Neveztema BÉF-re, utaltam, megött a visszaigazolás is, mikor másnap kiderült, hogy "kötelező" esti programom van, pont akkorra. Ráakadtam erre a ttúrára, 32 kili, 1100 szint, rajt 8-tól, ami egyben a cél is... szóval ez csak jó lehet. Nem bántuk meg. A rendezők minden futónadrágost kifaggattak a várható időterveikről a rajtolás alatt és villámgyorsan átszervezték a pontnyitásokat az érdekünkben. Köszönet itt is érte!
8:41-kor rajtoltunk m&m-el, melákkal és Olgival. Direkt nem álltam az élére, mert nem akartam, és nem is tudtam volna megrántani a vonatot. Nem zúzni jöttünk, hanem a terepen töltött órákért, hogy sokszor odacsapjam a térdemet a földhöz.
Az első pontig csak lejtett. Dumálgattunk. Gyönyörködtünk az erdőben. Még nem sárga, még nem vörös, de már hullik a lombozat rendesen. Az elmúlás. Az erdő nyugalma, a dombok, hegyek lágy zöld hullámzása.
Az első pont után emelkedőre váltottunk, sokat előztünk, nagyon kellett nézni a jelzésváltásokat. Mert a rendezők a szalagozást minimálban biztosították. Vagyis, mindenütt volt, ahol jel nem. Tehát nagyon kellett figyelnünk. Mivel melák és Olgi elmaradat a kaptatón, a fakihordó utakról való letéréseknél faágakat rakosgatunk keresztbe le a földre.
A második ponton telefonozással kiderült, hogy melák és Olgi plusz kiliket csempésztek a távba, s kb. 20 percre vannak mögöttünk. Ahhoz hűs volt, hogy megvárjuk őket, így a múlt héten bevált közös tempónkban haladtunk tovább m&m-el. Újra végigelőztünk pár csapatot, s egy kisebb kaptató után elértük a Tót-hegyes alatti pontot. Mivel volt időnk, kitérőt tettünk a csúcsra. Megérte, szép kilátás fogadott a sziklás hegytetőn minket.
Haladtunk tovább ttúránk legnyugatibb pontja felé, s a Sárga, mely kerülgethetően, de sáros volt, pazar rálátással örvendeztett meg utunk további szakaszaira. Mátrakeresztes Alsóhutára dél előtt értünk meg, s a pont után betértünk a kocsmába. Behúztunk 1-1 kólát és zacskó sót, s az aszfaltos emelkedőt meggyalogoltuk. Fallóskút előtt szalagozás volt, kiváló minőségben.
Kezdtünk aggódni a szintekért. Már csak egy szűk tizes van hátra és még csak 530m szintet szedtünk össze. Ennyire elmérték volna?? Aztán kiderült, hogy mégse...
De előtte még Mátraszentimrén majdnem eltévedtünk, a Zöldre felérve a cukrászdánál mi elmentünk volna jobbra, ha egy sporttárs nem igazít el éppen odatoppanva. Még két jelzésváltás és megérkeztünk a Bőgős-réthez. Nagyon hangulatos, kiépített erdei ösvényen mentünk át. Majd a pont után az erdőbe belépve megláttuk az emelkedőt, s tudtuk, a szint meglesz! Sőt, a hátralévő 3,5 kilire még kevés is lesz a bruttó 5 óráig jutó 25 perc... Erősen húztuk tehát fel magunkat, m&m az utolsó kilin még egy tempóváltással is meglepett. :) Aztán a kilátótól futottunk, ahogy kellett, s 5:00:25-el állítottam meg én a stoppert.
Gyönyörű, ismeretlen mátrai szakaszokra jutottunk el, örülök, hogy ott lehettem. A rendezők jó kedéllyel fogadtak mindenütt, s ha jól számolom legalább 7 csokit kaptunk. A célban pedig libazsír, finom uborkával, ki mennyit akart...
Mikor mindannyian belaktunk, s bizony minden beérkezőt megtapsoltunk a kitett kemping fotelekben napozva ülve :)), másik utat választva jöttünk haza, megcsodálva autóból is a tájat. Jó szívvel ajánlom ezt a ttúrát másoknak is, én már beírtam a jövő évi naptáramba!!
Én gartulálok és ha ott lehettem volna, akkor tapsoltam is volna! :) Nem így tervezted, de egyre többen tanulják meg, hogy a csanya-, lupus-féle versenyekben nem csak a szívük-lekük van benne, de némi extra is...
Itt van előttünk a Nupogagyi és a Piros is!! Hajrá!
