A ligarögbi (rugby league) a világ egyik leggyorsabb, leglátványosabb, legkeményebb sportja. A legnépszerűbb sportág Ausztrália keleti államaiban és Pápua Új-Guineában, a második-harmadik legnépszerűbb labdajáték Észak-Angliában, Új-Zélandon, Óceánia szigetországaiban és Dél-Franciországban. Magyarországon azonban szinte teljesen ismeretlen. Itt az ideje, hogy legalább egy topikban foglalkozzunk vele!
Nem tudom hogy vagytok vele, de szerintem a XXI. században talán senki nem gürcölt jobban Thurston-nél azért hogy végre meglegyen ez a cím, 10 hosszú évig tartott hogy ismét ide eljuttassa a döntőbe a csapatát és most végre célba is ért. Igaz hogy 2004-ben bajnok lett a Bulldogs-zal, de az életműve csakis a Cowboys végső győzelmével lehet teljes. Az meg hab a tortán hogy ez ilyen döbbenetes forgatókönyv után jött össze, az a kapufán csattanó jutalomrúgás mintha egy túlzásoktól hemzsegő sportfilmből lett volna :) Persze szívszorító volt látni a Broncos összetört játékosait, Ben Hunt-ot, akit addig fog kísérteni az a végzetes labdaejtés amíg nem fog címet nyerni a csapattal, vagy Justin Hodges-t akinek ez volt a búcsúmeccse, bár legalább van gyűrűje 2006-ból.
Azért nem semmi volt ez a Game2 is, izzadásig volt benne esemény. Meg biztos mennek az összeesküvés elméletek a videobírókról hogy tolták a Blues-t hogy a harmadik meccsre maradjon a döntés :) A kommentátor is mekkorát nézett amikor érvénytelenítették Inglis célját, pár perccel előtte meg Pearce-ét a másik oldalon.
A State of Origin első meccse után rögtön itt a következő nagy ligarögbis esemény: ezen a hétvégén rendezik a Magic Weekendet a Super League-ben. Az európai ligarögbi nagy ünnepe ez: 1 helyszín, 2 nap, 6 rangadó, 12 csapat. A Magic Weekend 2007 óta létezik. Az életre hívásával az volt a cél, hogy mindegyik Super League-csapat szurkolói egy helyen gyűljenek össze, és ezzel létrejöjjön egy nagy ligarögbis fesztivál. Az oda-visszavágós mérkőzések mellé ezért beiktattak az alapszakaszba még egy fordulót, amikor egy hétvégén egy helyszínen játszik az összes csapat. A mérkőzések előtti és a stadion körüli programok pedig segítik, hogy a különböző városokból érkező szurkolók összeismerkedjenek és érezzék, hogy mind egy hatalmas ligarögbis közösség tagjai. Idén változott a helyszín: Cardiff, Edinburgh és Manchester után most először Newcastle ad otthont a rendezvénynek. Az 52 ezer férőhelyes St James' Parkban ma és holnap is három mérkőzést rendeznek. A szombati meccsek: 15.30-tól Salford Red Devils - Widnes Vikings 17.45-től Hull FC - Hull Kingston Rovers 20.00-tól Leeds Rhinos - Wigan Warriors A vasárnapi meccsek: 14.00-tól Catalans Dragons - Huddersfield Giants 16.15-től St Helens - Warrington Wolves 18.30-tól Castleford Tigers - Wakefield Wildcats
idei sikerei: az év pillérje az NRL-ben NRL-döntős
eddigi legnagyobb sikerei a csapataival: Super League-bajnok (2006) 5-szörös Super League-döntős (2007, 2008, 2009, 2010, 2011) 3-szoros Challenge Cup-győztes (2006, 2007, 2008) 2-szeres NRL-döntős (2012, 2014)
eddigi legnagyobb egyéni sikerei: Acélember (a Super League legjobb játékosa, 2008) 3-szor tagja az év csapatának a Super League-ben (2008, 2010, 2011) az év pillérje az NRL-ben (2014)
idei sikerei: Dally M medál (az NRL-alapszakasz legjobb játékosa) az év irányítója az NRL-ben az NRL-szezon legtöbb pontot szerző játékosa (234 ponttal)
