Rómeó és Júlia musicalre (Operettszínház) eladó 2 db VIP jegy egymás mellett, 2010. január 16. szombat 19.00. Erkély középpáholy, VIP különterem látogatására jogosít.
Végre Magyarországon is látható lesz Bill Manhoff Broadway darabja. A darabból Barbra Streisand főszereplésével The Owl and the Pussycat (A Bagoly és a Cicuska) címmel film is készült. Nekem nagyon-nagyon tetszett, így megörültem, amikor a Thália Színház februári műsorában felfedeztem. A színházi ismertető szerint Marjai Virág és Ozsgyáni Mihály szereplésével kerül bemutatásra Boldog voltál, kukkoló címmel.
Mindenképpen megnézem. Aki tud valamit a darabról, vagy arról, hogy a főszereplőket miben és hol láthatom még, kérem írjon.
a Koccanás a Katonában zseniális, még mindig pillanatok alatt elfogynak a jegyek. Nem véletlenül:), a közönség soraiban szinte folyamatos a nevetés. Egy remek előadás, remek színészekkel. Szívből ajánlom, olyan darab, amit nem elég 1x látni!
"Zsámbéki Gábor rendezése szellemesen közvetíti Spiró szellemi értelemben vett alul- és felülnézetét. Fönt, az erkélyen a két, mogorván szemlélődő, sohasem leszálló deklasszált nyugdíjas (Kun Vilmos és Máthé Erzsi), lent a vidor hajléktalan fiatalember (Hajduk Károly); nem véletlen, hogy ők vannak egymásra utalt kapcsolatban. Köztük a széles spektrum. Nem baleseti helyszín, hanem tárgyaink zsibvására. Khell Zsolt díszlete nem a kereszteződés, hanem a nélkülözhetetlen kacatok valóságát ábrázolja (közülük is a legnélkülözhetetlenebb a mobil). Bezerédi Zoltán vállalkozója a főhős mint korunk kulcsszereplője; körülötte Nagy Ervin, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Tóth Zoltán, Varga Zoltán különféle társadalmi csoportokat leképező fregolifigurák. Fekete Ernő koldusnak látszó milliomos, Mészáros Béla idétlen srác, Bodnár Erika elszállt úrinő, Kiss Eszter beijedt védőnő, Vajdai Vilmos dilettáns idegenvezető, Elek Ferenc és Fenyő Iván két korrupt rendőr, Pelsőczy Réka és Rezes Judit két szappanoperán szocializált redves szájú kismama. Gáspár Sándor kitűnő az átmenetileg megperzselődött Férfi, Ónodi Eszter a magánéletével leszámolt Nő szerepében. A Katona társulata teljesít. Ahogy a legjobb társulathoz illik."
Hangulat-és kapcsolatjavító vándorszínház 4 személyre. December 10-én este 8- kor Pszichoszínház az R.S. 9.-ben. Jegy a helyszínen, vagy 06-1-269 66 10. rs9sz@t-online.hu > A pénzköltés komédiája. Spórol, kidob, válságkezel, tartalékol. Börcsök Enikő és Hevér Gábor improvizál, közbehegedül Bóna János.
A legjobb darab amit valaha láttam!Olyan mintha egy jó filmet láttam volna.Mindenkinek ajánlom.
VÉSZKIJÁRAT-EXIT
Időpont: október 21.-én 16:00 !!! november 15.-én 19:00
Helyszín: Sanyi és Aranka Színház (IX.ker.Mátyás u.9.)
Az előadás időtartama 60 perc.
Jegyeket előre rendeljétek meg a 06-1-789-40-36-os, a 06-30-543-04-55-ös, vagy a 06-70-320-39-13-as telefonszámokon,mert csak 50 férőhely van .
Rendező,író: Érsek -Obádovics Mercédesz Koreográfus,mozgásrendező:Lisztóczky Hajnal Díszlet,jelmez: Sinkovits Judit
Szereplők: Dankó István Heit Zsófi Horváth Nóra Jakus Szilvi Kis-Domonkos Márk Kis-Horváth Zoltán Lisztóczky Hajnal Molnár Gusztáv Napsugár Anna Nemes Wanda
"Mindenkinek van egy sötét pont az életében. Ahhoz,hogy fejlődjön változásokra lesz szüksége. A változás új dolgokhoz vezet. Olyanokhoz, amikről eddig még álmodni sem mert. Ha nem mer kockáztatni nem fog történni magával semmi."
Vérnász A Honvéd Színház előadása a Canarro zenekar (flamenco) közreműködésével Federico García Lorca műve alapján. Főbb szerepekben: Tóth Ildikó mv, Chován Gábor, Kálóczi Orsolya, Domokos László mv, Gecse Noémi, M. Simon Andrea Látható 2009. október 14-én a Merlin Színházban
Ha nem csak színdarabot, hanem musicalt is lehet, irány a Vámpírok Bálja! Én eddig csak egyszer láttam, de biztos megyek máskor is. Persze, nem a törénet, hanem a zene, és a kivitelezés. Fantasztikus! (több értelemben is) :-)
Anya csak egy van, de az is mekkora! Felnőtt (?) nő és az ő édes jó anyja. Bácskai Juli Pszichoszínháza október 10-én este 8-kor az RS 9-ben. Improvizál: Lábán Kati és Szalay Kriszta. Jegyinfo: 269 66 10
szeptember 24.-én 19:00-kor a Sanyi és Aranka Színházban(IX.ker.Mátyás u.9.)!Az előadás időtartama 60 perc.Jegyek rendelhetők a 06-1-789-40-36-os és a 06-70-320-39-13-as telefonszámokon.
