Valami oltári téveszméid lehetnek a filozófiával kapcsolatban, sőt úgy gondolsz rá, mint valami sportra, nemde, te akkor most egy profi vitázónak tűnsz és nem egy valamirevaló filosznak, igaz? Tehát neked érdektelen, hogy ki mit mond, az a lényeg, hogy te mit mondasz és azt hogyan védd meg? Persze hogy minősítenek a szavaim, de téged nem? Ezoterikával nem foglalkozom...., szócsépeléssel sem igen, bár vannak akik szántják mások beszédeit.... Érdemi hozzászólás, no de mihez, hisz még az első sort sem sikerült tisztába tenned, akkor mi lesz a következővel?
Elnézést,de siettemben lemaradt a végéről az idézőjel. Az idézett rész 1980 június 16.-án hangzott el a Magyar Rádióban a Krassó Lászlóval történt beszélgetés során.
Pilinszky többször is említette beszélgetéseiben,hogy mi a különbség a filozófia és a művészet között.Ő a valóság megismerésének /megközelítésének/ a módszerében látja a különbséget.
"Azt szoktam mondani,hogy a költészet is a gondolkodás egyik formája,csak ellenkező előjellel,mint a filozófusok esetében.Tehát visszafelé forgatja a dolgokat,újra és újra semmit nem akar tudni,hogy a csecsemő szemével nézzen erre a világra,és ne összefüggéseiben lássa a dolgokat,hanem keletkezésükben.És az ember akkor fog ceruzát,amikor majdnem semmit sem tud.Az úgyis beszüremlik,amit tud,a papíron kell a versnek keletkeznie,a keletkezés erejének ott kell lenni.A versíró egy kicsit hasonlatos a százméteres futóhoz.A százméteres síkfutó,amikor fut,akkor nem boldog,nem boldogtalan,nincs apja,nincs anyja,nincs gyereke,senkije nincs-merő és tiszta futás!Hogy mondjam neked? Még meggondolásai sincsenek.
Az a baj, hogy fecsegsz. Nem mondasz semmi érdemit, hacsak az ezoterikus sorok nem veendők érdeminek. Tökéletesen érdektelen számomra, hogy kezdő, haladó avagy profi polihisztor vagy-é. Minősítsenek a szavaid, gondolataid, pontosabban az abból fakadó hitelesség és erősség. De ne a közhelyes szócséplés.
Barátom, nemhogy nem értesz dolgokat, hanem felületes és túl leanvangált képzeteid vannak!
Itt nem a tömeg, az idő, a sok és halmazolt infótöbökről van szó, hanem a mélységében átérzett, átélt és tapasztalt dolgokról..... Amit magamról írtam, lényegét tekintve arra utalva tettem, hogy voltak igényeim, mint mindenkinek a maga módján, vágyak amik arra sarkaltak, hogy ismerjem meg a dolgokat, legyenek saját elképzeléseim, önálló gondolataim, de ehhez nem csak olvasni kellett, avagy festeni, zenélni, sőt harcművészet sem állt messze tőlem, hogy egy pár éven át részese lehessek egy titokzatos létformának!, hanem megérteni a másikat, a művészt az írót, a karate szellemiségét, a zent, avagy a zenészt, művei miképpen hatnak rám.....!
Filozófia barátom a legtöbb esetben a legegyszerűbb dolgok megértése és nem a bonyolítása!
Az égvilágon semmit nem jelent önmagában, hogy ki mióta foglalkozik a filozófiával vagy akár zenével, egyéb művészettel. Ez minden, csak nem mennyiségi kérdés, tehát engem minimálisan sem hat meg, ha valaki erre hivatkozik. Ez csak a szükséges, de messze nem elégséges feltétel. Persze a tisztes középszerhez ez is elég lehet...
(A másik gondolatainak lenézése pedig alkotmányos, szuverén jog - természetesen nem öncélúan, hanem indokolt esetben, érvekkel alátámasztva és persze fordított irányban is értve. Mindazonáltal itt nem erről volt szó.)
