyen szépen karbantartott kis ékszerdoboz a falu, pedig ha jobban szétnézünk, semmi extra, 'csak' macskaköves kis utcák, tiszta környezet és az a pár virágágyás a köztéren karban tartott és gondozott és a patakparton-híd alatt sincs eldobott szemét...
Ezért lenne fontos, hogy pl. a " Virágos Magyarországért" nagyobb ismertséget kapjon. Minden pesszimitásom ellenére titkon bízom benne, hogy él még az emberekben az igény a szép dolgokra. Mindenki megcsodál egy-egy szép kis falucskát, húsvétkor tízezren zarándokolnak el Hollókőre, még a nagyvárosiakat is jóleső érzés tölti el, ha évszázados fák között üldögélhetnek a körút helyett... Csak azt kellene elfogadtatni, hogy a szebb környezetért mindenkinek tenni kell. Ha már ennyire szertünk "szerveződni", inkább ilyen az mozgalmakat kéne erőltetni... :-)
Gondolj bele, hogy hogyan lehetne a gerilla kerteszek munkajat - a sokkhatason kivul - pozitivan ertekelni.
Ha hipp-hopp ott terem egy kert ahol addig csak szemetlerakat volt. Meglepodnek az emberek, erzik mennyir szebb, jobb...
Aztan a gerilla megy es mashol sokkol - a virag meg marad. Ha az emberek azt hittek, majd "valaki" csinalja nekik, nem nekik kell, hat rajonnek, hogy nekik kell folytatni... es sokan ezt nem vallaljak, a plusz koltseget, a plusz munkat.
Ha a gerilla meg nem all odabb a kezdeti kerteles utan - akkor meg nem gerilla :)), hanem lakos.