Elolvasva a többiek beszámolóit, a sajátomhoz annyit tennék hozzá, hogy a Pazsag-völgyi EP hiányát bőven ellensúlyozták számomra a következőK:
- Nevezés : fél 7-kor érkeztem, és jelezve, hogy futó vagyok, előreengedtek, és egyből megcsinálták.
- Az itiner és a térkép elég részletes volt. Sajnos talán kissé ritkán néztünk bele, mert akkor elkerülhettük volna Répáshuta előtt a hosszabb sárga jelzésen való haladást.
- A frissítők kínálata számomra megfelelő volt. A ropi és a sős vajaskenyér a legjobbkor jött, mert nálam mindig csak édes dolgok vannak.
- Az útvonal sok szakasza volt ismerős, de újakat is megismertem, az őszi Bükk pedig gyönyörű volt.
- Szerencsére az időjósok tévedtek, príma idő lett (néha már melegem volt, de lehet túlöltöztem...) én pedig most a fejemet verném a falba, ha itthon maradok a rossz időtől való félelmemben.
- A célban -bár én most nem éltem vele - levest adtak. Na meg póló, stb.
- És utoljára, de nem utolsósorban: sikerült mennem egy hétórás időt, amire nem igazán számítottam.
Nem tudja valaki, hogy az UMSZ mennyire hagyta el a Terep Ultra Kupát? Tavaly is elég kapkodós lett a vége (az utolsó, akkor döntőként 1,5-szeres szorzójú verseny előtt pár nappal még nem volt fenn az aktuális állás, de a verseny idejére valahogy összekapták magukat), most viszont így október 11-én, egy nappal az utolsó verseny után a június 11-i állapot van fenn a honlapon (5 futam a 9-ből).
Ilyen hozzáállás mellett, meg a különböző (de többbnyire futóversenynek kissé hibás) rendezések mellett milyen jövője van ennek a sorozatnak?
P85. Azért még pislákol egy kis láng, nehezen tudom oltogatni. Csak ne lenne olyan klassz ez az útvonal, könnyebb dolgom lenne.
Less Nándor 60TF.
Nem akarok sokat azzal a résszel foglalkozni, hogy nem volt pont és eltűntek a szalagok. Bár megtört egy kicsit az a +3km, s el is szállt a 6 órán belüli teljesítés lehetősége, de így utólag azt mondom ez legyen a legnagyobb baj. Majd jövőre. Amiért én nem is teszek szemrehányást, az az, hogy szégyenlem is magam, mivel Bükknek ezt a részét nagyon jól ismerem. Egyszerűen bizonytalanná tett, miért is nincs itt a pont.
A versenyre nagyon időben kiértünk, mert laslow, hasonlóan mint én szeretünk időben ott lenni. Így nem volt stresszes a készülődés, igaz a bemelegítés elmaradt. Ennek megfelelően nem is tetszett a rajt utáni gyors kezdés. Azt láttam, hogy nekem öngyilkos tempó lenne a vezető hármassal tartani, így lassan elmaradtam mögöttük. Papp Gergő, Olipapa és Ezüsthegyi Kabóca társaságában futottam. Azt tudtam, hogy az első pontig nem fog jól esni az a két rövid, de meredek kaptató, valamint az adrenalin szintemet a bozótoson való áttörés fogja még megemelni. Ezen a részen Gergő és Olipapa is elléptek, Kabóca lemaradt. Nem ment az emelkedő, a lejtő, s ez nem volt jó előjel.
A Kaptárkövek pontról felmásztunk az útra, s igyekeztünk a Dobi rét felé. Szeretem ezt a részt. A völgyig inkább lejt, jól futható. Igaz, a gimnasztikai gyakorlatok hiánya meglátszott rajtam ezen a részen, mert hol a felülről, hol az oldalt benyuló agak között kellett hajolgatni. Lehet hogy benevezek én is Imaro téli tornatermi edzéseire. Szépen sorjáztunk egymás után, de a pirosra visszaérve Gergő és Olipapa megtorpantak, így az élre ugrottam. Olipapa ezen a részen lemaradt, de tudtam, ez semmit sem jelent. Ő nem szeret gyorsan kezdeni, s a táv második felét mindig jobban futja mint az elejét. Gergő a völgyben szépen elment tőlem, nem tudok futni a köveken, s ő a kidőlt fákon is átsuhant, míg nekem komoly akadálymászás volt ez a feladat.
