Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2009.12.19 0 0 444
Mondom, nálunk nem értik azt meg, hogy a hazai viszonyokat nem lehet direktbe' extrapolálni Romániára, ők nem annyira balkániak, mint mi. Már ugye ami a politikát illeti:

A politikai osztály 1990-től kizárólag a versengésre, előbb egymás legyőzésére, majd totális kiszorítására törekedett, s harci lázában nem akarta észrevenni, hogy a nyugati demokráciákban a parlamenti pártok legalább annyira együttműködnek, mint versengenek egymással. A szellemi polgárháborúban ma kétségkívül gyűlölködőbb és kirekesztőbb a jobboldali tábor, de nem szabad elfelejteni, hogy sokan már akkor lefasisztázták őket, amikor mérsékelt konzervatív értékeket hirdettek. Azt pedig, hogy a magyar társadalom sokkal inkább keleties, mint nyugatias mintákat követ, a kisgazda és egyéb demagógok gyermeteg kísérletei után elsőként Orbán Viktor tette politikai stratégiája alapjává. Orbán nagyon is nyugatiasan kezdte, de aztán felismerte, hogy a keleties mentalitás meglovagolásával előbbre jut. A balliberális tábor azért eszköztelen vele szemben, mert ő érti azt a közeget, amit a szocialisták a kádári hagyományok gyengülésével egyre kevésbé ismernek, a liberálisok pedig a kezdetektől félreismertek.

nol.hu
Előzmény: gozzano (443)
gozzano Creative Commons License 2009.12.19 0 0 443

"Markó óriási taktikai hibát követett el. Nevetség tárgyává tette magát is és a pártját is. Politikus ekkorát nem hibázhat..."

 

úgy tűnik három miniszterük lesz az új kormányban. nem ő tette nevetség tárgyává magát.

 

Előzmény: barka (440)
korieander Creative Commons License 2009.12.17 0 0 442
a sok b.lf.,szkodás után mégis sikerült az rmdsznek a mérleg nyelvének lenni (bocék-markóék plusz néhány kilóra megvett psd liberális képviselővel +a kisebbségekkel megvan a parlamenti többség...)


kiváncsi vagyok mit tudnak kizsarolni basescuékból markóék (főleg úgy h Orbánék Romániára mint stratégiai szövetségesre fognak tekinteni)
Törölt nick Creative Commons License 2009.12.14 0 0 441
A romániai alkotmánybíróság elutasította hétfőn a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a kérését, hogy ismételjék meg az elnökválasztás december 6-án megrendezett második fordulóját.

Román tömegtájékoztatási eszközök az alkotmánybíróságtól származó "hivatalos forrásokra" hivatkozva adták hírül, hogy a taláros testület elutasította a PSD kérését, miszerint "választási csalások" miatt írják ki újra a második fordulót.
barka Creative Commons License 2009.12.07 0 0 440

Markó óriási taktikai hibát követett el. Nevetség tárgyává tette magát is és a pártját is. Politikus ekkorát nem hibázhat...

 

"Markó gratulált Geoanának

2009-12-06 22:25:11

 

Markó Béla, az RMDSZ elnöke gratulált Mircea Geoanának, aki a legtöbb exit-poll eredménye szerint megnyerte az elnökválasztást.

Markó elmondta, hogy annak ellenére, hogy az RMDSZ nem volt érdekelt a második fordulóban, a többi párthoz hasonlóan komoly figyelemmel követték végig a vasárnapi eseményeket. A Szövetség elnöke szerint azért volt alacsony a Hargita és Kovászna megyékben tapasztalt részvételi arány, mert a jelöltek nem vették észre, hogy a tét a magyarok számára is magas volt.

„Mi Mircea Geoanát támogattuk ebben a versenyben, mivel ő és pártja a változás ötletét támogatták, azért, mert egy új kormányt akarnak létrehozni, és az élére Klaus Johannist akarják állítani” – mondta Markó.

Az RMDSZ elnöke előbb megvárja a választások hivatalos végeredményét, majd az új kormány összetételét kezdik tárgyalni. „Ha kedvezőek lesznek a feltételek, az RMDSZ is hozzájárul a többség kialakításához” – fejezte be."


manna.ro/agerpres

 

 

 

korieander Creative Commons License 2009.12.07 0 0 438
"Már jó ideje nem vagyok egy nagy véleménnyel Szász Jenőékről, de asszem most akkor jó lóra tettek."

