Félreértés ne essék: engem nem érdekel, hogy ki hogyan becézget. Voltam én már 'pöcsös' is. Attól függ, ki mondja.
Inkább greenwood -ot ragadtatta arra, hogy messzemenő következtéteseket vonjon le, miért is vagyok magányos. Ha csak ezen múlna valóban, akkor szerintem sokan nem írkálnának itt. Tudok én szépen, tiszteletteljesen is beszélni... nőkről.
A szóismétlés elkerülése végett is szoktam 'cifrázni' a történetem alanyát (alanyait)... nő... a csaj... a bula... a luvnya. Amúgy meg érzelmi szálak nem fűztek a kedves ingatlanirodás hölgyeményhez... bár kicsit talán haragszom rá is azért, mert nem adott második esélyt (inkább valami hülyeség alapján nem engem választott... azt se tudván, hogy csinálnám a munkát...).
Mi volt előbb: tyúk vagy a tojás? Vajh' nem azért kezdtem -e el imígyen hívni a hölgyeményeket, mert oly régen egyedül vagyok? :-D
Amúgy meg mit kell ezen 'besértődni'? Ti meg előszeretettel hapsiztok, pacákoztok, csávóztok...
Ha meg csak ezen -ti. a fórumon hogyan nevezem a tündibündi nénit az ingatlanirodából- múlna a sikerem, akkor nyilván olyan csöpögősen, negédesen beszélnék, hogy utána meg az lenne a baj.
Nehéz rajtatok kiigazodni... de én már feladtam. Ha társaságra vágyom, remélhetőleg lesz hamarosan egy tollas kis barátom, akihez bizalommal fordulhatok :-) A lányok meg dőljenek csak el maguktól, hogy mennyire kivételes lények. Jó, hogy én nem veszélyeztetem őket, mert öreg vagyok, nem vagyok szép és gazdag se. :-)))
Legutóbb egy (újabb) ingatlanirodánál próbálkoztam. (Az előzőnél -nevet direkt nem írok, mert nem akarom reklámozni őket- az 'első kör' után behívtak volna egy 'második körben' zajló pofavizitre is. De amikor kiderült, hogy nem kapsz alapfizetést csak jutalékot... és ha hetekig, hónapokig nem adsz el kecót, akkor úgy jártál és ingyen dolgoztál... illetve előtte egy képzésen kell részt venned, ami 35 ezer forintodba fáj, majd vizsgát tenni... nos, akkor kissé elbizonytalanodtam.)
Ennél -a legutóbbi- ingatlanirodánál 3 hónapig lett volna alapfizu (+ jutalék), a harmadik hónap után már csak jutalék, de ezalatt az idő alatt nagyjából felfuttatható úgy a biznisz, hogy havonta eladjál egy-egy házat.
Az első körben tartott pofaviziten sokkal specifikusabb, komolyabb kérdéseket tett fel a bula, mint az előző helyen... és szerintem jól meg is válaszoltam őket. (Kérdezte is a csaj, hogy van -e ingatlanos a családban.)
Az volt a luvnya problémája látszólag egyedül, hogy műszaki végzettségem van és lényegében a szakmámhoz kapcsolódó dolgokat írtam bele. (Nem fogok minden egyes szakmához, állásajánlathoz külön CV -t kidolgozni). Mondtam neki, hogy egy sor dolog kimaradt, amit szívesen csinálnék... és mivel szakmámtól függetlenül 10 évet kereskedelemben töltöttem el, az ingatlan eladás se hiszem, hogy bonyolult feladat lenne.
Ezek szerint nem győztem meg, mert nem hívtak vissza második pofavizitre. (Pont tegnap, amikor a fülészeten ültem... csöngött a telefon és a csaj hívott. Végülis rendes dolog, hogy legalább felhívott és elmondta, hogy sajna most nem nyertem... sok sikert. De azt nem mondta el, hogy miért nem én.)
Nem mérvadó a végzettség. Sima érettségivel egy volt kollégám ma már az egyik nagy mobilszolgáltató plázás boltjában csoportvezető. Ő volt az egyik leglustább gyerek nálunk... ellenben jó kapcsolatai vannak és / vagy rohadt nagy szerencséje.
Ismeretség nélkül manapság labdába nem rúghatsz. Ha csak nincs valami hú de jó szakmád, ami manapság kelendő.
Melóm az nekem sincs, most egyelőre nem is keresek.
Van egy honlapom kényszerbetegeknek, annak a fenntartását-fejlesztését jó lenne, ha nem saját zsebből kéne már fizetnünk. Cirka 1 éve van meg, 1 hónapja van számláló, és 1400an látogattak. (ebben én is benne vagyok) De olyan lusta és béna vagyok, nem figyelem a pályázatokat, nem zargatom az ismerősöket stb.