BÉF 2010 - víííízzzz, az van! szarvasbőőőőőőőőőőőgés, az nincs!!!!!
Egy hét köhögés és orrfújás + az időjárás előrejelzés nem épp kedvező előjel, de mit lehet tenni, ha az ember fia pont ezt a versenyt nézte ki őszi célversenynek, pályabejárásokkal, felkészüléssel meg ilyesmi.
Vajonmerrével gyorsan telik lefelé az út, a készülődés közben Csanyától megkapom az Ultra Beltet, a buszon előkerül a botom, megnyugszom, lesz ami lesz, megyek majd amíg bírom, az elején úgy sem tudom megállni, hogy ne nyomjam.
A rajt után kb. 300 méteren együtt futunk páran Manbóval, de gyorsan eltűnik a szemünk elől. Magosfa felé a meredekebb emelkedőket szigorúan gyaloglom, de csak ritkán kell köhögnöm így itt még rendben van minden. A gerincen aztán elkezd fújni a szél, nem is kicsit, majd egy félig eloltott tábortűz mellett haladok el. Félve fut át az agyamon, hogy nehogy a végén a szálló parázsból komoly motiváció váljon. Aztán elkezd szitálni az eső ami még jó is, mert melegem van. A pontot elhagyva aztán kettes fokozatra állítom a lámpát és zúzok lefelé. Egészen a piros elágazásáig, onnan minden lépés után belenyilal a mellkasomba a fájdalom, aztán amikor kicsit javul a helyzet, akkor elkezd görcsölni a hasam. Spero és Koppány olyan tempóban húz el mellettem, hogy ½ perc után már nem is látom őket. Mire leérek Csanyáékhoz kicsit normalizálódik a helyzet, eszem-iszom aztán indulok tovább. Felfelé jobban megy a dolog, legalábbis érzésre, de beletörődöm, hogy ez nem az én napom, de sokat lassulni nem akarok, mert elkezd esni az eső, fázni meg nem szeretek. Várom, hogy valaki utolérjen, de senki nem jön aki mellé társulhatnék, így egyedül érek fel a Csóványosra már totál ködben. Lefelé nem hiszem el, hogy mennyire nem látok semmit, de egyszer csak ott áll előttem Koppány, aki nem találja az ösvényt. Na ja, nem csodálom, innen együtt megyünk tovább, többször topogunk egyhelyben a jelzést keresve, de egyszer csak leérünk a Sparihoz. Fullos kiszolgálást kapunk, aztán indulunk tovább. Egy ideig együtt megyünk, de a szakadó esőben nem is tudom hol szakadunk szét, mindenesetre a Fultán kereszthez vezető dózerúton már egyedül gázolok át a dagonyákon. Ekkor esik a legjobban, és bármennyire ezt a szakaszt ismerem a legjobban, a kék sáv piros x elágazásnál nem találom a kék jelzést, vagy öt percet futok föl-le, mikor az égiek megkegyelmeznek és a szél egy pillanatra arrébb fújja a ködöt és látom, hogy az orrom előtt hol folytatódik tovább az út. Felfelé még elkezdi húzni a görcs a vádlimat, fenn a pontnál nincs semmi, igyekszem is tovább, hátha Hamuháznál lesz. A gyomrom megint kezd görcsölgetni, nem igazán megy jól a futás, lassulok és kezdek fázni. Aztán Hamuháznál bár enni nem tudok, de kapok magnéziumot, ami életmentőnek bizonyult. Elindulok felfelé és bár az elején megy a futás, gyorsan kiderül, hogy a kajálás kihagyása miatt merülő félben vagyok, még jó hogy a lámpa nem. Várom, hogy végre Koppány utolérjen, elképesztő csigatempóban tolom fel magam az utolsó meredek részen, a karomat már nem is érzem annyit botozok. Aztán a homályban feltűnnek a Nagy-Hideg-hegyi turista ház fényei, megörülök, innen már csak lefelé kell menni. Ha eddig kibírtam, most már menni fog. Aztán ahogy elindulok a sípályán majd össze csinálom magam, a jobb térdem jelzi, hogy elég volt a köves lejtőkből. Persze Csanyáék elintézték, hogy ezzel ne legyen gond, mert valahogy megoldották, hogy miután felküzdjük magunkat a Nagy-Hideg-hegyre, minimális ereszkedést követően újra felfelé futhassunk. Jól esik (és nem csak az eső) szó se róla, de ha már megint felfelé megyünk, akkor hogy fogunk lejutni? Aztán megjön a megoldás és egy kis dzsungelharc után ismét futhatunk felfelé, immár a piros x-en. Itt még megmártózhattunk a tavakban, majd az Ultra úgy dönt hogy elege van és helyet akar cserélni a pótlámpával. Kis bénázás,majd egyszer csak ott vagyok újra a piroson. Mmmm, azok a fincsi kövek lefelé, milyen jól estek a végére. Én balga meg ránézek az órámra és látom, hogy még meglehet a hat órán belüli teljesítés, így tolom ahogy tudom. Meglett, de kipurcantam a végére. Meleg víz, masszás, meleg étel és újra élőlénynek érzem magam. Aztán a következő pár órában folyamatosan eszem és iszom, nomeg beszélgetünk. Hazafelé Futóbogárral és Kutyával beszélgetve megint gyorsan eltelik az út, de már igencsak világos van mire elbúcsúzunk.