Rendező,író: Érsek -Obádovics Mercédesz Koreográfus,mozgásrendező:Lisztóczky Hajnal Díszlet,jelmez: Sinkovits Judit
Szereplők: Dankó István Heit Zsófi Horváth Nóra Jakus Szilvi Kis-Domonkos Márk Kis-Horváth Zoltán Lisztóczky Hajnal Molnár Gusztáv Nemes Wanda
"Mindenkinek van egy sötét pont az életében. Ahhoz,hogy fejlődjön változásokra lesz szüksége. A változás új dolgokhoz vezet. Olyanokhoz, amikről eddig még álmodni sem mert. Ha nem mer kockáztatni nem fog történni magával semmi."
Időpont: 2009. június 12. (péntek), 19:00 - 20:00 Helyszín: Sanyi és Aranka Színház ( Bp. IX.ker. Mátyás u.9. ) Az előadás időtartama 60 perc. Jegyek rendelhetők a 06-70-320-39-13-as és a 06-1-789-40-36-os telefonszámon.
Írta , Rendezte: Érsek -Obádovics Mercédesz Koreográfus, mozgásrendező: Lisztóczky Hajnal Díszlet, jelmez:Sinkovits Judit
Szereplők: Dankó István Heit Zsófi Horváth Nóra Jakus Szilvi Kis-Domonkos Márk Kis-Horváth Zoltán Molnár Gusztáv Nagy Cecílila Nemes Wanda Soós Attila
"Mindenkinek van egy sötét pont az életében. Ahhoz,hogy fejlődjön változásokra lesz szüksége. A változás új dolgokhoz vezet. Olyanokhoz, amikről eddig még álmodni sem mert. Ha nem mer kockáztatni nem fog történni magával semmi."
Kedves "Sztárcsinálók" rajongók!!!! Újra lesz előadás idén nyáron, július 3-án és 6-án a Zichy kastélyban az Óbudai Nyár rendezvényként, (házi főpróba július 2.)A mostani előadás Néró és a Sztárcsinálók, (Nero & The Starmakers) címen fut, Szemenyei János, Újhelyi Kinga, Sasvári Sándor, Détár Enikő, Papadimitru Athina, Makrai Pál, Bot Gábor, Lengyel Gábor, Ullmann Zsuzsa, Kispál Anita, Nagy Bea, a régi rockosok közül, +Gerdesits Ferenc az Operából, és új szereplők, akiket a 120 jelentkezőből választottunk ki a napokban."Holnap, ha szólok, nagyharangok zúgnak...” ezért gyertek, várunk!
A múlt heti sikeres Szíkölök és Bozgorok előadás után ajánlom figyelmetekbe:
A Honvéd Együttes most ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, ez alkalomból műsorra tűzte a következő darabokat:
MMárcius 31- én a Szíkölök, április 1-én a Mi a szerelem? című darab a Merlin Színházban,
Április 2-án 21h-tól pedig születésnapi gálakoncert a Merlinben a Honvéd Férfikar, a Zuboly, a Nemez, a Q Quartett, Bocskor Bíborka és a Canarro együttes közreműködésével.
Győrei - Schlachtovszky: Drakula vajda, Mátyás királynak rabja
Csúfhistória egy egészben
Szereplők: Kardos Róbert, Harsányi Attila
Rendező: Dér András
Bemutató: 2009. március 22. 19.00
Vlad Tepes, Havaselve vajdája, a rettenetes Karóbahúzó 1462 és 1474 között, tizenkét esztendeig sínylődött Mátyás király rabságában. Kiszabadulása s hazatérte után nem sokkal fejét vették a törökök – ugyanakkor Mátyás a gyönyörű Beatrixszel ülte esküvőjét.
Két uralkodó, kik egyaránt határtalan igazságszeretetükről híresültek el, kik egyaránt gőgös főuraik rovására keresték alattabbvalóik támogatását – s mégis nehezebb lenne két oly eltérő utóéletet lelni, mint a halálával az igazságot is sírba vivő Mátyásét és a Drakula grófként halhatatlan Vladét. Historice ugyan nem bizonyítható, hogy szóba is álltak volna egymással, de joggal horkan fel a drámára fogékony közönség: két, egymást ennyire cáfoló, egyszersmind kiegészítő híresség hogyisne állt volna szóba egymással! Naná, hogy szóba álltak! Mi az, hogy!