Félreértesz barátom, és inkább a felháborodásos megszólalásod néz ki annak, aminek engem akarsz láttatni!
Én 14 éves korom/ban /óta/ foglalkozom filozófiával, de főleg gondolkodás, elmélkedés és logikussággal, bár vers, novella, regény írással, zenével is! Festészettel is megbarátkoztam, egy pár éven át.... olaj, tempera, víz és más technikákat is kipróbáltam természet, csendélet és zsánerképeimen.....
Bakos Ferenc 1976ban kiadott könyvében /ez is megvan/ filozofikus szó van írva.... és nem vitatom, hogy mi a helyes, avagy nem, deha ebbe kötsz bele, mit monjak, a másik fél gondolatait nézed le....
http://www.kislexikon.hu/filozofikus.html Filozófikus Nyelv: görög -> latin a filozófiával kapcsolatos, bölcseleti mély értelmű, bölcs :)
Pl. a Magyar Néprajzi lexikon is használja így a szót: " , a drámai népköltészetben pedig nem csupán a szöveg, hanem egyáltalán a színjátszás mozgató ereje (ismét ellentétben a hivatásos művészet alkotásaival, ahol a filozófikus dráma vagy a nem előadásra szánt könyvdráma is létező válfajok). "
Avagy a keresztény bibliai lexikon is....: " Asztrális gondolkodás A hellénista szinkretizmus jellegzetes terméke, amelyben a hellénizmus K-i és Ny-i területén tisztelt istenek és kultuszok kapcsolatba kerülnek az égitestekkel. Egyéb elnevezések: asztrolatria, asztrális mitológia. Az asztrális vallás elnevezés azért félrevezető, mivel nem egy zárt, szent iratokkal, szent személyekkel, papokkal, templomokkal rendelkező vallásról van szó, hanem egy teozófikus-filozófikus gondolkodásmódról. "
"de bármely író, hisz maguk a filozófusok is írói vénával rendelkeznek, míg az írók igencsak filozófiakusok!"
Ez sincs így általában. Egyrészt számos filozófus nem rendelkezett írói (értsd: stilisztikailag érdemes) vénával, elég csak a pozitivistákra, a logikusokra és úgy általában az analitikus filozófia képviselőire gondolni. Másrészt nem igaz az sem, hogy az írók mind filozofikusok lennének. Jókai Mór (vagy Gárdonyi Géza) például nem tudom, mitől lenne filozofikus (szemben mondjuk - csak hogy eklatáns példát hozzak - Dosztojevszkijjel).
"A filozófiának nem a lexikális tudás a lételeme......, bár mára egyre fontosabbá válik...., hanem a gondolkodásé!"
Ezzel nem mondtál sok újat. Senki nem állította soha, hogy a lexikális tudás a lételeme lenne a filozófiának, amely természetszerűleg a gondolkodásról szól. A lexikális háttér szükséges, de nem elégséges feltétel - hogy egy ilyen avítt szófordulattal éljek. És nemcsak ma, de mindig is fontos volt ismerni a korábbi gondolkodást, hogy legyen mire reflektálni, hogy ismertek legyenek a lehetséges érvek-ellenérvek, hogy ne kelljen folyton a kályhától kezdeni valamely filozófiai problémával való foglalkozást...
A filozófikus pedig filozofikus, rövid o-val (hasonlóan az ironikus szóhoz).
"azt hiszem abban igaza van, hogy a szak filozófiatanárokat és/vagy filozófiatörténészeket képez."
Igen, de csak azért, mert ez a gyakorlat, a tapasztalat ezt mutatja. Nem hiszem, hogy a filozófia szak ab ovo azzal a céllal jött létre kitudjamikor, hogy "csak" tanárokat képezzen. Hadd legyek idealista annyiban, hogy a 2xxx éves filozófiatörténet relevánsabbnak tartott gondolkodóit, irányzatait próbálja megismertetni a hallgatókkal. Hogy aztán tanár lesz-e belőlük vagy az évszázad lángelméi, akiknek csak mint lexikális tudásbázis szolgál az egyetemen tanultak - nem a szak feladata eldönteni.
