Emberiességi alapon indított katonai akció lehetőségéről beszélt a BBC-nek David Miliband brit külügyminiszter annak kapcsán, hogy a burmai katonai rezsim még mindig nem engedte be az országba a nemzetközi segélyszervezeteket. Hasonlóan vélekedett Javier Solana, az EU külügyminisztere is.
Hiába hadakozol a tények ellen. Épp magad mondod, hogy ezek a "hatalmas" afrikai birodalmak szinte nyomtalanul eltűntek, nem jutottak el az írásbeliségig...Ez lett volna az a nagy fejlettség?
A rabszolgaságot meg inkább hagyjuk, mert az afrikai rabszolgák jó részét épp a saját vezetőik adták el (gondolom, pár üveggyöngyért) a rabszolgakereskedőknek.
Mielőtt sírva fakadnánk itt szegény afrikaiak sorsán....
Az meg bocsi, de nem releváns, hogy ti számtalanszor megvitattátok Észak-Koreát, mert attól még a tény tény marad: nagy ívben szarik rájuk a fejlett világ.
Meg egy csomó egyéb terrorizált kisebbségre vagy népcsoportra...az embertelenségnek számtalan formája van, azért hoztam rá többféle példát is.
De most te mire is akarsz tulképp kilyukadni? Hogy minden rossznak Európa meg az USA az okozója, mert odamentek gyarmatosítani, de azért most menjen oda erővel beavatkozni a belviszályokba; ha meg beavatkozik (ld. Irak), akkor szemét agresszor, aki csak az olajért ment oda, ha meg nem avatkozik be (ld. Ruanda), akkor meg rohadt érzéketlen vadállat, aki végignézi a népirtást....
Akkor egyet mondj abból a számtalanból! Amikor bárki Európából a mi segítségünkre sietett. És lehetőleg ne a dicsőséges szovjet felszabadítást, ha lehetséges:-)
Nem fogok örülni, de ezt fogják mondani, nyugodj bele. Vagy tudsz ellenpéldát? 56-ban is rohantak ide segíteni, ugye?
Én egyébként nem is várnám el senkitől, hogy egy ország belső háborújába vagy viszályaiba avatkozzon és a magam részéről elutasítom azt a gondolatot, hogy csak azért, mert egy adott ország gazdagabb vagy erősebb, mint egy másik, akkor rögtön megkínálják ezzel az óvóbácsi szereppel.
Az afrikai törzsek nem miattunk, sőt nem is a fehér ember miatt tartanak ott, ahol, mert több ezer éve így élnek. Náluk ez egy elintézési mód. És igaza volt annak, aki írta valahol, hogy érdekes módon Észak-Koreában senkit nem zavar a humanitárius katasztrófa. Meg az, ahogy pl. Szaúd-Arábiában a nőkkel bánnak. Vagy Törökországban a kurdokkal.
Ócska, szemforgató, hipokrita hozzáállás, erről van szó.
"Sorry, én sem gondolom, hogy ha egyszer Magyarország szarba kerül, majd jön a NATO és segít. És naiv elképzelés, hogy létezik ilyen szinten országok közti önzetlen segítségnyújtás; max. a segélycsomagig terjed a jószándék."
Te sem tudod , hogy mi van a NATO-ban, meg mi miért fizetünk és vállalunk külföldi kötelezetsségeket, azért hidd el, ha nem segít a NATO-akkor nem lennénk benne. Legalább tudod, mekkora ma a magyar honvédség?
Sorry, én sem gondolom, hogy ha egyszer Magyarország szarba kerül, majd jön a NATO és segít. És naiv elképzelés, hogy létezik ilyen szinten országok közti önzetlen segítségnyújtás; max. a segélycsomagig terjed a jószándék.
Ruandában két primkó törzs egymásnak esett; miért kéne őket sajnálnom? Kutya nem kérte, hogy ezt csinálják, ezenfelül Magyarországnak soha egy darab afrikai (sőt semmilyen) gyarmata nem volt, miért is kéne felelősséget vagy szánalmat éreznem?
Unom már ezt az ostoba mentegetést meg siránkozást. Afrika az emberiség bölcsője, valaha olyan kultúrák virágzottak ott, mint az egyiptomi. Nem változott jelentősen az éghajlat, sem a természeti környezet. Ezek a mostaniak miért nem tudnak boldogulni, és miért csak az eleve halálra ítélt csecsemők gyártásával vannak elfoglalva?
