Keresés

Részletes keresés

Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 296

Ez egyébként nekem is furcsa.

Édesapám pl gyerekkorában még hitt, amikor még éltek a szülei. Elárvult szegény, és ott volt a nagybetűs életben. Megtapasztalta hogy milyen a világ, és elfelejtette a hitet. Mégis sokszor adtak neki útmutatást a Biblia szavai: "bocsáss meg nekünk, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". az életben sokszor volt megaláztatott helyzetben. Senki volt. Mégis most üzletember. Megfordult a szerencséje. Mindig úgy tett másokkal ahogyan a szíve vezette, nem pedig úgy ahogyan a világi érdekek diktálták volna.

Jó ember, mégis néha meghazudtolja a Bibliát.

Szerintem aki nem csalódik az életben az Istenben sem csalódik. szerintem az élet ajándék. A legnagyobb ajándék a szerelem. Aki megismeri az igazi szerelmet az Istentől sincs távol. szerintem az ateizmus néha egy talajvesztett élet bosszúja.

Én voltam már keserű a szívemben, de sose kentem Istenre azt, amit az embereknek köszönhettem, vagy amit magamnak köszönhettem, legalábbis igyekeztem, hogy ne tegyem ezt. Legyen minden ember gonosz, Isten akkor is jó. Szerintem. És inkább nekem van igazam, mint az egész világnak, mert a világban mi a reménység, ha mindenki lázadna?

Előzmény: prophet1 (294)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 295
Hát, nem tudom. Tudod, egy ateistánál idővel elvi kérdés a tagadás. Egy átlagos embernél aki nem foglalkozik a hittel, megmozdulhat a szív, ha valami olyasmi éri ami pozitív és Istennel kapcsolatos. Pl ha Isten meggyógyítaná egy ateista lányát. Talán ez lehetne ok a hívésre. Mást nem nagyon tudok. Nem akarnak egy menyországban élni. Nem akarnak megalkudni Istennel, lemondani a fizikai létezésről, megérteni hogy Isten is szerethet, épp úgy mint egy ember szeret valakit akit félt. Elveszítenék a bűnt, elveszítenék az első helyet a saját életükben. Ahol mindig az ő akaratuk valósul meg, ahol mindig az ő vágyuk teljesül. Ezért lázadnak. Nem rosszak ők, csak szeretik a bűnt, és eltűrik a Sátánt.
Előzmény: msmks (292)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.19 0 0 294
Ismerjük a "menetrendet" a Biblia alapján. Általában véve igaz, amit írsz. De én most inkább azon csodálkozom, hogy Paleokrites hogy lehet ennyire elfogult és elvakult, hiszen ő azt állítja, hogy 30 évig keresztény volt....
Én meg 34 éve vagyok keresztyén, és eszem ágában sincs "abbahagyni", sőt - úgy tapasztalom - egyre jobban "belejövök", és nagy távlatok állnak előttem....mivel lenne érdemes ezt elcserélni? - Bizony, semmivel....
Előzmény: Adamkertesz (293)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 293
Tudod mi a durva Prophet? Hogy elvették maguktól az esélyt. Mintha gyógyszert vinnél egy écesnek, és a szemedbenevet. Még el is mosolyodsz, hátha megkedvel, de valójában... Ők nem lesznek ott ahol mi. Nem merném borítékolni, de sajnos kicsi az esélye annak hogy tévedjek. Bízom a kitartásukban. Erősek, állhatatosak, tulajdonképpen menthetetlenek. Mintha törhetetlen plexi mögül röhögnének a terjedő tűzben. Eszméletlen. Élvezik hogy nem töröd be!
Előzmény: prophet1 (291)
msmks Creative Commons License 2008.06.19 0 0 292
jó gondolat!

de egyébként nem képtelenek a megtérésre. ezt számos példa bizonyítja.
Előzmény: Adamkertesz (290)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.19 0 0 291
Azt mondta az Úr Jeremiásnak: "Ők térjenek tehozzád, ne te térj őhozzájuk."

A keresztények között van egy ú.n. "kánanáni nyelv", amelyet használnak, de olykor - ha annyira "messziről jött" az illető - körül is írják, más, rokonértelmű szavakkal próbálják magyarázni, hogy érthető legyen a hitetlennek is....

És ha még így is a falnak rohannak, hát őszinte részvétem..:))
Előzmény: Dam-Ba (288)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 290

Úgy érzem számos ateistának a hit egy "személyes" ügy. Olyasmi amivel foglalkozni kell, amit le kell járatni.