A Dobi réttől, nekem egy kissé ingerszegény a környezet, így már az ódorvári emelkedő járt a fejemben. Ezt csak az törte meg, hogy sikerült egy tehénlepénybe beletrafálnom. Az kissé lefoglalt, hogy próbáljak a plussz súlytól megszabadulni. Hát ez is hozzátartozik a terepfutáshoz. Gergő a Hór völgybe lefelé nagyon ellépett a lejtőn, nekem az túl bokatörő volt. Előtte még megbeszéltük, hogy Ő most formán kívül van. Mondjuk, én így sem tudtam vele lépést tartani, de azt is tudtam, hogy neki a vezető hármassal kellene azért mennie. Az oszlai ponton nem időztem, pecsét, kézbe vettem egy vajas kenyeret, majd futás közben elmajszolom. Igyekeznem kellett ezzel a feladattal, mert a levegő egyre ritkább lett.
Gergő nem indult el a pontról velem, s a szerpentinről visszanézve sem láttam. Gondoltam megvárja Olipapát, -neki ez csak egy jó kis edzés-, s együtt jönnek majd. Itt az én időm gondoltam, két ilyen skalpot begyűjteni nem lenne rossz! Az utókor úgyis csak az eredményt fogja látni, még ha persze az igazság más is-:) Ez adott egy kis pluszt, ráadásul nagyon jól jött a szalagozás az Ódorvár alatti dózerhez. Viszonylag hamar felértem, a pecsételés a tetőn volt, így a gyönyörű kilátást sem úsztam meg. Viszonylag sokszor futok erre, de nehéz betelni a déli Bükk látványával.
Irány lefelé, most nem hagytam ki a forrás feletti ösvényt, bár ha csak erre edzek, inkább a dózert választom, de hát ez a szabályos útvonal. Mint mindig, most is megállapítom, a lefelé sem sokkal jobb itt, mint felfelé jönni, legalább is nekem.
Megvan a + pont is, jó ötlet volt ide is pontőrt tenni. A másik kedvenc részem a Hór völgyi szakasz. Nehéz betelni a meredek völgy szép látványával. Ilyenkor már a Fűzérkő karéját innen lenről is lehet látni. Jobbról-balról jönnek a szép, ismert völgybejáratok. Elérek a Pazsag völgy bejáratához, de nincs pontőr, se szalagok. Elbizonytalanodok, mit is csináljak? Abszolút rossz döntést hozok, így utólag, elindulok tovább. Pedig tudom, arra semmi keresnivalóm, de azért a Tebe pusztát meglátogatom. Nézelődöm, túratársakkal egyeztetünk, mondják, tovább, mert közös pont, higgyem el. Sok időm elment, de visszafordulta, bár tudom, már közelebb lenne a k négyzeten bemenni a faluba, de hát az útvonal nem erre van.
Az elágazó előtt jönnek Gergőék, már ők is túlmentek volna rajta, de így újra hármasban folytatjuk. Nehezen emésztem meg, jó lett volna ha a Tarkőig kitart az előnyöm. Le is maradok, nehezen szedem össze magam fejben. Most minden jobb, mint futni. Iszok, de a kulacsot csak úgy tudom visszatenni, ha megállok, hát megteszem, veszek egy kis mazsolát, szerelvényigazítás... Még a Pokol völgy sem tud lekötni, pedig csodás egy hely. Aztán újra nekilendülök.
A bányahegyi pontnál eszek-iszok, kulacsot töltök. Indulok tovább, jön velem Olipapa is, Gergő lemarad. Aztán Oli is úgy dönt, megvárja Gergőt. Így megpróbálkozom újra egy kis előnyt szerezni. Háromkő előtt Oli beér, innen egy darabig együtt megyünk. Néha beszélgetünk. Így már biztos vagyok benne, neki ez egy jó kis edzés, versenyben nem szokott nagyon társalogni. Én már néha a határon futok, de azért próbálom tartani magam. A Tarkőn kapunk enni -inni, le a kalappal a pontőrök előtt. Felcipelni ide a cuccokat, köszönöm!
Az Imőkó felé egy gyors vágta. A pontnál Gergő beér minket, így már biztos vagyok benne, hogy gyorsabbak mint én. A pontnál alma, banán, víz, ki mit kér. Egy almát elveszek, azt elrágcsálom majd a Bujdosó kőig. Kaló Gábor fájától jó az a hullámos gerinc, de most valahogy nem esik jól. Kezdek fáradni, pedig még Ódorvár hátravan. A sok tarvágáson már fen sem akadok, mintha már megszoktam volna. Pedig nem is olyan régen, még csak egy volt, az ellenőrző pont előtt. Végig szép árnyas úton lehetett futni nyáron. Majd 15-20 év múlva megint.
Learaszolok a Bújdosó kő mellet, s a másik oldalon az Oldalvölgy bejáratánál egy frissítőpont. Engedek a kísértésnek, leállok kólázni, eszek egy kis ropit. Gergő és Olipapa épp akkor indulnak el, de én maradok. Látom esélyem sincs velük tartani, maradok a magam tempójánál. Kocorászok felfelé a Völgyfőház felé, néha belegyaloglok. Ez nem jó előjel az ódórvári mászás előtt. Mindegy, talán a tavalyi időmet még megfuthatom. Ez egy kissé felvillanyoz, erőre kapok.
