Még mindig értékelem, hogy meg szeretnél óvni a csalódástól :)
Azt hiszem, a pénzről sosem fogunk hasonlóan gondolkodni. Még szerencse, hogy a reménytelen erőlködéssel űzött céljaim között nem szerepel a veled való házasság, mert akkor állandóan vitatkoznánk a pénz elköltésén :)
A regénybeli farkas végül megismerte az akolmeleg örömeit, ehhez mit szólsz?
"Ezen a báli éjjelen olyan élménnyel gazdagodtam, amely ötven évig ismeretlen volt számomra, pedig minden bakfis és diák jól ismeri; az ünnep élményével, az ünnepi közösség mámorával, a személy tömegbe olvadásának titkával, az öröm unió mysticájával ismerkedtem meg ezen az éjjelen. Sokszor hallottam másokat beszélni róla, minden szobalány ismerte ezt az érzést, gyakran kigyúlt a láng a mesélő szemében, amin fölényesen és irigykedve mosolyogtam. Hányszor, de hányszor láttam már életemben ezt a ragyogást a révült, önmagától elszakadt ember ittas szemében, a közösség mámorában föloldódónak ezt a mosolyát és tébolyult alámerülését. Láttam közönséges és nemes példákon – részeg rekrutákon és matrózokon és nagy művészeken az ünnepi előadás önkívületében, de ugyanígy háborúba vonuló újoncokon, és legutóbb Pablo barátomon csodáltam, imádtam, gúnyoltam és irigyeltem az áldott bódulat ragyogását és mosolyát, amikor zenélés közben mámorában üdvözülten csüggött szaxofonján a zenekarban, vagy amikor lelkes, eksztatikus pillantást vetett a karmesterre, a dobosra vagy a bendzsósra. És ezen az áldott éjszakán én, Harry, a pusztai farkas is megmártóztam ebben a mesés, gyermeki, mély boldogságban, magamba szívtam a közösség, a zene, a ritmus, a bor s a kéj édes álmát és mámorát, holott korábban a bálokról dicshimnuszokat zengő diákok beszámolóját többnyire gunyorosan, fölényesen hallgattam. Nem én voltam immár, személyiségem feloldódott az ünnep mámorában, mint só a vízben."
Magára a fanyalodásra értettem a szomorúságot.
Sok élményhez nem kell pénz, de van, amihez igen. Utazás, különféle szolgáltatások, termékek, amelyek örömet okoznak. Olyan dolgok, amelyek nélkül lehet élni, de miért kéne, amikor velük is lehet.
Nem vagyok szomorú, illetve csak ritkán... Te írtad azt, hogy "Elég szomorú, ha már...", és ezt úgy értelmeztem, hogy hogy együtt érzel az én feltételezett szomorúságommal, ami akkor is nagyon kedves dolog, ha nincs valóság-alapja :) (Mellesleg még nagyobb tévedés az, hogy "fanyalodni kell")
Nem hiszem, hogy nagy háttér kell az élmények átéléséhez, különösen nem nagy pénzügyi háttér. Inkább bátorság, optimizmus, bizalom, nyitottság, ilyen fejben eldőlő dolgok.
Elég szomorú, ha már fanyalodni kell, és nem azért, mert a másik ne lenne értékes akár... ez nem olyan, mint egy feladat, amibe minél több energiát fektetsz, itt trükközöl, ott trükközöl, és akkor egyszercsak sikerül. Vagy megvan az a bizonyos plusz, vagy nincs.