Nem látom úgy magam körül mostanában azt, hogy olyan sok ember találná meg a tökéletes társat. Egy darabig működik , aztán meg nem. Nem tudom miért van ez így.Talán nem őszinték az emberek egymással. Próbálnak bevágódni a másiknál olyan tulajdonságokkal ami nincs is nekik. Aztán az évek során kiderül a turpisság. Lehet, hogy nem így van , csak én látom így.
Lehet, kicsi Deep, hogy kellene neked egy állat amiről gondoskodnod kell és aki igazán szeret téged . Az állatok ragaszkodása, szeretete sokkal kitartóbb és őszintébb mint az embereké. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok mindenre motiválnak. Nincs olyan, hogy magam alatt vagyok, nem kelek fel nem adok enni, nem foglalkozom veled! A betegségem után olyan sokszor volt i9lyen minden mindegy érzésem, hogy fel sem kellene kelni csak beleszarni mindenbe. Ha nem lett volna a sok mindenki akiről gondoskodni kell akkor valószínűleg belesüllyedtem volna abba az állapotba jó mélyen.
Lehet hogy nekem is azért lett huszonéve a hobbim az emberi elme, szellem, és lélek és test tanulmányozása, hogy megoldást találjak a saját hangulat ingadozásaimra, szélsőségek felé való hajlamomra. Beástam magam a filozófiába, pszihológiába, orvostudományba, és nekem úgy érzem segítenek ezek. A megértéssel hogy mi miért történik velem, és a napi legalább egy óra meditatív, lélekgyógyító gondolatokkal való foglakozás számomra elhozta a várva várt lelki egyensúlyt. Ezért lehet az, hogy ha van velem valaki , akkor annak is nagyon tudok örülni, és annak is örülök, ha egymagam vagyok. / Mondjuk halkan hozzáteszem, hogy aki így él mint én, hogy heti hét napból 6-ot szinte mindig dolgozik 3 műszakban , / ritka ha ötöt / , és sokat foglakozik az iskolás gyermekével, , a tanulással, edzésre járással fogszabályzás, stb., a háztartással , főzés mosás takarítás, bolt stb. , az nagyon tudja élvezni, ha kicsit egyedűl lehet egy jó könyvvel, vagy akár tehetek egy nagy sétát, vagy a saját kedvemre vásárolhatok, nem rohanósan muszájból. :)) / Ebből a szempontból talán jobb nekem, hogy egyszerűen időm sincs unatkozni, ha egyedül vagyok akkor sem. Mert igénylem a saját magammal töltött időt, a pihenést. / Másrészt azért örülnék ha nem lenne ennyi feladatom , de mivel van, ezt fogadom el, és ebben érzem jól magam. :)
Néha én is elfáradok , és hajlamos vagyok az elkeseredésre, de nálam bevált hogy elkapom ezt az érzést az elején, és átlátom hogy ez önsajnálat, és nem is valós a problémám / nálam a pasihiány pl. nem tartozik a valós problémák közé / , és tudatosan visszamegyek abba a hangulatba, amiben jól érzem magam.
Én néhány éve már kábé úgy fogom fel, hogy valami büntetőbolygóra kerültem, ki kell húzni itt ezt a néhány évtizedet és bármi jónak nagyon örülni, de semmit se elvárni, semmi jóra se számítani. Na a reményt kikapcsolni persze nem lehet, de tudni kell, hogy van a valóság (a büntetőbolygó, ahol folyton szívok és tűrni kell), és vannak a remények (egy töredékük talán teljesül), és a kettőnek a metszete igen vékony. A hízlalásához hol nagyon kell teperni hol meg teljesen el kell engedni mindent és annak a kevésnek igenis örülni és akkor kövérebbnek látszik a metszet.
Ja, és muszáj megtanulni egyedül is jól érezni magam, ez többnyire már megy egyébként, mivelhogy az emberekkel még sokkal rosszabb. A pasihiány se aggaszt már egyáltalán, lesz ami lesz, ha nem lesz semmi, úgy is jó lesz valamennyire. Jobb lenne persze nem egyedül megöregedni.
Én az utóbbi 3 évben szívtam a pasikkal, de mégis jól érzem magam a bőrömben. Talán személyiség kérdése is, de nagy gond lenne, ha a pasiktól függne a jókedvem . :)) Az csak egy plusz, ha van akkor kiélvezem, ha vége akkor nem sírok sokáig. Egy kapcsolatomba sem láttam bele többet, mint amiről szólt, talán ezért volt könnyű az elválás. Most én is egyedül vagyok másfél hónapja, és élvezem hogy nem kell mindig haptákba állni egy pasi miatt. :) Aztán majd alakul valahogy. :)
Viszont nem vagyunk egyformák, és nagyon sajnálom ha egyedül érzed magad. Most megyek dolgozni, de előtte küldök egy baráti ölelést. :)
