A topic címe egy tv műsor címe. Azért nem raktam idézőjelbe, mert nem akarom, hogy a tv-rádió fórumba rakják. Ugyanis nagyon sok tanulság lehet belőle kezdő szülőknek.
Próbáld ki, majd meglátod, hogy melyik a rövidebb idő.
De ez ugye egyéni. Én teregetni sokkal jobban szeretek, mint vasalni, inkább tovább bíbelődöm a teregetéssel meg a hajtogatással, mintsem a száradás után még ott legyen egy kupac ruha, amit ki kell vasalni. Nem szoktam kötélre teregetni, mert az meghajlik, és eltorzítja a ruhát, sem radiátorra stb. Van olyan pillangó szárítóm, az nagyon jó. És ha a ruhákat közvetlenül élire hajtogatod a kivétel után (mosógépből kihúz, összefog a sarkainál, jó nagyot ráz rajta az ember, majd hajtogat) , akkor azok valahogy kisimulnak. Amennyi marad, az a testmelegen pár perc alatt "kivasalódik". Nem, nem büdösödnek be, mert egy óra alatt nem büdösödnek be.
Mondjuk a flanell, pamut férfiingek, meg a vászonblúzok, ilyesmi, más kérdés, de ha kicsit is műszálas, akkor is érdemes csak a gallérját meg a kézelőjét kivasalni utólag, ha előzőleg vállfán lett szárítva.
Nem akarok kekeckedni, de ez nem tűnik sokkal kevesebb munkának, mint végigküldeni rajtuk a vasalót. Na jó, most kánikulában egyértelmű, hogy melyik a kellemesebb feladat. Nem büdösödnek be az egymásra hajtogatott nedves cuccok?
Ahogy kiszeded a cetrifugából a ruhákat, azonnal élére kell hajtogatni mindegyiket, és egymásra fektetni. Aztán így hagyni egy ideig, és csak utána kiteregeteni, és teregetésnél nagyon kell vigyázni, hogy szépen kifeszüljenek. Ennyi.
Tegnap láttam először elejétől a végéig a műsorokat. Nem is pszichológusok mindhárman, csak a pasas. Mondjuk nagyon szimpatikus meglátásai vannak a fickónak : )
Tegnap is csak ő nem vette be, hogy minden okés lesz, az iszlám családba csöppent amerikai lánnyal kapcsolatban.
Durva, ahogy az ember megtudja győzni magát, hogy hú ez milyen jó, ez kell nekem... Aztán olyanokat fintorgott, amikor a férje elővezette az otthonról hozott tradíciókat. Nem csodálom, hogy a csaj anyja teljesen ki volt bukva.
Én eddigi életemben azt vettem észre, hogy az anyukák nagyon jól meglátják a hibádzó dolgokat, és amire rámutatnak azok nagyon ülnek : ) és ráadásul be is jönnek a félelmeik : )
Nekem is furcsa volt... hát lehet, hogy a magyar nők kriplik úgy an block, de én 12 órával a szülés után csakis és kizárólag pihenni vágytam, és a negyedik napon amikor hazabocsátottak a másodikkal, ríttam mint a szopósmalac, mert tudtam, hogy innentől kezve csak a munka lesz meg a mókuskerék, és én oooolyannnnn, de oooolyannn.. fááárahhhadt vagyooook...
Ami nekem még fura, hogy mi minden cirkuszt csinálnak a takarításból. Hogy pl. mennyit törődnek a vasalással (ez különösen abból a sorozatból jött le, ahol az anya 3 napra sztrájba kezd, elvonul, és apára hagyja a gyerekeket meg a háztartás minden nyűgét). Hogy átvasalják az összes farmergatyát, sőt, va aki a zoknikat is... én amikor gyreekeim születtek, ünnepélyesen száműztem a vasalót a ritkán használt tárgyak közé, most meg már vagy 3 éve nincsen vasalóm (elromlott), és egyszerűen nem evszem észre a hiányát, akár hiszed, akár nem. Megtanultam a mosógépből úgy kivenni a ruhákat, úgy hajtogatni, úgy teregetni, hogy gyakorlatilag észrevehetetlen a különbség, ágyneműt meg úgysem vasaltam soha, avgy anno a Patyolatba hordtuk, vagy kreppet vagy frottírt vettem utána.
