A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
Nem először próbálsz a vákuumon keresztül fogást találni iszugyin, de mint a 7579-ben is írtam, kizárható a maradék levegő mérhető hatása. Egyébként meg nem értelek. Mi abban a csodavárás, ha a gyenge lábakon álló kritikáknak sorra megmutatom a hibáit? Most mondjam azt, hogy hű de igazad van ezzel a vákuummal kapcsolatban? Miért tenném?
A lesöprés nem ennyire egyszerű. A Youtube tényleg hasznos dolog volt, csak nem úgy, ahogy te gondolod, hanem inkább fordítva, mert úgy sült el:)
Egy kép többet ér mint ezer szó, masszív alátámasztását adta annak, hogy milyen eszközökkel akarja iszugyi az elméletét eladni. A képleteivel itt idegesítette a népet. Mivel azok a fizikát nem tanultak számára annyira nem érthetőek, azon a ponton még csak szimpátia alapon lehet dönteni.
Amikor valaki megnézi a Youtubeot, akkor a dolog hamar gyanússá válik neki. A felbontás arra éppen elég, hogy az anomáliákat az ember meglássa. A csodavárók nyugodtan beleképzelhetnek akármit. Aki szerette a fizikát középiskolában, annak a dolog gyanússá válik. Elmesélem, hogy miért.
A vákuumot elég nehéz elképzelni, mert nem látszik. Ekkora felbontásban meg végképp nem. A szabadesést sem látjuk, mint mondjuk a liftben, vagy a repülő ablakán a suhanást. Az átlagembernek az átlagos tapasztalatai szoktak ilyenkor beugrani. Buszban, villamoson, vonaton utazott már. Hajdan a Soroksári úton közlekedő csuklós buszok legvégén hasonló pattogásokat lehetett volna produkálni könnyedén. A csodához a film képileg alkalmatlan, mert nincs benne semmi figyelemfelkeltő, izgalmas, szokatlan. Unalmas.
2004-ben nem ekkora felbontású filmek készültek ott. Miért is kéne egy LQ anyaggal dolgozni? Vágáshoz megfelelő ez a felbontás, netes illusztrációnak is. Ezt még különösebb fizika tudás nélkül is meg lehet állapítani, minimum 10E-5 pontossággal;)
Ha a Metro újság megírja, vagy a Hinz & Kunzt, akkor elmondhatjuk, hogy na, megmozgatta az emberek fantáziáját. A mostani kormány csak fájdalmat ígér. iszugyi szerint nincsenek fotonok. A kettő együtt már elviselhetetlenül sok lenne;)
Nem olyan lebecsülendő az a youtube. Persze, hogy nem tudományos megjelenés, de ha valaki már csak a nyilvánosságban bízik, arra tökéletesen megfelel. Gondolj csak bele: lassan 5. éve megy itt a szájtépés. Youtube nélkül már azt sem tudnánk, ki az a Szász Gyula. Pedig, ha kicsit is sanszos, hogy kimért valami érdekeset az öreg, kár lenne érte. Ha meg tévedett volna, akkor is egy csomó dolgot megvitattunk eközben. Mégiscsak jobb több oldalról megvilágítani egy dolgot, mint kijelenteni, hogy csak úgy létezhet minden ahogy a katedrán előadják, aki pedig kételkedni merészel az meg hülye, jobb ha nem is szól. Mellesleg egy videó is dokumentálásának számít egy kísérletnek vagy mérésnek. Többnyire pontosabb is, mint a belőle készített táblázatos kivonat. Legfeljebb nem olyan mértékben fogyasztásra készek az adatok, mint ha elő van csócsálva. Jelen mérésnél megítélésem szerint nem nagyon hiányzik olyan adat, ami alapvetően befolyásolná a mérés megítélését. Ezt jól tudják az itteni okoskodók is, ezért is akadt meg a torkukon iszugyi. Ha megnézzük, sorra kihullanak azok a hibatényezők, amire rá lehetne fogni, hogy nem ér semmit a mérés. Ugye, a helyszínt és a mérés körülményeit tisztáztuk, kénytelenek vagyunk elfogadni, vagy ha nem, hát akkor kérdéses az egész brémai létesítmény. Ezután már tulajdonképpen nem sok minden marad. Az egyik a maradék levegő, de az meg éppen iszugyi ellen dolgozik, és látszódnia kellene a vénullás ólom mozgásán is. Szintén a vénullás ólom pályája zárja ki a "kóvályog az egész, mint gólyafos" kifogást, mert a kapszulának ilyen mozgása ebből kiderülne. Szerintem látják az itteni okos barátaink is, hogy ezek jogos felvetések. A Youtube nélkül azonban egy laza csukló mozdulattal lesöpörhető érvek lennének, hisz videódokumentáció nélkül ezeket az érveket nehéz lenne megvédeni. Ami még rosszabb a kísérlet kritikusainak, hogy a videó miatt nagyon még csak ellenérveket sem tudnak felhozni, hiszen látszik ami látszik. Nem rejtett a kísérlet kivitelezése, működése. Sok ész valóban nem kell ahhoz, hogy valaki megértse, a széntabletta nem mozoghatna a tanultak szerint úgy, ahogy mozog. Nem olyan lebecsülendő az a Youtube...!
