Ahogy a célban, úgy itt is gratulálok a szenzációs időhöz. Elképesztő jót mentél, nem tudom miből vagy, de neked a sorozatterhelés úgy látszik csak jót tesz :)
Gratulalok minden Pirosozonak! Remek lehetett, szep ido, meg szebb erdo, es remek szervezes, ahogy olvasom.
En Mogyorosbanyan hosszuhetvegeztem, minden reggel hatkor felkeltem futni egy orat, es nosztalgiaztam, Koszikla, Hegyesko, Peli, Oregko... aztan napkozben ugyanitt kirandulas a gyerekekkel. Gyonyoru a Gerecse is...
Köszönöm a gratulációkat! Olvasója vagyok csak a topiknak, kanyarítottam egy „kis” beszámolót feltöltöm ide is, talán érdekes lehet.
Piros85 Terepfutó
Reggel egykedvűen HÉV-ezek Rómaifürdőre, aztán a megállóban tátva marad a szám. Rengeteg ember kavarog az állomásépület környékén. A tavalyi első próbálkozáson 12-en indultunk. Passzív topik olvasóként a hozzászólásokból sejtettem, hogy idén többen leszünk, és jóval erősebb is lesz a mezőny, de ennek kb. felére gondoltam. Ebolán látszott, hogy meg is van hatódva.
Az utóbbi időben heti kilométerátlagom nem volt 130 km alatt (ez nálam sok), a héten is már megettem 60-at, nem tudtam felmérni, hogy a múlt szombati Via75 mennyit vett ki belőlem, és volt egy kis torokkaparásom. Tavaly sérüléssel 12:36-ot mentem. Azt már akkor, tudtam hogy ennél legalább 1-1,5 órával jobbra vagyok képes. A fentiek alapján 10 órás teljesítés esetén eufóriát helyeztem kilátásba.
9-kor rendben elrajtolt a társaság, kényelmes tempóban. Egy ideig a második sorban baktattam, de kényelmetlen volt a sebesség, így inkább előztem, és mentem a sajátomban. Hajduska Balázs jött még, felváltva tipliztünk elől. A nagyon meredek emelkedőkön visszavettem ritmusos gyaloglásra, ez egyelőre legalább olyan gyors, sőt néha még gyorsabb is, mintha pipilépésben majmolnám a futást, energiafelhasználás szempontjából pedig érzésre kedvezőbb. Kevély csúcsáig valahogy nem akart fogyni a távolság, lassúnak éreztem magam, gondoltam Balázs csak azért nem húzott el még, mert hagyja magát kényelmesen bemelegedni. A csúcson elfelejtettem órát nézni, gőzöm sincs mennyi alatt jöttünk föl. Jön a Csobánkai lejtő, egyre több gyalogost érünk utol, a rendszer pedig lassan rendeződni látszik A Csikóvár aljai frissítőpont a legjobb helyen van. A reggelire evett banán már majd kifogy alólam, jól esik enni, inni. Fölfelé a kitaposott ösvénynél most egy papír figyelmeztet, merre van a helyes irány. Tölgyikrek előtt szembejön egy erdészeti gép, félre kell állni. Kihasználom a kényszerű pihenőt dehidratálásra. A ponton emlékeim szerint 1:42 körül pecsételünk. Mostanában nincs gond a köves lejtőkkel, elfogadható sebességgel gurulunk, bár egy ízben kimegy a bokám. Valahogy a Sikárosi rét, és a Szőke-forrás völgyfője között kisebb távolságra emlékeztem, de csak elérkezik az is. Kellemesen süt a nap, tiszta az ég, és a falevelek ezernyi színben pompáznak. Mi kellhet még? Nemsoká elérem a hidat, kimegyek a jelen az útra, de a visszatérést benézem, és csak később veszek észre egy jelet a fán kissé lejjebb. Korrigálok toronyiránt. Pecsét a Kaincz-forrásnál. Dömös 2:34. Ajjaj, ezt tuti elfutottam, pedig sehol sem nyomtam neki. Rengeteg az ismerős, de csak pár szót váltunk. Bálint mosolyogva konstatálja, hogy első vagyok, én azért kiegészítem egy még-el. Negyed szelet alaposan sózott margarinos kenyér, 2 nutellás keksz, 2 pohár szörp, indulás is tovább. Temető idén a jó irányból érem el, és már szuszogok is Dobogókő felé. A kocogást tempós gyaloglással váltogatom. Itt találkozom a legtöbb ismerőssel, nagyon jó esett a bíztatásuk, köszönöm! Pötyi Szakó-nyeregnél, aztán föl a lépcsőkön, és ismét lehet futni. Hátranézek, és nem látom Balázst. Biztosra veszem, hogy itt van a nyomomban. Dobogókőn 3:36-nál vagyok, és nem érzek semmiféle elnyűttséget. Bedobok egy fél banánt, de az energiaitalt nem merem bevállalni. Nem értem ezt a lejtőt Szentkereszt felé, valahogy nem jó a szöge, nem pihentet, ellentételezésül szemet gyönyörködtető kilátás nyílik a párába burkolózó Pilisre. Átgázolok a falun, majd elkezdek emelkedni a Magashegyi-nyereg felé. Jól esik az emelkedő, hamar elérem