Keresés

Részletes keresés

Aladin és a csodalámpa Creative Commons License 2022.03.28 0 0 21

Ezek tényleg lyókk, főleg arra, hogy egyre mind LIBBANTABBNÁL LIBBANTABB NIGGEREK legyetek..

 

 

-  de mégha igazán csak gondolatban is, de nekem is bejön ez az, eddig csak a füst- pálcika tetszik ennyit ismerek erre és MÁR birom  is, yo hogy szolsz megyek venni - különben erre NAGY ELLENÁLLÁSOM - me startból futottam tőle mint ördög a tömjénfüsttől-ellenére barátnőm szoktatott rá, szinte ERŐSZAKKAL,  de sikeresen megszeretette velem. Nagyon el voltam kanászosodva, már tényleg csak a szahara szag volt a palettán.

 

S akiről alább szó volt, hogy ő mondta a szivarak trágyás kezelését, ugyanaz tehát a"macska király" mondta az is, hogy a szarszaggal kapcsolatban hogy épp azt kell szeretni. Horribile dictu nem is trágyára gondolt hanem ott ahol ő, Kolozsváron a Fellegvár alatt, az Erzsébet szobor hült helye körül macskázik, oda bejárnak az arrajárók sz@rrni, és ő errefel mondta hogy ezt SZERETNI KELL, tehát az emberi fekália a legeslegjobb..mert nekem is voltak ilyen helyeim fellegváron és máshol is, hozzám is be be szartak, s panaszkodtam neki, ennek a "Paul" nak, ez a beceneve PPaul ejtsd Pól..

Előzmény: Törölt nick (20)
Törölt nick Creative Commons License 2022.03.26 0 0 20

az illoanyag az megteszi, van itt illo grappa, illo nero d'avola (az a kevencem, de még mindig nem döntöttem el a vörös vagy a fehér) meg illo vecchio amaro és illo limoncello is, ez utobbi nekem tul édes...

 

de mindegy, megteszi a hatását, mindegyik, keverve különösen...

 

pincejáráskor, plane,  San Filippo  után utban Santa Lucia di Mela felé...   ott van hatás: kollektiv.

 

 

utána yo forumozni.

Előzmény: Aladin és a csodalámpa (19)
Aladin és a csodalámpa Creative Commons License 2022.03.25 0 0 19

Mivan.. be van dugulva az orrod, miért beszélsz orrhangon ??? vagy csak nincs neked is polipod mint

 

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=161076688&t=9210624

 

 

- nem is csoda, nálatok ennyi ILLÓANYAG megtette a hatását......

Előzmény: Törölt nick (18)
Törölt nick Creative Commons License 2022.03.25 0 0 18

és mélyeket szippantunk

le tüdözzük

majd lassssan kiengedjük

 

 

majd szétfeszitjük szájacskádat és egy mély szippantás után a büdössebbikböl  szájbol szájba lélegeztetést adunk, csak hogy magadhoz térj. 

Előzmény: artforwho (17)
artforwho Creative Commons License 2022.03.24 0 0 17

Szaglászunk, szaglászunk ??????????

Törölt nick Creative Commons License 2022.03.22 0 0 16

original kakaszag, ha elmulik, utohatásként étvágygerjesztö hatásu 

 

aki tömeget akar növelni annak az original kakaszag hasznos ilyenformán számára jobb

ha fogyozol, akkor meg válaszd a kettes opciot. 

Előzmény: Törölt nick (-)
artforwho Creative Commons License 2022.02.12 0 0 15

Nem csak illatositják, meg is zenésítik.

Előzmény: troglodita (14)
troglodita Creative Commons License 2022.02.11 0 1 14

most olvasom, hogy echte jó kecsketejet is lehet hasonló technikával gyártani:

https://www.stiridecluj.ro/economic/oficial-unii-producatori-pun-cacareze-de-oaie-in-lapte-pentru-a-insela-consumatorii

hogy mik vannak!

Előzmény: artforwho (13)
artforwho Creative Commons License 2022.02.10 0 1 13

Van az a TOSCANO szivar ..eredetileg trágyával volt kezelve, ami jelenleg már szintetikusan müxik..

