Keresés

Részletes keresés

düdüklü tencere Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12358
Ez annyiban árnyaltabb, hogy ha az ilyen igény szakszervezeti irányból jön, akkor azzal komolyan kell foglalkozni, mert vannak erős érvek mellette, zárójel nyit ellene is zárójel csuk, de az számomra nem kicsit vicceske, amit Harrach mondott, hogy minek itt megvárni a szakszervezeti aláírásgyűjtés végét, sőt, ha az eredménytelen is lenne, ők akkor is.
Mert ők jobban tudják, hiszen nekik küldetésük van.

Esk, hogy veszek egy bótot, csak azért, hogy kiírhassam rá: "Isten nevében vasárnap zárva, relamációt kéretik a katolikus egyház képviselőjének címezni, Semjén Zsolt, Magyar Országgyűlés, félemelet, jobbra". :)
Előzmény: MayItBe (12342)
düdüklü tencere Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12356
Én úgy hallottam, hogy a munkavállaló szakszervezet gyűjtenek aláírást a dolgozók körében.
Ezzel szemben: "Ha a szakszervezet aláírásgyűjtése sikertelen lesz, a párt akkor is törvényben írná elő a vasárnapi zárva tartást.".
Szóval addig oké, ha a szakszervezet a munkavállalókkal való konzultációja után előjön egy ilyen igénnyel, mert ez egy olyan munkavállalói óhaj, amelyik megérthető akceptálható, ezzel nekem vitám nincs is.

De mi van akkor, ha a munkavállalók mégsem óhajtják ezt annyira? Nem olvastad, hogy Harrach meg se akarja várni ennek az aláírásgyűjtésnek a végét, hanem ő már most, de azonnal boldogítani akar? Nem tartod te ezt egy kicsit visszásnak?

Felteszem az orvostudomány bebizonyította már, hogy egy héten egy nap pihenőidőre SZÜKSÉGE VAN az emberi szervezetnek, amit jogszabállyal a munkaadó kiiktatása nélkül lehet biztosítani.
Nyilván igazad lehet, én nem olvastam sehol ilyen kutatásról, pláne olyanról nem, amelyik szerint az orvostudomány azt is megállapította, hogy az emberi szervezet pihenési igénye kizárólag csak a vasárnapi nemdolgozással abszolválható, se a kedd, se a csütörtök nem jó, a szombat pedig halálosan veszélyes.

És ez nem okozott gondot a szocializmus utolsó éveiben sem...
A mobiltelefonálás vasárnapi tiltása sem okozott gondot a szocializmus utolsó éveiben, nem?
Előzmény: Törölt nick (12340)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12355

A fekete szegénység kapcsán viszont az egyházi aktivitás igencsak gyöngének nevezhető. Alsószentmártonban és Hodászon van két pap, akik ezt fontosnak tartják, de másutt ez nem igazán jellemző. Bármilyen meglepő, a magyar egyházaknak nincsenek olyan hagyományaik, mint amilyenek a délamerikaiakét jellemzik. Ha Magyarországon pénz kerül az egyházakhoz, ilyen indíttatású munkákba nem igazán vágnak bele. Ahhoz ugyanis – ha az elkötelezettség meg is lenne – képzettség is szükséges.

 

 

Ez a katolikus egyházra igaz.

A református sokkal segítőkészebb.

Előzmény: MayItBe (12348)
Stingary Smith Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12354
Derdák Tibornak sok mindenről van "tapasztalata" ezt tudjuk, kár, hogy összességében nagyobb hülye mint Semlyén. Node ami a lényeg. Egyrészt az egyházi iskola az nem állami. Egy állami iskolába csak simán be kell íratni a gyermeket és passz. Az egyházinak már utána kell járni, hogy hol van merre van, mik a feltételek, satöbbi. A harmadik dolog pedig az, hogy a HHH gyermek nagy része kistelepülésen, faluban él, ahol nincs is egyházi iskola. Szóval nem kicsit ferdítenek ezek a számok, ezt tudnia kéne annak az okostóni Derdáknak is.