Repi és Laslow pontját. Bíztatnak, hogy jól megyek. Én kételkedem magamban, arra számítok, hogy hamarosan utolérnek és bedarálnak a lassabban kezdők. Pilisszántó felett kellemesen melenget a nap, gond nélkül navigálok a bokrosban, jön a Csévi-nyereg Zsotyekkal. Kicsit hiányzik a víz, de akkor meg miért cipelem a batyum? Fehér-hegyig nincs semmi különös, attól eltekintve, hogy idén már a gázpásztán megyünk a mészégetők felé, és nem a göröngyös-susnyás úton a kerítés mellett. Először a rekultivált bánya szélén haladva érzek fáradságot, kell a lé nagyon. Kopárcsárdánál még kissé kaotikus a helyzet, Jávor Zoli fél vállával az egyik sátorvasat tartva pecsétel megfontoltan. Két pohár bodzaszörp után megyek tovább, a gulyás idén kimarad. Valamiért mindig félek a Kakukk-hegy felé menő úttól, kavarás ügyileg de idén is jól ki van jelezve. Pecsét a csúcson, aztán kissé nehézkes ereszkedés. Hosszú-völgyig megmarad ez az ólmos érzés, egyedül itt nem élveztem a mozgást. A legjobb pillanatban érkezik a frissítőpont, rendbe rak az emelkedő előtt, és feldob az is, hogy még bőven világos van. Piros túrán még soha nem jutottam ennél tovább világosban. A Nagy-Szénás meglepően könnyedén megy, és jól esik a birsalmasajt a ponton, köszönet érte! Fent a csúcson futtában élvezem a kilátást. Milyen egyszerű Nagykovácsiba leereszkedni a köves lejtőn világosban! Sokan vannak a temetőbe, legalább olyan szép lesz majd a látvány este, mint tavaly volt. Megteszem a világ legértelmetlenebb kerülőjét, és befordulok a templom felé. Nem látok szalagokat. Tavaly voltak, gondolom idén is lettek kirakva, csak inflálódtak. 15:27-es idő kerül a lapomra. 3 percet teketóriázok a ponton, ebbe belesűrítem a technikai szünetet, és az evést. Idén elmarad a szokásos remegek mint az állat mikor kilépek a plébániáról. Várom, hogy Balázs szembe jön, de sehol senki. Vörös-pocsolyás háton csak átvágtatok, napvilágnál könnyű elkerülni a köveket. Julianna-major fölött a piros letérését érzésre találom el, jó lett volna ide egy szalag, az első bálozóknak. Sistergő a tőle megszokott magas színvonalon szolgál ki, itt tudom meg, hogy Balázs Dobogókőn kiszállt, de arról nem tud semmit, hogy mennyi sz előnyöm. Ostya, kóla, uzsgyi, talán a János-hegy meglesz világosban. Fekete-fejen nincs egy lélek sem, csak Jaat-nak kikészített banán árválkodik a csúcson. Felhívom Jávor Zolit és lefényképezem a csúcsot. Idegesít a János-hegy, kicsit tartok tőle, pedig egyáltalán nem vészes, hamar meghódítom. Idén a kilátónál van a pont, a kilátó biztonsági őre gondoskodik éppen a pontőrök szórakoztatásáról. Kicsit hideg a szörp, de inni kell. Makkosmária felé félúton szedem elő a héten vásárolt új fotonágyúm. Kedvezőek voltak a hét közben szerzett tapasztalataim, jól lehet haladni vele, 20 perc alatt a kegytemplom elé teleportálódom. Itt van Balázs is, kiderül, hogy az influenzája miatt volt kénytelen kiszállni. Alig 6 km, és 170m szint a maradék, de a budaörsi hegyeken rendszeresen kevergek. Idén sincs másképp egy letéréskor elvesztem a tájékozódó képességem, és tévedésből visszamegyek az aszfaltig. Tisztára, mint Kazinczyn. Plusz két kili, és a kilenc órán belüli teljesítés az ár. Végtére is 9:04-el csörtetek a városi klubba.
Köszönöm a szervezők áldozatos munkáját, igazán jól éreztem magam!
Gratulalok minden Pirosozonak! Remek lehetett, szep ido, meg szebb erdo, es remek szervezes, ahogy olvasom.
En Mogyorosbanyan hosszuhetvegeztem, minden reggel hatkor felkeltem futni egy orat, es nosztalgiaztam, Koszikla, Hegyesko, Peli, Oregko... aztan napkozben ugyanitt kirandulas a gyerekekkel. Gyonyoru a Gerecse is...
Sírás: A héten még az edzéseimet sem tudtam megcsinálni. Nekiindultam 1,5 órának, de 1óra után inkább hazasétáltam, mert nem volt értelme az önvonszolásnak. Túl rózsás kedvem nem volt. Tényleg, napokon belül is többször változott az álláspontom az indulásról, de végül asszem egy lapra tettem fel mindent, lesz ami lesz, végül is az erdő most a legszebb, az idő tökéletes lesz, valahogy meg csak végigküzdöm magam. Monnyuk örültem volna, ha nem megint negatív élményeket gyűjtök.
