A Realitatea hírtelevízió szerint az est folyamán porrá égett, és összedőlt a besztercei evengélikus templom renoválás alatt levő tetőszerkezete.
Úgy tudjuk, nagy a valószínűsége annak, hogy összeomlik a torony is, ugyanis a szakemberek szerint jelenleg nagyon rossz állapotban van.
A helyszínre érkezett tűzoltók tétlenül szemlélték a lángokat. Elmondásuk szerint nem volt megfelelő felszerelésük a 75 méter magasan levő tetőszerkezeten kiütött tűz eloltására.
Biztonsági okokból a hatóságok lezárták a környező utcákat.
Szakemberek szerint a toronyban két harang található, az egyik az 1500-as, a másik pedig az 1700-as évekből származik. Szerintük a tűz okozta hőség miatt ezek valószínűleg elolvadtak. - A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a tűz a temlom más részeire is kezd kiterjedni - nyilatkozta egyikük.
A történelmi műemléknek számító, XIV. században épült templom tornya a legmagasabb Erdélyben: mintegy 75 méter, és éppen restaurálták, amikor váratlanul kigyulladt.
Jelenleg még nem lehetett tudni, a tüzet mi okozta, és vannak-e emberáldozatok. A torony bármelyik pillanatban összeomolhat. Az illetékesek vizsgálják a tűz kirobbanásának az okát.
11/06/2008; 23:13
A deportálásokat én hoztam szóba. Gondoltam, mindenki bólint egyet, hogy úgy volt, aztán megyünk tovább a topik témája mentén. Ehelyett leragadtunk ezen a közbevetésen és egy manapság gyakori népi játékba fogtunk.
Ugy, hogy felmerült az összefüggés a II. bécsi döntést követő magyar bevonulás, és a zsidóság depotálása között - ha jól rémlik. Ami szerintem annyiban kétségtelenül áll is, hogy ne legyen semmi okunk abszolút pozitívnak értékelni ezt a dógot.
...Már nem törődtünk semmivel. Vártunk valamit. S ez a valami a levegőben volt, úgy hevert fölöttünk, mint tikkadt mezők fölött a záport hozó felleg...
Aztán megszólalt a rádió. Éreztük... nem: tudtuk, hogy valami nagyot fog mondani. Egy pillanatig olyan volt, mintha meredek szikla tetején álltunk volna, mely alatt fekete mélységben hömpölygött a semmi, s a szikla inogni kezdett... Nagyot mondott: a bécsi döntést mondta. Felugráltunk. Tülekedtünk a térkép körül, kezünk reszketve markolta a ceruzát, azt hittük, elpattannak az idegeink. S egy női hang mondta az új határt: - Kötegyán... Várad alatt... Gyalu alatt... Kolozsvár alatt... - Kolozsnál északkeletre fordul... Szentgotthárd alatt... Falunk nevére még a csend is jégtömbbé fagyott... s mondta tovább... - Köbölkút... Bánd... Nyárádtő... Balavásár... Már akkor jéggé s kővé fagyva álltunk. A könny is, mely elindult, szemünkbe dermedt. Soha ennyi súlyos érzés nem viharzott át egyszerre szívünkön. Ekkora öröm, s ekkora fájdalom. Hallgatott rég a rádió, s a falunk neve még ott sajgott a szoba négy falán, szúrt és égetett, s mi álltunk kereken a térkép körül, izzó, könnyes szemmel, csak néztük egymást és nem szóltunk semmit. Aztán megfordultam és az ablakhoz mentem. Nem tudtam, hogy mi az, amit érzek: öröm vagy fájdalom. Éreztem, hogy rohanni kellene, kirohanni a mezők közé, s végigkiáltani rajtuk riadó szóval, hogy öltözzenek csupa virágba, mert újra magyar föld lettek! Az erdőig szaladni és felverni a fákat, hogy énekeljenek a boldogságtól! De ugyanakkor meg kellett volna állni szemközt fordulva a déli dombvonallal, levett kalappal, s lehajtott fejjel. Nem lehetett csinálni semmi mást, csak állni az ablakban mozdulatlanul, nézni északnak, keletnek, délnek, átölelni egyetlen pillantással a testvérdombokat, átölelni és egybeszorítani őket, hogy ne tudjanak egymástól soha elszakadni... Azon az éjszakán nem aludtunk. Csak feküdtünk nyitott szemmel a sötétben, s a gondolataink - fekete szárnyú baglyok - végiglátogattak barátot, rokont, ismerőst...
A román csapatok tizennégy nap alatt ki kell ürítsék az átadandó területet... Tizennégy nap... milyen végtelenül hosszú idő! Huszonkét év eltelt valahogyan, de ez a tizennégy nap, úgy éreztük, nem fog eltelni soha.....
Annyiban módosítom a korábbiakat, hogy abból, hogy Beszterce város gettójába összegyűjtött emberek nem feltétlenül következik, hogy ők a város lakói voltak.
Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntést Észak-Erdély zsidóságának elsöprő többsége nagy örömmel üdvözölte. Bár tudomása volt a Magyarországon életbe léptetett zsidóellenes intézkedésekről, az erdélyi zsidóság a magyar fennhatóságot a románnál sokkal biztonságosabbnak és kiszámíthatóbbnak ítélte.
A zsidóság tele volt illúziókkal, sokat várt a hatalomváltástól. Ám a magyar katonai és civil közigazgatás megérkezését követően az erdélyi zsidóság máris életveszélybe került. Az új, magyar hatóságok a zsidók állampolgárságának felülvizsgálata ürügyén Észak-Erdély több településén atrocitásokhoz folyamodtak. A magyar zsidóság tragédiájának eddig kevésbé ismert fejezete az 1940. október-december közötti időszakban főképpen székelyföldi településekről történt deportálás. Ennek során a magyar hatóságok sok zsidó családot "hontalannak" deklaráltak, s előbb a magyar-román határ átlépésére akarták rákényszeríteni őket, majd miután ez a legtöbb esetben sikertelennek bizonyult, a meghurcoltakat decemberben Kőrösmezőnél átdobták Galíciába. Ők voltak az észak-erdélyi holokauszt első áldozatai.
A székelyföldi deportálások 1941-ben is folytatódtak. A budapesti parancsra végrehajtott jogellenes, ötletszerű kitelepítések 1942-ig több ezer észak-erdélyi zsidó áldozatot követeltek. A máramarosi Karácsonyfalván 1941 nyarán bevagoníroztak és Larescsina irányába deportáltak 400 zsidót, akik közül mindössze hat személy élte túl a Kamenyec-Podolszkij közelében a nácik és ukrán segédjeik által 1941. augusztus végén elkövetett tömeggyilkosságokat. Az ott agyonlőtt mintegy 16-18 ezer magyar zsidó közül több ezer személy Észak-Erdélyből, illetve Máramarosból származott. 1942 nyarán kezdetét vette a zsidó férfiak munkaszolgálatra kötelezése. Ennek során csaknem 15 ezer észak-erdélyi zsidó munkaszolgálatos került előbb hazai munkatáborokba, majd a frontra, ahonnan jelentős részük nem tért vissza.
Besztercének tudtommal vasutállomása van. Akkoriban előszeretettel használták ilyesmire a vasutat. Előfordulhat, hogy a környékről ide gyűjtötték össze az embereket és itt vagonírozták be őket.
De csak tippelek. A "besztercéről 6000 embert deportáltak" mondatba ez a jelentés is belefér.
A mai helyzet viszont a "napfényes" Ceausescu-korszak számlájára írható, amikor vagy maguktól vándoroltak ki, vagy szabályosan (értsd: pénzért) eladták őket Izraelnek (akárcsak a szászokat Németországnak).
Valóban, a Beszterce-Naszód vármegye deportáltjainak a száma a 6000, konkrétan Beszterce településen nem volt számottevő zsidó lakosság. De azért lássuk be, ez ettől nem lesz kisebb dráma:
Kevés a zsidó férfi Besztercén [ 2005-03-25 ] [ 09:02:17 ] [ Színes ] [ - ]
Kevés a zsidó férfi Besztercén, ezért a közösségben nem lehet megtartani a vallásos szertartásokat. Ezekhez ugyanis, legkevesebb 10 férfi jelenléte szükséges.
A Beszterce-Naszód megyei Zsidó Közösség vezetője, Fredi Deac elmondta: a megyében összesen 21 férfi maradt, közülük csak 2 érti a héber nyelvet, és így csak a legnagyobb vallásos ünnepeket tudják megtartani. A zsidók most tartják a Purim ünnepséget.
1944-ben több mint 6.000 Beszterce-Naszód megyei zsidót deportáltak a haláltáborokba. Közülük 700-an tértek vissza. A túlélők közül jelenleg 7-en laknak a megye területén. (Kolozsvári rádió)
"Pár héttel később onnan is szerelvények indultak Auschwitzba ..."
Nem ártana elővenned egy (megbízható) történelemkönyvet.
1940 szeptemberétől 1944 májusáig jó pár hét volt.
Ennél is lényegesebb, hogy Besztercéről nemigen indulhatott sok szerelvény Auschwitzba, mivel a szászok lakta városokba annak idején csak az telepedhetett be, akinek ők erre külön engedélyt adtak. Nem sok zsidónak adtak.
Hogy a francba lehet a deportálásokat Észak-Erdély visszacsatolásához kapcsolni?
Szerintem meg a Verckei hágón történő bevonulás sem volt "dicsőséges", mert jópár évre rá jött Auswitz. De tudod mit rossz példát hoztam fel, és neked van igazad.
BTW egyszerűen hihetetlen, hogy el lehet vinni egy szomorú ám semleges(nek tűnő) témát zsidózásba meg orbánozásba...
Én nem akartam mást mondani, mint az hogy a mindenkori miniszterelnök teljes joggal mutogathatja az elcsatolt területek építészeti emlékeit bárkinek, mint a magyar történelem része.