Lehet, de úgy tűnik, hogy a regénybeli farkassal szemben te (még?) nem vagy kiéhezve egy kis szófogadásra :)
Akkor kérdezek valami mást... Ez a rész is érdekes a regényben:
"A pusztai farkasban tehát kétféle természet lakozott, emberi és állati, a sorsa követelte így, és talán nem is olyan különleges vagy ritka ez a sors. Állítólag nagyon sok embert láttak már, akinek rengeteg kutya, róka, hal vagy kígyó tulajdonsága volt, de ebből nem származott komoly baja. Az ember és a róka vagy a hal békésen megfért egymással, nem bántották, sőt inkább segítették egymást, és sokra is vitték – ezért irigykednek is rájuk –, szerencséjüket többnyire a rókának vagy a majomnak köszönhették, nem pedig az embernek. De ezt mindenki tudja. Harrynál viszont más volt a helyzet. Ember és farkas nem egyensúlyozták ki, s még csak nem is támogatták egymást; örök, halálos ellenségként tusakodtak benne, gyötörték egymást, márpedig ha két halálos ellenség lakozik egyazon testben és egyazon lélekben, az csak nyomorúságos életet eredményezhet. De hát mindenkinek megvan a maga sorsa, és senkié sem könnyű."
Ha egy állatot kéne mondani, akkor mit mondanál, benned milyen állat lakozik, és mennyire békésen fér meg az emberrel? :)
Miért, milyen tapasztalataid vannak? Hosszú távon én sem ajánlanám. Ha csak annyi, hogy egy öngyilkosjelölt inkább itt vált pár szót ahelyett, hogy megöngyilkolná magát, akkor megéri. Vagy csak kiírja a bánatát, még ha nem is válaszol rá senki, feszültség-levezetés gyanánt. Mi bajod ezzel a szóval?
Van valami iróniája annak, hogy jön valaki egy fórumra ismeretlenül tanácsokat osztogatni, és a tanács lényege az, hogy ne fogadjuk meg a fórumokon ismeretlenül osztogatott tanácsokat :D
Ablakunkhoz estenként mért Sompolyog? Vettem észre, hányadán van A dolog. Más szemében ő a szálkát Megleli, S az övében a gerendát Feledi.
Egy valamit nagyon bánok, h amikor szarban voltam, ezekhez hasonló fórumokat olvasgattam, kiutat keresve. Senkinek nem javasolnám, tanácsolnám ezt. De hajrá, csak így tovább!!! Elnézést a közbeszólásért.
Minden jót. Remélem a való életben nem csak fikázni szoktad az embereket, mert ha igen, akkor lehet, hogy még visszajössz a "magány és fájdalom" fórumra...
Egy heroin-függő is olyan szép érzéseket él meg, amit a heroin nélkül soha. De vajon ez azt jelenti, hogy teljesen rendben van a heroin-függőség?
Köszönöm, hogy törődsz velem, keresem is az akolmeleget, de közben azért szívesen megérteném azt is, hogy te miért nem...?
Mint írtam, a regényben is jön egy idegen, és beleszól szegény farkas életébe, sőt felháborító módon szófogadást követel:
"De ez a lány abban a pillanatban valahogy úgy bánt velem, hogy jólesett, és azóta is mindig kedves volt hozzám. Mindig a kellő mértékben kímélt és gúnyolódott rajtam. Rendelt egy szendvicset, aztán rám parancsolt, hogy egyem meg. Töltött és figyelmeztetett, hogy lassan igyak egy kortyot. Végül megdicsért, amiért szót fogadtam. – Derék fiú vagy – biztatott –, nem törsz borsot az orrom alá. Fogadni mernék, hogy régóta nem fogadsz szót senkinek sem. – Eltalálta, megnyerte a fogadást. De miből jött rá? – Nem volt nehéz kitalálni. Az engedelmesség olyan, mint az evés vagy az ivás. Ha sokáig koplal az ember, mindenét odaadná egy falatért. Ugye, szívesen szót fogadsz nekem?"
Te tényleg feszültséglevezetésnek hívod, amiket ide írogatsz?? Azt hiszem, mást takar számodra a fogalom... Én nem használom erre a fórumokat, sőt másra sem. De neked akkor hajrá, csak így tovább, ha használ :-D
Érdekesség, hogy ebben is van egy "nem hagyományos" terápia, egy elképesztően bölcs és empatikus kurva jelenik meg az öngyilkosságon gondolkodó farkas életében, hősünknek pedig a segítségével "sikerül elszakadnia a kiüresedett és megcsontosodott értékrendszertől, kitombolja elrejtett és elfojtott érzékiségét, feltárja és újrarendezi énje milliónyi bábuját, s lemond az öngyilkosságról", hogy a nagytudású Horváth Gézát idézzem az Utószóból.