Most nincs fent a pecsételő pont, lent elveszik az itinert, de azért fel kell menni. Felmegyek, de nem nézelődök, indulok vissza. Próbálok robogni lefelé, valahogy összehozni, hogy jó legyen nekem is, meg a kerülendő túratársaknak is. Ez néha nehéz, de már nem múlik rajta semmi sem. Nem esik rosszul a lefelé, bár tudom, a Nyomó hegy még hátra van. Kis pontocskának tűnik, de egy örökkévalóság, mire oda jutunk. Marad még azért erőm kissé vigyorogni a feliratokon, a pont előtt.
A vége már csak gurulás, s legalább megvan a tavalyi idő is.
Én a "pont" malőrrel együtt is meg vagyok elégedve. Örülök annak, hogy van aki felvállalja a futók kiszolgálását. Jövőre ugyanitt, ez a tervem.
Igen, igen. Nekem is volt olyan gondolatom, hogy ha jövőre arra járok, és nincs ott a Paszag-völgyi pont, akkor szeretnék valakit felhívni és megkérdezni, hogy hova dugták, bár nyilván izgalmasabb megkeresni :)
Én még arra hívtam fel a figyelmét Laciéknak, hogy az itinerre kerüljön rá rendezői telefonszám. Előrelátóan elkértem a telefonszámát a verseny előtt, Kabócának megadtam, ha szitu van, őt hívja, ne engem, mert én is túrázni mentem a babatávra. Jó hogy így tettem, bár ne lett volna rá szükség, de így alakult.
Azzal a céllal mentem oda, hogy a)7 órán belül fussak b) esetleg benne legyek az első 10-ben c) megküldjem a legjobbakkal, kipróbálni, milyen az a bizonyos gyilkos tempó, amibe bele kell dögleni. Azért az elmúlt két hét felkészülési mélypontja ezt kevésbé vetítette előre, de bíztam magamban, meg mások is bennem. A rajt után szorosan Olipapára tapadtam, bár kissé meglepett, hogy ez lenne az a bizonyos nyugis kezdés. Két perc elég volt, hogy rájöjjek, menni fog ez, csak le ne maradjak, mert utolérni esélytelen. Aztán a cserjésben leverte egy ág a sapkámat, Repi visszaadta, de már nem értem utol őket. Nedusra tapadtam, volt nála GPS, így jó esélyünk volt, hogy nem kavarunk el. Később befogtak minket JB-ék, és váltottam, mert ez a tempó jobb volt, lehetett menni. Azonban a ritmus nem az enyém volt, mert lefele nagyon tepertek, én nem bírtam, és síkra évre erős sprint kellett, hogy ismét befogjam Balázst, nehogy szem elől tévesszem. A sík, és enyhe emelkedő tempói pont jók voltak, néha mentem is volna, de hova?... Az ellenőrzőpontok után sem volt kegyelem, és ezek a sprintes utolérések megtették a hatásukat, párszor laktátba kellett menjek. aztán jött az a bizonyos elkavarás Pazsag-völgynél. Nagyon nagy lett a kerülő, a kis boly felfele Pénzpatak felé tolta rendesen, jó volt erős tempót menni az emelkedőn. Javaslatomra aztán a szerpentinen mentünk tovább, senkinek nem volt kedve szinteket is beletenni a rövidebb földúton. Bányahegynél tisztáztuk telefonon a rendezőkkel, hogy az ő hibájuk, és ezért így is érvényes lesz a teljesítésünk. Volt, aki feladta, és hamar eliramodott a rövidebb úton vissza, volt, mint Balázs, aki tovább ment. Nekem a savasodástól rögtön lemerevedett a lábam, Krisztivel egyeztettem, azt a döntést hoztuk, hogy nem éri meg lesérülni, három hét múlva P85 - és erre készülünk augusztus eleje óta. Kiszálltam. Nehéz volt lelkileg, de helyesnek érzem. Vagy most megyek, amire nem készültem, más tempójában, ki tudja, milyen eredménnyel, vagy hagyom, hogy három hét múlva csúcsformában lehessek. Tanulságos volt, hogy másoknak milyen a ritmusuk, én hol vagyok, hol lehetek erős, erősebb, és hol nem. Vagyis, ha jó akarok lenni egy-egy versenyen, annak pályatanulás a feltétele, hogy csak magamra kelljen koncentrálnom. Köszönöm mindenkinek, aki segített, előtte, közben, és utána, aki elviselte vak botlásaimat, akik vezettek, akikhez csatlakozhattam, a szervezőknek, akikről kiderült, hogy önhibájukon kívül kerültek ilyen kellemetlen helyzetbe. Olinak, aki meghúzott az elején, és a többieknek, akik biztattak, Nedusnak, hogy vitt tovább, és Balázsnak, hogy adta a kemény tempót. Krisztinek pedig, hogy tartotta bennem a lelket, és segített a helyes döntést meghozni. Nem volt könnyű, nem szeretek feladni semmit, de inkább most, mint legközelebb ennek böjtjeként. Gratulálok minden teljesítőnek!
