Néha olvasgattam a hsz-eiteket, és elgondolkodtam, h mi értelme van annak, amit írtok. Azután rájöttem, h megint a régi hibámba estem, és próbáltam más helyett gondolkozni, amit már régóta nem teszek. Egyébként meg semmi közöm hozzá, ti biztos tudjátok, h mi az értelme, a ti dolgotok. A virtuális terapeutáról meg csak annyit, h sztem kitörölheted vele a s...., kb. annyit ér, mint a a virtuális segítség, a netes, pszichés problémákra létrehozott fórumok, sz....t sem, senkinek nem segít kijönni a sz...ból, hanem csak tapicskolni benne. Sztem. Számomra érthetetlen az is, aki ismeretlen, arctalan, névtelenektől komolyabb pszichés problémákkal, gyógyszerekkel kapcsolatosan tanácsot kér és fogad el, de mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.
Ha elképzelhetnék egy virtuális terapeutát a pusztai farkas mellé, az biztosan olyanokat mondana neki, hogy ne sanyargassa magát a múlt miatt, mert a magány által is gazdagabb lett, ez az ő része, nem tudott volna máshogy működni, mint ahogy a természete szerint működött. Ja, és most változtatni akar? Tényleg? Akkor nézzük meg, mit tehetünk ennek érdekében, fölösleges sopánkodás nélkül.
Szerintem teljesen rendben van. Olyan szép érzéseket élt meg, amit magány nélkül soha. Ha neked ez nem jön be, akkor keresd az akolmeleget, nem kell egyformának lenni.
A regény főszereplője az én értelmezésem szerint nem döntést hozott a függetlenségről, hanem csak tapasztalta fiatalkorában, hogy a magány egyfajta (hosszú távon veszélyes) megkönnyebbüléssel járhat annak, aki úgy érzi, hogy nem igazán illeszkedik be az emberek közé. Például itt látszik, hogy mire gondolok:
"eszembe jutott elfeledett ifjúságom mennyire szerettem a sötét, ködös, késő őszi és téli estéket, mohón és mámorittasan szívtam magamba a magány és búskomorság hangulatait, midőn éjszakákon át kabátomba burkolózva, esőben és hóban jártam a zord, kopár természetet, már akkor is magányosan, ám mélységes élvezettel, versekkel telve, melyeket később kamrámban, ágyam peremén ülve, lámpafénynél lejegyeztem!"
Persze lehet, hogy te egészen más dolgot nevezel itt magánynak, lehet hogy csak a párkapcsolat hiányát...
A mazochizmust arra értettem, hogy hozott egy döntést a függetlenségről, és utána mégis emiatt nyígik. Ez még nem azt jelenti, hogy valóban változtatni akar.
Ezzel nem mondtál újat, nyilván szükség van autonómiára és kötődésre.
Nincsenek egyszerű válaszaim az élet kérdéseire, de azt gondolom, hogy valószínűleg minden jóból megárt a sok. És hogy az ember egy olyan lény, akit nem feltétlenül az tesz boldoggá, ha megkapja azt, amire vágyik: az alkoholista vágyik az alkoholra, de nem mazochista, ha mégis inkább leszokna.
Az embernek szükséglete az autonómia is, és a kötődés is. Legalábbis a legtöbb embernek. Lehet, hogy neked speciel nincs szükséged kötődésre. De az is lehet, hogy időnként azért szükséged lenne, és csak arra reagálsz, hogy az eddigi kapcsolataid nem voltak nagyon boldogítóak.
Ez egy 50-es pasi, ha jól emlékszem, tegyük fel, nem tudja már megtenni azt a 20 km-t, vagy más módon "lakott területre" érni. Ez inkább mazochizmus, hiszen ezt akarta, a függetlenséget. Az, hogy élvezi-e, már csak rajta múlik. Mindennek van sötét oldala, amitől időnként törvényszerűen szenvedünk. A párkapcsolatnak is. Robin Williams a társas magány miatt lett öngyilkos...
És, rosszul tette a pusztai farkas, hogy a függetlenséget választotta? Szerinted?
Ha évekbe, évtizedekbe került, amíg elzárta magát, akkor abból nem lehet varázsütésre intim kapcsolatokat létesíteni. Ez olyan, mintha haladnék 20 km-t a vadonban, aztán rájönnék, hogy vissza akarok menni, de 1 km után már azt várnám, hogy lakott területre érjek. Kb. lehetetlen.
"Az történt vele is, mint bárki mással; amit legbensőbb ösztöneivel makacsul keresett és kívánt, azt ki is vívta, csakhogy olyan mértékben, amelyet az ember már képtelen elviselni. Eleinte álma volt, boldogsága, aztán keserű sorsa lett. A hatalmon lévő a hatalomba pusztul bele, a pénzember a pénzébe, a szolgalelkű a szolgaságba, az élvhajhász az élvezetekbe. így pusztult bele a pusztai farkas a függetlenségbe. Elérte célját, egyre függetlenebb lett, nem parancsolt neki senki, nem függött senkitől, szabadon, egyedül rendelkezett önmagával. Mert minden erős ember csalhatatlanul eléri, amit igaz ösztönei parancsára követ. A megszerzett szabadság közepette azonban Harry rádöbbent, hogy ez a szabadság nem más, mint a halál; magára maradt, a világ félelmetesen békén hagyta, immár semmi köze az emberekhez, sőt önmagához sem, lassan megfullad a kapcsolattalanság és elmagányosodás egyre ritkább levegőjében. Most már nem vágyott egyedüllétre és függetlenségre, de ez vált a sorsává, magányra ítéltetett, a varázsige visszavonhatatlanul beteljesedett, nem segíthetett semmi, hiába tárta szét karját vágyakozva, jó szándékkal, hiába vállalta volna a kötődést és a közösséget: magára maradt. Nem mintha gyűlölték avagy kerülték volna. Ellenkezőleg, voltak barátai, sokan kedvelték. De mindenütt csak rokonszenvvel, nyájassággal találkozott, meghívták, megajándékozták néha, kedves leveleket írogattak neki, de igazán közel senki sem került hozzá, kötődés nem alakult ki, senki sem volt hajlandó és képes osztozni életében. A magányosok levegője, dermedt atmoszféra vette körül. A külvilág tovasiklott, a kapcsolatok megszakadtak, és semmiféle akarat vagy vágy nem szakíthatta át ezt a burkot"
"az egyedüllét önmagában nem tud fájni" szerintem helyettesítsd be valamilyen számodra semleges szinonimával, ha már annyira bele akarsz kötni, bár így is egyértelmű. Beindul a magány-egyedüllét (ki)oktató program a fejedben, és addig nem nyugszol le, amíg fut.