"A "15 évesen túl lenni Nietzschén és Kanton" nyilván retorikai túlzásként értelmezhető."
Lehetséges, de én nem annak gondolom. A 15 elég konkrét szám ahhoz, hogy komolyan vegyem. (De ha 18 vagy 20 éves kort említett volna, az is tarthatatlan lenne - feltéve, ha itt a szerzőknek nemcsak a felszínes, de a primer művekeiknek kifejezetten mély ismeretét érti.)
"Nem tudom mennyire közhelytár a könyv, de sajnálom, hogy nincs magyarul - ez ismét a magyar könyvkiadás lemaradása."
Én is sajnálom, jellemző tényleg. Remélem, idő kérdése, de elérhető lesz a könyv magyarul is (bár az angolnak is nekifutnék, ha nem lenne 81 más könyv, amit előtte el kellene olvasnom). A közhelytár vádjára az indexes cikk alapján ragadtattam magam, már ami belőle a netocracy-vel kapcsolatban kiderült. "A tévedés kockázatával" ez a véleményem csak cizellálódna a könyv ismeretében, de érdemben nem változna.
A filozófiának nem a lexikális tudás a lételeme......, bár mára egyre fontosabbá válik...., hanem a gondolkodásé! A gondolkodáshoz persze ismeretekre van szükség, amin ugye elmélázik az ember...., így az ok okozati összefüggéseket, avagy bizonyos jelenségekre reagálhat...
Dante, Boccaccio, Machiavelli, Ady, József Atilla, stb., de bármely író, hisz maguk a filozófusok is írói vénával rendelkeznek, míg az írók igencsak filozófiakusok!
" "Nem tudnék egyetlen filozófust sem mondani, aki jó költő lett volna" "
Nos ebben is van valami filozófikus csattanat..., mert mi is jellemzi a jó költőt?
Az interjút én is elolvastam, és még tetszett is. ;-)
Több minden eszembe jutott:
1., Először az, hogy ő a svédek sebeőkjánosa. Csak okosabbnak tűnik. Közös a zenei múlt/jelen, bár azért a melorepp nemigazán hasonlítható az Army of Lovers-hez, és Sebeők mostanában inkább gagyi, mint mély.
2., Aztán érdekesnek találtam, hogy ki is a filozófus. És azt hiszem abban igaza van, hogy a szak filozófiatanárokat és/vagy filozófiatörténészeket képez. (A "15 évesen túl lenni Nietzschén és Kanton" nyilván retorikai túlzásként értelmezhető.) A gondolkodás ill. a "gondolkodóiság" (vö. pont Cioran, Camus stb.) nem diplomafüggő, és sokkal közelebb van az irodalomhoz - akár az esszé akár az aforizmák műfaját tekintjük, mint a szakfilozófiához. Sebeők is sokáig azt mondta, hogy ő író, nem filozófus, aztán ráhagyta a médiára, ami előszeretettel az őrült jelzőt illeszti elé.
3., Nem tudom mennyire közhelytár a könyv, de sajnálom, hogy nincs magyarul - ez ismét a magyar könyvkiadás lemaradása.
Ahhoz, hogy valaki Filozófus legyen ( tehát olyasvalaki, akit a kortársak, de az utókor mindenképp mint kitüntetett példányára a homo sapiensnek tekintenek) valóban nem (vagy nem feltétlen) kell szervezett keretek között filozófiát tanulni.
Ahhoz, hogy valaki Filozófus legyen (tehát olyasvalaki, akire a kortársak, de az utókor mindenképp mint kitüntetett példányára a homo sapiensnek tekint), valóban nem (vagy nem feltétlen) kell szervezett keretek között filozófiát tanulnia.
"Többféle filozófus van, az egyik magyarázza-értelmezi kutatja a dolgokat, a másik felhasználja gondolatai közlésének mélyebb értelméhez....., harmadik típus kiforgatja azokat....., de van egy negyedik is, aki meg is érti az összefüggéseket, avagy éppen az ellentmondásosságokat!"