Részletesebb, inkább mentális szempontú beszámoló az edzesonline.hu oldalon, az Ezüsthegyi című blogban már olvasható.
Jó volt az. A Pazsag-völgy környéke tényleg bakiparádé volt: a pont ugye nem került rá az útvonalra, aztán a sárga érintése más a leírásban és a térképvázlaton (vázlat szerint tartjuk az irányt, leírás szerint jobbra térünk - utóbbi volt a jó), ráadásul nem az elágazásban volt szalag, hanem csak sokára, a már egyértelmű szakaszon... Szóval aki először járt erre, esetleg egyedül, annak nem sok esélye volt. Mi egy 4-5 fős csoporttal, több korábbi teljesítés emléke, térkép, GPS, itiner, vázlat meg sok-sok tanácskozás segítségével relatíve fájdalommentesen megoldottuk (kb. 1 km plusz volt benne, amikor kimentünk az útvonalról a pecsétért, időben meg kb. 15 perc a tanakodásokkal).
Viszont nem sokan voltak, akik még a célban is bosszankodtak volna a dolgon. Alapvetően szép nap volt, gyönyőrű túra, az időjárással is szerencsénk volt. A szervezők pedig a hibák mellett nagyon kedvesek és segítőkészek. Valahol a felkészítésükön, tájékoztatásukon, eligazításukon kéne változtatniuk Sütő Laciéknak, ugyanis eléggé jellemző, hogy nem tudnak vagy rosszul tudnak dolgokat (nekem pl. így sikerült a nevezésnél ötször állnom 3 sorba).
Ja és nem teljesen ide tartozik, de nagyon kedves gesztus, hogy a futóknak csináltak 1 egylapos, keményebb, strapabíróbb pecsétgyűjtő lappal kombinált térképvázlatot, ugyanakkor megkaptuk a sokmindenről mesélő túrafüzetet is.
Nem semmi teljesítményt nyújtottál, ismételten, Ebola, nagyon büszke lehetsz magadra! :D Ekkora idővel való harc után, mosolygva futottál be, láttam! Szép volt nagyon!!
Kilenc órán belüli vágyakkal álltam neki, de ezt az apró kis Pazsagi baki keresztülhúzta. Akkor nagyon pipa voltam, de a célban már nem tudtam haragudni érte. Útközben jól kitalálta valaki, sebaj legalább voltunk Dallasban is. :) Ez a kis kitérő 35-45 perc között lehetett, de mentálisan teljesen legyilkolt. Nem futni, de lépni is alig bírtam bányahegy után, csak az tartotta bennem a lelket, hogy így is meglegyen a 10 óra, de sokszor egy lefele kerekített kétforintost nem tettem volna a beérkezésemre. Jó kis mentális tréning volt. 9:44 az előző 9:05 után, de jövőre bekarcolom végre azt a nyolcas első számjegyet...
Minél több LN TF60 beszámolót olvasok, annál kevésbbé bánom, hogy nem mentem. Helyette egy kicsit kimentem a P85 elejére Pilisszentkeresztig. Körtvélyes után, a Téry úton, ahol meredeken emelkedik, új villanykerítést építettek. Két vadonatúj létra teszi változatosabbá az utat. Még előbb, Csobánkán is van egy kis változás. Pár méterrel később megy le a piros a műútra. Korábban egyből, meredeken kiestünk az útra, rögtön a kocsik elé. Most egy mellékútra érünk, így sokkal biztonságosabb lett a műút melletti szakasz. Salabasina kút csak csöpög. Amúgy, mint általában, jók a jelzések.
Az apró darabokra vágott csokihoz hozzáadjuk a cukrot, lisztet, kakaóport, sütőpor. 1 evőkanál langyos vízben feloldjuk a kávét, hozzáadjuk a tojásokat és belecsurgatjuk az olajat. Simára keverjük. Ezt a masszát összedolgozzuk a lisztes keverékkel és kivajazott tálba simítjuk. Dióbéllel hintjük. 175-180 fokon sütjük a recept szerint 18-20 percig, de ez kevésnek bizonyult. Lehet 25 is szerintem.
Olyan jók ezek a nyugodt, csendes, őszi kocogások...
Objektív, szubjektív, és sportszakmai megfontolások alapján a kismókusok-kismókustávon c. projekt körvonalazódott ezen a hétvégén a Bükkben.
Lehet, hogy kicsit túlspiráltam a 2:00 órai kelést, de nem sok tartalék volt benne, mert kétszer is kocsit kellett cserélni mire leértünk a rajtba. Egyáltalán nem volt hiányérzetem, hogy nem a nagymókusok társaságában vágtam neki a távnak.