Innentől nemsírás: Azt viszont elhatároztam, hogy szigorú pulzuskontrollal megyek, 160 a max. Nem készítek semmilyen időtervet, mert meggyőződésem, hogy tavaly Fridivel nagyon megtoltuk az elejét. A másik fontos előkészület, hogy pontos frissítési tervet csináltam, mert ez is gyengém és szerettem volna ezen javítani. Pontról pontra leírtam mit kell letoljak, mit hova küldök, hol mit veszek el és mit töltök a kulacsba, így ráadásul egy csomó időt is spórolok majd - gondoltam.
Bár én is szeretnék korábban rajtolni, mert jobb világosban futni, de a reggeli komótos készülődésnek is megvan a pozitív oldala. Nyugisra vettem, jót reggeliztem. Bőven kiértünk rajt előtt és nagyon meglepődtem, hogy mennyien összegyűltünk. Rajt után egész elégedetten nyugtáztam, hogy milyen frankón megy, nem csipogom agyon a haladást, aztán Róka-hegyen derült ki, hogy nem szól a vekker, mert ki van kapcsolva. Így bizony 170 is volt a freki. No, Oli/Pro fotóponttól viszont kérlelhetetlen szigor jött. Sétáltam ahol mentem volna mint egy őrült, nehéz volt visszafogni a lovakat. Beszélgettünk, nézelődtünk. Kevélyről lefele óvatosan ereszkedtem, de a 160-as értéket itt is tartottam. Az első itatópontig elfogyasztottam az izot is. 2. Oli/Pro pont nagyon feldobott, sztem ha kijönnek monnyuk 15 km-ként biztos jobbat mentem volna. Rögtön az aszfalt utáni ponton volt tervbe véve egy kis víz vétel. No, ez pont elfogyott. Mérges voltam, nagyon. Utólagos elnézést a pontszemélyzettől! Az édes szörpnek viszont Dömösig kellett kitartania. Tölgyikrekig is sokszor bele kellett sétáljak, ebből is látszott, hogy tavaly nagyon toltuk. Viszont volt időm az erdőt csodálni, élvezni a csendet. Itt már teljesen egyedüli futó voltam. Hatalmas munkagéppel is találkoztam, ami rendesen helyben hagyta maga után az utat... A Dömösig tartó lejtmenet is visszafogottabb volt, de folyamatos 160 körüli kocogással telt, nagyon élveztem, nagyon nyugis volt. (Utólag látom, hogy 2008=2:53, 2009=3:07). Nagyon segítőkész kiszolgálás volt, szinte megállt az élet és mindenki csak nekem segített. Nagyon jó volt megélni a törődést. Felvettem az előreküldött cuccokat. Sajt, 2 sós/vajas kenyér és pótüveg izo a kézben. Így indultam el. A szilárd részeket az erdő széléig be is toltam. Óvatos kaptatók, ahol lehet kocogás, látványorgia, csend és szép idő. A kesztyűimmel nagyon jól szabályoztam a hőháztartásomat, hol le, hol fölvettem őket. Szakó-nyereg környékén kicsit fájó szívvel néztem a rombolást. A pont után nyugis mászás majd kocorászás. Tavaly itt már mindent be kellett toljak a számba, mert majd elájultam. Most meg inkább megismertem Pepexyt, aki hátulról próbált kommunikálni velem, ami ugye nem az erősségem. Kéne csináltassak egy 'süket vagyok' pólót, mert ténleg nem hiszik le, hogy az vagyok. Szóval haladtunk és beszélgettünk. Abszolút komfortérzet, itt is 160 körüli freki. Innen déli oldal következett, ha lehet még látványosabb őszi színorgiával. Dobogókőn sajnos mérlegelés nélkül beleittam az energiaitalba, de nem esett jól, ráadásul szénsavas volt. A banán lecsúszott, de mivel felfelé menetben nem fogyott le a teljes kézben hozott izo, így innen mindkét kezembe vittem egyet-egyet. Nem zavart cseppet sem. (2008=4:05, 2009=4:17.) Itt kezdtem beérni a gyors lábú futókat. Pilisszentkereszt egyáltalán nem volt erőlködős, múltkor itt nyögtem Fridi után. Nagy csodálkozásomra a Magas-hegyi-nyereg előtt Jelleg Petit láttam feltűnni. Gyors bótolás a kamáslikkal, majd Repi/laslow kényeztetés után Pilisszántónál a felfelét is engedélyezte a vekkerem. Csévi-nyeregtől meg hazai pálya. Zsotyek csodálkozott, hogy milyen elől vagyok, ezt jó volt hallani, aztán a pont után arra gondoltam, hogy mindenkinek ezt mondja, mert aranyból van a szíve és biztatni akar. Ezen a szakaszon bármikor futunk, Fridi mindig elkezd izmozni és nem esik jól. Most sima ügy volt 160 közeli kocogással. Vajonmerre, Jaat, Maku Laci kollega is üdvözölt. Saját közegemben voltam, hisz naponta futok erre. Megint nem csalódtam, gyönyörű ez a hely. A Fehér-hegy lazán ment és emlékszem a tavalyi első kisebb megborulásra a hegy után, most ezt kihagytam. Annyi megmaradt bennem, hogy a Kopár 6:00 környékén van és nagyjából tartottam is. (2008=6:00, 2009=6:09). Viszont nincs tökölődés, villámgyors ruhacsere, lámpafelvét és kaja menet közben. A ponton beértem Fridit is, aki finoman szólva nem volt fitt..Kakukk-hegyen unikum pont feminával, J. Lacival. Legszívesebben