-ja.. saját alelnöke mondott le abban a percben amikor meghallotta a dec 1.ei koccintását

-Szász Jennő már kb 3szor bukott meg az elmúlt két évben és súlytalan figurává vált

"Azért az a mozgosítás, amit B. csinált, az nem semmi,"

bele sem akarok gondolni mennyi sötét fokhagymaszagú embert utaztattak szavazni (persze mind2 oldalon)
Előzmény: mos (436)
falu füstje Creative Commons License 2009.12.07 0 0 437
Persze, és nem lepne meg, ha Basescu hirtelen elkezdené helyzetbe hozni Szászékat, hiszen végső soron neki tényleg optimális lenne két, egymással erősen kibékíthetetlen romániai magyar formáció, amelyek szépen megosztoznának azon a kb. 5-6 százaléknyi támogatottságon, és boldogan csatároznának egymással a parlamenten kívül.
Én legalábbis a románok helyében ezt tenném.
Előzmény: mos (436)
mos Creative Commons License 2009.12.07 0 0 436

Már jó ideje nem vagyok egy nagy véleménnyel Szász Jenőékről, de asszem most akkor jó lóra tettek.

Markóék meg ölég látványos öngólt rúgtak, a magyar szavazók többsége is B-t támogatta.

 

Azért az a mozgosítás, amit B. csinált, az nem semmi, ahogy számolom az ellenfeleinek papírforma szerint 20%-kal köllött volna győzniük.

Előzmény: falu füstje (434)
barka Creative Commons License 2009.12.07 0 0 435
Sajnos az a helyzet, hogy az rmdsz-nek érik a második tarkós. A "mozgósításuk" ismét nem sikerült. Ezek után, most már nagyon komolyan el kellene gondolkoznia az rmdsz vezetőségének azon, hogy tán menni kéne...
falu füstje Creative Commons License 2009.12.07 0 0 434
Azért összefüggések csak akadhatnak, nem? :)

A legrosszabb forgatókönyv szvsz az lenne, ha egy elhúzódó és kegyetlen interregnum-szerűség alakulna ki, ugyanis mi valahol csomagban vagyunk megvéve, és ha rossz Romániának, akkor rosszabb lesz nekünk is.
Előzmény: Antisystem (433)
Antisystem Creative Commons License 2009.12.07 0 0 433

Nem hiszem, hogy a magyarok többségét érdekelné, hogy a románok kit választottak meg saját maguknak. A következő időkben ugyanis nem nekünk, hanem nekik kell elviselniük.

 

ÜdV

Előzmény: istvan03 (431)
falu füstje Creative Commons License 2009.12.07 0 0 432
Nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de a hülyéknek nyílt egy drukkerkocsma.
Ott szépen megtaláljátok egymást, látom ott van Or Kán is, meg az összes többi drukker, szóval az egy remek kis hely a csaholáshoz, fák is vannak, lehet tehát vetélkedni, hogy ki tudja magasabban lepisálni a törzsét, szóval mi lenne, ha áttolnád oda a biciklidet?
Előzmény: istvan03 (431)
istvan03 Creative Commons License 2009.12.07 0 0 431
Hehe, most mi van balosok,...Basescu győzött,....:))

Vigasztaljon titeket a Gyúúúúúúúúcsány Feri...:))

Volt legalább egy jó estéjük Markóéknak és az elvtársaknak itt is...

Egyébként Markó mindig balra húzott és eddig Gyurcsánnyal parolázott...
korieander Creative Commons License 2009.12.06 0 0 430
mekkora lol
95% feldolgozottság geoana 50,01 basescu 49,99
falu füstje Creative Commons License 2009.12.06 0 0 429
Azért megvárhatnád a végeredményt is...
Előzmény: RAMBO (427)
RAMBO Creative Commons License 2009.12.06 0 0 427
Pazar: orbán körbeugrálja Basescut, aki elveszíti a választást. Fasza együttműködésre van kilátás a következő években.
falu füstje Creative Commons License 2009.12.06 0 0 426
Jóhogy, hát ha egyszer ez a módi, akkor ez a módi, azt csak nálunk lehet eladni, hogy az egyik csal, a másik ezzel szemben szent! :)

Milyen furi, hogy nem is igazán töri magát senki egy komolyabb választási informatikai rendszer kidolgozásán, mert valószínűleg félnek, hogy nem ők lennének azok, akik megtalálnák egy szigorúbb rendszerben is a kiskapukat.
Előzmény: korieander (425)
korieander Creative Commons License 2009.12.06 0 0 425
főleg mert mind2 oldal annyit csalt amennyit nem szégyellt...
pl elhiszi élő ember h kolozs megyében 19-21 óra között több mint 4 ezer "nem lakóhelyén tartózkodó szavazó" voksolt
Előzmény: falu füstje (423)
istvan03 Creative Commons License 2009.12.06 0 0 424
Na , a románoknál is visszajöttek a balosok,..bravó:((((

Jellemző, hogy mennyire örülnek nálunk a médiák,..már főleg a ballibek.