Utitársaim (Procaliber és Tamás) kicsit előttem indultak én még próbáltam mozgathatóvá varázsolni a derekam, több kevesebb sikerrel.
Indulás után rögtön a Mangó-tetőnél sikerült a piroson tovább futni. Így szemből és 800m plusszal sikerült abszolválni az első pontot. Ez nem hozta meg a felhőtlen jó kedvemet... Később én is Larzen nyomdokain túlfutottam a Ptanösvény letérésén, pedig nagyon korrekt módon volt jelezve.
Számomra teljesen ismeretlen volt az útvonal. A Felső-szoros (Szurdok) lenyűgözött, annyira tetszett, hogy néhol elfelejtettem a lábam elé nézni, de megúsztam. A Hidegkút-laposán a tehénlepény kerülgető versenyt sikerült hibátlanul teljesítenem, bár volt olyan lelkes túrázó, aki annyira lelkesen előre engedett, hogy telibe talált egy taposóknát. Hálás köszönet az áldozatért, így utólag is!
A Hór-völgyben tizenéves futótársaim is akadtak, így az utánpótlás nevelésből is kivettem a részem. Csodálatos és nagyon jól futható volt ez a rész is. Az ősz már nagyon látványossá varázsolta az erdőt.
Ódorvárra menet még futni is volt erőm, mert Oli által rendelkezésemre bocsájtott pulzustartományban még voltak kiaknázatlan tartományok. Hogy innen hogy kellett volna megtalálni a PL jelzést azt nem tudom, de szerencsémre találkoztam két, rossz irányból már visszafelé gyalogló túrázóval. A később helyesnek bizonyuló ösvényen nem volt jelzés és szalag sem :(, így elég bizonytalankodva kocorásztam.
A Cseresznyés-lápa oldala hű volt nevéhez. Én is elhűltem a látványtól. Eddig csak észak-amerikai természetfotókon láttam hasonló piros-narancs-sárga színkavalkádot. Meg kellett álljak mert a látvány lenyűgözött.
A PZ-t megtaláltam és végig is futottam, bízva abba, hogy Pro-t itt már biztos elhagyta ez ereje és jól utolérem, de nem. Ráadásul a gyér jelzés miatt néha megálltam, hogy jelzést keressek, még az itinert is elővettem, mert itt már teljesen egyedül voltam se előttem, se mögöttem túrázók. A derekam és bal lábam itt már konstans fájt, de aki Fridmna CSAKAZÉRTISFUTUNK-ján nevelkedik, az nem adja fel könnyen...
A Kövesdi-kilátóhoz vezető ösvényen menet közben még gyártottam egy isostar-CalMag koktélt ami nagyon jól is esett. Itt szembe jött Procaliber is, de mintha enyhe kárörvendő mosolyt láttam volna az arcán. Erre gyors felfutás és a fenti látványnak adózott egy perc néma álldogálás után sietősebbre vettem a figurát.
A fenti ponton mondták, hogy az esőbeállótól nem tudják milyen jelzésen, de 'lefelé' kell indulni. A kérdéses kereszteződésből minden jelzett ösvény 'emelkedett' (khm) de egy üldögélő túratárs útbaigazítás után végül sikerült a P+ jelzésre lelnem. A Novaji-kunyhóig nyomtam is, de itt megint itiner nézegetés lett a dolog vége. Nem készültem eléggé, ez jól látszott...
A S nagyon jól futható volt és nagyon tetszett is, így félreálltam komolyabb nyomot hagyni magam után.
A erdőből kiérve a majortól felfelé vezető aszfalt jól belátható volt. Pro sehol. Á, mondom magamban, ennyi előnye nem lehet, biztos eltévedt valahol szegény. Az aszfalton felfelé aztán elhasználtam a megengedett pulzustartomány utolsó morzsáit is, vad csipogásba nyomtam. Kár, hogy Bükkzsércre nem maradt több idő, mert nem rossz hely, az érzésem szerint. Itt kedvem lett volna magam mögé nézni szegény, eltévedt futótársamat kémlelve, de a babonaságom miatt képtelen voltam erre rászánni magam.
A falu utáni letérőt benéztem, de végül sikerült a foszló őztetemmel megspékelt, dzsindzsás szívatásból kivenni a részem. Itt tökéletes volt a szalagozás, sőt, a Nyomó-hegyre menet még kedveskedő feliratok, rajzok is kényeztettek. A tetőn aztán azt a hírt kaptam, hogy előttem kb. 20 perccel ment el futó. Nemhiszemel...
No, mindegy innen már csak a habot és a meggymagot kellett a tortára tenni. Jó volt beérni.
Nem bántam meg a rövidebb távot. Sőt. Így is elég küzdelmes volt a derekammal, meg az eltévedésekkel, bizonytalanságokkal.
