Köszönöm. Megjegyzem van más olvasata is a vitának, mint a harc, minden áron, a végsőkig, de gondolom ez téged nem különösebben érdekel. Hát, hajrá, ünnepeljétek HAL9000 olvtárssal a diadalotokat.
Téged nagyon becsaptak. Az, hogy ketten énekelnek egymás mellett még nem duett. Pontosan úgy, ahogy az együtténeklésnek, a vitának is megvannak a maga szabályai. Te nem akarod ezeket elfogadni, én meg nem érzek késztetést kakofóniába beszállni. Ennyi.
Hát persze. Pontosan olyan lelkesen foglalkoznál vele, mint az összes többi felvetésemmel. Neked hallgatóság kell a monológjaidhoz, de ezt a szerepkört töltse már be valaki más, mert én unom.
Teljesen fölösleges veled vitázni, mert csak mondod a magadét, bármit írok figyelmen kívül hagyod, akkor meg már inkább megnézek egy filmet, az interaktívabb.
Azt mondtam, hogy túlzottan idealista voltából olyan eredmények születtek, amire nem lehet különösebben büszke. Lófaszt mondtál te, nem ezt. Olvass már néha vissza, meg ha már, akkor azt is olvasd el, hogy kiknek terceltél olyan lelkesen...
No meg ismételten és sokadjára: mondjál már némi konkrétumot is, mert igazán vitázni csak azok mentén lehet. Vagy ötször kértelek már erre, de képtelenség téged megfogni, olyan vagy, mint egy csupasz csiga egy vödör takonyban. Siklasz jobbra-balra, én meg már piszkosul unom ezt a csapongó semmitmondást.
Nézd, nekem semmi bajom azzal, hogy te utálod a liberalizmust, no meg a szadit. Azzal van bajom, amikor roppant bonyolult és roppant összetett dolgokat az együgyüek határozottságával tárgyalsz: attól van bűnözés, mert Kuncze bűnözést akar. Attól van erkölcsi fertő, mert a liberálisok erkölcsi fertőt akarnak. Attól lenne itt tejjel-mézzel folyó az oktatásban, ha a tanár kedvére pofánbaszhatna bárkit. Ésatöbbi. Tudod, az a másik mamika, aki a rőzsét hordta lelkesen. A te szorgalmad is nagyjából ugyanaz a sancta simplicitas.
Namost azt feltételezni, hogy a közösségben csak taníthatóak vannak, mérhetetlen ostobaság. Pedig jegyében pedig a cukrot ellopták, a korbácsot összetörték. Aztán most taníccsá öregem, mert kapol pofontot, ha a gyerök megbukik - mit megbukik? Nem csinál azt amit akar.
de abban az időszakban, amikor Kuncze kezelte a gumibotot, a bűnözés éppen masszívan felszálló ágban volt... Most kezdjél már el győzködni engem arról, hogy a bűnözés alakulása nagy mértékben azon múlik, hogy éppen ki a belügyminiszter. Tényleg nem értelek. Az még haggyán, hogy pár szélsőjobbos indulatparaszt ideírja, hogy a rovat apropóját adó esemény egyenesen azért következett be, mert a liberálisok direkt és szándékosan országot rontanak. Még az is haggyán, hogy tercelsz nekik egyet egy kamu idézettel, majd bebukván a sztorit annyi gerinc nincs benned, hogy egy sorryra legalább kifussa, oké. De hogy ekkora vehemenciával előrángatsz mindent, amivel egy picit is úgy véled, hogy az indulatod szülte ellenszenvedet alá tudnád támasztani...
Egyébként mielőtt beleéljük magunkat a "sértetté válás" csökkenésébe, vedd figyelembe, hogy bizonyos lopásokat be sem jelentenek, ill. meg sem jelennek a statisztikában, mert mégcsak nem is nyomoznak utána. A kriminalitást jobban mutatja a séretté válás, mint a jogerősen elítéltek száma, így megint belementél egy utcába, de te sem tudod hogy minek és hogy miként jössz ki belőle. Bizonyos lopásokat 1996-ban és 2006-ban is statisztikailag kb. ugyanakkora arányban nem jelentettek be, így a sértetté válási mutató csökkenése azt jelenti, hogy csökken a sértetté váltak száma.
Szóval Kuncze vállvonogató stílusa, a "megélhetésiekért" faji alapon jajongó többi, általában szadeszhez köthető jogvédő tevékenysége bizony nagyban hozzájárult ahhoz a képhez, amiről Te úgy gondolod, hogy ez a szegény szadi rugdalása... Lassan már azt kell gondoljam, hogy képtelen vagy kijönni a monomániádból. Kezdted azzal, hogy Kuncze egyenesen a megélhetési bűnözők megértésére szólított fel. Ehhez hazudtál egy idézetet is. ha most újfent rákérdezek, hogy ugyan, vezessed már elő konkrétan Kuncze vállvonogatását, vagy a jajongást, mibe, hogy egyből elkezdesz mársól vakerálni és vagy skippeled a kérésem, vagy adsz egy gugli linket egy olyan keresésre, hogy: "kuncze+megélhetési+vállvonohatás"!
hogy mára a diákoknak csak jogaik vannak, kötelességeik pedig szinte nincsenek Olvass el egy iskolai Házirendet. Megint elpuffogtatsz itt egy frázist, de mibe, hogy konkrétumot megint nem tudsz?
a tanároktól minden fegyelmező eszközt elvettek Konkrétan, baszdmeg, konkrétan! Mit vettek el???? A kalasnyikovot???