Azt a részt láttad, amikor a frissen szülő nő 3 nap múlva már dolgozott is az anyja vállalkozásában? Nah az is egy furcsa nagymama volt : ) A pszichológusok néztek is elkerekedett szemekkel, hogy ezt most miért is kell így...
Megdöbbentő az is, hogy 12 órával a szülés után már otthon is vannak a bébivel, ilyen "mintha 'mi se történt volna" ábrázattal.
Én is láttam... :-) A szervezés és a tervgazdálkodás csodái voltak (annak szerették volna láttatni magukat). Mert minden csak szervezés kérdése, és ha valamiit elhatároztunk, akkor annak úgy kell lennie.
Engem inkább azok a részek készítettek ki, amelyikben iyen ferdeszemű apa volt és fehér anya, egyikük sem értett a háztartáshoz meg a gyerekhez, a pasi meg nem is akart, ő egyszerűen folytatta a régi életét... volt egy másik is éppen tegnap, abban mind a kettő ferdeszemű volt (nem tudni, hogy koreai, kínai, vietnami vagy más), na ott is valami olyan fokú érzéketlenség és bunkóság mutatkozott meg az apa részéről, hogy a 3 cihológus közül az egyik káromkodni kezdett.. :-)))
Szerintem miden gyereket váró párnak meg kéne néznie ezt a sorozatot, megelőznének vele egy sor konfliktust.
Alíz, a másik topicon olvastam, hogy láttál te is pár epizódot a Gyermek...áldás? c. műsorból.
Én is elkaptam párat... Az egyikben a házaspárnak 5 gyereke volt. Mondjuk attól leesett az állam, hogy mind az 5 császáros szülés volt. Ilyen szerintem nálunk nincs is. Olyan 3-5 hetes volt a legkisebb, és Ausztráliába készültek a nagyszülőkhöz. És akkor sem tettek le a tervről, mikor mindenki sorban beteg lett. Mindkét szülő ettől a nyaralástól várta a megváltást, pihenést. Hogy ott majd minden farnkó lesz. Ütős volt, ahogy a pszichológusok rámutattak, hogy miért is ragaszkodnak foggal-körömmel ehhez az utazáshoz.
Ma megint folytatódott a történet, és árnyalódott is a kép, csak sajnos hézagosan láttam, mert állandóan ki kellett mennem az udvarra megnézni az unokám flaszterra rajzolt műveit. Mindenesetre Jagernél tanúi lehettünk, milyen is az amikoe egy 4 éves gyerek az anyját állandóan bántalmazza. Viszont Tánya rájött, hogy hiába fegyelmezi a gyereket az anyja, mert a szöveggel ellentétben az arca mindig fásult. És ha azt akarjuk, hogy akár a szidás, akár a dicséret eljusson az agyáig és felfogja, akkor igenis erős hangsúllyal és arcmimikával fűszerezve kell ezeket a dolgokat mondani. A gyereket nagyon megzavarja, ha mást hall és mást lát. Azt hallja, hogy hagyd abba, de azt látja az anyja arcán, hogy tulajdonképpen mindegy...
... már volt egy ilyen eset a házban, jól emlékszem rá. Két kisfiú, egyedülálló anya. A nagyobbik (7 éves) már-már életveszélyesen bántalmazta állandóan az öccsét, és ő is állandóan verte az anyját. Namármost az nekem is feltünt mind az otthoni bejátszásokon, mind a házban, hogy az anyjának nincsen is arckifejezése. Egy olyan méla szenvedő mosoly ült állandóan az arcán, és gépies hangon beszélt a gyerekekhez. Na ő is felvilágosította Tánya, hogy ugyan nézzen már a tükörbe (illetve a videóra), hogy hoygan is viselkedik ő, amikor fegyelemzni próbál...
