Március végén egy vidéki barátomat szeretné egy kellemes színházi élménnyel meglepni. Én nem vagyok e téren jártas... Látom, itt sok a hozzáértő. Ajánlanátok valamit?
Ónodi Eszterrel és Chován Gáborral. Privát farsang. Senki nem az, akinek látszik. Február 10-én 8-kor az Eötvös 10-ben Pszichoszínházjegyinfo www.pszichoszinhaz.hu
Klasszikus eszközökkel operáló darab, azaz sem fényeket, sem zenét, sem különleges díszletet nem használ. Van viszont pár jó színész és egy jól kitalált történet remek szövegkönyvvel - több nem is kellett ahhoz, hogy a végén már folyjon a könnyem a nevetéstől. A közönségtől minimális háttérismeretet feltételezett a darab (pl. nagyjából képben lenni a Rákosi-korszakkal kapcsolatban, ami egy tinédzserből akár teljesen hiányozhat, de volt pár lényegtelen, azonban elvontabb utalás is, ami sokaknak ismeretlenül hangozhatott, mint pl. a deus ex machina megemlítése). Gazsó György remekül játssza mindkét szerepét, Garas Dezső nagyon szerethető, de senki nem játszott rosszul, viszont úgy éreztem, hogy túl rövid a darab, és ennyi idő alatt nem lehet bemutatni teljes mélységében minden szereplő jellemét - néhányan kicsit felületesnek, pár dologra kihangsúlyozottnak tűntek, mint pl. a gondnok. Szóval a jellemábrázolás lehetett volna picit erősebb, de... a lényeg mégiscsak az, hogy a végén már folyt a könnyem a nevetéstől.
Nagyon tetszett, teljesen elégedett vagyok a darabbal! Kiválóak a színészek, senki sem játszott gyengén, sőt! A történet érdekes, a díszlet a háttérben az egész felett lebegő 20 méteres macska nélkül simán csak teljesen jó lenne, így viszont még annál is több, a zenék/hanghatások kiválóak, a világítási lehetőségek jól kihasználtak. A darab sodró eseményláncú, nem unatkozik közben a néző, semmi nincs eltúlozva benne (kivéve az első 2 percet, ott a színésznő túljátszotta szerintem magát), remek arányérzékkel szerepel minden a darabban. A szereplők egyediek, van arcuk, ha nem is feltétlenül szimpatikus, de emberi.
Valamelyik kritikában olvastam róla, hogy kicsit kellemetlenül érezheti magát a néző, mert valakinek a nagyon rossz egészségi állapota úgy kerül megjelenítésre, hogy megnevetteti az embert. Ez teljesen így van! Nem szép dolog nevetni valaki szenvedésén, de itt eljuttatják a darabbal együtt élő nézőket a színészek oda, hogy ezt megtegyék, és nincs ebben semmi rossz.
Amúgy elég sokat nevettek a nézők a darabon, volt is min, annak ellenére, hogy a téma egy gyilkosság, hogy láthatunk egy rakás öngyilkossági kísérletet, egy rakás szerencsétlen, félresiklott, mégis hétköznapi életű embert, ami nem tűnik túl vidámnak. Összességében azt gondolom, hogy erre a darabra évek múlva is nem csak vissza fogok tudni emlékezni, hanem szívesen fogok visszaemlékezni, és érzésem szerint a többi néző is hasonlóan lehet ezzel. Érdemes hát jegyet váltani rá, én bátran ajánlom mindenkinek! A célközönség nincs leszűkítve bizonyos rétegre, fiatalnak-idősnek, mindenféle embernek tetszene szerintem.
Kedvezményes színházjegyek a Magyar Színház előadásaira!
Vásárolj közvetítésünkkel kedvezményesen ( akár 50% ) színházjegyet a Magyar Színház előadásaira!
Az előadásokról a www.magyarszinhaz.hu címen tájékozódhatsz. A pontos műsort mindig két hónapra előre állítja össze a színház. A színház nézőtere illetve a jegyek ára szintén elérhető a színház honlapján, ott kiválaszthatod a számodra megfelelőt.
A részletek egyeztetése miatt keress minket a 30/274 5812 vagy a 30/916 2794 mobilszámokon vagy a kedvezmenyesszinhaz@gmail.com e-mail címen.
