A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
Ha gondolod, kitérhetünk arra is, hogy az egyiket miért verebek, a másikat miért a legyek szeretik. Annak is oka van. Ha nem vagyunk felületesek, mint egy ejtőkísérlet esetében.
Figyu, ha kijelentjük, hogy a gravitáció tömegvonzás, akkor abból logikailag levezethető, hogy ezer jegy pontossággal a kétféle tömeg megegyezik. Mint a kétszerkettő, ezen valóban nincs is mit vitatkozni. Azok akik fizikát tanultak és nem dogmákat, azok mégis veszik a fáradságot megmérni a kétféle tömeget. A dogmások meg huhognak, hogy minek?
Az már urbánus változat! A lószart a verebek csipegetik, abból pedig elég több millió is. Légy nem lepi a lószart, csak a tehénlepényt. Majd figyeld meg, de ne olyan felületesen, mint i. ejtőkísérletét!
Bocsánat, én sem mondom hogy "úgy van", csupán azt állítom, hogy iszugyi kísérlete jó körülmények közt volt végrehajtva, kivitelezését a legjobb tudású technikusok készítették elő, akik egyáltalán előkészíthetnek egy ilyen kísérletet. Ezzel azt akarom jelezni, hogy tulajdonképpen a jelenleg elérhető legjobb körülmények közt végrehajtható ejtőkísérletről van szó, nem lehet csak úgy lepöccinteni a mérés eredményét. (Ezért is akadt meg itt egyes nagytudásúak torkán a kísérlet eredménye) Az eredmény pedig az, hogy a különböző anyagú tárgyak nem estek együtt a kísérletben, ha tetszik, ha nem.
te meg idezni sem tudsz rendesen, mert nem tobb millio, hanem tobb milliard es nem vereb, hanem legy! Azt most mar nem kezdem el elemezni, hogy miert egetrengeto baromsag ez a parhuzam amit itt probalsz eroltetni
Egyelore csak a te meg iszugyi jelenti ki valamirol, hogy az ugy van. A rendes fizikusok ezzel ellentetben meghatarozzak a mereseik ervenyessegi koret. Ha egy merest 10^10-es pontossaggal lehet elvegezni, akkor a fizikus azt mondja, hogy a valosag es a meres kozotti kulonbseg kisebb mint 10^10.
Ellenben, ha valamit mer tobbszor megmertek 10^10-es pontossaggal, akkor arrol nem hiszi el senki bemondasra, hogy egy 10^5-es pontossagu meressel cafolni lehet. Ehhez eloszor meg kene mutatni egeszen pontosan, hogy mi volt a hiba az osszes tobbi meresben. Tehat iszugyinak eloszor hitelt erdemloen be kene bizonyitania, hogy az osszes tobbi meres akarmilyen modszerrel is vegeztek el az egy elvi hiban alapult es csak aztan johetne elo a youtubevieojaval, hogy debezzegeneztrendesenmegmertem.
Ha már itt tartunk, nagyeszűkém, akkor egyáltalán minek egyre pontosabban megmérni a súlyos és tehetetlen tömeg arányát? Ezt nem tanították ott, ahol ezt a nagy önbizalmat osztották? Ember, ha egyszer kijelentjük, hogy a súlyos és tehetetlen tömeg megegyezik, az olyan, mint a kétszerkettő. Nincs mit mérni rajta, ezredik jegy pontossággal is meg kell egyeznie. De azért mégiscsak mérik, akik nem ilyen elbizakodott hólyagok, mint egyesek itt a fórumon!
A sajat "elmeleteben" es "mereseben" nem ketelkedik csak a masokeban. No ez a legrosszabb fajta mert meg van rola gyozodve, hogy mindenki rossz iranyba megy qaz autopalyan...
Nekünk nincs teendőnk. Szász pedig nem tud semmit sem tenni, csak ezt és a szkeptikus fórumot teleírni, az pedig számára semmilyen hozzáadott értékkel sem bír, hacsak nem az adrenalin szintjét karbantartani jár ide. Ennyi hozzászólásból már az ő működési mechanizmusa is világos, majdnemhogy algritmizálható.
Tudományelméleti szempontból persze egy igen érdekes hozadéka is lehet az itteni monológoknak. Kalapaxnak jó volt a meglátása, amikor automatának nézte iszugyit.
Vezessük be a reverz Turing próba fogalmát! Az eljárás pontosan ugyanaz mint a Turing próba esetében. A feladat azt eldönteni, hogy a kommunikáló másik fél egy bot, vagy ténylegesen egy ember.
Ez a fogalom csak a te fejedben van és csak te használod a neten, ellenőroizheted. Szokásos eljárásoddal összekevered a fogalmakat, logikai bakugrásokat végzel, a képleteidet másolgatod. Szerintem életfogytig is mondhatod, magad is tudod. Hatástalan. Mi is tudjuk, hogy hatástalan. Amiről te beszélsz, azt már kimérték. Nálad sokkal pontosabban. Biztos elviselhetetlen érzés, hogy kihajítottak Brémából, de a reménytelenül elrontott 'kísérletedből' soha nem fogsz profitálni, csak egyre nevetségesebbé teszed magad. Ha ez neked jó.. Jön a szép idő. Nem mondták, hogy valami kikapcsolódás kéne?