Jól éreztem magam no, megaztán régen is áztam már bőrig.
Profi eltévedő vagyok, sötétben szinte kötelezően elő is adom, de Csanyáék profi munkát végeztek. Ha nincs a köd, akkor gondolkodás nélkül lehet végigjönni az útvonalon. Az az öt perc bolyongás amit előadtam, ilyen körülmények között benne van a pakliban. A frissítőpontok ellátottsága 100%-os volt, a kiszolgálás 200%-os. Ezúton is köszönöm minden közreműködőnek azt az odaadó munkát, amivel segítettek bennünket. A Csanya-Lupus páros rendezésben etalon, köszönöm hogy veszitek a fáradtságot és rendeztek nekünk ilyen versenyt, remélem eljön az az idő, amikor betelik a jelentkezési létszám. Mondjuk a szarvasbőgés ügyében intézkedhettetek volna :)
A lámpáról röviden csak annyit hogy k@rva jó.
Azért majd írok róla kicsit bővebben is.
komcsi? Lehet irni negativ velemenyt? Te akartad, ha ni!
A foztod borzalmas! Ha nem egeted oda, akkor is! Az egett iz kicsit javitott rajta, de 3 kanalnal tobbet nem tudtam belole enni. Biztos finnyas vagyok. Ha valaki gyujtest szervezne Csanyanak fozotanfolyamra, akkor beszalneg 5 ezerrel! Szerintem ebbol sokat tudnank profitalni!:)
Ami nekem, hianyzott: zsiroskenyer utkozben, meg esetleg valami meleg folyadek. Bar az csak azert mert azott kutyakent tenferegtunk az erdoben. Ha eppenseggel egy 15-18 fokos este van, akkor meg tuti nem akarok utkozben meleg teat szurcsolni.
Az osvenyjelolesek nagyon jok voltak! Ennel jobbat el sem tudok kepzelni! A pontos inditas, busz, ... minden eleg profi volt. Bar nem voltam tul sok terepfutoversenyen, de ebben nem talaltam hibat!
Nagy koszonet minden szervezonek, segitonek, ... Szep munkat vegeztek!
Nem kérdés, ha egyszer valami esős terepversenyre szeretnék nevezni, tudom milyen szervezéshez forduljak. :-)
Nekem egy kicsit zsúfoltra sikerült a vasárnap hajnalom/délelőttöm, így fel sem merült bennem, hogy bevállaljam a teljes távot. Igaz csak du 3 kor döntöttem el, hogy mégiscsak elmegyek. Azért gondosan megkértem lutakot, hogy vigye el a kocsit a spariházhoz, meg direkt nem vittem el a chippet sem, nehogy meggondoljam útközbe magam. Utóbbi időkben nagyon nem is futottam terepen, szóval jó volt így. Sajt! Aztán mindenki meglódult, így én is. Gondosan a derekamra tekertem a lámpámat, ami nagy hiba volt, így az első emelkedőn át kellett szerelnem. Aztán megint kapaszkodtam. Az út gyönyörű volt, kellemes idő lenge szél. Simán vettem Magosfát aztán elkezdtem ereszkedni. Pénteken elég erősen elhajoltam a gyomrom is elrontottam, így lassítottam, elhagytak ekkor egy páran (Athosz mondjuk komolyan zúzott lefele), de nem volt menekvés hívott a természet. Aztán lecsorogtam Csanyáékhoz, felvetődött bennem hogy vigyenek át, de számolgattam, hogy hamarabb átérek mint ők. Aztán jött a köd, utól értem Jb-t is megint, aztán így összeverődve botorkáltunk a ködben. Lefele talán még rosszabb volt, furcsa volt a tejfölbe lépkedni, aztán amikor elvesztettük az ösvényt vissza rá megint. Szép lassan lecsorogtunk páran a Spari házhoz. 3:30 lett kereken. Furcsa de ezt így most nagyon élveztem, jó mondjuk a köd korlátozta a tájékozódást és a tempót, de számomra ez a rövid etap emlékezetes volt.