Elhatároztam, hogy idén színházzal kezdem a szilveszteri mulatságot (pár éve már csináltam, és nagyon bejött ez a megoldás). van valakinek ötlete, hogy a decemberi repertoárból mit érdemes megnézni szilveszter este? esetleg lesz valahol gála előadás? Sokkal jobban esik a hajnalig tartó évköszöntő mulatság, ha kultúr programmal zárom a régit B-)
Az augusztus Oklahomábant láttam én is utoljára. Nekem is teljsen belefért a szókimondó nyelvezet. Szerintem még hatássosabbá és természetesebbé tette a darabot. Emellett a díszletek is maximálisan elkápráztattak. Nagyon tetszett az elrendezés. Az összes alakítás hihetetlenül jó volt! A sztori némi családi káoszon alapul, aminek során egy egészen népes családot ismerhetünk meg. Nálam 10/10 volt a darab.
A padlás nálam örök kedvenc, épp most tervezem, hogy újranézem a Vígszínházban ; )
(A kissé negatív véleményemhez hozzá kell még tennem, hogy útban a színházhoz kiraboltak minket a 4-6 villamoson - ez közvetlenül az előadás előtt derült ki. Nem volt kellemes ilyen élménnyel színházazni, de ha igazán jó lett volna a darab, akkor nem írtam volna róla rosszakat, zsebtolvajlás ide vagy oda...)
Ma láttam a Vígszínházban A padlást. Nem nyűgözött le, egy átlagos színházi előadásnak tartom. Időnként úgy éreztem a színészek csak céltalanul téblábolnak a színpadon, ahelyett, hogy minden másodpercben mindannyiuknak határozott szerepe lett volna. A színészek cselekedetei sem voltak mindig indokoltak. Nem lehetett minden szereplő hangját rendesen kiérteni amikor énekeltek, volt, hogy túl halk volt az ének hangereje a zenéhez képest. Füstből viszont úgy éreztem túl sokat használtak. A színészeken úgy általában nem igazán lehetett érezni, hogy boldogan játsszák a szerepüket, inkább mintha csak a munkájukat végezték volna. Kicsit össze-vissza és kicsit erőltetett volt ez az előadás.
Ugyanakkor rossz sem volt! Ugye jól esik a sok zenei betét a nézőnek, van pár poén is, és bénán egy színész sem játszott (bár engem egyáltalán nem győzött meg a Rádiós (talán Szőcs Artúr?)). Szóval meg lehet nézni, nem rossz, de igazán jó és emlékezetes estéért ne ide menjen senki.
Múlt héten láttam a Vígszínházban az Augusztus Oklahomában című darabot.
Eszenyi Enikő rendezte és nálam maximális sikere volt. A nyelvezete explicit, de szerintem ez a darabba tökéletesen belefér - és ezzel a színészek nagyon jól is bántak : )
Köszönöm az ajánlásokat, könnyen lehet, hogy közülük néhányat megtekintek majd! (Ha így lesz, majd írok a benyomásaimról.) Egyelőre egy biztos: december elején A padlás a Vígszínházban.
Édeskettest láttam, nem tetszett nekem sem. Könnyedebb műfajban nekem 100% a Szigliget a Nemzetiben, illetve ugyanitt a Buborékok. Előbbire még pont lehet jegyet kapni novemberre. Top Dogs a Katonában. Sokat lehet rajta nevetni, mégsem könnyű. Jó.
Zenéset ritkábban nézek, de az Operettben tetszett a Szentivánéji álom, és a Menyasszonytánc, ez klezmer zenére, előbbi Szakcsi-Lakatos. Illetve a Vámpírok bálja a Magyar Színházban. Centrálban állítólag jó az Avenue Q, sajnos még nem láttam. Ami még vidám, és biztos klassz, mert jókat hallok róla az a Naftalin a Radnótiban. Nem csak vidám, de kötelező mindenkinek egyszer az Azt meséld el, Pista! az Örkényben. Jó még a Tartuffe a Nemzetiben, és nekem tetszett a János vizéz II. is itt, bár ez eléggé megosztja az embereket.
Vígben a Hegedűs a háztetőn. NAgyon szeretem a történetet, és a zenéjét is, elég jó volt, egy-két színésznőnek nem volt meg hozzá a hangja, de összességében egész jól sikerült.