Az ateisták képtelenek a megtérésre, ezért harcolnak a hit ellen. Ha elfogadnák, hogy a Biblia igaz, a bűn ellen kellene harcolniuk. Az embernek magát a legnehezebb legyőznie.

prophet1 Creative Commons License 2008.06.19 0 0 289
"Ja, hogy elég Jézusban hinni és máris megigazul a delikvens?"

Ja.

"Ő mennyire könnyű a hívőknek, csak hívnek, hívnek és minden oly csodaszép rózsás és ámulatos!"

Eltekintve a melléütésektől, szintén : ja.
Előzmény: Paleokrites (279)
Dam-Ba Creative Commons License 2008.06.19 0 0 288

Végre egy kedvemre való topic!

 

Igaz keresztény csak a mesében van meg az Atya szemében a megváltás miatt, aki elnézi és megbocsáttya az "igaz keresztények" viselt dolgait is.

 

Azé utálják a nem hívők a hívőket, mer ilyeneket mondanak magukról, hogy igaz keresztények. Meg hogy a Szentlélek vezeti őket. Tudod hány ilyet hallottam már? Oszt a végén majd' mindig kiderült, hogy mégse. És ez télleg ciki.

 

Köszönhető mindez azoknak az elittudatú "igaz keresztényeknek", akiknek majd azt mondják: "Sohasem ismertelek titeket, távozzatok ... " hogy hová, mutassa meg a Szentlélek! :-)

 

Jó lenne má megérteni, hogy egy nem hívő szótárában nem létezik az a szó, hogy "megigazultság", sajnos sok keresztényében sem, miközben megigazult voltukat "igaz"-nak fordítják. Nem csoda, hogy egy nem hívő ennek hallatán a falnak megy.

 

A hamis evangéliumok terjedését ezeknek az "igaz keresztények"-nek is bőven a rovására lehet írni.

Előzmény: prophet1 (278)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 287

Illetve történelmi feljegyzésekre hivatkozik. Vagy rokonok, ismerősök bizonyságaira ad.

Intelligens környezetben semminek nem ciki lenni ha az ember maga is intelligens. Szerintem ez nem vallásfüggő.

Előzmény: Törölt nick (286)
Törölt nick Creative Commons License 2008.06.19 0 0 286
Sztem kb annyira ciki kereszténynek lenni, mint bármley más dogmatikus rendszer zászlaja alá beállni vagy neagyisten megalapítani azt... (ld. pl. P-dox) ;)

Egyik sem tudja bizonyítani az igazát, csakis az emberi hülyeségre, ostobaságra és/vagy félelemre apellál, leginkább alaptalan okoskodással, manipulációval, hazugságokkal... Dióhélyban ennyi.
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 285
Na. Hát ez kérem egy korrekt hozzászólás. Igaz itt is elmaradt a hülyézés, mégis milyen természetes, és aneurotikus volt. :)
Előzmény: FriendlyFire (281)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 284
Egyébként a szex nálad is előbb volt, nem csak a vallásnál. De mivel vallás nélkül ateizmus sem volt, így az ateizmust mindenképp megelőzte...   ;-)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 283

"Maga a szexualítás nem konkrétan a nemzést jelenti......, hanem a kielégítést, kielégülés praktikáit, érzelmeit és erotikus vágyainak beteljesedését! "

 

Az erotika két ember fizikai, érzelmi egybeforrását szolgálja.

Előzmény: Paleokrites (273)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 282

Nem olvastam olyat, hogy keresztény, ateistát hülyézett volna le.

Előzmény: Paleokrites (272)
FriendlyFire Creative Commons License 2008.06.19 0 0 281

"hanem megy és dolgouik egyházáért, isteneiért, hogy jutalma bőséges legyen."

 

Nem. Istenképmásnak tartja magát és ezért megpróbál értelmesen viselkedni, magáért és a közösségéért (család, barátok, szerencsés esetben ezek a gyülekezet halmazában is benne vannak, de ha nem az sem egy tragédia)

Neked egy önfeláldozó, aszexuális Isten-képed van, nekem meg egy normális, ahol bizonyos esetekben megérthető az aszexuálitás és az önfeláldozás, de nem mindennapi követelmény. Az én Istenem az Élet Istene. A mértékletesség egy adomány.