Hát bizony bizony...az a Youtube video, meg a könyv, az már a kutatás csúcsa...az n+1 tisztességesen dokumentált kísérlet, és a teljes szakirodalom, amely a témát kellő szkepticitással dolgozza föl, az meg pej paripa pimplije...
Jó kis matematika: 1 több mint n+1 (nyilván ez a véges, ámde reggel 8-tól délután 6-ig nyitott Minkowski téren van így.. vagy a szenespincében)
A szkeptikusoknál elpanaszolta, hogy a Springer visszavágta a kéziratát azzal, hogy ha majd a community erről beszél, akkor talán. Na de hiába is erőlködik, a community a hivatalos csatornáin soha nem fog erről beszélni.
Ő pedig ügyetlen és a médiához sincs tehetsége. Kiszel Tündére 162.000 találat, Geronazzo Máriára 94.600 találat van a Google-n. Szász Gyula Imrére 12 szignifikáns találat van (100 találatot mutasson, és úgy). Ahogy rendesebb körökben nem veszik a szájukra a nyilvánosság előtt a fenti két 'médiaszemélyiség' nevét, ugyanúgy Szász is számíthat arra, hogy sorsa az ignorálás és az agyonhallgatás lesz.
Itt a fórumban írta valaki, hogy a Pannónia motorban és a bögyös-faros hölgyekben van egy közös tulajdonság, nagyon jókat lehet élvezekedni velük, azonban a barátoknak nem kell eldicsekedni, mert égő.
Szászban semmilyen olyan tulajdonságot, Szásznak semmilyen olyan 'eredményét' nem tudom megemlíteni, ami valamicske pozitívumot hordozna, így tehát nincs ok róla beszélni, hacsak nem, mint ahogy itt már régebben szó volt erről, elrettentő példa, jelenség gyanánt.
"Mindenesetre hinni könnyebb, mint tanulni!" Te már csak tudod! (Elnézést, hogy szóba állok veled, de én ugyebár nem fogadtam meg veled kapcsolatban semmit.)
Sokat írogatsz ide, tök olyan leszel, mint iszugyi. Ő is folyton megígéri, ez az utolsó, többet nem ír. Nem bírja ki ő sem. Kíváncsi vagyok, most meg bírod-e állni, hogy ne a tied legyen az utolsó szó.
Vagyok én egy gyógypedagógus? Kaptál javaslatot a hiátusaid pótlási lehetőségeire.
Ps.
Vagy elmonja Dittus professzor, hogy miért vágták ki a ZARM-ról a vén trottyot vagy nem. De hírverés az már van: a medicina elmegyógytanszékein...a szakma az le se ...takarja szarvasbőrrel: outsider!
Nem volt itt vita kedves Térkép Ész barátom, sohasem! Kiosztottad az észt a kis elefántcsonttornyodból, majd visszavonultál. Szerencsére a Net kifogott rajtad. Iszugyi videóját bárki megtekintheti. Kíváncsian várom, mit tudsz intézni Dittusékkal. Egy jó kis plusz hírverés iszugyinak bizony jól jönne!
Amint mondtam, a veled való vitát befejeztem. Hívővel a hitéről nem lehet vitatkozni.
A kutatási eredményeket meg nem a Youtubon szokták közzétenni, hanem megfelelő szakmai fórumokon.
Igaz, nem árt, ha tudsz angolul meg németül, és ismered a szakma szókincsét. A neten elég sok minden ingyen is hozzáférhető, csak legyen meg a megfelelő matematikai-fizikai-geofizikai felkészültséged, hogy meg is értsed azt.
