Az örökké fiatal egyház titka c. vitatopic faliújsággá történt nyilvánítása miatt itt lehet tovább folytatni a politikával fűszerezett vallásról, egyházról, hitéletről szóló vitákat. Egyházi rendezvények reklámozása szigorúan tilos!
Persze, marhaság, de nem árt tudni, hogy az emberek így alkotnak ítéleteket. Ugye ott a klasszikus vicc Kecskebaszó Alival, de aki egy hangyafasznyit is járatos a média világában, aki érti a működését valamelyest annak ez nem ennyire meglepő.
A klérus nem érti, mert ők mindig ötven-hatvan évvel ezelőtti harcokat vívnak, kábé Észak-Koreával vannak egy szinten a világ megértését illetően, de hát ez nem véletlen, a totalitárius rendszerek esetében ez eléggé törvényszerű.
Én megengedőbb vagyok, persze elfogadva azt, hogy sokakat motivál a bosszú a véleményük megalkotásában, de azért a passzív bosszú, a közönyösség is elég jelentős tényező, szerintem. Itt van kéremszépen egy társadalmi szereplő, aki nem sokat tett azért, hogy magát velem megkedveltesse, és ugye akkor valami iszonyatosan nagy eufémiát szültem, így nincs min csodálkozni, ha most én is minimum szenvetlenül nézem, ahogyan pofára esik.
Pedig valahol tudnám segíteni, mert nekem meggyőződésem, hogy a valós és megtörtént alávalóságokon túl biza ártatlanul is bántják, de nem segítem, nem mondom el, amit tudok, és ami árnyalhatná a megítélését, mert nem kedvelem őket. Nagyon nem kedvelem, és ha erre ők újfent azt mondják, hogy ezért csak és kizárólag én vagyok a hibás, akkor sem fogom őket ettől megkedvelni. Na, de ha ez nekik így jó... :)
Ez világos. Ugyanakkor azt gondolom, hogy elfelejtkeztél egy fontos elemről.
Az egyház évszázadok óta ostorozza a nép egyszerű fiát és leányát, mert lop, csal, hazudik, űzekedik, abortál és nem fizet egyházi adót.
Erre most a napvilágnál fényesebben kiderül (amit egyébként eddig is mindenki tudott), s ami még fontosabb- le sem lehet tagadni- hogy az egyház sem jobb, mint a Deákné vászna.
Kihagytad a BOSSZÚ-t.
Évszázadok óta ütik az esendő ember fejét a kereszttel:
-Te mocsok teeee, kéjvágyó tolvaj alávaló bűűűnös g@ci!! Vétkezel???? Paráználkodsz? Lopsz? Az eszed a p@nán jár? Nem kereszteltetted meg a gyermekedet?
Üstben fog megfőzni az ürdöng és háromágú vasvellával fog böködni közben hogy megfőlt-e már a húsod.
ÉS AKKOR ELJŐ A BOSSZÚ NAPJA
A BOSSZÚ az egyik legemberibb dolog. Az állatvilágban is van eszközhasználat, homoszexualitás és kommunikáció. De azt hiszem csak mi teszünk valamit bosszúból.
És erre most jöttem rá. El is vonulok megemészteni és megcsócsálni ezt a felismerést.
Azért az is érdekes, h az itteni olvtársaknál nem annyira verte ki a biztosítékot az "Aggyá adomyányt, h a gyerekedet kifzethessük püspökeink bűnei megváltása miatt!" hozzáállás... Pedig, ha vmi, akkor ez aztán a pofátlanság csimborasszója...
Hát igen. Sok szüzességben megőszült és meghalt erényes templomjáró ráhagyta a vagyonkáját az egyházra, azok meg elszórják (itt más szót akartam használni) kártérítésre.
Gondolom, az anyagi veszteségek is sarkallják az intézkedésre jogosultakat. A tekintély vesztés rendben. Az erkölcsi felsőbbrendűség tovatűnése rendben. De az, h elfogyjon a pénzecske, na, az már tarthatatlan.:-)
Felettébb kóros elmeműködésre vall, állandóan, sexuálisan deviáns papi személyek dolgain rágódni...Miért izgatja ez némely olvtársak fantáziáját annyira?
Manapság, amikor már naponta több segszuálisan deváns papról adnak hírt a médiákok és hullanak a püspöki süvegek mint az őszi levél - egyszóval a napi hírek közé tartozik egy-egy újabb egyházi sekszuális botrány...
Szóval azt hiszem talán érthető, hogy a közvéleményt foglalkoztatja a téma.