Előzmény: Paleokrites (277)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.19 0 0 280
Ne beszélj......., vannak igevezető szentlelkek? Olvasni és érteni tanít, majd betűz?
Tehát te, mint keresztény, bármit csinálsz, mondazs, teszel, azt a szentlelked teszi általad?, Jól értettem?
Előzmény: prophet1 (278)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.19 0 0 279
" Minden keresztény bűnös ember"

Milyen jó, hogy én nem vagyok keresztény, nem akarok bűnös lenni, sem bűntidatban leledzeni!

" "kegyelemből, hit által igazul meg, a Jézus Krisztusban való hit által"."

Na erről valami bővebbet, mert ez úgy parasztvakítás, ahogyan van!
Hit által miképpen lehet megigazulni? Gondolkodol!, gondolkodol!, hiszed, hiszed és máriis megigazultál?
Ja, hogy elég Jézusban hinni és máris megigazul a delikvens?
Hihetetlen, elég Jézusban hinni és meggyógyul a halálos beteg, megnyerem a lottót......
Ő mennyire könnyű a hívőknek, csak hívnek, hívnek és minden oly csodaszép rózsás és ámulatos!
Előzmény: prophet1 (274)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.19 0 0 278
Egy igazi keresztény mindig az Ige és a Szent Lélek által vezetteti magát, bármit csinál is...
Előzmény: Paleokrites (277)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.19 0 0 277
Jé....., érdekes megfigyelés......, hisz annó a sátánnal azonosították a számítógépet, előtte a személyi számokat, majd a netet is.....
Az autóra nem voltak ilyentén kitételek?

Egy igazi keresztény nem lóg a számítógépen, hanem megy és dolgouik egyházáért, isteneiért, hogy jutalma bőséges legyen...... , nem semmi célok, isteneinél lóg, nemde?!



Előzmény: FriendlyFire (276)
FriendlyFire Creative Commons License 2008.06.19 0 0 276

"itt a fórumokon is látszik a nagyaon keresztényeknél,"

 

Nagyon keresztény nem lóg állandóan a neten! (ez rám is vonatkozik!)

Előzmény: Paleokrites (272)
FriendlyFire Creative Commons License 2008.06.19 0 0 275

"Aki a homoszexualitást, és a szexualitást egy kategóriaként értelmezi, az valóban messze áll a szexualitás szerepének ismeretétől."

 

A homoszexualitás is egy fajta szexualitás, az állatvilágban is előfordul.

Jézust én a "Ne ítélkezz" kérésében megpróbálom 100%-ban követni.

Lehet, hogy szelektíven értelmezem a követelményeket, de az legyen az én dolgom.

Az Újszövetség szerint az iszákosság és a homoszexuális promiszkuitás kb. egy szinten áll. Szerintem is, felesleges túl démonizálni. Van egy Istennek tetsző életvitel és van más milyen. pontosabban többesszámban. Ez is az is lehet többféle.

Szerintem ezt lehet érezni. Főleg ha normális emberekkel próbálod körül venni magadat. Ez nehéz.

Előzmény: Adamkertesz (271)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.19 0 0 274
Én nem a keresztények irányába, hanem Jézus Krisztus felé vagyok elfogult.
Minden keresztény bűnös ember, aki "kegyelemből, hit által igazul meg, a Jézus Krisztusban való hit által".

Aki ezt a hitet komolyan veszi, annak életében meg is teremnek annak gyümölcsei, akkor is, ha állandó továbbhaladásra, tökéletesedésre szorul.

Te viszont negatív irányban vagy elfogult, aminek nem lesz jó vége, mert "a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket", azt jelenti, hogy: "volt gyerek, nincs gyerek", és ott maradsz árván, magadra hagyottan, és mit ért az életed? Egy nagy nullát! (mindezt fordítsd le "lelki értelemre", és máris megértheted, amit mondani akartam...)
Előzmény: Paleokrites (272)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.19 0 0 273
Nos a társadalmak emberekre épülnek...., emberek meg családokban élnek általában.....
Maga a szexualítás nem konkrétan a nemzést jelenti......, hanem a kielégítést, kielégülés praktikáit, érzelmeit és erotikus vágyainak beteljesedését!

Nos, előbb volt a szex, azután jött a vallás, majd a mások megfélemlítése és befolyásolása...., törvényszerűségi isteninek mondott szabályai....
Így mondhatnám, hogy az egyház belekotnyeleskedett a magáőnszférába, amihez vallásolag semmi köze nincs!

