Tényleg megtévesztő a címe, változtatnék rajta, mert így erősen véleményezhető. Sejtettem első olvasatra is, hogy a gyász tárgya nem Hillary, hanem a győzelmi esélyei, de akkor is, nincs mindenki teljesen képben.
Igen, valamint az izolacionalizmusról is, mint rendszeresen felbukkanó törekvésről. Tulajdonképpen az ifjú Bushika is azt hitte, neki nem lesz szüksége külpolitikai tanácsadóra, mígnem a külvilág kopogtatott az ajtón szeptemberben!
Nem tudom, az amerikai bevándorlóknál hol kezdődik a birodalom és hová akarják helyezni a végső határait, csak azt tudom, hogy már Amerika őslakóit is ki kellett csaknem teljesen irtani a birodalom megalapozásához.
Nem vagyok amerikai, majd Derek elárulja nektek, mire jó, vagy mire nem H.C. , vagy a másik, harmadik jelölt.
Én megelégednék avval, ha békébe hagynák végre a világot őrültségeikkel. Hogy odazahaza mit csinálnak egymással, őszintén nem túlságosan érdekel. MIntahogyan a csador ellen sem kívánnék világháborút indítani az amerika "demokrácia" érdekében, és nem akarnám kilőnni belőle az asszonyokat. Mit tudom én innek közel-nyugatról, hogy egyáltalában le akarja-e vetni éppen az a szerencsétlen nő, akit kilőnek belőle?
Micsoda hülyék ezek az amcsik, Obama a politikusok különálló állatfajához tartozik, ahol már tényleg tökéletesen mindegy a bőrszín. Amúgy baromira mindegy ki nyeri, csak ne a bozótgyurka-féle vonulat.
"Amerikának nem voltak mindig ilyen törekvései, mindig hajlamos volt a bezárkozásra. Csak sajnos ez a politoka idővel mindig túlságosan sok véráldozatába került!"
Ugye ezt az önellentmondást nem gondoltad komolyan? Amerika a világ csendőre. A demokrácia nevében (demokrácia exportja) totális diktátor. Vérengző diktátor. Busht a Hágai bíróságra, háborús bűnösként!
Egyébként - mivel esküdt ellensége vagyok a "rasszizmusnak", meg a muzulmánok (bármely vallás) diszkriminációjának is - a fehér, de rendkívül unszimpatikus némber ellen és a szimpatikus feketének drukkoltam. Az amerikai társadalom meg levetette álarcát és bebizonyította, hogy a néger csak kártya a fehérek sakkban tartására bizonyos körök számára, de a rasszizmus él és virul - vezető politikai körökben is....
"leszoktatná végre a rengeteg véráldozatot követelő, primitív világbirodalmi törekvéseiről"
Amerikának nem voltak mindig ilyen törekvései, mindig hajlamos volt a bezárkozásra. Csak sajnos ez a politoka idővel mindig túlságosan sok véráldozatába került!
//"...mert speciel inkább egy színesbőrűre szavaznék..."//
Ha én amerikai lennék, nemtől-, felekezettől-, bőrszíntől való különbözet nélkül arra szavaznék, aki Amerikát visszaterelné a humánus társadalmi formába, és leszoktatná végre a rengeteg véráldozatot követelő, primitív világbirodalmi törekvéseiről.
Nos igen, ez valóban egy nagy dilemma, hogy színesbőrűt vagy nőt választani, egy olyan országban... de én jobban örülök ennek az eredménynek, mert speciel inkább egy színesbőrűre szavaznék...
Szerintem McCain győzelme már hónapok óta egyértelmű. Fekete amerikai elnök csak a filmekben van, na de ott aztán sűrűn. Pont így kompenzálnak, hogy hazugságot üzennek a világba. Sunyi kis játszma ez!
Kettős érzésem van. Egyrészt elesett a világ legnagyobb hatalmának trónjától a politikai halálkultúra egyik emblematikus személyisége. Ez mindenképpen jó hír.