A film Todd Strasser (Morton Rhue álnéven írt) izgalmas regénye alapján készült, melynek alapjául egy Palo Alto-i középiskolai kísérlet szolgál: a Hitler-Jugend mintájára indított, jelmondatokkal, jelvényekkel és egyezményes mozdulatokkal rendelkező iskolai mozgalom. A hátborzongató történetet a mozgalmat pedagógiai céllal elindító történelemtanár szemszögéből követhetjük nyomon. Az alig egy hétig tartó, de az egész iskola életét felforgató mozgalom megszületésének történetéből nagysikerű (Emmy- és Peabody-díjat nyert) tévéfilm is született, melyet többek közt oktatási céllal vetítettek az Egyesült Államokban. Játékfilmet Dennis Gansel forgatott belőle.
A fasizmus alapelveit tárgyaló alkotás, hasonlóan a rendező korábbi filmjéhez (Napola - A Führer elit csapata), olyan filmdráma, mellyel Gansel a felületes ideologizálás helyett az emberi lélek pszichológiáját és a közösségi tudat által befolyásolt egyén viselkedési normáit vizsgálja. Karakterei érzelmi reakcióit (a valahová tartozás igénye, a hatalomvágy, menekülés a társadalmi megkülönböztetettség elől) elemezve humanista módon tálalja azt a megdöbbentő tényt, hogy Rainer Wenger diákjai örömmel vállalják fel azokat a szerepeket, melyeket elvileg megvetnek.
Egy átlagos gimnázium, egy átlagos osztály, napjainkban. Rainer Wenger (Jürgen Vogel) osztályával különös kísérletbe kezd, melynek célja, hogy a gyerekek saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát.
A diákok szokatlanul motiváltan hajtják végre a feladatot. Ám ami a viselkedésükben első pillantásra újfajta szolidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, riasztó jelenségeket hoz felszínre. Wenger manipulációja lendületet kap, és őt magát is elsodorja. A csoport nyomást gyakorol a kívülállókra, egyes csoporttagok erőszakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A kritikus hangokat elfojtják, az önként vállalt konformizmus diadalmaskodik. A Hullám - így nevezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Wenger kísérlete "kiválóan” sikerül. A tanár sajnos túlságosan későn parancsol megálljt... Megvalósul a fordított pedagógiai rémálom: mindenki engedelmeskedik!
Mivel Adorno szerint mindenki potenciális náci, ezért ő nem sokat foglalkozott olyan apróságokkal, mint az előitéletesség, és gyermekkori konfliktusok. Szvsz kevered vki mással.
mindehhez ha hozzátennénk Merle: Mesterségem a halál c. könyvét, ami szép. de egyben hátborzongató feldolgozása az Adorno-féle tekintélyelvű személyiség kialakulása tudományos kísérletének, akkor el is érkeztünk a lényeghez.
(Az előítéletesség személyiséghátterét Adorno és munkatársai tanulmányozták behatóan: az autoritariánus (tekintélyelvű) személyiség kialakulását és szerkezetét tanulmányozták. Eredményeik azt mutatják, hogy az antiszemita személyek általában minden külső csoporttal szemben előítéletesek. Feltételezték, hogy a szélsőséges előítéletesség eredete a gyerekkori konfliktusokban keresendő. Az ilyen személyek olyan családokban nőttek fel, ahol a szülők görcsösen ragaszkodtak a fegyelemhez és a konvenciókhoz, alávetették magukat a tekintély szavának. A rideg és büntető viselkedésük miatt a gyerekben ellenséges indulatok gyülemlettek fel, de nem fejezhették azokat ki szüleikkel szemben. Személyiségszerkezetüket tekintve nagyon erős a felettes én és az id, a gyenge én pedig a kettő között lavírozik: nemkívánatos tulajdonságaikat kivetítik az általuk alsóbbrendűnek tartott csoportok tagjaira. Alávetik magukat a tekintélynek, lenézik és agresszívek azokkal szemben, akik tőlük különböznek.)
(Die Welle) Színes, feliratos német filmdráma, 2008 Főszereplők: Jürgen Vogel, Frederick Lau, Max Riemelt, Jennifer Ulrich, Christiane Paul Forgatókönyv: Dennis Gansel, Peter Thorwarth Rendezte: Dennis Gansel 108 perc
Constantin Film SPI International Az Európai Unió MEDIA programjának támogatásával Mozipremier: 2008. október 2.
