Ide várjuk mindazon grafomán kollégák hozzászólását, akiket nem zavar, hogy a minőségi hozzászólásokat inkább mennyiségire cseréljük! Egy szabály van, ne anyázz és ne írjál csúnyákat!
Egy Nyugati- Szob vasutat megjátszottunk tavaly, Vácig meg visszajöttünk bringával, onnan vissza bringa a Nyugatiba. Nem viselt meg anyagilag, de nagyon meglepődtem, mennyibe kerül a vonatjegy a bringákkal együtt.
Júniusban felmentünk Szobig vonattal, onnan visszagurultunk. A nagyobbik gyerek jól bírta, úgyhogy rábeszéltem, hogy ne pazaroljunk már vonatjegyre (meg most éppen Zebegénynél nem is jár).
Úgyhogy ketten nekivágtunk, Göd-Szob-Göd volt a túra. Barátságos útvonal, mert kevés az erőfaló szintkülönbség, a fáradtabbik felén meg inkább lefelé van az irány. Keskeny kerekű crosstrekking bringáink vannak, azok azfalton szépen szaladnak.
Az utolsó 10km-en kellett egy kis buzdítás, de egyébként egy ebéd és egy fagyi megálló volt összesen. Kellemes egyenletes tempóban jól ogynak a km-ek.
Ma terminátorost (emberi szövet fém vázon) játszottunk a gyerekkel, tekertünk 80km-t. Nem tudom, hogy lesz ebből holnap motorra ülés, lehet, hogy kéne egy daru, mint anno a páncélos lovagoknak.
Akkor mai apróság. Szép időben elindultunk, hogy gurulunk egy kört, megnézzük, hogy hogy rakták össze a pontonhidat Tiszadobon. A híd előtt megálltunk, de annyi volt a szúnyog, hogy nem kezdtünk el kajálni, gondoltam, hogy húzzunk fel a hegyekbe inkább. Onnan adta magát az R-nek ugyan nem nagyon kedvező Újharangod-Megyaszó nyitás, aztán gondoltam, hogy menjünk Szentistvánbaksa felé. A tetőn meg szoktunk állni szétnézni, most is ez volt, aztán vagy két perc múlva kaptunk egy homokvihart és a 30 fokból hirtelen 18 lett. A szél velünk maradt, és bár normál esetben szeretem, talán egy kicsit sok volt most belőle, fél sávokkal lökdöste arrébb a motort. Felsődobsza végén felújították a szerpentint, csak sajnos annyi sóder van rajta, amennyiből még egyszer meg lehetne építeni az egészet. Viszont ott védett a hegy a széltől és a kilátás mindig pazar.
Lényeges tapasztalat: a hálós kabátra vett membrános esődzseki hibátlan szél ellen is.
Golopnál feladtam, lekanyarodtam hazafelé, éppen belefutottunk egy halom csopperesbe, a kastélyban lehetett valami szerveződés, mert tele volt az udvara motorokkal.
Az ilyen 70-80 km/h sebességű szél jellembéli hibái ellenére is bír egy nagy előnnyel, a plexire nem tapadt egy bogár sem, miután elkezdődött.
Én meg azon lepődtem meg, hogy ha nincs a járműben regeneratív fékezés, akkor az autópálya lehajtónál nem elég elvenni a gázt és bambulni. De végül meglett. :)
Ma este csőriken 5 ből 6 pontosra vizsgázott az ABS-es fék. Mikor rányúltam, határozottan kimondtam magamban: Ez nem lesz meg. De meglett. Remélem a hölgy halláskárosodás nélkül megúszta a Nautilust , eléggé begörcsölt az ujjam a dudán.
de jo latni, hogy mas multinal is szarul mennek ezek a dolgok...
"fizeted a fószert, aki ugyanazt csinálja, amit te is meg tudnál két kattintással. Vagy hát nem ugyanazt, mert nem egyszer volt már, hogy ők nem találtak elég olcsó jegyet, a kollégák meg igen."
Es fentrol olyan szinten nyomjak rank, ok teljesen meg vannak gyozodve rola, hogy igy olcsobb a cegnek...
Persze ezek is magukbol indulnak ki, mert ott borult ki a bili, hogy a topmanagerek first-class jegyeket vettek maguknak a cegre, majd a repterre erve downgrade-eltek sima turistara, KP-ben felvettek a kulonbseget...
Most mindenki szopatva van egy olyan rendszerrel, ami nagyon korlatolt, eddig minden foglalasomtol talaltam 3 percen belul jobbat, nem is szarabb legitarsasaggal... de ez a szabaly.
Mondjuk kivancsi lennek a vegen a matek bejott e (par topmanager vs az osszes gyalog utazasa), vagy csakazert is kotik az ebet a karohoz mert most mar szegyen lenne visszaterni.