nekem szerencsere a 3-bol csak a legnagyobb volt hisztis,akinel minden eszembejuto modszert kiprobaltam.Beszelni hozza nem erdemes,nem jut el az agyaig,amit mondok,elfenekelni szinten,magaba van fordulva..Nalam a zuhany valt be,es eleteben 1 kellett ...A tovabbiakbak eleg volt megigerni:))
Gyerek-szulo viszonytol is fugg..Sosem bantottam a gyerekeimet,de nem vagyok ellene egy jo idoben adott jelzeserteku fenekreveresnek....Az enyemekre sokkal nagyobb hatassal van,ha csendben,nyugodtan es lassan kozlom,hogy ha nem hagyja abban,amig 3-ig szamolok,ugy elverem,mint meg soha..Ugyan nem tudjak,milyen az,de valamiert eleg 2-ig szamolnom:)
"és időnként beszól, hogy ha majd megnyugodtál kijöhetsz... de hogy strapás az hétszentség. "
igy mar el tudom fogadni,magam is alkalmaztam neha:)
Azt hiszem ezeknek a szuloknek az a legnagyobb baja,hogy a sajat gyerekuk aldozatai lettek csak azert,mert jo szulok akarnak lenni.Sokkal tobbet hasznalnanak a gyereknek es maguknak is,ha legalabb magukban megfogalmaznak,NEKIK mik az elvarasaik.Hogy nem kotelesek 2 oran keresztul hallgatni az uvoltest,hogy nem cseledek,hogy nekik is szukseguk vany egy kis nyugalomra..
Hát nem tudom láttad e azt a kb háromnegyed óráig tartó hisztit amit a kis 2 éves Dante csinált, de azt hiszem ilyesmit elvárni egyszerű, nem interneten kikupálódott cikkek tömkelegét elolvasó , gyarló szülőktől, hogy ennyi ideig képesek legyenek nem csinálni semmit, csak nézni amint a földhöz veri magát, torkaszakadtából üvölt, taknya nyála egybefolyik, eseng a karjaival stb... nem lehet. Én elhiszem, hogy ha már idáig fajult a dolog és verni nem szabad akkor ez a célravezető, de én éppen ilyenekért vágtam el annno a hisztit egy fenékrecsapással, mert utána volt egy kis sírás még, aztán kibékülés, puszi, ágyesz bugyesz mehetett tovább játszani - nem is beszélve arról, hogy egy két ilyen alkalom után már elég volt csak mérgesen néznem, tudták, hogy komolyan gondolom. Tudták hol a határ.
A bezárás egyébként itt ebben a házban úgy működik (és otthonra is azt tanácsolják), hogy közben a szülő ott van az ajtó másik végén, és időnként beszól, hogy ha majd megnyugodtál kijöhetsz... de hogy strapás az hétszentség.
Hát nemtom. Én csaptam rá a gyerekeim fenekére párszor, meg kaptak egy-két taslit - mondjuk két kezemen meg tudom számolni, összesen hányszor - és nem hiszem azt, hogy sérült a lelkük tőle, de igen pocsékul éreztem magam utána. Én voltam tehetetlen, a dühömet vezettem így le. Ha fordítva lenne, a gyerek csapna ránk, akkor ugye jön a duma, hogy ezt nem szabad, meg ne merészeld.
Az egy percre rácsukom az ajtót-módszerben semmi kivetnivalót nem találok, bár ezt sosem csináltam. Nem okozol neki fájdalmat ( bár fájhat a lába, ahoyg rúgja az ajtót :)), sztem csak azt tanulja meg vele, hogy ha ordít/hisztizik stb, akkor ez az eredménye. Pavlovi reflex.
Én már régóta nézem ezt a sorozatot, és az első napokban mindig ez van, hogy az anya (néha az apa), sokkal jobban szenved, mint a gyerek, és nem a gyereket kell kezelni, hanem őt, hogy higyje el, attól, hogy nem enged neki, ő még jó anya (vagy apa). Aztán amikor látják, hogy nagyon hamar eredményes ez a módszer, akkor már maguknak is megjön az önbizalmuk.