Amíg nem volt köd, egyszerűen zseniálisak voltak a jelzések, le a kalappal, szinte mindig előre 1-2 jelzést láttam. Hogy bejött a köd, így azért nem volt ennyire egyértelmű. Persze igen nagy segítség volt ekkor is a jelzés. AZ ellátás szuper volt, és maximális respekt a személyzetnek.
jó-jó egy ilyen hardcore megmérettetés, aztán jönnek az élményfutók, mint én, aki akkor is boldog és elégedett, ha nem a kilométer hajhássza és a határait feszegeti, hanem csak hogy kényelmesen teljesít egy felet és jó élményekkel megy haza.
Lehet,hogy nem tudsz 100as terepeket futni ,de a bottal baromira jól bánsz ,(nem arra gondolok,mikor a lábam közé dugtad :)) talán érdemes lenne a távolságot is növelni ;) Örülök,hogy együtt maradtunk lányok , legalább az első felére . amiket Athosz írt ,hmm így már nem fáj annyira ,és még a maratont is lefutottam :) Tényleg lett női teljesítő ? Noémi ...
"Ez nem ösvény, ez túlélőtúra. Patakmederbe le, ösvényen fel, kidőlt fa alulról, kidőlt fa felülről, fiatalos jobbról, fogadás balról " miről maradtunk le :))))
olyan jókat írtok,hogy már már visszakívánkozom :P Szuper fejlámpával + bárki végigmenne ;)
Nem a topic témája, de azt hiszem a mai a ritka-bb kivétel. Igaz, maratont nem futottam , de minden egyéb mást igen , többször, elég szerény a befutó csomag. De, azt hiszem, aki indul, nem a csomagért teszi ))))
Mindenesetre, hogy ontopic is legyek, jó TT példa, a HASE, ahol a futóknak nem kellett nevezési díjat fizetni, mégis díjazták az első 3 helyezettet, "befutó" ellátás is volt, sőt frissítés. Pedig nem egy nagy rövidebb verseny.
Csanya persze nem mondta, hogy 'egy' hanem kivárt és RAJT!
Kellemes, igazi kora őszi este. Szinte tökéletes. Az aszfalton halkan suhanunk. A magyar viszonyokhoz képest szokatlan módon, bulizó fiatalok szurkolnak az út menti házak közül. A fejemen egy próbaként kapott Petzl Ultra fényágyú, a minimum fényerőre tekerve is bőven sok. Szép lassan haladnak el mellettem az emberek, ez már csak így van rendjén. A VILATI-nál emergeli irányít. Be a susnyásba, át a patakon. Kezdődik az egyes számú mászás, a leghosszabb. Gyorsan szétszakad a mezőny, lassan haladok, korai még a sietség. Rövid kurfli után a zöld sávon hullámzunk felfelé. Mintha bogarak lennének a fénycsóvámba? Nem, ezek esőcseppek. Szemerkél. Rajtam rövid gatya, rövid póló. Bőven elég. Talán sok is, csodáklozom is, hogy néhányan hogy beöltöztek. Hogy izzadhatnak szegények. Megérkeznek az első tócsák, és az a sanda gyanúm, hogy nem nagyon érdemes kerülgetni őket... Szasza libben tova. Ákibácsiék elkavarnak egy jobbosnál így együtt haladunk XICapitannal hármasban. Az elől lévő általában elvéti az ösvényt előbb-utóbb, így felváltva haladunk elől. A csúcs előtt kicsit leszakadnak. Aztán nagyon. Fenn fúj a szél, de azért a rövid elég még. Rutinosan az előírt pulzuszóna alá állítom a csipogást, így nem lépem át egyszer sem a max-ot. Lefelé nagyon jó suhanni. A lámpa szinte nappali fényt ad, így nem kell féljek, hogy rálépek valamire, tudom ereszteni. *JB-t pillantom meg. Jajjjajj. Ez nem jó jel. Ez nagyon korai. Próbálom visszavenni a tempót. Beérem Szőri Kornélt. A téli kiadáskor már kerülgettük egymást és tudom, hogy tavaly olyan időt ment, ami számomra nem reális, így nagyon nem akaródzik megelőzni, de aztán mégis megteszem, mert van még bőven frekitartalék. Oli írta, hogy lefelé technikás, úgysem fogom szaggatni a határokat. Háááát, ha egy kicsit akarnám?! Csanyáék pontját kicsit furán közelítem meg. Konkrétan visszaesem a patakba. Töltés, alma, sajt. Irány