A Honvéd Színház társulatának előadásában Shakespeare Ahogy tetszik-e, sokrétegű, bonyolult darab. Sok mindenről szól, kitaszítottságról, a számûzöttségrõl is. A Bozgorok című előadás a következő díjakat nyerte el:
- X. Alternatív Színházi Szemle - a legjobb rendező: Rusznyák Gábor - Magyar Stúdiószínházak XVI. Fesztiválja - a Fővárosi Önkormányzat Alkotóközösségi Díja Színikritikusok Díja - 2004 - a legjobb független előadás
a gyöngyösi Mozaik Színkör előadásában a budapesti Zöld Macskában (Üllői út 95.)
dátumok: 2009.02.01. 19 óra (vasárnap) 2009.02.07. 19 óra (szombat) 2009.02.08. 19 óra (vasárnap)
Mindenkit sok szeretettel várnak! :o)
Shaffer Equus című drámájában a nagykamasz Alan egy éjjel megvakít hat lovat. Alan agya rossz logikai láncban kapcsolt össze mozaikokat. Az agyában a lovak istenné váltak, Isten pedig nem szereti a paráznaságot, ő pedig az istállóban szeretkezett. Bűnének tehát Equus-isten a tanúja volt. Alanben kognitív disszonancia jött létre, amit valahogyan fel kellet oldania. A kedvesét választotta (nagyon helyesen), de ennek csak egy útja volt: vakká kellett tennie az istenét. Megvakította hát a lovakat.
A pszichológusa Dysar professzor teszi fel a kérdést: "Jó, visszavezetem Alant a valóságba, az általunk, normálisnak mondott emberek világába. De vajon ettől boldog lesz? Koherens világot teremtett magának, ha az nem is fedi le az objektív valóságot. A lovak nem istenek, nincsenek erkölcsi skrupulusaink, felénk emberek felé pedig végképp nincsenek. Vajon ha megfosztom ettől a belső logikával rendelkező valóságtól, az neki jobb lesz?"
Érdemes megnézni a csupa fiatalból álló társulat hiteles előadását, ha úgy tetszik segélykiáltását amit a társadalom perifériája felé sordródva saját magukat adva hallatnak.
Szereposztás: Martin Dysart, pszichiáter - Prezenszki Attila Alan Strang - Monostori Máté Frank Strang, az apa - Pócsik Attila (m.v.) Dora Strang, az anya - Grizner Henriett Hesther Salomon, bírónő - Polgár Eszter Dalton - Barbély Gábor (m.v.) / Farkas Zoltán Jill Mason - Bognár Anna Fiatal lovas/Vasgyúró - Pifkó Tamás Ápolónő - Lukács Orsolya és a LOVAK
► Február 4-én fél 8-kor a Merlinben „Riszálom úgy is, úgyis” Hol itt a cédaság? Létay Dóra, Fenyő Iván improvizál A Pszichoszínház 9. évadjában, ez a 180. előadás! ►Február 10-én este 10.-kor ARANYTÍZ (Arany János u. 10. T: 354 34 00) „I, mint irigység” Botos Éva, Nagy Ervin improvizál. Minden előadáson közbehegedül Bóna János
Nem tudom, mennyire laktok messze/közel Zalaegerszegtől, de az idei repertoár igencsak bíztatónak ígérkezik: pl. most játsszák a Hamletet, amire én biztosan megyek! :-)
Aztán Pécsett megy a Szentivánéji álom, amit édemes hasonlítani az Operettszínház ezen előadásához.
Kaposváron "fut" nemsokára az "Ahogy tetszik..."
A veszprémi színház műsorainak mostanság utána kell néznem.
Akkor Madách Színház: Anna Karenina (felújított változat).
Most így kapásból ennyi jut eszembe, amik nekem -személy szerint- nagyon tetszenének/tetszettek...:-)
A tetszett/nem tetszett "listád" alapján ajánlom figyelmedbe a Stúdió K Színházat, a Ráday u. 32-ben.
Mrozek, Shakespeare, Schnitzler darabok, nekem a kedvencem Sztefan Canev: Szókratész utolsó éjszakája, Lukáts Andorral a főszerepben, illetve a Philoktétész Mucsi Zoltánnal, Huszár Zsolttal, Menszátor Héresz Attilával.
A színház nagyon hangulatos és kedves, és még kiöltözni sem kell ahhoz, hogy jól érezd magad náluk. Ja, és szerintem a jegyárak ott a legszimpatikusabbak:-)
Sziasztok! Lehet, hogy kicsit hülye ötlet, de nem nagyon ismerem ki magam a színházak világában, és itt próbálok segítséget kérni.
Szóval, szeretnék színházba menni, de nem tudom, hogy mire. :) Annyi biztos, hogy Budapesten belül. Vaktában nézegetni a színházi weblapokat (egyáltalán melyikeket érdemes, ahol pl. kritikák is vannak?) nálam valahogy nem vezet eredményre... Persze, amelyik darab X embernek tetszik, nem biztos, hogy Y-nak is tetszene, úgyhogy adok támpontokat:
Tetszett: Hamvai Kornél: Pokol; Bodó-Vinai: Ledarálnakeltűntem Nem tetszett: Neil Simon: Édeskettes hármasban
Ennek alapján szerintetek mire lenne érdemes ellátogatnom?