Node, ami a legfontosabb. Az egyházi iskolák kapui ugyanúgy nyitva állnak bárkinek mint egy állami iskola kapui. Csak be kell menni a kapun annak akinek van erre igénye, vagy lehetősége.
Előzmény: MayItBe (12348)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12353
És hétfő hajnali 6 órától szombat esti 10 óráig csak belefér a bevásárlás ;)
Előzmény: MayItBe (12349)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12352

Tehát van néhány kivételes foglalkozás (orvos, rendőr, tűzoltó stb...), akire nem vonatkozik.

Ezek közfeladatot ellátó személyek.

 

Mivel nem pihenhetnek pont vasárnap, nyilván jogszabályban meghatározott "kárpótlásban" kell őket részesíteni (magasabb óradíj stb...), amennyiben ez nekik nem megfelelő, annyiban tényleg mondhatjuk azt, hogy ne válasszák ezeket a hivatásokat -- mert ezek HIVATÁSOK, vagyis akik ilyen szakmában dolgoznak -- vasárnap is -- hivatástudattal rendelkeznek, és tudomásul veszik, hogy a vasárnap nem mindig az övék.

 

A hivatás nem "csak" munkavégzés, aki elhivatott, az elhivatott vasárnap is, és ennek tudatában vállalja a munkáját.

 

(A kereskedelemi dolgozóktól nem hinném, hogy bárki is elhivatottságot vár el, max. udvarias kiszolgálást).

Előzmény: MayItBe (12349)
MayItBe Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12350

 

Ja.

Ó.

Igen.

Előzmény: nemezis 2 (12347)
MayItBe Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12349

 

És azért még vannak rajtuk kívül is olyanok, akiknek a munkájából adódóan ez sosem fog menni.

Joggal mondhatja akkor elég sok ember, hogy ha nekik kell - és mondjuk akár ők is alkothatnak egy olyan réteget, amelyik egyszerűen nem tud máskor bevásárolni, mint a hétvégén -, akkor másra meg miért legyenek tekintettel?

 

Előzmény: Törölt nick (12344)
MayItBe Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12348

 

Semjén testvér inkább ezzel foglalkozna:


HH-sok és HHH-sok nemigen tanulnak egyházi iskolákban


Az interjúban Demján Sándor példának hozza fel az egyházakat a szegénység kezelésében, illetve az esélyegyenlőség növelésében. Valóban, bizonyos, hogy vannak olyan személyiségek, akik élen járnak e tekintetben, de a nagyvállalkozó általánosítása nem helytálló. Állításunk igazolásához segítségül hívtuk az oktatási minisztérium statisztikáit.

 

E szerint az általános iskolai tanulók mindössze 5,92 százalékát oktatják egyházi iskolákban. Az általános iskolások harmada szegény családból származik, szüleik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapnak. Az egyházi iskolákban viszont az összes HH-tanulónak (HH: hátrányos helyzetű) csupán 3,55 százaléka tanul. Halmozottan hátrányos helyzetűek (HHH) pedig ennél is kevesebben járnak egyházi iskolákba: az egyházi tanulók mindössze 1,9 százaléka kerül ki a körükből.

 

Derdák Tibornak, a sajókazai Ámbédkár Gimnázium vezetőjének számos tapasztalata van arról, hogy az egyházak milyen mélységben foglalkoznak a szegénységgel.

– Nagyon változatos a kép – mondja –, vannak olyan területek, ahol sok segítővel találkoztam, a nagy- és a kisegyházak képviselőivel egyaránt. Kelet-Európában két jól megkülönböztethető szegénység figyelhető meg.

 

Az egyik az öregek szegénysége, amit nevezzünk talán fehérnek. Ezek az emberek kétségbeejtő helyzetben vannak, de általában van kihez fordulniuk.

 

A másik fajta, a nagycsaládosok, az etnikai kisebbségek szegénysége olyan embereket érint, akiknek nincs kihez fordulniuk. Hasonlatosak az amerikai fekete gettók világához, ezért talán nevezzük fekete szegénységnek.