fel, mert drága az idő. Talán egy kicsivel jobban esik az eső, de nem vészes. Télen ez egy nyugis rész volt, mindent hó takart, most ugrálgatni kell a köveken. Végre megvan a kaptató. A pont óta eszem. Még egy gél, még egy kis víz, még egy izószelet... Néha a vészmadár is becsipog, de talán egy kicsit kevés az oxigén, ezért leállok a kajával. Konok babonasággal nem nézek hátra, de a megvillanó fényekből érzékelem, hogy közeledik egy különítmény. Egy kis mező, egy kis lejtő, egy kis kikerics és sok-sok bükk. A szél is erősödik. Ahol csak lehet futok. Nedus-t érem be. Nagyon megijedek, de aztán megnyugtat, hogy a gyomra miatt nem halad. No innen már én sem. Tejfehér ködbe érek. Hiába a csodalámpa, az egyik jelzéstől nem látszik már a következő. Bizonytalanul és lassan haladok. Várom, hogy elrobogjon mellettem az üldöző gyorsvonat, de csak nem jön. Megváltás a csúcs. Innen lefelé, de nagyon lassan, mert 2-3m-nél többet nem látok előre. A friss avar eltakarja az ösvényt és a csúszós köveket. Szél, eső, ködszitálás, de egész meleg van. Inkább a biztonságra törekszem, óvatosan haladok, néhányszor jókorát csúszok, de talpon maradok. Kicsit aggódom nehogy elvétsem a balos letérést, meg-meg állok, hogy a jeleket megnézzem. Szerencsére ChKaresz és Elm igazít útba. 'Nem nagyon látszik az ösvény' – mondja Karesz, majd három lépés után tényleg nem látszik semmi. 10-20 m után azért elég ösvény szerű lesz a dolog, bár a köd miatt csak lassan tudok futni. Ezen a részen én mindig szívok. Most is. Az eső itt már rákezd istenesen, a fakitermelés miatt sár és felszántott talaj. És köd. Sűrű köd. Érzem az irányt, de örülök amikor találok egy-egy fényvisszaverő szalagot. Aztán egy brutál felszántott részen rossz irányba megyek. Enyhe pánik fog el, mert gőzöm sincs, hogy hol vagyok és nem is tudom felidézni, hogy mikor láttam utoljára jelzést. Bizonytalan haladás után visszamászom és tényleg, félrevezettek a keréknyomok. Még lassabban megyek mert alig tudok tájékozódni. Az egyik mély tócsa alján rálépek valamire és üvöltök egyet a fájdalomtól. Basszus, ezt akartam elkerülni. Nem baj, terhelni, terhelni... Könnyű mondani... Néha bevillan egy-egy tisztább rész, már 5-10 m-t is belátok. A balos letérés itt is aggaszt egy kicsit, de pont az elágazás előtt tisztul ki teljesen és valaki ül is a jelzésváltásnál. Susnyaharc lefelé, kisebb csúszkálások, meg nagyobbak. Végre aszfalt. Fel a Sparihoz. Pepe már jön el a pontról mond is valamit, de nekem ugye... Fent Zsotyek üdvözöl, nem is értem miért nem a Csóvit vállalta?!? Pro tölti a kulacsom, pygmea hámozza a banánt. Ellátás szuper, az alma-sajt kombó itt is játszik. Az üldözők a nyomomban. Kornél itt szakadt le télen, hátha most is... Futom az aszfaltot, majdnem egy békára lépek. Felfelé evés ivás. Nem haladok úgy ahogy szeretnék, itt belassulok és el is kezdek fázni. Felveszem a kesztyűm és dobok egy kis gélt a kazánba. Működik. A dágvány itt kezdődik igazán. Kikerülhetetlen sártenger. Az idei év erről szól, ez van. Szeretjük és mosolygunk is hozzá. Megy a futás is, a Foltán-kereszt egész hamar megvan, innen már csak egy ugrás a Csóvi. Felhúzom a karmelegítőt is mert a szél egyre erősödik. Megint belemászom a felhőbe, de itt legalább egyértelmű az irány. Pepe persze kereket old, ilyen ez a legény... Menet közben a dzsekit is felveszem, mert ugyan tiszta víz a póló, de a kabát alatti dunszt melege már hiányzik kissé. A Csóvin gyors csekkolás és végre lejtő. Az elején elég óvatosan haladok a köd miatt, aztán később is... A szerpentin előtt hátulról legázol valaki. Pepe. Kicsit lukra futott a piros hszögön. Huhhh, egy nyúl már nagyon hiányzott. Beállok mögé. Egy-két 10 pontos piruettet ő is bemutat. Kényelmesen haladunk. A vonatsíneket elérve a csodalámpa hármat villan, majd csökkentett módra vált. Hajjjajjj, ennek fele sem tréfa. Pár méter után megint három villanás és a csökkentett mód csökkentett módjára vált. Bravó. 