Így gondolom én is. Ráérünk akkor aggódni, ha már tudjuk mire fog változni. Addig felesleges stressz.
Nekem január vége.. Február eleje ha minden igaz. Én ezzel fűtök, úgyhogy nem aggódok amiatt, hogy pluszban leszek. Inkább kicsit ráfizetek majd most talán.
Naja. Egyébként azért nem teljesen lekváros palacsinta ez, hiszen az igaz, hogy nem kell fizetni a tárolásért, viszont elég húzós a bukta, ha eladsz, vagy veszel tőlük. Én azt olvastam, hogy ahol a tárolásért fizetni kell, ott sokkal kisebb a rés az adás és vételi árfolyam között. Szóval majd akkor aggódjunk, ha már tudjuk, hogy miért :)
Nekem az a szívás, hogy augusztus a fordulópont, így ősszel elég rendesen termel a rendszer, télen lehasználom, sőt többet kell lehasználni, hogy a fűtés utáni időszakban megint elég rendesen termelődő energiát is elhasználjam "előre" :o
igen, valszeg ez lesz, csak nem ezt.. nincs hozzá ez meg az + ott van még a szállítási költség.. ehhez képest egy ismert márka uennyi, vagy olcsóbb.. (ahogy írtad pár órája)..
írtam: típus, év ismerete nélkül egy 10-st sem adnék érte, hiszen a keveset használt elég tág fogalom.. az meg, hogy újként esetleg olyan képet tesz fel, amin a cső tiszta vízkő, rozsda, esetleg a kóc is látszik rajta még, szintén nem túl bizalomgerjesztő..
szerintem ilyennel nem szabad játszani, ez kb olyan mint a kocsin a fék..
Most pont azon agyalok, hogy veszek egy elektromosat, próbából, és felrakom ideiglenesen a másik mellé.
Így minimális átalakítás kell csak, és meg lehetne nézni, hogy tényleg mit tudna egy ilyen.
Ugye nekem van egy zubadan 14 Kw-os levegős hőszívattyú.
A kazán csak azért van, mert a pince-szuterén szinten is egy 60nm-es lakást kialakítottam.
A 2 fan-coil-t is rákötöttem a a hőszívattyúra.
Sajnos a 35 fokos víz nem elég a fan-coil-hoz ezért vettem az elektromos kazánt.
Amennyiben kb 55 fokos vizet csinálok a hőszipkával akkor már elég a víz hőmérséklete a fan-coiloknak és kifűti a 60nm-es szuterént.
Viszont van még 2 lakás egy a földszinten, egy az emeleten, amit a hőszívattyú fűt.
Az a baj, hogy 55 fokos vizet nagyon drágán állítja elő a hőszipka és maximumon kellene járatni. Így kényszerültem az elektromos kazán megvételére amit nem bántam meg. Itt ügye mehet a 60-70-80 fokos víz is és nagyon gyorsan kifűti a szuterént.
Azért bevállalhatnád a hőszívattyúm vezérlésének optimalizálását.
Én kértem egy új árlistát, a 6KW-os 699euró a 9KW-os 762 euro bruttó x 330 Ft.= 230 000Ft a 6Kw-os . ennyiért itthon sokkal jobbat kapsz.
Majdnem mindegy, hogy milyen, mert mind közel 100%-os hatásfokot tud.
Talán egyre figyelj, olyat vegyél ami 6KW esetén állítható 1-1 Kilowattonként, vagyis állíthatod 1-2-3-4-5-6 KW-ra, de végső esetben minimum olyan legyen ami 2-4-6 kilówattonként állítható.
30nm-esetén én egy fapadosat vennék és nem újat hanem használtat.
én 3 hónaposan vettem meg még garanciával 70 000Ft ért igaz a jófogáson hirdette meg anno 90 000Ft-ért.
Akitől vettem az be is szerelte. Azóta is jól működik.
"A kérdésemre pedig valahogy nem válaszolt senki, hogy elektromos kazánok most ilyen időben mennyit fogyasztanak."
Az elektromos kazánnak tök mindegy , hogy milyen idő van kint a kazán bent van a lakásodban, nem egy hőszívattyúról beszélünk.
A házad paramétereitől függ, hogy mit fogyaszt. szigetelés, ablak, stb.
Én már leírtam ezt többször is, de itt vannak megint.
A 60nm szuterin fűtése. (2db 2 csöces 3 soros hőcserélős fan- coil van , de csak egyet használok, azt is csak 50%-os teljesítménnyel, így is ontja a forró levegőt, hőt .) kb.65 fokos előremenővízzel 20 fokról 24 fokra kb 20 perrc alatt felmegy a hőmérséklet.
Amikor nem vagyok otthon 20 fokos temperálás
este 24hőfokra állítva.
9 KW-os a kazán. Állandó 6KWh teljesítményre állítva
Összes fűtés fogyasztás 8 hónap alatt, 3450 KWh fogyasztott a villanykazán.
Így is számolhatnék.
Állandó 6KW ra állítva és 0-24 ben üzemelve. Ez kb. 240 nap x 24h = 5760 óra. 3450KWh:5760 órával =0,59 KWh/óra, a fogyasztása, (6KW-ra állítva) ha átlagot szeretnék számolni.