Procaliber persze nem tévedt el...
Laslow és Repi azzal búcsúzott, hogy nem jönnek a Pirosra mert már öregek ők az ilyen távokhoz és a feszített tempóhoz. Háááát...
Less Nándor T60 Első terepfutó versenyem volt. Na jó, a Mátrabércen mindig ott vagyok, de ez most más. A rajtban meg is kérdezem magamtól, mit keresek én itt? Útvonalról fogalmam sincs, a Tar-kő kivételével teljesen ismeretlen a terep. Szerencsére egy rég nem látott barátommal futok össze, Áronnal, aki ismeri az utat. Csak győzzem tartani a tempóját. Az elején visszafogottan kényelmesen indulunk. Az első pont után egy kicsit gyorsulunk és felfutunk JB, és Szipee csapatára. Itt már komolyabb tempó fogad. Lassan Ezüsthegyiéket is befogjuk és a Hór-völgyében már kialakul az 5-ös fogatunk. Ódor-váron jön a felajánlás, egy feles annak aki megfutja! Ezüsthegyi nekimegy, de hamar letesz róla. Lefelé nem esik jól. A völgyben szétszakadozunk. Szipee lemarad, én is de tartom a távolságot. Ama bizonyos helyen Áronék megállnak, ami nekem jól jött, mert így gond nélkül felérhettem rájuk. Tovább futunk, majd jön a rossz helyen lévő pont, ami frissítés szempontjából jól jött. Sebaj, a kék négyszögön felmegyünk Répáshutára, közben tanakodunk, mi történhetett (nem kaptak engedélyt a szakaszra, de akkor a rajtnál miért nem mondták...). Pechünkre Áron észreveszi a szalagokat és gondolkodás nélkül elkezdjük követni. A terepjáró éppen akkor rakta ki a Pénzpataki-víznyelő pontőrét, aki tudatta velünk, hogy erre bizony csak a 48-as táv jön. A műúton futunk tovább, és újabb rossz döntéssel az emelkedőt elkerülendő a műúton kerültük ki Répáshutát. Rengeteg kanyar, és Répáshuta mindig ott vigyorog alattunk. Azt hiszem fejben itt rogytam meg, de az erőlétem is elillant. Bányahegyen tanakodunk, most mi legyen. Legalább 5 km-t beleraktunk, pedig nagyon jól haladtunk. Áronnal tovább megyünk, de én már csak takarékon tudok döcögni. Ahol kényelmesen lehet futni, ott kocogok... Próbálom feltölteni magam, de csak csupa édes cucc van nálam. Undorodom már az izótól és a gél se megy le. Tar-kőnél még látom Áront elmenni. Lefelé kicsit összekapom magam. Imó-kőnél kiöntöm az izót és vízzel tankolom fel a szopózsákom. Lök-bérc iszonyú hosszúnak tűnik. A frissítőnél tömöm magamba a ropit és az almát, ami helyre rak. Hihetetlen de jól esik az emelkedő. Ódorvár nem is olyan vészes. Onnan reneszánszomat élem, és egész jó tempóban kerülgetem a túratársakat. Még egy emelkedő és vége. 7:15. Sajnálom, mert jóval jobb idő volt bennünk. De a Bükk nagyon szép volt! Majd jövőre konzekvensen követjük az útvonalat tűzön-vízen át! :)
A reggeli találkahelyre kutyA után érkeztem, volt még egy kis időnk az indulásig, beszélgettünk. Nagyon fáztam és az eleredt esőnek sem örültem, bár készültem rá. Nagy sikert aratott a szivárványszínű gumicsizmám. Előtte éjszaka semmit sem aludtam annyira izgultam, 3-kor inkább felkeltem. De ez mindig így van verseny előtt, nem volt meglepő.
Hamar leértünk, nyomta Larzen rendesen. Gyors rajtszámfelvétel, öltözés. Ezúttal a futócipőt sem felejtettem el felvenni, mint a kolbászfutáson. Valamiért nagyon izgultam, szinte pánik volt rajtam. Rhiannon21 nyugtatott, kutyA ígérte velem jön, nem lesz semmi baj. 5 perces csúszással végre elindultunk.
Innen már nem tudok részletes beszámolót írni. Biztos ezt is tanulni kell, de én nem emlékszem, hogy jönnek sorban az élmények és pontok. Mindig csodálom azokat, akik emlékeznek az összes ösvényre, KékSárgaZöldPiros letérésekre. Túlöltöztem. De mindig ez van, mert félek a fázástól. Utálok fázni. Végül nem vettem le egyetlen réteget sem magamról, mert a rajtszám a legkülsőre volt rögzítve és sajnáltam az időt az áttűzködésre. A nadrágom nagy volt, állandóan úgy éreztem lecsúszik. KutyA megígérte, szól, ha már kilátszik a fenekem.