De értem én hogy vannak sokan, akik ha rajtuk múlna ma is titokban intéznék (pontosabban titokbannem intéznék) ezeket az "ügyeket" és nem adnának esélyt az egyház "gyalázására és mocskolására".
Na pontosan ezek miatt az emberek miatt áll az egyház ott, ahol van.
Felettébb kóros elmeműködésre vall, állandóan tagadni, mentegetni a sexuálisan deviáns papi személyek dolgait. Miért terelik el erről a figyelmet némely olvtársak?
1.Maguk még sokkal deviánsabbak, mint akiket védenek.
2.Agyilag csököttek ahhoz,hogy megértsék a probléma valódi súlyát.
3.Az első két pont eccerre áll fent!(Merthogy más már nem áll fent nekik...)
Volt ezzel a pornófilmmel valami bonmó, de már nem emlékszem, hogy ki mondta, a lényeg, hogy kábé így hangzott: Amikor elkezdek nézni egy pornófilmet az első egy perc után rohannék haza kefélni, de a második perc után meg már úgy érzem, hogy az életbe' soha többet nem akarok már kefélni. :)
Bizonyos esetekben nem sokat számít a valóság, sokkal fontosabb az, hogy a társadalmakban a tömegek mit tekintenek valóságnak. Próbáld meg azt megsaccolni, hogy mennyien tekintik ma valóságnak azt, hogy a katolikus egyház egy gyanús, nagyon gyanús cég, ahol furcsa szoknyás bácsik kisgyerekekkel csinálnak olyasmiket, amit a legtöbb társadalomban a zemberek 99,99%-a nagyon határozottan elítél.
Ezek nagyon fontos szempontok. Gondolj bele, ha az lenne a hír, hogy a katolikus papok közül nem kevesen elegáns szeretőt, sőt, szeretőket tartanak ki, és ha ehhez hozzájön még az is, hogy a ménage á troist sem vetik meg, akkor pld. Franciaországban még egyenesen nőne a népszerűségük, mert az ilyen fiduckodást, alkalomadtán a félrekefélést (és ugye a katolikus pap is félrekefél, mert ő állítólag istennel lépett frigyre) nem annyira egyenletesen ítélik el a különféle társadalmak. Bill Clinton majdnem megbukott egy lightos kis cidáztatás miatt, de ha a francia elnököt/kormányfőt támadnák ilyesmivel, akkor a franciák még csak érteni sem értenék, hogy kinek mi baja, hiszen farka, vót, a csajnak szája vót, idejük vót, hát mér' ne szopott vóna, könyörgöm? :)
Szóval ez megint az eszközhasználó emberről szól inkább. Állományjavítótól loptam azt a megfogalmazást, miszerint az eszköz visszahat a célra. Amikor a klérus úgy döntött anno, hogy az elhallgatást választja abból a célból, hogy az egyház renoméját mentse, biza egy útálatos eszközt, mondhatni egy nemtelen eszközt használt egy általa nemesnek tekintett cél eléréséhez.
Csak ugye két dologról feledkezett meg. Az egyik, hogy az eszköz könyörtelenül vissza fog hatni a célra. Most ez történt, hiszen ha megfigyeled alaposabban, akkor nem az az igazi baj, hogy voltak ilyen bűnök, hanem hogy arról a klérus tudott, és megpróbálta eltussolni. Az amerikai cserkészekről most gomboltak le 18,5 dollárt, és ez szerintem csak a kezdet, mert ennek a hatására még az is perelni fog, akire egyszer ráköszönt egy katolikus pap. De hát ez megint csak az eszköz visszahatása, teccettek volna akkor erkölcsösebbeknek lenni és nem elhallgatni a bűnt.
A másik pedig egy régi kínai bölcsesség, a közvetlen célok olyan eszközökkel érhetőek el, amelyek hosszú távon gondokat teremtenek, mondta Menciusz. Aki tehát nem képes picit is előre gondolkodni, az így jár, tessék belőle tanulni, és ne másokra mutogatni.
Időnként utazgatnom is kell, olyankor mindenféle szállodákban dekkolok, és ott kíváncsiságból végigkattintgatom, megállapítom, hogy egyre inkább nem érdekel, előveszem a könyvem és olvasok.
Ismerős. Szállodában és is csak gyorsan kattintgatok, mert különben másnap csatolják a számlához a pornó-csatorna nézegetését.
Ráadásul ezeréves ZS-kategóriás filmeket adnak.
És ahogy öregszem, engem is egyre inkább nem érdekel.