Osztán okostojás mit gondolsz a prímszámokat mire fel kutatják, állítanak rá egyre nagyobb számítási kapacitást, hogy megkeressék az egyre nagyobb prímszámokat?
Nyilván bizonytalanságból.
A Pi értékét vajon miért határozzák meg egyre nagyobb pontossággal? Nyiván mert idióta buta matematikusok foglalkoznak a témával.
A metrológiának szigorú elvi és gyakorlati előírásai szabályai vannak. No kedvenc Szászod ezeket hágta meg sorozatban.
Az elméletei meg olyan ordas marhaságok, hogy azokkal még foglalkozni sem érdemes.
De egy igen egyszerű kísérletet javaslok neked. Menj ki egy mezőre, és egy -mondjuk- 10 m-es mérőszalaggal mérj meg egy A és B pont közötti -mondjuk - 200 m-es távolságot. Először az egyik, AB majd a másik BA irányban. Aztán ne legyél meglepve, ha 10 mérésből nem lesz egy egyforma sem...
Ha az atomfizikáról akarsz valami hiteleset tudni, ha valós kutatói hozzáállásra akarsz példát, olvassad az "Isteni A-tom" könyvét Ledermannak.
iszugyi paranoiásan kételkedik,hibákra nem mutat rá,cáfolás nélkül hülyézi az elődeit.. ez normális,szted? nem veszi figyelembe az eddigi eredményeket,elméletét egy hibás mérésre alapozza,pár képlet papírra vetve
10^-18 pontosságnál se találtak eltérést.lesz még ennél is pontosabban megmérve az tuti... igy aki ért a fizikához,és szereti is csak nevetni tud iszugyin... viccelődni rajta,bohócnak jó,másra nem.. elméletén nincs mit nézni,ha igazi tudós lenne,visszamenne kísérletezni,jobb méréseket tervezni,igy csak egy troll egy fórumon.. jútub videót meg bárhogy lehet hamisítani,senki nem ellenőrzi az eredetiségét..
még ha eredeti is akkor se lehet ebből értelmes dolgot levonni... 1 kisérlet nem kísérlet,két kísérlet se,3 kisérlet felel meg egynek..
nezd meg a meresi pontossagokat a listan... nem az volt a lenyeg, hogy mas modszerekkel merjenek, hanem az, hogy minel pontosabban, hogy a kivant pontossagot milyen modszerrel ertek el, az masodlagos...
"Nem fizikus az, aki nem kételkedik!!"
Ezt azert mondd meg iszugyinak is, hiszen itt o az egyetlen ember, aki azt gondolja, hogy az o "elmelete" es a hozza tartozo szerencsetlen probalkozas (ami mellesleg meg csak nem is igazolja az elmeletet) az egyetlen igazsag a fizikaban...
"mivel ha rendesen merunk valamit, akkor mindegy, hogy azt milyen modszerrel tesszuk a lenyeg az" Elvileg igen. Hacsak nem éppen fel akarunk fedezni valamit, vagy éppen megerősíteni azt. Fairi1 7229 listája (ejtés, inga, mérleg, műhold) gondolom nem a nagy magabiztosságból fakad. Különben mi a fenének mértek volna ennyi módszerrel, ha szerinted elég egy is. Ez az igazi tudományos módszer, mindent megmérni minden létező módon. Akármit mondanak az itteni nagyokosok, az fizikai kísérletek sokfélesége nem őket igazolják. Nem fizikus az, aki nem kételkedik!!
ebben nem tudunk megallapodni, mivel ha rendesen merunk valamit, akkor mindegy, hogy azt milyen modszerrel tesszuk a lenyeg az, hgy legyunk tisztaban a modszerunk hataraival. Iszugyi probalkozasaval az a legnagyobb problema, hogy neki fogalma sincs arrol, hogy egyaltalan mi tortenik a kapszulajaban, hiszen a probatestjei ossze vissza kovalyognak ezert addig, amig az ellenkezoje be nem bizonyosodik, addig azt kell felteteleznunk, hogy elkurt valamit. Foleg azert mert az ovehez hasonlo 5 nagysagrenddel pontosabb meresek is az ovevel ellenkezo eredmenyre vezettek
Én meg panaszt teszek a Német Egészségügyi minisztériumban (Bundesministerium für Gesundheit), hogy mire fel hagynak ön és közveszélyeseket szabadon járkálni!
Ez egy nagyon jó gondolat. Az idézetek azonban nem oktatási anyagból származnak.
Az első idézet a Magyar Tudományból való. Ez a Magyar Tudományos Akadémia lapja. A Király Péter előadás részlet a KFKI szerverén van fent, az MTA Fizikai Tudományok Osztálya és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat ünnepi tudományos ülésén hangzott el.
Ebben az esetben kihez fordult panaszra? Engem nem panaszolsz be, hogy mindenféle kérdésekkel zaklatlak, mint például a (7363)-ban, és amire nem tudsz válaszolni, mert a részecskefizikusi kiképzésed erre nem szólt?