Elmondtam hol találhatsz hiteles infót, olyant amit meg is érthetsz, mert eléggé népszerűen van megírva. A téridőről és a gravitációról mit is mond az Einstein féle elmélet, találhatsz tanítást pl. itt: http://www.einstein-online.info/en/
Ebből a történetből valóban elhiszem azt, hogy a kísérlet a ZARM-ban volt, és nem médiaheck a a videó. Ezt valóban iszugyi bemondására kell, hogy elhiggyük. El kell hinnünk annak érdekében, hogy az itteni társalgásunknak egyáltalán legyen tárgya. Kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy az általunk látott videó valóban Brémában készült, és valóban van egy hiteles eredetije, úgy, ahogy iszugyi mondja. Ha ezt sem tételezhetjük fel igaznak, akkor valóban nem marad megvitatni valónk. Ahhoz azonban már tényleg hit kell, hogy ezek után amit látsz az ismert videón, arra azt mondod nem lehetséges (annak ellenére, hogy a kísérlet helye és körülménye fémjelzi a kivitelezést). Ugyanakkor még az életben nem láttál ezen kívül másik ejtőkísérletről videót, vagy leírást olyan ejtőkísérletről, ahol szén és alumínium ejtési paraméterei lettek volna dokumentálva. Érted? Itt van a szemed előtt egy videóval dokumentált ejtőkísérlet, amin a szén és az alu nem esik együtt, ezt nem hiszed el. Ugyanakkor elhiszed azt amit soha nem láttál még. Kizárt, hogy előrángass mégy egy videó vagy bármilyen dokumentációt olyan kísérletről, ahol ezt a két anyagot mérték volna. Na ehhez kell a vakhit, barátom!
1. Semmi konkrét bizonyíték arra, hogy ez a kísérlet valóban a ZARM-ban készült. Egy Youtube video az semmit nem bizonyít. Nincsenek olyan adatok és számítások, amelyek egy ejtőskísérletnél minimum elvárások. (vö: esésfüggvények pl.) Tényleg nem ártana elballagni a http://www.zarm.uni-bremen.de/ URL-re és kicsit okosodni.
2. De engedjük meg, hogy a kísérletet a vén trotty tervezte. Bizony benne van iszugyi zakkantsága a kísérlet rossz megtervezésében, amit itt lejjebb részekben szépen el is mesélgetett.
3. Egy olyan toronyban, ahol az alapkísérletek olyan 10E-9 - 10E-10 körüli pontosságúak, egy 10E-5 kísérletet összehozni szintén nem a tehetséges és gyakorlott kutató közreműködését mutatja.
Aztán az erre az egy, elbaltázott médiaheckre felépített álomvilággal szemben ott áll a valódi szakemberek, valóban tudományos igényű, soksok ezer reprodukálható kutatási eredménye, ami tökéletesen nyilvánvalóan az einsteini elméletet igazolja.
Innentől kezdve nincs miről beszélni. Neked van egy hited-higgy amit akarsz. Csak kérlek ne tarts arra igényt, hogy mint műszakit itt bárki komolyan vegyen! Vagy tovább vitatkozzon veled a hitedről.
"Mert en idaig csk az olvastam tole (toled is) hogy az az egyszem probalkozas biztosan jo, es mindenki hulye, aki massal probalja megmagyarazni, mint azzal, hogy az egesz eddigi fizika kukaba valo..." Nem hinném, hogy tőlem ilyet olvastál!
Hát tudod, vannak dolgok, amiket egy jobb középiskola fizikaórái alapján azonnal be lehet látni, hogy eszeveszett baromságok. Iszugyin nincs mit cáfolni. A video semmit nem bizonyít, síma médiahack, az állításai egyszerűen nem érik el azt a szintet amivel lehet vitatkozni. Manifeszt marhaságok.
Iszugyi állítólagos 1 azaz egy darab próbálkozásával, amely sem nem kellőképpen dokumentált (egy tisztességes mérésnek megvannak a tartalmi, formai elvárásai), sem nem nevezhető kisded játszadozásnál többnek, szemben áll csak a ZARM esetében 5000 db alaposan dokumentált és elemezett ejtés. Ráadásul ez csak egy ejtőtorony, van még jópár a világon. A NASA-nak van több is, van Japánban, Grenboble-ban, stb. Súlytalansági kísérletekre ráadásul még ott vannak az űrállomások, ahol nem 4,7 sec hanem hetek, hónapok (plusz egy, a földön szinte elő sem állítható minőségű vákuum) állnak rendelkezésre.
Találkoztam már olyan-magát villamosmérnöknek aposztrofáló- emberrel, aki határtalan bizonyossággal jelentette ki, hogy az Ohm törvények a váltóáramú rendszerekben nem igazak. Nem igazak, éspedig azért nem, mert a váltóáramot Ohm idejében még nem is ismerték.
Nos iszugyi ennél jóval nagyobb marhaságokat állít. Javasoltam neked, olvasd el Leon Lederman " az isteni A-tom" című könyvét. A szerző kísérleti atomfizikus, és meglehetősen közérthetően meséli el pl. a részecskekutatások jelenlegi (pontosabban a könyv megírásakori) állását. Mellesleg Nobel díjas.