eddigi legnagyobb sikerei a csapataival: NRL-bajnok (2004) NRL-döntős (2005) világbajnok (2013) 3-szoros Tri-Nations/Four Nations-győztes (2006, 2009, 2011) 8-szoros State of Origin-győztes (2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013)
eddigi legnagyobb egyéni sikerei: 2-szeres aranycipős (2011, 2013) 3-szoros Dally M medál-nyertes (2005, 2007, 2014) Wally Lewis medál-nyertes (a State of Origin-sorozat legjobb játékosa, 2008) az ausztrál válogatott történetének legeredményesebb pontszerzője (328 ponttal) a State of Origin történetének legeredményesebb pontszerzője (172 ponttal) a 2005-ös sorozat 1. meccse óta minden State of Origin-mérkőzésen pályára lépett (30 meccs megszakítás nélkül)
idei sikerei: Dally M medál (az NRL-alapszakasz legjobb játékosa) az év irányítója az NRL-ben az NRL-szezon legtöbb pontot szerző játékosa (234 ponttal)
eddigi legnagyobb sikerei a csapataival: NRL-bajnok (2004) NRL-döntős (2005) világbajnok (2013) 3-szoros Tri-Nations/Four Nations-győztes (2006, 2009, 2011) 8-szoros State of Origin-győztes (2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013)
eddigi legnagyobb egyéni sikerei: 2-szeres aranycipős (2011, 2013) 3-szoros Dally M medál-nyertes (2005, 2007, 2014) Wally Lewis medál-nyertes (a State of Origin-sorozat legjobb játékosa, 2008) az ausztrál válogatott történetének legeredményesebb pontszerzője (328 ponttal) a State of Origin történetének legeredményesebb pontszerzője (172 ponttal) a 2005-ös sorozat 1. meccse óta minden State of Origin-mérkőzésen pályára lépett (30 meccs megszakítás nélkül)
Egy kiváló összeállítás Thurston idei megmozdulásaiból: https://www.youtube.com/watch?v=VEga_X7xB1w
Kihirdették az Aranycipőre jelölt hat játékos névsorát. Ezt a díjat az év legjobb ligarögbi-játékosának ítélik oda, ez a legfontosabb egyéni elismerés, amit ebben a sportágban el lehet nyerni. Az idei jelöltek:
Sam Burgess (összefogó, angol, South Sydney Rabbitohs - az NRL-szezon után átment az uniós rögbibe, most a Bath játékosa)
James Graham (pillér, angol, Canterbury-Bankstown Bulldogs)
Greg Inglis (fogó, ausztrál, South Sydney Rabbitohs)
Shaun Johnson (nyitó, új-zélandi, New Zealand Warriors)
Johnathan Thurston (irányító, ausztrál, North Queensland Cowboys)
Ez egy több szempontból is kiegyensúlyozott névsor: 3 támadósoros és 3 irányítóposzton szereplő játékos van benne, 2 angol, 2 ausztrál és 2 új-zélandi. Az viszont világosan látszik, hogy a legjobb angol játékosok elmúlt években tapasztalható délre csábításával az eleve is magasabban jegyzett NRL döntő fölényre tett szert a Super League-gel szemben: csak NRL-klubok játékosai közül kerülhet ki az idei aranycipős. Mindenképpen kuriózum, hogy Sam Burgess személyében egy kódváltó is felkerült a listára, ráadásul úgy, hogy idén egyetlen válogatott mérkőzésen sem szerepelt. Két korábbi győztes is van a jelöltek között: Thurston 2011-ben és 2013-ban nyerte el az Aranycipőt - tehát ő a címvédő -, Inglis pedig 2009-ben - akkor csak 22 éves volt, ezzel ő minden idők legfiatalabb aranycipőse. A díjazott nevét december 19-én hozzák majd nyilvánosságra. Ami az esélyeket illeti: James Graham a világ legjobb pillérje lett ebben az NRL-szezonban, Shaun Johnson pedig az egy hete véget ért Four Nations legjobb játékosa volt, de a legnagyobb esélyes azért Greg Inglis. 43 év szünet után bajnoki címre vezette a South Sydney Rabbitohst, és egyébként is majdnem mindenki őt tartja napjaink legjobb játékosának. Akit érdekel, ebben a posztban bővebben is olvashat az Aranycipőről.