És nyilván még többféle is van. Épp ezért nem szabad a filozófus mibenlétét illetően ex cathedra kijelentésekre ragadnia magát az embernek (itt: a svéd filozófusnak).
Ahhoz, hogy valaki Filozófus legyen ( tehát olyasvalaki, akit a kortársak, de az utókor mindenképp mint kitüntetett példányára a homo sapiensnek tekintenek) valóban nem (vagy nem feltétlen) kell szervezett keretek között filozófiát tanulni. Ott a könyvtár. A lényeg úgyis a filozófiatörténet ismeretén van (de ez utóbbit aligha lehet megúszni, már csak azért sem például, nehogy valaki újra feltalálja a spanyolviaszt).
"Igen, ismerni azért illő lenne egy mai (15 éves) embernek"
Illik vagy sem, ennek önmagában semmi értelme önmagában, leszámítva az esetleges körülményt, miszerint a csillogó lexikális tudás villogtatása jó benyomást kelthet művelt közösségekben. És? Főleg úgy nincs értelme, hogy a 15 éves nebuló alig ért bármit is a nevezett filozófia művekből. Már ha egyáltalán hajlandó végigolvasni, ami még egy érdeklődő felnőtt számára sem bizonyul mindig könnyű feladatnak.
"Talán nem azt mondotta, hogy a jó filozófus nem lehet jó költő, hanem ritkán jó költők! Tehát elismeri, hogy vannak jó filozófusok között is jó költők és fordítva is érvényes!"
Nem, mert rögtön hozzáteszi: "Nem tudnék egyetlen filozófust sem mondani, aki jó költő lett volna" - amivel egyúttal azt is állítja, hogy az általa ismert és említett Nietzsche sem az, amely véleményhez természetesen joga van csak épp sok oldalról támadható. És a példákat lehetne még sorolni...
Többféle filozófus van, az egyik magyarázza-értelmezi kutatja a dolgokat, a másik felhasználja gondolatai közlésének mélyebb értelméhez....., harmadik típus kiforgatja azokat....., de van egy negyedik is, aki meg is érti az összefüggéseket, avagy éppen az ellentmondásosságokat!
" "Ha az ember filozófus akar lenni, ahhoz nem kell filozófiát tanulnia "
Ez így is van, volt, és lesz is!
" hiszen tizenöt éves korára kötelessége ismerni a filozófiát "
Igen, ismerni azért illő lenne egy mai (15 éves) embernek, nemde, de mit kezd vele, ez itt a kérdés?
" Akkorra kellett olvasnia és meg kellett értenie Kantot, Hegelt, Nietzschét, mindenkit. "
Ha valakiben nem volt erre igénye, érdeklődése, kíváncsisága, akkor messze nem értette meg e nagy nevű filozófusokat, de a lényeges elveket, bölcsességek egyetemességét sem....., de ezt a hiányt ugyan pótolhatja bárki későbbiekben mások magyarázataival kiegészítve, de ezzel elveszíti egyéniségének egy igen fontos tudati tényezőjét, az önkifejezését!
Az, hogy megértünk egy filozófiai álláspontot, még nem azt jelenti, hogy az úgy igaz..., úgy helyes, avagy reális, hanem felfogtuk lényeges aspektusait, amiből aztán kialakíthatjuk a magunk véleményét, helyt adva, avagy éppen ellenkezve!
"" "A jó filozófusok ritkán jó költők ""
Talán nem azt mondotta, hogy a jó filozófus nem lehet jó költő, hanem ritkán jó költők! Tehát elismeri, hogy vannak jó filozófusok között is jó költők és fordítva is érvényes!
"Netokrácia - közhelytár és ami mögötte van" (csak már nem fért ki a vége)
Olvasom Alexander Barddal, az Army of Lovers egyik tagjával készített kivételesen érdekes interjút az indexen (http://index.hu/tech/net/netocracy200/), és az egész elmés gondolatokkal tarkított - számomra egyébiránt túl sok nóvumot nem tartalmazó - mondatok közepette megütközöm az alábbiakon:
"Ha az ember filozófus akar lenni, ahhoz nem kell filozófiát tanulnia, hiszen tizenöt éves korára kötelessége ismerni a filozófiát. Akkorra kellett olvasnia és meg kellett értenie Kantot, Hegelt, Nietzschét, mindenkit. Máskülönben nem lesz belőle filozófus. Nem elég tehetséges. Akkor fogjon valami másba. " - így Alexander Bard.