A nemi kapcsolat a partnerek között, legyen az heteró, avagy másság, teljessen azonos élményelérésekre épül.... Az, hogy az egyház már mindebe beleavatkozzon és isteninek tüntesse fel álerkölcsi normatíváit...., közben meg korlátozza az emberi szabadságjogokat....., pedig saját portáján kellene rendet teremteniük , akár a heteró, akár a homo, leszbikus kapcsolatokat tekintve!
Téged ne korlátozzon senki, bár ahogy hozzászólásaidat figyelem, eléggé egyháziasított kereteken belüli, nemde?
Előzmény: Adamkertesz (271)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.19 0 0 272
"Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek és érettem"

Ja micsoda boldogság......, itt a fórumokon is látszik a nagyaon keresztényeknél, akik Jézust hajbókilják, imádkák...., hogy mennyire kiegyensúlyozottak a bvitákban és duzzadnak az önbecsüléseiken....., persze az, hogy másokat lehülyéznek és idegileg kiborulva hisztérikáznak és nemtetszéseikket kifejezve mindent megmozgatnak az ellen érdekében, hogy eltünjön a színről....., az csak átmeneti Jézusálatlan állapot...., nemde?

Aki a szöveget olvassa el kellene gondolkodnia, hogy mit is akar mondani....., mert ez úgy badarság, ahogy van....., Jézus megtanulhatott volna gondolkozni is, mielőt hülységekkel traktálta volna hallgatóit!...., avagy az író hamisította szájába az egyházi propagandát?

" Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bõséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik elõttetek voltak.""

Ez a mézesmadzag effektus, a cukrosvácsi esete, csaképpen a jutalomfalat a halál utánra ígértetik..... :))

" Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek."

Ja az apostolok voltak a sók és íz? Ó már majd 2000 éve íz/lés/telenné váltak....

" Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város."

Gondolom, hogy Lhásza-ra utal.... és az apostolok milyen nagy világossággal fénylenek, azt már el sem merem mondani......, hogy semmit nem látni eme világosságból mára....!


Előzmény: prophet1 (268)
Adamkertesz Creative Commons License 2008.06.19 0 0 271

Nos. Mivel a társadalom a családra épül, így kár vitázni azon hogy mi a szerepe a szexualitásnak..

 

Aki a homoszexualitást, és a szexualitást egy kategóriaként értelmezi, az valóban messze áll a szexualitás szerepének ismeretétől. Nem várhatom hogy érezd a lényegét. De nem érdekes. A lényeg hogy a szexuális gátlásaidat az egyházra akarod kenni. De ha te valóban ateista vagy, és szabad ember, akkor miért zavarnak az egyház belső szabályai, és tanai? Ez olyan mintha kritizálnám az Koránt, mert amiatt sokan nem fogyaszthatnak alkoholt. De ez miben korlátoz engem? Semmiben..

Előzmény: Paleokrites (267)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.19 0 0 270
Leszbiről hallottam már..... és arról hallottál már, hogy keresztény házaspárok 80 %-a nemigazán elégíti ki egymás vágyait és sok esetben más partner után koslatnak, avagy vágynak és inkább önkielégítik magukat?
Előzmény: FriendlyFire (269)
FriendlyFire Creative Commons License 2008.06.19 0 0 269

"mint a homoszexualítás... elítélése"

 

honoszexuális püspöknőről még nem hallottál? :-)

Előzmény: Paleokrites (267)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.19 0 0 268
Máté evangéliuma 5, 11-14. Jézus mondta az Ő híveinek:

# Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek és érettem.
1 Pét. 4,14.
# Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bõséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik elõttetek voltak.
Jak. 5,10., Zsid. 11,33., Zsid. 11,38.
# Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.
Márk. 9,50., Luk. 14,34., Luk. 14,35.
# Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.19 0 0 267
A mai szexuális álkultúrát még mindig az egyházak befolyásolják..... Mentálisan, fizikálisan, erkölcsileg éppen az emberi jogokat korlátozzák, avagy rémképelik, bűnségelik! Amit a kereszténység tett a szexualítással, az már egyenessen az emberiség elleni merénylettel egyenlő!

Mit gondolsz, miért itt tart, miért ilyen a megítélése a szexualításnak...., sőt az emberekben miért ültetik még előszeretettel a bűntudatot....., pl. az önkielégítést elítélve, avagy más témákkal kapcsolatban, mint a homoszexualítás... elítélése..... Érdekes, nem az erőszakot ítélik el, hanem egy rendes békés társkapcsolatot, tök mindegy, hogy azonos neműek, avagy nem! Szeretetteljes emberi kapcsolatról van szó!
Előzmény: upi2000 (263)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!