 

 

Eredetit nem láttam,szavazni nemtudok, de én kimondottan ezért az illatért kezdtem el szivni ezt a szivart..és amikor elkezdtem szivni akkor még nem tudtam, hogy egyáltalán valamivel trágyával vagy akármivel kezelve van, lövésem se volt hogy készül,  hogy szintetikus vagy original. s volt egy barátom a Macska -király, macskákat etet most is itt a Fellegvár aljában - Kolozsváron, egyébként Berbecut Dorin a neve, ez látta hogy szivom, s ő mondta, hogy a nagyapja gyártott  ilyet rendes trágyával azaz sz@rral..  nem tudom mikor lehetett az 100 éve, mert már Doru se mai gyerek.

BitMiller Creative Commons License 2011.11.01 0 0 12

Wundercheisse. Tudom javasolni :P

csillámférc Creative Commons License 2008.09.30 0 0 11
Nagy üzleti lehetőségeket látok a dologban. Például forgalomba lehetne hozni olyan tablettát, amit, ha beveszel, utána virágillatút szarsz. Vendégeskedés előtt tuti rengetegen bevennék.
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.18 0 0 10
Élet és Tudomány ,-))))))))))))))))
Előzmény: spacetime hedgehog (9)
spacetime hedgehog Creative Commons License 2008.09.18 0 0 9
és hol olvasol te ilyet? Képes Fekália? Magyar Népszéklet? Vécé Guru?
Előzmény: Törölt nick (6)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.18 0 0 8
hmmmmmmmmmm... vagy csak az orrod rossz...
Előzmény: Szeghalmi Vivien (7)
Szeghalmi Vivien Creative Commons License 2008.09.18 0 0 7
AZ enyém szagtalan. tényleg
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.18 0 0 6
a pofám leszakad, most olvasom, hogy az indol és szkatol, az emberi ürülék két legbűzösebb anyaga - alaposan felhígítva - kellemesen virágillatú...
Előzmény: spacetime hedgehog (5)
spacetime hedgehog Creative Commons License 2008.07.18 0 0 5
informatív jellege van, a sima kakaszag azt jelzi, hogy az illető nincs tudatában a dolognak vagy vallási indítékai vannak (=a pacsuli az ördög találmánya), a pacsulizott kakaszag meg azt, hogy tudatában van, megpróbált valamit tenni, de csak ennyire volt képes, esetleg kifejezheti, hogy nem igazán törekszik a probléma megoldására, hanem álmegoldásokkal pazarolja az erőforrásokat

mindezt leképezve pártokra és politikára, az a helyes lépés, ha megint nem megyek el szavazni
Előzmény: Törölt nick (4)
Törölt nick Creative Commons License 2008.07.18 0 0 4
ja, bocs, ha nem volt teljesen világos: életemnek az a nagy kérdése, hogy hagyjuk-e inkább a diszkrét kakaszagot tergengeni, vagy pedig próbáljuk azt elnyomni mindenféle szagosítókkal, melyek azonban szaghatásukban lehet, hogy még borzasztólagosabb eredményt fejtenek ki...
Előzmény: Törölt nick (1)
szellemi fölény Creative Commons License 2008.07.17 0 0 2
a kaka nem jó, mert tele van baktériummal, ezt még az ovisok is tudják (többnyire saját tapasztalatból, lásd gyermekélelmeztetési balhék és tsai)

ellenben, a vegyi anyagok az emberi szellemiség révén megfogant molekuláris ideák, törekvés arra, hogy az embert a biológiai dolgok fertőjéből a magas platóni ideavilág sematizált kebelére visszavezesse (vagy valami hasonló)

a vegyi anyagok csak azért keltenek visszatetszést az emberben, mert az ő molekuláris tökéletességük az emberekben megláttatják saját hitványságukat, ezt az is bizonyítja, hogy a penetráns szag az orrban keletkezik meg az agyban, nem a vegyi anyagokban
Jávorfácska Creative Commons License 2008.07.17 0 0 0

 

Hát ha a kérdés egészségügyi vetületét nézem, azt gondolom, amit kikakálunk, az mégiscsak természetesebb anyag, mint az a sok vegyszer a műtrágyában.  Én emiatt a természetes szagra szavazok.

Előzmény: Törölt nick (-)
Törölt nick Creative Commons License 2008.07.17 0 0 topiknyitó
n0s?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!