Érdekes volt egyébként, hogy az amerikai anya kicsit félve kérdezte, hogy "de ebből nem lesz a gyereknek valami pszichikai baja?" - akkor Tánya azt mondta, hogy "higyje el, nem fog emiatt 25 éves korában pszchiáterhez járni!" Innen is látszik, hogy azért az angol és az amerikai nevelési elvek mennyire különböznek, szerintem ez az amerikai anya már megjárt néhány hazai nevelési tanácsadót, ahol gondolom mindig csak azt tanácsolták, hogy sok szertetet puszi ölelés és minden rendben lesz. Egy fenét.
És azért is tartom jónak ezt a sorozatot, mert itt minden alkalommal elmondja valamilyen formában, hogy az a gyerek, aki pontosan ismeri a korlátait, és azt, hogy mi az amit neki nem szabad csinálni, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb, hiszen akkor megbízik a felnőttekben, míg az, akinek minden kivánáságát teljesítik, elbizonytalanodik, és állandóan feszegeti a határokat - és tulajdonképpen az bizonytalanítja ez legjobban, hogy egyszerűen nem találja a korlátokat.
Sztem ilyen módszerekkel csak akkor lehet eredményt elérni, ha a szülők 100%-ban bíznak Tanyában, és vakon követik minden szavát. Nem parancsra, engedelmességből, hanem meggyőződésből, hittel. Ennél az anyánál nem így tűnik (nem láttam, csak a leírásod alapján gondolom), kíváncsi vagyok, mi lesz az eredmény.
A másik két családnál - eddig legalábbis úgy látszik - a szülők, illetve az egyedülálló anya feszültsége is okozta a nevelési problémákat. Jeffry szülei között feszült volt a levegő, mert az anya - saját bevallása szerint - a második, kisebbik gyerek születése után depressziós lett, de az apjuk nem hitte el, hanem azt mondta rá, hogy ez egyszerűen lustaság Az apa nem hitt a depresszióban. Az anya meg főleg a angyobbikkal - Jeffryvel - ordítozott. Aztán megbánta és vigasztalta, aztán lelkiismeretfurdalás alett, hogy egyáltalán így viselkedett és inkább mindent megengedett neki... szóval itt először is a szülőknek kell egymással tisztázniuk a helyzetüket, aztán a gyereket ketten közösen, következetesen rászoktatni a szabályokra. (Szobába zárás ha nem teszi , dícséret ha jól viselkedik stb).
Az egyedülálló amerikai anya meg olyannyira lelkiismeretfurdalást érzett amiatt, hogy nem tud mindent (v. ö. apa) megadni a gyerekének, hogy ez az állandó feszültség is okozza azt, hogy a gyerek ennyire vad.
Még egy megállapítása volt Tányának, és ez érvényes minden szülőre: kétéves korban NEM SZABAD hosszasan magyarázni a gyereknek, és nem szabad állandóan mindent megagyarázni, mert csak azt érik el vele, hogy a gyerek oda sem figyel. Csak annyit érdemes, hogy ezt nem szabad, vagy pedig annyit, hogy ha ezt megteszed akkor ez lesz, ha nem teszed nem lesz. Pl."Ha megeszed a reggelit, utána kimehetsz játszani"
Ajánlom én is ezt a tanácsot minden lamentáló szülőnek.