Miért, te hogyan jöttél ki a szarból, ha nem netes tanácsok segítségével, talán egy mágikus kurva segített? :)
Virtuális terapeuta, mivel a pusztai farkas egy regényhős. Nem lehet neki valós terapeutája, ugye.
Nincsenek már különösebb elvárásaim a fórummal kapcsolatban. Ettől biztos nem várok megoldást. Ez csak arra jó, hogy időnként oldja a feszültséget.
Néha olvasgattam a hsz-eiteket, és elgondolkodtam, h mi értelme van annak, amit írtok. Azután rájöttem, h megint a régi hibámba estem, és próbáltam más helyett gondolkozni, amit már régóta nem teszek. Egyébként meg semmi közöm hozzá, ti biztos tudjátok, h mi az értelme, a ti dolgotok. A virtuális terapeutáról meg csak annyit, h sztem kitörölheted vele a s...., kb. annyit ér, mint a a virtuális segítség, a netes, pszichés problémákra létrehozott fórumok, sz....t sem, senkinek nem segít kijönni a sz...ból, hanem csak tapicskolni benne. Sztem. Számomra érthetetlen az is, aki ismeretlen, arctalan, névtelenektől komolyabb pszichés problémákkal, gyógyszerekkel kapcsolatosan tanácsot kér és fogad el, de mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.
Ha elképzelhetnék egy virtuális terapeutát a pusztai farkas mellé, az biztosan olyanokat mondana neki, hogy ne sanyargassa magát a múlt miatt, mert a magány által is gazdagabb lett, ez az ő része, nem tudott volna máshogy működni, mint ahogy a természete szerint működött. Ja, és most változtatni akar? Tényleg? Akkor nézzük meg, mit tehetünk ennek érdekében, fölösleges sopánkodás nélkül.
Szerintem teljesen rendben van. Olyan szép érzéseket élt meg, amit magány nélkül soha. Ha neked ez nem jön be, akkor keresd az akolmeleget, nem kell egyformának lenni.
A regény főszereplője az én értelmezésem szerint nem döntést hozott a függetlenségről, hanem csak tapasztalta fiatalkorában, hogy a magány egyfajta (hosszú távon veszélyes) megkönnyebbüléssel járhat annak, aki úgy érzi, hogy nem igazán illeszkedik be az emberek közé. Például itt látszik, hogy mire gondolok:
"eszembe jutott elfeledett ifjúságom – mennyire szerettem a sötét, ködös, késő őszi és téli estéket, mohón és mámorittasan szívtam magamba a magány és búskomorság hangulatait, midőn éjszakákon át kabátomba burkolózva, esőben és hóban jártam a zord, kopár természetet, már akkor is magányosan, ám mélységes élvezettel, versekkel telve, melyeket később kamrámban, ágyam peremén ülve, lámpafénynél lejegyeztem!"
Persze lehet, hogy te egészen más dolgot nevezel itt magánynak, lehet hogy csak a párkapcsolat hiányát...
A mazochizmust arra értettem, hogy hozott egy döntést a függetlenségről, és utána mégis emiatt nyígik. Ez még nem azt jelenti, hogy valóban változtatni akar.
Ezzel nem mondtál újat, nyilván szükség van autonómiára és kötődésre.
Nincsenek egyszerű válaszaim az élet kérdéseire, de azt gondolom, hogy valószínűleg minden jóból megárt a sok. És hogy az ember egy olyan lény, akit nem feltétlenül az tesz boldoggá, ha megkapja azt, amire vágyik: az alkoholista vágyik az alkoholra, de nem mazochista, ha mégis inkább leszokna.
Az embernek szükséglete az autonómia is, és a kötődés is. Legalábbis a legtöbb embernek. Lehet, hogy neked speciel nincs szükséged kötődésre. De az is lehet, hogy időnként azért szükséged lenne, és csak arra reagálsz, hogy az eddigi kapcsolataid nem voltak nagyon boldogítóak.
