A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
Nem sok közöm van hozzá, de annyira zavar Térkép Ész "tevékenysége", hogy mégis leírom mások okulása képpen, mit gondolok róla. Végülis nyílt fórumon vagyunk. Ha ő megteheti..?
Nos, tegyük fel, valóban meg van győződve Térkép Ész barátunk arról, hogy iszugyinál nincs minden rendben. Mint mindenkinek, neki is meg van a szabad véleményalkotási joga, rá tartozik, ha az a meggyőződése, hogy iszugyi beteg elme. Ha visszaolvassuk hozzászólásait, akkor kiderül, hogy T. É. meggyőződése szerint egy elmebajoson gúnyolódik. Ezt örömmel, élvezettel teszi, ezért jár ide a fórumra tulajdonképpen. Itt van az első probléma: ha ezt őszintén gondolja és teszi amit tesz, akkor ez az egyik legundorítóbb emberi cselekedet, amit el lehet követni: egy beteg emberen mocskolódni, gúnyolódni.
Azonban, Térkép Ész barátunkat már jól kiismertem, a mocskos perverziója még ennél is tovább megy. Van egy másik változat is. Nagyon is jól látja, hogy iszugyi kísérlete korszakos lehet, és különböző okok miatt (ezt most nem részletezném), eszeveszett aljas lejárató támadást folytat ellene. Mindenféle szakmai vita mellőzésével egy hecckampányt folytat, elképesztően sértő módon. Sajnos ez a változat sem ad felmentést Térkép Ész barátunk tetteire, mert ez esetben ugyan nem egy általa elmebajosnak ítélt emberen gúnyolódik, viszont viselkedése sunyi, szemét, alattomos.
Csak ennyit akartam írni nagyrabecsült Térkép Ész barátunkról, és ennek semmi köze iszugyi munkásságához. Csupán T.É. jelleméről akartam a véleményemet megírni.
Peched van: Einsteinnél a zsenialitást, nálad meg a végtelen hülyeséget diagnosztizálta a Gesellschaft.
Einstein munkája alapján a fizika egyre feljebb lép, Szász meg egyre jobban süllyed a saját kis egyszemélyes gumicellájának a feneketlen mélységébe.
Olyannyira jelentéktelen vagy, hogy még erre a listára sem fogsz soha felkerülni: ugyanis ezek a díjazottak legalább megnevetették a világot. Te olyan tehetségtelen savanyújóska vagy, hogy még erre sem vagy képes.
"Szilágyi, mondtam már hogy az 'elfogadott' fizikában, Newton, Euler, Lagrange, Laplace Hamilton, Lorentz és Einstein, Schrödinger, Dirac, Feynman segítsége ellenére, egyetlen-egy mozgásegyenlet sem helytálló. Elkezdve evvel
m a = - G(Newton) M m/r^2 !
Az elektromágneses mezö helyes mozgásegyenletét
D D A(e.m.) = + J(e.m.) (Maxwell-egyenlet)
is Einstein, Bohr, Schrödinger, Feynman elcseszték.
"
Minkowsky eredetileg hogyan is írta a nevét, az kérdéses, lehetett az még akár Minkowszky is...
De, buta vén trotty, nem semmi, hogy annyira bezápult legyél évek óta: még az sem tűnik fel, miszerint a saját rendszereden belül is hülyeségeket állítasz! No az az igazi.
Elsőrendű dilidoki eset.
Osztán milyen érdekes: nem csak itt, hanem mindenhol, ahová betolod a pufántodat a hülyeségeiddel, pillanatokon belül felismerik benned a manifeszt elmebájost.
Mit mondjak, erős a gyanúm, hogy egy mezei matekérettségin vén trotty igencsak megbuknál. De ide sorolhatnám a fizika és a kémia világát is. A villamosság területén felmutatott járatlanságod már nem is fájdalmas, inkább komikus!
Merthát amiket leírsz, az nyilvánvalóan egy beteg elme szüleményei, a valósághoz közük nincs.
Kérd meg a dilidokit, adjon neked valami rendes antidepresszánst, aztán amíg hat a gyógyszer, gondold végig a saját kis gumival borított Minkovsky teredben hogy a fenében lehet az, miszerint ugyanazon 3 db építőköved hol gyorsabban, hol lassabban esik?