Oszlánál az első frissítőponton csak zsíroskenyér volt. Szeretem, de futáshoz túl nehéz. KutyA nekem adta a müzliszeletét.
20 km táján iszonyú hasfájásba kezdtem és ez nem a müzliszelet hibája volt. Szerencsére volt nálam fájdalomcsillapító. Bevettem egyet, vártam, semmi. Még egyet, semmi. A harmadik végre meghozta a várva várt hatást. A háromnak viszont az lett az eredménye, hogy le is nyugtatott rendesen. KutyA viccelődött is velem, hogy mi van futunk, na és…? –állapotba kerültem.
Azt a biz. Pazsag-völgyi pontot mi sem találtuk. Gyanús volt, hogy le kell térni balra a híd előtt. Na de hol a pont? Tovább mentünk, Elm-éket értük be, vagy már szembe jöttek? Rövid tanácskozás, ők is térültek fordultak, reménykedve tovább mentünk hátha meg lesz. A pont nem lett meg, de a lányok igen. Pecsét, fordulás vissza a letéréshez. Ide szalagozást ígértek, de nem volt. Még egy kis bizonytalankodás a sárga jelzés körül, de papamaci GPS-e segített a helyes irányt meglelni.
Út közben, hogy hol már nem tudom, többször összefutottunk Rhiannon21-nal, egyszer RitaB-vel. Jól esett a buzdításuk.
Talán Bánya-hegyen találkoztam Kabócával, sajnáltam, hogy fel kellett adnia. Kaptam tőle magnéziumot, köszönöm. Itt akartam felfalni a kis tálkában levő aprított banánt, mire megkértek hagyjak másnak is. Persze ekkor abbahagytam, bár azt hittem egynél több banánt spájzolnak be egy pontra.
Tar-kő-nél gyönyörű volt a táj, meg is álltunk egy pillanatra töltekezni. És a színek…
Annyira megörültem, hogy túl vagyunk a felén, hogy valahol 36 km táján elpereceltem. Beestem a bokorba, de valahogy az ösvényt felszántottam előtte, mert a nadrágom teljes hosszában tiszta sár lett. Szerencsére nem ütöttem meg magam, a bokor felfogott és ott volt velem kutyA aki kihúzott az ágak fogságából. Nem sokkal rá egy kifeszített drót volt keresztbe az ösvényen úgy boka magasságban. Kiabált, hogy vigyázz, de azért megbotlottam benne. Az esést ezúttal sikerült elkerülnöm. Mindenesetre gondosan megjelölte, más ne járhasson így.
Az utolsó 10 km-re már elfogyott az erőm. Sok volt a szint nekem, nem vagyok ehhez szokva. A tervezett időnk veszélyben forgott. Szerencsére kutyA buzdítása hatott és beindultunk megint. Nagyon szerettem volna 8.30 alatt beérni. A végén sokat kellett kerülgetni a túrázókat, néhánynak egy kicsit neki is mentem sűrű bocsánatkérések közepette. Végül úgy döntöttem kiabálok előre, hátha akkor időben félre „ugranak”. Volt, hogy sikerült nekik.
8.25-re berobogtunk, és azzal a lendülettel, ahogy beértem már akasztották is nyakamba az érmet. Harmadik lettem, tapsoltak, fényképeztek, kezet fogtak, gratuláltak. Szép fogadtatás! (Majdnem olyan, mint a Kisrigóban…)
Azt hiszem egy kicsit sokat ettem útközben, na igen a csokinak nem lehet ellenállni. A ropi is jó volt, a banán is jó lett volna. Talán keveset ittam? Lehet, de legalább nem ment az idő a bokrokban való bujkálással. A zuhanyzás gyors volt és didergős meleg víz híján. A bableves is jól esett és az különösen, hogy dupla adagban részesültem, kutyA nekem adta az övét is.
Ja, az a karalábé föld kutyA szerint repce és mi is elrontottuk. :(
Gratulálok minden teljesítőnek, szép munka volt. Ezt most különösen érzem, mert nem tudok lépcsőn járni, székbe leülni és felállni, éjszaka meg a mindenhol nyomott az ágy. Az az egy két hólyag és kidörzsölődés meg hamar begyógyul.
Külön köszönet kutyÁnak!!! Nélküle nem értem volna be ennyi idő alatt. Végig támogatott, igazán velem volt. Szinte a hasfájásomat is átélte. Etetett, gondoskodott, óvott, féltett, vigyázott. Máskor is!
Köszönöm Larzennek a fuvart. Jó volt, hogy ezúttal nem kellett még a vezetésre is koncentrálnom, bóbiskolhattam a kocsiban. Remélem nem nyomtam nagyon Andrást aki középen ült.
Itt a vége, fuss el véle.