maradtam volna. Edina kérdi, hogy Lúdtalppal versenyzek-e, mert ellőttem ment el pár perccel? Nem, eszembe sem jutott magamon kívül bárkivel is versenyezni, de elég valószínűtlen volt ez az infó. Hosszú-árok felé azért a kopári szaftos kenyérszeletek, még nem döntötték el, hogy le, vagy felfelé veszik az irányt, így lazábbra hagytam a gyeplőt, némi gondolkodási időt biztosítva nekik. A homokon úgy éreztem, hogy egy helyben dagonyázom. Hosszú-ároknál készségesen előre vettek, a túrázók készséggel, elengedtek. Ez a túra egészére jellemző volt, nagyon jó érzés volt, egy fikarcnyi ellenérzést sem éreztem, senkitől. (2008:6:54, 2009=6:48)!!!! És nagyon egyben voltam. A Szénásnál tudtam, hogy az első tantábláig kell megfussam, onnan engedélyezett a séta. Mivel azonban a gyomromban rendeződtek a viszonyok egy kis csokit még tűzre dobtam a mászás előtt. A Szénás kaptatója nagyon ment, végig jó tempóban, óracirielés nélkül és VILÁGOSBAN!!! Pecsét után a lefelét sem kellett lámpafénynél szenvedni, sokkal jobb volt így. Nagykovácsiban Kabócát pillantottam meg magam előtt és emlékezve -tamás- szavaira, miszerint az nem jó jel, ha vki már lefelé is sétál, bajt sejtettem. Speró integetett a pontra menet, ő már túl volt a frissítésen. A ponton aztán be is értem Kabócát és nagy csodálkozásomra Lúdtalp sporttárssal is találkoztam. (2008=7:46, 2009=7:36) Víz be, vajas sós kenyér kézbe és indulás. Tutttam, hogy Lúdtalp ezt nem fogja hagyni. Azt viszont eldöntöttem, hogy én nem ütöm szét magam, ha már eddig észen voltam, nem fogok belemenni semmilyen versenybe. L. Csabi is csatlakozott hozzánk, szépen felgyalogoltunk a pályához és még lámpa nélkül belevágtunk a lecsóba. Nemtom mér, de én mentem elől, pedig én nem tudok/szeretek elől menni.Mindegy én csak a 160-al versenyzek, gondoltam. Szépen 155-ön duruzsolt a gép mögülem, pedig olyan nyögések és zihálások hallatszottak, hogy öröm volt hallani. Utólag elnézést a többiektől, de jó érzés volt. (Azt tudom, hogy egy éve esélyem sem lett volna az oroszlán bajszát húzogatni.) A lámpáim bekapcsolásakor viszont azzal szembesültem, hogy a CCC-n bevált kombó fejlámpa része nem világít szinte semmit. A derékpánton lévő Tikka XP rendben volt, de az Elite élete lejárt. Így az utat ugyan láttam, de a belógó ágakat és a jelzéseket nem. A részt ismerem azért, de a Julianna-major felé azért sikerült nem letérni, így egy kis dzsindzsás részt azért beleraktunk. Sistergő pont megint ott volt, befőtt, banán víz került a szervezetbe. Feketefej rövid volt. Megint. (2008=8:49, 2009=8:32). A Hárs-hegyi körútig viszont hosszabb volt a feljutás. A ponton Oliék. Pro '-athosz-?!' felkiáltása eléggé doppingszerűen hatott. Innen spuri. Szépjuhásznénál vettem észre, hogy ketten vagyunk Lúdtalppal, aki folyton rá akart bírni arra, hogy menjek csak előre. De én nem hagytam magam, már csak azért sem, mert a János-hegy utáni szakaszt nem ismerem. Máshol ha futok, rögtön megjegyzem az utat, de ez a szakasz számomra megjegyezhetetlen. Szóval felslattyogtunk a ponthoz (2008=9:32, 2009=9:11). Innen Lúdtalp ment elől. Jó volt, hogy nem kellett keresgetnem a jelzéseket, csak utána futni. -balazs- begyűjtése után szép kényelmesen mentünk, bár Makkosmáriát már nagyon vártam. Tudtam hogy bucka van előtte, de egyszerűen képtelen voltam bemérni a helyzetünket. Petami adminisztrált aztán mentünk is tovább. Felfelé már nem futottunk és épp az erdőről, meg nyugalomról beszélgettünk, amikor Fridi zúgott le, de olyan elementális erővel, hogy ténleg megcsapott a menetszél. ('Biztos kólázott' – gondoltam). 0-ról kellet volna felfelé menetben, futásra váltani semmiperc alatt. Ráadásul nem is tudtam mennyi van hátra. Én ezt nem. Eddig élveztem, számomra meg nem motiváció 2 helyezésnyi veszteség, bár gőzöm nem volt, hogy a 3., a 13., vagy a 23. helyért kéne szaladni. Bizonytalan kocorászásba váltottam, majd miután eltűntek a fénycsóvák egy kereszteződésben el is vesztem. Nem igazán értettem, miért kellene nekem lefelé mennem, érzésre ellenkező irányba?! Aztán megint keresgélés és -balazs- segítségével az utolsó csomópont is megoldódott. A szűk ösvény megint gyötrelem volt és tudtam, hogy Fridi ezt élvezi, tehát itt megint csak nyomta. Jó volt aszfaltot érezni a lábam alatt és szépen beérni. A célban aztán kellett idő, hogy észhez térjek, de jó volt egy kicsit ücsörögni, enni, inni, beszélgetni. És végre egy olyan verseny ahol már erdményhirdetésre bent vagyok!
