A Samu-szigeteken
A guadalcanali reptérre érkeztünk meg egy derűfényes holdteltés estén a menetrendszerű járattal Pápua Új-Guineából. Kék szemű, koromfekete bőrű útlevél- és vámellenőr fogadott minket, aki alaposan kikérdezett vajon nincs-e nálunk papírzsebkendő ill. más papírból készült használati tárgy. Ekkor tudtuk meg, hogy a Samu-szigeteken, környezetvédelmi okokból, szigorúan tilos az eldobható papíreszközök használata. Két ausztrál turistától el is koboztak egy csomag pelenkát. A hagyományos samui vendégszeretet jegyében ajándékba kaptak egy kis csomag textilpelenkát és egy csomag mosóport.
Ezután taxival mentünk a közeli Newton Tower szállóba. Itt már nem volt időnk körülnézni, mert ekkorra már nagyon fáradtak voltunk, így azonnal el is aludtunk.
Másnap arra ébredtünk, hogy egy szalmaszoknyás és szalmatopos takarítónő dobol a folyosón. Később megtudtuk, ez amolyan helyi szokás.
Gyorsan mentünk is a svédasztalhoz, ahol volt többek között sült mangó kókusztejjel leöntve, cápaorr parasztosan, hidegen sült kakadu, valamint természetesen a helyiek áltak afrodizákumként ismert tengeri nyelv parázson.
Ezután a strandon henyéltünk estig egy majomkenyérfa hűs árnya alatt.
Este búcsúztunk a szállodánktól, s komppal átmentünk Makira-Ulawára, mely híres a régióban kapros túróval töltött harcsájáról. Külön inyencség a harcsa parázson sült bajsza, melyet mindig az est díszvendége kap meg. Sajnos nem mi voltunk az est díszvendége, így nem kóstolhattuk meg a harcsabajszot, de a kapros-túrós harcsából alaposan belaktunk. A samui harcsák sós vízben élnek, s 2,5-szer nagyobbra nőnek az európai édesvízi harcsáknál, de tekintetük és bajszuk alapján azonnal felismerthető harcsaságuk akár a tapasztalatlan szem számára is.
Makira-Ulawán aludtunk, majd reggel egy kis léghajtású helikopter bevitt minket a rennelli piacra, ahol helyi iparművészeti alkotások mellett dvd-ket is vehettünk volna, ha éppen ez lett volna a célunk. Kora délutánig jártuk a piacot, majd egy rövid de bőséges garnélarák-főzelék után (ezt édes dióval és valami ismeretlen piros színű mangrove-szósszal kínálják), siettünk, hogy még elérjük a menetrendszerinti bellonai vízíbuszt. Bellona nevezetes hely, itt ért partot 1517-ben az első európai, név szerint Manuel Durango Pispunta alezredes, aki gyorsan ki is irtotta a helyi lakosságot, miután a szomszédos sziget harcosai is lemászárolták Pispunta alezredes teljes legénységét vele együtt, majd elfogyasztották őket. Az incidens ellenére később már harmónikusabban alakultak a samui-európai kapcsolatok, s sok fehér is letelepedett a szigeten, aminek köszönhetően sok kékszemű ember is lakik arrafelé.
Utolsó napra hagytuk Tulagit, az ősi melanéz várost, ahol megcsodálhattuk az egykor hajdan hatalmas Lapita Birodalom egykori kastélyát. A kastély most kaszinóként működik, s távolról vonzza a szerencsejátékosokat.
Másnap reggel kimentünk a reptérre, s elrepültünk Vanautu irányába.
A három nap összesen bőven kijött kevesebb, mint 1000 amerikai dollárból, s ebben már a kaszinóban elvesztett 300 dollárunk is benne van. Az odautazás és elutazás költségét viszont nem számoltuk bele. |