Iszugyi egy megzakkant vén trotty. Amíg aktív volt, az un. hasznos idióták táborát erősítette. Erre a saját életrajza a bizonyíték elsősorban. Aki kutatási területen dolgozik, pontosan ismeri ezeket az életpályákat. Ez az a típus, aki a kutatások peremén afféle tudományos segédmunkás, mert a talentuma többre nem elég. Viszont azt hiszi, azért nem került soha a fősodorba, mert elnyomták. Holott csak egyszerűen nem ér többet. Kellenek ilyenek is, ezekkel lehet elvégeztetni a gályamunkákat, amikre kár a valóban tehetséges kutatók munkaerejét elpocsékolni. Ezért nevezik őket hasznos idiótának.
Csakhát az irígység nagy úr, a Nobel díjakat is mindíg mások kapják, és bekövetkezik az az állapot, amikor a személyiség összeomlik, és a hasznos idiótából Klein úr lesz, akivel mindenki szemben megy az autópályán.
Aztán annyi.
Persze mindíg lesznek olyanok, akiknek a felkészültsége hiányos, és szeretnének hinni a csodákban. Nos a kutatásokban csodák nincsenek, csak sok-sok munka van, sok-sok pofáraesés, meg persze tehetség. Itt a szorgalom nem elég, itt kell az a bizonyos szikra is.
Nos van akinek ez megadatik: iszugyi nem ezek közé tartozik!
a kiserleti elrendest iszugyi tervezte (olyan is, egy kozepiskolas fizikaszakkor szinvonalu, csodalom, hogy beengedtek vele a toronyba). a 10^-12-es meresek teljesen mas elven alapulnak (ezt komoly tudosok terveztek). Egyszer mar betettem ide a cikket, amiben leirjak es kielemzik annak hibait. Mikor lattal te olyatan irast iszugyitol, ahol reszeltesen elemzi a "kiserlet"-enek a lehetseges hibait es az azok kikuszobolesere tett erofesziteseit. Mert en idaig csk az olvastam tole (toled is) hogy az az egyszem probalkozas biztosan jo, es mindenki hulye, aki massal probalja megmagyarazni, mint azzal, hogy az egesz eddigi fizika kukaba valo...
Lehet, hogy hazudott, nem tudom eldönteni. Négy évvel ezelőtt amikor kezdett ide írogatni, sokáig biztos voltam abban, hogy valaki (mármint iszugyi) hülyéskedik: bedob egy nyilvánvalóan lehetetlen állítást, majd várja a reakciókat. Aztán nem nagyon jöttek a cáfolatok, vagy vérszegények voltak. Azt sem tudom mi a helyzet az 5000 ejtéssel. Nekem csak egy ejtőkísérletről volt szerencsém eleddig videót látni, azon pedig nem estek együtt a tárgyak. Vakbél, Gyurcsók, mi köze ahhoz, hogy iszugyi ejtőkísérlet videóján nem esnek együtt a tárgyak. Ez alapján döntöd el, hogy iszugyi videóján mit látsz?
A levegő, ha számottevő lenne, az asztalt fékezné. Ezáltal szó sem lehetne az asztalon levő tárgyak felemelkedéséről, vagy amik a vénulla miatt felemelkedtek, azok szépen elindulnának visszafelé. Tehát a maradék levegő éppen iszugyi ellen dolgozik!
Ha ugyanezen körülmények (ejtőtorony és technikai személyzet) jó a 10^-12 -es mérésekhez, akkor feltételezhető, hogy jó iszugyi méréséhez is. Másik lehetőség, hogy nem jó iszugyi méréséhez az adott körülmény, de akkor még inkább nem jó a 10^-12 -es pontosságúhoz sem. Én talán megbíznék a brémaiak által biztosított körülményekben, akár a technikai, akár az emberi feltételekről van szó. Te melyiket kifogásolod? Iszugyi jelen esetben nem sokat ronthatott a dolgon, legfeljebb a mérést előkészítőket idegesíthette.
Honnan tudod, hogy az egész nem egy videotrükk, és valóban a ZARM-ban készült? Onnan, hogy Szász mondta? Ugyan, hazudott a vén trotty ennél ordasabbakat is!
Aztán, hogy a jó isten csudájában lehet, hogy van 5000 ejtés, és egy sem mond ellen az ismert elméletnek, (nem beszélve millió más helyen elvégzett vizsgálatról) osztán jön egy outszájder, és az kijelenti, hogy a világ összes fizikusa idióta 400 évre visszamenőleg, csak ő a májer? De olyan abszolút, minden kétséget kizáróan májer?
Ugyan-ugyan, nem ártana kicsit észhez térni...mondd csak ha fáj a vakbeled, sebész helyett inkább a Gyurcsókkal tá(é)vgyógyíttatod magad?