Köszönök a pontőrök/segítők hozzáállását és ebola áldozatos munkáját. Jövőre ugyan itt!
Gratulálok !! Mióta személyesen is megismertelek , próbálom nyomon követni az utadat .Nagyon örülök , hogy sikerrel jártál , és most nem az idődre gondoltam . Most az úton való végigjutás volt a fontos , és Neked sikerűlt !!! REMÉLEM MÉG FOGUNK EGYÜTT FUTNI ( persze , lehet , hogy már nem nagyon fogom bírni a tempódat !) DE ADDIG IS SOK SIKERT ÉS BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK A CSODÁLATOS PÁROSNAK !!! nedus
Más: Jövő vasárnap közvetlen járat indul Budapestről a tarjáni lángosevésre. 3 helyet fel tudok ajánlani (ha összehúzzátok magatokat, akkor 4-et). Úgy emlékszem, Mr. és Mrs. Ezüsthegyi érdeklődött, ha áll még, szóljatok.
Piros 85 TF beszámoló. Tényszerűen, akit érdekel a mentális része, az elolvashatja a blogomban, itt
Élveztem a rajtban a nagy társaságot, fel sem tudtam mérni, milyen sokan vagyunk. Ebola biztatott, hogy menjek végig, szurkol. Bogárkám is szurkolt, az utolsó simításokkal segített, izgult, nyugtattam. Azt hiszem, én voltam a legkevésbé izgatott. Az elmúlt pár napban már túljutottam rajta. Aztán nekivágtunk. Szerencsére kényelmes tempóban. Rókahegynél kis séta, ahogy Csanya bácsi tanította, aztán Kevélyekre már toltam. 0:53, nem rossz, sok az előnyöm. Csobánkáig előbb Lórántfi Csabi, aztán Álmos nyulazott, tapadtam, próbáltam követni. Kemény volt. Csobánka után leléptem, de Csikóvár után bekavartam egy rossz ösvényen a susnyásba, elmentek mellettem. Amit nyertem, elvesztettem, de ilyen a verseny. Tölgyikrekhez kis csúszással érkeztem. Már kérdéses volt, leérek-e Dömösre délig. A völgy meredek ösvényén Lúdtalpra tapadtam rá, keményen tolta, ez volt az adrenalinos futás. Aztán a dózerúton otthagytam, legyen meg már Dömös időre! Meglett, dél előtt ott voltam. Fél percet sem álltam, neki is iramodtam Dobogókőnek. A Szakó-nyeregbe jól értem fel, aztán még megrohatnam a Jász-hegyet is, és a turiházhoz másodikként értem, mint kiderült. Gyors depozás, banán, energiaital, Hajduska biztatott, kiszállt, betegség miatt, mondta, menjek. Mentem, Innentől Speroval kerülgettük egymást, lefele ellépett, aztán rátapadtam egy 50B-s futóra, aki felvállalt, hogy a többieket bevárja a faluban, addig levisz, jó tempóban. Ismét adrenalinos futás. Köszönés, nekieresztettem az aszfalton. Spero elvesztette a telefonját, kis hívogatások az enyémről, de aztán kiderült, megvan. Repihez megérkezni külön öröm volt. Biztatott, itatott, kezet szorítottunk, és nekieredtem. Ekkor éreztem először szorítást a torkomban, hogy Úristen, mennyien szurkolnak, szorítanak nekem, mennyien segítenek, ismerősök, és ismeretlenek. "Te vagy Ezüsthegyi? Hajrá, jól mész!!!" Ezek voltak az én energiazseléim. Csévi nyeregtől megint otthagytam Sperot, ez volt az én nagy szakaszom, igazi örömfutás, élveztem, hogy már nem zavar a nap, éreztem, hogy második vagyok, nagyon küldtem, nem fáradtam, tele voltam energiával, úgy éreztem, felrobbanok tőle. Felfutottam még Fehér-hegyre is, aztán óvatosan ereszkedtem le a csárdához. Leves, szerelvényigazítás, és kaptam átkísérést a 10-es úton. Hiába, Ebola mindenre gondolt, hála neki is, meg Krisztinek is. Összefogtak, minden ponton vártak már, kezembe adtak mindent, mentek a telefonok, megérkeztem, áthaladtam... szóval mindent tudtak rólam. Kakukkhegyen femina invitált, üljek le, dumáljunk egyet... bocs, sietek, hárítottam. Na, majd legközelebb. Ismét