 

Az egyházi aktivitás jellemzően az előbbit érinti, ami leginkább az öregek megsegítéséből áll, ami valóban nagyon fontos. A fekete szegénység kapcsán viszont az egyházi aktivitás igencsak gyöngének nevezhető. Alsószentmártonban és Hodászon van két pap, akik ezt fontosnak tartják, de másutt ez nem igazán jellemző. Bármilyen meglepő, a magyar egyházaknak nincsenek olyan hagyományaik, mint amilyenek a délamerikaiakét jellemzik. Ha Magyarországon pénz kerül az egyházakhoz, ilyen indíttatású munkákba nem igazán vágnak bele. Ahhoz ugyanis – ha az elkötelezettség meg is lenne – képzettség is szükséges.

 

http://nol.hu/belfold/20100505-magyarorszagon_nem_halnak_ehen_gyerekek

 

 

 

Előzmény: MayItBe (12342)
nemezis 2 Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12347

Valóban.

 

  • "Azt hittem, hogy az igazunk és az akaratunk mindent le fog győzni, és önmagában elég lesz a győzelemhez. A választók reformszándéka és reformképessége között nem vettem észre különbséget” – ez azért sokat elárul Gyurcsány demokráciafelfogásáról. A progresszív demokrata úgy jellemzi a reformkudarcot, hogy „a többség mást akart, de nekünk volt igazunk”.

Óóóóó!

 

 

Előzmény: MayItBe (12342)
loding Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12346
tényleg nem róluk van szó
Előzmény: Törölt nick (12344)
loding Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12345
Sz.tem ehhez spec köze nincs a "népnek", meg hogy "rábízzák", meg hogy "igény", stb.
Arról szól, hogy ki szopjon. Konzumidióta hétköznap is tud hitelt felvenni, háztartás beszerzést szintén.
Előzmény: MayItBe (12342)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12344
Persze, orvosnak, tűzoltónak, stb.nek tényleg nem, de erről szvsz nincs szó.
Előzmény: MayItBe (12343)
MayItBe Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12343

 

Nem tud mindenkinek az lenni.

Előzmény: Törölt nick (12333)
MayItBe Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12342

 

Attól eltekintve, hogy nem szokásom sem szombaton, sem vasárnap vásárolni - kivéve, ha a munkabeosztás miatt úgy alakul, de ez elég ritka -, örvendetes dolog, hogy mind Semjénnek, mind a katolikus egyháznak ez a legfontosabb, legelébb megoldandó problémája. Ezek szerint minden mással rendben vannak, ez az egy dolog cseszi a csőrüket annyira, hogy már a kormányzás előtt feltétlenül orrba-szájba nyomatni kell ...:-)

Véleményem: rá kéne bízni a népekre, hogy mit akarnak kezdeni a hétvégén: oszt ha van igény a vásárlásra, akkor Semjén testvér szálljon magába és példamutatással igyekezzen egy tanulási folyamattal eljuttatni a zembereket oda, hogy megundorodjanak a hétvégi vásárlástól, ha meg nincsen - akkor meg az összes gaz multi bé fog zárni a hétvégére, tehát Semjén testvérnek semmiféle gondja ezzel a dologgal nem lesz.

 

De érdeklődéssel várom az "erőszakkal vegyünk rá másokat arra, hogy amit mi jónak tartunk, az nekik is kizárólag jó lehet - jellegű katolikus mentalitás különféle megjelenési formáit.

:-D)

Előzmény: düdüklü tencere (12332)
nemezis 2 Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12341

Ach! Szóval más a multi Németországban, mint Magyarországon,

Németországban szabályozzák, nálunk meg ők szabályozzanak...

Világos.

Előzmény: düdüklü tencere (12337)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12340

Én úgy hallottam, hogy a munkavállaló szakszervezet gyűjtenek aláírást a dolgozók körében.

 

Ha ezt közülük a többség támogatja, lehetővé kellene tenni számukra, hogy a kirúgás lehetősége- fenyegetése ellenére is legyen egy darab BIZTOS pihenőnapjuk.

 

Az állásvesztés lehetőségének kizárása, szvsz egyetlen módon lehetséges, ha vasárnap jogszabály biztosította szünnap lesz.

 

Felteszem az orvostudomány bebizonyította már, hogy egy héten egy nap pihenőidőre SZÜKSÉGE VAN az emberi szervezetnek, amit  jogszabállyal a munkaadó kiiktatása nélkül lehet biztosítani.