Soha nem volt még annyira kiegyenlített a Four Nations, mint idén! Az első fordulóban Ausztráliát idegenben, több mint 47 ezer néző előtt, 30-12-re legyőző Új-Zéland ma azt a Szamoát fogadta, amely egy hete csak 26-32-re kapott ki Angliától. Már a múlt heti szoros vereség után is látszott, hogy ebben a szamoai válogatottban a Four Natinos tornák történetének legerősebb negyedik csapatát tisztelhetjük, és ez ma fényesen be is igazolódott. Mindenki sima új-zélandi győzelmet várt - ezt jelzi a délutáni időpont és a vidéki helyszín -, de aztán a meccs igazi élethalálharccá alakult. Egy órányi játék után a szamoaiak 12-6-ra vezettek, a Kiwis azonban még időben magához tért, és az utolsó húsz percben két célt szerezve a maga javára fordította a mérkőzést. A szamoaiak így is büszkék lehetnek a teljesítményükre: azok után, hogy a Kiwis a világbajnok Kangaroost 18 ponttal verte, ellenük alig 2 ponttal tudott csak győzni. Holnap folytatódik tovább a Four Nations: Ausztrália fogadja Angliát Melbourne-ben egy igazi ki-ki mérkőzésen.
Új-Zéland - Szamoa 14-12 (6-8) Whangarei, Toll Stadium, 16 912 néző Pontszerzők: Kieran Foran, Jason Nightingale, Shaun Kenny-Dowall 1-1 cél, Shaun Johnson 1 gól; illetve Tautau Moga, Daniel Vidot, Joey Leilua 1-1 cél.
Na sziasztok, egy kicsit lemaradtam az események nagyrészéről, de legalább a NRL és a SL Grand Finalt bepótoltam. Érdekes hogy közvetve mindkét döntő híre bekerült a magyar hírekbe, Sam Burgess arccsont-törése valamint Ben Flower ámokfutása miatt. Teljes lett az idei ligarögbi szezon démonűző jellege, az Origin és a Challenge Cup után itt is hosszú sikertelenségnek vetettek véget a győztesek, a pálma mindenképpen a Nyusziké, a 43 év várakozást nehéz lesz überelni bárkinek.
Kezdődik az NRL döntője. Óriási küzdelem a pályán, 80 ezer néző a lelátón, fél Ausztrália a képernyők előtt. Akit érdekel, az alábbi, kiváló minőségű, hivatalos streamen nézheti:
A South Sydney Rabbitohs 1971 óta az első döntőjében szerepel, ráadásul az esélyesség terhe is nyomja. A Canterbury-Bankstown Bulldogs szinte ugyanezzel a kerettel két éve már játszott döntőt, de akkor veszített. Az egyik klub most a csúcsra ér.
Mindkét csapat a sztársarkazója nélkül kénytelen pályára lépni. A kezdőcsapatok:
Hétfő este a Dally M díjátadó gála keretében kiosztották a 2014-es NRL-alapszakasz legjobbjainak járó díjakat. Az idény legjobb játékosa címet - a Dally M medál történetében először - két játékos megosztva nyerte el: Jarryd Hayne és Johnathan Thurston. Hayne-nek ez a második, Thurstonnak pedig a harmadik Dally M medálja - ezzel Thurston utolérte az örökranglista élén Andrew Johnst.