jó szakasz jön, a tervemhez képesti kb 10 percen itt majd faragok. az aszfalt a nagy rohanás helye, és utána a homok, aztán lendületből a Szénás. Hát, eddig tartott a tervszerű futás. Innentől beállt a hasfalam egy masszív görcsbe. Magnézium, nem kevés, kalcium, só, telefon Olinak, lassítás. Hosszú-árok, kicsit több pihi. Itt megérkezett Spero, de még itt is elléptem tőle. Olyan könnyen nem hagyom magam. Ekkor még úgy tettem, mintha lenne esélyem... hiába, nem könnyű feladni. Felfele is kocogtam, ha erősödött a görcs, sétáltam. A kanyarban Spero elment, már nem is találkoztam Vele. Majd lefele, ott megint megeresztem. Hát nem, ez volt a legrosszabb. Többen elmentek. Lúdtalp is, aki rögtön szólt, álljak be mögé, levisz. Mondtam, nem a szemem, a hasam, itt most speciel látok. Leküzdöttem magam a parókiára, kis pihi, lazítás, közben már telefonok Ebolának és Krisztának, hogy ne idegeskedjenek, innentől lassulás. Aztán nekivágtam. sötétedett, sebaj, itt ismerem legjobban a szakaszt, így is megy. Futás, séta, futás séta, görcs, lazulás, görcs, lazulás. A legelkeserítőbb az volt, hogy a lábam nem fájt, se a talpam, se a bokám, se a vádlim, a combjaim sem... csak a hasfalam, az kemény sztori volt. Aztán utolért egy 50B-n kocogó-sétáló srác, Zoli, és innnentől egymást segítettük. Én helyismerettel, ő látással, és együtt kocogtunk-sétáltunk tovább. Mit írjak erről a szakaszról? Nincs mit. Lupus ott állt Szépjuhásznénál a sínen, aztán János-hegyre kicsit szaladtunk (megígértem, Oli), de a lefele már nem ment. Ekkor éreztem, hogy lejtőfutó combizmom is fáj, a hasammal együtt. A végén, Budaörsön, az aszfalton aztán félretettem minden bajt, fájdalmat, bánatot, és ha levegő után kapkodva is, szenvedve is, de futottam a cdélig, mert így illik, és engem senki ne lásson sétálni előtte. Kriszti kifutott elém, kézenfogva mentünk, kocogtunk a az állomásra. Taps, kézfogások, öröm, hogy megvagyok, Krisztivel közösen vigasztaltuk egymást, és hihetetlenül jól esett a sok dicséret, biztatás, és a sör-virsli, és a világ egyik nagy taálmánya, a torma. Külön köszönöm Ebolának a különdíjat, megható volt, néha küzdöttem a könnyeimmel a célban(is), hogy enyien, ennyire szurkoltak nekem, de én inkább azt írom: Nekünk, hisz ez nem csupán az én, hanem Kriszti érdeme is. Sőt...
Köszönöm mindenkinek aki elindult a túrán és a terepfutáson! Hihetetlenül meghatott a 45 futó, nem hittem volna, hogy ilyen sokan eljönnek! Köszönöm minden rendező áldozatos munkáját! Csodásak voltatok! Köszönöm mindenkinek aki kijött a rajthoz, mert kíváncsi volt!
Úgy érzem jól sikerült és van vagy egy tucat dolog amit szeretnék jövőre... :)
Segíthettek ti is, sőt kérem, hogy mi kell még és várom is, akár kritika, akár felsorolás szinten.
Amit gondolok:
-alaposabb szalagozás -masszírozás -dugóka -jobb kisebb használhatóbb füzet, karton, itiner (vízálló változat) -ca-mg a pontokon
Ennyi idő telt el 2009. május 8. óta, azóta, hogy a Kedvesem, aki nagy barlangász, átvitt értelemben véve, kijött a barlangból, gumicsizmáját futócipőre, overallját technikai ruházatra cserélte, és a futás, azon belül a terepfutás rögös útjára lépett.
20 hét, pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Kabóca Olipapa szakértő irányításával edz.
12 hét, ennyi idő telt el a Piros 85 terepfutó versenyre történő felkészüléssel.
Mi minden történt ez alatt az idő alatt? Gyökeresen megváltozott az életünk.
Kezdjük az előzményekkel.