Én az épp aktuális státuszra gondoltam. Abból, hogy egyedül mész nem következik az, hogy magányos vagy, ellenben a legnagyobb vidám társaságban is lehetsz magányos.
Ezért próbálom tisztázni a konkrét helyzeted, mert úgy valós értelmet és értelmezési lehetőséget
"Meggyőződésem, hogy az egyedüllét önmagában nem tud fájni,"
"vannak olyanok, akik folyamatosan emlékeztetnek rá, ne legyél te olyan felszabadult, hisz egyedül vagy. Ha sokat hallgatod, akkor garantáltan fájni fog. Nem a magány, hanem az emberek hülyesége. :) "
Még mindig nem tisztáztuk, hogy csak simán kevered-e a fogalmakat, vagy nem tudod eldönteni,
hogy egyedül vagy, magányos vagy, vagy egyedül is vagy meg magányos is?
Nem lehet, hogy õszintén sajnálkoznak? Mint pl. ahogy a fogyatékkal élõket szokták általában sajnálni. Egyáltalán, számít az, ami a másiknak számít, neked nem?
Ráadásul, még azt is hiszik, hogy õk tudják mindenrõl a tutit, nem ismerik fel, hogy
te tudod mindenrõl a tutit és ez diszkomfort érzést okoz neked?
Van-e egyetlen "igaz" tuti, vagy megoszlanak a tutiságok a több milliárd idegesítõ(nek vélt) fajtársak között? Van-e értelme kritizálni az általában jószándékkal javaslatot tévõ tojótyúkokat, vagy egybõl lõni kéne?
"Miért, olyan fontos?" erről kérdezd azokat, akik folyton beleszólnak mások életébe (általában nem csak gyerekvállalás, minden téren azt hiszik, tudják a tutit).
Egydüllét soxor nem egyenlõ a magánnyal, így nem pontosan értjük konkrét esetben a személyes szitut...
"Õk nem tudják megindokolni, miért olyan fontos, hogy gyereket vállalj például."
Miért, olyan fontos?
"Általában csak a töredéke az, aki tényleg aggódik az "elöregedő Európáért", az "emberiség jövőjéért", vagy azért, hogy "jaj szegény, nincsen senkije"."
:) Micsoda hitvány, haszontalan lények, csak dagonyázni szeretnek
Mostanában sokat hallottam ezeket a "tényleg egyedül mész?", "nem viszel valakit?", és tsait. Meggyőződésem, hogy az egyedüllét önmagában nem tud fájni, viszont mindig vannak olyanok, akik folyamatosan emlékeztetnek rá, ne legyél te olyan felszabadult, hisz egyedül vagy. Ha sokat hallgatod, akkor garantáltan fájni fog. Nem a magány, hanem az emberek hülyesége. :) Ezek az önjelölt tojóstyúkok, akik "aggódnak" érted, neked még eszedbe sem jutott, de ők már egyfajta áldozatszerepben próbálnak meg feltüntetni.
Egyértelmű, minden az "önző gén", az "együtt jobban életben maradunk", fajfenntartás. Csak ezek az emberek még erről sem tudatosak. Ők nem tudják megindokolni, miért olyan fontos, hogy gyereket vállalj például. Általában csak a töredéke az, aki tényleg aggódik az "elöregedő Európáért", az "emberiség jövőjéért", vagy azért, hogy "jaj szegény, nincsen senkije".
Egy autóból kidobtak két 3- 4 hónap körüli kan kutyust. Átmenetileg az önkormányzat ránk bízta őket , de ha nem találunk végleges befogadót akkor viszik őket a gyepire, ahol lealtatják őket. Nagyon aranyos, bújós babák. Nem ezt érdemlik! Nem tudná valaki befogadni őket?Dél Pest megyében vannak.
Igazából annyira nem tudok foglalkozni a mások bajaival, legfeljebb sajnálom őket ami tudom hogy nem igazán segítség. Egy ideje járok egy csoportba ahol beszélgetünk egymás bajairól, problémáiról. A saját problémámat persze nekem kell megoldanom. A másik dologra reagálva, azóta volt egy-két e-mail váltás ezzel a barátommal és kiderült hogy ő egy-két régebbi sérelem miatt (amit pedig megbeszéltünk) val.szeg nem akarja már tartani a kapcsolatot velem.
A kettő összefügg. Amióta másokkal törődöm rájöttem, hogy az én bajaim mennyire semmiségek ahhoz képest amin mások átmennek. Másokon segíteni boldogságot okoz, legalábbis nekem.