'Haló, hallló, Csanya? Itt -athosz- beszél, feltöltött aksit kérek a Hamuházhoz.' Persze öreg vedd ki a biliből a kezed. Ezt megszívtad. Van pótlámpád. Nincs. Akkor kuss és fuss (gumimaci, kóla, zutty)... Pepe szán meg és világít hátra a kettes számú lápájával, mert a talpfák között nem igazán szerencsés elvéteni a lépést. Ráadásul, ha egy kicsit is rosszul lépek, akkor a jobb lábam nagyon belenyilal. Mi lesz a célig?! Az emergeli, Zrobi pont karácsonyfaként világít a sötét erdőben. Utántöltés után kapok egy 1 lux fényerejű lámpát. A Petzl szupertitkos fejlesztése ezt az ellenfelek megtévesztésére tervezték, mert szerintem 2 m-ről már nem látszik a fénye. Oké, akkor megtévesztek, Dzsikulee-ék nincsenek messze, tehát fő az óvatosság. A hegymenetben alig tudunk lépni a szalamandráktól, ellepik az ösvényt. Pepe élre áll és egyenletesen távolodik. Próbálok én futni utána de kevés és öreg vagyok már ehhez. Megint beérek a felhőbe és ezzel egy időben a sártengerbe is. Az egyik közepén majdnem dobok egy hátast és valahogy nem próbálnám most ki az iszappakolást. Ténfergek, megint gyökkettő a sebességem. Próbálok futómozgást végezni, de csak egy helyben mocorgok, mert nincs fény, csak sár és köd. A kaptatók meg kicsinálnak. A MHH előtt várom hogy a mókusok elé vessék nyamvadt testemet, de a murvás útra érve egész felvillanyozódom. Innen már csak lefelé – gondolom naiv módon... Csekkolást után ChKaresz gyorsan útba igazít és olyan 2 km/h-ás sebességgel lerobogok a sípályán. Szerencse, hogy anno én mértem ki, így legalább ismerem, de a lábamig alig látok. A piroson akkora a köd, hogy többször elvétem az ösvényt és a dzsindzsában érzem meg, hogy letértem az útról. Persze vadul Petzlelek mindenfelé, de talán egy gyertyával jobban járnék. Fizikai csoda, hogy nem visszafelé haladok. Várom, hogy elrobog mellettem valaki, de egyelőre csak az eső robaját hallom. Minden jobbos lépés a sorsom megkísértése. A Taxi-rét előtt jobbra betérek a kék keresztre, de pár méter után kezdem azt hinni, hogy kandikamerás átverés alanya lettem Eznemlehetigaz... Ez nem ösvény, ez túlélőtúra. Patakmederbe le, ösvényen fel, kidőlt fa alulról, kidőlt fa felülről, fiatalos jobbról, fogadás balról... Mindezt úgy, hogy felfelé is megyek tisztességgel. Én azt hittem, hogy a NHH magasabban fekszik mint Királyrét, de az ezek után kizárt. Vergődöm a szó legszorosabb értelmében. Ilyen lassú haladás nincs is. A piros X ugyan csak kicsit emelkedik!!! de nem ér véget soha... A piros sávra kiérve úgy érzem, hogy már nagyon közel a cél. De nem, bazi messze van. És itt már biztos be is fog valaki, mert nem lehet, hogy más ilyen töketlenül jön le a NHH-ről. Örökkévalóság a nyiladék. Leveszem a fejgyertyámat és próbálok térd magasságból a kövekre vakítani, hátha használ, de nem. Az aszfaltra való kiérés egy megváltás. A célba érés meg nem is tudom mi...
Lezuhanyozva, bekajálva, megmasszírozva azért nagyon jó a pletykaszlonban ücsörögni, köszönet a résztvevőknek.
Akik etettek, itattak, irányt mutattak, áztak-fáztak, sajtot daraboltak, azoknak meghatározhatatlan mennyiségű köszönet.