Mostanában sokat megyek majd színházba, de elsősorban nem vígjátékra.
Ha esetleg ezekből valami tetszik, és megnézted, írd meg! Jó?
Ez a kettő igazából nem fogott meg - vagy csak nem kellene visszariadnom a kicsit sem olvasóbarát kritikáktól.
Jó kérdés, hogy milyen darabot keresek. Tetszett ugyan a Ledarálnakeltűntem, de inkább a könnyedebb kategória vonz. Ma néztük a Játékszínen az Imádok férjhez menni címűt, és az pl. kifejezetten kellemes volt. Remekül játszottak a színészek (de tényleg!), jó volt a történet, eredményesen alkalmazták a zenei betéteket... egyszerűen élveztem az egészet, nagyon. Persze látom azt is, hogy még jobb is lehetett volna. Az első felvonás tökéletes volt. A másodikban volt másfél perc gyenge rész, amikor mindenki által unalomig ismert vicceket fűztek csokorra - ezt nem tudom mi célt szolgált. A harmadik felvonást rövidnek éreztem, a darabot pedig kicsit lezáratlannak - valahogy túl hamar lett vége. Az az érzés van bennem, hogy néhány jelenetre 1-1 perccel több időt is szánhattak volna, hogy alaposabban kidolgozzák, csak talán már így is túl hosszúnak érezhette a rendező. Na, de ne tévesszen meg ez a pár negatívum, mert ez MINDEN, ami számomra eltérés a TÖKÉLETES darabtól, és ez nagy szó! Ha hasonlót tudsz ajánlani (vagy bárki), megköszönném. Én nagyon jól éreztem magam ma, és a közönség párbeszédeit hallva mindenki más is el volt ragadtatva.
Aztán tetszett a Centrálból a Caveman és az És Rómeó és Júlia is, de úgy érzem hosszabb távon ez a mai előadás erősebben meg fog maradni bennem kellemes emlékként. Ami pedig nem tetszett, az a Madáchban az Édeskettes hármasban.
A szinhaz.hu fórumában esetleg körülnézhetsz, de szívesen ajánlok, ha írsz egy kicsit konkrétabbat. Az utóbbi időben nekem legjobban a Katonában a Barbárok és a Vadkacsa tetszettek, utóbbi ugye a híres Ibsen darab. A színészi alakítások minden Katonás darabban nagyszerűek, itt Fekete Ernő, Fullajtár Andrea és Simkó Katalin alakítását emelném ki. Nagyon egyszerű rendezés, semmi modernkedés, és hiába ismered a sztorit, végig feszült, izgalmas játék.
A barbárokat pedig /ha még megy/még egyszer megnézem, olyan mély nyomot hagyott bennem. Írd meg, hogy miket szeretsz, próbálok ajánlani.
Tudom, hogy már kicsit régebbi darabok. De aki nem látta a Macskákat, vagy a Producereket a Macách Színház előadásában, az mindenképpen nézze meg. A párom annyira nem rajong a színházért. De most van jegyünk a Producerekre. Én már láttam kb. egy évvel ezelőtt, tudom, hogy nagyon jó darab, és remélem ezáltal majd a párommal is meg tudom kedveltetni a színházat.
Nézegetem a színházak honlapjait, nézegetem a gyűjtőportálokat, de csak elmegy a kedvem az egésztől. Nem találom a kapaszkodót, ami alapján ki tudnám választani azt a színdarabot, ami jó eséllyel tetszene.
Vannak persze kritikák, de azaz érzésem a legtöbbet magukat túlságosan komolyan vevő emberek írták, emiatt aztán kilométer hosszúak, tömények, és hiányzik belőlük az, hogy egyszerűen leírják, az adott darab milyen érzéseket vált ki az emberek többségéből, hogy kellemes zenei betétek jellemzik-e, vagy az ütvefúró hangjával operálnak benne, netán nincs is szükség hangokra, hisz olyan erős a színészi jelenlét. Hogy egy üde humorú darabról van-e szó, vagy aki megnézi legszívesebben felvágná utána az ereit. Hogy leköti-e a néző figyelmét, vagy sokan már az órájukat nézegetik közben, hogy mikor lesz már vége. Hogy tucatnyi alkalommal láthattuk-e már ugyanezt a történetet ugyanilyen megközelítésben, vagy ez valami teljesen új színfolt a színházak életében? Hogy ha sem történetében sem megoldásaiban nem újszerű, a hasonló darabokhoz képest van-e kimagasló tulajdonsága, vagy épp az XY és YZ inkább ajánlott darab a kategóriában?