Ez év februárban, amikor még a jelenleginél sportosabb életet éltem, drága párom kijött megnézni a "befutómat" (erős túlzás, gyalog történt) a Téli Margita Terepmaratonon. Megtetszett neki a közeg. Május elején mondtam neki, szeretnék menni május végén a Csanya-féle félmaratonra. Ekkor úgy döntött, velem tart. A beszámolók akkor megszülettek erről, a lényeg, hogy Kabóca súlyosan, gyógyíthatatlanul megfertőződött a terepfutás szeretetével, amiben persze nem kicsi az érdeme a Csanya-féle rendezésnek.
Ezután, abban reménykedve, hogy nem csupán az elfogultság mondatja azt velem, hogy Kabócának van keresnivalója a műfajban, és érdemes lenne szakértő edző irányításával készülnie, összehoztunk egy találkozót Olipapával, azóta a Mester tanítványainak dicső sorát egy látássérült futó is színesíti.
Ez az együttműködés számomra óriási megkönnyebbülést jelentett, többé nem tartottam attól, hogy Kabóca a kontrollálatlan szigeti futások miatt sérülést sérülésre halmozva küszködik.
Az én Kedvesem pedig óriási lendülettel vetette magát az edzésekbe, élvezte a futást, és az elvégzett munka jótékony hatása szó szerint hétről hétre látható volt rajta.
Megérezte a siker ízét, nem csupán egy-egy jól sikerült verseny (pl. 8 Bucka) alkalmával, hanem a mindennapi edzésmunka teljesítése által is. Magára szedett némi súlyt, ami az ő esetében kisebb csodának számít, a vádliján szép új izomkötegek fejlődtek, farkasétvággyal evett, jókat aludt, egyszóval határozottan az egészsége javárá vált a fordulat.
Kabóca pedig mert nagyot álmodni, és a 8 Bucka teljesítése után, augusztus elején közösen nekiláttunk az általa kiszemelt Piros 85 felkészülésébe.
Kétségtelenül, nem kicsi merészségnek számít ennyire rövid alatt, ennyire kevés futással a háta mögött egy ilyen célkitűzésbe belevágni, de mi mégis megtettük.
Láttuk értelmét, mert megéreztük, hogy Kabócánál megvan az a bizonyos sokat emlegetett "genetika", és jók az évtizedes sportmúltból hozott alapok, amiből már lehet építkezni.
Kabóca látása miatt csak úgy van értelme a terepi edzéseknek, ha az útvonalat ismeri.
Kihasználva a szokásosnál több szabadidőmet (munkanélküli voltam szeptember végéig), és azt az előnyt, hogy tavaly már végigvonszoltam csoffadt testemet a Piros 65-ön, belefogtunk a módszeres pályabejárásokba.
Itinert írtunk, nem azért, mert a MVTE weboldalon található útvonal leírás nem pontos, hanem azért, mert Kabóca egészen máshogy látja az őt körülvevő világot, mint a jól látó futó-túrázók, így számára nem azok a tereptárgyak szolgáltatnak támpontot a tájékozódáshoz, mint másoknak.
A legnagyobb nyári hőségben, különböző logisztikai megoldásokkal, kutyával vagy kutya nélkül jártuk a Pilis és a Budai-hegység útjait, Kabóca gyakran futással kombinálta, előbb túra, majd futás, vagy fordítva. Vittem neki a frissítőt, váltóruhát, vártam rá Normafán (ilyen alkalmakkor Makkosmáriág ment a piroson), Budaörsön, a kunyhónál. Csoffadoztunk együtt a dögletes melegben Nagykovácsiban és Dömösön. Ünnepeltük a születésnapját a dobogókői turistaház éttermében ebédelve, koccintgatva, miután, stílusosan 38 km-et futott évei számának megfelelően.
Ezalatt én nyitott szemmel próbáltam levadászni számára a legmegfelelőbb kiegészítőket,
jártam beszerzőkörútra a Spuriba és a Nyúlcipőboltba, a polcon sorakoztak a táplálékkiegészítők - porcerősítő, izoitalok, Green Magma, Amino BCAA, energiaszeletek, magnéziumos készítmények, továbbá krémek - bemelegítő krém, masszázs krém, fekete nadálytő, árnika a kisebb húzódásokra, stb.
Masszírozgattam a fájós izmait, operáltam a leeső körmöt, és állítgattam a Polar órát, majd együtt nézegettük az adatokat. Sebesség adatokat számoltam a résztávokra, gépeltem, írtam, osztottam-szoroztam. Izo lötyit, Green Magmát kevertem-kavartam, kaját pakoltam, próbáltam Kabóca kényelmét elősegíteni, mert tudtam, nagyon magas a léc, amit önmaga számára tett, az idő pedig rövid, és akkor sikerülhet a legjobban a felkészülése, ha minél inkább a futásra tud koncentrálni.
Egyszóval, legjobb képességeim szerint próbáltam segíteni a Párom törekvéseit.
Ezalatt Kabóca rengeteg új, kedves sporttárssal ismerkedett meg, rengeteg biztatást, pozitív visszajelzést, sőt az elismerés, tisztelet kifejezéseit kapta más futóktól. Részt vettünk szuper jó kevélyeki közösségi futásokon, aminek, reméljük, még lesz folytatása.