A díjazottak:
az év játékosa (Dally M medál): Jarryd Hayne (Parramatta Eels) és Johnathan Thurston (North Queensland Cowboys)
az év edzője: Ivan Cleary (Penrith Panthers)
az év újonca: Luke Brooks (Wests Tigers)
az év csapatkapitánya: Jamie Lyon (Manly-Warringah Sea Eagles)
legjobb fogó: Jarryd Hayne (Parramatta Eels)
legjobb szélső: Semi Radradra (Parramatta Eels)
legjobb center: Jamie Lyon (Manly-Warringah Sea Eagles)
legjobb irányító: Johnathan Thurston (North Queensland Cowboys)
legjobb nyitó: Daly Cherry-Evans (Manly-Warringah Sea Eagles)
legjobb összefogó: Sam Burgess (South Sydney Rabbitohs)
legjobb másodiksoros: Beau Scott (Newcastle Knights)
legjobb pillér: James Graham (Canterbury-Bankstown Bulldogs)
legjobb sarkazó: James Segeyaro (Penrith Panthers)
a szurkolók szavazatai alapján a legjobban teljesítő játékos (Provan-Summons medál): Johnathan Thurston (North Queensland Cowboys)
a legjobb játékos a válogatottakban: Jarryd Hayne (Parramatta Eels)
az év játékosa a Holden Cupban (U20-as bajnokság): Kane Elgey (Gold Coast Titans)
a legtöbb pont az alapszakaszban: Johnathan Thurston (North Queensland Cowboys) - 208 ponttal
a legtöbb cél az alapszakaszban: Jarryd Hayne (Parramatta Eels) - 20 céllal
az év pillanata (Peter Frilingos Headline Moment): a New South Wales Blues State of Origin-győzelme
Az egyaránt négy díjat elnyerő Hayne és Thurston mellett érdemes kiemelni három külföldi játékos sikerét. A két angol sztártámadó, Sam Burgess és James Graham nevét ma már mindenki a legnagyobb klasszisok között emlegeti, vasárnap az NRL döntőjében is kulcsszerep hárul majd rájuk. A 23 éves, pápua új-guineai James Segeyaro pedig a Penrith sikereinek fő letéteményese volt, és ezt elismerve olyan klasszisok előtt választották az év sarkazójának, mint Cameron Smith, Robbie Farah és Michael Ennis. Aki többet szeretne megtudni a Dally M medálról és a díjátadó gála szerepéről az ausztrál sportéletben, az itt olvashat róla.
Sajnos kiesett a Penrith is, de szerencsére emelt fővel: egy erősebb kerettel rendelkező, összeszokottabb csapat ellen, a játékban teljesen egyenlő ellenfélként szenvedett vereséget. Ez egyben azt is jelenti, hogy a döntőre én is beállok a Bunnies szurkolói közé.
Az NRL 2014-es elődöntői:
South Sydney Rabbitohs - Sydney Roosters 32-22 (12-12) Sydney, ANZ Stadium, 52 592 néző Pontszerzők: Greg Inglis 2 cél, Lote Tuqiri, Alex Johnston, Ben Te'o 1-1 cél, Adam Reynolds 5 gól; illetve Anthony Minichiello 2 cél, Mitchell Pearce, Aidan Guerra 1-1 cél, James Maloney 3 gól.
Penrith Panthers - Canterbury-Bankstown Bulldogs 12-18 (6-12) Sydney, ANZ Stadium, 46 168 néző Pontszerzők: Matthew Moylan, Dallin Watene-Zelezniak 1-1 cél, Jamie Soward 2 gól; illetve James Graham, Josh Jackson, Dale Finucane 1-1 cél, Tim Lafai 3 gól.
Egy kicsit fényezem magam, hogy már évekkel ezelőtt mennyire előre láttam ezeknek a csapatoknak a megerősödését. :-)
Három évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a Canterbury-Bankstown Bulldogs és a Penrith Panthers történetében. A sikertelen 2011-es szezon után mindkét klub új edzőt szerződtetett, méghozzá nem is akárkiket: a 2011-es NRL-döntő edzőit. Des Hasler és Ivan Cleary teljesen új csapatot épített a Buldogoknál és a Párducoknál. Hogy milyen eredménnyel, azt láthattuk ma is: csapataik NRL-elődöntőt játszottak egymás ellen. A Rugby League blog a kezdetektől figyelemmel követte a két edző működését új klubjánál. Az alábbi posztban csapataik első, éppen egymás ellen vívott meccséről lehet olvasni 2012-es NRL-szezon 1. fordulója után: http://rugbyleague.blog.nepsport.hu/archives/2012/03/08/Kiutes_az_elso_menetben/
néztem az afl nagydöntőt, sajnos nagyon egyoldalúra sikeredett.