Azt már kifejtetted, hogy szemük is, van, még kiderülhet, hogy orruk is meg fülük is, sőt egyebük is, (lehet, hogy az általad oly nagyon kedvelt fingszag egy rejtett gázhajtás/fékezés eredménye?) s a végén még kibogozzák a dilidokik, hogy egy beteljesülhetetlen sexuális aberráció képződött le ebben az eltonos dologban.
Mikor csináltak veled utoljára a körzeti ideggondozóban egy Rorsarch vagy egy Lüscher tesztet?
Ps: Tudtad hogy a kénkőszagot anno az ördöggel társították? Te is szoktál járni a Walpurgis iccakára kicsit eltonozni?
No. Ezek szerint érdemi mondanivalód nincs. Javaslok pár szem méregtelenítő tablettát. A szkeptikusoknál milyen gyorsan égtél be? Oda már nem is írsz? Ebéd előtt még van idő egy hosszabb sétára. Jót tesz a vérkeringésnek. Itt csak idegesíted magad;)
Ezek a 'naggyon pontos' mérések nem helyettesítik Galilei feltevése szisztématikus ellenörzését a kémiai elemek szabadesésével
Mi köze van Galileinek a kémiai elemekhez? Az ő idejében az alábbi elemeket ismerték:
Ókor Arany Au 79 Ismeretlen Ókor Ezüst Ag 47 Ismeretlen Ókor Réz Cu 29 Ismeretlen Ókor Ón Sn 50 Ismeretlen Ókor Ólom Pb 82 Ismeretlen Ókor Higany Hg 80 Ismeretlen Ókor Vas Fe 26 Ismeretlen Ókor Kén S 16 Ismeretlen Ókor Szén C 6 Ismeretlen 1250 Arzén As 33 Albertus Magnus 1450 Antimon Sb 51 B. Valentinius (W. Tölde) 1520 Cink Zn 30 Paracelsus 1740 A. S. Marggraff 1669 Foszfor P 15
(Wikipedia)
Hisztizhetsz még kicsit, de mélyenszántásod közepette a könyvespolc lakkrétegén sem tudsz maradandó nyomot hagyni, nem hogy a fizikán.
Galileiről tudjuk, hogy (veled ellentétben) kísérletezett és a korának megfelelő fejlettségi szinten mért
Niccolinét az érdekli, hogy ha nem tudják bizonyítani, akkor miért olyan biztosak benne. Galilei elmagyarázza a tudományos kísérlet lényegét: • Megfigyelések alapján hipotézis • Kísérlettel ellenőrizzük a hipotézist Page 4 • Ha nem a kívánt eredményt kapjuk, a hipotézis megdőlt, ha igen feltesszük a kérdést, hogy nincs-e valami más magyarázat az eredményre • Ha van, találunk egy újabb hipotézist, és kezdjük előlről. Niccoliné: „De hát ennek az eljárásnak se vége, se hossza.” Galilei elmagyarázza, hogy nem lehet csűrni-csavarni a hipotéziseket, és hogy meg van győződve, hogy sok egybehangzó kísérlet kialakítja azt a szilárd meggyőződést, hogy a hipotézis igaz. Galilei azt vallja, hogy a természetre vonatkozó hipotézisekben nem lehetünk teljesen biztosak, de ezekből levont következtetéseket a matematika módszereivel le tudjuk vezetni. Ebből az következik, hogy a természet alapvető törvényeit csak a matematika tudja kifejezni. „A természet nagy könyvében csak az tud olvasni, aki ismeri azt a nyelvet, amelyben e könyv írva van, és ez a nyelv: a matematika.”
Rényi Alfréd: Dialógusok a matematikáról, Typotex, Budapest, 1994
Ez az amit te már soha nem fogsz megtanulni. Fingod sincs róla.
Helyes. Ezek szerint a fingban több információtartalom van mint némely mondatodban. Ugyanúgy nem tudod kifejteni azt, hogy miben voltak gondatlanok a fizikusok, mint ahogy nem tudsz egy egy nyílt, véges Minkowski-teret sem definiálni. Megint beégtél;)
Utoljára kérdezem, mit és hova tett fel Galilei, és miért nem találták meg eddig a fizikusok? Valaki dugdossa? Netán a Vatikán?