Jó volt nagyon, de legközelebb fejlámpával is végigmennék...
Amit a Nike után kaptunk (1,5 l ásványvíz) az tényleg gáz volt. De most felsorolom, mit kaptunk az idei marathonon: (előtte és utána) - 1 technikai póló - 1 érem - 1 sör - 1 ásványvíz - 1 banán - 2 Boci szelet - 2 kiscsomag keksz - 1 Nivea sampon (250 ml-es flakon!) - 1 2dl-es gyümölcslé Plusz volt masszázs is, csak nem akartam sorbaállni.
Véleményeket, szidalmakat, dicséreteket, hozsannákat, átkozódásokat, stb ide vagy a csanya@terepfutas.hu mél címre küldjétek légyszi. Megígérem, hogy egy hétig szájzárat rakok magamra és nem válaszolok semmire ( tanulva az idei T100 esetéből amikor még a friss élmény hatása alatt voltam és nem tudtam korrekten, higgadtan válaszolni...).
"szerintem jól teljesítettem félig a pályát" Ez tetszik, megjegyeztem, hátha még szükségem lesz rá :-) Légyszi ne értsd félre, gratulálok a futásodhoz!
Azzal kezdeném, hogy én nem vagyok ultrafutó. Nem tudok 100 km-es versenyen elindulni, nekem ez a 47 km is óriási küzdelem. De úgy gondoltam, hogy nem lehetetlen hogy megcsináljam. Óriási izgalommal és örömmel vártam a rajtot. Larzennel összebeszéltünk, hogy kísér, szerencsémre nem edzett mostanában túl sokat. :-)
Nagyon hangulatosan indult az eleje, a fényvisszaverő csíkok a fákon, a futók ruháin a fényvisszaverők mint egy kivilágított vonat kanyargott az úton felfelé. Élveztem a látványt, a hangulatot, a futást. Aztán Magosfánál elkezdett szemerkélni az eső, ez még jól is esett, melegem volt a mászástól. A gerinceken viszont erősen fújt a szél, majd az eső rendesen rákezdett. Magosfáig TVJudittal, Larzennel és Yoyoval haladtam, meglepően jól bírtam a tempójukat. Az oldalam begörcsölt, a felfelé sétálásnál nem zavart, a futásnál viszont eléggé fájt, de úgy gondoltam, hogy ez majd elmúlik (nem múlt, de túlléptem rajta).
A Rakottyás völgyi pontra egyedül érkeztem, a lányok lehagytak, Larzen lemaradt. Eszegettem a ponton, vártam Larzen, majd mikor megérkezett, előre küldött. Két órát terveztem erre a szakaszra és három perccel belül voltam.
Pogányvárhoz felfelé nagyon durván meredek, belassultam. Larzen megállt egy technikai szünetre, nem is tudom hol, valahol a Csóványosra felfelé menet. Többet sétáltam a sík szakaszokon is, de nem ért utol. Nézegettem hátrafelé, de senkit se láttam. Köd vagy inkább felhő ereszkedett ránk. Semmit se láttam, pedig két lámpám volt. Akkor értem utol a lányokat, amikor ők elvesztették valahol az ösvényt és a jelzést. Ha hárman, négyen voltunk akkor egész jól láttam, ha csak ketten vagy egyedül maradtam, csak botladoztam a köveken, folyton lejöttem az útról.
Csóványoson egy nagy fénysugár várt minket. Lefelé menet se láttunk semmit a ködtől. Judittal és Yoyoval haladtam, de nem mertem megállni, hogy felöltözzek pedig akkorra átáztatott az eső és nagyon fázni kezdtem.
A Spari ház előtt a KO-ön mégis megálltam felöltözni, mert Yoyo is technikai szünetet tartott. Ketten botorkáltunk tovább, csak a cipőmet láttam. Juditot beértük azért a Knégyzet előtt.
A Spari házhoz újabb két órát terveztem és 23ó56-kor értem ide. Jól voltam, az oldalam nem görcsölt már annyira, csak eléggé átfagytam. Sokat ácsorogtunk a ponton. Vártam, hogy Larzen beérjen. Judit kiszállt. Hosszas átbeszélés után Yoyoval is a kiszállás mellett döntöttünk, mert még ha együtt megyünk is csak botorkáltunk volna a köveken a ködben, a Csóványos - Hamuház - Nagy-Hideg-hegy szakaszt nem ismertem és a lassú tempótól jól átfagytunk volna. Nagyon durván ömlött az eső, de ez önmagában nem volt probléma, csak a köd.