Nos, ha ezt komolyan gondolja, akkor azért, ha tréfált (amit kétlek), akkor meg azért nem tudom őt komolyan venni. Ezen kijelentésében megfogalmazott kívánalom abszurditás, fizikai képtelenség. Az általa említett zseniális szerzők egyike sem ismerte a filozófiatörténetet tizenöt éves korában, sőt, ha már Nietzsche neve felmerült: róla köztudott volt, hogy gyorsan, mohón olvasott és nem épp az elmélyült olvasás híve volt (nota bene: állítólag Kantot nem is primer forrásból ismerte meg). Mégis, Nietzsche és mellette Kant, Hegel is a nyugati filozófiatörténet legnagyobb gondolkodói közt említendők. Jócskán elmúltak tizenöt évesek, amikor Igazán Naggyá váltak, mi több, nem kevesen meg sem élhették életükben ezt.
Majd később:
"A jó filozófusok ritkán jó költők. Nem tudnék egyetlen filozófust sem mondani, aki jó költő lett volna. És abban is biztos vagyok, hogy a jó költők borzasztó filozófusok. Ott van Heidegger például. Rettenetes költő. A nyelvezete ügyetlen, majdnem hogy butuska. Igazán frusztráló Heidegger-verset olvasni, és nem azért, mert nehéz megérteni mint gondolkodót, hanem mert olyan borzasztó a nyelve."
Ezzel is tudnék vitatkozni. Ami Heideggert illeti, teljesen egyetértek Alexanderral, nehezen tudná ezt bárki is cáfolni. Viszont Nietzsche nemcsak filozófusként volt zseniális. Ha eltekintünk a költői mivolt szigorú formai meghatározásától (vagyis hogy azt tekintjük költőnek, aki a versforma bizonyos meghatározott formáival él), akkor Nietzsche igenis költő volt, mégpedig vátesz költő és annak is az egyik legjelentősebb (ha épp nem a legjelentősebb). Vagy Emile Ciorant. Nézzük a formát: zömében aforizmákban fogalmazták meg a gondolataikat. Ez persze még kevés volna ahhoz, hogy költőknek lehessen tekinteni őket, viszont ha a nyelvgazdagító vonásukat nézem, a szavakkal való sajátos (költői) bánásmódot, amelyek gondolatokat - és persze velük érzéseket is - közölnek, akkor ők költők.
Végül pedig az sem igaz en general, hogy a jó költők borzasztó filozófusok lennének. Egy határon túl értelmetlen ez az éles cezúra megvonása költők és filozófusok közt. Ki a filozófus? Ki a művész? Miért? Mert egy XIX.-XX. századi tökéletlen distinkciót maradéktalanul átvettünk és alkalmazunk? Egy jó, egy igazán jó költő szükségtelenné tesz (vagy tehet) minden filozófust. Mert a művészet ellenállhatatlan, felforrosító erejével fejezi ki mindazt (ugyanazt), amit egy gondolkodó rendszerint metsző hidegséggel, kérlelhetlen racionalitással hajt végre. Egy versben, egy novellában, egy dalban ugyanannyi igazság, életbölcsesség lakozhat, mint többszáz oldalas filozófiai munkákban. Sőt, maga a kimondhatatlan, a leírhatatlan is felszínre juthat benne, ennyiben pedig még a filozófiánál is előrébb való lehet, mert mentes a nyelvnek mint az igazságot reprezentáló médiumnak a torzító hatásaitól. Alexander Bard - az ő szóhasználatával élve - netokratának, progresszív gondolkodónak tartja magát, miközben szemlátomást képtelen szabadulni bizonyos - a posztmodernt is megelőző - gondolati sémáktól. Kár.