Szóval, ha moziba akarok menni, a filmekről remek 5-10 soros kis kritikákat lehet olvasni, ami feketén-fehéren leírják, hogy mire számíthat az ember. Ugyanez valamiért hiányzik a színházi előadásoknál, és rettentően elveszve érzem magam.
Még mindig kaphatóak jegyek a Valahol Európában musicalre a csepeli Munkásotthonban. A darabot a Szimetrom tanműhely tehetséges fiataljai adják elő 2010.június 27-én 14 órakor, főszerepben Makrai Pál. Jegyek 1800 Ft-os egységáron a helyszínen kaphatók (1215 Árpád u. 1.).
Fontos! A jegyeket legkésőbb holnap délig le kell foglalni vagy meg kell venni, mivel ha addig nem kel el megfelelő mennyiségű jegy, a darabot nem tudják megtartani, ami nagy csalódást okozna a színészpalántáknak, és persze azoknak is, akik már megvették a jegyeket. bővebb információ: www.valaholeuropaban.freewb.hu
SZAKCSI LAKATOS - CSEMER: CIGÁNYKERÉK EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ
Az írás a http://gardonyiszinhazblog.gportal.hu/ oldalról való BLOG:(nem csak) Gárdonyi Géza Színház
Kamlo sukár buti...
„Hol marad a szeretet…?” – kérdik többször is. Vajon szeretik-e az alkotók maguk az előadást? Nádasy Erika (Miréna Lock, színésznő) nyilvánvalóan. Nemcsak azért , mert maga is írta ezt honlapján, hanem mert nem lehet olyan néző, aki ne így érezné. Szívügye lehet egészen biztosan – az egyik legalábbis, hisz Nádasy Erika fegyelmezett és odaadó színésznő, aki mindig mindent megtesz a sikerért. Azt hiszem mindig szívügye az éppen futó előadás. De érzem, hogy ez külön is, másképp is az. Egy színésznek tudnia kell sírni bármikor. Mégis van színpadi sírás, ami igazabb – mint ez most, a második felvonásban. Szegénység, felemelkedés, siker, bukás, beletörődés ez a sorsa Mirénának – „a karrier egy vigyorgó plakát”. Ezt az ívet ideillő egyszerű, meghitt és hiteles eszközökkel rajzolja. Amíg így hisz abban, amit csinál, addig rá sosem vár ez az út. "Hazudott a tükör?" Nem! És a többiek? Szeretik a Cigánykereket? A színész azért színész, hogy el tudjon hitetni bármit. Ha nem szeretné is lássa úgy a néző, hogy rajong érte. A bemutatón így láttuk. Miért fejtegetem ezt? Mert hallottam némi pletykát arról, hogy nem mindenki érezne így… De a tegnapi este után nem hihetem! Talán addigra mégiscsak megszerették azt az előadást ami után 7-8 percig vastaps zúg (nem túl gyakori) és senki nem indul ki a nézőtérről. Zakariás, festő - Hüse Csaba. Jó volt újra olyan szerepben látni, ahol mély jellemábrázolás kívántatik! Nagyon szép az elemi erejű szerelem – ez különösen megragadó, a (vélt) csalódás és – itt is - bukás ábrázolása. Ugyanaz az ív, mint Miréna sorsában! És akinek megadatott ez az ív, az még szerencsés, hiszen legalább ideig-óráig élhetett egy másik, emberibb életet. A többiek, a színpadon ábrázolt közösség tagjainak döntő részének ebben sohasem lehette része. Azt nem is szeretném itt elmondani, mennyire égető, napi aktualitása van a darabnak. Nem lehet erre süket fül, nem látó szem – remélem, nem lehet (bár egy-egy kényesebb mondatnál nem tudtam eldönteni, a közönség reakciója egyetértés-e, vagy a sommás ítélet elleni tiltakozás). Most még inkább aktuális – gondolom -, mint megszületése idején. Sőt! Ha akkor egy réteg problémáiról szólt, ma többről, mert nem egy gondolata, ha más dimenzióban is, de mindnyájunkra érvényes, akik most itt élünk. „Hol marad a szeretet…? – Csak sodródunk mint száraz falevél… és