Én azért örülök, hogy nem mentek oda "rendet tenni", mert így a hegyi gorillák viszonylag jól megúszták a dolgot. Ha nekiálltak volna az usákok bombázni, nem biztos, hogy túléli a faj.
ja. csak ezt ne egy olyan országból böfögd fel, ami jó közelítéssel 6. éve kormányozhatatlan. vannak társadalmak, amik nem a te szád íze szerint szerveződnek. naés?
a ruandai hutu-tuszi meccsben 1millióan haltak el. oda nem ment miliband pacifikálni. vajh miért? ja hogy nincs ottan bubint, meg se olaj, meg semmi értékes? .D
nekifutásból vagy ennyire hüje, vagy súgnak? senkit és semmilyen országot/államot nem lehet szent cél érdekében kívülről, erővel boldogítnai. ez a tapasztalat már az európai keresztes háborúk kapcsán is megszületett, de mindig van 1-2 amnéziás hülye csúzlival a kezében aki anno történelem óra helyett az iskola mellé járt...
Tudod, a 90-es évek előtt nemigen foglalkoztam atémával, mivel akkoriban a csajok és a jó zene jobban izgatott.:) A 90-es évek közepétől pedig nem sok cikkel találkoztam Burmával kapcsolatban. Amik itt-ott elszórva megjelentek, meg amikre rábukkantam - azokat átfutottam. Amióta nettezem (1998 óta), azóta a neten megjelent publikációkat is átfutom. Nem túl sok volt. Ráadásul a politikai kérdések kevésbé izgatnak, mint a katonai jellegűek. De így sem volt valami sok a ,,termés". Ilyen szervezett, nagyszabású kampányok, mint az utóbbi, nemigen fordultak elő. Ráadásul az emberjogi szervezetek mozgathatnak bármit, amíg a kormányok nem tesznek semmit.
OFF Úristen, most veszem észre, már tíz éve a hálón lógok!:( De elment az idő.:( ON
Tamogatja? Ez tulzas. Tudomasul veszi letezeset. De ha tamogatasa alatt a penzeleset, gazdasagi fenttartasat erted, errol nincs szo. Ez egy bonyolult videk, allamszovetseg, nagyon eltero erdeku nepek, nepcsoportok mukodo kompromisszuma. Ami vegul is senkinek sem jo, de beket teremtett. Egyes velemenyek szerint csak akatonak uralma kepes egybetartani az orszagot. (az angolok a hatarok meghuzasaval, meg a gyarmati idok alatt itt is letelepitetek aknaikat). A katonak sem boldogok, kozottuk is allando a marakodas a politikai , es az ebbol eredo gazdasagi poziciokert. Es egy-egy fejes a beosztottjaival kepes orak alat vegvenyesen eltunni a palettarol. Uzleteleshez kell egy magas rangu proptektor. De hiaba kotsz "szerzodest," ha a protektor lecsszik (es gyakran elofordul) akkor a szerzodes semmis, es ugrott az investment. Ezert a toke nem igazan reszkiroz itt. Ami uj: az ASEAN tagjakent legalabb "baratok" kozt van, akik szem elott tartjak, gondozzak, apoljak, mint anya a hulyegyereket, es probalnak odahatni, hogy rosszabb ne legyen. Rengeteg jo minosegu termofold van Mianmarban. Pl. kukoricat, kasszavat, de egyebeket is visoznylag kis beruhazassal jo szinvonalon lehetne termelni. Van rubinjuk, meg olajat sejtenek itt-ott.
Ennyit az EU-rol, az ENSZ-rol es a franciakrol... Ugyanez lesz most is :-((
Az ENSZ is felelős a srebrenicai mészárlásért BBC Magyar Adás 2002. április 11., csütörtök 07:31
Egy most kiadott hivatalos jelentés szerint az ENSZ és a holland kormány egyaránt felelős, amiért nem akadályozta meg az 1995-ös srebrenicai mészárlást. Az ENSZ által védett területnek nevezett enklávét harc nélkül foglalták el a boszniai szerb erők, majd kivégeztek hétezer muzulmán fiút és férfit. A jelentés feloldja a felelősség alól a holland békefenntartókat, mert mint megállapítja: a könnyűfegyverzettel felszerelt katonákra lehetetlen feladatot bíztak. Dion van der Berg, a holland Egyházak közötti Tanács tagja elégedetlen a megállapításokkal: "Első ránézésre lesújtó a jelentés. Mindenki egy kicsit hibás, tehát senki sem felelős. Ez elfogadhatatlan - ez a tagadás folytatása. Az, hogy nem tudunk a szrebrenicaiak szemébe nézni és elismerni, hogy valami rossz történt" - mondta Dion van der Berg. A szervezet bírálta a mostani jelentést, amiért az meg sem vizsgálta azt a lehetőséget, hogy a holland ENSZ-csapatok evakuálhatták volna a muzulmán lakosokat és ezzel megakadályozhatták volna a vérengzést.