én a legjobban egy roosters-bunnies finálét bírtam volna, szoros roosters győzelemmel, viszont a doggies ellen nagyon fogok szorítani a maroubrai fiúknak.
A Super League rájátszásának második körében minden úgy alakult ahogy szerettem volna. Szinte már álomszerű ez a ligarögbiidény: mindkét kedvenc európai ligarögbicsapatom bejutott a Super League elődöntőjébe - ilyen még soha nem fordult elő! Persze van, ahol nem örülnek ennyire ezeknek az eredményeknek. Hiába rendezték mindkét mérkőzést Nyugat-Yorkshire-ben, mivel mindkét meccsen idegenbeli győzelem született, eldőlt, hogy a Super League történetében először nem lesz yorkshire-i csapat az elődöntőben.
Csütörtök este a szezon meglepetéscsapata, a Challenge Cup-döntős Castleford Tigers fogadta a tavaly és tavalyelőtt is bajnoki döntős Warrington Wolvest. A jóval erősebb játékosállománnyal rendelkező vendégek sztárjaik - például a 2 célt szerző, így a szezonban már 37 (!) célnál járó Joel Monaghan - vezetésével viszonylag simán győztek, így véget ért a castlefordi állom. Kedvenc angol Farkasaim viszont tovább reménykedhetnek benne, hogy majdnem 60 évvel a legutóbbi bajnoki címük után újra az európai ligarögbi trónjára ülhetnek. Castleford Tigers - Warrington Wolves 14-30 (4-10)
A mérkőzés összefoglalója:
Tegnap este Catalans Dragons látogatott a Huddersfield Giants gyönyörű stadionjába. A hazaiak az elmúlt években sikerrel visszaverekedték magukat az élcsapatok közé, és most is esélyesnek számítottak. A múlt hétvégén meglepetésre Leedsben továbbjutó franciák azonban ismét felrúgták az esélyeket, a végig kiélezett meccsen övék volt az utolsó cél, ami után Thomas Bosc a jutalomrúgást is értékesítette, ezzel történetük során másodszor jutottak be a Super League elődöntőjébe. 2009-ben a leedsi elődöntő a végállomást jelentette a kedvenc európai klubom számára, de talán idén tovább jutnak a Katalánok. Huddersfield Giants - Catalans Dragons 16-18 (10-10)
A Super League rájátszásának különlegessége, hogy az elődöntő előtt az első kör két győztese közül az alapszakaszban jobb helyen végzett klub választhat ellenfelet a második kör két győztese közül. Idén alkalmazzák utoljára ezt a szabályt, és az alapszakaszgyőztes St Helens elnöke tegnap este a Katalánokat választotta. Így aztán a jövő heti Super League-elődöntők párosítása:
csütörtökön St Helensben a Langtree Parkban: St Helens - Catalans Dragons
pénteken Wiganben a DW Stadiumban: Wigan Warriors - Warrington Wolves
A mai AFL-döntő után megvonhatjuk a kedvenc ausztrál csapataid idei mérlegét: egy bajnok, egy döntős és egy elődöntős. Tényleg nem rossz eredménysor. A Nyuszikat én is kedvelem, Inglis pedig egyenesen a kedvenc játékosom - szerintem ő minden idők legjobb rögbijátékosa -, én mégis a Penrith bajnoki címéért szorítok. Nem sok esély van rá, hiszen a Bulldogs és a Rabbitohs is nyilvánvalóan erősebb játékoskerettel rendelkezik, de azért reménykedek a Panthers sikerében. Negyedóra múlva kezdődik az NRL második elődöntője. Akit érdekel, itt nézheti a Penrith Panthers - Canterbury-Bankstown Bulldogs mérkőzést.