falu füstje Creative Commons License 2009.12.06 0 0 423
Ha bejön az exit poll, és télleg csak töredékszázalék fog dönteni, akkor lehetnek még ott szép kis legitimációs perpatvarok.
Előzmény: korieander (422)
korieander Creative Commons License 2009.12.06 0 0 422
azért nem semmi h 17 óráig majd fél millióan szavaztak lakóhelyüktől távol. (megy a voksturizmus 1000rel)
Előzmény: falu füstje (421)
falu füstje Creative Commons License 2009.12.06 0 0 421
13 óra: 24,01% most, két hete 20,96%.
És a kifli is kunkorodik szépen továbbra is.
Előzmény: korieander (420)
korieander Creative Commons License 2009.12.06 0 0 420
itt eddig nagyon geoanának áll a zászló
a legjobb erdélyi megye a 24. helyen áll (basescu erdélyben, geoana a kifliben nyerő)
Előzmény: falu füstje (419)
falu füstje Creative Commons License 2009.12.06 0 0 419
Hümm, 10 órakor 7,52%, ezzel szemben két héttel ezelőtt: 6,17%.
falu füstje Creative Commons License 2009.11.28 0 0 418
Na, lehet, hogy egy maflás dönti el majd a választást? :)
Előzmény: korieander (417)
korieander Creative Commons License 2009.11.25 0 0 417
hát igen...bonyolítja a szitut h a székely megyék szavazataira Basescu akarja hosszútávon rátenni a kezét, ám a magyarok ált. a posztkomcsikat rühellik jobban (mintahogy Erdélyszerte az átlagember)...nehéz lesz az rmdsznek elérni h ne basescura szavazzanak a magyarok (sőt az is előfordulhat h az RMDSZ Geoanát támogatja de Basescu nyer többek között magyar szavazatokkal)

-Geonának nagyon kapóra jön Johannis, mert máshogy nem tudja megszólítani sem a libsiket sem a magyarokat (aztán ha megnyeri a választásokat fél éven belül elteszi őt a levesbe sztem)

-ez a nou drapeta csak ilyen 50 fős bohóctársaság, még kolozsváron is inkább nevetségesek voltak mint ijesztőek

Ami érdekes lesz az a voksturizmus (a szavazatok 5%a nem otthon született -nagy része basescu/Geoana által turnéztatott sorozatszavazók sztem- ez a második fordulóban csak nőni fog)



Előzmény: falu füstje (416)
falu füstje Creative Commons License 2009.11.25 0 0 416
Aranyos ez a tojástánc a második fordulós támogatást illetően. Így még az a látszat is megvan, hogy a magyarok szempontjából is van tétje a dolognak, hiszen az milyen jó hívószó már, hogy szavazz jól, oszt lesz Romániának egy szász nemzetiségű kormányfője.

Kíváncsi vagyok, hogy Basescu mit fog kitalálni, lesznek még itt izgalmak, szvsz, december elsejére erősen készül a Noua Dreapta is egy szentgyörgyi masérozással, és hogy ne legyen ennyire uncsi a legújabb gárdánk székely divíziója Kolozsváron szeretne emlékezni és gúnyhatározni egy kiadósat.
Előzmény: korieander (415)
korieander Creative Commons License 2009.11.25 0 0 415
a szórványban sikerült Kelemennek néhány megyében több szavazatot gyűjtenie,mint nyáron az RMDSZnek

Beszterce 5186-5287
Brassó 12062-12072
Szeben 2524-2763
Fehér 4680-4733
Bákó 1025-1145

Előzmény: falu füstje (412)
korieander Creative Commons License 2009.11.25 0 0 414
"Viszont az rmdsz mégis indított egy jelöltet, ami azt bizonyítja, hogy számára valamiért fontos volt a választás."

-igen, bennemaradni az országos politikai életben (önálló jelölt=jelenlét az országos médiában)
-szavazatszám amit a magyar (és rmdszes) érdekekért lehet árulni a második fordulóban
-ne tudják a román pártok befészkelni magukat a magyar megyékbe

"Lehet, hogy fel akarta mérni az erőviszonyokat,"

-kizárt (másfél év alatt ez az 5. országos választás Romániában)

-esetleg Markó akart utódot előtérbe emelni

"ha az rmdsz következetesen és határozottan küzdött volna eddig az erdélyi magyarság érdekeiért, akkor nem 400 ezer körül mentek volna el szavazni, hanem akár ennek a kétszerese is..."

-az rmdsz nem tud ennél többet tenni amíg a román parlament 92%a románokból áll..
-tőkés tudott vmi extrát nyújtani az Európa parlamentben 2 év alatt?
-az 1etlen politika amit lehet csinálni az amit az RMDSZ csinál az utóbbi évtizedben (mindig a győztes mellé áll, igyekszik a mérleg nyelve lenni)- ezt csinálták az erdélyiek a 2 vh közti időszakban is
amin változtatniuk kell az a korrupció és a bebetonozott vezérkar leválthatatlansága...
Előzmény: barka (408)
falu füstje Creative Commons License 2009.11.24 0 0 413
Maros megye 50%.

Basescu - 27,5%
Kelemen - 27,0%
Geoana - 18,5%
Antonescu - 16,0%
Vadim-Tudor - 5,9%
Előzmény: falu füstje (412)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!