Az ikreknél Tánya azt javasolta, hogy egyrészt hagyják őket egyedül enni, ne az anyja etesse őket az ölébe véve, másrészt ne figyeljenek oda, ha az agyik hisztizik, hanem ehelyett azzal a gyerekkel foglalkozzanak, aki éppen jól viselkedik. A külön evés, és hogy a gyerekek végre kanalat meg villát kaptak a kezükbe már az első alkalommal nagyon jól indult, de a kisfiú hisztizni kezdett. Tány ott ült az apjuk mellett és halkan utasítgatta: ne, ne nézzen oda, nem azért bőg mert szerencsétlenül érzi magát, hanem azért, mert valamit ki akar csikarni magának. Az apa ezt tette, de a gyerek tovább ordított. Tánya magukra hagyta őket. Nem tudni mikor hagyta volna abba a kisfiú a hisztit, mert az anyuk odament, az apját elküldte és vigasztalni kezdte a kisfiút. (Annak már taknya nyála egbyefolyt az üvöltéstől). Tánya odament, és megmondta, hogy ezt nem szabad, az ilyen esetekben nagyon fontos, hogy a két szülő mindig összhangban nevelje őket, mert a gyerekek hamar kifigyelik, hogy melyikük a gyenge láncszem. Ekkor az anyja is visszatette a gyereket, és látszólag nem foglalkozott vele. A gyerek kb 40 percig üvöltött, de most nem vette fel egyikük sem, hanem a végén az apja lehajolt hozzá, és szép nyugodtan megnyugtatta.
Kiderült, hogy eddig MINDEN esetben, ha a gyerekek sírni kezdtek valamiért, AZONNAL ölbevették és csucsujgatták őket (illetve főleg az anya, mert az is kiderült, hogy a nevelésből gyakorlatilag kizárta az apjukat, annak azt kellett tenni amit az anya mondott, az apa meg nem akart veszekedést). Tehát a gyerekekbe bekódolódott, hogy csak akarniuk kell valamit, nemhogy azonnal megkapják, de még dédelgetik is őket. A terápiás beszélgetésen Tánya elmagayrázta nekik, hogy egyrészt meg kell beszélniük közösen a gyerekek nevelését, és közösen ahhoz tartani magukat, másrészt következetesen be kell tartatni a gyerekekkel a szabályokat, ugyanis hamar elkövetkezik az az időszak, amikor a gyerekek mást sem fognak csinálni, mint ugráltatni a szüleiket, és 13 éves korukra pokollá válik a családi életük - ha egyáltalán addig képesek együttmaradni, mert sok házasságot éppen az ilyen kis zsernokok dúlnak szét.
Kicseréltette azonkívül a gyerekek rácsos ágyát kiságyra - szerinte az anyjuk nem vette tudomásul, hogy a kétéves az már nem kisbaba, hanem az már kezd önálló lenni - és felügyelte azt is, hogy ne engedjék, hogy elalatatás után a gyerekek állandóan kimászkáljanak. Minden alkalommal be kell menni, visszanyomni őket a párnára, és közben pár megnyugtató halk szót mondani. Kb 1 óta volt az altatás... és Tányának ott kellettt ülni, nehogy az anyatigris berohanjon és ölbekapja megint őket.
No ma délután megint elkezdődött egy új hét T. B házában. (MOst a változatosság kedvéért nem h-k-sze, hanem sze-Cs-P du 5 -kor adják a sorozatot, nehogy már hozzászokjunk valami fix időponthoz, csak szólok.)
Megint 3 család: az egyik család ban a 3 évers Jeffry keseríti meg a szülei életét azzal, hogy csakis az történhet amit ő akar, a másik családban a kétéves ikrek: Gia és Dante mániás válogatóssága teszi ugyanezt. Mindkét család a válás határán áll a gyerekek miatt. A harmadik család egy együlálló amerikai anya, aki 3 éves Jagger fia miatt van ott: a gyerek oylan mértékben agresszív és engedetlen, hoyg egyetlen ovoda sem fogadta be, mert megverte a vezetőnőt és az ovónőt is.
Ami kiderült: Jeffry és Jagger anyja egyszerűen nem tud nemet mondani, és állandó lelkiismeretfurdalást éreznek a gyereknevelési csődjuk miatt. A kétéves ikrek anyja pedig etetés szempontjából egy rémálom: állandóan mellettük ül, kanállal eteti őket állandó kérdezgetések és unszolások közepette. Nem akarja, hogy a gyerekek egyedül egyenek, mert akkor sok piszkot csinálnak... közben meg ordít róla és férjéről is a feszültség, Tánya meg is mondta nekik, hogy ő a világért nem enne velük meg egyetlen kaját sem.