Két héttel a brumai ciklon után már nem beszélhetünk természeti katasztrófáról, hanem a brumai kormány hanyagságából fakadó, ember csinálta humanitárius válságról, vélik a nyugati országok.
Emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolta Burmát Franciaország ENSZ-nagykövete.
A burmai katonai junta eddig csak az országnak szánt segélyek kis részét, a szükségletek alig húsz százalékát engedte be az országba.
A ciklonnak a burmai állami tévé jelentése szerint 78 ezer halálos áldozata volt, 56 ezren eltüntek. Az ENSZ és a segélyszervezetek becslése szerint a halálos áldozatok száma valójában egymillió körüli lehet, a nem kielégítő segélyezés miatti élelmiszer- és vízhiány pedig további százezrek életébe kerülhet.
Az volt a legnagyobb problema ,most is, hogy nem felttlek nelkul engdtek be,akiket, hanem meg kellett igerni, nem fejt ki "bomlaszto" tevekenyseget. A katonak tisztaban vannak ugyanis vele, hogy puskaporos hordon ucsorognek.... Egy helyi hasonlattal: ul valaki a tigris hatan, kapaszkodik nagyon,nem mmer leszallni, alatta forgolodik a tigris, de nem tudja levetni a hatarol a sporit. Az meg fel, hogy mi lesz ,ha megis leesik vagy mi lesz, ha a tigris elkezd hanyatt fekudni...
"Engem csak az érdekel fene mód, hogy mi ez a hírtelen ,,Burma-fíling" az angolszász világban? Eddig is roppant nagy disznóságok történtek ott, de a kutyát nem érdekelte."
Ami nem érte el az ingerküszöbödet, az még létezett. Angliában Burma folyamatosan benne volt a hírekben, miként a többi volt gyarmat is. Knf emberjogi és humanitárius szervezetek legalább két és fél évtizede más nyugati országokban is mindent megtettek, nem is sikertelenül, hogy Burmát és a junta brutalitását a hírekben tartsák. '90 körül Aung San Suu Kyi household name lett egy csomó nyugati országban, ami egy ilyen névvel nem semmi. Kapott Nobel-díjat meg még egy halom békedíjat, na meg volt körülötte egy soap opera is.
Eddig is beengedték. Mint mindig megkésett hír. A probléma nem avval volt, hogy beengedtek-e valakit, vagy mégsem, hanem az, hogy nem garantálták a munkakörülményeket és a normális termékelosztást.
Nem kell irigyelned, nem jartam be az orszagot. De amit lattam, az szep. Meg a katonak sem tudtak egeszen elrontani. Es kulon sztori, hogy az a tabornok, akivel eppen uzleteltunk, hazaerkezesem utan vagy 2 hettel eltunt a politikai sullyesztoben... Kijutni tobbfelekeppen lehet. 1/ minden evben van Jangonban valamilyen nemzetkozi konferencia, az osszes nagyorrut egyetln szallodaba helyezik el (nem rossz hely), ide nem tul nehez meghivatnod magad, ha viseled a koltsegeket. 2/ Szingapurban vannak mianmari maszek cegek, ( a telefonkonybol a nevuk alapjan nem tul nehez beazonositani, aztan megkeresni)a tulajjal joba kell lenni, es o keres Neked szponzort, akire hivatkozva nehany nap alatt megkaphatod a vizat a szingapuri konzulatuson.
A katonaknal lattam nehany AK-t(bakancsosok kezeben) , de zomuk valamilyen (altalam) beazonosithatatlan karabelyt hord (tornaciposok), Helkikoptert egyet lattam, az uton vontatta egy kinai Dongfeng (Napkelet) traktor, hosszu kotelen. Es a leanyzok nagyon ba'josak. es erdeklodok...
Oszinten es viccen kivul - nagyon irigyellek azert, hogy dolgoztal Burmaban!:((( Ha lenne ra eselyem - szivesen kimennek oda, hogy magam is megnezzem, hogy mi megy/ment ott. Valoban konyvizuek az ismereteim, mivel nem volt lehetosegem a helyszinen tajekozodni.:(
Hogy miert nem megyek ki? Ket oka van a dolognak:
1. Nemetorszagban elek jelenleg, es szinte minden idomet felemeszti a munka, tanulas es a lanyom (masfel eves);
2. Sajnos nincs ra jelenleg penzem, pedig hivtak mar Del-Afrikaba (megint), Izraelbe, Dubaiba, es meg a szomszedos Ukrajnaba vagy Lengyelorszagba sem tudok kimenni, pedig ott is lenne min dolgoznom (az Armija Kraiowa es az OUN-UPA tortenete).
Ez van. (Mondtam is, hogy a politikai ismereteim nem tul kiterjedtek.)