Igen, az elmúlt napokban pont erről szólt a vita, hogy a szabályozás túl laza és ez az olyan vállalkozásoknál, amelyek megtakarításokkal, befektetésekkel kapcsolatosak, különösen veszélyes. Az elmúlt napok eseményei (pl. ügyészségi nyomozás) talán azért még Naox olvtársat is arra késztetheti, hogy felülvizsgálja korábbi álláspontját. :)
Ugyanakkor a mostani szabályok is lehetőséget adnak nyomozásra; kellő erőfeszítés esetleg hozhat sikert. Nem biztos, de az államnak mindenképp törnie kell(ene) magát, akár ha csak azért is, hogy határozottságot demonstráljon.
A másik, hogy a szakmának nem tudom, van-e valamilyen szervezete (Naox olvtárs nyilván tudja)?
Az a baj ezzel, hogy _ha_ a céget eleve a vásárlók pénzének lenyúlására hozzák létre, akkor az ügyvezető egy stróman, aki egyszerűen nem tudja, hogy ki áll az egész rsz. mögött. Tipikusan tud egy nevet, ami nem valódi (egyszerűen sose fogja ellenőrizni a "befektető" személyijét), egy lakcímet, ami bérelt, egy "noname" telefonszámot. Ha "ki is vered belőle", hogy ki a tényleges agytröszt a cég mögött, csak egy fantomot fogsz találni.
Egy ilyen csalással akár száz milliót is lehet kaszálni egy év alatt, aki ezt eltervezi, nem sajnálja a pénzt/fáradtságot/tudást arra, hogy teljesen homályban maradjon. A felelősséget meg viszi a lúzer, akit megtalált, és vállalta aprópénzért a tulajdonosságot, és az ügyvezetést. És csak amikor ráomlik az egész jön rá arra, hogy fogalma sincs, hogy ki húzta be a csőbe. Ő meg akkora pénzt nyúlt, hogy már rég a világ egy boldogabb táján sütteti a hasát (és valószínűleg rég "legalizálta" a lopott pénzt).
Pl. ha mondjuk egy életfogytiglan, vagy legalábbis 20 év fenyegetné őket, akkor azért egyikük-másikuk elkezdene mesélni. Ha idevesszük a cégvezetőket (akiket szinntén lehetne mentálisan masszírozgatni), akkor esély lenne rá, hogy összeállhatna a kép.
Persze egy olyan országban, ahol a veszprémi gyilkosok is megússzák 8-18 évvel, nehezen elkézelhető a fenti dolog.
Ha megáll a bűncselekmény, akkor attól még ugyan úgy a Sipos bácsit fogják leültetni.
De azt elképzelni sem tudom, hogy akarnak a piac meghatározó szereplőivé válni, most már homokot se vennék tőlük. Hacsaknem úgy, hogy az egész piacra negatív hatással vannak, és így tényleg meghatározó szereplői.
Vajon, ha az igaz, hogy az aranypiac meghatározó szereplői kívánnak maradni Sipos István Ferenc, illetve az általa irányított cégek, akkor mi a magyarázata annak, hogy a Safety Gold teljes tulajdonát átadta Skribek Csabának, aki a megismert körülményeiből ítélve egy "Kaya Ibrahim", vagy "Josip Tot"???? Nem régen, 2012. augusztus 7-én jegyezték be!!!
Ennek az embernek egy szava sem igaz!
Arra kíváncsi vagyok, mi lesz, ha rájön a Skribek, hogy a nyakába varrták az egészet...
Valószínű, én arra céloztam, hogy ha kapnának némi büntetésrövidítést a fiúk a Csillagban arra ez esetre, ha a gadzsó énekelne egy kicsit, meglenne az.
Sajnos szinte biztos igazad van. És ezek a férgek járnak szlovák rendszámú sportautókkal/terepjárókkal.... nem folytatom :(
Ezek a férgek olyan mértékben veszélyesek a társadalomra, hogy örökre be kéne őket jó mélyre kasznizni, de az még nem is lenne rendben, mert akkor is a mi pénzünkön hűsölne.
Úgy szoktam mondani, hogy ezeknek hozzáadott értékük nincs a társadalmi javakhoz (adót stb. életükben nem fizetnek), viszont a közjavakat (egészségügy, oktatás, infrastruktúra, autópályák...) ingyen használják.
"Sok cég megy csődbe, olyan ismertek is, mint az Electroworld. Milyen szabályozás segítene ezen?"
Mivel életem legviccesebb idejét 2 hónapot ezeknél voltam (épp marekting suli alatt) így azt tudom mondani, olyan szabályozás kellene, hogy a hülyéket nem engedjük ki az utcára :)
Minek kell tanulni, én értek hozzá, mert én vagyok az üzetvezető (mert két hónapon keresztül átlagon felüli forgalmú eladó voltam 400k-el odébb!) stilus ment ott keményen...
De komolyra: az állami szabályozás nem konkrétan az aranyra kellene vonaltkoznia, hanem a személyre, aki X céget már lenyúlt, az ne vállakozhasson semmi formában. Kicsit kinos, hogy elérsz egy szinvonalat az életben nagyjából becsületesen dolgozva és azt látod hogy a másik aki hm... szóbal kétéevente nyúl le eg alapítványt, céget, befektetőket az sokkal, de sokkal többre vitte. Most megyek csődbe, de már kész a következő lenyúlásom stilusban dolgozókat el kellene határolni a gazdaságtól.
"Akik régiek a fórumon talán emlékeznek, hogy kb. mi voltunk az egyetlen cég az országban, akik ugyan drágábban forgalmaztunk, de _kizárólag_ raktárkészletről értékesítettünk. Éveken keresztül."
Igen, és arra is, hogy sokan azt keresgették, hogy mivel vagy jobb,mint a másik, mi az ami ér ennyit pluszba...
Fura dolog az emberi elme, mert simán elhiszi, hogy előreutalva egy ismeretlen céghez ér annyit, a 1-2% kedvezmény, mint az, hogy utazzon kb 2*200km-et el vissza, hogy legalább az első időkben kialakítson egy ismeretséget a céggel.
DE simán gyanakvó 10-20eHUF-os terméknél, hogy majd utólag fizet... van-e pénzvisszadaási garancia... stb. stb.
Az előbb linkelt cikkben van egy rész, ami jól passzol ahhoz, amit írtál:
"Siposnak egyébként számos olyan vállalatban volt érdekeltsége az Aranyközponton kívül is, amelynél problémák adódtak. A cégnyilvántartás szerint összesen 11 vállalatban volt vagy van jelenleg is tulajdonrésze, közülük csak három működött eddig rendben – ez a szám most kettőre csökkent."
Az ügyfelei egy részének arannyal, pénzzel hónapok óta tartozó Aranyközpont csődvédelmet kért. Irodái kiürültek, tulajdonosa korábbi cégei közül nyolcnál voltak problémák. Az ügyészség nyomozást rendelt el. Tovább »