Nem mondhatom azt, hazugság lenne, hogy ez a 12 hetes felkészülés, és még az azt megelőző hetek is végig tökéletesen gördülékenyen teltek el. Voltak általam generált veszekedések, voltak kisebb sérülései a Kabócának, ami miatt én kivertem a balhét, és volt sok lemondás.
Elmaradtak a barlangtúrák, ez alatt az idő alatt összesen csak 1-szer jutottunk el barlangászni, elmaradtak az általam oly kedvelt teljesítménytúrázások, elmaradtak saját kis kocogásaim, elmaradtak a jó kis haveri kocsmázások, anyagi téren is meg kellett húzni a nadrágszíjat.
Egyszóval, nem volt könnyű időszak, de megérte, minden nehézségért.
Megérte, mert október 30-án pénteken a munkahelyemen ezt a levelet kaptam tőle (elütések bennehagyva):
"Mivel szóban a szavak szétesnek, feledésbe merülnek, és nem biztos, hogy végig tudom mondani mindazt, amit gondolok, és érzek, ezért inkább leírom. Ez a levél a hála és köszönet kinyilvánítása, azért, amit tettél, és most a futópályámra gondolok, amiért Te mindent elkövettél, azóta a bizonyos május 8-a óta. A rengeteg segítségre, hogy utánajártál, hogy bejártál, hogy írtál, hogy olvastál, hogy pénzt, időt, fáradtságot nem kímáltél, hogy segts és támogass. Biztattál, idegeskedtél, aggódtál, örültél, támogattál, segítettél, szerettél, szurkoltál, és nem is tudom még mi mindent tettél-éreztél, hogy idáig eljuthassak. Te küzdöttél a legtöbbbet, én csak futottam, és csak futottam, Te pedig a legtöbbet küzdöttél, mert nem Te futottál, de Te voltál az, aki lélekben velem futottál így is, és szorítottál, biztattál, legyűrted a kétségeimet, a fájdalmaimat, teljesítetted és kielégítetted a vágyaimat és igényeimet. kordában tartottál, de noszogattál és lükdöstél, ha erőt vett rajtam a lustaság, fáradtság, néha a bizonytalanság. Hálás vagyok mindezért, és a holnapi futásom, mint ahogy az összes eddigi is, ugyanúgy, talán még jobban is, a Te érdemed, mint az enyém. Hiszen én csak futok, de minden mást Te teremtettél meg, még az én futásomat is. Bármilyen eredmény szülessék holnap, mindenképp nyersz, mert végigfutom, mert vakon is kaptam anyit Tőled, hogy ezen segyítségek nélkül egy métert sem tudtam volna megtenni, és esélyem sem lenne még Dö9mösig sem elérni. De hála Neked, nem ez a cél, és hidd el, elhiheted, hogy mindent, de mindent elkövetek, hogy biztonságban, épségben, és mindent beleadva a lehető legjobb eredményt érjem el, a lehetőségeimhez, és a befektetett sok-sok munkához képest. Nem tarthat semmi vissza, és nem engedek semmilyen lelki mélypontnak, mert a lelkemben ott van, és a gondolataimban ott lesz, hogy vársz, hogy számítasz rám, és hogy érted, a Te dicsőségedre futok, a Te munkádat, gondoskodásodat, lelkesedésedet, szeretetedet fejezem ki ezzel."
Hát önmagában ezért, nem megéri? Már megéri!!!
És megéri azért, mert a tegnapi napon az én Kedvesem
11:34 alatt teljesítette a Piros 85 terepfutó versenyt.
Köszönet mindenkinek, aki jó szóval, biztatással elősegítette a Párom előmenetelét, köszönet a rengeteg pozitív visszajelzésért - nagyon sokat jelentett mindkettőnknek!
A legnagyobb köszönet pedig Olinak jár, aki nélkül Kabóca nem tapasztalhatná meg a terep ultra műfaj szépségeit-buktatóit.
Most néhány hétig pihenünk, gyilkos volt a tempó az elmúlt hónapokban.
Majd kezdődik a téli alapozás, és a sokkal tervezettebb felkészülés a 2010-es szezonra, mert májusban Terep Százas, és Piros 85 is lesz még, szóval lesz futnivalója a Kedvesemnek!
Gratulálok mindenkinek, akinek tegnap élőszóban nem tudtam!
Fotók a rajtról és Dömösről vannak nekem is, majd később...
Athosz, az energiazselédet kérésed szerint Budaörsön leraktam, de nem vitted haza, így hazavittem, jövő vasárnap Tarjánba elviszem.
Spero, a dobogókői ruháid a mosásban :)
Köszönet mindenkinek, aki tegnap hozzám szólt, különösen Lupus és Repi vigasztalásának. Rengeteget bőgtem. Elnézést kérek, akinek rontottam a jókedvét tegnap, majd kompenzálok sok-sok frissítéssel a jövőben. Köszönet Ebolának a szuper rendezésért, és elnézést, amiért este hazamentünk, addig bírtam, sajnálom :'-((