Ez egy páros produkcióra sikerült Futóbogárral. Együtt indultunk, együtt érkeztünk, meg közben is összetartottunk. Kicsit bekezdett, de pont beletalált a tavalyi tempómba. Oszlánál rendeztük a pulzusát, aztán Bánya-hegy után egyre gyakrabban kellett erőlködnöm, hogy tartani tudjam a tempóját. Végül az utolsó, már könnyű 8 km-en már én voltam a főnök: most lehet futni, nyomjuk meg, most belefér kis séta, ilyes. Többnyire ő navigált, és ez jó volt, mert az én agyammal nem könnyű fejbentartani 1-1 szakasz 1 vagy 2 jelzésváltását.
Végül a tavalyi időmből 12 percet faragtunk, ami jó: asszem, ma egyikünk se lett volna képes ennél többre, egyedül meg bármelyikünk sokkal lassabb lett volna.
A Bükk még mindig gyönyörű. Még ősszel is :) Sajnos én csak itthon olvastam az itinert, amiben fel van tüntetve, hogy hol kéne hátra- meg körülnézni, Futóbogárnak azért néha sikerült.
A szervezésben voltak döccenők; a szalagozás helyenként fura volt, meg volt egy pont, amivel nem találták el az útvonalat. No comment.
Köszönöm szépen Larzennek az utat, Futóbogárnak a társaságot.
Ha mégis buszozni akarnak, igazán megadhatnád nekik a Börzsöny Éjszakai katasztrófaturistabusza üzemeltetőinek a számát. Miért maradnának ki ebből az élményből :)
Nem indult pirosbetűs ünnepnek számomra ez a Less Nándor, az elmúlt másfél hónapban kétszer futottam, és tegnap valamivel el is rontottam a gyormom, a futás alatt végig fájt. Futóbogár,JB, kutyA, András társaságában mentem le Cserépfalura, kértem mindenkit, hogy érjen be szintidőre. Még jó, hogy hozzátettem, hogy "magamat is beleértve".
Már a kaptárköveknél elfoglaltam a megfelelő poziciót, valahol majdnem a mezőny legvégén, ezt tartottam is végig. Majdnem minden szakaszon sikerült egy picit hozzácsapni a rendes távhoz (három teljesítés után),, pl. a második pont után a tanösvény elején oda - visszafele is elmentem a szalagok mellett, ami az ösvény kikanyarodásánál volt kirakva. Nem éreztem a terepet, próbáltam túlélni.
Azon kevesek egyike vagyok, aki a Pazsag-völgynél nem sokat vesztett. Emlékeztem arra, hogy itt kell betérni, igaz továbbmentem, de igencsak motoszkált bennem a gyanú, hogy itt valami nincs rendben. Mielőtt megérett volna az elhatározás, hogy itt vissza kell menni, többen szembejöttek. Meg is kaptam a lányoktól a pecsétet, az egész kitérő max. 500 méter lehetett.
Bánya-hegyen Sütő Laci szülei vitték a pontot, ha jól láttam, csak ketten voltak, de hihetetéenül pörögtek, kb. tízen voltunk a ponton, de senkinek nem kellett még felállnia sem, ha valamit kérni akart, már kaptuk is a jóságot. Mindig öröm erre a pontra érkezni.
Itt utolértek többen, akik a pazsag-völgyi fiaskó miatt a rövidebb távosok következő ellenőrzőpontját is felkeresték, ennyit a tempóról. Vártam a Tar-kőt, onnan már lehet gurulni. A Három-kő csúcsán is képest voltam rossz irányba továbbmenni.
A gurulás tényleg jó volt, volt egy szakasz, a kilátástól a Karthauzi kolostorig, amin felhőtlenül jól éreztem magam. Aztán a végén megint szenvedés, a végén egy régi ismerőssel, Attilával gyalogolva mentünk a célig. 9:15, erre telik 6 hét alatt két futásból. :)
Én azért köszönöm Laciéknak a munkát, amit a túrába fektettek, néha vannak bakik, még a legnagyobb rutin ellenére is. Mondjuk úgy vettem észre, a futók beletörődtek a dologba, nem zsörtődött senki - legalábbis akiról én tudok. A gulyást sajnos ott kellet hagynom, állandóan nagyon hosszú volt a sor.
Kedves Nedus! Igazán nincs semmi szükség rá, hogy kicsit is rosszul érezd magad, Kabóca nagyon pozitív hozzáállású, optimista életszemléletű ember, aki mindennek a jó oldalát keresi, barátságos, közvetlen, és ilyen apróságokon nem akad fenn. Tényleg, szóra sem érdemes.
Az én GPS-em végül 61,1 km-t mért, tehát az 1,3 km-es plusszunk valahogy csökkent
Azért csökkent, mert az út nem a szántóföldön keresztül vezet, hanem a műúton kell még jó sokat továbbmenni, a szántóföld szélén kevő fasorig, és onnan derékszögben. Kár, hogy ezt a GPS track sem tudja. :)
