Ő ezzel a mondatával bebizonyította alkalmatlanságát, az tuti. Inkább maradna csendben az, aki csak hülyeséget tud beszélni. De leginkább azoknak jár a szájuk.
A szabad demokratikus választás nem szokásjogon alapul, hanem törvények szerint, amit az Alkotmányba rögzitenek.
Mit tehet arról Orbán vezette keresztény, konzervativ polgári oldal szinpatizánsai nem a balibb bohocokra szavazott, akik többett ártottak az országnak és a társadalomnak, mint egy cuami.
Egyem azt a demokratikus felfogását ennek a nagyrabecsült hölgyeménynek, de azoknak is (kétlem, hogy ezt valaki azzal a fennhanggal jegyezte meg, amit nacsos asszony előad) akik esetleg ezt hibának és kifogásnak hozták fel.
A szlovák féllel kapcsolatban meg jobb, ha csöndbe van a kocoska.
Azóta sem győzi helyrehozni Göncz Kinga és Gyurcsány dilettáns külpolitikai bakijait Balázs Péter. Most meg majd az EP-ben égeti tovább az országot a vénassszony.
Ezt ne mi döntsük el, hanem a kinti magyarok ,és ne nyilatkozzon egy magyar külügyminiszter úgy ahogy Kinga tette, a kinti magyarok ellen... Miért nem azt mondta: Az anyaország nem szól bele a kinti magyarok dolgába.
A délvidéki autonómia bármilyen adatot figyelembe véve reális. Mivel a Délvidéken sokkal több magyar él, mint ahány szerb él Koszovóban, a szerbek mégis autonómiát követelnek a koszovói szerbeknek, ezért nem utasíthatják el ha a magyarok ugyanezt követelik.
délvideki autonómia realitása a nemzetiségi adatokat figyelembe véve, minimális ne a múlttal gyertek, hanem ami most van persze lehet követelni, és a többségben lévő szerbek a szerencsétlen magyarokat majd jól gyepálják, aztán lehet síránkozni, a magyar állam nem védi meg őket
Attól hogy a médiának köszönhetően azt hisszük, hogy Árpi bácsi milyen kedves volt, még lehetett a valóságban ugyanilyen hazafiatlan, mint a lánya. Például volt amikor Olaszországig szaladt a La Stampa című újságba árulkodni, hogy az Antall-kormány milyen fasiszta. Aztán meg a pártállami médiadolgozókat védő médiaelnökök leváltását nem volt hajlandó aláírni, ezzel gátolta a rendszerváltást, az SZDSZ pedig nem szavazta meg az alkotmányos felelősségrevonása elindítását, amihez kétharmad kell. Tehát nem volt az az Árpi bácsi olyan kedves, mint amennyire hisszük.
Tudod, az ,,Apák és fiak" kérdése nem csak Turgenyev óta töri az agyát azon, hogy miért van az, hogy minden logikai törvény ellenére az alma gyakran esik távol a fájától, ráadásul földetérékor már minimum töknek vagy görögdinnyének képzeli magát...
Nem tudok választ adni a kérdésedre, mert számomra is az egész bonyolult és követhetetlen...