 

A vasárnapi szabadnap 1981-től létezik. És ez nem okozott gondot a szocializmus utolsó éveiben sem...

Előzmény: düdüklü tencere (12338)
RontóPál Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12339
ez 1 mhely szegény ország.
Előzmény: nemezis 2 (12335)
düdüklü tencere Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12338
Tehát nekik ez egyféle restrikció, jól értem?
Az, hogy te és még annyian, amennyien pihenni szeretnétek vasárnap azzal járna, hogy mást viszont arra kényszerítenétek, hogy ne tehesse azt, amit szeretne.
Nem látsz te ebben némi kockázatot?
Előzmény: Törölt nick (12336)
düdüklü tencere Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12337
Nekem nem úgy tűnt, hogy Semjén a németországi szabályozást firtatná, lehet, hogy nem voltam elég figyelmes?
Előzmény: nemezis 2 (12335)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12336

Elbattyognak hétfő 6-órától  szombat este 10-ig, és jól kiélik plázamániájukat.

Akár reggeltől estig, egész héten élvezkedhetnek, és az egész tescót megvehetik.

 

vasárnap meg esetleg a családdal lehetnének, akinek nincs, a barátaikkal szórakoznának stb...

 

(persze az éttermeket, szórakozóhelyeket stb. nem kéne bezárni, az marhaság.)

Előzmény: düdüklü tencere (12334)
nemezis 2 Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12335
  • Tényleg nincs ennek a multinak egy értelmesebb hazai területi igazgatója, aki szólni tudna, hogy nem feltétlenül Semjén az, akit isten arra predesztinált, hogy nálunk ő és csak ő szopja hegyesre a piramisokat?

Bizony, itt lenne az ideje, hogy rendet tegyen  a multi.....

 

Jut eszembe! Nem tudod, Németországban nyitva vannak a multik vasárnap?

Előzmény: düdüklü tencere (12332)
düdüklü tencere Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12334
Ő is. :)

Csak ugye ez egy olyan kérdés, ami újabbakat vet fel: mit kezdel azokkal, akik nem értenek egyet?

Előzmény: Törölt nick (12333)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12333

A vasárnap tényleg lehetne pihenőnap mindenkinek.

Én evvel egyetértek.

 

Előzmény: düdüklü tencere (12332)
düdüklü tencere Creative Commons License 2010.05.05 0 0 12332
Na, Semjén már a tenyerébe is pökött ezzel a vasárnapi zárvatartással, szvsz ez egy kurvanagy öngól, mert ha erőből átverik, akkor szegény katolikusokat fogja mindenki hibáztatni, akinek nem fog tetszeni, és meglepne, ha nem ők lennének többen.
Tényleg nincs ennek a multinak egy értelmesebb hazai területi igazgatója, aki szólni tudna, hogy nem feltétlenül Semjén az, akit isten arra predesztinált, hogy nálunk ő és csak ő szopja hegyesre a piramisokat?
MayItBe Creative Commons License 2010.05.04 0 0 12312

 

Helyes.

 

Előzmény: upi2000 (12310)
kutykuruty brekege Creative Commons License 2010.05.04 0 0 12308

Nem értetted, vagy nem akarod érteni.

Ő ezt a topikot nem olvassa.

A háta mögött beshzéltek róla.

Előzmény: upi2000 (12307)
upi2000 Creative Commons License 2010.05.04 0 0 12307

Nem, nem tartom aljasnak hogy próbálom a róla kialakult képet árnyalni.

Bármennyire zavaró Maaria lelkesedése sokak számára, a témáról lehetne értelmes beszélgetést folytatni, ehelyett az ő froclizása folyik.

Na ez inkább közelít az aljassághoz, szvsz....

Előzmény: kutykuruty brekege (12298)
upi2000 Creative Commons License 2010.05.04 0 0 12305
Bár nem akartam győzni, a meggyőzési képességemben sem bízom, de azért jól hangzik:))
Előzmény: Törölt nick (12295)
kutykuruty brekege Creative Commons License 2010.05.03 0 0 12303
na most, az első mondat második része nyelvhelyességileg helytelen, de értsd jól:-)
Előzmény: kutykuruty brekege (12302)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!