mindegyikünk fél….” Kanta, bokszoló: Ötvös András. Amióta a társulat tagja, egyre újabb színekkel lep meg (muszáj utalnom legalább a Velencei kalmárra és a Mayára) és egyre érettebb. Kifejezetten emlékezetes a 2. felvonás beli duettben Schruff Milánnal. Judit, tanítónő, Zakariás szerelme: Szabó Emília. Érzékeny rezdülésekkel gyönyörködtet. Judit apja: Kelemen Csaba – az elvakult, elbutult előítélet süt a szavaiból, gesztusaiból. Schruff Milán azok közé tartozik, akik egyre több és nagyobb lehetőséget kaptak az évek során. Nagyon kényes egyensúly-tartásra van szükség ahhoz, hogy figurája ne bohózati alakká váljon, hanem rossz és jó tulajdonságokkal is rendelkező, de olyan szánni való emberré (!), akivel bármilyen furcsa is, együtt kell éreznünk. Szerintem ezt a feladatot hibátlanul oldja meg! Tunyogi Péter - most bárzongoristaként - méltánytalanul keveset van évek óta színpadon, akár korábbi szerepeit, akár képességeit tekintjük éz itt is egyértelműen kiderül. Szeretettel, komikummal s bájjal megoldott Saárossy Kinga és Fekete Györgyi kettőse, a nagynéni és gondozónője. A sok-sok többi szereplőből is érzékletes karakter Bozó Andrea és Járó Zsuzsa prostituáltja, Szívós Győző lezser vagánya, Rácz János sunyi alakja és teljes igazságtalanság lenne meg sem említeni a többieket is: Nagy András, Balogh András, Várhelyi Dénes, Safranek Károly, Horváth Ferenc, Tóth Levente, Pálfi Zoltán, Dér Gabriella, Ivády Erika és Ludányi Andrea. És a tánckar! Nagyon jó az egri tánctagozat – itt és minden előadásban! Szándékomban áll később külön is írni róluk, de a nevük álljon itt is: Horváth Zita, Kulcsár Noémi, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya, Csere Zoltán, Feledi János, Kiss Róbert és Túri Lajos - aki a koreográfiát is készítette. A puritán, de mégis varázslatos díszlet méltóságot sugall, mint végső soron az előadás egésze. Szegvári Menyhért és Gróf Gyula tervezte. A nagyvonalú és konkrét valamint átvitt értelemben is színes jelmezek Húros Annamáriát dicsérik, aki valamikor gyakran dolgozott itteni produkciókban. Jó, hogy most visszatért. Tetszettek a sminkek! Az előadást Szegvári Menyhért rendezte. És azt gondolom, hogy ennél többet erről most nem is kell mondanom. Egyrészt azért, mert hisz’ minden, amit eddig elmondtam szólt a rendezésről is, másrészt azért, mert a neve önmagában is garancia! Zenei vezető Nagy Zoltán. Ügyelő Ludányi Andrea, rendezőasszisztens és súgó Horváth Éva. Kamlo sukár buti... Szeretetreméltó szép munka…
Kálloy Molnár Péter egyszemélyes darabja - határozottan kellemes élmény beülni rá, szórakoztató, nevetős féle darab. Nem hiszem hogy akadna egy néző is aki megbánná, ha ezzel tölti el egy estéjét.
Rómeó és Júlia musicalre (Operettszínház) eladó 2 db VIP jegy egymás mellett, 2010. január 16. szombat 19.00. Erkély középpáholy, VIP különterem látogatására jogosít.
Végre Magyarországon is látható lesz Bill Manhoff Broadway darabja. A darabból Barbra Streisand főszereplésével The Owl and the Pussycat (A Bagoly és a Cicuska) címmel film is készült. Nekem nagyon-nagyon tetszett, így megörültem, amikor a Thália Színház februári műsorában felfedeztem. A színházi ismertető szerint Marjai Virág és Ozsgyáni Mihály szereplésével kerül bemutatásra Boldog voltál, kukkoló címmel.
Mindenképpen megnézem. Aki tud valamit a darabról, vagy arról, hogy a főszereplőket miben és hol láthatom még, kérem írjon.