Egyébként mielőtt beleéljük magunkat a "sértetté válás" csökkenésébe, vedd figyelembe, hogy bizonyos lopásokat be sem jelentenek, ill. meg sem jelennek a statisztikában, mert mégcsak nem is nyomoznak utána.
Vö:
az autólopások 28 %-át,
az autórongálások 75 %-át,
a kerékpárlopások 51 %-át nem jelentik a rendőrségen.
a lopások 20 %-a,
a rablások 35 %-a,
a bántalmazások 46 %-a marad rejtve a hatóságok előtt.Elméletileg a látens bűnözés 4x-es.
Ami persze hasonló becslés, mint az ominózus hálapénz, amit szintém mikor-hogy ex-poci tesznek 20 és 150 milliárd közé.
Szóval Kuncze vállvonogató stílusa, a "megélhetésiekért" faji alapon jajongó többi, általában szadeszhez köthető jogvédő tevékenysége bizony nagyban hozzájárult ahhoz a képhez, amiről Te úgy gondolod, hogy ez a szegény szadi rugdalása...
Az oktatás pedig úgy jön ide, hogy az szintén a szadi áldáso tevékenységéhez köthető, hogy mára a diákoknak csak jogaik vannak, kötelességeik pedig szinte nincsenek, a tanároktól minden fegyelmező eszközt elvettek, a túlkoros iq60-ast berakják a kicsik közé, aki aztán szépen terrorizálni fogja őket, stb, stb.
Vegyük hozzá a jászladányi esetet, stb, stb.
De, ugye a szadi ártatlan, csak báncsák szegénytet...
Mindkettő elhibázott hozzááállást képviselt, aminek egyébként mára elég jól beérett a gyümölcse. Konkrétan?
És, ha érdemben úgy gondolod, hogy nincs igazam, akkor nyugodtan sorold fel azokat a kemény intézkedéseket, amiket Kuncze hozott a megélhetési bűnözők ellen. Ez így marhaság. Jó, hogy nem azt kéred ugyan, nevezném meg azt a pillanatot, amikor Kuncze egy intéssel megszüntette a bűnözést. Ha nem csak éppen a pártpreferenciád által vezéreltetett szarkenéssel akarsz foglalkozni, akkor elmélyedhedsz kicsit jobban a bűnözéssel foglalkozó tudományágban és akkor talán kicsit árnyaltabban kérdezel. Csak úgy, en passant, tudtad például azt, hogy a séretté válási mutató az 1996-os 3006-ról tíz év alatt 2219-re csökkent?
Vagy ha az nem megy, akkor azokat, amiket az oktatás kigyúrása érdekében hoztak az szdszes miniszterek pl. Ugye azért tudod, hogy melyik topikban vagy? Vagy mindegy, a lényeg, hogy belerúghass a szadeszbe, ha nem jött be a kamuidézetes csúsztatásod, akkor van mááásik? Sapka legyen rajta?
A fiatal- és kiskorúak által elkövetett helytelenségek felszaporodása arra utal, hogy a felnőttek társadalmának szabályzóelvei huzamosabb ideje rosszak. A gyerek csak követi a mintát. És azt sem lehet kizárni, hogy direkt módon motiválják őket, adják alájuk a lovat, a mindig témaéhes média szája betömhető eseteikkel, a szadesz immár tiszta lefolyású(?) elnökválasztósdija meg elfér két ilyen hír között.
Horváth Aladár - a kormány által fizetett romaügyi aktivista - megkomponálta az olaszliszkaihoz hasonlatos esetek helyesb értelmezéséhez az indulati bűnözés fogalmát.
A megélhetési bűnözés fogalma többévtizede ismeretes, sőt az egzisztenciális viszony és a bűnelkövetések közötti kapcsolat vizsgálata még régebbi, nem Kuncze találta ki, de ő volt az, aki egészségtelenül használta a fogalmat, és a kilencvenes években a politikai szótárba beemelte. Nem a tényleges megélhetési bűnözők mentegetésére használta - akik a szórakoztató elektronika helyett kolbászt, szalonnát loptak. (Ráadásul, nem ismerte fel azt sem, hogy élelmiszert, takarmányt, gyümölcsöt, fát lopni, nem feltétlenül megélhetési bűnözés. A mód, a mennyiség ad némi kalauzt a motivációra.)
Mindkettő elhibázott hozzááállást képviselt, aminek egyébként mára elég jól beérett a gyümölcse.
És, ha érdemben úgy gondolod, hogy nincs igazam, akkor nyugodtan sorold fel azokat a kemény intézkedéseket, amiket Kuncze hozott a megélhetési bűnözők ellen.
Vagy ha az nem megy, akkor azokat, amiket az oktatás kigyúrása érdekében hoztak az szdszes miniszterek pl.
Figyelj, legalább a legelemibb szabályait a vitának tartsad már be. Nyitottál azzal, hogy az szdsz egyenesen züllesztette az országot, mert Kuncze azt mondta. Kiderült, hogy nem, Kuncze nem mondta azt. Na, akkor ugorgyunk, kenjük a másik felére a kenyérnek a szart, ha az egyik feléről lepergett. Arra azért vigyázz, hogy be ne rántson a kanál...