De a kép sokat fog árnyalódni, ezek a legelső benyomások.
Ja igen, a kisöcsi... namármost én meg tökéletesen megértem a szülőket, gondolj bele, egy ilyen első gyerek után, aki csak szendvicset hajlandó enni és azt is mintegy kegyet gyakorolva, nem örülnél neki, ha a második már félévesen yorkshire pudingot eszik? :-) Egyébként az a kisgyerek nem látszott betegnek, éppenséggel a világ legnyugisabb kis kölykének tetszett a filmen.
Ezt az Améliás részt pont tegnap ismételték. És ha jól emlékszem, akkor a szülők próbálkoztak azzal, hogy akkor nem eszik a gyerek ha ilyen hisztit csap. 24 órán át nem burkolt a gyerek, és még így is nagy harcok árán tudtak belediktálni valamit.
Amúgy azt láttad/láttátok, hogy ugyanezen család kisfia, kábé 1 évesen rántotthús, sültkrumplival menüt kapott vacsorára? Amikor elmennek külön vacsorázni étterembe. Nekem egy kicsit csípte a szemem...
Hát feltárta előttük az okokat, adott pár tanácsot, kicsit meg is rémisztette őket (ezt jól csinálta jelzem, mert akkor kezdtek kapcsolni, hogy hát ez nem csak az evésről szól) , és azt mondta, hogy hát sajnos most több problémával mentek haza, de türelem, következetesség, kevesebb stressz, összhang a neveléésben stb. Nem minden gyereket lehet 5 nap alatt átprogramozni.
Igen, ebben igazad van, vannak bizonyos helyzetek, amikor jót tesz az ilyesfajta motiváció. De ez az Améliás eset - kiderült az utolsó részre - nem ilyen volt, mert az evésproblémája a gyereknek csak egy része volt az igen súlyos viselkedési zavarának. Ennek meg az volt az oka, hogy egyrészt a két szülő ellentétesen nevelte (apuci mindig engedett neki, anyuci meg nem bírta energiával a tiltást), másrészt teljesen kétségbe voltak esve, hogy nem kap elég tápanyagot stb... 4 éves korára ez a kislány már akkora családi zsarnokká nőtte ki magát, hogy megdöbbentő volt nézni, ahogyan ugráltatja állandóan a szüleit. Minden második mondata az volt, hogy nem vagy nem akarom, nem tudom megcsinálni, közben állandó visítás...
Én bizony egyszerűen elvettem volna előle az ételt - egyrészt - másrészt nem néztem volna oda mit eszik, hamár eszik, harmadrészt néhányszor jól rávertem volna a fenekére a sok magyarázat meg szobába zárás helyett. Ez a konkrét kislány egyike annak a pár gyereknek, akiket valahogy nem tudtam megszeretni. Van ilyen. Vannak undok gyerekek.
Úgy gondolom - de sosem motiváltam így a lányokat, tehát csak hangosan gondolkodom - hogy ez akkor működhet, ha éppen a határon mozog a gyerek vmi rosszul rögzült szokás levetkőzésében. Mondjuk majdnem ágytiszta, és ha szárazon ébred reggel, akkor van nagy közös ováció meg apró ajándék. (nekem pl van emlékem arról, hogy fekszem kora reggel az ágyban, és olyan jó meleg van, lusta vagyok kimászni, inkább bepisilek - ilyen helyzetben tuti működhet.) Ahogy kialakul a stabil ágytisztaság, nyilván érvényét veszti a dolog, nem fog onnantól kezdve minden áldott reggel ajándékot kapni az esküvője napjáig. Ugyanígy talán a hisztivel, ha már elég értelmes, hogy felfogja, hogy ha x napot kibír hiszti nélkül, és akkor kap vmi nagyobb dolgot...