Egy csodálatos pályafutás ért véget ma. Anthony Minichiello már augusztus elején bejelentette, hogy ez lesz az utolsó szezonja, és az idény végén abbahagyja a profi ligarögbit. Hiába szerzett ma két célt is a Rabbitohs ellen, a címvédő Roosters vereséget szenvedett az NRL elődöntőjében, és véget ért számára az idény.
Mini végül 302 NRL-meccsel fejezte be karrierjét, mindet egyetlen klub játékosaként. Kétszeres NRL-bajnok, 2005-ben neki ítélték az Aranycipőt - tehát az év legjobb ligarögbi-játékosának választották -, és ő Roosters történetének legtöbb mérkőzésen pályára lépett játékosa.
A Roosters-Rabbitohs derbi ma sem hazudtolja meg önmagát, és Tuqiri ma is vitt már egy célt a Roostersnek, de ami ennél is fontosabb: az első félidő nagyon izgalmasra sikeredett az alapító klubok NRL-elődöntőjében. Negyed óra múlva 12-12-ről folytatják tovább a csapatok. Aki tudja, itt nézze!
Ma este folytatódik a Super League rájátszása a második körrel. A múlt hétvégén a felsőházban két nagyon sima hazai győzelemmel, az alsóházban viszont két fordítással színesített, szoros csatával kezdődött el az európai csúcsbajnokság kieséses szakasza.
Egy hete a címvédő Wigan története legnagyobb különbségű rájátszásgyőzelmével küldte pótvizsgára a Huddersfieldet. Wigan Warriors - Huddersfield Giants 57-4 (24-0)
Múlt pénteken az alapszakaszgyőztes St Helens lenullázta az idény meglepetéscsapatát, a Castlefordot. St Helens - Castleford Tigers 41-0 (13-0)
A két szombati, alsóházi ki-ki meccs közül az elsőn az esélyesebb Warrington 18 pontos hátrányból fordította a maga javára az ősi rivális Widnes elleni cheshire-i derbit. Warrington Wolves - Widnes Vikings 22-19 (6-19)
A rájátszás első körében a végére maradt a csattanó, ugyanis a Super League egyetlen francia csapata idegenben, hátrányból fordítva, egy utolsó előtti percben szerzett céllal győzte le és ejtette ki a Challenge Cup-győztes, sokkal esélyesebb Leedset. Leeds Rhinos - Catalans Dragons 20-24 (14-6)
A Wigan és a St Helens győzelmével bejutott az elődöntőbe és ezen a héten pihenhet. A másik két elődöntős helyért ma és holnap este küzdenek a még állva maradt csapatok: ma 21.00-tól a Castleford fogadja a Warringtont, holnap 21.00-tól pedig a Huddersfield a katalánokat.
Hoppá, tévedtem: az idei rájátszásban mégsem lesz Manly-Cowboys meccs. Jövő héten a Roosters fogadja a Cowboyst és a Manly a Storm-Bulldogs meccs győztesét. A linkelés sem sikerül tökéletesen, úgyhogy megpróbálom újra. Ez volt Jamie Soward dropgólja.
Egy hét alatt nagyot fordult a világ. Az akkor vesztes Rabbitohs tegnap lesöpörte a Manlyt, és bejutott az elődöntőbe, az akkor győztes és győzelmével az alapszakaszt is megnyerő Roosters viszont ma óriási meccsen, egy utolsó másodperces mezőnygóllal kikapott a Penrith-től, és jövő héten a túlélésért játszik a Storm-Bulldogs meccs győztesével. A másik jövő heti meccsen a változatosság kedvéért a Manly a Cowboyst fogadja majd - akárcsak a 2011-es és a 2012-es rájátszásban.
Mivel a Wests Tigers mellett a Penrith a másik kedvenc csapatom, nagy örömmel teszem közszemlére a mai Sydney Roosters - Penrith Panthers összefoglalóját: https://www.nrl.com/qf1-roosters-v-panthers-hls/tabid/10959/contentid/687718/tabindex/1/default.aspx