A Spartacus háztól a betonon befutottunk a célba. 27.7 km és 4ó28p volt ez a kis kaland. Nem bánom a döntésemet, mert szerintem az adott helyzetben ez volt a logikus döntés. Fizikailag nagyon jól voltam, szerintem beértem volna szintidőn belül. A célban csend volt. Igazából a feladókkal senki se törődik, pedig mégiscsak futottunk 30 km-t versenytempóban. Én legalábbis kifutottam magam, elfáradtam a végére. Persze az az igazi hős, aki teljesítette a versenyt. Nekik ezúton is gratulálok! És azoknak is gratulálok, akik feladták, mert ez is egy nehéz döntés volt. Egy nagy taps mindenkinek kijárt (járt volna). Larzen már csak akkor jött, amikor lefürödtem. :-)
Nem vagyok csalódott, szerintem jól teljesítettem félig a pályát. Most brutál izomlázam van és tervezem a következő kalandot. :-)
Köszönet mindazoknak akik jelenlétükkel emelték az est fényt tegnap a Börzsönyben. Akár mint induló, akár mint rendező, akár mint sztorizó volt ott, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy emlékezetes maradjon a verseny.
Pontos adatokkal majd Lupus szolgál. Én csak annyit tennék hozzá, akinek sikerült végigmennie, egy komoly teljesítést tudhat magáénak. Majd amikor az Alpok hágóin éri hasonló rossz idő gondoljon a 2010-es Börzsöny éjszakai futóverseny teljesítésére. Merítsen ebből erőt!
Nem mintha az érem lenne a lényeg, mert az úgyis a szekrény mélyén egy papírdobozban végzi a többi akárhány között, szóval ez a fontossági sorrendben kb. a 101. szempont.. vagy tekintve, hogy számos versenyen nem is adnak befutóérmet, az érem csak a dobogósok kiváltsága (vagy még ők se kapnak), kijelenthetem, hogy részemről nem is szempont. De amikor úgy futsz be, hogy azt se tudod pontosan hol húzódik a cél, elő kell ásnod a mobilodat, hogy megnézd, egyáltalán mennyi időt futottál, visszamész keresni az órát, percekig kóvályogsz mint gólyafos a felhők alatt, hogy most mi van, vége van vagy mifene, lefutottad, hova kell menni, mit hol adnak... az ilyen "célba" érkezés számomra egy "kicsit" kiábrándító. És ez az, amit az itthoni versenyeken sose éreztem, lehet szidni a BSI-t a befutócsomagban lévő 1 db szabolcsi alma és 3 szórólap miatt (mint említettem, szoktam is :)), meg más miatt, de legalább a táv ill. a kitűzött cél teljesítésének az érzését nem csorbítják azzal, hogy az embert le se szarják, amikor beér. Sőt... persze lehet, hogy egy ilyen, BSI stílusú befutóhoz tényleg egy Péter Attila kell, de azt se hiszem el, hogy a svejcieknek nincs hasonló kvalitású emberük... az érmeket a nyakadba akasztgatni meg aztán végképp nem szükséges nagy tehetség (lásd, itthon sokszor még egy tapír is képes rá! :)))) No de nem morogni akartam, csak ahogy itt ültem a gép előtt és fél szemmel néztem ill. hallgattam a mai befutófilmet, egyszerűen eszembe jutott a nyárnak ama kissé kellemetlen emléke, amit hirtelen felindulásból nyomban le is írtam. :) (És a tanulság maximum annyi lehet belőle, hogy aki nincs megelégedve a nagy hazai rendezvényekkel, megnyugodhat, van ám rosszabb is. :))
Nézem ezt az online adást, és megint eszembe jut a Swisalpine befutója... Itt hiába zuhog az eső, mindenkinek a nyakába akasztják az érmet, saját nyelvén köszöntik... Nemhogy még keresgélnie kelljen, mikor haladt át a célon, hol az a nyomorult óra, meg sorbaállni egy kibaszott éremért... Lehet szidni a BSI-t (én is szoktam néha :)), de itt beérkezéskor legalább futónak érzi magát az ember. No persze ez nem Svájc, "csak" Magyarország...
Én az időjárásra tekintettel egy órával jobbat mentem, mint tavaly. Aztán bealvás nélkül hazavezettem, egy órát aludtam és most viszem a nyári tereptriatlonos szurkolóimat ebédelni. A Csanya meg erősen törheti a fejét, hogy jövőre mivel tud extra élményt nyújtani a rendezvényein. Mondjuk hógolyózás a Rigó kertjében T100-on...
